Baló György utóéletében sajátos helyet foglal el Korbely György írása. Az Alföldi blog szerzője orosházi, és a számítástechnikával dúsított sajtó nézőpontjából értelmezte a tévés újságíró jelentékeny életművét. Nem csoda, ha kulturált kommentelőkre talált az Index digitális felületén. Közülük midnightcoder2 hozzászólása keltette föl a figyelmem. Médianaplós bejegyzéseimhez is gyakran szól hozzá, és bár más szemszögből látja a világot, sosem lépett túl a kulturáltság keretein. Gondolatain akkor is érdemes eltűnődni, ha vitára késztetnek.

Most ezt írta: „A baloldal a privatizélésből befolyt pénzből lényegében az egész írott sajtót felvásárolta. Most Orbánék tették ugyanezt, de volt kitől tanulniuk az irányított sajtószabadságot.” Igen ám, csakhogy a baloldal nem vásárolta fel a sajtót, hanem eladta. Külföldi, leginkább német befektetőknek, akik például a megyei sajtóért pénzt adtak az MSZP-nek. A szocialisták akkori pénztárnoka szerint 900 millió forintot, ami 1990-ben nagy pénz volt. Fabriczki András azt is elmondta egy interjúban, amelyet volt szerencsém elkészíteni vele, hogy eme összegre azért volt szükség, mert az MSZP rengeteg ingatlant örökölt az MSZMP-től, de nem volt miből utalni a pártirodák rezsijét és a pártalkalmazottak fizetését.

 Azt már én fűzöm hozzá, hogy a 900 milliót négy részre osztotta. Az infrastruktúra  napi működtetésén kívül kistafírozta belőle a Szabad Sajtó Alapítványt, amelyet azért hozott létre, hogy a szintén német befektetőnek eladott Népszabadság tulajdonjogából annyi százalékot tarthasson meg, amennyiből befolyásolhatta az újság vonalvezetését. Megteremtette a József Attila Alapítványt is, amely elméleti hátteret kölcsönzött neki. A maradékot pedig berakta a bankba, és a kamatokkal tetézett összegből finanszírozta az 1994-es választási kampányt.

Így se sokkal szebb a történet. Annyi mégis kirajzolódik belőle, hogy a Fidesz nem a rendszerváltás utáni baloldaltól tanulta az irányított sajtószabadságot. Inkább a rendszerváltás előttitől. Ama bizonyos Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány ugyanis, amely nemrégiben 476 szerkesztőséget egyesített, kísértetiesen emlékeztet a Hírlapkiadó Vállalatra. Utóbbinak az volt a feladata, hogy az 1,2 millió példányban megjelenő 19 megyei napilap nyereségéből működtesse az állampárt központi napilapját, a Népszabadságot. Most ugyanezt a szerepet a Magyar Időkből átfazonírozott Magyar Nemzet tölti be..    

A legutóbbi napok „slágere” az Európai Néppárt brüsszeli közgyűlése, a Fidesz felfüggesztése volt. Lefülelt mondatok.

Közszolgálati magánrádió.

Sebes György újságíró a Klubrádióról (Népszava, március 18.)

Baló György helyettünk kérdezett.

Simó György újságíró (WMN.hu, március 19.)

Gyurcsány egy címzetes hazudozó.

Dr. Gondos István Fidesz-politikus Egerben (Heol.hu, március 19.)

Nagyítóval vizsgálnak minket, mint a bogarakat.

Navracsics Tibor Fidesz-politikus, uniós biztos (Népszava, március 19.)

Van élet az Európai Néppárton kívül is.

Kiszelly Zotán politológus (Magyar Nemzet Online, március 20.)

Orbán Viktor haladékot nyert.

Keszthelyi András politológus (Facebook.com, március 21.)

Nevezhetjük győzelemnek, ami történt.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója (ATV, március 21.)

Be fogjuk bizonyítani, hogy minden rendben van a magyar jogállamisággal.

Varga Judit uniós kapcsolatokért felelős államtitkár (Mandiner.hu, március 21.)

Attól kell tartani, hogy a nemzeti jogot, nyelvet nem ismerő ügyészek nyomoznak majd.

Polt Péter legfőbb ügyész az Európai Ügyészségről Kaposvárott (Sonline.hu, március 21.)

Annak, ami most megy, jó vége nem lehet.

Moldova György író (168 Óra, március 21.)

Menjél! Nem kell ebbe itt belegebedni.

Znamenák István színész (Magyar Narancs, március 21.)

