Néhány napja a Médianapló-retróban közöltem egy húsz év előtti bejegyzést arról a sajtóbeli jogesetről, amely 2002-ben elég nagy port kavart a nyilvánosságban. A most először megjelent elemzést elküldtem az egyik főszereplőnek, a Békés Megyei Hírlap nyugalmazott főszerkesztőjének azzal, hogy ha van kedve hozzá és ideje rá, akkor kommentálja a történteket. Nem élt a lehetőséggel, telefonon azonban elmesélte, hogy a másik főszereplő (Gyula akkori polgármestere) nem nyert az önkormányzati választáson. Elköltözött a városból, és nyoma veszett.

Majd Árpási Zoltán digitális postafordultával küldött egy jegyzetet, amelynek témáját időszerűbbnek véli. E rovat immár 21 éves történetében még nem jelent meg vendégszerző. Ezt is érdemes kipróbálni. Íme, a viszonyainkat és közérzetünket jellemző történet.       

Árpási Zoltán: Urnák

Ugyanabban a kórteremben feküdt az asszony és asszonylánya. A járvány alatt fertőződtek meg, akkor kerültek kórházba, pár nap különbséggel. Az előírt protokoll szerint lélegeztető gépre kapcsolták őket, így küzdöttek az életükért heteken keresztül. Aztán egy idő után a gépek üresen kezdtek járni, először az anyáé, valamivel később a lányáé. Csaknem egyszerre haltak meg. Az ilyenkor szokásos teendők intézése az asszony másik lányára és családjára hárult, akiket elkerült a vírus.

Két temetés, az édesanya és a testvér elvesztése lelkileg is iszonyú teher, hát még anyagilag. Ahogy a középosztálybeli család tagjai számba vették a teendőket, azzal szembesültek, hogy nincs miből eltemetni a szeretteiket. A hamvasztásra még futja - állapították meg -, aztán majd meglátjuk. Amikor a hamvak megérkeztek a kegyeleti irodába, átvették az urnákat, és úgy számolták, talán fél év múlva tudnak sírhelyet vagy kolumbáriumot vásárolni, és a szertartás költségeit megfizetni. Csakhogy az ismerősök egyre-másra kérdezték, mikor lesz a temetés, egy idő után pedig a sanda tekintetekről érezték, hogy hálátlannak tartják őket. Különféle magyarázatokkal álltak elő, szégyellték volna bevallani, hogy nem futja rá.

Az eset nem egyedi. Az elmúlt években, különösen a járvány időszakában a növekvő terhek még a viszonylag konszolidált körülmények között élő családokat is „megütötték”. Miközben a döntéshozók a fertőzöttek megmentésére összpontosítottak - nagyon helyesen -, megfeledkeztek a nagyszámú áldozat hozzátartozóiról. A túlméretezett és túlárazott lélegeztetőgép-beszerzés mellett senki nem törődött azzal, hogy az elhunytakat el is kell temetni. Egyik oldalon a segítség, másikon a magukra hagyott gyászolók. Oldják meg, ahogy tudják! Ha pedig nem tudják, viseljék annak következményeit. Akár a sanda tekinteteket is.                  

Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, Orbánviktor.hu, 2007. október 1.)

Putyin elvtárs megérkezett a spájzba. (Horváth Zoltán újságíró, ATV, 2014. január 18.)

Lassan mondom, hogy Putyin is megértse: Ruszkik haza! (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, Twitter.com, 2014. március 3.)

Putyin elnök úr vitatott, de elismert szereplője az európai politikának. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2015. február 13.)

Putyin nem Sztálin. (Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, 168 Óra, 2021. július 8.)

Putyin rakétái Ukrajnát lövik, de Orbánt is telibe találták. (Bruck András író, Facebook.com, 2022. március 1.)

Putyin nevére vette a háborút. (Makai József újságíró, kijevi haditudósító, 168 Óra, 2022. március 3.)

