A kétezres évek legelején három fiatalembert mutatott be a pécsi napilap főszerkesztője. Pauska Zsolt kulcsember volt a Springer-lapok digitalizációjában, ő szerződtette a helyi egyetem újságjától Bellai Lászlót, Lendvai Dávidot és Nimmerfroh Ferencet. Így mutatta be az online rovat munkatársait: "Ők a jövő.” Pauska most Budapesten a Mediaworks egyik kulcsembere. Bellai szintén a fővárosban dolgozik, évekig a MÚOSZ honlapját szerkesztette. Lendvai ugyancsak Budapesten él, újságírásról váltott marketingre. Nimmerfroh maradt Pécsett és a Dunantúli Naplónál, onnan rúgták ki, midőn a Mediaworks átigazolta a vidéki napilapokat.  

Sorstársával, Babos Attilával megalapította a SzabadPécs nevű portált, amely azért került október 13-a után válságos helyzetbe, mert az egyesült ellenzék átvette a város irányítását. A független orgánum nem kellett a polgármesteri hivatalnak, elvégre saját médiumra vágyott. Babosék az olvasók segítségét kérték az életben maradáshoz, és a nyilvánosságért felelős alpolgármester is lájkolta, hogy a pénzküldők átmenetileg enyhítették a kiadóhivatal gondjait. Majd átcsábította Nimmerfroh Ferencet az önkormányzati média élére. Az új főszerkesztő ezzel búcsúzott a régi kollégáitól: „Ígéretet kaptam arra, hogy a munkát szabadon, politikai és bárminemű nyomástól mentesen végezhetem.” (SzabadPécs.hu, 2019. december 17.)

Olvasva az önkormányzati médiumok október 13-a után megjelent számait, az a benyomásom, hogy az újdonsült polgármesterek nem egészen így gondolják. Ettől persze Pécsett még hagyhatják dolgozni Nimmerfroh Ferit, bár a távozásával sikerült meggyöngíteni az önkormányzattól független portált. Az immár egész országra kivetíthető helyzetet úgy foglalnám össze, hogy a vidéki napilapokat 2017-ben sikerült megfosztani a legjobb publicistáktól és riporterektől. Az állástalan újságírók az állami médiapolitika „jóvoltából” létrehozták a (sajtó)szabadság kis szigeteit. A kevés pénzből is hatékonyan működő szerkesztőségek az önkormányzati választás kampányában jelentős szerepet játszottak az egyesült ellenzéket képviselő polgármester-jelöltek megválasztásában.

A jelek azonban arra utalnak, hogy az újdonsült elöljárók foggal-körömmel ragaszkodnak a saját lapjukhoz, portáljukhoz. Ezzel akarva-akaratlanul kétségbe vonják a tőlük független szerkesztőségek létjogosultságát. Ironikus volna, ha jelentős szerepet játszanának a helyi nyilvánosság szűkítésében.    

Egyszer még szobra lesz Kecskeméten. Vagy a főterén, vagy a Neumann Jánosról elnevezett egyetem előtt. A felsőoktatási intézményt ő hozta létre a Magyar Nemzeti Bank bevételéből. S bár a forrás eredete vitatott, az aligha vitatható, hogy művelt jegybank-elnökkel van dolgunk. Lám, közgazdasági nézeteiben is felmutatja a művészetek iránti rajongását.

Kedvenc portálján hasonlattal érzékeltette a képes beszédhez való vonzódását: „Mi, magyarok úgy döntöttünk, hogy századunkban végre a történelem napos és nyertes partjára úszunk át, felelve egyben Nagy László nagy kérdésére: igen, mi visszük át a szerelmet a túlsó partra.” (Növekedés.hu, 2019.12.16.) Az eredeti verssor így hangzik: „S ki viszi át fogában tartva/ a Szerelmet a túlsó partra?” Ezt tejfölös szájú szerkesztőként még nem értettem, de mert az Élet és Irodalomnál dolgoztam, magyarázatért fordulhattam a szomszédos szobában lévő költőhöz. Ő tapintatosan elmesélte, hogy a szigligeti Alkotóházban időzött, amidőn egy csinos hódolója megkérte: csónakázzanak a Balatonon. Az északi partról azonban nem jutottak át a délire, mert közben a hölgy fellációban részesítette. A latin kifejezést egy szómagyarító ajkalásnak nevezte.