Világosan látszott a teremben, hogy a kizárás- és felfüggesztés-pártiak többségben vannak.

Csáky Pál felvidéki politikus a Brüsszelben történtekről (Magyar Hang, március 22.)

Ahogy kivezette a Fideszt a Néppártból, úgy vezeti ki Magyarországot az Európai Unióból.

Dobrev Klára DK-politikus Orbán Viktorról (atv.hu, március 22.)

Sajtószabadságunknak rövid idő jutott. Élt 1989 és 2010 között.

Lengyel László politológus (Népszava, március 23.)

Baló György fontos szerepet játszott a józan ész megőrzésében.

Korbely György orosházi újságíró (Alföldi blog, március 23.)

Azt hirdetik, hogy a korrupció nem botlás, hanem nemzetépítő program.

Bod Péter Ákos közgazdász, volt gazdasági miniszter a kormánypárti elemzőkről (Hírklikk.hu, március 23.)

Szétköltöztünk, de még nem váltunk el.

Novák Katalin Fidesz-politikus a Brüsszelben történtekről (Magyar Hírlap Online, március 23.)

Időt nyertünk.

Orbán Viktor miniszterelnök (Magyar Rádió, március 24.)

Ön egy ideje Magyarországnak képzeli magát.

Föld S. Péter újságíró Orbán Viktorhoz (Hírklikk.hu, március 24.)

A sors iróniája, hogy akkor jelzett a mobil, amikor azt olvastam róla a Népszavában, hogy „Ha van még mérvadó újságíró, ő az.” Ez a születésnapi köszöntőben jelent meg, amelyet Lengyel László írt a sürgető, szellemi készenlétre ösztönző szerkesztőről. „Tamás” - mondta Tamás Ervin a telefonban. Hirtelen nem tudtam, kivel beszélek. Ő ugyanis újságíróként az első keresztnevéből csinált vezetéknevet, a másodikból pedig első keresztnevet. Épp akkor éli meg a hetvenediket, amikor egy másik mérvadó, Baló György eltávozott közülünk.

A közgazdász-politológus köszöntőnek tehát lehet olyan érzése, hogy a bölények kihalóban. Mindazonáltal látni, hallani, olvasni még olyan publicistákat, akiknek a véleményére érdemes odafigyelni. Nemzedékemből Bolgár Györgyére, Farkas Zoltánéra, Friss Róbertéra, Szénási Sándoréra, a valamivel fiatalabbak közül Nagy N. Péterére, a negyvenesek közül pedig Pápay Györgyére, Pethő Tiboréra és Tóta W. Árpádéra. Tamásban nem a publicistát ismertem meg, hanem a riportert. A Népszabadság szegedi, majd pécsi tudósítója volt, és amit az MSZMP lapjába nem írhatott meg, azt megírta Katona Évának, az ÉS-beli riportrovat legendás szerkesztőjének. Túl gyakran azonban nem közölhettük a riportjait, ezért Éva bemutatta nekem, a publicisztikai rovat szerkesztőjének.

Később, a múlt század kilencvenes éveiben Tamás Ervin lett szinte az egyedüli a riporterek közül, akinek sikerült átképezni magát publicistává. Ehhez az életben szerzett tapasztalatokat műveltséggel kellett tetézni, ráadásul megértette a politikai újságírás lényegét, amelyet Bertha Bulcsu így fogalmazott meg: „Ha a hatalomhoz túl közel megy az író, megég, ha túl távol tartja magát, megfagy. (Napló, 1993.12.18.) Ha az olvasó megnézi az alábbi idézet-összeállítást, érzékelheti belőle, hogy a mértékadáshoz kellett még valami: a légkör. A pártsajtóból kilábaló Népszabadság légköre kedvezett Tamás szakmai kiteljesedésének. Az első hat mondat negyedszázad termése, aztán jött a patinás újság kormányzati kivégzése, és a publicista újra keresni kezdte a fórumát.

Jó mondatokat közölt a Népszavában, a Magyar Narancsban, a Facebook üzenőfalán, olykor megszólalt a Klubrádióban is, de mintha leginkább a 168 Óra hasábjain talált volna magának helyet. Legutóbb egy tévés újságíróról közölt nekrológot, akit így jellemzett: „Balót mindegyik oldal becsülte, ugyanakkor tartott is tőle.” Ha ez a mérvadóság ismérve, akkor az a benyomásom, hogy Tamás Ervin a 70. születésnapján ugyanezt könyvelheti el. 

Tamás Ervin írta

Már csaknem minden hajdani KISZ-titkárról kiderült, hogy papnak készült.

