A pályakezdő politikus a fölöttünk lévő lakásban élt a feleségével és a kislányával. Néhányszor összefutottunk a lépcsőházban, és barátságosan köszönt. Bizonyára ezzel magyarázható, hogy amióta miniszterelnökségre adta a fejét, érdeklődéssel figyelem a kommunikációját. Azt vettem észre, hogy ösztönösen azokhoz beszél, akiktől a legtöbb szavazatot reméli. S mert nem akar elidegenedni tőlük, ritkán használ idegen szavakat. Ha néha szájára vesz is egyet, azonnal magyarra fordítja. Egyetlen fogalom mégis mintha kifogott volna rajta.

A Facebookot, a Twittert és az Instagramot összegezve közösségi médiának nevezhetjük. A segítségükkel azok is bekapcsolódhatnak a világhálóba, akik korábban csupán olvasták, hallgatták, nézték a hivatásos véleményformálók (politikusok, újságírók) megnyilvánulásait. Vannak azonban idegen szavak, amelyek nehezen fordíthatóak magyarra, és ha jelzőt illesztünk hozzájuk, magyarosan hangzót keresünk. Idegen fogalomhoz idegen jelzőt majdhogynem tilos társítani, és ezzel a miniszterelnök is tisztában van. Néhány napja mégis így fogalmazott: „A szociális média világában a sajtószabadság korlátozhatatlan.” (YouTube.com, 2019.10.21.)

Azt hittem, hogy nála azért nem közösségi az úgynevezett szociális média, mert a szókapcsolatot nehéz értelmezni. Bizonytalanságáról árulkodott, hogy másfél éve ezt mondta: „A szociális média, vagy hogy hívják ezt az internetvilágot.” (Magyar Rádió, 2018.01.19.) Néhány hét múlva azonban ismét nekirugaszkodott, és így határozta meg: „A szociális média a hivatalosság alatti szinten működő internetes felület.” (Echo TV, 2018.04.01.) Pontos a definíció, és nem is érdemes rajta meglepődni. Érthető, hogy a végrehajtó hatalom megtestesítőjét foglalkoztatja a nyilvánosság befolyásolása. Ha már túlsúlyra tett szert a papír alapú sajtóban, a rádióban és a televízióban, akkor azon töri a fejét, miként ellensúlyozhatná a digitális sajtót, azon belül is a Facebookot, a Twittert és az Instagramot, amelyekben a politikai ellenfelei képesek fölvenni vele a harcot.

Ettől persze akár még használhatta volna is a közösségi jelzőt. Csak tegnap értettem meg, miért maradt mégis a szociálisnál. Egyik legközvetlenebb munkatársa, Kövér László előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, és bár néhány fullánkos megjegyzése visszhangot váltott ki az ellenzéki sajtóban, az egyik mondata elsikkadt. Így hangzott: „A közösségi média kifejezés egy ócska, mocskos hazugság.”

A kampányban lassan összeálló ellenzéknek most működő koalíciót kell alkotnia. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2019. október 14.)

Az ellenzéki városokból kiindulva réseket lehet ütni a vidéki Magyarországot beborító propagandahálón. (Majtényi László alkotmányjogász, Facebook.com, 2019. október 14.)

Szakmánk megcsúfolóit a média közeléből is el kell zavarni, de nem azért, hogy újabb propagandacsatornák nyíljanak. (Korbely György újságíró, Alföldi.blog, 2019. október 14.)

Az együttműködés sikert hozott az ellenzék számára, de attól még a tagoltság nem szűnt meg az ellenzéki oldalon. (Juhász Attila politológus, Népszava, 2019. október 15.)

Nem dőlt el, hogy a választási koalíción kívül miről szól ez az együttműködés. (Lakner Zoltán politológus, Magyar Narancs, 2019. október 17.)

Eddig bizalmat kaptunk, most pedig rá kell szolgálni a bizalomra. (Soproni Tamás Momentum-politikus, újdonsült terézvárosi polgármester, Magyar Narancs, 2019. október 17.)

Nem az a cél, hogy örök ellenzékben legyünk. (Szabó Tímea Párbeszéd-politikus, ATV, 2019. október 21.)

