Idestova négy éve múlt, hogy országunk első embere szólásra emelkedett az Európa Parlament strassbourgi épületében. A Sargentini-jelentésről fejtette ki lesújtó véleményét. Ekkor hangzott el az, amely csúfondáros mottó lett az analóg hullámhosszától megfosztott Klubrádió műsoraiban: „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.” (Hír TV, 2018. szeptember 11.)

A teremben kitört a nevetés, annyira abszurdnak hatott a kijelentés. Pedig az a benyomásom, hogy Orbán Viktor csakugyan komolyan gondolta, amit mondott. Ha meg akarjuk érteni a nyilvánosságszemléletét és médiapolitikáját, akkor érdemes egy pillantást vetni a bejegyzésem utáni összeállításra. Az rajzolódik ki belőle, hogy amíg tagjai vagyunk az Európai Uniónak, mindig hallatszanak kormánykritikus hangok. A hatalom gyakorlói egyelőre nem fogják be a szájunkat.

Az első Orbán-kormány idején néhány kormánypárti politikus terjesztette be az úgynevezett Lex Répássyt, amely a két alapjog, a véleménynyilvánítás szabadsága és a személyiségi jog közül az utóbbit részesítette előnyben. Ez azért figyelemre méltó, mert az Alkotmánybíróságnak volt egy kilencvenes évekbeli határozata, miszerint a közéleti szereplőknek többet kell eltűrniük, mint a köznapi tudat szférájában élő embereknek.

Ezt az elvet gyakorolták a magyar bíróságok, amíg a két választási ciklusra is ellenzékbe szorult Fidesz 2010-ben vissza nem szerezte a hatalmat. Első dolga volt új médiatörvényt elfogadtatni a kétharmados parlamenti többségével. A 2001-es Lex Répássyval ellentétben nem korlátozta ugyan a véleménynyilvánítást, de olyan helyzetet teremtett, amelyben lassanként, fokozatosan létrehozta az első és a második nyilvánosságot.

Az elsőben mindmáig állami hírekkel árasztja el az országot, a másodikba pedig az ellenzéki véleményeket száműzi, például digitális buborékokba szorítja. Bármilyen álláspont megjelenhet, elhangozhat, csak éppen azok juthatnak hozzá, akiknek van pénzük, szándékuk és számítástechnikai lehetőségük a kritikus vélemények befogadására. A hazai nyilvánosság első számú kedvezményezettje pontosan fogalmazott, amikor azt mondta: sose vetemedne arra, hogy elhallgattassa azokat, akik nem értenek egyet vele.

Inkább lehalkította a bírálók hangját, és fölerősítette a kormánypárti véleményformálókét. A címben föltett kérdésre tehát az a válaszom, hogy a véleményt nem lehet szabályozni, csupán a hatókörét és a hatásfokát korlátozni. Ez is elég az újabb és újabb kétharmadhoz.

Tíz mondat a véleményről

A 72 százalékos többség pöffeszkedővé tette a kormányt, amely az ellenzék véleményére nem tart igényt. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Magyar Hírlap, 1996. október 19.)

Mi az alkotmányos szabadságjogok közül előbbre valónak tekintjük az emberi méltóság védelmét, mint a véleménynyilvánítás szabadságát. (Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, HVG, 2001. február 24.)

A médiatörvény az információhoz jutás szabadságával szemben a vélemény szabadságát helyezi előtérbe. (Szalai Annamária Fidesz-médiapolitikus, Magyar Hírlap, 2010. május 29.)

Nem hiszem, hogy úgy kéne megítélni azt, amikor valaki otthon írogatja a véleményét a világról, azzal, aki mindezt egy 300 ezres látogatottságú portálon teszi meg. (Rogán Antal Fidesz-politikus, Index.hu, 2011. március 3.)

Demokráciában az egyet nem értőknek joguk van véleményt nyilvánítani. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Televízió, 2015. február 23.)

A nemzeti konzultációból kiderült, a véleményem egybeesik azzal, amit az emberek gondolnak. (Orbán Viktor miniszterelnök, Napló, 2018. február 15.)

Egyfajta balliberális véleménycunami jön velünk szembe a közösségmédia-felületeken. (Kovács István, a kormány közeli Megafon Nonprofit Kft alapítója, 888.hu, 2020. július 4.)

A konzervatív sajtónak biztosítania kell a fősodortól eltérő vélemények megjelenítését. (Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár, Magyar Nemzet Online, 2021. november 18.)

A baloldali vélemény csak azért tűnhet többséginek, mert a média segít nekik felerősíteni a hangjukat. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2022. május 19.)

Amikor a jobboldalhoz beszél Ungár képviselőtársunk, akkor idesorolja a jobboldal ismert publicistáit is. Mi a tisztelői vagyunk, de azt hiszem, Ön túlértékeli szerepüket a jobboldal álláspontjának kialakításában. (Orbán Viktor miniszterelnök viszonválasza Ungár Péter LMP-politikusnak, Miniszterelnök.hu, 2022. szeptember 16.)                

Kollégám évtizedeket húzott le egy megyei napilap szerkesztőségében. Hetven körüliként már csak annyi köze van az újságíráshoz, hogy hébe-hóba hozzászól a Médianapló bejegyzéseihez. Velősen kifejtett álláspontját nem gondolom kommentnek, e kifejezést fenntartom az amatőr írástudóknak, akik a világhálót az indulataik kiélésére használják. Az immár nyugalmazott profi tegnap egy ellentmondásra hívta fel a figyelmet.