Népszabadság, 1990. április 18.

Torgyán soha nem társakat keres magának, hanem útitársakat.

Népszabadság, 2001. május 4.

Gyurcsány Ferenc az a típus, aki akkor is főszereplő, ha nincs a színpadon.

Népszabadság, 2004. október 1.

Én magyarnak tartom magam, amíg hagyják.

Népszabadság, 2012. december 4.

Porcelánboltban ténferegve az egér is tud kárt okozni.

Népszabadság, 2013. március 23.

Nem a politikából kéne ügyet csinálni, hanem az ügyekből politikát.

Népszabadság, 2014. április 14.

A sánta kutyát egyre nehezebb utolérni.

Népszava, 2016. december 24.

A sajtó nagy részéből faliújságot csináltak.

Népszava, 2018. április 14.

Lassan a Pesttel.

Facebook.com, 2018. október 17.

Orbán Viktor politikai pályafutása során több pártból csinált tűzifát.

168 Óra, 2019. február 7.

A Klubrádióban túlélési gyakorlatnak nevezték el a pénzgyűjtési akciót. Első heti eredménye tegnap délután háromig 26 millió 103 ezer forint volt. Tavaly ősszel 70 milliót hozott. Örülnék, ha ennyi most, tavasszal is összejönne.

Ha személyesen adakozom, itt, a közelben két helyen is készpénz nyújtható át: a Szent István körúti Örkény Könyvesboltban és a Pozsonyi úti Láng Tékában. A fővárosban van még két másik gyűjtőhely is. Tudom persze, hogy a XXI. század első évtizedében a Klubháló adáskörzete a határszélektől eltekintve kiterjedt az országra, a második Orbán-kormány azonban beszorította Budapestre és környékére. A túlélési gyakorlat beszűkülése azonban nem befolyásol abban, hogy tűnődjek az kormánykritikus médiumok anyagi helyzetéről. Annál is inkább, mert a Klubrádió akvirálása, kalapozása, tányérozása korántsem elszigetelt jelenség.

A Mérce portál tavaly 33 milliót kért a működtetésre, az idén 50-re emelte a tétet. Időarányosan jól áll, mert egy látványos tolómérce szerint eddig 13,9 millió gyűlt össze, a várt összeg 27 százaléka. Az Index portál pedig tavaly októbertől idén februárig 140-et gyűjtött, ám a fejlesztésekhez újabb százmillió kéne. Ha végigbogarásznánk a nyilvánosság fórumait, hogy a (sajtó)szabadság kisebb-nagyobb szigetei miként állnak a pénzgyűjtéssel, kijönne néhány százmillió forint. Ami aprópénz, bagó a kormánypárti (állami hirdetésekkel kitömött) szerkesztőségek százmilliárdnál nagyobb bevételéhez képest. Ahhoz viszont épp elég, hogy firtassam: vajon mi, médiafogyasztók nem járnánk-e jobban, ha közös kalapba adnánk a tájékozódásra szánt pénzt?

Nyugat-Európában bevált a sajtóalap intézménye. Az állami bevételek meghatározott százaléka egy nonprofit alapba vándorol, és tekintélyes közéleti személyiségek döntik el, hogy az értéket teremtő, de veszteséges médiumok mennyit kapnak. Nem pártpolitikusok tehát. Talán ezzel magyarázható, hogy a Nemzeti Sajtóalap gondolata nálunk elvérzett, például 2002-ben, az MSZP és az SZDSZ koalíciós tárgyalásán is. Most olyan helyzetben vannak az ellenzéki pártok, hogy létrehozhatnák a maguk sajtóalapját. Úgy például, hogy bevallott jövedelmeik meghatározott százalékát ajánlanák föl a nyilvánosság ellenzéki fórumainak.

Ez kiváló túlélési gyakorlat volna ahhoz, hogy ha egyszer majd átveszik a kormányrudat, a koalíciós tárgyaláson utat engedjenek az egész médiára kiterjedő Nemzeti Sajtóalapnak. Egy ilyen kezdeményezést mi, civilek szívesebben egészítenénk ki a pénzünkkel.     

Jánosi György, a Medgyessy-kormány ifjúsági és sportminisztere Buda környéki otthonából hazament Szekszárdra, hogy megnyisson egy kiállítást. Ebből az alkalomból készített vele interjút a Tolnai Népújság, a beszélgetés tegnap látott napvilágot.