Ha magát ez boldoggá teszi, akkor agresszornak tartom Putyint. (Lázár János Fidesz-politikus, hvg.hu, 2022. március 27.)

Engem egyáltalán nem érdekel Vlagyimir Putyin. (Orbán Viktor miniszterelnök Berlinben, Miniszterelnök.hu, 2022. október 11.)

Orbán Putyinra tesz. (Bauer Tamás DK-politikus, Facebook.com, 2023. február 10.)

E különös műfajjal kezdetben hobbiként, a rendszerváltás óta azonban már kutatóként foglalkozom. Azóta van rovatom valamelyik újságban a mögöttünk hagyott hét legérdekesebb megnyilvánulásaiból. Egy-egy összeállítás 21 mondatot tartalmaz, ez havonta 84 velős, szellemes korfestő adalékot jelent. Évente másfél ezer mondatból választom ki a heti 21-et. Ugyancsak évente átlagosan hatvanat emelek át a szállóige-gyűjteménybe. 2023 első két hónapjában tíz gyanúsítható azzal, hogy talán szállóige lesz belőle. Azt hiszem, meg kell magyarázni, hogy miért használtam a talán kifejezést. Azért, mert nem én döntöm el, hanem az utókor.

Ahhoz, hogy egy mondatból szállóige legyen, időre van szükség. El kell kopnia mögüle az alkalomnak, az eseménynek, az ügynek. Amikor az utókor embere utalás nélkül is megérti a gondolatot, és a saját korára, helyzetére nézve is időszerűnek és találónak tartja. Gyanúra ad okot, ha az idézett mondatot valaki „csak” a nevére vette. Olvasott valahol valamit, amiről eszébe jut valami. Elvesz vagy hozzáad, ezért akár társalkotónak is vélhető. Így lesz a konyhában látott faliszőttes-szövegből vagy a kocsmában hallott közmondásból a hozzáadott érték révén aforizma, maxima, azaz szállóige. Vagy nem lesz, mert hiába szellemes az a fránya mondat, az utókor nem érti az utalást.

Ahogy elnézem, az idei tízből három szállóige-gyanús gondolat a kormánypárti sajtóban jelent meg. Kettő az ellenzékiben, amely szőrmentén bírálja a hatalmat gyakorlókat. A kormányzati hirdetéseket visszafogottsággal hálálja meg, és ez nem föltétlenül kedvez a sarkos és szellemes fogalmazásnak. Öt pedig a hazai nyilvánosság független fórumain látott napvilágot. Az a benyomásom, hogy az olyan orgánumok, amelyek az olvasók, nézők, hallgatók jóvoltából próbálnak megélni, alkalmasabbak arra, hogy a helyzetünket, közérzetünket megvilágító szállóigékkel kecsegtessenek bennünket.   

Tíz mondat 2023-ból

Cenzúra, mikor valamit titkolnak, és propaganda, ha valamit sulykolnak. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, január 26.)

Nem vagyunk messze attól, hogy télen nyaraljunk, nyáron pedig túléljünk. (Papp Sándor Zsigmond publicista, Népszava, február 4.)

Mindig helyzet van. (Kiszelly Zoltán politológus, Magyar Nemzet Online, február 8.)

Az öregség jele, hogy már nem a jövődet, hanem a múltadat tervezed. (Cs. Kádár Péter hangmérnök, Facebook.com, február 13.)

A kocsma délelőtt presszó. (Bödőcs Tibor humorista, Comedy Central TV, február 17.)

A baj nem szól előre. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2023. február 18.)

Utólag szovjet tagköztársaság lettünk. (Spiró György író, Klubrádió, február 20.)

A polgár önmagától függ, a nincstelen mindenki mástól. (Dévényi István újságíró, Magyar Hang, február 24.)

A rendszer együtt él és hal a rendszergazdával. (Lengyel László publicista, Népszava, február 25.)

A helyzet nem rossz, de a jó nem pont ilyen. (Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, a román kormány miniszterelnök-helyettese az erdélyi magyarokról, Magyar Rádió, február 28.)

