Médianapló

Médianapló - Miniszterelnökünk és az árnyékkormányunk vezetője mit keresett a német kancellárnál?

2022. október 16. 11:50 - Zöldi László

Szép szokás, ha egy külföldi politikus-látogató nemcsak a miniszterelnökkel tárgyal, hanem az ellenzék vezetőjével is. E megbeszéléseket a választási vetésforgóba vetett hit táplálja. Az, hogy akik a másik politikai oldalon vannak, nem hazaárulók, csak másként képzelik el az ország kormányzását. Mindez úgy is szép szokás, ha a miniszterelnökünk Berlinbe, a legbefolyásosabb uniós ország fővárosába látogat, és beszélget a kancellárral. Aki pedig fogadja a magyar árnyékkormány miniszterelnökét is.

A megbeszélésekről Orbán Viktor szűkszavúan, Dobrev Klára összetett mondatban számolt be. Miniszterelnökünk azzal intézte el, hogy „Jó vele beszélgetni. Hogy nem értem el semmit, az egy másik dolog.” Az árnyékkormány első embere szerint a kancellár ragaszkodott ahhoz, hogy az Európai Unió csak akkor utaljon  pénzt, ha kormányunk megfékezi a korrupciót. A politikusok hajlamosak saját szájuk íze szerint értelmezni a zárt ajtók mögött elhangzottakat. Abból azonban, hogy Scholz kancellár és Orbán miniszterelnök nem tartott közös sajtótájékoztatót, inkább az a következtetés adódik, hogy Dobrev értelmezése áll közelebb a valósághoz.

A bejegyzésem utáni összeállításból két összefüggésre hívom fel a figyelmet. A Visegrádi országok közös hírügynöksége már augusztus 17-én jelezte, hogy nyomoznak Németországban egy választási kampány finanszírozásáról, amely „az elmúlt évtized egyik legnagyobb adócsalási ügye”. Az ’egyik’-ből lett Kocsis Máté Fidesz-politikus fészbukos üzenőfalán „a német történelem legnagyobb adócsalási botránya”. A kormánypárti sajtóban e poszt megjelenése után indult hadjárat a német kancellár ellen.

A Magyar Nemzet és az Origo cikkeit átvette a KESMA kezében és a Mediaworks gondozásában lévő megyei laphálózat is. Kiemelte Kocsis Máté okfejtését, majd Scholz-aktákról és egy róluk készült könyvről értekezett, sőt a kancellár mellé helyezte az Európai Unió szintén német származású vezetőjét is. A megyei sajtót még mindig több mint egymilliónyian olvassák. A 18 napilapból annak idején az angolokhoz tartozó győri Kisalföld és szegedi Délmagyarország kivételével a többit német befektetők privatizálták. Hajdani újságjaik most is eljutnak hozzájuk.

Vajon mit szólnak a tegnap lezajlott lejárató akcióhoz? Ahhoz, hogy a miniszterelnökünk üres kézzel jött haza Berlinből, ezért a tőle függők itthon lekorruptozzák az idetelepedett 6000 német befektető érdekeit képviselő kancellárt.

 

Tíz mondat a Scholz-ügyről

 

Jó vele beszélgetni. Hogy nem értem el semmit, az egy másik dolog. (Orbán Viktor miniszterelnök egy berlini panelbeszélgetésen, a Cicero nevű folyóirat szerkesztőségében, Miniszterelnök,hu, 2022. október 11.)

Csak akkor támogatja az uniós források megindítását, ha a magyar kormány valódi eredményeket tud elérni a jogállamiság helyreállítása és a korrupció megfékezése terén. (Dobrev Klára DK-politikus, az árnyékkormány miniszterelnöke, Facebook.com, 2022. október 15.)

A témában készült reprezentatív felmérések azt mutatják, hogy a válaszadók mintegy 70 százaléka kételkedik a kancellár „emlékezetkiesésében”. (Egy Scholzról megjelent könyv fogadtatásáról, Magyar Nemzet Online, 2022. október 15.)

Gyurcsányné Berlinben megtekintette a két lábon járó korrupciót. (Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője, Facebook.com, 2022. október 15.)

Kocsis Máté: Gyurcsányné Berlinben megtekintette a két lábon járó korrupciót. (Origo.hu, 2022. október 15.)

Scholznál járt Dobrev - Gyurcsányné Berlinben megtekintette a két lábon járó korrupciót. (Mediaworks megyei laphálózata, 2022. október 15.)

Scholz-akták: könyv készült a német kancellár botrányáról. (Mediaworks megyei laphálózata, 2022. október 15.)

Lengyel közgazdász: Németország agressziót alkalmaz, és Ursula von der Leyen az eszköze. (Mediaworks megyei laphálózata, 2022. október 15.)

A találkozó a hivatalos magyar diplomácia valószínűleg tíz éve legnagyobb kudarcát mutatja. (Szűcs Gábor Róbert volt diplomata, Facebook.com, 2022. október 15.)

Ez a korrupt alak nem ugyanaz, akivel Orbán is találkozott előtte két nappal? (Mattyasovszky Brigitta kommentelő, Facebook com, 2022. október 15.)                   

komment
süti beállítások módosítása