Szilveszterkor új életet fejezek be. Azt, amit az előző újévkor kezdtem el. (Népszava, 2003. december 31.)

/Sólyom Lászlóról/ Elnöke van a köztársaságnak, államfője nincs. (Vasárnapi Hírek, 2009. augusztus 9.)

A reformok lényege: kevesebb embernek kevesebbet adni. (ATV, 2010. szeptember 6.) 

Többen mentek el a szocialista pártból Gyurcsány miatt, mint most Gyurcsányért. (ATV, 2011. október 24.)

Az egykulcsos adó szociális juttatás azoknak, akik nem szorulnak rá. (ATV, 2012. szeptember 10.)

/Orbán Viktorról/ Majd’ meghal, hogy történelmi személyiség legyen. (ATV, 2014. június 30.)

/Orbánékról/ Európából őket csakis az euró érdekli. (Vasárnapi Hírek, 2015. május 23.)

A kormányfő családjában mindenki gazdag, csak ő a csóró. (Népszava, 2016. október 29.)

/A magyar labdarúgókról/ Csak frocliznak, s nem fociznak, (Népszava, 2017. október 28.)

/Orbán Viktorról/ A féken tartottból fékevesztetté vált. (Vasárnapi Hírek, 2018. szeptember 15.)

Az úgynevezett Városháza-ügyben tegnap tárgyalt interjúnak van még egy mozzanata, melyen érdemes eltűnődni. A volt miniszterelnök a fővárosi vezetés körül „úszkáló cápák” ürügyén hozott szóba egy már-már feledésbe merült ügyet. A Danubius és a Sláger Rádió elhallgattatását, a médiaháború egyik legérdekesebb epizódját..  

A történet dióhéjban, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület parlamenti pártok által delegált tagjai elvették a zenét sugárzó kereskedelmi rádiók analóg (hagyományos, bejáratott) hullámhosszát. A döntés mögött fölsejlett, hogy a kormányrúdnál álló MSZP és az ellenzéki Fidesz megegyezett. Ez váltotta ki az ORTT-elnök Majtényi László lemondását, a miniszterelnök Bajnai Gordon dohogását és a köztársasági elnök Sólyom László korholását. 2009 végén több bejegyzésben is foglalkoztam a fejleményekkel. Most pedig arról morfondírozom, mi vált be az akkori feltételezéseimből.

Sokan firtattuk, vajon a két új rádió a két politikai ellenlábas holdudvarába tartozik-e, és propaganda-eszközt csinálnak-e belőlük. Vagy „csak” az lesz a feladatuk, hogy a várható nyereségből kiegészítsék a választási kampánypénzt? E tekintetben engem igazoltak a fejlemények. Az MSZP és a Fidesz „csak” a hírblokkokban sorozta meg a szája ízének megfelelő információkkal a népes hallgatótábort. Azért hagyták békén a könnyűzenei programot, mert meg akarták tartani a volánnál ülő, a munkahelyükön és a házimunkában háttérzenét fogyasztó érdeklődők százezreit. S ami velük együtt járt: a milliárdos hirdetési bevételeket. A választási törvény alapján 386 millió forintot áldozhattak a közelgő kampányra, holott a becslések szerint ennek mintegy tízszeresére lett volna szükség.  

Nem örülhetek, hogy 2009 végén „kitaláltam”, mi lesz a kampányban. Volt valami, ami nagyon nem jött be. Azt kérdeztem, hogy a két párt miért vállalta az alkuval érkező leleplezést, ha lett volna lehetőségük arra is, hogy a világhálón adjanak frekvenciát a saját zenei rádiójuknak. A digitalizációt éppenséggel lehetővé tették volna az Európai Unió irányelvei, erről azonban nálam gyakorlatiasabban gondolkodtak az MSZP és a Fidesz ORTT-be küldött médiapolitikusai. Tisztában voltak azzal, hogy a könnyűzenei műsorok megrögzött hallgatói csupán szórványosan követhették volna figyelemmel az online sugárzást.

Ama technikai okból, amiért a kárvallott, majd a neten kísérletező Danubius néhány hónap múlva beadta a kulcsot. Hogyne mondott volna csődöt 2010-ben, ha még 2021 februárjában is az analóg frekvenciától megfosztott Klubrádióhoz csak a hallgatóság töredéke igazolt át a világhálós száműzetésbe.

Tíz mondat a frekvenciabotrányról

Amikor engem a köztársasági elnök és a miniszterelnök együttes jelölésére megválasztottak, akkor azt mondtam: az elnöki programom az, hogy az ORTT-t minden eszközzel távol tartsam a pártpolitikától. (Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke, hvg.hu, 2009. október 21.)

A rádiós pályázat körül történtek voltak lemondásom kiváltó okai. (Majtényi László, az ORTT elnöke, Magyar Távirati Iroda, 2009. október 29.)

Sajnálatos, hogy egy frekvenciapályázatra a pártpolitikai alkuk gyanúja vetülhet. (Sólyom László köztársasági elnök, Magyar Távirati Iroda, 2009. október 29.)