Egyszerre érzik az összefogás résztvevői az évtizede nem látott siker örömét, de közben a bizalmatlanság sem oldódott fel. (Magyari Péter újságíró, 444.hu, 2019. október 21.)

Az igazi együttműködés most kezdődik az önkormányzatokban. (Donáth Anna Momentum-politikus, ATV, 2019. október 23.)

Amennyiben az egyesült ellenzék a kormányoldal módszereit alkalmazná, akkor a választók legközelebb őt fogják büntetni. (Magyar György ügyvéd, Magyarügyvéd.blog, 2019. október 23.)

Az idén januárban tűnődtem már egy 1956-os mozzanatról. Bár az életkoromból nem telt arra, hogy október 23-án ama felvonulók között lehessek, akik a Műegyetem budai épülettömbjétől vonultak a Bem-térig, ráadásul gyerekként a fővárostól 86 kilométernyire éltem, a fényképeken és dokumentumfilmeken feltűnt a tömegben egy tábla. Azzal a felirattal, hogy „Vesszenek a Kucserák!”

A vita abból kerekedett, hogy Háy Gyula, a Miért nem szeretem Kucsera elvtársat? című publicisztika szerzője ezt írta Született 1900-ban című önéletrajzi könyvében: az egyetemisták „Le a Kucserákkal!” táblával vonultak. Az emlékirat eredeti, német kiadásában az olvasható, hogy „Nieder mit den Kucseras!” Voltaképpen stimmel a szerzői fordítás, de a mondat értelmezési tartományába az is belefér, hogy érdesebben „Vesszenek a Kucserák!”-at jelenthessen. Amidőn megjelent a tűnődés, egyik tanítványom, aki egy megyei napilapnál dolgozik, és panaszkodott a helyzetére, azt kérdezte tőlem, ki volt az a Kucsera.

A nagy hírre vergődött publicisztika az Irodalmi Újság 1956. október 6-i számában jelent meg. Ugyanazon a napon temették el Rajk Lászlót, az 1949-ben kivégzett külügyminisztert. A két közéleti esemény egybekapcsolódott a nyilvánosságban, és jelentős szerepet játszott az október 23-i események kirobbanásában. Eldöntendő, hogy ama tábla hol került az egyetemisták kezébe. A műegyetemisták készítették? Esetleg a bölcsészek fabrikálták, akik a menzán gyakran tálalt sárgaborsó-főzelék ellen lázadtak föl, és Pestről elindulva a Lánchíd budai hídfőjénél csatlakoztak a menethez? Netán egy harmadik erő barkácsolta?

Háy Gyulát 1957 elején tartóztatták le, és az úgynevezett íróperben hatévnyi börtönre ítélték. A vádirat fontos része lett a kucserás cíkk tömegekre gyakorolt hatása. Idén januárban az is fokozta az értelmezési dilemmát, hogy a húszas évek végén járó tanítványomnak miként kéne elmagyarázni Kucsera elvtárs kilétét. Elvégre a korabeli szerepét firtató újságírónő nemhogy a Rákosi-rendszert, hanem az utána következő Kádár-rendszert sem élte meg. Átfutott az agyamon, hogy elmesélem neki: Háy Gyula azt a vezetőtípust írta meg, aki szakmai felkészületlenségével, félműveltségével és klisé szövegével keserítette meg az emberek életét.

Aztán mégis a rövidebbik megoldást választottam. Azt javasoltam a kedves ifjú kolleginának, hogy ha meg akarja érteni Kucserát, lépzelje maga elé Németh Szilárdot. Azonnal megértette a Kucsera-jelenséget.        

1956 fegyveres forradalom volt, 1989 alkotmányos, 2010 kétharmados. (Szentmihályi Szabó Péter író, Magyar Hírlap, 2010. október 25.)

Ötvenhat nincs a helyén. Hivatalosan ünnepsorozat - lélek nélkül. (Mécs Imre liberális politikus, ATV, 2013. szeptember 23.)

Évről évre elővesszük a lyukas lobogót, és ezen át tekintünk vissza a múltba. (V. Németh Zsolt Fidesz-politikus, Vas Népe, 2016. október 24.)

