A nyilvánosság kormánypárti fórumain újra meg újra visszatérnek a Facebook-jelenségre. A nem hivatalos választási kampány beindítása ugyanis arra ösztökélte a közösségi oldal irányítóit, hogy visszafogják a politikai véleményeket. A kormánypárti politikusok úgy vélik, hogy ez hátrányukra válik, mert az üzeneteik kevesebb emberhez jutnak el, mint amikor még nem is kampányoltak.

Ebben van igazság, azt azonban „elfelejtették” hozzáfűzni, hogy ugyanezt a hátrányt érzékelik az ellenzéki politikusok is. Ám az ő hangjuk halkabb, elmosódóbb, mert amikor ezt szóvá teszik, azt nem erősíti fel a kormány tevékenységét bíráló sajtó. Azon oknál fogva, hogy a kormánypárti nyilvánosság fórumai hálózatot alkotnak, és bár a vélemények kevésbé egyéniek, messzebbre hallatszanak. Az ellenzéki álláspontok előnye és hátránya egyszerre, hogy egyénibbek, érdekesebbek, tartalmasabbak ugyan, de a véleménybuborékon belül maradnak.

Nekem is van buborékom. A fészbukos üzenőfalra csak olyan digitális ismerősöket engedek föl, akik profilképpel jelentkeznek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy világnézetileg szűröm őket. Abból indulok ki, hogy a konzervatív oldalon is vannak értelmes emberek. Átnéztem a digitális ismerősök listáját, és azt vettem észre, hogy például Belénessy Csaba, Bencsik Gábor, Böszörményi Zoltán, Dávid Ibolya, Giczy György, Kázmér Judit, Matuz Gábor, Pálfy G. István, Pelle János, Somogyi Zoltán, Szombathy Pál, Tolnai László, Turi Gábor vagy Zsohár Melinda hozzám fűzött megjegyzéseit szívesen olvasom, mert…

Mert kulturáltan fogalmaznak, érveik elgondolkoztatnak, szellemileg megmozgatnak. Kirajzolódik belőlük az enyémtől eltérő értékrendszerük, amelyben mindig találok figyelemre méltó mozzanatokat. Ha nem akarok bezápulni a saját buborékomba, akkor rászorulok a kritikájukra, mely nem a dühükből, hanem az érdeklődésükből fakad. De amennyire rászorulok az érveikre, annyira nem igénylem a kéretlen megnyilvánulásokat. Az üzenőfalon nem szívesen látom például Apáti Bence, Kubatov Gábor, Németh Szilárd, Rákay Philip, Varga Judit egyenirányított álláspontját, elvégre őket olvashatom a kormánypárti sajtóban is.

Bejegyzéseiket egyes digitális ismerőseim osztják meg, többnyire nem az egyetértés szándékával. Vagy pedig, gondolom, állami szervek fizetik be őket a Facebookra, esetleg kormány közeli alapítványok. S hogy ne legyen félreértés, azt is kéretlennek minősítem, amit az ellenzéki pártok küldenek. Bár a jelek arra utalnak, hogy nekik kevesebb pénzük van a kampány-üzemmódra.

Egy kommunikáció szakos diáknak szakdolgozati témát ajánlok, hátha érdekli a két lábon járó mikronállványok sorsa. A hazai nyilvánosság első számú kedvezményezettjei ugyanis hajlamosak arra, hogy az újságíró-társadalomból kiválasszanak egy-egy embert az edzőpartneri szerepkörre. Hagyományosan két feladata van. Feladja a szólabdát az ország első emberének, aki aztán kíméletlenül lecsapja. A másik feladata meg az, hogy véletlenül se hozza zavarba a főnököt.

Kádár edzőpartnere Megyeri Károly volt. Orbánéit a legutóbbi 11 évben nem jegyeztem föl a névsorba, de az egyik már nem a közszolgálatban dolgozik, a másik Pekingből küld haza tudósításokat, a harmadik pedig eltűnt a nyilvánosság elől. Korunk megyerikárolyát Nagy Katalinnak hívják. A koronavírus-járvány óta hetenként szembesül a miniszterelnökkel, tegnap ezt firtatta: „A külügyminisztérium államtitkára összeszámolta, hogy három nap alatt hetven oltásellenes cikk született a magyar sajtóban.” (Magyar Rádió, 2021.04.16.) A kijelentés alkalmat teremtett arra, hogy a kormányfő kifejthesse kedvenc teóriáját az ellenzéki politikusok oltásellenességéről.

