Az egyetlen ellenzéki napilap a legutóbbi fél évtizedben ötször cserélt főszerkesztőt. Tavaly végre több lett a bevétele, mint a kiadása. Bár az egyenleg attól függ, hányszor jelennek meg benne állami és kormányzati hirdetések, amelyek a bevétel felét teszik ki. Úgy tartja tehát bennünk a lelket, hogy elfogadja a miniszterelnök és a propagandagépezetet irányító Rogán Antal anyagi támogatását.

Október 13-án újságoldalnyi hirdetés jelent meg arról, hogy töltsük ki a népszámlálási kérdőívet. Oké, a Központi Statisztikai Hivatal részvételre ösztönöz bennünket. Belefér. Tegnapelőtt azonban azonos terjedelmű hirdetés látott napvilágot arról, hogy „A brüsszeli szankciók tönkretesznek minket!” A mondat két része között bomba látható, rajta a felirat: „SZANKCIÓK”. A jobb alsó sarokban a Nemzeti konzultáció kör alakban szedett betűi, a bal sarokban a feladó közleménye: „Készült Magyarország kormánya megbízásából.” Tegnap és ma megismétlődött ugyanez a hirdetés.

Szintén tegnapi fejlemény, hogy miközben az ATV vitaműsorában Németh Péter, a Népszava főszerkesztője kifejtette, miért nincs ínyére a nemzeti konzultáció és az Orbán-kormány szankcióellenes politikája, a háta mögötti kivetítőn feltűnt a bombás hirdetés. De nem azért, hogy a műsorvezető tudatosítson egy ellentmondást, amely a Népszava hirdetéspolitikája és publicisztikája között tátong. Pedig tudom a veterán, sokat megélt újságíró válaszát a föl nem tett kérdésre. Megírta, idézem is a bejegyzés utáni összeállításban. A lényege: bár korántsem boldogítják a nemszeretem hirdetések, vigasztalja az a tudat, hogy a többi tizenöt oldalon olyan híreket és véleményeket ad közre, amelyeket igényelnek a Népszava olvasói.

Egyik elődje (és jelenlegi helyettese) ennél határozottabban fogalmazott. Egy interjúban elmondta, hogy a tulajdonostól vétójogot kapott az állami és kormányzati hirdetések megszűrésére, és élt is eme jogával. Az igazsághoz tartozik, hogy az a tulajdonos nem azonos a mostanival, és a jelenlegi főszerkesztő nem kötötte az orrunkra, milyen feltételekkel vállalta a patinás napilap irányítását. Ha nincs vétójoga, más az újság helyzete, mintha volna. S akkor föltehető a kérdés, nem kéne-e különbséget tenni az állami intézmények (a KHH, az MVM és a Szerencsejáték Zrt) ártalmatlanabb, illetve a kormányzat propagandisztikus, hazug közleményei között.

Elismerem persze, hogy az is kérdés, vajon az egyetlen ellenzéki napilap életben tartására vállalkozó miniszterelnök mit szólna e tökös döntéshez.         

Tíz mondat a hirdetésekről

A hirdetők nem lapot vesznek, csak helyet a lapban. (Tamás Ervin, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, Népszabadság, 1996. augusztus 3.)

A reklám arra szolgál, hogy megteremtse a média függetlenségét. (Bolgár György újságíró, ATV, 2014. június 30.)

Semmi kifogásunk az ellen, hogy mondjuk hirdetéseket helyezzünk el a Népszavában, ha mondjuk a Népszava új tulajdonosa ezt kéri. (Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter, ATV, 2016. november 8.)

A Fidesz hirdetésekkel tartja lélegeztetőgépen a Népszavát. (Volner János Jobbik-politikus, ATV, 2017. június 19.)

Felálltam a főszerkesztői székből, mert már nem tudok felelősséget vállalni a lap minden oldaláért. (Kertész Anna, a Vasárnapi Hírek volt főszerkesztője, Vasárnapi Hírek, 2017. december 23.)

Olykor van benne kormányzati hirdetés, ami javítja a kiadó mérlegét. (Horváth Gábor főszerkesztő, Népszava, 2018. január 29.)

Akik például 2017-ben megrendelték a nemzeti konzultáció hirdetéseit, azt a célt is akarták elérni, hogy hiteltelenítsék az olvasók szemében a Népszavát. (Horváth Gábor, a Népszava főszerkesztője, Kreatív.hu, 2019. március 4.)

Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is. (Bódis András újságíró, Múosz.hu, 2021. november 10.)

A „Magyarország előre megy!” közlemény fontos része az újság életének, és annak, hogy a lap tartalmas és nívós maradjon. Hogy a további 15 oldalon olyan valódi információkkal - írásokkal, hírekkel, véleményekkel - találkozhassanak az olvasók, amelyekre valóban igényt tartanak. (Németh Péter főszerkesztő, Népszava, 2021. november 16.)

Az állami hirdetések megjelenése a Népszavában mindaddig nagyon fontos kiegészítője a létünknek, ameddig a tartalmat nem befolyásolja. (Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, Média1.hu, 2021. november 29.)          

Harmadik napja tart fogva egy film. Kritikusként láttam néhány ezret, és Az elveszett transzportot nem sorolom a kiemelkedők közé. A holland rendező (Saskia Diesing) azt próbálja elhitetni, hogy három fiatal nő a második világháború utolsó napjaiban miként jutott el a gyűlölködés állapotából a barátságéba. Az egyik (a zsidó fogoly) elveszítette a férjét, a másik (a német fruska) az anyját, a harmadik (a szovjet mesterlövész) pedig önmagát. A sok férfias film után egy női sorsokat összerakó, valóságtól elrugaszkodott modell miért is tartana a fogságában?