A jelmondat (szlogen) hívószavak halmaza. Többnyire jól megválasztott összessége. A magyar politikai kommunikációban bonyolultabb a helyzet. Sikertelenségre vannak ítélve azok a pártok, amelyek lemondanak az igei állítmány mozgósító hatásáról. Ha csak olyan jelmondatot képesek kiötleni, melyben fogalmak találhatóak, akkor előnyben részesítik a fogalmi gondolkodású értelmiségieket, és lemondanak az igei állítmánnyal bekapcsolható tömegek mozgósításáról.

Néhány napja erről a jelenségről közöltem egy húsz évvel ezelőtti Médianapló-bejegyzést. Nem robbant ki róla országos vita, néhányan azonban kifejtették a véleményüket. Okosakat mondtak, ráadásul ma már én is árnyaltabban látom a témát. Érdemes újra nekirugaszkodni. Már csak azért is, mert február elején kezdődött a politikai szezon, a pártok egymás után rendezték meg az évértékelőket. Az első emberek összefoglalták a pártjuk mögött hagyott esztendőt, és elmondták, hogy az idén mit terveznek.

Legutóbb a Jobbik tartott kongresszust Újpesten, egy furcsa nevű rendezvényközpontban. Az elnök, Gyöngyösi Márton olyan szónoki pultra támaszkodott, amelynek homlokzatán ezt olvashattuk: „Európa a biztonságunk!” Általában kijelentő mondat végére nem teszünk felkiáltójelet, kivétel azonban, ha felhevült állapotban vagyunk, vagy nyomatékosítani akarunk valamit. Tartalmilag nincs is bajom a jelmondattal, bár igei állítmány nincs benne. Talán nem is kell, elvégre az összejövetelt zárt körben tartották, mintegy 300 meghívottal. Aligha kell őket noszogatni, hogy azonosuljanak az újjászervezett párt programjával. Ha majd a vezetői járják az országot, bizonyára sort kerítenek arra is, hogy olyan állítmány írjanak az eléjük helyezett szószék homlokzatára, amely tömegeket mozgósít.

Egy másik párt, a Demokratikus Koalíció már el is indult az országjárásra. Pécsett szervezett egy kampánygyűlést. Az árnyékkormány miniszterelnöke, Dobrev Klára mögött hatalmas betűkkel ez a mondat tűnt fel: „A NATO-tagság megvédése”. Szerencsésebb lett volna a ’Védjük meg a NATO-tagságunkat!’ jelmondat. Van benne igei állítmány, és a mondat felszólító, következésképpen a végén indokolt a felkiáltójel. Feltételezhető persze, hogy az 1200 résztvevő mindegyike fogalmi gondolkodású, és őket már nem is kell mozgósítani. De akkor mihez kezdjünk a pártelnök Gyurcsány Ferenc néhány nappal korábbi évértékelőjével Budapesten? A pult homlokzatán ezt olvashattuk: „Elhozzuk a reményt!” A kijelentő mondat végére nem tettem volna ki a felkiáltó jelet, de talán a szónok felhevült állapotban volt. Mindenesetre a DK két népes rendezvényén a jelmondatok közti ellentmondás nyilvánvaló.

Most már csak vázlatosan a többi ellenzéki párt kongresszusáról, munkaértekezletéről, szezonindító összejöveteléről. Az MSZP társelnökei, Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes előtt, ama bizonyos homlokzaton ezt olvashattuk: „Fordulat Magyarországnak!” (Vajon mit jelenthet?) A Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László előtt ez látszott: „Magyarország a magyaroké!” Donáth Anna Momentum-politikus előtt ezt emészthettük: „Vezessük új útra Magyarországot!” A jelek, sőt a jelmondatok is arra utalnak, hogy az ellenzéki pártok közül leginkább a Momentum akar mozgósítani. A DK pedig még nem döntötte el, hogy akar vagy nem akar.                 