De mit is mondott valójában Menczer Tamás? A tájékoztatásért felelős külügyi államtitkár gondolatmenete az M1 híradójában arra vezethető vissza, hogy a kínai járványügyi hatóság vezetője egy tudományos konferencián megpendítette: lehetne jobb is a védőoltásuk hatékonysága. Másnap visszaszívott szavait világszerte több ezer újságíró kommentálta, köztük magyarok is. Az államtitkár egyébként arról beszélt, hogy „az elmúlt napokban hetven olyan cikk jelent meg a baloldali sajtóban, amelyek a kínai vakcinát támadják”. (Magyar Távirati Iroda, 2021.04.15.)

Ha a támadás azt jelenti, hogy az itthoni értelmezők képviselni próbálták a kínai vakcinával beoltott félmillió magyar állampolgár érdekét, akkor az enyémet is képviselték. A második oltás után sem éreztem mellékhatást, cikkírás helyett azonban fölhívtam egy magáncéget. Hétfőn megyek védettségi szintet vizsgáló tesztre 11 ezer forintért. De vajon a kínai vakcina hatékonyságát feszegető írásokból hogyan lett Nagy Katalin előadásában „hetven oltásellenes cikk”? Ha jóhiszemű akarok lenni, akkor a műsorvezető felületesen tájékozódott. Elképzelhető persze az is, hogy tudatosan „csúsztatott”. Labdája az asztal szélét súrolta, és a kínai sportágnak számító pingpongban nem igazán lett alkalmas arra, hogy a miniszterelnök leüsse.

Tíz mondat az átpolitizált járványról

A magyar ellenzék a vírusnak drukkol. (Apáti Bence publicista, Magyar Nemzet, 2020. április 4.)

A kormány és az ellenzék közös karanténban köhög egymásra. (Dalos György író, Mozgó Világ, 2020/5.)

Lehet, hogy vannak érvek a kínai vakcina mellett, de ezeket a nemzet miniszterelnöke olyan sikeresen titkolja a hazai nyilvánosság előtt, hogy még senki sem hallott róluk. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2021. január 15.)

A vakcinakérdés az ellenzék fő politikai fegyverévé kezd válni nálunk is. (Pokol Béla alkotmánybíró, Magyar Nemzet Online, 2021. január 23.)

Nem a nyugati oltóanyag a jobb, hanem a nyugati hatósági eljárás a szigorúbb. (Élő Anita újságíró, Válaszonline.hu, 2021. január 25.)

A járvány elleni küzdelem egy év után mintha kezdené megtépázni a Fidesz kormányképességébe vetett hitet. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2021. március 12.)

Nem tud olyan magas lenni a fertőzöttek és halottak száma, hogy kormányzati és ellenzéki politikusaink elszakadjanak egymás gyalázásától. (D. Magyari Imre újságíró, Facebook.com, 2021. március 12.)

Az orbáni állam nem fékezi, hanem gondatlanságával szinte ösztönzi a fertőzés terjedését. (Bauer Tamás DK-politikus, Facebook.com, 2021. március 31.)

A kormány a vírust akarja legyőzni, a vírus az országot, az ellenzék pedig a kormányt. (Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, Népszava, 2021. április 8.)

A cél az lehetett, hogy a Covidot a baloldali összefogás hetedik „pártjaként” állítsák csatasorba. (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, a KESMA-kuratórium elnöke, Magyar Hírlap Online, 2021. április 9.)

Soha nem akartam a múltammal foglalkozni, mindig a jövőm érdekelt. (Vigília 1998/3.)

A színészetet csak nagyon szemérmes emberek művelhetik, ők képesek igazi kitárulkozásra. (Magyar Hírlap, 2000. augusztus 26.)

Mindig újabb és újabb generációk fedeztek fel maguknak. (Index, 2007. december 14.)

Ha mint színész nem alakítok valamit, hanem saját személyemben jelenek meg, akkor zavarban vagyok. (Délmagyarország, 2008. június 30.)

Csupa ránc az arcom, hajlott a hátam, egyedül, igen, a lábam még most is elfogadható. (Nők Lapja, 2009. február 4.)

Most már, ha főzök vagy vásárolok, az körülbelül olyan, mintha Shakespeare-t próbálnék. (Vas Népe, 2009. augusztus 1.)

Én csak a tehetséges embereket tudom szeretni. (Népszava, 2010. november 23.)

Nem foglalkozom az elmúlással, de bárhová megyek, visszaköszön a múltam. (HVG, 2013. április 6.)

Valami kerekes székes szerep, az még beleférne. (Origo.hu, 2019. június 24.)

Én már a múlthoz tartozom, és ma a múltra nincs idő. (Színház Online, 2020. november 23.)