A bajszos, szikár férfiúval akkor ismerkedtem meg, amikor szinte napra pontosan harminc éve megválasztották az MSZMP megyei első titkárának. Azért kerestem föl Szekszárdon, mert érdekelt az az ember, aki társadalmi munkában vállalta a régió legmagasabb rangját. Nem emlékszem, hogy melyikünk fizette az ebédet, de arra igen, hogy húslevest kanalaztunk, és elmagyarázta, hogy megtisztelő ugyan a szavazás eredménye, ő azonban maradt a főiskolai munkájánál is. A fiatal olvasóknak mondom, hogy ez volt ama időszak, amidőn egy másik dunántúli megyében, Zalában úgy választottak első titkárrá egy nagykanizsai ügyvédet, hogy amikor átautózott Zalaegerszegre, meg kellett kérdeznie egy helybélitől, hol találja a megyei pártbizottság épületét.

Az új szelek nem igazán használtak az elaggott állampártnak, mert a tavaszi nekibuzdulások után őszre szétesett. A romjain létrejött MSZP alelnöknek választotta Jánosi Györgyöt, aki később jelentős szerepet játszott az 1995-ös médiatörvény kialakításában. A hazai médiatörténet egyik legfurcsább fejezete, hogy a kormányzó MSZP és SZDSZ másfél évig huzakodott a jogszabályon, amelynek végleges változatát Jánosi Magyar Bálinttal együtt fogalmazta meg. Még nem írta meg az emlékeit, ezért nem tudható, vajon oldotta vagy gerjesztette-é a koalíciós feszültségeket, a jogszabályról azonban nem vagyok jó véleménnyel. Kétségkívül lehetővé tette, hogy a közszolgálati médiumok mellett végre működhessenek a kereskedelmiek is, de olyan kereteket teremtett, amelyek nem a politikát korlátozták a média ellenőrzésében, hanem a médiát a politikáéban.

A tegnapi interjúalany erről csak annyit árult el, hogy rengeteget vitatkozott Horn Gyulával. Ő ugyanis komolyan gondolta a demokráciát, a pártelnök-miniszterelnök viszont „nem annyira”. Az exalelnök, exminiszter néhány éve kikopott az MSZP élvonalából, de becsületére válik, hogy azóta sem tétlenkedik. Most jelenik meg az ötödik kötete, mint mondta a Tolnai Népújság munkatársának: „A vers és a kispróza határán mozgok.” Jánosi György öreg fejjel rendezkedett be az alkotó életformára, amit hiába vártam tőle médiapolitikusi korszakában.     

Szerkesztői pályafutásom alatt hozzá fűzött a leghosszabb kapcsolat. Első kéziratát 1975 januárjában olvastam, az utolsót halála előtt néhány héttel, 1996 végén. Huszonkét év alatt munkakapcsolatunk barátsággá változott. Tegnap talán ezért beszélhettem egy kamerának róla. Készül a portréfilm, és az volt a dolgom, hogy a publicisztikáját értékeljem.

Már-már befejeződött a felvétel, amikor a rendező Szederkényi Juli még egy kérdést tett föl. Vajon közös barátunk miként élte át a rendszerváltást, mi jellemezte az 1990 előtti és utáni Bertha Bulcsút? Váratlanul ért a kérdés, őszintén szólva erre nem gondoltam, amidőn fölkészülés közben végigböngésztem Bulcsu cikkeit. Egyelőre nem tudhatom, hogy amit válaszoltam, bekerül-e a filmbe, de most, hogy aludtam rá egyet, talán pontosabban sikerül megfogalmazni a feleletet: az örök elégedetlenség megszemélyesítője volt a hazai sajtóban. A szocializmusban hiányzott neki a kapitalizmus, a kapitalizmusban hiányzott neki a szocializmus.

A sarkos kijelentést úgy finomítanám, hogy sosem tagadta, amit köszönhetett a szocializmusnak, de a rendszerben nagyon nem szerette a kínálat hiányát. Az Eszik, nem eszik, mást nem kap-szemléletet. Ezt írta meg talán leghíresebb vitacikkében, az 1976-os Kesudióban, ugyancsak ezt részletezte később ÉS-beli jegyzetsorozatában, a Jelenségekben is. Tapintatból nem nevezte meg a kapitalizmust, inkább csak körülírta, vagy a piacgazdasággal helyettesítette, de a korabeli olvasónak aligha volt kétsége, hogy mire utal.