Társaságban vitatkoztunk Matolcsy metaforájáról, és valaki azt firtatta, vajon miért változtatta meg a szerelmi művelet mikéntjét. Nem mindegy, hogy ama művelet csónakban történik-e, vagy úszás közben. Az utóbbit megvalósíthatatlannak vélte. Vitába szálltam vele, mondván, hogy ne becsüljük le a neves közgazdász klasszikus műveltségét. Emlékeztettem arra, hogy Suetonius a Caesarok élete című művében miért csúfolta Tiberiust Caprineus-nak (Bakkecskének). Az élveteg uralkodó ugyanis lemondott császári címéről, és visszavonult Capri szigetére, ahol hódolhatott pedofil hajlamának, amit közéleti személyiségként kevésbé engedhetett meg magának. „Állítólag zsenge kisfiúkat tanított be, akiket halacskának nevezett, hogy úszás közben a combja között forgolódjanak, és nyelvükkel meg gyengéd harapdálásokkal csiklandozzák.” (Kopeczky Rita fordítása)

A Magyar Nemzeti Bank kulturált elnökét fölmenteném a pontatlanság vádja alól, elvégre mintegy kétezer éve tudható, hogy úszás közben is lehet „előjátszani”. Igen ám, csakhogy a gazdaságpolitikai eszmefuttatás alanya mi vagyunk, a magyarok. Az persze nem valószínű, hogy Matolcsy György meg akart sérteni bennünket úszkálás közben. Arra gyanakszom inkább, hogy a fellációt nem ajkalásnak magyarítaná, hanem szájalásnak. Nem ugyanaz..

Az október 13-án megválasztott ellenzéki polgármesterek között két újságíró is van. Matkovich Ilona váci és Pikó András józsefvárosi elöljáró közül az előbbi egyelőre a városával van elfoglalva, az utóbbi egyre inkább a Józsefváros című lappal. Tegnap például sajtótájékoztatót tartott, és a kérdésre, vajon elismeri-e, hogy az önkormányzati újság váltás utáni első száma nem volt kiegyensúlyozott, ezt válaszolta: „El.” Amit tehát a régi lap gyakorlatában kifogásolt, az jellemző az új lap első számára is. Ugyanaz pepitában: túlteng a polgármester képe és neve.

Tegnap azt is kifejtette azonban, hogy az önkormányzati újság a polgármestertől és a mögötte álló kabinettől függetlenül működik. Ha a főszerkesztő elszúrja az arányokat, akkor ezért a politikai felelősséget a polgármester viseli. Ez akár vezérfonal is lehetne az újdonsült polgármesterek számára. Létkérdés, hogy kit választanak főszerkesztőnek. Józsefvárosban egyébként az új lapcsináló kényszerhelyzetben volt, mert az új polgármester túltengését ellensúlyozta volna, ha az ellenzékbe szorult Fidesz-frakció vezetője nem húzza-halasztja a vele készítendő interjút.

Baján az új polgármester megtartotta a régi főszerkesztőt, aki azt kérdezte tőle, milyen e-mail címre küldje a kéziratokat. Nyirati Klára elhárította a cenzúra lehetőségét, ezért a régi főszerkesztő az önkormányzati lap új első számában nem fukarkodott a fényképével és a nevének említésével. Ugyanaz pepitában: változatlanul hiánycikk a kiegyensúlyozottság. Márpedig ha az új és a régi főszerkesztő egyaránt favorizálja az újdonsült polgármestert, akkor nem föltétlenül az új városgazda hiúságával magyarázható a túltengés. Vajon miért érzik úgy az önkormányzati sajtóban dolgozó újságírók, hogy imázst kell teremteniük a helyi nyilvánosság első számú kedvezményezettjének?