A Fidesz és az MSZP színfalak mögötti megegyezése pártelkötelezettségi alapon szakítja ketté az ország média-légterét. (Domokos Lajos kommunikációs válságszakértő, Klubháló.hu, 2009. október 29.)

A rádiófrekvenciák ügye mindannyiunknak megmutatta, milyen az, amikor a politikai akarat szembemegy a társadalmi akarattal. (Bajnai Gordon miniszterelnök, Népszabadság, 2009. november 30.)

Majtényi László lemondása időszerű volt. Tevékenységére jellemző, hogy inkább kívülálló értelmiségiként bírálta az ORTT munkáját ahelyett, hogy alkotó módon részt vett volna benne. (Szalai Annamária, a Fidesz delegátusa az ORTT-ben, hvg.hu, 2009. december 10.)

Helyenként tudomásul vettünk olyan döntéseket, amikkel nem értettünk egyet, amik nem tartoztak a kompetenciánkba, de a mi kormányzásunk alatt születtek. Ilyenek voltak például az országos frekvenciapályázat körüli botrányok. Egyet tehettünk: kifejeztük nemtetszésünket. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Magyar Narancs, 2010. május 13.)

2010-től kezdve állami hirdetések szinte kizárólag a jobboldalhoz sorolható médiumokhoz kerülhettek. Az egyoldalú verseny eredményeként csődbe ment a pártalkuval elnyert Neo FM országos kereskedelmi rádió. (Gyuricza Péter, az MSZP volt delegátusa a volt ORTT-ben, Doktori disszertáció, Szfe.hu, 2013)

A Danubius Rádió egy darabig próbálkozott internetrádióként is túlélni, de 2010-ben a netes adással is leálltak. (Szalay Dániel újságíró, Media1.hu, 2020. június 15.)

Miniszterelnökként magyarázkodtam külföldi nagykövetek és az akkor még alelnök Joe Biden előtt, hogy a Danubius Rádió és a Sláger Rádió frekvenciáinak ügyében nem a magyar kormány korrupt, hanem pártközeli cápák intézték el az ügyet. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, 24.hu, 2021. november 29.)

A polgári demokrácia életben hagyja a miniszterelnökeit. Akik a visszavonulás után hajlamosak hasznosítani a kapcsolatrendszerüket. Medgyessy Pétert hírbe hozták a Gresham-palota és a budapesti metró körüli ügyletekkel, Bajnai Gordont pedig most a Városháza-üggyel. Az utóbbi már bánja, hogy közvetítésre vállalkozott, ezt ki is fejtette egy 24.hu-n megjelent interjúban. Arra panaszkodott, hogy a hosszú beszélgetésből egy Anonymus álnevű hacker eredeti jelentésükkel ellentétesen értelmezett mondatokat..A volt miniszterelnök „rövidre vágott szövegről” beszélt.

A NER kulturális mindenese, Demeter Szilárd ugyanerről panaszkodott. Szerinte az Index rövidre vágta az interjúját, amelyben a magyar irodalom 80 százalékát a kukába dobta. Zsörtölődését az Origo.hu e címmel közölte: „Demeter Szilárd egy összevissza vágott interjúról”. Ez az összevissza vágás érdekel. Három évtizede foglalkozom mondatok kiemelésével, és még sohasem vádoltak meg, hogy elszakítottam volna őket az összefüggéseiktől. A textust (idézetet) úgy próbálom összehozni az óhatatlanul hiányos kontextussal (összefüggéssel), hogy az idézett személy után összefoglalom az utalást is. Csakhogy megváltoztak az interjúkészítés körülményei.

A papír alapú sajtóban elvártuk, hogy az újságíró visszavigye a kéziratot az interjúalanyhoz. A nevesebb beszélgetőpartnerekkel alá is írattuk a szöveget, mert ki-kiderült, hogy a munkahelyük rossz néven vette a megjelent interjút, és ilyenkor az alany az újságírót hibáztatta. A digitális sajtó létrejöttével felgyorsultak az események, és az újságírók szinte már csak telefonon készítenek interjút. Bár fontosabb téma vagy személy esetében még elzarándokolnak beszélgetni hozzá. Ritkán fordítanak azonban gondot arra, hogy meg is mutassák neki a kéziratot. Ha fel is ajánlják, akadnak olyan beszélgetőpartnerek, akik nagyvonalúan legyintenek, és nem élnek a lehetőséggel.

Lévén előzetesen megbeszélt interjú, Demeter Szilárdnak járt volna az előolvasás lehetősége. Ha lemondott róla, ne panaszkodjon; ha pedig nem ajánlották föl neki, akkor lehet keresnivalója. Bajnai Gordon esetében a jelek csőbe húzásról (politikai karaktergyilkosságról) árulkodnak, nem ok nélkül kért rendőrségi nyomozást. Nálam azért kerültek közös nevezőre, mert rutinos közéleti szereplőként könnyelműen, meggondolatlanul, ügyetlenül, vigyázatlanul bocsátkoztak olyan helyzetbe, melyből nehéz kikeveredni..