Beugrott egy történet, amelynek mellékszereplője voltam négy és kilenc éves korom között. Anyám huszonéves „gyüttment”, ahogy a falubeliek nevezték. Egy bolt raktárában laktunk, lavórban mosakodtunk, vécé az udvaron. Baráti köre a munkahelyén alakulgatott. Elza néni hasonló korú, a helybéli mozis lánya, egyedül jött haza Auschwitzból. A koncentrációs tábor nevét az ötvenes évek első felében még nem hallottam. Azt a szót pedig, hogy zsidó, hallottam ugyan, de nem tudtam, hogy Elza néni miért éppen az.

Marika néni szintén huszonéves, és a szerb partizánok elől menekült a déli Bácskából a határon inneni Bácskába. Halottam róla, hogy sváb, de nem tudtam, hogy az mit jelent. Azt is hallottam, hogy férje az SS-ben harcolt a partizánok ellen, akik egy adriai szigeten őrzik. De hogy mi az az SS, és mi az, hogy Adria, azt nem tudtam. Anyám néha kölcsönadott Marika néninek. Aki fürdőszobában, igazi fürdőkádban szappanozott, és a könnye potyogott a vízbe. Tudtam, vagy legalábbis sejtettem, hogy ilyenkor két otthon hagyott kislányára gondol.

Egy Kolozsvárról érkezett magyar, egy Auschwitzot túlélt zsidó és egy Bácskából menekült sváb fiatalasszony idegennek, jöttmentnek számított a tótok lakta községben. S mert ugyanabban a boltban dolgoztak, a háborús szenvedéseik fontosabbnak bizonyultak, mint az, ami a háború előtt elválasztotta őket. Anyám 2009-ben bekövetkezett haláláig tartotta velük a kapcsolatot. Elza néni Pestre költözött, és idős korára megvakult. Anyám meg-meglátogatta, ha eljött hozzánk látogatóba. Ilyenkor kibeszélgették magukat. Marika néni ’56 után visszaköltözött Dél-Bácskába. A férje hazajött a börtönszigetről, majd néhány hónap múlva meghalt. Ő fölnevelte a lányait, és néha meglátogatta anyámat Szegeden.

Nyilván már ők sincsenek életben, mert a múlt század húszas éveiben születtek. Történelmi-politikai szempontból indokolatlan barátságukat pedig fölidézte bennem egy már nem is annyira valóságtól elvonatkoztatott film.

Tíz mondat a háborúról

Minél nyugatabbról jön az ellenség, annál érdemesebb a háborút elveszíteni. (Kvári Sinkó Zoltán humorista, Napló, 1995. október 27.)

A háború az ember leépülése. (Markó Iván koreográfus, Kisalföld, 1995. december 23.)

Minden háború népszerű az első hónapban. (Temesi Ferenc író, Magyar Nemzet, 2008. július 12.)

Háború esetén a hadiipar lendül fel, járvány idején az egészségügy. (Pogátsa Zoltán közgazdász, HírKlikk.hu, 2020. március 16.)

Háború idején még sose kergettek el diktátort. (Kereszty András újságíró, Újnépszabadság.com, 2020. április 16.)

A két világháborút is meg fogjuk nyerni. (Andor Mihály szociológus a kormány emlékezetpolitikájáról, Facebook.com, 2020. december 25.)

Minden hasonlatából, szófordulatából nyilvánvaló, hogy katonának érzi magát egy pontosan nem meghatározott háborúban. (Odze György író Orbán Viktorról, HírKlikk.hu, 2021. július 7.)

Putyin nevére vette a háborút. (Makai József újságíró, kijevi haditudósító, 168 Óra, 2022. március 3.)

Majdnem ott tartunk, mint a legutóbbi világháború kitörésekor. (Závada Pál író, Népszava, 2022. március 18.)

A háború az akaratok összecsapása. (Szenes Zoltán volt vezérkari főnök, Magyar Narancs, 2022. március 24.)

Az ötletet az adta, hogy miniszterelnökünk péntek reggeli interjúja után egy szegedi publicista kesernyésen jegyezte meg: „Ismét szégyent hozott Kossuthra a róla elnevezett rádió.” Ekkor ötlött fel, hogy a rendszerváltás óta gyűjtött házi archívumban érdemes volna utánanézni, vajon Kossuth Lajos milyen szerepet játszott a nyilvánosság fórumain. A keresőbe beírtam a vezetéknevét, és érdekes számok jöttek ki. A figyelemre méltó mondatok között ötvennél valamivel többször olvashattam, a legkülönbözőbb összefüggésben.

Az nem lepett meg, hogy a leggyakrabban művészek és műkritikusok emlegették a Kossuth-díj ürügyén. A művészek áhítoztak rá, a kritikusok pedig elmagyarázták, hogy X. Y. vagy Z. miért (nem) érdemli meg. Az sem lepett meg, hogy a második helyen a róla elnevezett tér tűnt fel. Különösen azóta, mióta az épp ellenzékben lévő volt és jelenlegi miniszterelnök a Parlament előttit kinevezte a nemzet főterévé. Az sem lepett meg túlzottan, hogy a harmadik helyre a Kossuth-rádió került, elvégre a közszolgálatinak csúfolt rádió főadója. Az viszont meglepett, hogy magáról Kossuth Lajosról alig sikerült összekotorni tíz mértékadó idézetet.

Félő, hogy az utókor nem adott igazat egy máskülönben kitűnő jegyzeteket író egri kollégának, aki húsz éve fejtegette: a politikusok és a publicisták hajlamosak arra, hogy Kossuthot elővegyék a „turkálóból”. A jelek arra utalnak, hogy meglepően ritkán vették elő. Vagy ha elővették is, nem önmagában értékelték, hanem hasonlítgatták más politikusokhoz, hogy aztán követendő példát ajánlhassanak a saját koruknak. Elismerem, hogy amit találtam a legutóbbi három évtized terméséből, abból nem érdemes mélyen szántó következtetést levonni.