Aztán jött a rendszerváltás, és vele együtt érkeztek a külföldi befektetők is - a kínálatukkal. A piacgazdaságnak nevezhető kapitalizmus azonban nem arról lett híres nálunk, hogy törődött volna az emberekkel: a megszűnt munkahelyekkel, az egymillió munkanélkülivel. A rendszerben Bertha Bulcsu méltányolta a kétségkívül növekvő kínálatot, de rühellte a szociális biztonság hiányát. Miközben olvasom a hajdani cikkeit, az első bekezdésben szalonképes szavak rajzolódnak ki előttem, aztán látni vélem, hogy lilul a feje, és elszakad nála a cérna. Egyik utolsó írásában így összegezte a tapasztalatait: „Most árubőség van, minden kapható, amire nekem nincs szükségem.” (Magyar Nemzet, 1996. március 30.)

Az epeömlésben, komor iróniában megnyilvánuló elégedetlenség tette egyénivé, élvezetessé és egységessé a rendszerváltás előtti és utáni publicisztikáját. Ezzel magyarázható a hatása is. Okfejtéseit sokan kérték ki maguknak, de sokan is lelkesedtek értük.            

Gyöngyszemre leltem az egri újságban. A Heves Megyei Hírlap online kiadásában M. H. számolt be Dr. Gondos István Fidesz-politikus sajtótájékoztatójáról. A megyei önkormányzat képviselője mikrofonba-kamerába mondta, hogy „Gyurcsány egy címzetes hazudozó”. (Heol.hu, 2019. március 19., 15 óra 13 perc) Kíváncsiságból utánanéztem a füzesabonyi ügyvéd megnyilvánulásának.

A világhálón több „hangharapást” találtam, ám az idézett mondatot nem sikerült föllelni. E pillanatban még nem tudható, vajon a hazudozó előtti jelző csakugyan elhangzott-e, vagy csak az újságíró értette félre. Nem zárom ki az utóbbi lehetőséget sem, mindazonáltal érdemes eltűnődni a címzetes jelzőről. Gondos doktor abból az alkalomból hozta szóba az ellenzéki politikust, hogy a volt miniszterelnök Egerbe készült látogatni. A címzetes, latinul honoris causa pedig azt jelenti, hogy tiszteletbeli, jelképes, névleges. Gyurcsány Ferenc ezek szerint tiszteletbeli, jelképes, névleges hazudozó.

Talán nem tévedek, hogy a kormánypárti politikus ennek az ellenkezőjét akarta mondani. Vagy a tudósító értette félre a címeres jelzőt, amely cégéres, dörzsölt, hétpróbás, hírhedt, javíthatatlan, megátalkodott, megbélyegzett, megrögzött, minden hájjal megkent, mindenre kapható személyiséget jelent. Egyébként a kijelentésben fölismerhető az a mondat, amelyet a hajdani miniszterelnök így fogalmazott meg 2006. május 26-án, a balatonőszödi kormányüdülőben: „Hazudtunk reggel, éjjel, meg este.” Ezúttal nem mennék bele, vajon mennyi volt benne az MSZP-képviselőcsoport tagjainak szóló túlzás. Elkönyvelem, hogy a híres-hírhedt mondás visszavonhatatlanul Gyurcsány nevéhez kötődik.

Igen ám, de a szállóigéknek olyan a természetük, hogy van történetük, néha egészen érdekes. Például az, hogy a Gyurcsány Ferencnek tulajdonított mondat Örkény István tollából való. A neves író 1956 őszén, a Parlamentbe költözött Szabad Kossuth Rádió felkérésére vetette papírra, és egy bemondó imigyen olvasta be október 30-én: „A rádió hosszú éveken át a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon.” Az már biztos, hogy a Heves megyei Fidesz-politikus nem dicsérni akarta a volt miniszterelnököt. A helyében óvatosabban bántam volna a szavakkal. Megjegyzése óhatatlanul eszembe juttatja, hogy manapság szintén akad közszolgálatinak nevezett rádió Magyarországon, amely évek óta parancsokat hajt végre, és bizony a hazugság szerszáma. 

A tegnap elhunyt tévészemélyiség nemcsak a nemzedéktársam volt. Az 1969/70-es tanévben egy szemesztert ültünk végig ugyanabban az egyetemi szemináriumban. A személyes mozzanatokat azonban mellőzném, mert tegnap volt alkalmam máshová megírni őket. Most inkább az egyik mondatot pontosítanám.