Vékony mezsgye választja el a magánügyet a szakmai ügytől. A kényes egyensúlyt nem mindig sikerült megtartani, hátha most sikerül.

Meghalt a sógorom. A közösségük szokása szerint nem hamvasztották, hanem gyorsan eltemették. Fia, aki ügyvédként dolgozik Dallasban, a magyar konyhanyelvet beszéli, ezzel magyarázható, hogy 44 évesen is „apukám” elmúlásáról számolt be a fészbukos üzenőfalán. Még karonülő volt, amidőn szülei nálunk töltötték az utolsó itthoni éjszakájukat, máskülönben hajnalban nem értek volna ki a ferihegyi repülőtérre. A lakásban nem beszéltünk arról, amivel a csecsemőn kívül mindenki tisztában volt, hogy Gyuriék nem jönnek vissza Amerikából. Mi ketten, a férfiak azonban sétáltunk egyet a mátyásföldi lakótelepen.

Gyuri elmesélte, hogy a vidéki városban, ahol az egyetemi rádió műszaki vezetője volt, rosszul érzi magát. A zsidóságát nem tudja megélni, és New York-ban a rokonok tárt karokkal várják. Csodálkoztam, hogy a gój sógornak kiönti a lelkét, de ha nem érzi hazájának ezt az országot, akkor kár lebeszélni a disszidálásról. Vagy tíz évvel később meglátogattam Brooklynban. Futószalag mellett dolgozott egy telefongyárban, egy szinttel lejjebb, mint itthon, a műszaki hierarchiában. De végre olyan közösségben létezhetett, amelyben kiélhette magát. Búcsúzóul adott egy kerti telefont.

Az idő tájt egy hetilap főszerkesztő-helyettese voltam, és egy budai hegy aljában éltem. A társasházi lakásban nem volt telefon, ám annyira nem voltam fontos ember, hogy vezetéket húzzanak a hegytetőn lévő villanyoszlopról a völgybe. Ha kerestek, vagy a szerkesztőségben hívtak, vagy táviratot küldtek. A kapcsolatteremtést úgy könnyítette meg a kerti telefon, hogy 150 méternyire, a fenti társasházban élt egy baráti házaspár, az ő számukat adtam meg az ismerősöknek, kollégáknak. Fentről leszóltak, hogy keresnek, ilyenkor kettesével vettem a 120 lépcsőfokot, hogy beszélhessek az illetővel.

Ma már nem veszem kettesével a lépcsőket, és épp ama napon tűnődöm a néhai sógorról, amidőn 1944-ben a magyar hatóságok fölállították az első gettót. Nem sokkal később a 171 ezer négyzetkilométernyire megduzzadt ország háromnegyed millió zsidó lakosából 437 ezret állami segédlettel deportáltak külföldre. 360-390 ezren nem tértek vissza a koncentrációs táborokból. Gyuri majdani szülei visszatértek, ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy ő a múlt század hetvenes éveiben jól érezze magát egy vidéki városban. A helybéli zsidók kihűlt helyén.             

Tíz mondat a zsidókról

Zsidókérdés akkor lesz Magyarországon, ha a modernizáció befullad. (Vajda Mihály filozófus, Magyar Hírlap, 1990. március 3.)

A fenti bűnbak a zsidó, a lenti bűnbak a cigány. (Hegedűs Zsuzsa szociológus, Magyar Hírlap, 2000. december 9.)

A zsidót irigylik, a cigányt lenézik. (Kopátsy Sándor közgazdász, Magyar Hírlap, 2003. február 22.)

Ahová a magyar csapatok 1938 és 1941 között bevonultak, ott azonnal érvénybe is léptették a zsidótörvényeket. (Deák István amerikai magyar történész, Népszabadság, 2011. április 11.)

Olyan országban, ahol nem jó zsidónak lenni, ott nem-zsidónak lenni sem jó. (Föld S. Péter újságíró, Népszabadság Online, 2013. január 26.)

Az áldozatok többsége magyarként élt, de zsidóként halt meg. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, Galamus.hu, 2014. március 10.)

Zsidónak lenni nehéz, de érdekes. (Szegedi Csanád volt Jobbik-politikus, Magyar Rádió, 2015. augusztus 14.)

A zsidó származású polgárok Magyarországon a kormány védelme alatt állnak. (Orbán Viktor miniszterelnök Izraelben, Origo.hu, 2018. július 19.)

A hazai zsidóságot nem megvédeni kellene, hanem békén hagyni. (Iványi Gábor lelkész, FüHü.hu, 2018. július 20.)