Tíz mondat a mondatról

Ha közszereplő kiforgatható mondatot mond, ki is forgatja a média. (Osztovits Ágnes újságíró, Heti Válasz, 2004. január 2.)

Hibáztam, hiszen azzal nem számoltam, hogy mondatokat ki lehet ragadni szövegösszefüggéséből. (Kövér László Fidesz-politikus az úgynevezett köteles beszédről, Index.hu, 2005. december 5.)

Most minden mondatot sarkítanak. (Szanyi Tibor szocialista politikus, Népszava, 2007. október 20.)

A szövegeink sok kézen mennek keresztül, aztán megjárják a színészeket. Szublimálódnak, kicsontosodnak a mondatok. (Mohácsi János rendező, Népszava, 2013. március 2.)

Mindig a legerősebb mondatokat vágjuk be. (Veiszer Alinda műsorvezető, Média 2.0, 2017. május 10.)

Minden mondat egy hibalehetőség. (Bödőcs Tibor humorista, ATV, 2019. október 11.)

A sebesség fontosabb, mint a mondat. (Jolsvai András író a digitális sajtóról, 24.hu, 2019. december 26.)

Nekem azokat a mondatokat köszönhetik a nézők, amelyek nem hangzanak el. (Enyedi Éva színházi dramaturg, Klubrádió, 2021. január 15.)

Elég nagy hullámokat vetett a Telex (kissé túlvágott) interjúja velem. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Origo.hu, 2021. november 9.)

A hamisítók farigcsálják, torzítják a szöveget. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, 24.hu, 2021. november 29.)

Tegnap este, az ATV-ben a DK szóvivője azt firtatta, vajon „Ezek az emberek hogyan gondolkodnak a nyilvánosságról?” Barkóczi Balázs a kormánypárti politikusokra utalt. Pikírt megjegyzése nyomán felötlött, vajon a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártok vezetői hogyan gondolkodnak a nyilvánosságról.

A nyilvánosság fórumain mintha hanyagolnák a nyilvánosságot. Arról persze van véleményük, hogy a másik oldalon miként szűkítik, de a saját álláspontjukról nem értesítenek bennünket. Beérik egy-egy jól hangzó általánossággal, ám a részletekre nem térnek ki. Mindazonáltal találtam egy figyelemre méltó értelmezést. Kocsis Árpád, a Szerb Köztársaság bácskai részén élő író elolvasta az összes ellenzéki programtöredéket, és azt fogalmazta meg a Mérce.hu-n, hogy kívülről nézve mi látszik az immár együttműködő ellenzéki pártok elképzeléseiből.

Az adórendszer kulcsait, a Budapest-Belgrád vasútvonalat, a családi segélyt, az egyetemi autonómiát, a határon túli magyarok támogatását, a közmunka-programot, a külpolitika irányultságát, a munka törvénykönyvét, a nyugdíjasok életkörülményeit, az oltakozási kedvet, a paksi atomerőmű bővítését, a rendkívüli állapotot, a roma felzárkóztatást, a szociális intézkedéseket, a titkosszolgálatok helyzetét és a választási törvényt firtatta. A felsorolásban hátulról a harmadik volt még egy kérdés: „Mi fog történni a közmédiával?” Kívülről ennyi látszik az ellenzéki pártokból. Vajon szűkebb érdeklődési körömben mivel magyarázható a Vajdaságból is érzékelhető visszafogottság?

Az önkormányzati választás után, 2019. november 28-án ugyanebben az ATV-műsorban szóba került a önkormányzat sajtó helyzete. Az egyik stúdióvendég elmesélte, hogy a volt (kormánypárti) polgármester „csókosa” havi százezret kapott a közlésre szánt kéziratok ellenőrzéséért (cenzúrázásáért). Mire Barabás Richárd, a frissiben megválasztott újbudai alpolgármester megkérdezte: „Nem arra tartjuk a főszerkesztőt?” Majd így folytatta az épületes okfejtést: „Önkormányzatban azért van valaki a kabinetben, aki át szokta nézni, vagy a kabinetfőnök, vagy a kommunikációs felelős.” A Párbeszéd szóvivője többes szám első személyben fogalmazott. Vagyis nemcsak a saját véleményét adta közre.

Azon tűnődöm, hogy a nyilvánosságról vallott felfogása változott-e azóta. Vagy inkább az ellenzéki pártvezetők fogadták el az ő minősíthetetlen álláspontját? Nem ártana tiszta vizet önteni a pohárba.

Tíz mondat a nyilvánosságról

Olyan világban kellett dolgoznunk, ahol a nyilvánosságtól egyetlen jó szót sem kaptunk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Békés Megyei Hírlap, 2002. március 8.)

A 2002-es választások után felvetettük, hogy alakítsunk ki egy olyan médiaszerkezetet, amelyikben nem pártok, hanem értékrendek, társadalmi csoportok, szubkultúrák megtalálják a maguk csatornáit, és egyenlő eséllyel férnek hozzá a nyilvánossághoz. (Kövér László Fidesz-politikus, Index.hu, 2005. december 5.)