Tudomásul veszi, hogy szerintem a rendszerváltás utáni magyar sajtóban létezett egy angolszász gyakorlat, amelyben különválasztották a hír- és a véleményrovatot. A hír-újságírók ugyebár nem dolgozhattak a vélemény-rovatba, a vélemény-újságírók (publicisták) pedig a hírrovatba. Kollégám szelíden felrója, hogy néhány hónapja volt egy másik bejegyzésem is, amelyben viszont azt feszegettem, hogy amióta a megyei napilapok kormány közeli alapítványhoz tartoznak, megszakadt egy termékeny szerkesztői-újságírói gyakorlat.

Szerinte azt írtam meg, hogy a pályakezdő újságíró elmélyült egy témakörben, szakújságíróvá képezte magát, és már nemcsak másokat szólaltatott meg, hanem ő is megírta a véleményét. Megyei lapnál szocializálódott kollégám szerint e szakmai fejlődést rekesztette meg a központi vonalvezetés. Már nincs szükség a helyi újságírók publicisztikáira, melyekről a fővárosi szerkesztőség gondoskodik. Nos, az a benyomásom, hogy az angolszász módszernek épp úgy volna létjogosultsága, mint a gyökeresen másként gondolkodó megyei lapszerkesztők gyakorlatának.

Az utóbbiak a tízes évek közepéig igényelték, hogy a hír-újságírók szakújságíróként is kifejthessék az álláspontjukat. Manapság vannak még maradványai a hír- és véleményrovat szétválasztásának, és a jelek arra utalnak, hogy a legutóbbi fél évtizedben ugyanilyen sorsra jutottak a megyei napilapok szakújságíró munkatársai is. Ama ellentmondás tehát, amelyet a kolléga nekem ró fel, nem az enyém, hanem a közös szakmánké. A kritikájából elfogadom persze, hogy miután a kétféle gyakorlatot két különböző bejegyzésben írtam meg, ő akár arra is következtethet, hogy egyszerre pártolom a merőben különböző szerkesztőségi gyakorlatokat.

„Szerencsére” a megyei sajtó gleichschaltolására (egybehangolására) vállalkozó alapítvány feloldotta az ellenmondást. Immár nemcsak az angolszász gyakorlatot szórványosan művelő szerkesztőségek tiltják el hír-újságíróikat a véleményes publicisztikától, hanem a kormány közeli alapítvány is a megyei napilapok témakörben járatos munkatársait.

Tíz mondat a hírről és a véleményről

Jogában áll tudni az olvasónak a tényeket, mielőtt az újságíró véleményével megismerkedik. (Lampel Tamás /Joseph Lapid/ izraeli újságíró, Robert Maxwell angol médiabefektető magyarországi képviselője, Népszabadság, 1990. január 19.)

Az újságírás nehézkes dolog. Ott, ugye, adatok kellenek, tények meg igazságok. Az irodalomban mindez felesleges. Elég, ha az ember zseniális. (Huszár Sándor író, 24 Óra, 1994. december 31.)

Az újságírónak mindenről van véleménye, de néha fogalma sincs semmiről. (Sajtos Lajos költő, Fejér Megyei Hírlap, 2002. január 26.)

Az újságíró a sajtószabadság érdekében jár el, mert csak informáltan lehet véleményt alkotni. (Sólyom László köztársasági elnök, Index.hu, 2007. december 4.)

A médiatörvény az információhoz jutás szabadságával szemben a vélemény szabadságát helyezi előtérbe. (Szalai Annamária Fidesz-politikus, Magyar Hírlap, 2010. május 29.)

Oknyomozó újságírás híján marad a vélemény-újságírás. (Frei Tamás újságíró, FN24.hu, 2011. október 26.)

A véleményünk szabad, az információszerzés azonban mindennapos küzdelem. (Nagy Iván Zsolt újságíró, hvg.hu, 2019. április 17.)

A tény halott, a vélemény szabados. (Szále László újságíró, Élet és Irodalom, 2021. január 8.)

Sok helyről sokat kell olvasni, hogy saját véleménye lehessen az embernek. (Tanács István újságíró, Facebook.com, 2021. február 13.)

A hír akkor is szent, ha a vélemény szabad. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2021. július 11.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor hazament, Darvasi László orbánozott, Lendvai Ildikó palkovicsozott, Gréczy Zsolt kormányzott, Toroczkai László elhatárolódott, Vitray Tamás pedig kilencvenezett. Lefülelt mondatok.

A magyar nemtudommiben minden hatalom Orbáné. (Dési János újságíró, Klubrádió, november 7.)

Egyre nagyobb súlyt kapnak azok, akik képtelenek az érdemi vitára, személyi kultuszt építenek. (Nagy-Huszein Tibor volt DK-politikus a Demokratikus Koalícióról, Facebook.com, november 7.)

Ebben az országban zsidónak lenni nem nagy öröm, de nekem egész szépen megbocsátották. (Vitray Tamás 90 éves tévériporter, hvg.hu, november 7.)

Kovács Kati és Zalatnay Cini a szocializmus farvizén ügyesen éltek a lehetőségeikkel. (Kardos András esztéta, Facebook.com, november 8.)