Nagyváradon a „zsidó” egy ember, Budapesten egy sértés. (Szele Tamás újságíró, Facebook.com, 2020. január 19.)

Köszönöm a hozzászólásokat az Orbánék mit veszíthetnek jövő tavasszal? című, tegnap megjelent bejegyzéshez. Az egyik nyilvános válaszra is ösztönöz. Hajdani kollégám az ifjúsági hetilap szerkesztőségéből ama mozzanatot ragadta ki okfejtésemből, hogy a legutóbbi 13 hónapban százezrek fanyalodtak a családon belüli kapcsolattartás digitális formáira, „mellesleg” pedig feltárultak előttük az alternatív tájékozódás csatornái is. És ez csökkenti az Orbán-kormány választási esélyeit.

Korrekt módon foglalta össze a gondolatmenetemet, egy ponton mégis módosítanám az értelmezését. Azokat is az alternatív tájékozódók közé soroltam, akik nem öregek, hanem a 6-19 éves iskolások szülei. Középkorú százezrek, akik kényszerűségből jelentős szerepet játszottak a digitális távoktatásban, eközben viszont óhatatlanul megismerkedtek a politikai tájékozódás korszerű lehetőségeivel is. De üsse kő, hagyjuk őket figyelmen kívül, a termékeny vita kedvéért összpontosítsuk érdeklődésünket az öregekre.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2 és fél millióra rúg a számuk, de közülük „csak” 2021864 az öregségi nyugdíjas. Ma már közéjük tartoznak a Ratkó-gyerekek is. Az abortusz megszüntetése-büntetése Ratkó Anna egészségügyi miniszter nevéhez fűződött, és a Rákosi-korszakban, az ötvenes évek első felében sokkal több gyerek született, mint amikor indokolt esetben újra lehetővé vált a terhesség megszakítása. Márpedig a mostani 65-70 éves Ratkó-gyerekek a rendszerváltás után még elég fiatalok voltak ahhoz, hogy a kilencvenes évek végétől elfogadják a digitális forradalom kihívásait.

Ezt azért érdemes megjegyezni, mert 2008-ban szakemberek mérték fel a nyugdíjasok sajátos viszonyát a világhálóhoz. A Ratkó-gyerekek akkor még nem vonultak nyugdíjba, ezzel is magyarázható, hogy a felmértek mindössze 3.9 százaléka netezett. Ez 2,5 milliónál százezer, 2 millió öregségi nyugdíjasnál nyolcvanezer. 2017-ben készült a második felmérés, amely a megváltozott összetételű nyugdíjas társadalomban már 600 ezer netezőt talált. Ez 2,5 milliónál 24 százalék, 2 millió öregségi nyugdíjasnál pedig 30 százalék.

Innen már csak egy lépés a koronavírus járvány digitális következménye. A Ratkó-gyerekek nyugdíjazásával odáig „fajult” a helyzet, hogy immár minden harmadik öregségi nyugdíjas él (vagy élhet) az alternatív tájékozódás világhálós lehetőségével. Így jutottunk el 13 év alatt a 80 ezer digitális bevándorlótól a mintegy háromnegyed milliónyi koros, de tevékeny netezőig.

Tíz mondat a világhálóról

A világháló valójában csak csövek és drótok hálózata. (Kelen András sajtólevelező, Népszabadság, 2000. december 19.)

Jelenleg leginkább virtuális kuplerájnak, informatikai Las Vegasnak érzem a világhálót. (Kornis Mihály író, 168 Óra, 2001. november 22.)

Szanyi Tibor, a világháló falurossza. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet, 2002. január 8.)

Egy olyan országban, ahol még mindig kevesen férnek hozzá a világháló szolgáltatásaihoz, ezzel a hibás döntéssel még lassúbb lesz az internet elterjedése. (Nyitrai Zsolt Fidesz-politikus a tervezett internetadóról, Fidesz.hu, 2008. június 11.)

A világháló a szabadság birodalmaként jött létre. (Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke, Népszabadság, 2008. november 3.)

A világhálón chattelni lehet, megérinteni, megsimogatni egymást nem. (Kertész Ákos író, Klubháló.hu, 2009. október 14.)

Elképedve látom, mennyit segít például a XXI. század elejét meghatározó világháló a hülyeséghez való jog kiteljesítésében. (Nagy Feró rockzenész, Heti Válasz, 2013. július 25.)

Játszótérnek handabandázásra ott a világháló. (Mester Ákos újságíró, 168 Óra, 2015. szeptember 17.)

A világhálóval ki lehet váltani a nyomasztó médiafölényt. (Kéri László politológus, ATV, 2018. január 19.)