Csak akkor tehetném meg, ha segítséget kérnék az Arcanum.hu-tól, és a XIX. század negyvenes éveiig visszamenőleg vizsgálnám Kossuth Lajos jelenlétét a hazai nyilvánosságban. Kezdetben ugyebár újságíróként és szerkesztőként formálta a közvéleményt. Rövid ideig kormányzóként lett a nyilvánosság első számú kedvezményezettje. Majd több mint négy évtizedig a torinói száműzetésből befolyásolta az itthon élők tudatát, nem is eredménytelenül.

Akkor még nem nevezték el róla a legmagasabb rangú művészeti díjat, de a rá ácsingózó színészek és írók magatartásformájáról Kardos G. Györgytől hallottam egy mondatot, amely egyáltalán nem lepett meg. Így hangzott: Ferenc Jóskától várják a kitüntetést és Kossuthtól a gratuláló levelet.        

Tíz mondat Kossuth Lajosról

Az első magyar köztársaságot Kossuth Lajos jelentette be. Ezt a mostanit Szűrös Mátyás. Olyan is. (Végh Antal író, Magyar Tükör, 1993. május 12.)

A letűnt után az új kurzus politikusai és propagandistái is olcsó turkálónak tekintik a történelmet. (Kovács János újságíró Kossuth emlegetéséről, Heves Megyei Hírlap, 2002. szeptember 21.)

Orbán Viktort például Kossuth reinkarnációjának tartom. (Széles Gábor milliárdos vállalkozó, Heti Válasz, 2008. január 17.)

Széchenyiről Kossuth mondta, hogy a legnagyobb magyar, Bartókról a világ. (Temesi Ferenc író, Magyar Hírlap, 2011. március 19.)

A magyar történelemben az utolsó és egyetlen karizmatikus politikus Kossuth Lajos volt. (Csepeli György szociálpszichológus, Facebook.com, 2012. június 30.)

A Fekete György-féle Magyar Művészeti Akadémiába Kossuthot fel sem vették volna, mert ő is külföldről bírálta a magyar kormányt. (Fischer Ádám karmester, 168 Óra, 2013. április 4.)

Kossuth Lajos mellett itt született a rendszerváltó kormány miniszterelnöke, Németh Miklós is. (Csordás Ferenc monoki polgármester, Napkeletnépe.hu, 2018. január 17.)

Vágytam a Lajosra. (Kútvölgyi Erzsébet színésznő, FüHü.hu, 2018. december 25.)

Deák Ferencek kellenek, nem Kossuth Lajosok. (Kereszty András újságíró, Újnépszabadság.com, 2021. március 23.)

Ismét szégyent hozott Kossuthra a róla elnevezett rádió. (Cservenák Zoltán újságíró Orbán Viktor pénteki interjúiról, Szeged.hu, 2022. október 14.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor putyinozott, Schmidt Mária orbánozott, Lázár János szüretelt, Hadházy Ákos forintozott, Liptai Claudia lihegett, Shane Tusup pedig katinkázott. Lefülelt mondatok.

Nálunk katonák vezetik a kórházakat, rendőrök smasszerolják az iskolákat. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, október 10.)

Demeter Szilárd nagy részt vállal a magyar kultúra irányításából. (Radnóti Sándor filozófus, Klubrádió, október 10.)

A divat megy ki leginkább a divatból. (Homoki Gábor kárpátaljai képzőművész, Magyar Rádió, október 10.)

Bár az öltözőben halkabb, mint Szalai Ádám, a pályán már jobb. (Bognár György fociedző Ádám Martin válogatott középcsatárról, M4, október 11.)

Engem egyáltalán nem érdekel Vlagyimir Putyin. (Orbán Viktor miniszterelnök Berlinben, Miniszterelnök.hu, október 11.)

Lenyűgöző intellektuális képességekkel rendelkezik. (Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója Orbán Viktorról, Mandiner.hu, október 12.)

A Nép Pártján Mozgalom nem párt. (Jakab Péter volt Jobbik-politikus, ATV, október 12.)

Az ellenzéknek meg kell ragadnia minden alkalmat, hogy látszódjon. (Polyák Gábor médiajogász, HírKlikk.hu, október 12.)

A forint lassan vécépapírnak sem jó. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Facebook.com, október 12.)

Közintézményekben telefont tölteni és segget törölni már tilos. (Tóta W. Árpád publicista, ÚjHét.com, október 12.)

Katinka még mindig bármire képes. (Shane Tusup úszóedző Hosszú Katinkáról, Blikk.hu, október 12.)

Az 1985/86-os tanévben a porcsalmai általános iskola csapatából a magyar serdülőválogatottba fociztam be magam. (Papp László debreceni polgármester, Hajdú Online, október 13.)

Jobb lett volna, ha az államtitkárok és a miniszterelnök fizetését emelik 2025-ben és a tanárokét most. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, október 13.)

Én egy menhelyi kutya vagyok. Aki szépen néz, arra visszalihegek. (Liptai Claudia színésznő-műsorvezető, Klubrádió, október 13.)

Én olyan öreg vagyok, hogy még hallottam Orbán Viktort igazat mondani.(Bródy János 76 éves rockzenész, Magyar Hang, október 14.)

Ismét szégyent hozott Kossuthra a róla elnevezett rádió. (Cservenák Zoltán újságíró a miniszterelnöki interjúról, Szeged.hu, október 14.)

Liberálnáci. (Apáti Bence publicista, Magyar Nemzet Online, október 14.)

A mi Kósa Lajosunk Hoppál Péter. (Babos Attila pécsi újságíró, Újnépszabadság.com, október 14.)