A nyilvánosságról szóló törvény nem készülhet a nyilvánosság kizárásával. (Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke, Népszava, 2008. december 13.)

Nem volt Magyarországon Kádár óta olyan kormány, amely ennyire idegesen fogadta volna, hogy nem uralja a teljes nyilvánosságot. (Tóta W. Árpád publicista az Orbán-kabinetről, Index.hu, 2010. december 28.)

Legfőbb fegyverünk a nyilvánosság. (Tóth Bertalan szocialista politikus, ATV, 2016. augusztus 31.)

Meg kell teremtenünk a saját nyilvánosságunkat, amit házhoz viszünk. (Cseh Katalin Momentum-politikus, Vasárnapi Hírek, 2018. augusztus 3.)

A balliberális oldal csak a szájszagos leheletét szereti viszontérezni a nyilvánosságban. (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, a KESMA-kuratórium tagja, Magyar Nemzet, 2019. február 6.)

Orbánék jól működő, profi megmondó hálózatot építettek ki a nyilvánosság befolyásolására. (Ujhelyi István szocialista politikus, HírKlikk.hu, 2020. augusztus 30.)

Szinte az összes ellenzéki pártra igaz, hogy alig látszódnak a nyilvánosságban. (Török Gábor politológus, InfoRádió, 2020. október 19.)

Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is. (Bódis András újságíró a kormányzati hirdetések adagolásáról, Múosz.hu, 2021. november 10.)

Megrótt egy kolléga. Miközben ugyanis Zágon Istvánról szólván megemlítettem két dalszövegét, a Fekete Péter öcsém-et és a Holdvilágos éjszakán-t, elfeledkeztem legismertebb művéről: a Hyppolit, a lakáj-ról. Inkább hallgattam róla - tapintatból. A pesti kabaré egyik legismertebb szerzőjének csakugyan volt köze a Hyppolithoz, de nem az, amit tulajdonítanak neki.

Írt egy vígjátékot, amelynek próbáit 1930-ban leállította az egyik pesti színigazgató. Nem hitt a sikerében. Néhány hónap múlva azonban megérkezett Amerikából egy magyar filmrendező, akinek megtetszett az elvetélt színdarab szövegkönyve. Megkérte Nóti Károlyt, a kor másik jelentős kabarészerzőjét, hogy dolgozza át. Ebből lett a film, amelyet szinte napra pontosan kilencven éve, 1931. november 27-én mutattak be. Zágon bizonyára kapott némi fájdalomdíjat a filmváltozat ősanyagáért, amely amúgy sikeres életművében kudarcnak számít. Hadd mutassam be „a pesti humor kisöregjét”, ahogy nevezte önmagát.

Fleischl Istvánként született 1893-ban. A csókási uradalomból, apja bérleményéből járt be a zentai gimnáziumba. 1912-ben érettségizett, előtte azonban szerelmes verse jelent meg a helyi lapban. Ekkor figyelt föl arra a mondatra, amelyet az újság kiadója és főszerkesztője eresztett meg. A világsajtót ugyanis bejárta a hír, hogy a brit csapatok megint összecsaptak Dél-Afrikában a búr telepesekkel. A zentai hírmagyarázat így hangzott: „Ettől a beavatkozástól pedig óva intjük Angliát.”

Ezt Zágon kétszer is megírta. 1929-ben, egy hangulatos hírfejben, majd tíz évvel később, egy terjedelmesebb tárcában. Meg is nevezte a külpolitikai kommentár szerzőjét, „a kis, karikalábú, vörös emberkét”. Kár, hogy Szedlacsek Ede papírkereskedő, laptulajdonos és főszerkesztő neve nem található Szloboda János helytörténész zentai sajtótörténetében. Találtam viszont a Nyomdaipar Magyarországon című lap 1910. február 1-i számában egy közleményt. Molnár Sz. Vince könyv- és papírkereskedő „megvásárolta a zentai Összefogás című lapot annak nyomdájával, s azt saját nyomdájához csatolta”.

Az oknyomozás jelenlegi szakaszában még bizonytalan, vajon kit tisztelhetünk az egyik leggyakrabban idézett sajtó-anekdota szerzőjében. Ez azonban mit sem von le Zágon István művelődéstörténeti érdeméből. Az értelmezők közül ő jutott legközelebb ahhoz, hogy mikor és miért látott napvilágot a öntudatos kisszerűséget elemi erővel kifejező szállóige.

Tíz mondat egy szállóige margóján

Ettől a beavatkozástól pedig óva intjük Angliát. (Zágon István volt zentai gimnazista, Nemzeti Újság, 1929. augusztus 31.)

Zentának mindig volt egy kis helyi lapja, néha kettő is. Egyetlen derűs emlékem valamelyik, bizony már nem tudom, milyen című és mely időből való zentai lapból egy nagy cím: „Óva intjük Angliát.” (Thurzó Lajos újságíró, Magyar Szó, 1945. október 28.)

Nagyon tetszik ez a szerény, de annál határozottabb mondat. A civilpolitizálgatás, az Óva intjük Angliát kávéházi derűjét éreztem benne. (Hegyi Gyula újságíró, Magyar Hírlap, 1993. április 8.)