Némi mentséget találok a jelenségre. Mi van, ha a városházi ellenzékbe szorult kormánypárti képviselők nemcsak húzzák-halasztják a velük készítendő interjúkat, hanem bojkottálják is az újságot? Elvégre a kormányzat anyagi segítségével alapíthatnak egy másik médiumot, vagy/és a KESMA nevű kormánypárti alapítvány gondozásában lévő megyei napilapba csoportosíthatják át az információikat és a véleményüket. A jelek arra utalnak, hogy nemcsak ügyetlen főszerkesztők kóstolgatják az országos ellenzék holdudvarába került önkormányzati sajtót, hanem ügyes kormánypárti képviselők is távol tartják magukat tőle.        

290991 László él Magyarországon. Tegnap óta eggyel kevesebben, 95. évében ugyanis meghalt Garami László szociológus, akiben első szerkesztőmet tisztelhetem.

1965-ben kerültünk a debreceni egyetemre. Ő az Egyetemi Élet című lap felelős szerkesztője lett, én történelem szakos hallgató. Közölte a zsengéimet, és gólyaként jól éreztem magam az általa teremtett közösségben. A másodévben viszont összezördültünk valamin, már nem is emlékszem, hogy min, egy esztendeig tartott a haragszomrád. De mert hiányzott az újságírás, jelentkeztem a Hajdú-bihari Naplónál, ahol Bényei József vett a szárnyai alá (őt két éve temettük el). Ha az első mesternél maradtam volna, akkor soha nem leszek újságíró. Most egy vidéki városban, a levéltár nyugalmazott igazgatójaként írnék alkalmi cikkeket a megyei napilapba. A második mester azonban újságírót faragott belőlem. Amikor pedig visszatértem az Egyetemi Élet közösségébe, a diplomáig tartó időt már zökkenőmentesen töltöttem el Laci bácsi „birodalmában”.

A véletlen úgy hozta, hogy ugyanabban az évben kerültünk a fővárosba, ő vissza, én pedig „föl”. Ő be is fejezte az újságírást, én akkor kezdtem igazán. Amikor pedig bukdácsoltam az ÉS publicisztikai rovatvezetőjeként, mert nem sikerült ütős kéziratokat szerezni a nagy öregektől, egy nála tett látogatás döntötte el a sorsomat. Ültünk Angyalföldön, az Arasz utcai lakás nappalijában, és az akkor már vidéki értelmiséggel foglalkozó szociológus azt kérdezte: miért nem keresek publicistákat a megyei napilapok szerkesztőségeiben? Ez volt ama felismerés, amely talán az irodalmi hetilap javára is vált. Az arasznyi lakásban azóta többször is megfordultam, ezzel magyarázható, hogy amikor közeledett Laci bácsi 80. születésnapja, nyilvánvaló lett, hogy a tanítványai nem férnek el benne.

Bulit szerveztünk neki a Pallas-páholy hangulatos pincehelyiségében, ahol elfértek az Egyetemi Élet hajdani munkatársai. Voltak köztünk szociológusok, orvosok, tanárok, népművelők, még egy vegyész is akadt. Ahogy beszámoltunk életünk alakulásáról, kiderült, hogy sokra vitték a tanult hivatásukban. Az egykori diák-újságírók digitális ismerősök, olvassák a Médianaplót. Ha majd Laci bácsi felesége értesít, hogy mikor lesz a temetés, e rovatból tudják meg a helyet és az időpontot. A végső tiszteletadással köszönhetjük meg néhai szerkesztőnknek, hogy elsősorban azt tanultuk tőle, miként írhatjuk meg, mondhatjuk el szigorúan szakmai gondolatainkat a nyilvánosság fórumain.   