Nem szeretném magam minden oldalon látni. (Nyirati Klára Momentum-politikus, bajai polgármester a önkormányzati újságról, Index.hu, október 14.)

Jó lenne, ha felbukkanna valaki, akiben hinni lehet. Aki nem az ellenfél testmagasságával viccelődik. (Bándy Sándor publicista, Népszava, október 15.)

A birs fanyarédes, épp olyan, mint én. (Lázár János Fidesz-politikus, Facebook.com, október 16.)

Szép szokás, ha egy külföldi politikus-látogató nemcsak a miniszterelnökkel tárgyal, hanem az ellenzék vezetőjével is. E megbeszéléseket a választási vetésforgóba vetett hit táplálja. Az, hogy akik a másik politikai oldalon vannak, nem hazaárulók, csak másként képzelik el az ország kormányzását. Mindez úgy is szép szokás, ha a miniszterelnökünk Berlinbe, a legbefolyásosabb uniós ország fővárosába látogat, és beszélget a kancellárral. Aki pedig fogadja a magyar árnyékkormány miniszterelnökét is.

A megbeszélésekről Orbán Viktor szűkszavúan, Dobrev Klára összetett mondatban számolt be. Miniszterelnökünk azzal intézte el, hogy „Jó vele beszélgetni. Hogy nem értem el semmit, az egy másik dolog.” Az árnyékkormány első embere szerint a kancellár ragaszkodott ahhoz, hogy az Európai Unió csak akkor utaljon  pénzt, ha kormányunk megfékezi a korrupciót. A politikusok hajlamosak saját szájuk íze szerint értelmezni a zárt ajtók mögött elhangzottakat. Abból azonban, hogy Scholz kancellár és Orbán miniszterelnök nem tartott közös sajtótájékoztatót, inkább az a következtetés adódik, hogy Dobrev értelmezése áll közelebb a valósághoz.

A bejegyzésem utáni összeállításból két összefüggésre hívom fel a figyelmet. A Visegrádi országok közös hírügynöksége már augusztus 17-én jelezte, hogy nyomoznak Németországban egy választási kampány finanszírozásáról, amely „az elmúlt évtized egyik legnagyobb adócsalási ügye”. Az ’egyik’-ből lett Kocsis Máté Fidesz-politikus fészbukos üzenőfalán „a német történelem legnagyobb adócsalási botránya”. A kormánypárti sajtóban e poszt megjelenése után indult hadjárat a német kancellár ellen.

A Magyar Nemzet és az Origo cikkeit átvette a KESMA kezében és a Mediaworks gondozásában lévő megyei laphálózat is. Kiemelte Kocsis Máté okfejtését, majd Scholz-aktákról és egy róluk készült könyvről értekezett, sőt a kancellár mellé helyezte az Európai Unió szintén német származású vezetőjét is. A megyei sajtót még mindig több mint egymilliónyian olvassák. A 18 napilapból annak idején az angolokhoz tartozó győri Kisalföld és szegedi Délmagyarország kivételével a többit német befektetők privatizálták. Hajdani újságjaik most is eljutnak hozzájuk.

Vajon mit szólnak a tegnap lezajlott lejárató akcióhoz? Ahhoz, hogy a miniszterelnökünk üres kézzel jött haza Berlinből, ezért a tőle függők itthon lekorruptozzák az idetelepedett 6000 német befektető érdekeit képviselő kancellárt.

Tíz mondat a Scholz-ügyről

Jó vele beszélgetni. Hogy nem értem el semmit, az egy másik dolog. (Orbán Viktor miniszterelnök egy berlini panelbeszélgetésen, a Cicero nevű folyóirat szerkesztőségében, Miniszterelnök,hu, 2022. október 11.)

Csak akkor támogatja az uniós források megindítását, ha a magyar kormány valódi eredményeket tud elérni a jogállamiság helyreállítása és a korrupció megfékezése terén. (Dobrev Klára DK-politikus, az árnyékkormány miniszterelnöke, Facebook.com, 2022. október 15.)

A témában készült reprezentatív felmérések azt mutatják, hogy a válaszadók mintegy 70 százaléka kételkedik a kancellár „emlékezetkiesésében”. (Egy Scholzról megjelent könyv fogadtatásáról, Magyar Nemzet Online, 2022. október 15.)

Gyurcsányné Berlinben megtekintette a két lábon járó korrupciót. (Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője, Facebook.com, 2022. október 15.)

Kocsis Máté: Gyurcsányné Berlinben megtekintette a két lábon járó korrupciót. (Origo.hu, 2022. október 15.)

Scholznál járt Dobrev - Gyurcsányné Berlinben megtekintette a két lábon járó korrupciót. (Mediaworks megyei laphálózata, 2022. október 15.)

Scholz-akták: könyv készült a német kancellár botrányáról. (Mediaworks megyei laphálózata, 2022. október 15.)

Lengyel közgazdász: Németország agressziót alkalmaz, és Ursula von der Leyen az eszköze. (Mediaworks megyei laphálózata, 2022. október 15.)

A találkozó a hivatalos magyar diplomácia valószínűleg tíz éve legnagyobb kudarcát mutatja. (Szűcs Gábor Róbert volt diplomata, Facebook.com, 2022. október 15.)

Ez a korrupt alak nem ugyanaz, akivel Orbán is találkozott előtte két nappal? (Mattyasovszky Brigitta kommentelő, Facebook com, 2022. október 15.)                   

Még mindig a helyi sajtóról tűnődöm. A csütörtöki MÚOSZ-konferencián, amelyről tegnap számoltam be, a polgármesteri blokkban bemutatkozott három helyi politikus. Közülük ketten szegről-végről a Momentumhoz tartoznak.