A híres-hírhedt anekdota szerint az első világháború előestéjén egyik akkor tekintélyes vidéki napilapunk első oldalán a vezércikk fölé ezt a címet írta: „Óva intjük Angliát”. (Hajdú János újságíró, Magyar Hírlap, 1993. június 2.)

Óva intjük Angliát és az MSZP-t a meggondolatlan lépésektől. ( -hornyik-, Új Magyarország, 1994. december 8.)

A magyar reflex: vagy mindennek nekimenni, vagy pedig kakasként kukorékolni, hogy Óva intjük Angliát. (Esterházy Péter író, Erdélyi Riport, 2008. január 10.)

Boris Johnson, maga egy kis, széteső ország élén áll! (Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Facebook.com, 2021. szeptember 3.)

Nem minden nap intjük meg Angliát, százévenként csak párszor szokás ez mifelénk. (Szele Tamás újságíró, Zónapörkölt.blog, 2021. szeptember 4.)

Óva intenék mindenkit attól, hogy ebben a Kína-Amerika küzdelemben egyoldalúan elkötelezzük magunkat. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2021. szeptember 20.)

E helyről üzenjük Bakonyi Veronikának, a tapolcai mozi vezetőjének, hogy Navracsics Tiborhoz intézett válaszának témája és minősége okán takarodjon azonnal a büdös picsába. (Bayer Zsolt publicista, Facebook.com, 2021. november 9.)    

A legutóbbi napokban Lázár János oltakozott, Márki-Zay Péter szalámizott, Vona Gábor döbrögizett, Lendvai Ildikó közvéleményt kutatott, Donáth Anna pedig kifogásolt. Lefülelt mondatok.

Mi lesz az ellenzékkel, ha nem tűri el a kritikát? A szájak befogását várja el, mondván: kampány van. (Bognár László gerillamarketinges, Facebook.com, november 20.)

Nem Orbán és Márki-Zay között kell választani, hanem a lopásos urizálás és az ellenzéki lista között. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, november 21.)

A kötelező oltás elutasítása fontosabb ma bármilyen eszmei konfliktusnál. (Szakács Árpád publicista, Erdély.ma, november 22.)

Az emberektől csak akkor várható el, hogy a helyzet súlyának megfelelően viselkedjenek, ha tisztában vannak a helyzet súlyával. (Ferenci Tamás klinikai biostatisztikus az oltakozásról, GitHub.com, november 22.)

A verhetetlenség mítosza megtört. (Juhász Ferenc szocialista politikus a Fideszről, ATV, november 22.)

Az ellenzék Döbrögit látja Orbánban, és keresi a maga Lúdas Matyiját. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Index.hu, november 23.)

Az elmúlt egy hónapot az ellenzék kidobta az ablakon. (Donáth Anna, a Momentum újdonsült elnöke, Telex.hu, november 23.)

A momentumosok megpuccsolták az elnöküket. (Szakonyi Péter újságíró Fekete-Győr Andrásról, ATV, november 24.)

Mindenféle szalámi-taktikára számítunk. (Márky-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, RTL Klub, november 24.)

Mindenkinek jogában áll meghalni. (Lázár János Fidesz-politikus az oltásellenesekről, Szeged.hu, november 24.)

Hadd tüntessen, akinek ez az utolsó kívánsága. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, november 25.)

Ez egy politikailag kezelt járvány. (Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, HírKlikk.hu, november 25.)

Egy politikus nem támaszkodhat mindig a közvélemény-kutatásokra. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, 168 Óra, november 25.)

Nem a választásra, hanem a változásokra akarok gyúrni. (Gattyán György üzletember, Friderikusz Podcast, november 25.)

Az orgánum mintha kiment volna a divatból. (Farkas Adrienn műsorvezető, Magyar Rádió, november 25.)

Hová tűnt az ellenzék az elmúlt 40 napban? (Kocsis Árpád vajdasági publicista, Mérce.hu, november 26.)

Márki-Zay egy csipetnyi só ebben a rendszerben. (Zárug Péter Farkas politológus, Magyar Hang, november 26.)

Engem nem a piac érdekel, hanem a magyar emberek. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, november 26.)

Aggódik a választási kampányáért, amelyben rosszul mutatnak a halottak. (Lengyel László politológus Orbán Viktorról, Népszava, november 27.)

A kormánypárti médiabirodalom piaci viszonyok között rég csődbe jutott volna. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, november 27.)

Azt éreztem, hogy az ismertségem előttem jár. (Szulák Andrea énekesnőből lett színésznő, Klubrádió, november 28.)

Elismerem, hogy torz a nézőpontom. Idestova három évtizede gyűjtöm a jó mondatokat egy heti összeállítás számára, és azt lesem, kiktől számíthatok ilyesmikre. Kiemelkedő teljesítmény, ha valaki együltében tíznél több ütős mondatra képes. Mint például a kilencvenes években Bodor Pál, a közelmúltban Bödöcs Tibor, a tízes években Heller Ágnes. A politikusok közül pedig Orbán Viktor. Ő is csak ellenzéki korában, amikor még nem kellett ezernyi szempontot figyelembe vennie. A múlt pénteken azonban a miniszterelnöki rádióinterjúban már csak négy mondattal vétette észre magát.