Olvasni élmény volt, akkor is, ha néha nehéz. (Makai József újságíró, Népszava, 2023. január 31.)

A kortárs magyar közgondolkodás rocksztárjától búcsúzunk. (Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, Facebook.com, 2023. január 31.)

Mintha szerzőként az idő múltával fiatalodott volna. (Parászka Boróka publicista, Mozgó Világ, 2023/2.)

Író volt mindvégig. (Markó Béla költő, Mozgó Világ, 2023/2.)

TGM-et sokan kísérték végső útjára. Olyanok is, akik talán viszolyogtak az ott elhangzott Munkás gyászindulótól. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2023. február 1.)

Kevés embert érzett - joggal - a maga színvonalán. (Radnóti Sándor filozófus, Transtelex.ro, 2023. február 2.)

Egyike vagyok az olvasóknak és a küszködve értőknek. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Transtelex.ro, 2023. február 2.)

Bárkivel szót értett. (Selyem Zsuzsa író, Transtelex.ro, 2023. február 2.)

Vajon TGM halálával sírba szállt-e az ellenállás életformája? (Kardos András filozófus, Facebook.com, 2023. február 3.)

Gazsival az ellenállás fontos alakja szállt sírba, de nem az ellenállás lehetősége. (Vajda Mihály filozófus, Magyar Narancs, 2023. február 23.)

 A legutóbbi napokban Orbán Viktor boldogult, G. Fodor Gábor, Haraszti Miklós, Lattmann Tamás és Lengyel László orbánozott, Dobrev Klára pedig térképezett.

Vétóival, oroszbarátságával Orbán Viktor nem a legnépszerűbb figura ma Európában. (Lattmann Tamás nemzetközi jogász, Mozgó Világ, 2023/2.)

Kitanultuk, hogyan kell boldogulni a megújított Magyarországon. (Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjéből, Miniszterelnök.hu, február 18.)

Énértékelő. (Szűcs Róbert Gábor volt diplomata, Facebook.com, február 19.)

Az európai béketábor egyetlen megmaradt képviselője. (G. Fodor Gábor politológus, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója Orbán Viktorról, Origo.hu, február 20.)

Az ellenzék a kormányzat politikájára veszélytelen. (Török Gábor politológus, InfoRádió, február 20.)

Nem a történelemben erős, hanem a szarvasbőgésben. (Gábor György vallástörténész Semjén Zsoltról, Klubrádió, február 21.)

Formai szempontból mindkettő tisztes munka. (Kovács Ákos énekes az Elk.rtuk és a Blokád című filmről, Origo.hu, február 22.)

Ne csak a térképen tartozzunk Európába! (Dobrev Klára DK-politikus, árnyékkormány-miniszterelnök, ATV, február 22.)

Felkapaszkodott senkik lopják ki a szemünket. (Sermer Ádám liberális politikus, ATV, február 23.)

Milyen kiválasztódás eredménye, hogy az ellenzék tele van gyakorló elmebetegekkel? (Bencsik Gábor újságíró Jakab Péter Völner-bilincselő akciójáról, Facebook.com, február 23.)

Amíg nem válaszolnak, hogy milyen nézeteket vallanak, nem nyilatkozom. (Németh Sándor, a háromszéki Vitézi Rend törzskapitánya, Transtelex.ro, február 23.)

Oroszországot ezen a módon épp úgy nem lehet megmenteni, ahogy a Szovjetuniót sem lehetett. (Szilágyi Ákos esztéta, Magyar Narancs, február 23.)

Oroszország megtámadta Ukrajnát. (Simicskó István KDNP-politikus, volt honvédelmi miniszter, Magyar Hírlap Online, február 24.)

Az orosz hadsereg mítosza szertefoszlott. (Jászberényi Sándor haditudósító, ATV, február 24.)

Orbán az orosz ultimátumok önkéntes postása. (Haraszti Miklós médiapolitikus, 444.hu, február 24.)