A világhálót azért találták ki, hogy bárki használhassa. (Frank Richárd kanadai magyar informatikajogász, Klubrádió, 2019. augusztus 14.)

A kormánypárti sajtó kádergondokkal küszködik, mert egyik képviselője, Gajdics Ottó halmozza a funkciókat. Egyszerre volt a Szabad Föld című hetilap főszerkesztője, az országos hálózatot építő Karc Rádió főszerkesztője és lett a Hír TV tartalomért felelős igazgatója is. Az újság vezetéséről már lemondott, hogy energiáit a másik két feladatra összpontosíthassa. Meg a cikkeire. Legutóbb a cenzúráról értekezett, egy Facebook-döntés következtében ugyanis visszaesett a politikus-bejegyzések olvasottsága.

Téved abban, hogy a politikai tartalmak visszafogása csak a kormánypárti politikusokat érinti. A közeledő választási kampány túltengéseit előzné meg a Facebook - szerintem ügyetlenül. Engem azonban más érdekel Gajdics Ottó okfejtéséből. Erre kaptam föl a fejem: „A kizökkent idő mára helyrebillent. Népszabadság nincs, Magyar Nemzet pedig van. csak közben alapvetően megváltoztak a médiafogyasztási szokások.” (Magyar Nemzet Online, 2021.04.12.) Miközben tehát az Orbán-kormány a hagyományos sajtóban rendezkedett be, a világ elszaladt mellette. Az a benyomásom, hogy Orbán Viktor döntése nem a digitális bevándorlóságából következik.

Inkább abból, hogy a Simicska Lajossal való szakítása után újjá kellett szerveznie a kormányzati médiahálózatot. Ehhez 2015. február 6-a után nem az internet megszállására volt szüksége, hanem a megyei sajtóéra. A vidéki Magyarországon elodázta a digitális átállást, máskülönben a falvak népe nem maradt volna a hagyományos sajtó bűvkörében. Választási győzelme azért bizonyult pirruszinak, mert a saját (Médianéző Kft) felmérése szerint is túlsúlyra tett szert a papír alapú sajtóban, a rádióban és a televízióban, ám az online sajtóban az ellenzék 79 százalékával szemben csak 29-et képes felmutatni. A falvak népe révén Orbán 2018-ban hozta a kétharmadot, az viszont tragikai vétségnek bizonyult, hogy a világhálón hátrányba került. 

A koronavírus miatt karanténba szorult százezrek azóta ráfanyalodtak a netre, hogy láthassák a gyerekeiket és az unokáikat. A távoktatás miatt pedig szülők százezrei tanulták ki a digitális kapcsolattartás rejtelmeit. S mert feltárultak előttük a tájékozódás alternatív csatornái is, a kormányzatra most veszély leselkedik. Gajdics Ottó szerint „a jövő évi választások múlnak ezen”. Azt már én fűzöm hozzá, hogy az Orbán-kormányt egyelőre nem a bukás veszélye fenyegeti, hanem „csak” az, hogy a szinte korlátlan hatalomgyakorláshoz szükséges kétharmadot veszítheti el.

A sokszoros válogatott kapus neve aligha mond valami lényegest a német újságolvasóknak. Egy külföldi, aki Berlinben keresi a kenyérre valót, nemrégiben pedig interjút adott egy magyar újságnak, amiért kirúgták a munkahelyéről. A botrány csupán jelenség, egy jószerivel ismeretlen emigráns nevéhez kötődik, és a német nyelvterület talán legtekintélyesebb napilapjában legföljebb nyúlfarknyi cikkre elég.

Az FAZ (Frankfurter Allgemeine Zeitung) városi újság erős gazdasági rovattal, alapos külpolitikai részleggel, jó kulturális cikkekkel. 200 ezer példányban fogy el, 130 ezren olvassák a világhálón - a százmilliós német nyelvterületen mintegy milliónyian kísérik figyelemmel. A sportrovatának eddig nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, tegnap azonban Sebastian Stier megszólaltatta Petry Zsoltot. Családszerető embernek írja le, és ebben a sorrendben taglalja a kirúgás okait: a Hertha kapusedzője a migráns-ügyről, illetve az azonos neműek együttéléséről fejtette ki az elmarasztaló álláspontját. Petry hozzá intézett szavait pedig úgy foglalja össze, hogy a Magyar Nemzetben megjelent interjú legfontosabb megállapításait az értelmezők kiragadták az összefüggéseikből, hamisan („falsch”) fordították magyarról németre, és a budapesti napilap a vele egyeztetett tartalmat nem a maga teljességében („komplett”) adta közre.