Témám szokott lenni, vajon milyen valóságalapjuk van a városi legendáknak. Az egyik az, hogy a rendszerváltás utáni első országgyűlés legkisebb ellenzéki frakciója miként gúnyolódott a legkisebb kormánypárton. Azt soha senki nem vonta kétségbe, hogy a Fidesz-politikusok a címben idézett mondással adtak hangot KDNP ellenes érzelmeiknek. A tisztázandó kérdés az, hogy ki vezényelte a kórust.

A parlamenti jegyzőkönyv szerint Andrásfalvy Bertalan, az Antall-kormány kultuszminisztere 1992. február 25-án kifejtette: „Amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos vagy az egyházzal kapcsolatos megnyilvánulás hangzik el, akkor itt, mögöttem a frakcióvezető elkiáltja: imához, vagy énekeljük el a Himnuszt.” Mögötte a Fidesz frakciója ült, és a vezetőjét Orbán Viktornak hívták. Arra azonban nem találtam hiteles forrást, hogy csakugyan ő vezényelte volna a kórust. Ezért összegeztem néhány hete, október 28-án: „Amíg ilyen dokumentum nem tűnik föl, az Orbán pálfordulására utaló mondást szóbeszédnek, vándormotívumnak, városi legendának minősítem.”

Másnap 14.36-kor hozzászólás érkezett. FN ezt írta: „De bizony mondta. Ott voltam és hallottam, közelről.” Némi iróniával válaszoltam neki: „A forrás közismert, úgy hívják, hogy FN.” Az álneves kommentelő nem sértődött meg, hanem október 30-án, 7.41-kor így reagált: „Frakciótársa voltam.” A Fidesz 1990-94 közti képviselőcsoportjában 29-en fordultak meg, és egy Herczeg Sándor nevű politológus-blogger 2016-ban föl is térképezte, hogy azóta mi történt velük. Ennek alapján nem volna nehéz kinyomozni, hogy a hajdani frakciótagok közül ki írhatta az idézett sorokat egy németországi e-mail címről. Tiszteletben tartom azonban, hogy háttérben akar maradni. Ezer oka lehet rá.

Most mégis felötlik az október végén nyitva hagyott kérdés, tegnap ugyanis a Heti TV-ben megszólalt Horn Gábor. A volt SZDSZ-politikus (a Republikon-intézet alapítója) mellékesen közölte Kövér Lászlóról: „Én magam láttam annak idején, a parlamentben kidagadt erekkel üvölteni, hogy Térdre csuhások!”. Végre valaki, aki névvel vállalja, hogy szerinte ki vezényelte a Fidesz KDNP elleni kórusát. Valami mégis azt súgja, hogy ebben az ügyben nem ő mondta ki az utolsó szót. Lehetséges, hogy még mindig nem oldottuk meg az egész nemzetet foglalkoztató kérdést, amely így fogalmazható meg: milyen előzményei vannak a hatalmat gyakorló két kormánypárt ellentmondásoktól se mentes kapcsolatának?  

Elsöprő ellenzéki győzelem. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, budapesti főpolgármester, Index.hu, 2019. október 14.)

Korántsem mindenhol nyertünk. (Hadházy Ákos volt LMP-politikus, ATV, 2019. október 14.)

Ez nem a pártok győzelme volt, ez az ellenzék győzelme. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, ATV, 2019. október 15.)

Október 13-án a Fidesz kapott egy sárga lapot. (Steinmetz Ádám Jobbik-politikus, olimpiai bajnok vízilabdázó, ATV, 2019. október 21.)

A vidéki Magyarország mintha a Fidesz fogságában maradt volna. (Horn Gábor volt SZDSZ-politikus, ATV, 2019. november 11.)

Megrettent a rendszer. (Hiller István szocialista politikus, Klubrádió, 2019. november 13.)

Az MSZP nélkül az ellenzék mostani győzelme nem jött volna létre. (Ujhelyi István szocialista politikus, ATV, 2019. november 19.)