Legérdekesebb vállalkozását, a TV3 megteremtését, egyúttal legnagyobb kudarcát, a TV3 megszüntetését úgy foglalnám össze, hogy amikor el kellett dönteni, ki kapjon lehetőséget országos sugárzású kereskedelmi tévé működtetésére, a politikusok abban egyeztek meg, hogy csak ne ő legyen. Ebben az összefüggésben érdemes utalni az 1995. december 21-én elfogadott médiatörvényre. Az országgyűlési képviselők 91 százaléka szavazta meg, miközben az MSZP és az SZDSZ alkotta kormánykoalíciónak csupán 72 százaléknyi többsége volt a parlamentben. Nehéz-Posony István jogász így fogalmazta meg a lényeget: „Ez a törvény teremtette meg a plurális televíziózást.”

A kereskedelmi tévék indítása nemcsak a tévézés sokrétűségét jelentette. Azt is, hogy a politikai tájékoztatásban megszűnt a hírmonopólium. S mert a nézők immár választhattak maguknak csatornákat és hírműsorokat, a tájékoztatásból tájékozódás lett. 1997 januárjában az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatot hirdetett, miszerint a műholdas Duna TV és az MTV2 mellett „két (földfelszíni műsorszórás útján megvalósuló) kereskedelmi televízió létrehozására nyílik lehetőség”.

Három külföldi cég jelentkezett. A Kereskedelmi 1-re (a későbbi tv2 frekvenciájára) az MTM-SBS, a Kereskedelmi 2-re (a későbbi RTL Klubéra) a Magyar RTL, a CME-Írisz TV (a TV3 működtetője) pedig mindkettőre. A legutóbbi vállalkozást kiejtette a médiahatóság, holott az amerikai Lauder-család négymilliárd forinttal több műsorszolgáltatási díjat ajánlott. Előnyt élvezett a két német cég, amelyek mögött szintén volt ugyan amerikai tőke, csak nem annyira feltűnően. Ezzel a koalíció nagyobbik pártja, az MSZP az SZDSZ orrára koppintott, a TV3-at irányító Baló Györgyöt ugyanis a koalíciós partner emberének tartotta.

Perek sorozata következett. Az ítéletek elmarasztalták az ORTT-t, és az ügy eljutott a Legfelsőbb Bíróságig. A médiatörténet pikantériája, hogy néhány órával a jogerős döntés előtt a felperes ügyvédje visszavonta a keresetet. A Baló-féle tévé nem lett országos csatorna, hamarosan meg is szűnt. Gyuri egy koalíción belüli feszültség áldozataként a maradék két évtizedében sikereket könyvelhetett el a műsorkészítésben, a csapást azonban nem heverte ki. Ez kiderül az alábbi idézetekből is.

1. Baló György mondta

A nyilvánosság egy és oszthatatlan, az újságíró nem különböztethet meg első és második nyilvánosságot.

Magyar Rádió, 1989. január 30.

Viták fóruma helyett viták tárgya lett a média.

Vasárnap, 1994. augusztus 21.

Most nem egy párt, hanem sok párt telepedett a médiára.

Népszava, 1997. július 11.

A Magyar Televíziónak arculata van, de arca nincs.

Népszabadság, 2001. május 19.

A minőségi mércék nélküli véleményközlés fóruma az internet.

Mozgó Világ, 2004/1.

A kereskedelmi média lényegtelen témákat dolgoz fel kiváló produkciós eszközökkel és erős produkciós értékekkel, a közmédia lényeges témákat elavult eszközökkel és gyenge értékekkel.

Filmvilág, 2004/4.

Sorskérdések helyett holnap már érdektelen híreken rágódunk.

ÚjSzó.com, 2006. december 8.

A médiának nem az a dolga, hogy érzelmeket mutasson, hanem hogy tájékoztasson.

Heti Válasz, 2007. április 12.

A rendszerváltozás egyik legnagyobb hiányossága, hogy nem sikerült megteremteni az igazán független közmédiát.

RTL Klub, 2015. január 30.

/A közszolgálati és a kereskedelmi tévéről/ Nem vagyunk jobbak egymásnál: mások vagyunk.

Médiapiac, 2017. november 23.

2. Baló György mondta önmagáról

Ha televíziózni akartam, sok válogatási lehetőségem nem akadt, mivel a kereskedelmi televíziók nem versenyeztek értem.

Magyar Hírlap, 2002. június 8.

Orbán Viktor mikrofonállványán kívül az SZDSZ kemény magjának is része vagyok, és sok minden másnak is tartanak.

Magyar Hírlap, 2002. június 8.

Én semmilyen politikai táborhoz nem kötődöm.

Napló, 2002. október 9.

Nem vagyok sem tudós, sem politikus, legfeljebb tájékozott megfigyelő.

Mozgó Világ, 2004/1.