Ami a textus és a kontextus viszontagságos kapcsolatát illeti, ez az interjúalanyok leggyakoribb védekezése, ha kirobban a botrány. A pontatlan fordításban már lehet valami, az viszont az itteni sajtó ferdítése, hogy a Hertha elsősorban Gulácsi Péterért vonta volna felelősségre Petryt. Azt a Magyar Nemzet is elismerte az FAZ-cikkhez fűzött kommentárjában, hogy három mondatot kihagyott az egyeztetett szövegből. S mert utólag, tegnap 12.16-kor, az online kiadásban közölte a kihagyott mondatokat is, az a benyomásom, hogy csökkentette Petry Zsolt viszonylagos toleranciáját a homoszexuálisok iránt, és növelte intoleranciáját a migránsok iránt.

A szerkesztőségi közleményből az is kiderül, hogy az interjú alapját képező hangfelvétel „végképp tisztázná, mi is Petry Zsolt véleménye a szóban forgó dolgokról. Ennek szövegét Petry Zsolt érdekében nem kívánjuk nyilvánosságra hozni.” A második mondat tűnődésre késztet. Vajon miket mondhatott még az immár csak volt kapusedző, ha a Magyar Nemzet úgy véli, hogy az igazi véleményétől meg kell kímélni az olvasókat?      

Tíz mondat a Magyar Nemzetről

Egy biztos, a Magyar Nemzet nem lesz soha pártos orgánum. (Tóth Gábor újságíró, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, Vas Népe, 1989. július 3.)

A Sportfogadás propagandamellékleteként terjesztett napilap. (Hegyi Gyula szocialista politikus, Népszava, 2002. február 26.)

A Magyar Nemzet az ellenzék politikai lándzsája. (Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnök-jelölt, Népszava, 2004. szeptember 2.)

Ügyészségi értesítő. (Andrassew Iván újságíró, Népszava, 2011. október 26.)

Napilapnak álcázott Orbán-szócső. (Mihancsik Zsófia újságíró, Galamus.hu, 2012. július 21.)

Sok jót nem ígért, hogy 2016-ban Simicska a Jobbik mögé állt, a lapon ez a feltételezettnél jóval kevésbé érződött. (Murányi Gábor újságíró, hvg.hu, 2018. április 10.)

A nehéz időket látott Magyar Nemzet az utolsó években visszaszerezte rangját, becsületét. (Lányi András ökofilozófus, Magyar Nemzet, 2018. április 11.)

Nem a Magyar Nemzet támadt fel. hanem a Magyar Idők változtatott nevet. (Pethő Tibor újságíró, 24.hu, 2019. február 8.)

A Magyar Nemzet az állampárt Pravdája. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2021. április 9.)

Gyanítom, hogy a Magyar Nemzet szerzője ki akarta mondatni vele a saját és eltartói nézetét. (Ungár Tamás újságíró Petry Zsoltról és az interjú készítőjéről, Facebook.com, 2021. április 7.)

A kollégám diszkréten kérte számon az ellentmondást. Azt írtam a Baj-e, ha Orbán a foci EB-től számolja vissza az ország nyitási tervét? című, április 10-én megjelent bejegyzésben, hogy „A 68 ezer férőhelyes stadionba a szervezők csupán 15180 szurkolót engednének be.” Ma reggel azt fejtegette a telefonban, hogy tudomása szerint a Puskás Arénában telt ház előtt játszanak majd a csapatok. Kérdés persze, hogy a bejegyzés melyik változatát lehet hitelesnek tekinteni.

Kulisszatitok, hogy van egy szóbeli megállapodásunk az Újnépszabadság.com főszerkesztőjével. Ha Kereszty András érdekesnek találja valamelyik írásomat, akkor átveszi a közösségi üzenőfalról. Ez történt az említett jegyzettel is. Mielőtt azonban megjelent volna, András elmondta, hogy gondja van vele. A magyar kormány ugyanis arról biztosította az Európa-bajnokság szervezőbizottságát, hogy mind a 68 ezer nézőt beengedi. Azt válaszoltam, hogy a 15180 a Népszava április 9-i számából való, és a Magyar Labdarúgó Szövetség álláspontját tükrözi.

A tapasztalt lapszerkesztő elmagyarázta, hogy ebben az esetben a kormány közeli Nemzeti Sport mérvadóbb, mint egy ellenzéki újság. Végül abban állapodtunk meg, hogy a számokat kihagyjuk, ezért az Újnépszabadságban megjelent jegyzetet tekintem a hiteles változatnak. Ettől persze még igaza van a Facebookot olvasó kollégának, aki szóvá tette az ellentmondást. Az már túlmutat a számokról való beszélgetésen, hogy a Népszava mai számában a sportrovat vezetője így fogalmazott: „Csak a magyar kormány tervezi telt ház előtt megrendezni az Európa-bajnokság mérkőzéseit, kockáztatva ezzel sokak egészségét.”