Október 13-a után egy új világ nyílt meg Magyarországon. (Tóth Bertalan szocialista politikus, InfoRádió, 2019. december 9.)

Október 13-ám fölszabadítottuk Budapestet és a nagyvárosokat. (Szabó Tímea Párbeszéd-politikus, ATV, 2019. december 10.)

Főként a kistelepüléseken a Fidesz legutóbb ripityára verte az összes ellenzéki pártot. (Szanyi Tibor szocialista politikus, Munkások Újsága Online, 2019. december 15.)

Mire való az újságírás? című bejegyzésemhez hozzászólt Hungarian Geographic is. Tegnap délután 15.48-kor azt fejtegette, hogy a kormánypárti újságírás épp úgy lejárt lemez, mint az ellenzéki. Majd ezt a következtetést vonta le: „Én a kommentelőkben és a bloggerekben látom az objektív és független média új hullámának a lehetőségét.”

Zavar a többszörös genitivus. A bloggereket is előbbre vettem volna, mint a kommentelőket, elvégre ők adják a szellemi gyúanyagot. Ráadásul a világhálón előforduló szerzők anyagi befektetést igénylő tényfeltáró tevékenység híján legföljebb a véleményközpontú (szubjektív) és független újságírást művelhetik. Mindezt azonban nem bántó szándékkal említem, mert értem és értékelem a figyelemre méltó álláspontot. Nem is először olvastam, hallottam. Hajdani szerkesztőtársam és öreg barátom tavaly hasonló kezdeményezéssel próbálkozott. Azzal a különbséggel, hogy ő anyagi erőt is látott a bloggerek szövetkezésében. Ha ugyanis közösen jelentkeznénk a potenciális hirdetőknél, az olvasottság arányában részesülhetnénk a cégünk bevételeiben.

A havi 120-180 ezres olvasottsággal második-harmadik helyen tanyáztam a verbuváltak mezőnyében. Érdekelt az elképzelés, amelyet a szervező betegsége hiúsított meg. S még valami: az ökumenikus (többféle értékrendű) társaságban akadtak néhányan, akik nem akarták fölfedni magukat. Maradtak volna az álnévnél, és ez sokunknak nem tetszett. Nekem azért nem, mert már a Kádár-rendszerben se értettem, vajon újságírók miért küldenek álnéven jelentéseket az állambiztonsági hatóságnak, és írnak névtelenül beszédet közéleti személyiségeknek. A múlt század nyolcvanas éveiben már a saját nevükön is kifejthették a belülről fakadó álláspontjukat. Még inkább az 1985-ös sajtótörvény után, amidőn sikerült kikényszeríteni a nyilvánosság bővítését.

Nem tudom, hogy a rendszerváltás óta kérnek-e újságírókat efféle tevékenységre, azt viszont tapasztalom, hogy a világhálón egész kultúra épült az álnévben megnyilvánuló névtelenségre. Örvendetes volna persze, ha jól író bloggerekből és kommentelőkből összejönne ama bizonyos „közös platform”, amelyen különböző világnézetű jegyzetírók bizonyíthatnák, hogy megférnek egy szellemi kalap alatt. Félő azonban, hogy épp az álnév (névtelenség) mögött megbúvó indulatok söpörnék el Hungarian Geographic kezdeményezését. Az ötletet mégse dobnám ki az ablakon. Elvégre jó volna szörfölni a szubjektív és független újságírás hullámain.  

A legutóbbi napokban Orbán diktatúrázott, Kovács Zoltán twitterezett, Vidnyánszky gothározott, Kunhalmi cápázott, Szanyi pedig ripityázott. Lefülelt mondatok.

Ellenzéki lapok ellenzéki politikusok ellen indítanak lejárató akciókat. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Index.hu, december 9.)

Végre adódott egy olyan helyzet, hogy eddig érinthetetlen rendszerekhez hozzá lehet nyúlni. (Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója a Gothár-ügyről, M1, december 9.)