A bajai Nyirati Klára középiskolában tanított angolt, mielőtt polgármesterségre adta volna a fejét. Tagja ugyan a Momentumnak, de hangsúlyozta, hogy a nyilvánosság fórumain nem pártpolitikusként szólal meg, hanem 35 ezer bajai ember képviselőjeként. Az eredetileg újságíró Pikó András a 77 ezres Józsefváros első embere. Tagja ugyan a fővárosi önkormányzati testület Momentum-képviselőcsoportjának, de nem tagja a pártnak. Ő végképp nem akar pártpolitikusként viselkedni, noha rokonszenvezik a Momentum eszmerendszerével.

A fiatalok pártja ugyebár 2017 elején azzal dobott követ a hazai közélet állóvizébe, hogy megakadályozta Budapest olimpiai ambícióját. 143 tagja közül 99-en támogatták, hogy mozgalomból párttá alakuljon. Májusban már 400-an voltak, augusztusban 1100-an, manapság két és félezerre saccolják a tagság létszámát. A fővárosban van két polgármesterük Terézvárosban és Újpesten, és egy alpolgármesterük a II. kerületben. Néha pedig az a benyomásom, hogy a politikusaik Budapesten és Brüsszelben otthonosabban mozognak, mint a vidéki Magyarországon. A vidéki alpolgármestereik közül az egyik Szombathelyen dolgozik a szocialista polgármester mellett, a másik Miskolcon, egy pártonkívüli iskolaigazgató mellett.

A miskolci „kisfőnököt” tanítottam a nyíregyházi főiskolán, amikor még szocialista önkormányzati képviselő volt a hatezer lelket számláló Mezőcsáton. Felszólalásait nem engedte közölni a polgármester, föltette hát a fészbukos üzenőfalára, ahol többen olvasták, mintha az önkormányzati újságban láttak volna napvilágot. Ráadásul nemcsak megtanulta a 200 oldalas jegyzetemet, meg is értette a magyar médiapolitika legutóbbi száz évét. Az isten is médiapolitikusnak teremtette, bár ezzel nem értett egyet az MSZP.  Immár a Momentumban politizál, ahol megbecsülik a nyilvánosságszemléletét.

Van tehát egy párt, amelynek harmincas vezetői még nem építették ki az országos hálózatot, de már vannak pilléreik a helyi nyilvánosságban. Ha a kommunikáció ellen beoltott jelenlegi elnököt megtanítják a nyilvánossággal való érintkezés írott és íratlan szabályaira, akkor végre lesz egy ellenzéki párt, amely megvetheti lábát a vidéki Magyarországon is.         

Tíz mondat a Momentumról

Az elmúlt hat év legszervezettebb, legfelkészültebb akcióját hajtották végre. (Lánczi Tamás politológus a nolimpiai kampányról, 888.hu, 2017. február 21.)

Már olyan szervezési és politikai-technológiai tudása van, amilyen a többieknek több év politikai jelenlét után sincs. (Ablonczy Bálint újságíró, Heti Válasz, 2017. február 23.)

A Momentum a néhány százalékos pártoknak könnyen a vesztét okozhatja. (Botka László szocialista politikus, Népszava, 2017. március 14.)

A Momentumnak vigyáznia kell, hogy ne legyen mementó. (Kuncze Gábor volt SZDSZ-politikus, ATV, 2017. április 8.)

Angolul tudnak, de magyarul nem. (Faragó Zsuzsa dramaturg, Facebook.com, 2018. november 16.)

A Momentum mindenféle degradálás nélkül liberális párt. (Ungár Péter LMP-politikus, Népszava, 2019. november 9.)

Történelmi érdemük, hogy egy új korosztály százezreit hozták be a politikába. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, Index.hu, 2020. február 9).

A már többszörösen bukott baloldal vezére Gyurcsány Ferenc, ifjúsági szervezete a Momentum, dollármilliárdos szponzora pedig Soros György. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Nemzet, 2020. szeptember 21.)

A momentumosok megpuccsolták az elnöküket. (Szakonyi Péter újságíró Fekete-Győr Andrásról, ATV, 2021. november 24.)

A DK és a Momentum egymás farkát méregeti. (Komjáthi Imre szocialista politikus, Facebook.com, 2022. május 25.)

A MÚOSZ rövidítés, mögötte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége rejlik. Mostanában már csak az egyik érdekvédelmi, bár még mindig a legnépesebb szervezet. Nemrégiben megválasztott elnöksége fölvette az elejtett fonalat, és képzést hirdetett a helyi sajtó munkatársainak. Az első (tegnapi) összejövetelre 24-en jelentkeztek. Az előadókkal és a vendéglátókkal együtt körülbelül negyvenen gyülekeztünk a Vörösmarty-utcai székházban, noha létszámunk a következő hat órában változgatott.

Amidőn polgármesterek ültek ki Bajáról, Budaörsről és Józsefvárosból a tanulni és okulni vágyó újságírók elé, egy-két kivételtől eltekintve a délutáni fórumra invitált lapszerkesztők még nem érkeztek meg. Amikor viszont a hallgatóság a lapszerkesztők tapasztalatait firtatta, a polgármesterek már elmentek. Gondolom, nem haza, hanem a hivatalba, ezt nem is rovom föl nekik. Csak épp eszembe jut, hogy negyedszázada a MÚOSZ helyi lapok szakosztálya felemás sikerű tanácskozást szervezett a Nógrád megyei Pásztón.

Müllner Jenővel és Kleer Lászlóval hármasban jöttünk rá, hogy a helyi lapszerkesztők címét nem ismerjük. A belügyminisztériumi lista alapján levelet írtunk mintegy másfél száz polgármesternek, és megkértük őket, továbbítsák meghívónkat az önkormányzati lap főszerkesztőjének. Több településvezető tette tiszteletét Pásztón, mint szerkesztő. A polgármestereket érdekelte a sajtó - mint hatalmi eszköz. Akkor még a digitális sajtó csecsemőcipőben tipegett, most burjánzik.