A terjedelmes okfejtésben egyetlen sort sem szánt arra, hogy a pénteki számban még ennek az ellenkezőjét állította - egy MLSZ-információ alapján. Mivel magyarázható, hogy péntek reggeltől hétfő reggelig a magyar szervezők gyökeresen megváltoztatták az álláspontjukat? Ráadásul úgy, hogy a mérkőzések rendezésére jelentkező 12 város közül rajtuk kívül senki sem vállalta a telt házas mérkőzést. Négy európai település ki is marad a rendezők közül, mert a járványhelyzet miatt csak zárt kapus meccset vállaltak volna.

Vajon szabad-e úgy tenni, mintha semmi sem történt volna? Mert lehet ugyan, hogy a Népszava ellenzéki újságként nem mérvadó egy kormányzati elképzelés hitelesítésében, a kormány tevékenységét fürkésző lapként viszont elvárható tőle, hogy értelmezze a nyilvánvaló ellentmondást.         

A legutóbbi napokban Orbán nyitott, Deutsch orbánozott, Stumpf eszefezett, Lendvai karambolozott, Bokros diktárorozott, Verebes oltakozott, Petry pedig migránsozott. Lefülelt mondatok.

A bevándorlás-politika nálam az erkölcsi leépülés megnyilvánulása. (Petry Zsolt Németországban dolgozó fociedző, Magyar Nemzet Online, április 5.)

/Miért nincs megtakarítása Orbánnak?/ Öt gyereke van, építtetett egy családi házat és hétvégi házat is, tehát van mire költenie. (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, Telex.hu, április 6.)

Holnaptól újra nyitnak az üzletek, és újra indulhatnak a szolgáltatások. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, április 6.)

Egy szakember sem javasolta a nyitást. (László Imre orvos, újbudai polgármester, ATV, április 6.)

Ez egy önkényuralmi rendszer, amely szétverte a jogállamot. (Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, ATV, április 7.)

Afrikai civilizáció nincs. Ott a fekák az őserdőben lóf.szt se csinálnak. (Gulyás László művelődéstörténész, egyetemi tanár, Szeged.hu, április 7.)

Amíg Gulyás László stílusa kifogásolható, addig a másik oldalon a képviselt ideológia beteg. (Bódi Ábel újságíró, Magyar Nemzet Online, április 8.)

Az ellenzéki stratégia annyi, hogy ha akarja, Orbán verje csak meg magát. (Béndek Péter publicista, Újnépszabadság.com, április 8.)

A kormány a vírust akarja legyőzni, a vírus az országot, az ellenzék pedig a kormányt. (Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, Népszava, április 8.)

Alapvetően zsidó vagyok. (Ungár Péter LMP-politikus, Neokohn.hu, április 8.)

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye egyfajta baleset. (Stumpf István volt kancelláriaminiszter, a felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztos, ATV, április 8.)

Mintha a balesetet okozót azzal lehetne menteni, hogy az egyik sarkon halálra gázolt valakit, de a többin nem fog. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, április 9.)

A cél az lehetett, hogy a Covidot a baloldali összefogás 7. „pártjaként” állítsák csatasorba. (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, a KESMA-kuratórium elnöke az ellenzéki pártokról, Magyar Hírlap Online, április 9.)

Már félig be vagyok oltva. (Verebes István 73 éves rendező, Magyar Hang, április 9.)

Biztos jobb lenne a világ, ha létezne Isten. (Pápai Gábor karikaturista, Szemlélek.blog. április 9.)

Istennek éreztem magam. (Dr. Karikó Katalin biokémikus az mRNS feltalálásáról, Újnépszabadság.com, április 10.)

 Itt az ellenzéket is meg szabad szólaltatni a közmédiában. (Nádasdy Ádám Londonban időző költő, Népszava, április 10.)

A romák létszáma 2013-ban a debreceni egyetem kutatása szerint 876 ezer volt. (Székely János szombathelyi megyéspüspök, Vaol.hu, április 10.)

 Gulácsi igazi libsi sztahanovista módjára simán túlteljesítette a libernyák tervet. (Apáti Bence publicista, Magyar Nemzet Online, április 11.)

Kültelki diktatúra. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, április 11.)

Már nemcsak az ellenzék, de mintha a Fidesz is el tudná képzelni  vereséget. (Bruck András író, Facebook.com, április 11.)