Ez egy magántelevízió, ami úgy döntött, hogy nem kíván egyetlen politikai oldal szekértolója lenni. (Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, Szemlélek, november 8.)

Bartha Barna már nem elnöke a pártunk nemzetpolitikai kabinetjének. (Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke az erdélyi akasztásos kijelentésről, ATV, november 8.)

Ha kivonjuk a problémából, hogy „cigány”, akkor más kontextusba kerül. (Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, Vaol.hu, november 9.)

Az elnök épphogy csak berúgta az ajtót. (G. Fodor Gábor politológus Novák Katalin köztársasági elnökről, 888.hu, november 9.)

A megcsonkított tárca vezetését már nem vállalja a hatalmi küzdelemben alulmaradt Palkovics. (Ónody-Molnár Dóra újságíró, Jelen.media.hu, november 9.)

Ritka az olyan tehetség, aki pár röpke év alatt ennyi kárt tud okozni. (Lendvai Ildikó szocialista politikus Palkovics Lászlóról, Facebook.com, november 10.)

Minden harmadik Covid-fertőzéssel kórházba került beteg meghalt. (Dézsi Csaba András orvos, győri polgármester, Magyar Narancs, november 10.)  

A statisztika nem hazudik, legalábbis ha nem politikusok készítik. (Vincze Attila újságíró, Népszava, november 10.)

Lassan csak azok maradnak a minőségi sajtóban, akik vagy elég bátrak, vagy megtanulták leplezni a gyengeségüket. (Gergely Márton újságíró, hvg.hu, november 10.)

A valóságban nem mindegyik ellenzéki képviselő, aki papír szerint nem fideszes. (Porcsin Zsolt újságíró a debreceni önkormányzati testületről, Debreciner.hu, november 10.)

Hat és fél évet dolgoztam az ATV-nél, sok ellenzéki politikussal beszéltem, furcsa, hogy pont most akarnak meghazudtolni. (Kárász Róbert műsorvezető, távozóban az ATV-től, Mandiner.hu, november 11.)

Nem az a lényeg, mit mond, mert mond ő bármit. (Darvasi László író Orbán Viktorról, Magyar Hang, november 11.)

Az a cél, hogy kormányozzuk ezt az országot. (Gréczy Zsolt DK-politikus, HírKlikk.hu, november 11.)

A következő években Gyurcsány színfoltból újra tényező lesz. (Mráz Ágoston Sámuel politológus, Mandiner, november 12.)

140 éves a Háromhárs óvoda. 53 év után újra elhozott Anyukám. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, november 12.)

Orbán Viktor, ha teheti, ellátogat gyermekkora színhelyeire, mellőzve a protokollt. (Zsohár Melinda újságíró, Feol.hu, november 12.)

Az Orbán-rendszer választásokon nem bukhat meg, tehát össze fog omlani. (Krebsz János publicista, ÚjHét.com, november 13.)

Nyilvánosságunk első számú kedvezményezettjéről a választási kampányban elhangzott egy csúfondáros mondat. 2022. március 21-én, az ATV stúdiójában Szabó Tímea ellenzéki politikus azt mondta róla, hogy „Még óvodába is golyóálló mellényben megy.” Nos, tegnap a miniszterelnök vezette a szolgálati kisbuszt, amelyben rajta kívül csak az édesanyja ült. Az alcsútdobozi látogatásról ezt írta az üzenőfalára: „140 éves a Háromhárs óvoda. 53 év után újra elhozott Anyukám.”

Az ország első számú véleményformálójának 1,2 millió követője van a Facebookon, a rövid bejegyzést 15 ezren lájkolták, 1,3 ezren szóltak hozzá, és 224-en osztották meg. Ráadásul a nagy hírre vergődött mondatot tegnap 18 megyei napilap is kitette a digitális változat címoldalára. Ez a papír alapú változattal együtt további egymillió potenciális olvasót jelent. Körülbelül kijön a Fidesz mostani szavazótábora. Túlzás (indokolatlan) a személyes jellegű látogatásnak ekkora feneket keríteni, elismerem azonban, hogy a népszerűség szempontjából ügyes húzás az intim, alig egy-kétszáz főnyi összejövetel tálalása.

A központi irányításra kárhoztatott megyei sajtóban akadt egy szerkesztőség, amely ezúttal úgy működött, mint egy igazi újság. A székesfehérvári napilap munkatársa, aki szintén alcsútdobozi, a lakásából ment át a Habsburg főhercegi család által 1882-ben alapított óvodába, hogy beszámoljon a híres elszármazott látogatásáról. Zsohár Melinda négy fényképet is készített, és nemcsak a találkozó hangulatát örökítette meg. Azt is megírta, hogy Szűz Mária szobra a homlokzati fülkében látható.

Ez azért fontos fejlemény, mert az ellenzéki sajtó egyik toposza (közismert fordulata) szerint Orbán Viktor a „szülőfalujában”, Felcsúton ajánlotta fel országát Szűz Máriának. A ritka kivételek egyike Sebes György, aki 2015-ben írta meg, hogy a miniszterelnök nem Felcsúton, hanem Alcsútdobozon mondott valami hasonlót. Ennek bizonyítása az Orbán-kutatás feladata lesz. Egyelőre beérem a Vál-völgy felvirágoztatásáért felelős miniszterelnöki megbízott, Tessely Zoltán  okfejtésével, aki egyébként tegnap szintén tiszteletét tette a Háromhárs óvodában.