Az idő tájt mintegy ezer önkormányzati és másfél ezer alternatív helyi újság jelent meg, azóta a papírra nyomtatott újságok száma csökkent. Előtérbe kerültek az önkormányzati nonprofit és a kereskedelmi alapon működő magánportálok. Tegnap a polgármesterek és a helyi lapszerkesztők hiteles képet festettek a nyilvánosság mostohagyerekéről. Hozzászólás helyett cetlikre írtam a benyomásokat, hogy tudósíthassam a Médianapló olvasóit. Imigyen foglaltam össze az elhangzottakat.     

Rákosi egy tollvonással szüntette meg a helyi sajtót. Helyébe került az ellenőrizhetőbb üzemi sajtó. - Nyugat-Európában a települések költségvetéséből egy százalék jut a helyi sajtóra, nálunk 0,1-0,5 százalék. Vajon az energiaválságban mennyi jut majd? Mi lesz a hagyományos sajtóval, amikor a nyomdapapír ára 30-70 százalékkal nőtt? - A polgármester a helyi nyilvánosság első számú kedvezményezettje. - A polgármester hajlamos ingyenessé tenni az önkormányzati lapot, így azok a választópolgárok is kézbe veszik, akik pénzt nem adnának érte. - A polgármester úgy táplálja a helyi sajtót, hogy sose lakjon jól, de ne is haljon éhen. - A helyi sajtó a nyilvánosság mostohagyereke, és a sok bába között el-elvész a gyerek.

Október 27-én folytatódik a továbbképzés, a helyi nyilvánosság digitális szempontból kerül majd górcső alá. A témakör iránt érdeklődők addig is érjék be a tegnapi összejövetel legjellemzőbb mondataival. 

A politika mindenbe beleszól, amikor a helyi sajtóról van szó. (Kövesdi Péter, az érdi médiacentrum ügyvezetője)

A helyi újság a helyi emberekről szóljon! (Herczku Nóra, a mogyoródi önkormányzati újság főszerkesztője)

Nálunk az újság közösségteremtő eszköz. (Pikó András józsefvárosi polgármester)

A szerkesztőségi döntések a szerkesztőségben születnek. (Porcsin Zsolt, a Debreciner.hu főszerkesztője az alternatív helyi sajtó függetlenségéről)

Nem szeretném magam minden oldalon látni. (Nyirati Klára bajai polgármester a önkormányzati lapról)

Viszolyogtam attól, hogy folyton találkozzak önmagammal. (Wittinghof Tamás budaörsi polgármester)

A médiafogyasztás jellege nem az életkorhoz, hanem az életformához kötődik. (Eller Erzsébet, a budaörsi újság főszerkesztője)

A mi Kósa Lajosunk Hoppál Péter. (Babos Attila, a SzabadPécs.hu főszerkesztője)

Figyelemre méltó jegyzetet olvastam, a Jelen című hetilap közölte Ceglédi Zoltán tollából. A politikai elemző fél évvel az országgyűlési választás után azt firtatta, mivel magyarázható az ellenzéki pártok újabb veresége. Az elemzésig nem jutott el, vagy eljutott ugyan, de udvariasságból kérdőjeles mondatokban adta elő.

 „Mi végre az ellenzéki sajtó töredezettsége?” Miért volt szinte mindegyik ellenzéki pártnak saját közvélemény-kutató cége? Miért nem bíztak meg egyetlent a hiteles felmérésekkel? Minek a ”sok kicsi szellemi műhely”, miért nem volt „egy nagy”? Azt pedzegette, hogy a hat ellenzéki párt plusz a civil miniszterelnök-jelölt miért nem bútorozott össze, ha már éjjel-nappal hangoztatták az együttműködést. Nem azt állította, hogy az ellenzéki összefogás fölösleges, esetleg korai vagy kései volt. Inkább hogy nem is volt igazi együttműködés.

A két perc alatt elolvasható glossza visszhangtalan maradt. Lehetséges persze, hogy egy-két értelmezés elkerülte a figyelmem, de azok is a közösségi oldalakon jelenhettek meg, ha egyáltalán megjelentek. Hetenként készítek összeállítást a magyar nyelvű sajtó legérdekesebb mondataiból, ezért átnéztem az április 3-a utáni termést. Hét-nyolcszáz mondatot körülbelül száz médiumban, és az ellenzéki politikusok megnyilvánulásaira összpontosítottam. Azokéira, akik belülről élték meg a fejleményeket.

Éppen csak sikerült tíz értelmes mondatot összekotorni. Ami azt sejteti, hogy a választási vereség után beharangozott elemzések nem készültek el. Vagy ha elkészültek is, nem láttak napvilágot a nyilvánosság fórumain. Erre akad magyarázat. Például az, hogy a gyászév hagyományos intézménye nem véletlenül 365 nap, és a választási vereség okozói-kárvallottjai nem jutottak a végére. De akkor miért ígérték, hogy még a nyáron elkészítik az értékeléseket? Eszem ágában sincs megbántani a tízeket, akik mégis idézhetőek a bejegyzésem utáni összeállításban. Két tanulság azonban adódik.

Az egyik az, hogy az okfejtésük inkább érzelmi folyamat, mint intellektuális erőfeszítés eredménye. A másik pedig az, hogy engem is meglepett egy arány. Miközben az a benyomásom, hogy az MSZP intenzív osztályon fekszik, és csövek lógnak ki belőle, a politikusai közül négyen is valamiféle magyarázattal szolgáltak. Lehetséges, hogy azért vett erőt rajtuk az őszinteség, mert már nincs vesztenivalójuk?             

Tíz mondat a választási vereség okairól

Attól, hogy hat sánta összeállt, nem futnak gyorsabban. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Index.hu, 2022. április 4.)