/Felesége, Morvai Krisztina közéleti tevékenységéről/ Ennek nem részese, hanem magam is címzettje vagyok.

Magyar Távirati Iroda, 2006. november 17.

/A Kádár-rendszerről/ Akkor azt kellett eldöntenem, hogy vagy elmegyek egy olyan nyilvánosságba, amely nem nyilvánosság, vagy sokaknak beszélhetek, és elmegyek a falig. Az utóbbit választottam.

Heti Válasz, 2007. április 12.

Nem érzem úgy, hogy a korom miatt ágyúval kellene kilőni, annál is kevésbé, mert nem látom az átütő tehetségű, nyelveket beszélő fiatal kollégákat, akik jobbak.

Heti Válasz, 2007. április 12.

Én szerkesztőnek tartom magam, de úgy gondolom, hogy a mondandómat nálam jobban senki nem tudja előadni. 

RTL Klub, 2015. január 30.

Mai fejjel nem lennék újságíró.

RTL Klub, 2015. január 30. 

Négyévnyi napi műsorkészítés után pihenésre és orvosi kezelésre van szükségem, ezért a műsort saját kérésemre január 8-tól szüneteltetjük.

RTL Klub, 2019. január 7.

3. Baló Györgyről mondták

Kétségkívül ő a legjobb, még ha ez a közszolgálatiban nem is olyan nagy dicséret.

Kolozsvári Papp László író (Kortárs, 2001/7.

A világ mindig kicsivel kevésbé érdekli, mint a nézőket.

Krausz Barnabás tévékritikus (Népszabadság, 2003. május 10.)

Ügyes azokban a szituációkban, amikor szemtől szemben kell megmérkőznie az interjúalannyal retorikában, olvasottságban, meggyőzőerőben.

Győrffy Iván kritikus (Mozgó Világ, 2006/4.)

Erénye, hogy beskatulyázni nem lehet.

Bodor Pál író (Klubháló, 2007. május 5.)

Az MTV-ben egyedül Baló maradt, aki kikezdhetetlen tehetség.

Friderikusz Sándor műsorvezető (Blikk, 2008. december 14.)

Ha meg kellene nevezni valakit, aki jelenleg a szakmában a legjobbnak számít, az Friderikusz Sándor és Baló György lenne.

Vitray Tamás műsorvezető (Borsonline, 2009. május 23.)

Jobban képben van a témában, mint az interjúalanyai.

Veiszer Alinda műsorvezető (Origo.hu, 2010. december 26.)

A közszolgálati újságírás megszemélyesítője.

Bolgár György újságíró (Klubrádió, 2019. március 18.)

Néhány kábeltévére szorult harcostársa mellett Baló György maradt a média élő lelkiismerete.

Rényi Ádám újságíró (24.hu, 2019. március 18.)

Ha lett volna sok Baló Györgyünk, talán másként alakul a sorsunk.

Keszthelyi András politológus (Facebook.com, 2019. március 18.)

Vajon mi van Ivanics Ferenccel? Az úgynevezett Nagy Generáció tagja, egy évvel fiatalabb a miniszterelnökünknél. Az első Orbán-kormány idején lett a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat elnöke, majd az országgyűlésben is képviselte a pártját. 2014-ben tűnt el a szemünk elől. De mert Orbán Viktor közölte, hogy senkit sem hagy az út szélén, nem lepődnék meg, ha kiderülne róla, hogy felügyelőbizottsági tag valamelyik állami cégnél.

Egyébként arról nevezetes, hogy hatalma csúcspontján, szinte napra pontosan tizenhét éve fogadta a szűkebb pátriájában dolgozó újságírókat, és ezt találta mondani nekik: „A politikus számára minden sajtókitüntetés átadása olyan, mintha fácánként a legjobb vadásznak adna díjat.” (Kisalföld, 2002. március 14.) Szavait azért idézem épp most, mert az idén is olvastam a megyei lapok március 15-e utáni számait. Majd’ mindegyikben jelent meg tudósítás az újságírók fogadásáról. A hivatalban lévő politikusok jutalmazták őket, és mintha összebeszéltek volna, egyaránt azt emelték ki, hogy elismerésre méltó a díjazottak tájékoztató tevékenysége.