Németh Pétert megfertőzte a koronavírus, éppen lábadozik. Körülbelül fél évszázadnyi ismeretség okán gyógyulást kívánok neki. Értékelem, hogy miután nyugdíjazták a Népszava főszerkesztői székéből, a HírKlikk.hu nevű véleményportált sikerült gatyába ráznia. Azt is hozzáfűzöm persze, hogy távozásával csökkent a szocialisták befolyása a patinás napilapra, és érkezésével nőtt a portálra.

Péter szombatonként visszaír a régi napjába. Tegnap az úgynevezett Petry-ügyről fejtette ki az álláspontját. Hajdani sportújságíróként meggyőzően érvelt, miközben azonban jellemezte a politizáló kapusedzőt pártoló sajtót, ezt jegyezte meg róla: „…objektív kutatók nem állíthatnak mást, mint hogy a nyilvánosságot közel kilencven százalékban megszállta az Orbán-kormány.” A helyzet az, hogy azok a fránya kutatók ennél sokkal óvatosabbak. Ahhoz ugyanis, hogy bármit állíthassanak, föl kellene mérniük a hazai nyilvánosság eszközrendszerét. Ehhez 11177 médiaterméket kéne megvizsgálniuk, amelyek közül 6699 papíron működik, 3662 a világhálón, 816 rádióstúdióban vagy a tévés képernyőn. Ez nem várható el tőlük.

Mindössze egyetlen felmérésről tudok, amely alkalmas arra, hogy kiindulópont legyen egy önmagát és a témát komolyan vevő értelmezéshez. A Mérték Médiaelemző Műhely áttekintette a nyilvánosság fórumain megjelent hirdetéseket, és „árbevételi alapon” arra a következtetésre jutott, hogy az állami reklámok 78 százalékát a kormányoldalhoz sorolható médiumok kapták. (Facebook.com, 2019.09.17.) A kutatók ennél se többet, se kevesebbet nem állítanak. Akik tűnődnek a kormányzati túlsúlyról, ezt szokták kikerekíteni 80 százalékra. Vajon mivel magyarázható Németh Péter felturbózott 90 százaléka?

Ha az olvasó belenéz a bejegyzés után föllelhető összeállításba, a tapasztalt jegyzetíró unos-untalan ismételgetett minősítését ilyen szavak társaságában találja: „több mint 90”, „nagyjából 90”, „szinte 100”, „90 valahány”, „közel 90”. Ennyiből azért kiderül, hogy az érvelés nem áll biztos lábakon. Inkább csak találgatás, reflexszerűen hajtogatott beidegződés, fixálódás, rögzültség. Lábadozás közben egy öreg, baloldali újságíró bűvös számmal fejezi ki a bánatát, elkeseredését, lehangoltságát, szomorúságát. De ha csupán nagyot szeretett volna mondani, vajon a makacsul ismételgetett 90 százalékot miért akarja belebeszélni az objektív kutatókba is?   

10 mondat Németh Pétertől a kormányzati túlsúlyról

/Orbán Viktorról/ Övé a média 95 százaléka. (Népszava, 2016. október 4.)

/Orbán Viktorról/ A magyar sajtó 90 százaléka az ő felügyelete alatt áll. (Hír TV, 2016. december 19.)

A kormánysajtó, vagyis a nyilvánosság 90-95 százaléka erőszakba torkolló demonstrációkról számol be. (Népszava, 2017. április 12.)

A kormánysajtó „szétterítette” eddig talán legocsmányabb „kreativ” üzenetét, a Soros György elleni kampányt, és helyezte el ennek kiegészítő szövegét a saját rádióiban, televízióiban, internetes felületein, vagyis a média több mint 90 százalékán. (Népszava, 2017. július 15.)

A magyar sajtót, amelynek 90 százalékát immár a kormány uralja, félelem lengi körbe. (Népszava, 2018. november 17.) 

A média eme /kormánypárti/ része nagyjából 90 százalékot tesz ki. (Népszava, 2019. január 12.)

Attól, hogy valakinek szinte száz százalékosan a kezében van a média, még lehet bukni. (HírKlikk.hu, 2019. december 27.)

A térfél 90 százalékát uralja a hatalom. (HírKlikk.hu, 2020. január 14.)

/A Szájer-ügyről/ A kilencvenszázaléknyi médiafelületen az olvasó, néző, hallgató nem is találkozhat az aktuális jobboldali botrány eseményeivel. (Népszava, 2020. december 5.)

A nyilvánosságot közel kilencven százalékban megszállta az Orbán-kormány. (Népszava, 2021. április 10.)