Sablonnal lyukasztott gyári zászlókat osztogattak a társasházaknak. (Veress Jenő újságíró, Népszava, 2016. október 24.)

1956 nem torta. (Körmendy Zsuzsanna újságíró, Magyar Nemzet, 2016. november 5.)

’56 nem lehet egy üres luk a történelemben. (Alexa Károly irodalomtörténész, Vas Népe, 2016. november 12.)

Akkor mind Petőfik voltunk. (Tóth-Máté Miklós író, Hajdú Online, 2016. december 30.)

Nem tudjuk, hogy mit kéne rakni a lyuk helyére. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, ATV, 2017. október 23.)

1956-ban még a gazemberek is hittek valamiben. (Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt, Facebook.com, 2018. október 24.)

Most éppen Nagy Imrét akarják kiretusálni a forradalomból. (Jeszenszky Géza történész, az Antall-kormány külügyminisztere, Népszava, 2019. június 15.)

A 24.hu megírta, hogy a Bácskai Napló főszerkesztője, „Gréczy Zsolt” felajánlotta szolgálatait az újdonsült polgármesternek. Ebben legföljebb az a meglepő, hogy a közismert DK-politikus sutyiban a Sugovica partjára jár lapot csinálni. Hajdan újságíró volt, a kétezres évek elején néhányszor szerkesztette is kézirataimat a Magyar Hírlapban, most pedig az ellenzéki együttműködés szép példája, hogy a Momentumban politizáló polgármestert, Nyirati Klárát igyekszik segíteni. Bár fárasztó lehet utazgatni Budapestről a déli határszélre, még ha csak kéthetenként jelenik is meg a patinás újság.

Átböngésztem a szép kiállítású lapot, és kiderült, hogy a főszerkesztőt Géczy Zsoltnak hívják. De az kétségkívül igaz, hogy az ellenzéki polgármestert is szeretné szolgálni. Úgy rémlik, megszokta a mindenkori városvezető dédelgetését, istenítését, kényeztetését. Eme következtetés abból vonható le, hogy az önkormányzati választás kampányában megjelent három számban a régi, kormánypárti polgármestert, Fercsák Róbertet harminc fénykép örökítette meg. Különböző helyzetekben, leginkább persze protokolláris eseményeken, majd’ minden térkőnél. Azt azonban már nem számoltam, vajon a neve hányszor jelent meg, de többször, mint ahányszor láthattam a fotóit, mert mindannyiszor kövérített betűkkel szedette a főszerkesztő, aki többnyire írta is a bensőséges hangvételű tudósításokat.

Ehhez képest a két másik polgármester-jelölt mintha nem is létezett volna. Noha az egyik feltűnt egy csoportképen; a főtéren mosolygott a kamerába, aktivisták karéjában. Ám a másik jelölt, a későbbi polgármester fényképével nem találkoztam az első két számban, bár lehet, hogy a régi polgármester főszereplésével megtartott népünnepélyeken ott volt a tömegben. A harmadik, választás utáni számban viszont hatalmas portréfotó látott róla napvilágot, egy tizenkét soros jegyzet kíséretében, amelyben a főszerkesztő köszönti - mint a helybéli sajtószabadság letéteményesét.

Nyirati Klára eddig egyházi iskolában tanított, és hitéből bizonyára telne megbocsátásra. A frissiben megválasztott ellenzéki városvezetők közül neki jutott a megtiszteltetés, hogy először döntse el, vajon a fecske maradhat-e gondosan kibélelt fészkében. Nem is annyira az újdonsült polgármestertől, mint inkább a gyakorló tanártól kérdezem, hogy milyen jegyet adna annak a lurkónak, aki tizenkét soros dolgozatában hét helyesírási, illetve nyelvhelyességi hibát vétett.  

A köztársaság továbbra is elismeri, de már nem védi a sajtószabadságot. (Nagy N. Péter újságíró, Népszabadság, 2010. december 21.)

A sajtószabadság is ráfér egy söralátétre. (Karcagi László újságíró, Vasárnapi Hírek, 2011. január 2.)