A polgár önmagától függ, a nincstelen mindenki mástól. (Dévényi István publicista, Magyar Hang, február 24.)

Soha ekkora szükség nem volt épkézláb ellenzékre. (Lakner Zoltán szociológus, Jelen, február 24.)

Az ellenzék saját magával versenyez, és ebben el is fárad. (Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, ATV, február 25.)

Ebből vasfüggöny lesz. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, február 25.)

A rendszer együtt él és hal a rendszergazdával. (Lengyel László publicista, Népszava, február 25.)

Utólag szovjet tagköztársaság lettünk. (Spiró György író, Klubrádió, február 26.)

Látszólag helyi jelentőségű cikk a Békés Megyei Napló tegnapi számában. A bírósági tudósítás szerint Árpási Zoltán, a Békés Megyei Hírlap nevű konkurens napilap főszerkesztője másodfokon is veszített a gyulai polgármesterrel szemben.

A történet röviden az, hogy a főszerkesztő Gyulán lakik, és szombati jegyzeteiből az derül ki számomra, hogy nem rajong a város első polgáráért. Aki érdekes fickó lehet, mert nemrégiben kizárta soraiból a Fidesz. Például 2000 legelején árokba csúszott az önkormányzati autóval. Állítólag nyúl szaladt át előtte az úton, és miközben fékezett, a jégbordán szánkázni kezdett a kocsi. Az ügy hónapokra elaludt, mígnem érkezett egy levél mindkét csabai napilap szerkesztőségébe.

Az olvasható benne, hogy a polgármester alkohollal köszöntötte hivatalában az új esztendőt, ráadásul nem is egyedül autókázott. S amikor az árokban kötött ki, csinos utasa fújt helyette a szondába. Egy másik változat szerint is volt utasa, de a polgármester rádiótelefonon kihívta az egyik lekötelezettjét, aki gyorsan magával vitte a kellemetlenné vált mitfárert. A lekötelezett vállalkozó, megint csak állítólag, később milliós megrendeléseket kapott a várostól.

Emlékszem, hogy jegyzetében a főszerkesztő hivatkozott a levélre, és kérdéseket tett föl. Igaz-e, hogy a polgármester nem volt egyedül a kocsiban? Igaz-e, hogy más fújt a szondába? Igaz-e, hogy az ismerős vállalkozó megrendeléseket kapott a várostól? Sajtószakmai szempontból érdekes az ítélet indoklása: „A bíróság a főszerkesztő jegyzetének második felét találta jogsértőnek, és kimondta, hogy híreszteléssel is megvalósítható a nagy nyilvánosság előtti rágalmazás vétsége.”

Úgy rémlik, három évtizede abban a hiszemben űzöm az újságírást, hogy ha nem tudok valamit bizonyítani, akkor inkább ne állítsak, hanem kérdezzek. A közérdek ugyanis megkívánja, hogy a nyilvánosan föltett kérdésekre nyilvánosan illik válaszolni. Lehet kínos, esetleg igazságtalan a kérdés, de ha foglalkoztatja a helybéli közvéleményt, akkor a közszereplőnek válaszolnia kell rá. Ha szükségesnek érzi, akár cáfolhatja is. S íme, az újságíró még csak nem is kérdezhet, mert a rágalmazás tényálladékát valósítja meg, hogy stílszerű legyek.

A 75 ezer forintra ítélt alperes becsületére válik, hogy a saját újságja, a Békés Megyei Hírlap is beszámolt a tárgyalásról. A Jogerősen elmarasztalták lapunk főszerkesztőjét című tudósítás szerzője még terjedelmesebben is foglalkozik az üggyel, mint az ellenlábas napilap. A bíróság szerint ama bizonyos jegyzet második része „A névtelen levélen alapult, az abban felmerülő állításokat híresztelte. Híresztelni kérdésként, feltételes módban is lehet. A mostani valóságbizonyítás szerint megállapítható volt: nem igaz, hogy a polgármester ittasan vezetett, hogy más fújta meg a szondát. Megvalósult a rágalmazás.”