Ami pedig az alcsútdobozi látogatást illeti, az aránytalan országos visszhang mégis örvendetes. Az ellenzéki nyilvánosság felületes formálói végre talán tudomásul veszik, hogy első számú célkeresztjük nem Felcsúton született.

Tíz mondat Alcsútdobozról

Alcsútról, vagyis olyan átlagos dunántúli faluból származom. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, 168 Óra, 1992. június 9.)

Ha az én gyerekkoromban ez a kormány lett volna hatalmon ilyen oktatáspolitikával, akkor én Alcsútdobozról Bicskéig sem jutottam volna el, nemhogy Budapestig. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Demokrata, 1997. június 12.)

Hosszú utam volt Alcsútdoboztől eddig az irodáig. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Nemzet, 1998. július 6.)

Alcsút messze földön híres. Egy Rómából érkezett zarándokcsoportnak még 2000-ben maga a kedves vezető mondta el, hogy Szent István ott ajánlotta fel országát Szűz Máriának. (Sebes György újságíró, Népszava, 2015. június 18.)

Az igazság az, hogy én Alcsúton jártam óvodába, mert csak nyolcéves koromban költöztünk ide, Felcsútra. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2015. november 9.)

Tény, hogy Fejér megye zászlajában az a kép van, amikor Szent István felajánlja az országot Szűz Mária oltalmába. Mi itt úgy tartjuk, hogy ennek a történetnek első kézzel fogható nyoma Bicske és Alcsútdoboz között van, ezt a területet egyébként Máriavölgynek is hívjuk évszázadok óta. (Tessely Zoltán volt bicskei polgármester, miniszterelnöki megbízott, Magyar Narancs, 2017. február 19.)

Olyannyira Alcsútdoboz volt a kormányfő szíve csücske, hogy 1997 őszén, még ellenzékben, de már az első nyertes választásra készülve fideszes frakcióülés volt a településen. (Rovó Attila újságíró, Index.hu, 2019. április 13.)

Orbán Viktor miniszterelnök szülőfaluja Alcsútdoboz, legidősebb fiuk születésekor itt élt az Orbán-család, később költöztek Felcsútra. Ez nem politika, hanem tény. (Zsohár Melinda újságíró, Fejér Megyei Hírlap, 2021. szeptember 25.)

140 éves a Háromhárs óvoda. 53 év után újra elhozott Anyukám. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, 2022. november 12.)

Orbán Viktor, ha teheti, ellátogat gyermekkora színhelyeire, mellőzve a protokollt. (Zsohár Melinda újságíró, Feol.hu, 2022. november 12.)

Majtényi László alkotmányjogász a kétezres évek végén lemondott a médiahatóság elnökségéről. Nem értett egyet azzal, hogy a legnagyobb kormánypárt (az MSZP) és a legnagyobb ellenzéki párt (a Fidesz) mutyizott a rádiófrekvenciákról. Ez alapozta meg az erkölcsi tőkéjét. Újság-ombudsmanként is működött a liberális Magyar Hírlapnál. Ez adta az ötletet 2002. január elsején a Médianapló indításához.

De témám szempontjából érdekesebb az, amit 2006. május 13-án írt a hivatásszerűen bírált újságba: „Az elfogultság legfőbb legális terepe a publicisztika.” Arra utalt, ami az angolszász sajtó mottója lett: „A hír szent, a vélemény szabad.” Ennek gyakorlati következménye pedig az, hogy szétválasztották a szerkesztőség hír- és véleményrovatát. Aki a hírrovatban dolgozott, nem írhatott publicisztikát. Akit publicistaként foglalkoztattak, nem folyhatott bele a hír-újságírók munkájába.

E gyakorlatot honosítgatták az angolok privatizálta győri Kisalföldnél. Épp olyan jól működött, mint a Fenyő János által tulajdonolt, Kereszty András főszerkesztette Népszavában, amelynek véleményrovatát Ungvári Tamás vezette. Mindhárman Amerikából jöttek haza. Módszerük arra vezethető vissza, hogy a sajtó ellentmondással küszködik. Ugyanabban a szerkesztőségben a hír-újságíró tájékoztat, a vélemény-újságíró pedig befolyásol. Az a jó hír-újságíró, aki visszafogja a véleményét, és az a jó vélemény-újságíró, aki erőteljesen fogalmazza meg az álláspontját.

A publicista tehát az, aki kivívja magának a jogot, hogy arról írjon vagy beszéljen, ami foglalkoztatja, amit csak ő dolgozhat ki. Arról lehet megismerni, hogy jó, szellemes vagy „csak” idézhető mondatai vannak. Ő a közélet barométere, aki abból él, hogy a nyilvánosság fórumain írja meg, mondja el a véleményét. A publicista az a véleményformáló, akivel azonosulni, vagy akitől elhatárolódni lehet. Elismerve íráskészségüket, fenntartással tekintem publicistának azokat, akik korántsem egyetlen szerkesztőségnek kölcsönzik az irályukat, hanem házalnak a véleményükkel.

Ettől még azonosak lehetnek önmagukkal, de tevékenységükből épp az hiányzik, ami írásaikat a szerkesztőséget jellemző szellemiséggé nemesíti. A publicisták persze nem jókedvükben dolgoznak sokfelé. Igyekeznek megélni abból, amit csinálnak. Kiegyensúlyozott életformával kecsegtetne, ha az angolszász gyakorlatot nemcsak átmenetileg próbálta volna meghonosítani a magyar sajtó.  