Az a helyes magatartás, ha úgy teszünk, mintha létezne sajtószabadság. (Fleck Zoltán jogszociológus, Galamus.hu, 2011. január 7.)

Azok számára van sajtószabadság, akik meg tudják fizetni. (Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum igazgatója, Zalai Hírlap, 2015. április 28.)

A sajtószabadság nemcsak a tartalom, hanem a hozzáférés szabadsága is. (Pallagi Ferenc újságíró, 168 Óra, 2016. október 27.)

Magyarországon véleményszabadság van, de sajtószabadság nincs. (Parti Nagy Lajos író, FüHü.hu, 2018. március 24.)

Sajtószabadság még van, információszabadság már nincs. (Donáth Anna Momentum-politikus, ATV, 2018. augusztus 23.)

Sajtószabadságunknak rövid idő jutott. Élt 1989 és 2010 között. (Lengyel László politológus, Népszava, 2019. március 23.)

Magyarországon létezik, de korlátozott a sajtószabadság. (Bolgár György újságíró, Klubrádió, 2019. augusztus 6.)

A szociális média világában a sajtószabadság korlátozhatatlan. (Orbán Viktor miniszterelnök, YouTube.com, 2019. október 21.)

A Nyomtassteis! Mozgalom és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége indokoltan aggódik a sajtószabadságért. Attól tartanak, hogy a megválasztott ellenzéki polgármesterek épp úgy maguk alá gyűrik a helyi nyilvánosságot, mint ahogy ezt a kormánypárti elődeik is tették. A hatalmat gyakorlók ugyanis hajlamosak arra, hogy barátságos és készséges médiumokkal vegyék körbe magukat.

Most például, az önkormányzati választás után ellenséges környezetre számíthatnak. A kormányzat kistafírozta a hozzá húzó szerkesztőségeket, és e hadiállapotban nem lesz könnyű „demokratizálni” az ellenzéki polgármesterekhez kötődő sajtót. Különösen akkor nem, ha az említett petíció szerint úgy kéne a helyi médiára fordítandó pénz 1-5 százalékát átutalni egy „közös országos pénzalapnak”, hogy a megyeszékhelyen megerősítendő vagy létrehozandó hírportált függetlenítenék a helyi hatalomtól. Ráadásul a pénzalap kezelését a MÚOSZ-rí bíznák, amely gondoskodna egy független kuratóriumról.

Vajon életszerű-e, hogy az újdonsült polgármesterek úgy mondanának le a helyi nyilvánosságra fordítandó pénz egy részéről, hogy nem szólhatnak bele a tőlük is független megyei hírportál vonalvezetésébe, tartalmába? Ráadásul miért éppen egy baloldalinak elkönyvelt újságíró szervezet osztaná el a pénzt, amidőn az ellenzéki polgármesterek világnézetileg változatos koalícióból kerültek ki? Arról nem is szólva, hogy több újságíró szervezet azzal vétette észre magát, hogy a félmúltban közös etikai alapelveket dolgozott ki. Most pedig mindegyik abban érdekelt, hogy a kormány tervezte Nemzeti Sajtókamara ne nyelje le.

A petíció egyébként hajaz a Sajtóalapra, mely a német nyelvterület és a skandináv országok sikeres civil vállalkozása. Az országgyűlés megszavazza a költségvetés bizonyos százalékát, és a tekintélyes életművű, független közéleti személyiségekből összeállított kuratórium támogatja az értéket teremtő, de veszteséget termelő médiumokat. Volt egy pillanat, amikor a magyar sajtóalapot csorbítatlanul lehetett volna megvalósítani. Be is került az MSZP 2002-es választási programjába, a győzelem után azonban elvérzett a koalíciós tárgyalásokon. Most rosszabb a helyzet, épp ezért kéne az újdonsült ellenzéki polgármestereket összehívni, hogy legalább abban jussanak közös nevezőre, mit is kezdjenek a helyi nyilvánossággal. 

Ehhez az indokolt aggályokat és az indokolatlan ellentmondásokat tartalmazó petíció tárgyalási alap lehetne.  

A legutóbbi napokban politikusok, politológusok és publicisták értelmezték az október 13-i választás eredményét. Lefülelt mondatok.

Elsöprő ellenzéki győzelem. (Karácsony Gergely újdonsült budapesti főpolgármester, Index.hu, október 14.)

Ők pofont kaptak, mi hitet. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, ATV, október 14.)

Végképp lefaragta a Fideszről a polgárságot. (Tóta W. Árpád publicista Borkai Zsoltról, hvg.hu, október 14.)

A közszolgálati média legyilkolásában látom a mostani helyzet okát elsősorban. (Pozsgai Zsolt író, Válasz Online, október 14.)

Ott maradt a Fidesz, ahol nincs független hírforrás. (Csordás Gábor irodalomtörténész, Facebook.com, október 15.)

Az elkövetkezendő öt évben Győr város polgármestereként fogok tevékenykedni. (Borkai Zsolt volt Fidesz-politikus, Indavideó, október 15.)

A Fidesz leginkább ott bukott, ahol a választók úgy látták, hogy nem tisztességes a vezetés. (Márki-Zay Péter újraválasztott hódmezővásárhelyi polgármester, ATV, október 15.)

A választás eredménye azt mutatta meg, hogy a Fidesz mögül milyen mértékben hátrált ki a konzervatív (polgári) értelmiség, a keresztény középosztály. (Fekete Sándor miskolci politológus, Borsod Online, október 15.)

Lett egy ellenzék. (G. Fodor Gábor politológus, 888.hu, október 15.)

Az önkormányzati választást megnyertük, de érzékeny veszteségeket szenvedtünk Budapesten és néhány nagyvárosban is. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, október 16.)

Orbán a Napkirály. Keleten nem nyugszik, nyugaton nem kell. (Kuncze Gábor volt SZDSZ-politikus, ATV, október 17.)

A párthoz kötődő értelmiség hangját meg kell hallani. (Pesty László filmrendező a Fideszről, Hír TV, október 17.)

A Párbeszéd és Gergő személye az egyetlen értékelhető és normális politikai termék ma Magyarországon. (Murányi András újságíró Karácsony Gergelyről, Magyar Narancs, október 17.)

Úgy tűnik, a polgári oldal értelmiségének elege van Orbánékból. (Torkos Matild újságíró, Magyar Hang, október 18.)

A hamis biztonságérzetnek, hogy itt csak mi nyerhetünk, vége van. (Balog Zoltán KDNP-politikus, volt emberi erőforrás miniszter, ATV, október 18.)

Betelt a pohár. (Zamecsnik Péter ügyvéd, ATV, október 19.)

Sokan besokalltak. (Bíró Marianna újságíró, Klubrádió, október 19.)

Ő az egyetlen valamennyire is érvényesíthető figura, akit a bolsevikok és liberálbolsevikok föl tudtak építeni - pontosabban össze tudtak tákolni. (Orbán János Dénes publicista Karácsony Gergelyről, Magyar Nemzet, október 19.)

A Fidesz megnyerte ezt az önkormányzati választást, de súlyos veszteségek árán. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Rádió, október 20.)

Úgy kell korrektnek és tisztességesnek maradni, hogy a központi hatalom vélhetőleg mindent megtesz, hogy akadályokat gördítsen eléjük. (Mátyás Győző publicista az ellenzéki polgármesterekről, 168 Óra Online, október 20.)

A megtisztulás itt van a küszöbön, a szocialisták mégis mintha a Borkai-szindrómához hasonlóan próbálnák kezelni saját bajukat. (Tamás Ervin publicista a kispesti ügyről, 24.hu, október 20.)

A tegnapi bejegyzésre érkezett hozzászólás szerzője, Sir Galahad ezt firtatta: „Miből gondolja t. szerző, hogy az új polgármesterek másként fognak viszonyulni a helyi lapokhoz, mint elődeik? Mert azt mondják?” Egyelőre csupán Karácsony Gergely budapesti főpolgármester és Pikó András józsefvárosi polgármester mondott valamit a helyi sajtóról. Az utóbbitól el is várható, elvégre együtt írtunk tankönyvet az újságírók számára (ő a rádiós részt jegyezte). A többi ellenzéki polgármester még az átadással-átvétellel nyűglődik.