Hozzájuk csatlakozott most Gattyán György, aki állja velük a gondolati versenyt. Bejelentkezését nem érdemes a felnőtt tartalmak (a digitális pornókínálat) felől megközelíteni. Eme üzleti vállalkozásról egyébként is más a benyomásom. Egyik legtehetségesebb tanítványom, a publicistasággal kacérkodó Levente Gattyán luxemburgi csapatában kötött ki, és elmesélte, hogy a főnökét szinte semmi más nem foglalkoztatja, mint a piaci rés. Ha résnyire nyílik az ajtó, abban a reményben teszi lábát a küszöbre, hogy bent (a világhálón) olyasmit talál, amiből sok pénzt lehet csinálni.

Mint a bejegyzésem utáni összeállításból kirajzolódik, a bukást tanulási lehetőségnek tartja. Rokonszenves gondolat. Kérdés persze, hogy az ország első embereként túlélné-e a „tanulási lehetőséget”. A politikus ugyanis nem a saját pénzét kockáztatja, hanem a miénket. Az üzletember viszont pénzt áldoz arra, amit résnek vél a piacon, és az se rendíti meg, ha tíz projektje közül csak minden második jön be. Ugyanezt az arányt egy politikus aligha éli túl, mert óhatatlanul kiteszi magát a kísérleteiben résztvevő állampolgárok haragjának.

Vajon mi volna, ha olyan embert választanánk miniszterelnöknek, aki a 300 milliárd forintnyi magánvagyonából megengedi magának azt a fényűzést, hogy nem lop? Gattyán György személyében olyan embert fogtunk ki, akinek a gondolati kultúrájából telik jó mondatokra. Mégse véletlen hogy Levente kitanulta nála a piaci réselemzést, majd Luxemburgból tette át a székhelyét Amsterdamba, ahol üzleti elemzőként csinált karriert. Rá szívesebben szavaznék. De vajon hazajönne-e politizálni?    

Tíz mondat Gattyán Györgytől (Friderikusz Podcast, 2021. november 25.)

Én bevállalom, hogy provokálok.

A bukás egy tanulási folyamat.

Valamin vagy nyerünk, vagy tanulunk.

Ma már minden átment az internetre.

A semmiből fölépítettem egy rendszert.

A regnáló kormánnyal nem vagyok igazán jó viszonyban.

A mandátum lejár.

A magyar társadalom az egyik múlt helyett a másik múltat választhatja.

Nem a választásokra, hanem a változásokra akarok gyúrni.

Állást ajánlok 106 képviselőnek 106 választókörzetben.

A ma reggeli kínálatban feltűnt Veress Jenő véleménye. Az egyik legszellemesebb újságíróé, aki valamilyen okból elkerült a Népszava szerkesztőségéből. Azért nem hiányzik a csípős humora, mert digitális ismerőseként gyakran szembesülök vele. Most azon tűnődött a fészbukos üzenőfalán, hogy megszólalt az innovációs tárca vezetője. Az év viccének vélte, hogy „Az amúgy is érthetetlenül artikuláló Palkovics miniszter maszkban nyilatkozik. Fogalmam sincs, mit mond.”

A megfigyeléshez fűzött hozzászólások közül az egyik szerzője kifejtette, hogy hajdan, az egyetemen is elviselhetetlennek hatott a hadarása, de Palkovics évfolyamtárs jegyzetéből tanult, és az „érthető volt”. A másik pedig azt írta, hogy „logopédus kell neki”. Jelentem: megvolt az a fránya logopédus. Amikor a mérnök-akadémikust Orbán Viktor kiválasztotta a gyári futószalagok mellé rendelt tudomány miniszterévé, kisvártatva rájött, hogy az elképzeléseit faltörő kosként képviselő szakpolitikus hadarása felülír minden mértéket. Szakemberek segítségével lassította le, s bár még mindig hadar, ha látom a száját, akkor értem is, amit mond.

Géppuska-kattogása akkor viselhető el, ha tévéhíradóban fejti ki az álláspontját. Abban ugyanis nem kap többet egy percnél. De ha előadást tart a nyilvánosság valamelyik fórumán, akkor bizony a szavak áradása elsodor. Palkovics László a szakmai felkészültségével bármelyik rendszerváltás utáni kormányban miniszter lehetett volna, retorikai alkalmatlansága miatt azonban egyik miniszterelnök se nevezte volna ki. Jelenlegi főnökébe azért szorult a beleérzés képessége, mert pályakezdő politikus korában maga is hadart. Őt sikerült lelassítani, bár ha megfeledkezik magáról, még mindig gyorsabban beszél a kelleténél.