Tíz mondat a publicistákról

Én hivatásos nyilatkozó vagyok. Publicista. (Kertész Ákos író, Népszava, 2002. július 10.)

Bauer Tamás jó publicista, éles szemű elemző, a demokratikus jogállam egyik legbátrabb védelmezője a magyar közéletben. Egyedül tanult szakmájában, a közgazdaságtanban hirdet olyan nézeteket, amelyeket a mai magyar valóságtól életidegennek érzek. (Hegyi Gyula szocialista politikus, volt újságíró, Népszabadság, 2009. augusztus 4.)

Publicista vagyok, legfeljebb alkalmi politikus. (Debreczeni József publicista, volt MDF-politikus, Publicity.eu, 2011. április 4.)

Wass Albertet nem publicistaként kívánjuk megítélni, hanem íróként. (Szőcs Géza költő, miniszterelnöki főtanácsadó, Irodalmi Jelen, 2014/december)

Bayer Zsolt igazi nemzeti karakter: művelt, széles látókörű, fáradhatatlan, pontos, néha indulatos író, publicista, tévés személyiség. Sokak által ismert, becsült hazafi. (Járosi Márton energetikus, Magyar Idők, 2016. szeptember 1.)

Publicistaként nem tudom érdemben befolyásolni a folyamatokat. (Puzsér Róbert budapesti főpolgármester-jelölt, Magyar Rádió, 2019. szeptember 6.)

Apáti Bence balettozó kormánypublicista. (Szily László újságíró, 444.hu, 2019. december 9.)

Bayer Zsolt a kormány mocsárpublicistája. (Harkai Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2020. április 10.)

Csurka sokkal jobban írt meg politikai jegyzeteket, mint több mai publicista híresség. Persze hogy. Ő aztán nem félbe maradt író volt. (Joó István publicista, Mandiner.hu, 2021. február 4.)

A véleményemből élek. (Puzsér Róbert publicista, volt főpolgármester-jelölt, Index.hu, 2021. december 8.)

Régi kedves kollégám fia. Balett-táncos volt, jelenleg a Fővárosi Operettszínház táncosait igazgatja. Mellesleg pedig az Origo.hu és a Magyar Nemzet publicistája. A kormánypárti újságírás szavait használja, nála a politikai ellenfelek libernyákok, akik ajvékolnak. Néha azonban vannak szellemes mondatai is. Ezúttal kifejtette a 444.hu egyik munkatársáról, hogy nem újságíró, hisz’ olyan szerkesztőségben dolgozik, amely az ellenzéki szennysajtó része.

Talán meglepő, de ugyanazt az álláspontot képviseli, mint Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, aki egy tévéműsorban azért nem tartotta újságírónak a kérdezőnek meghívott fiatalembert, mert a PestiSrácok nevű kormánypárti szennylap munkatársa. Nem mindegy, hogy egy újságíró milyen redakcióban dolgozik, mégis szerencsésebb, ha a teljesítményét szakmai alapon minősítjük. A legalantosabb eszközöket használó szerkesztőségekben is akadnak a szakma szabályait betartó újságírók. Az ellenzéki polgármesternek és a kormánypárti publicistának nem dolga, hogy minősítse az újságírókat. Baranyi Krisztinának azért nem, mert politikus, Apáti Bencének pedig azért, mert nem újságíró.

Publicisztikái emlékeztetnek arra a jelenségre, amelyet Karinthy Ferenc vett észre. A Magyar Rádió Bródy Sándor utcai bejáratához egy mellékutca vezetett, ahol volt egy zöldségbolt. A tulajdonos táblákat tűzött a krumpli-, paradicsom- és paprikhalomba, rajta strófák budakeszi sváb dialektusban. Az író megkérdezte a „költőt”, hogyan készülnek e művek. Grósz úr így válaszolt: „Írom vers, ahogy jön.” Egy újságíró nem rittyenti a cikket, hanem végiggondolja, mi lesz az eleje, a közepén milyen szóval utal vissza az eszmefuttatás elejére, egyúttal előkészíti a csattanó befogadását is.

Nem azt állítom, hogy az amatőr írástudók tehetségtelenebbek, mint a profik. Az amatőröknek is akadnak zseniális felvillanásaik, ezért nevezem őket publicistának (közírónak). A profi írástudó (az újságíró) azonban képes egyenletes színvonalon újratermelni önmagát. Apáti Bence úgy véli az Origo.hu november 8-i számában, hogy a baloldali felfogás szerint „Kizárólag az tekinthető újságírónak, aki a hatalmat kritizálja.” Kétségkívül van ilyen álláspont. Lázár János Fidesz-politikus mondta: „Az újságíróval szemben az az elvárásom, hogy kritikus és ellenzéki legyen.”

Ezzel szemben elismerem, hogy választott képviselőink, a politikusok hozhatják meg a döntéseket. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy firtassuk, miért éppen úgy döntöttek.            

Tíz mondat az újságírókról

Az újságíróknak minden reggel egy csepp mézet kell csepegtetniük a nemzet kávéjába. (Katona Tamás kommunikációért felelős államtitkár, MDF-politikus, Népszabadság, 1993. október 16.)