Nincs ebben semmi szokatlan, elvégre mesterségünk egyik ismérve csakugyan a tájékoztatás. Összegyűjtjük, és igyekszünk pontosan megfogalmazni a közhasznú információkat. Ráadásul azok gondolatait is, akik hivatalból értelmezik eme számokat, százalékokat, összefüggéseket. Némelyik hatalomban lévő politikus talán még el is ismeri, hogy ha firtatunk valamit, akkor jogunkban áll kérdéseinkbe szőni az álláspontunkat. Mindazonáltal a legutóbbi kilenc évben még nem hallottam, nem is olvastam, hogy elismerték volna jogunkat a kijelentő módban megfogalmazott véleményhez. Mintha számukra nem is létezne újságírói tevékenységünk másik ismérve: a vélemény nyilvánítása. Elismerik persze, hogy megörökítjük a gondolataikat, és díjazzák is, ha ezt tehetségesen csináljuk, azt azonban már nem veszik jó néven, hogy szakosodtunk egy-egy témakörre, és óhatatlanul kibukik belőlünk a megszenvedett tapasztalat is.

A fácánok közül az érdekes, amelyiknek pénz van a bőre alatt. A Phasianus colchicus rothschildi peckesen jár, kidülleszti a hordószerű mellkasát, fején tobzódnak a színek (a piros, a türkiz zöld, a bézs meg a szürke), a farktolla pedig hosszú. A nősténye kisebb nála, és fakóbb a színezete, elvégre konyhában a helye, és szülés a dolga. Bizonyára demográfiai okkal magyarázható, hogy a hatóság manapság tiltja a fácánok vadászatát. Még vaktölténnyel se lődözhetünk rájuk.

A legutóbbi napokban tetőpontra hágott az Európai Néppárt-Fidesz ellentét, és a hazai ellenzék is elkezdett csúnyán beszélni. Lefülelt mondatok.

Ellenzékiek vagyunk, de nem úgy, mint ezek.

Tamás Gáspár Miklós filozófus, civil aktivista (Mérce.hu, március 11.)

Egy független vagy ellenzéki portál csak úgy tud megélni, ha minél kisebb létszámú csapattal dolgozik.

Wirth Zoltán újságíró, a Hírklikk főszerkesztője (Átlátszó.hu, március 11.)

A NER énekese.

Kunhalmi Ágnes szocialista politikus Ákosról (atv.hu, március 11.)

Nem kell mindent tudni. Mindent szeretni kell.

Eperjes Károly színész (InfoRádió, március 12.)

Végre úgy élünk, ahogy mindig is szerettünk volna.

Orbán Viktor miniszterelnök (Miniszterelnök.hu, 2019. március 12.)

A Néppárt kevésbé van meg nélkülünk, mint mi nélkülük.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter Manfred Weber budapesti látogatásáról (24.hu, március 12.)

Weber ezer darab vörös vonalat húzott Orbánnak, aki az összesen átlépett.

Cseh Katalin Momentum-politikus (Népszava, március 13.)

Ha valaki a falu kemény csávójaként pozicionálja magát, azt nem lehet csak úgy kidobni.

Török Gábor politológus Orbán Viktorról és az Európai Néppártról (Magyar Narancs, március 14.)

Ha néhány politikust vagy újságírót el kell küldenem a k.rva anyjába, ezután is meg fogom tenni.

Puzsér Róbert publicista, budapesti főpolgármester-jelölt (Népszava, március 14.)

Az ellenzék a DK-tól a Jobbikig belátta: az azonosságot kell a többiekben keresni, nem azt, ami elválasztja őket.

Lengyel Róbert siófoki polgármester (Magyar Hang, március 15.)

Szánalmas balf@szok vagyunk, ha hagyjuk, hogy gyalázzanak minket az előfizetők pénzéből.

Hadházy Ákos volt LMP-politikus a közszolgálati médiumokról (444.hu, március 15.)

A hatalom a teljes médiarendszert ellenőrzi.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke (Népszava Online, március 15.)

Akinek a hatalom minden, annak a haza semmi.

Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök (Facebook.com, március 15.)

Kokárdát is csupán azért tűznek, hogy kétszínűségüket három szín mögé rejtsék.

Orbán János Dénes publicista az ellenzékiekről (Magyar Nemzet, március 16.)

A szabadság osztható, és ettől nem elfogy, hanem több lesz belőle.

Kelemen Hunor erdélyi politikus, az RMDSZ elnöke (Debrecen-nagyváradi Értesítő, március 16.)

Nemzetmegvezető.

Föld S. Péter újságíró (Facebook.com, március 16.)

Orosz pénzből vett kínai susogós mackóban tolja a lopott biciklit a közös piacra.

Para-Kovács Imre publicista a Fideszről (hvg.hu, március 17.)

A mi célunk végső soron Európa megújítása.

Rogán Antal, a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője (Magyar Rádió, március 17.)