Márki-Zay Péter a kétharmad felelőse. (Barkóczi Balázs DK-politikus, Facebook.com, 2022. április 8.)

Nem az összefogás, hanem annak hiánya okozta a vereséget. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, Telex.hu, 2022. április 13.)

Ezt nagyon benézte az ellenzék. (Ujhelyi István szocialista politikus, 168 Óra, 2022. május 5.)

Gyurcsány Ferenc már az elején beárazta a bukást. (Márki Zay Péter volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Válaszonline.hu, 2022. június 3.)

Intellektuálisan volt rosszabb az ellenzéki ajánlat, mint a kormánypárti. (Ungár Péter LMP-politikus, Népszava, 2022. június 10.)

Az ellenzéki oldalon több szereplő már a választási kampányban sem számított győzelemre. (Donáth Anna Momentum-politikus, Magyar Hang, 2022. június 29.)

Az ellenzék épp addigra fogott össze, mire a NER kiteljesedett. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, Index.hu, 2022. augusztus 29.)

Elfogyott a regiment. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2022. szeptember 3.)

Nem látom annak nyomát, hogy a különféle pártok levonták volna a következtetéseket a választási kudarcból. (Őrsi Gergely szocialista politikus, Magyar Hang, 2022. szeptember 23.)

Készülve egy holnap délelőtti előadásra, a Magyar Sajtó 1999/3. számában tudósítást fedeztem föl egy szakmai tanácskozásról. A szerző a helyi sajtó helyzetéről számolt be. Ezt írta az egyik előadó „némileg ironikus” eszmefuttatásáról: „Zöldi szerint háromféle típusa van a sajtónak. Első az előkelő étterem szintjének megfelelő országos lapok. Második a McDonald’s szintjének megfelelő és külföldi tulajdonban lévő megyei lapok. A harmadik pedig a kifőzdék szintjén megjelent helyi lapok típusa.”

Nocsak. Ilyesmit mondtam 23 és fél évvel ezelőtt? Nem vonom kétségbe a tudósítás hitelességét. De nem is mentegetőzöm azzal, hogy most már árnyaltabban fogalmaznék. A kijelentés akkori felfogásomat tükrözi, ráadásul korántsem bántónak szántam. Elismerem a kifőzde előnyeit. Nyolc éve, mióta Józsefvárosból Újlipótvárosba költöztem, hétköznaponként egy közeli kifőzdében ebédelek. A koszt olcsó, házias és ízletes. Van azonban szakmai érvem is a helyi sajtó felértékelődésére. Haraszti Miklós médiapolitikus Amerikából hazahozott egy fogalmat, a tömbösödést. Úgy alkalmaznám a hazai sajtóviszonyokra, hogy amikor az éttermi hasonlatot használtam, akkor kétféle újságtípust különböztettem meg.

Az országos lapok politikailag tömbösödtek. Jobboldalira, baloldalira és liberálisra. De mert a szekértáborok lakói csupán a saját újságjukat kísérték figyelemmel, a világnézeti alapon működő napilapok óhatatlanul megosztották az olvasókat. Ezzel is magyarázható, hogy katasztrofálisan csökkent a példányszámuk. Az országos terjesztésű újságokkal ellentétben a megyei lapok papírra nyomtatva nem jutottak túl a megye határain. Következésképpen nem engedhették meg maguknak, hogy megosszák a megye lakosságát.

Gyakorlat volt, hogy a főszerkesztő tartott egy jobboldali, egy baloldali és egy liberális jegyzetírót, sőt a nagyobb és népesebb megyékben az összes parlamenti pártnak akadt értelmezője a szerkesztőségben. A különböző világnézetű újságírók közös légtérben dolgoztak, együtt eszegettek-iszogattak a Sajtóház büféjében. Megfértek egymással. Ez a helyzet fokozatosan változott 2010 óta, nem éppen előnyére. Ma már a megyei laphálózat egy kormány közeli nonprofit céghez, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz, az úgynevezett KESMÁ-hoz tartozik. Csak azok olvassák, akik a kormánypártokra szoktak szavazni.

Az eredmény pedig az, hogy a politikailag tömbösített megyei napilapok példányszám-csökkenésben utolérték az országosokat. A helyi sajtó felértékelődése tehát annak köszönhető, hogy egyelőre nem tömbösödött. Megmaradt ugyan a nyilvánosság mostohagyerekének, de még él és fejlődik.                        

Tíz mondat a helyi sajtóról

A megyében a helyi sajtó nagyhatalom, hisz’ mindenki abban keresi a neki érdekes helyi hírt. (Vágvölgyi B. András újságíró, a Magyar Narancs főszerkesztője, Hajdú-bihari Napló, 1992. március 2.)

A helyi sajtó legfontosabb jellemzője a helyismeret, a helyi érdekűség. (Balázs Géza nyelvész, Valóság, 1997/7.)

A független helyi lapok többsége a túlélésért küzd. (Müllner Jenő újságíró, a Hegyvidék című önkormányzati lap főszerkesztője, Magyar Sajtó, 2003/6.)

A helyi lap a kisközösség történelmét írja. (Gárdonyiné Kocsi Ilona móri logopédus, önkormányzati lapszerkesztő, Magyar Sajtó, 2004/5.)

A helyi sajtó néha negatívan közelít olyan témákhoz, amelyek a város javát szolgálják. (Dr. Ipkovich György ügyvéd, szombathelyi polgármester, Vas Népe, 2005. március 12.)

A sajtó először és nagyon sokáig helyi volt. Az utóbbi néhány évtizedben ismét kezd helyi lenni. (Zöldi László újságíró, Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 2006/1.)

 A helyi sajtó gyakran ugyanolyan alávetett, mint a többi intézmény. (Nagy N. Péter újságíró, Népszabadság, 2008. június 6.)