Az újságíró nem más, mint aki információkat „dobozol” a számítógépbe. (Kulich Erzsébet székesfehérvári újságíró, Fejér Megyei Hírlap, 1999. július 1.)

Az újságírónak csatornának kell lennie, amin keresztülfolynak az infók az olvasóhoz. (Pocsaji Richárd békéscsabai újságíró, Békés Megyei Hírlap, 2003. március 22.)

Újságíró az, akit engednek, hogy az legyen. (Wisinger István, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Zalai Hírlap, 2004. január 12.)

Az internetes fikakultúra lehangoló jellemzője, hogy az újságíró és a kommentelő közötti különbségek lassan elmosódnak. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, 2013. július 16.)

Az újságíróval szemben az az elvárásom, hogy kritikus és ellenzéki legyen. (Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, Fidesz-politikus, Index.hu, 2015. március 29.)

Mindenki újságíróvá vált. (Orbán Viktor miniszterelnök, Fidesz-politikus, Hír TV, 2018. április 10.)

Az újságíró nyilvános számonkérő. (Holoda Attila energetikai szakértő, ATV, 2019. október 15.)

Az internet, a Facebook és a Twitter segítségével már mindenkiből egy pillanat alatt újságíró lehet. (Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, Fidesz-politikus, hvg.hu, 2019. november 26.)

A Transzparens Újságírásért Alapítvány médiafilozófiájának egyik alapja, hogy újságíró az, aki újságírói tevékenységet végez, és olvasókkal rendelkezik. (Nagy Károly, a Transzparens Újságírásért Alapítvány menedzsere, Mandiner.hu, 2022. november 7.)

Élénk visszhangot váltott ki, hogy az ATV műsoraiban immár megszólalhatnak a kormánypárti sajtó munkatársai is. Sőt némelyikük állandó közreműködője lesz a Csatt című, hamvaiból feltámasztott vitaműsornak. E kezdeményezés nem újdonság, 22 éve volt már előzménye.

A Magyar Hírlap szerkesztősége 2000. július 5-én megnyugtatta az olvasóit: ha Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadójának „cikkét nem azért közöltük, mert irányvonalat váltunk, hanem a véleményszabadság jegyében, akkor ezt a tipográfiában is jeleznünk kell”. Özönlöttek a vélemények, amelyekből a bejegyzésem után olvasható ízelítő. Az rajzolódik ki belőlük, hogy ha Elek István nem lett volna miniszterelnöki tanácsadó, a Magyar Hírlap belső munkatársai, külső szerzői és olvasói akár még el is viselték volna egy más értékrendű szerző alkalmi közlését. Orbán bizalmi emberének azonban nem akartak állandó megjelenési lehetőséget (rovatot) adni.

A kormányzat tehát nem tehette be lábát a redakcióba. A főszerkesztő azzal zárta le a vitát, hogy „tanulsággal szolgálhat … talán majd e kor elemzőinek is”. A kétezres év egyik utókori elemzőjeként azt emelem ki, hogy a hazai sajtóban két vállalkozási forma élt együtt. Az országos lapok politikailag tömbösödtek. Stílusukban eltérő, de tartalmilag hasonló véleményekkel erősítették meg elkötelezett olvasóikat, elriasztották azonban a másik politikai oldal híveit. E luxust nem engedhették meg maguknak a megyei határok közé szorított napilapok, amelyek nem tömbösödtek politikailag.

A szerkesztőségekben négy jegyzetíró (publicista) cikkezett: a baloldali, a liberális, a konzervatív és a szélsőjobbos. Ugyanabban a légtérben püfölték a számítógép billentyűzetét, ugyanabban a büfében eszegettek-iszogattak. Az ökumenikus szerkesztés folytán kevesebb olvasót veszítettek a megyében, mint a politikailag tömbösödött újságok az országban. A külföldi tulajdonosok kivásárlásával ez a működési mód szűnt meg, és a baloldali meg liberális jegyzetírók repültek. Ami pedig a 2000-res vita két főszereplőjét illeti, az ő sorsuk is tanulságos.

Elek István ama konzervatív közszereplők közé tartozik, akik csatlakoztak az Orbán-kormány ellenzékéhez. A Magyar Hírlapot a kormányzatnak végül is sikerült pacifikálnia. Olyan újság lett, amely az alacsony példányszámát nem merte hitelesíttetni, majd néhány hete a papír alapú változata meg is szűnt. Ami a rendszerváltás utáni magyar sajtó mértékadó szellemi műhelyéből maradt, az már csak digitális romhalmaz.

Tíz mondat az Elek-ügyről

Noha független értelmiségiként akar megszólalni, mégiscsak a hatalom hivatalnoka. (Makai József-Szále László-Várkonyi Tibor újságírók, a publicisztikai rovat munkatársai, Magyar Hírlap, 2000. július 4.)

Ha a valamikori „Egyedül vagyunk” vagy „Virradat” közölné ezeket a kormányfő-tanácsadói sületlenségeket, nem csodálkoznék. De hogy a Magyar Hírlap, a liberális gondolkodás zászlóvivője tegye, az meghaladja elmém képességeit. (Nehéz-Posony István ügyvéd, Magyar Hírlap, 2000. július 5.)