Miniszterelnökünk ama közéleti szereplők közé tartozik, akik annyira gyorsan gondolkodnak, hogy mire kimondják a gondolataikat, gondolatban már máshol járnak. Ebből adódik, hogy nem fordítanak elég energiát a szavak megformálására. E típus szélsőséges és a jelek szerint javíthatatlan példája Palkovics László nyilvános működése. Orbán Viktornál más a helyzet. Az a benyomásom, hogy a sikeres lassításból ered a lélektani következmény: a krákogás. Torokköszörülése leginkább a péntek reggeli rádióinterjúkban próbálja ki az idegeinket.

Eddigi csúcsát az idén, július 16-án állította föl, 25 perc alatt 34-szer krákogott. Tegnap 36-ra javította az egyéni csúcsát. Mentségére szóljon, hogy legalább értettem, amit mondott.

Tíz mondat Orbán Viktortól (Magyar Rádió, 2021. november 26.)

Nehéz kiismerni a magyarokat.

Engem nem a piac érdekel, hanem a magyar emberek

A kormány két lábbal áll a valóság talaján, tehát nem döntjük el előre, hogy mit fogunk csinálni.

Semmit se zárok ki, de minden rosszat szeretnék elkerülni.

Szerintem a zárás csak lassítás, a megoldás a harmadik oltás.

A harmadik biztosan életmentő oltás.

A magyarországi egészségügyi kapacitások, amelyek ilyenkor bevethetők, nagyságrendekkel nagyobbak, mint a nyugat-európai országokéi.

Van még ki nem nyitott járványkórházunk is.

Tavaly Kiskarácsony volt, mert nem volt vakcina, idén lehet Nagykarácsony.

Amit Brüsszel csinál, arra nincs jobb szó, mint az ostobaság.        

Buják Attila nem tartozik a mellkast döngető újságírók közé. Írásai alapján úgy képzelem, hogy elüldögél a fehér asztalnál, hallgatja a többieket. Vannak azonban pillanatok, amikor egy-egy velős mondatával, ironikus megjegyzésével kimozdítja holtpontjáról a beszélgetést.

A 168 Óra mai szerkesztőségében ő az utolsó mohikán, aki a Mester Ákos-Bölcs István nevéhez fűződő korszakból a beszélgetős (olvasmányos), az irodalmi (literátus), az interjúalanyban embert is látó újságírást képviseli. Képes megteremteni az egyensúlyt, amelyet egyik XX. századi elődje, Bertha Bulcsu így fogalmazott meg: „Ha a hatalomhoz túl közel megy az író, megég, ha túl távol tartja magát, megfagy.” (Napló, 1993. december.18.)

Buják kolléga érzi a kényes egyensúlyt, de a jelek arra utalnak, hogy még ő se mentes hivatásunk elkeserítő sajátosságától. Olyan szakmát művelünk, amelynek gyakorlása közben minden tévedésünket nyilvánosan követjük el. A 168 Óra legfrissebb, tegnapi számában Lendvai Ildikóval, az MSZP volt elnökével beszélgetett a maga beleérző, mégis távolságtartó módján. A portrét pedig így harangozta be: „A 2010-es választások után döntött a visszavonulás mellett.” E kijelentéssel még nincs baj, elvégre 2010 után volt 2014, sőt 2018 is. Az interjút készítő újságíró bármire gondolhatott. Ám az egyik kérdést így kezdte: „Tizenegy éve, amikor búcsúzott…”

Itt már konkretizálta azt, aminek jobb lett volna utánanéznie. Mert a veterán politikus 2013 végén jelentette be a visszavonulási szándékát, és a következő évi választáson már nem is indult. Ama bizonyos 11 év tehát, amióta átigazolt a közírók táborába, 7 évre korlátozódik. Ezt önkritikus felhanggal említem, néhány hete ugyanis, az október 14-i számban Buják Attila jellemezte a legérzékletesebben Karácsony Gergely lemondását a miniszterelnök-jelöltségről. Igen ám, csakhogy a Párbeszéd-politikusról ezt találta írni: „Indulását nyírségi szülőfalujában, Nyírtasson és anyaegyetemének campusa előtt, Debrecenben jelentette be.”

A budapesti főpolgármester Fehérgyarmaton született, és Nyírtasst a gyermekkora színhelyének nevezi. Ráadásul Debrecenben tanult ugyan, de nem az egyetemen, hanem az egyik középiskolában. Ha a kitűnő pályatárs iránti tapintatból október közepén nem hallgatom el azt a fránya tévedést, akkor most talán Buják kolléga Lendvai Ildikót sem vonultatja vissza 2010-ben.

Tíz tűpontos mondat Buják Attilától

/Lezsák Sándorról/ A titokzatos tanyasi Savonarola. (Kurír, 1993. június 4.)

/Antall Józsefről/ Gyakran tartott interjúnak álcázott történelemórákat. (168 Óra, 1996. április 9.)

/Orbán Viktorról/ Akkor is érdekes politikus, ha már nem miniszterelnök. (168 Óra, 2003. január 2.)

/Boross Péterről/ Arc volt a sok gumiarc között. (168 Óra, 2009. január 22.)

/Schmitt Pálról/ Mindenütt ott van, és nincs jelen sehol. (168 Óra, 2010. június 24.)