A cápa nem fog tudni hínárt enni. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, december 9.)

Október 13-a után egy új világ nyílt meg Magyarországon. (Tóth Bertalan szocialista politikus az önkormányzati választásról, InfoRádió, december 9.)

Október 13-ám fölszabadítottuk Budapestet és a nagyvárosokat. (Szabó Tímea Párbeszéd-politikus az önkormányzati választásról, ATV, 2019. december 10.)

Lassan nem akad békés zóna az országban. (Friss Róbert újságíró, Népszava, december 10.)

Szájkosarat kapott az ellenzék. (Tóth Richárd újságíró az országgyűlési házszabály megváltoztatásáról, hvg.hu, december 10.)

Valós időben közvetítettem a valótlanságokat. (Kovács Zoltán twitterező államtitkár a magyar kormány brüsszeli meghallgatásáról, Hír TV, december 10.)

A centrális erőtér politikai koncepciója megbukott. (Gruber Attila Fidesz-politikus, siófoki polgármester-jelölt, 24.hu, december 11.)

A jobboldal, noha imád a nemzet nevében beszélni, csak egy szubkultúra, mint a horgászoké vagy a katolikusoké. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, december 11.)

Nekünk, alkotóknak legyen több közünk egymáshoz, mint bármelyik politikai erőhöz. (Rudolf Péter színész-rendező, Magyar Nemzet Online, december 12.)

Bár a polgármestereink több voksot gyűjtöttek, mint öt éve, mégis sok kerületben veszítettünk. Ez egy mélyütés volt nekünk Budapesten. (Borbély Lénárd Fidesz-politikus, csepeli polgármester az önkormányzati választásról, Népszava, december 12.)

Ha Budapestből egy élhető, emberközpontú várost akarunk csinálni, nem változtathatjuk csatatérré a tárgyalóasztalt. (Balogh Samu főpolgármesteri kabinetfőnök, Magyar Narancs, december 12.)

Nemzetközi kapcsolatok felelős államtitkáraként ismert, elszabadult hajóágyú. (Föld S. Péter újságíró Kovács Zoltánról, HírKlikk.hu, december 12.)

Igazán szükségünk lenne egy jó ellenzéki újságírásra. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Hír TV, december 13.)

Az urizálás címkéje ráragad a Fidesz politikusaira. (Závecz Tibor szociológus, ATV, december 13.)

Túlsúlyos sportnemzet. (Ficsor Benedek újságíró, Magyar Hang, december 13.)

Tudtuk, hogy a diktatúra előbb megreccsen, aztán össze is dől majd. (Orbán Viktor miniszterelnök Temesvárott, Miniszterelnök.hu, december 14.)

A legjobb dekázó az egész kormányban. (Németh Péter újságíró Varga Judit igazságügyi miniszterről, Népszava, december 14.)

A társadalom egy nagyon jelentős része megelégelte a 2010 óta zajló Fidesz-kormányzást. (Schmuck Erzsébet LMP-politikus az önkormányzati választásról, Magyar Hírlap Online, december 14.)

Főként a kistelepüléseken a Fidesz legutóbb ripityára verte az összes ellenzéki pártot. (Szanyi Tibor szocialista politikus, Munkások Újsága Online, december 15.)

A női kézilabda válogatott dán szövetségi kapitánya ezt állította a románok elleni egygólós vereség után megtartott sajtókonferencián. Noha nem egészen így mondta. Saját bevallása szerint ez hagyta el a száját: „I got fucked.” Olyasmit jelent, hogy a német bírók kibabráltak, kib…tak, kicsesztek, kiszúrtak, kitoltak velem. Maradnék a kipontozott szónál, elvégre Rasmussent a „nem megfelelő nyelvezet használata” miatt függesztette föl a Nemzetközi Kézilabda Szövetség.