A jobboldali kormányt kritikátlanul kiszolgáló sajtó egyik, jellegtelensége ellenére is igen exponált figurája bebocsáttatást nyer egy olyan lapba, melyet az olvasók mértéktartóan kritikus ellenzéki szellemisége miatt vásárolnak. (Eörsi István író, Magyar Hírlap, 2000. július 5.)

Nyilván kormány- s ezáltal nemzeti érdek lenne, hogy ha a lapot pénzért megvenni nem lehet, legalább mi, a publicisták húzzunk el melegebb égtájra. (R. Székely Julianna újságíró, a Magyar Hírlap főmunkatársa, Magyar Hírlap, 2000. július 45.)

A Magyar Hírlap polgári-liberális szellemiségét nem gyengíti, hanem erősíti, ha az általa képviselt szellemiségtől idegen nézetek közlésének is fórumává válik. (Róna Péter olvasó, Magyar Hírlap, 2000. július 10.)

Ha Elek nem írhat a lapba, legfeljebb eltérő tipográfiával, akkor Önöknek le kell mondani egy több mint húsz éve hűséges, magát mindig is liberálisnak tartó olvasójukról. (Molnár Eleonóra technológus, Magyar Hírlap, 2000. július 10.)

A mai magyar jobboldal publicisztikáit kirekeszteném egy liberális lapból. (Bojtár Endre irodalomtörténész és műfordító, Magyar Hírlap, 2000. július 10.)

Sem a hiteles és sokoldalú tájékoztatáshoz, sem a sokféle vélemény megismertetéséhez nem tartozik, hogy a miniszterelnök tanácsadója rendszeres rovatot kapjon. (A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete, Magyar Hírlap, 2000. július 10.)

Elkötelezett szabadelvű konzervatív közíróként óhajtok megjelenni, aki mellesleg a miniszterelnök tanácsadója. (Elek István publicista, Magyar Hírlap, 2000. július 13.)

Úgy véltem, a Magyar Hírlap liberalizmusába belefér egy kormány-tanácsadó rovatszerű megjelenése is. Az érveket végighallatva, végigolvasva úgy látom, nem fér bele. (Kocsi Ilona újságíró, a Magyar Hírlap főszerkesztője, Magyar Hírlap, 2000. július 13.)

A Szemlélek az egyik legkulturáltabb blog. Érdekes interjú jelent meg benne az ATV vezérigazgatójával, Németh S. Szilárddal. Az újságíró nevét csak a cikk végén közölte a szerkesztőség, Novák Andrásnak hívják. Az ATV haditudósítójának még arra is volt ideje, hogy két háború közt beszélgessen a főnökével? Egy közlemény igazított el: „Azért jelezzük, hogy ki készítette az interjút, mert hasonló néven több szakember is dolgozik a médiavilágban.”

A szerkesztőség nem a hagyományos (bevált) megoldást választotta. Ha feltűnik egy pályakezdő a sajtóban, akinek a neve azonos egy idősebb pályatárssal, akkor valamilyen jelzéssel illik megkülönböztetnie magát tőle. A szegedi egyetem újságíró szemináriumán szembesültem Arany Jánossal. Elmondtam neki, hogy senki sem téveszti majd össze a költővel, mégis tehetne egy betűt a vezeték- és a keresztneve közé. A Délmagyarország című napilap megbecsült munkatársa lett Arany T. János néven. Találkoztam két Katona Évával is, egyikük sem hallott az ÉS legendás riport-szerkesztőjéről. Ami nem baj annak esetében, akiből nem lett újságíró. De a másik megtisztelhette volna a néhai pályatársat egy betűjellel.

Ahogy a szakmabeliek közül tette Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője, akinek azonos nevű édesapja irodalomtörténész és műfordító volt. Vagy Szentesi Zöldi László, a Magyar Nemzet szerkesztője, aki a szűkebb pátria nevével különbözteti meg magát tőlem. Határeset Ésik Sándor. Jó nevű pesti ügyvéd, akinek sokáig nem volt oka arra, hogy megkülönböztesse magát azonos nevű édesapjától, egy kitűnő nyíregyházi újságírótól. Kedvet kapott azonban a publicisztikához, blogot is ír, és immár szakmabeliként tehetne egy betűt a vezeték- és a keresztneve közé.

Ugyancsak határeset Kovács Zoltán. Ha maradt volna kizárólag nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, senki sem tévesztené össze az ÉS főszerkesztőjével, a jóval idősebb Kovács Zoltánnal. De blogot is vezet, ráadásul kinevezték a Nimród című vadászati magazin főszerkesztőjévé. Igazán figyelembe vehetné közös szakmánk egyik íratlan szabályát. Ami pedig a Szemlélek-interjút illeti, Novák (majdani B.) András beszélgetőpartnerének, Németh S. Szilárdnak az édesapja a Hit Gyülekezetét vezető N. Sándor. Őt is Sándornak keresztelték, de az idősebbik iránti tiszteletből csupán egy S-sel jelzi a keresztnevét. A betűjel egyébként arra is alkalmas, hogy ne tévesszék össze Németh Szilárd rezsibiztossal és nemzeti pacalfőzővel.

T

íz mondat a névről

A polgármester felajánlotta, hogy elintézi a névváltoztatást. Azt mondtam neki, hogy arra a kis időre, amíg a másik Bokros Lajos hivatalban marad, nekem nem érdemes. (Bokros Lajos gyermelyi mezőgazdász, 24 Óra, 1995. október 6.)