A bíróság szerint a jegyzet első fele viszont „a szabad véleménynyilvánítás körébe esett”. Akkor kezdődött tehát a baj, amikor Árpási Zoltán hivatkozott arra a fránya levélre. Csakhogy épp azért hivatkozott rá, mert amikor újólag szóba került az ügy, a polgármester sebtében összehívott egy sajtótájékoztatót. Saját szája íze szerint magyarázta a bizonyítványát, az újságírók kérdéseire azonban nem volt hajlandó válaszolni. A főszerkesztő tehát kénytelen volt az újságban föltenni azokat a kérdéseket, amelyeket nem fogalmazhatott meg a polgármester jelenlétében.

Ha a levélíró nem mondott igazat, akkor a sajtótájékoztatón, szűk körben meg lehetett volna győzni az újságírókat arról, hogy rágalmazott. De ha a közszereplő polgármester elzárkózott a válaszadástól, akkor miért csodálkozik, ha az egyik újságíró szélesebb körben, a megyei napilap hasábjain tért vissza a levélíró állításaira? Mi van tehát akkor, ha a közszereplő úgy fordul a nyilvánossághoz, hogy elzárkózik a nyilvánosságtól? Vajon a gyulai polgármester kitől örökölhette azt a gyakorlatot, hogy otthon elhatározom: mit mondok majd az újságíróknak, aztán megtiltom nekik, hogy bármit is kérdezzenek?

Nem kéne visszavenni a Fideszbe?

 A szocialisták miniszterelnök-jelöltje ontja az interjúkat. Amit Medgyessy Péter mond, az rokonszenves, csak éppen nincs érzéke az aforisztikus (szellemes, velős) fogalmazáshoz. Ez elég baj egy politikusnál, bár orvosolható volna, ha a kommunikációs stábjában dolgozók kicsontoznák (tömörítenék) az érdekes, de hosszadalmas gondolatait.

Föl sem ötlik bennük, hogy szükség volna néhány kihegyezett mondatra, amelyet főnökük majd az interjú helyszínen, egy rádió- vagy tévéstúdióban, hivatali helyiségben beépít a beszélgetésbe. A jobb sorsra érdemes Medgyessy úgy készült egy országos kampányra, hogy az újságírók és az ügyeletes szerkesztők nem tudnak mit kiemelni az üzeneteiből. Például megfigyeltem, hogy kínban vannak a címadással. Többnyire fogalmakat emelnek ki az interjúból, és egymás mellé helyezik őket.

Márpedig fogalmakkal csak fogalmi gondolkodású értelmiségieket lehet cselekvésre ösztönözni. Olyan mondatokat kellene kitalálni, amelyeket nem lehet ugyan kőbe vésni, de föllelhető bennük az igei állítmány. Caakhogy az MSZP választási kampányából hiányzik az a fránya állítmány. Az egyszerű olvasó, hallgató, néző nem tudja persze, hogy miért idegenkedik az egymásra torlódó névszóktól. Csupán azt érzi, hogy az olvasott vagy hallott szöveg nem készteti azonosulásra, bekapcsolódásra, cselekvésre. Magában esetleg igazat is ad az üzenetben föllelhető megállapításoknak, mégse megy el szavazni.

Az a benyomásom, hogy egyelőre nincs, ami a potenciális szavazót megragadja az MSZP szövegeiben. Nincs, ami érzelmileg mozgósítja. Ha esetleg a szocialisták elveszítik a választásokat, akkor a vereség okai között végig kell majd gondolni, vajon miért nem tudtak közérthető, mozgósításra ösztönző, igei állítmányt is tartalmazó mondatokkal operálni.

