Médianapló

Médianapló - Baló György és a TV3 fejfájára

2019. március 19. 08:43 - Zöldi László

A tegnap elhunyt tévészemélyiség nemcsak a nemzedéktársam volt. Az 1969/70-es tanévben egy szemesztert ültünk végig ugyanabban az egyetemi szemináriumban. A személyes mozzanatokat azonban mellőzném, mert tegnap volt alkalmam máshová megírni őket. Most inkább az egyik mondatot pontosítanám.

Legérdekesebb vállalkozását, a TV3 megteremtését, egyúttal legnagyobb kudarcát, a TV3 megszüntetését úgy foglalnám össze, hogy amikor el kellett dönteni, ki kapjon lehetőséget országos sugárzású kereskedelmi tévé működtetésére, a politikusok abban egyeztek meg, hogy csak ne ő legyen. Ebben az összefüggésben érdemes utalni az 1995. december 21-én elfogadott médiatörvényre. Az országgyűlési képviselők 91 százaléka szavazta meg, miközben az MSZP és az SZDSZ alkotta kormánykoalíciónak csupán 72 százaléknyi többsége volt a parlamentben. Nehéz-Posony István jogász így fogalmazta meg a lényeget: „Ez a törvény teremtette meg a plurális televíziózást.”

A kereskedelmi tévék indítása nemcsak a tévézés sokrétűségét jelentette. Azt is, hogy a politikai tájékoztatásban megszűnt a hírmonopólium. S mert a nézők immár választhattak maguknak csatornákat és hírműsorokat, a tájékoztatásból tájékozódás lett. 1997 januárjában az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatot hirdetett, miszerint a műholdas Duna TV és az MTV2 mellett „két (földfelszíni műsorszórás útján megvalósuló) kereskedelmi televízió létrehozására nyílik lehetőség”.

Három külföldi cég jelentkezett. A Kereskedelmi 1-re (a későbbi tv2 frekvenciájára) az MTM-SBS, a Kereskedelmi 2-re (a későbbi RTL Klubéra) a Magyar RTL, a CME-Írisz TV (a TV3 működtetője) pedig mindkettőre. A legutóbbi vállalkozást kiejtette a médiahatóság, holott az amerikai Lauder-család négymilliárd forinttal több műsorszolgáltatási díjat ajánlott. Előnyt élvezett a két német cég, amelyek mögött szintén volt ugyan amerikai tőke, csak nem annyira feltűnően. Ezzel a koalíció nagyobbik pártja, az MSZP az SZDSZ orrára koppintott, a TV3-at irányító Baló Györgyöt ugyanis a koalíciós partner emberének tartotta.

Perek sorozata következett. Az ítéletek elmarasztalták az ORTT-t, és az ügy eljutott a Legfelsőbb Bíróságig. A médiatörténet pikantériája, hogy néhány órával a jogerős döntés előtt a felperes ügyvédje visszavonta a keresetet. A Baló-féle tévé nem lett országos csatorna, hamarosan meg is szűnt. Gyuri egy koalíción belüli feszültség áldozataként a maradék két évtizedében sikereket könyvelhetett el a műsorkészítésben, a csapást azonban nem heverte ki. Ez kiderül az alábbi idézetekből is.

 

  1. Baló György mondta

 

A nyilvánosság egy és oszthatatlan, az újságíró nem különböztethet meg első és második nyilvánosságot.

Magyar Rádió, 1989. január 30.

 

Viták fóruma helyett viták tárgya lett a média.

Vasárnap, 1994. augusztus 21.

 

Most nem egy párt, hanem sok párt telepedett a médiára.

Népszava, 1997. július 11.

 

A Magyar Televíziónak arculata van, de arca nincs.

Népszabadság, 2001. május 19.

 

A minőségi mércék nélküli véleményközlés fóruma az internet.

Mozgó Világ, 2004/1.

 

A kereskedelmi média lényegtelen témákat dolgoz fel kiváló produkciós eszközökkel és erős produkciós értékekkel, a közmédia lényeges témákat elavult eszközökkel és gyenge értékekkel.

Filmvilág, 2004/4.

 

Sorskérdések helyett holnap már érdektelen híreken rágódunk.

ÚjSzó.com, 2006. december 8.

 

A médiának nem az a dolga, hogy érzelmeket mutasson, hanem hogy tájékoztasson.

Heti Válasz, 2007. április 12.

 

A rendszerváltozás egyik legnagyobb hiányossága, hogy nem sikerült megteremteni az igazán független közmédiát.

RTL Klub, 2015. január 30.

 

/A közszolgálati és a kereskedelmi tévéről/ Nem vagyunk jobbak egymásnál: mások vagyunk.

Médiapiac, 2017. november 23.

 

  1. Baló György mondta önmagáról

 

Ha televíziózni akartam, sok válogatási lehetőségem nem akadt, mivel a kereskedelmi televíziók nem versenyeztek értem.

Magyar Hírlap, 2002. június 8.

 

Orbán Viktor mikrofonállványán kívül az SZDSZ kemény magjának is része vagyok, és sok minden másnak is tartanak.

Magyar Hírlap, 2002. június 8.

 

Én semmilyen politikai táborhoz nem kötődöm.

Napló, 2002. október 9.

 

Nem vagyok sem tudós, sem politikus, legfeljebb tájékozott megfigyelő.

Mozgó Világ, 2004/1.

 

/Felesége, Morvai Krisztina közéleti tevékenységéről/ Ennek nem részese, hanem magam is címzettje vagyok.

Magyar Távirati Iroda, 2006. november 17.

 

/A Kádár-rendszerről/ Akkor azt kellett eldöntenem, hogy vagy elmegyek egy olyan nyilvánosságba, amely nem nyilvánosság, vagy sokaknak beszélhetek, és elmegyek a falig. Az utóbbit választottam.

Heti Válasz, 2007. április 12.

 

Nem érzem úgy, hogy a korom miatt ágyúval kellene kilőni, annál is kevésbé, mert nem látom az átütő tehetségű, nyelveket beszélő fiatal kollégákat, akik jobbak.

Heti Válasz, 2007. április 12.

 

Én szerkesztőnek tartom magam, de úgy gondolom, hogy a mondandómat nálam jobban senki nem tudja előadni. 

RTL Klub, 2015. január 30.

 

Mai fejjel nem lennék újságíró.

RTL Klub, 2015. január 30. 

 

Négyévnyi napi műsorkészítés után pihenésre és orvosi kezelésre van szükségem, ezért a műsort saját kérésemre január 8-tól szüneteltetjük.

RTL Klub, 2019. január 7.

 

  1. Baló Györgyről mondták

 

Kétségkívül ő a legjobb, még ha ez a közszolgálatiban nem is olyan nagy dicséret.

Kolozsvári Papp László író (Kortárs, 2001/7.

 

A világ mindig kicsivel kevésbé érdekli, mint a nézőket.

Krausz Barnabás tévékritikus (Népszabadság, 2003. május 10.)

 

Ügyes azokban a szituációkban, amikor szemtől szemben kell megmérkőznie az interjúalannyal retorikában, olvasottságban, meggyőzőerőben.

Győrffy Iván kritikus (Mozgó Világ, 2006/4.)

 

Erénye, hogy beskatulyázni nem lehet.

Bodor Pál író (Klubháló, 2007. május 5.)

 

Az MTV-ben egyedül Baló maradt, aki kikezdhetetlen tehetség.

Friderikusz Sándor műsorvezető (Blikk, 2008. december 14.)

 

Ha meg kellene nevezni valakit, aki jelenleg a szakmában a legjobbnak számít, az Friderikusz Sándor és Baló György lenne.

Vitray Tamás műsorvezető (Borsonline, 2009. május 23.)

 

Jobban képben van a témában, mint az interjúalanyai.

Veiszer Alinda műsorvezető (Origo.hu, 2010. december 26.)

 

A közszolgálati újságírás megszemélyesítője.

Bolgár György újságíró (Klubrádió, 2019. március 18.)

 

Néhány kábeltévére szorult harcostársa mellett Baló György maradt a média élő lelkiismerete.

Rényi Ádám újságíró (24.hu, 2019. március 18.)

 

Ha lett volna sok Baló Györgyünk, talán másként alakul a sorsunk.

Keszthelyi András politológus (Facebook.com, 2019. március 18.)

   

12 komment
süti beállítások módosítása