/Kövér Lászlóról/ Egy óriáspárt belső ellenőre. (168 Óra, 2010. július 29.)

/Sólyom Lászlóról/ Álmában lila talárt visel. (168 Óra, 2010. augusztus 5.)

A magyar sport három pilléren nyugszik: a víváson, a kajak-kenun és Katinkán. (168 Óra, 2016. augusztus 18.)

Kádár Sztálinnál kezdte az ipart, Gorbacsovnál végezte. (168 Óra, 2020. április 9.)

Orbán örökké harcolni akar, az ellenzék túlélni. (168 Óra, 2021. április 29.)

Egyik kolléganőm telefonon hívott föl, és a születésnapomon azt találta mondani, hogy a Médianapló a polgári gondolkodásmód terméke. Azon tűnődöm, hogy ha e digitális rovat a polgári magatartásformát tükrözi, akkor vajon polgár vagyok-e.

Sokáig minden porcikám tiltakozott a burzsoá kifejezés ellen, amely a görög purgosz (torony) szóból származik. Elvégre benne rejlik az elzárkózás szándéka, az elefántcsont-torony mentalitása. Azt azonban akkoriban még nem tudtam, hogy a torony akár kilátó is lehet, ahonnan messzebbre tekinthetünk. A burzsoából azt hallottam ki, hogy tőkés. Miért lettem volna kizsákmányoló, ha se pénzem, se kedvem nem volt hozzá? A polgárnak azonban van egy másik jelölése is. Jellemző, hogy a citoyen annyira sem honosodott meg a nyelvünkben, hogy a burzsoához hasonlóan átírtuk volna magyarra. Maradt eredeti írásmódjában.

Azt jelenti, hogy városi, az átlagosnál öntudatosabb ember. Nemcsak a kötelességeit ismeri, hanem a jogaival is tisztában van. Ez már tetszett, noha az első Orbán-kormány is felruházta magát a polgári jelzővel. Nyilvánvaló volt, hogy az öntudatos, hatalomtól függetlenedő emberek érdekeit már a kétharmad nélküli hatalom sem képviselhette. Egyik ideológusa évekkel később be is vallotta, hogy a polgár kifejezés a benne rejlő tartalommal együtt csak „politikai termék” volt. Ha tehát a Médianapló az önálló gondolkodásra serkent, akkor bizony belefér a polgári magatartásformába. Az más kérdés, hogy a Médianaplóval összefüggésben sosem jutott az eszembe.

Két évtizede, amikor belekezdtem, abból indultam ki, hogy nálunk még nincs médiatudomány, van viszont néhány szakember, aki médiatudósnak vélhető. Magamra nézve pontosabbnak tartottam a zsurnáltudós kifejezést, egy gyakorlatias szakmából, az újságcsinálásból próbáltam ugyanis elvi szempontokat kisajtolni. A véleményemet pedig nem akartam tudományossá stilizálni. Ez nem mindig sikerült, ezért az utóbbi néhány évben kitaláltam, hogy miközben 2500 karakternyi terjedelemben kifejtem az álláspontomat, a bejegyzés utáni dokumentációban hozzáfűzöm a tíz legmarkánsabb véleményt. Köztük azokat is, amelyek ellentétesek az álláspontommal.

Nem az a célom, hogy a Médianaplóban meggyőzzem igazamról az olvasókat. Inkább az, hogy a jelenségekről alkotott véleményemet összehasonlíthassák a másokéval, és maguktól vonjanak le következtetéseket. Ha ezt a kolléganőm polgári megnyilvánulásnak tekinti, akkor nemcsak vállalom a jelzőjét, hanem megtiszteltetésnek is veszem.

Tíz mondat a polgárról

A polgárnak nemcsak szabadideje és pénze van. Magára is kíváncsi. (Forgács Péter filmrendező, Magyar Narancs, 1996. július 11.)

Az a polgár, aki hajlandó felszedni a kutyapiszkot. (Jankovics Marcell filmrendező, Magyar Nemzet, 1998. május 22.)

A polgár pénzt akar keresni, és igényes szórakozást kíván teremteni magának. (Sümegi György művészettörténész, Hajdú-bihari Napló, 1999. május 6.)

A polgár az a forradalmár, akinek már jól megy. (Popper Péter pszichológus, Népszabadság, 1999. október 8.)

A polgár sohasem fogadja papucsban a vendégeit. (Kurucz Gyula író, Heti Válasz, 2001. május 25.)

A polgár befektet, az újgazdag felél. (Nádas Péter író, Zalai Hírlap, 2014. június 28.)

Polgár az, aki él, és nem vegetál. (Kováts Adél színész, Magyar Narancs, 2015. október 8.)

A civil azt jelenti, hogy polgár. (Konrád György író, atv.hu, 2017. január 16.)

A polgár nem azonosul a fennálló kormánnyal. (Nádasdy Ádám költő, Transindex.ro, 2021. június 15.)

A polgárokból időközben magyarembereket csinált. (Rab László újságíró Orbán Viktorról, VárosiKurír.hu, 2021. szeptember 12.)