A helyi lap dolga, hogy a helyi olvasókat ellássa minden olyan hírrel, amit az országos médiumokból nem kaphatnak meg. (Szajbély Mihály irodalomtörténész, a szegedi egyetem médiatudomány tanszékének vezetője, Délmagyarország, 2010. május 22.)

Miért kell a helyi újság? Már a kérdésben benne van a válasz: azért, mert helyi. (Vajda Attila olimpiai bajnok kenus, Délmagyarország, 2010. május 22.)

Egyelőre megmaradt az a rendszer, hogy a helyi televízió, rádió, online média a polgármester hangerősítője. (Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnöke, 168 Óra, 2020. november 6.)

Vajon marad-e a fegyverszünet Lázár János és Márki-Zay Péter között? Hódmezővásárhely volt és jelenlegi polgármestere az országgyűlési választás után kiállt egy helybéli köztérre, és a kamerák előtt, egymásra mosolyogva fegyverszünetet kötöttek. Azóta több hónap telt el, és mintha ismét beköszöntött volna a mosolyszünet. Legalábbis a Fidesz vásárhelyi szervezete erre ösztönzi az időközben miniszterré előléptetett Lázárt.

Íme, egyetlen sor a szegedi Délmagyarország című napilap október 7-i számából. A szomszédváros polgármesterére, nem mellesleg pedig az ellenzéki pártok volt miniszterelnök-jelöltjére utaló közlemény szerint „A helyi közéletet, közbeszédet és a közösséget folyamatosan mérgező pribékjei…” Satöbbi. A pribék ugyebár fogdmeg, hóhérsegéd. Aligha illik hozzá a javasasszonyok, átvitt értelemben pedig a kamarillapolitikusok kedvenc foglalatossága, a mérgezés.

De nem is a stílustörésről tűnődnék, hanem arról, hogy miközben Márki-Zay Péter „pribékjei”-ről írnak a pártközlemény megszövegezői, az ellenzéki oldalon Orbán „bandájáról” füstölögnek. Nem lényegtelen különbség, hogy a kormánypárti otrombaságok a nyilvánosság tágabb köreiben látnak napvilágot. Az ellenzéki nyilvánosság szűkebb köreiben valamivel kulturáltabban fogalmaznak. A Népszava október 9-i számában Palotás János volt MDF-politikus „Orbánék és tettestársaik” válságkezelését elemzi. Az a fránya bandázás inkább az ellenzéki véleményformálók fészbukos üzenőfalán tűnik fel.

Ezzel együtt azonban nyilvánvaló, hogy eldurvult a közbeszéd. Amiről a rendszerváltás hónapjaiban Pozsgay Imre államminiszternek az jutott eszébe, hogy a nyilvánosság kitágulásával magyarázható. Ezt a jelenség értelmezői később úgy gondolták tovább, hogy a kitágított nyilvánosságba betódult, betüremkedett a kocsmák népe. Bárki kifejtheti véleményét a nyilvánosság immár digitalizált fórumain. A nem hivatásos politikusok és újságírók közül sokan az ösztönkiélés fórumának vélik a közösségi oldalakat. Azt írják meg, amit a kocsmában szoktak mondani, két nagyfröccs vagy három korsó sör után.

Ez kevésbé nyomaszt. Ha engem illet, például durván reagálnak a cikkemre, a kommentelőt átadom az utókor megvetésének. De ha hivatásos politikusok és újságírók is lemennek kutyába, és üzenőfalukra olyasmit írnak föl, ami már a munkahelyükön, a parlamentben és a szerkesztőségben sem vállalható, akkor az bizony gáz. Épp hétszer van többe nekünk.          

Tíz mondat a durva hangnemről

Ha a nyilvánosság kitágulása, a sajtószabadság kiteljesedése az emberek számára a durvaság élményét adja meg, akkor azoknak a kezébe adunk érveket, akik lelkükben, alkatukban és pozíciójukban mindig is ellenségei voltak a nyilvánosságnak is, a sajtószabadságnak is. (Pozsgay Imre MSZMP-politikus, Magyar Hírlap, 1989. október 5.)

A parlamenti stílus durvább, mint bármikor. Pedig a tévében nem is hallani mindent. (Keleti György szocialista politikus, 24 Óra, 2003. január 11.)

Tele a jobboldali sajtó szellemi útonállókkal, lassan már nem lehet tőlük normálisan közlekedni. (Kovács Zoltán újságíró, Népszava, 2003. június 30.)

Az internetes fikakultúra lehangoló jellemzője, hogy az újságíró és a kommentelő közötti különbségek lassan elmosódnak. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, 2013. július 16.)

Miközben ő akarja a legdurvább szavakkal leváltani Orbán Viktort, pont vele nem lehet. (Molnár Gyula szocialista politikus Gyurcsány Ferencről, Origo.hu, 2016. július 1.)

A legfontosabb kormányzati kommunikációs eszköz a trollbamondás. (László József újságíró, Facebook.com, 2019. január 16.)

Ijesztő, hogy a saját nevüket használók is egyre többet engednek meg maguknak. (Sándor Klára nyelvész, HírKlikk.hu, 2021. május 15.)

A fenyegető, durva, ízléstelen (lásd: a kormányfő Orbán Viktóriának nevezése) beszédmód hozhat szavazatokat az előválasztáson, de jövő tavasszal ennél biztosan több kell. (Szerető Szabolcs újságíró Jakab Péterről, Magyar Hang, 2021. szeptember 24.)

Pártos rohamosztagok grasszálnak a Facebookon. (Tömpe István közgazdász, Újnépszabadság, 2021. december 1.)

Aligha vezet jóra, ha a közéleti újságírásban a vágyak kerekednek a tények és a józan ész fölé, amiként az mostanság dívik mindkét oldalon. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2022. október 8.)