Nemrégiben a győri önkormányzat egyik képviselője azt javasolta, hogy Borkai Zsolt volt polgármester kapjon díszpolgári címet. Számítani lehetett arra, hogy felhorkan az ellenzéki sajtó. Ezért sem lepett meg, hogy az erkölcsi botránya miatt lemondatott Fidesz-politikus (és hajdani olimpiai bajnok) ürügyén szóba került az orosz államelnök 2017-es ügye is.

A debreceni egyetem szenátusa ódzkodott ugyan, hogy kitüntesse Putyint, a rektor mégis lenyomta javaslatát a tiltakozó professzorok torkán. Igen ám, de mégiscsak felsőoktatásban járatos szakemberként feltűnt neki, hogy a nagy hatalmú politikus tudományos életműve egyenlő a nullával. Ezzel magyarázható, hogy nem díszdoktori, hanem „csak” díszpolgári címet szánt a diktátornak. Ez épp olyan képtelenségnek hatott, mintha a debreceni önkormányzat a díszpolgári címek helyett díszdoktorikat osztogatna. Nem is csoda, hogy a logikusan gondolkodó magyar újságírók cikkek tucatjaiban marasztalták el az egyetemet, mert „díszdoktorrá” akarta fölkenni Putyint.

A kivételek közé tartozik Rónay Tamás, aki a Népszava tegnapi számában arról tűnődött, hogy a győri képviselőtestület egy másik adriai yachtozót, Szijjártó Péter külminisztert tüntette ki Borkai helyett. Óhatatlanul eljutott az orosz példáig, és azt találta írni, hogy „egykor Vlagyimir Putyin is megkapta Debrecen díszpolgári címét, amit tavaly legalább visszavontak”. Miközben a jó tollú újságíró még csak véletlenül sem adományozott díszdoktorságot a háborút is kirobbantó orosz államelnöknek, beleesett a logikus gondolkodás csapdájába. Elvégre csakugyan az lett volna logikus, hogy a debreceni önkormányzat kedveskedjen díszpolgári címmel Putyinnak.

Csakhogy nem a város díszpolgári címét kapta meg, hanem az egyetemét. A szégyen maradt a Nagyerdőben, az impozáns épület falai között. A kitüntetés tavaly márciusi visszavonását épp az tette lehetővé, hogy az orosz államelnök nem is vette át azt a fránya oklevelet. Vagyis a debreceni egyetemtől sem kapta meg a díszpolgárságért járó kitüntetést. A maga szempontjából persze Putyin is logikusan gondolkodott. Abban az országban, ahol száz városnak van 200 ezernél több lakosa, a nagyhatalom agresszív vezetője aligha látogat egy amúgy is ismeretlen magyar kisvárosba.  

Nagyon jó vele römizni. (Orbán Ráhel miniszterelnöki sarj, Mandiner.hu, 2022. december 22.)

Orbán csak önmagát tudja leváltani. Akkor, ha nagyot hibázik. (Stumpf András újságíró, Mozgó Világ, 2023/1.)

Kanosszát járatnak vele az eurómilliárdokért. (Bruck András író, Facebook.com, 2023. január 21.)

Orbánt külső szemmel könnyű zseninek látni. (Nagy Iván László újságíró, hvg.hu, 2023. január 27.)

Orbán Viktor napjai naponta meg vannak számlálva. (Ungár Péter LMP-politikus, Telex.hu, 2023. február 4.)

Orbán Putyinra tesz. (Bauer Tamás DK-politikus, Facebook.com, 2023. február 10.)

Azt kérdezném tőle, hogy fej vagy gyomor. (Dombóvári István humorista, RTL Klub, 2023. február 17.)

Énértékelő. (Szűcs Róbert Gábor volt diplomata, Facebook.com, 2023. február 19.)

Az európai béketábor egyetlen megmaradt képviselője. (G. Fodor Gábor politológus, Origo.hu, 2023. február 20.)

Bár Orbán állítólag egy ezeréves Nokiát használ telefonálására, de láthatóan kiválóan érzi a korszellemet. (Kárpáti Iván újságíró, Klubrádió, 2023. február 21.)