Deutsch-Für Tamás, az újkori névmagyarosítás titánja. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, Amerikai Népszava, 2008. május 1.)

Nem tesz jót senkinek, ha a jövőben bárhol, bárki összemosná, amit a Deutsch-név, s azt, amit a Für-név képvisel. Legyen ki-ki az, ami. A Deutsch maradjon, ami volt, s ami láthatóan ma is: kokárdával színezett liberális. (Für Lajos MDF-politikus a vejéről, Barikád.hu, 2008. május 5.)

Harminchat álnéven adta közre a műveit, de Nemere István csak egy van. (Mórocz Károly újságíró, 24 Óra, 2008. szeptember 18.)

A Facebookon és az Iwiwen is fent vagyok álnéven. (Szalai Annamária Fidesz-médiapolitikus, Index.hu, 2010. október 19.)

A név ruha, amit magunkra veszünk. (Pop Annamária műfordító, Erdélyi Riport, 2011. augusztus 25.)

Ön ismeri a pártját, nem akarom azt mondani, hogy név szerint. (Kálmán Olga műsorvezető Gyurcsány Ferenchez, ATV, 2013. június 26.)

A legnehezebb egy ilyen névvel saját hangot találni. (Karinthy Márton író-rendező, Hatoscsatorna, 2013. július 9.)

A Gyurcsány tulajdonnév olyan személyt jelöl, aki szinte automatikusan összerendezi az úgynevezett Fidesz-tábort. (Bódis András újságíró, Válasz.hu, 2017. május 3.)

Azt hitték, hogy a 168 Óra néven megveszik majd azt, ami nem a 168 Óra? (Barát József újságíró, a 168 Óra volt munkatársa, HírKlikk.hu, 2022. május 20.)

Tegnap úgy kezdődött a hét, hogy kiderült: a Népszavában lezárult egy háromhetes kampány. Az immár csak egyetlen ellenzéki napilap először október 17-én adta közre, hogy „A brüsszeli szankciók tönkretesznek minket!” A mondat két része között bomba látható, rajta a felirat: „SZANKCIÓK”. A jobb alsó sarokban a „Nemzeti konzultáció” kör alakban szedett betűi, a bal sarokban pedig a feladó közleménye: „Készült Magyarország kormánya megbízásából.”

A tegnapi számból megtudhattuk, hogy a Népszava megbízásából a Publicus nevű cég reprezentatív felmérést készített a felnőtt népesség körében. A közvélemény-kutatásból azt emelném ki, hogy a kormánypárti szavazók közül minden tizedik nem szembesült a bombás plakátokkal. Mostanában nem hagyták el a lakásukat, hogy ne láthassák a plakáthelyek ezreire kitett „szankciós bombát”? Vagy inkább azért nem szembesülhettek vele, mert a Népszava böngészése nem tartozik a médiafogyasztási szokásaik közé?.

A jelek arra utalnak, hogy félreértettem a patinás újság akcióját. Nehezményeztem ugyanis, hogy miközben a Népszava főszerkesztőjét behívják tévéműsorokba, és a háta mögött fel-felvillantják a bombás plakátot, ő épp úgy elmarasztalja a kormányzati propagandagépezet kétségkívül hazug és ízléstelen megnyilvánulását, mint a bejegyzésem utáni összeállítás tanúsága szerint a munkatársai is. (Plusz Pápai Gábor, a kitűnő karikaturista, aki nem szövegben, hanem rajzban határolódott el az állami kommunikáció „gyöngyszemétől”.)

Végre kezdem kapiskálni, hogy mivel magyarázható az, amit a szerkesztőség véleménye és hirdetéspolitikája közti ellentmondásnak véltem. Egyre inkább az a benyomásom, hogy a főszerkesztő Németh Péter nem véletlenül közölte sorozatban a bombás plakátot. A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzeti konzultációra szánt 7,8 milliárdjából kicsípett mintegy húszmillió forintot, amiből vezeklés gyanánt átutalt egy-két milliót a közvélemény-kutató cégnek, hogy tegnap ezt olvashassuk: „A nemzeti konzultációt hirdető bombás plakátok mérsékeltnél is csekélyebb tetszést arattak.” E tanulságért csakugyan érdemes volt tizennyolcszor megjelentetni a kormányzati hirdetést.

De ha már a Fidesz-szimpatizánsok nem olvassák a Népszavát, vajon az olvasóinál milyen hatást keltett a botrányos plakát? Erről is található vélemény a bejegyzésem után. A felmérés szerint a megkérdezett ellenzéki szavazók 93 százaléka hamisnak tartja a bombás hirdetést. S mert a legelkötelezettebbek olvassák az egyetlen ellenzéki napilapot, adódik a következtetés, hogy velem ellentétben őket nem zavarta meg az egyetlen ellenzéki napilap kormánypárti megnyilvánulása. Bár talán nem ártott volna, ha a Publicus erre is rákérdez.    

Tíz mondat a bombás hirdetésről

Mi képzeletbeli brüsszeli bombákkal plakátolunk magunknak terrort. (Uj Péter újságíró, 444.hu, 2022. október 20.)

Bombákat csak a hirdetésekben dobál ránk a hatalom. (Németh Péter újságíró, Népszava, 2022. október 22.)

Ez züllött állapot, de nemcsak a kormány felel érte, hanem az úgynevezett ellenzéki társadalom is. