A Nyomtassteis! Mozgalom és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége indokoltan aggódik a sajtószabadságért. Attól tartanak, hogy a megválasztott ellenzéki polgármesterek épp úgy maguk alá gyűrik a helyi nyilvánosságot, mint ahogy ezt a kormánypárti elődeik is tették. A hatalmat gyakorlók ugyanis hajlamosak arra, hogy barátságos és készséges médiumokkal vegyék körbe magukat.

Most például, az önkormányzati választás után ellenséges környezetre számíthatnak. A kormányzat kistafírozta a hozzá húzó szerkesztőségeket, és e hadiállapotban nem lesz könnyű „demokratizálni” az ellenzéki polgármesterekhez kötődő sajtót. Különösen akkor nem, ha az említett petíció szerint úgy kéne a helyi médiára fordítandó pénz 1-5 százalékát átutalni egy „közös országos pénzalapnak”, hogy a megyeszékhelyen megerősítendő vagy létrehozandó hírportált függetlenítenék a helyi hatalomtól. Ráadásul a pénzalap kezelését a MÚOSZ-rí bíznák, amely gondoskodna egy független kuratóriumról.

Vajon életszerű-e, hogy az újdonsült polgármesterek úgy mondanának le a helyi nyilvánosságra fordítandó pénz egy részéről, hogy nem szólhatnak bele a tőlük is független megyei hírportál vonalvezetésébe, tartalmába? Ráadásul miért éppen egy baloldalinak elkönyvelt újságíró szervezet osztaná el a pénzt, amidőn az ellenzéki polgármesterek világnézetileg változatos koalícióból kerültek ki? Arról nem is szólva, hogy több újságíró szervezet azzal vétette észre magát, hogy a félmúltban közös etikai alapelveket dolgozott ki. Most pedig mindegyik abban érdekelt, hogy a kormány tervezte Nemzeti Sajtókamara ne nyelje le.

A petíció egyébként hajaz a Sajtóalapra, mely a német nyelvterület és a skandináv országok sikeres civil vállalkozása. Az országgyűlés megszavazza a költségvetés bizonyos százalékát, és a tekintélyes életművű, független közéleti személyiségekből összeállított kuratórium támogatja az értéket teremtő, de veszteséget termelő médiumokat. Volt egy pillanat, amikor a magyar sajtóalapot csorbítatlanul lehetett volna megvalósítani. Be is került az MSZP 2002-es választási programjába, a győzelem után azonban elvérzett a koalíciós tárgyalásokon. Most rosszabb a helyzet, épp ezért kéne az újdonsült ellenzéki polgármestereket összehívni, hogy legalább abban jussanak közös nevezőre, mit is kezdjenek a helyi nyilvánossággal. 

Ehhez az indokolt aggályokat és az indokolatlan ellentmondásokat tartalmazó petíció tárgyalási alap lehetne.