Épp ezzel magyarázható, hogy a Nyomtassteis! Mozgalom és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége petíciót intézett hozzájuk. Kiderül belőle, hogy a helyi médiumok hitelvesztésre harmincéves folyamat. A kisajátításuk ugyanis nem 2010-ben kezdődött. Azt már én fűzöm hozzá, hogy az 1986-os sajtótörvény után szaporodtak el a helyi újságok, a legtöbb tanácselnököt zavarba is hozták. Őket váltotta le a polgármesterek fiatalabb nemzedéke, amely úgy 2000 körül kezdte fölfedezni a digitális sajtóban rejlő lehetőségeket is. Ez a generáció már értett ahhoz, hogy a helyi nyilvánosságot a maga javára fordítsa.

E folyamatot akasztotta meg a 2002-es önkormányzati törvény, amely az összeférhetetlenségi szabályokkal eltávolította a polgármestereket az önkormányzati médiumoktól. Igen ám, de a fineszes elöljárók megtalálták annak módját, hogyan lehet ebben a helyzetben is ránehezedni a nyilvánosságra. S bár a kisajátítási módszert 2010 után tökélyre fejlesztette a Fidesz, a műveletben elöl járó polgármestereket mégse nevezném fideszesnek. „Csak” olyan településvezetők, akik a 3147 önkormányzat közül legalább 2500-ben ama politikai erőhöz csapódtak, amelyik épp gyakorolja a hatalmat.

A Nyomtassteis! Mozgalomnak és a MÚOSZ-nak nincsenek illúziói, petíciójuk színvallásra próbálja kényszeríteni az újdonsült polgármestereket, akiknek pillanatnyilag kisebb gondjuk is nagyobb annál, mintsem hogy megosszák velünk a nyilvánosságról alkotott elképzeléseiket. Ezért van esély arra, hogy esetleg megszívlelik a javaslatot, és közös pénzalapot hoznak létre, amelyből támogathatnák a megyeszékhelyen alapítandó vagy már működő hírportálokat. 11 megyéből 12-őt meg is neveznek a petíció kidolgozói, és közlik, hogy függetleníteni kéne őket az önkormányzatoktól.

Hm. Pénzt adni arra, melynek vonalvezetésébe, tartalmába nem szólhatnak bele az újdonsült polgármesterek? Erről holnap tűnődnék el.

Mi voltunk a rendszerváltás motorja. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, Orbánviktor.hu, 2007. február 16.)

Én nem leszek a kormány, a kormányzati törvényalkotás lendületének a gátja, sőt inkább a motorja. (Schmitt Pál köztársasági elnök-jelölt, Népszabadság, 2010. június 25.)

Aki a magyarokkal köt üzletet, az Európai Unió növekedési motorjával kerül kapcsolatba. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Távirati Iroda, 2014. február 12.)

Soros ma az egyik legelszántabb motorja annak a szép, új, muszlimizált világnak, amit számunkra előirányzott. (Schmidt Mária történész, Látószög.blog, 2017. július 7.)

A közép-európai országok azt mondhatják, hogy mi vagyunk az Európai Unió gazdasági motorja. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2018. január 3.)

Olyan MSZP-t akarok, amely a kormányváltás motorja lehet. (Tóth Bertalan szocialista politikus, Facebook.com, 2018. június 17.)

Az ellenzéki összefogásnak a Jobbik a motorja. (Gyöngyösi Márton Jobbik-politikus, Index.hu, 2019. május 15.)

Majdnem mindenhol a Magyar Szocialista Párt volt az ellenzéki együttműködés motorja. (Tóth Bertalan szocialista politikus, InfoRádió, 2019. szeptember 18.)

Az MSZP motorja lesz a Fidesz leváltásának. (Tóth Bertalan szocialista politikus, Népszava, 2019. október 19.)

Az MSZP készen áll, hogy motorja legyen egy erős baloldali pólus létrehozásának, amely egyenrangú partnere lehet a liberális pártoknak 2022-ben. (Tóth Bertalan szocialista politikus, Népszava, 2019. október 19.)