S bár a csapata leszerepelt a világbajnokságon, ha márciusban megemberelik magukat a lányok, még kijuthatnak az olimpiára. Csökkenti azonban az esélyüket, ha az etikai bizottság eltiltja a szövetségi kapitányt, és a sorsdöntő mérkőzéseken nem ülhet a kispadra. Ez az ügy sportszakmai része. Ami engem belőle foglalkoztat, az egy ellentmondás. Miközben egy nemzetközi szervezet megtorolja a csúnya beszédet, a b betűvel kezdődő kifejezés gyakran tűnik fel a magyar sajtóban, különösen a digitálisban. A cikkek (bejegyzések) indulatvezérelt hozzászólói (kommentelői) szinte kötőszóként használják. Az ellentmondás túl feltűnő ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk.

Az olvasottság kedvéért sem szoktam kocsmai kifejezéseket csempészni e digitális bejegyzésekbe, mindazonáltal elismerem az indulatszavak jelentőségét. 1986. október 27-e óta tudom (akkor mutatták be Spiró György Csirkefej című darabját a Katona József Színházban), hogy egy hivatásos tollforgató nem lehet széplelkű. Teremtményeit úgy kell beszéltetnie, ahogy a nyelvi kultúrájukból telik. A Gobbi Hilda játszotta házmesternő is kötőszóként használta ama bizonyos kifejezést, és a szerzőnek épp ezzel sikerült őt jellemeznie. Drámai helyzetekben indokolt az indulatszó, nyomatékosítja a kijelentést.

A fiam kamasz volt, amidőn kértem tőle valamit, amit fontos lett volna megcsinálni. Elfeledkezett róla, és amikor számon kértem rajta, ingerülten szólítottam fel arra, amit higgadtan kipontoznék. Sosem felejtem el az arcára kiülő ijedtséget, megdöbbenést, meghökkenést. Nálam tehát volna Kim Rasmussennek mentsége. De ha az itt töltött három év alatt megtanulta volna a nyelvünket, és néhány perccel a vereség után a b betűs kifejezés hagyta volna el a száját, akkor talán most a Nemzetközi Kézilabda Szövetség sem firtatná, hogy mit mondott a nemzetközi érintkezés világnyelvén.      

A hazaszeretet értékrendje szenvedett vereséget. (Huth Gergely újságíró, PestiSárácok.hu, 2019. október 14.)

Az önkormányzati választást megnyertük, de érzékeny veszteségeket szenvedtünk Budapesten és néhány nagyvárosban is. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2019. október 16.)

A hamis biztonságérzetnek, hogy itt csak mi nyerhetünk, vége van. (Balog Zoltán KDNP-politikus, volt emberi erőforrás miniszter, ATV, 2019. október 18.)

A Fidesz megnyerte ezt az önkormányzati választást, de súlyos veszteségek árán. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Rádió, 2019. október 20.)

Újra van ellenzék. (Szánthó Miklós, a KESMA-kuratórium elnöke, Origo.hu, 2019. október 25.)

A törmelékek sikeresen összeálltak. (Lánczi Tamás politológus, Hír TV, 2019. október 28.)

Az eddig totálisan széttagolt és önmagával veszekedő ellenzék összefogott, és bizonyos eredményeket ért el. (Fricz Tamás politológus, Magyar Nemzet, 2019. november 2.)

Nyert a Fidesz, de nem annyira, mint remélte. (Mráz Ágoston Sámuel politológus, Mandiner.hu, 2019. november 20.)

Ha valaki kinyitja az internetet, a kommentekből azt látja: a jobboldali lélek háborog, noha októberben is győzött. (G. Fodor Gábor politológus, Mandiner.hu, 2019. december 6.)

Bár a polgármestereink több voksot gyűjtöttek, mint öt éve, mégis sok kerületben veszítettünk. Ez egy mélyütés volt nekünk Budapesten. (Borbély Lénárd Fidesz-politikus, csepeli polgármester, Népszava, 2019. december 12.)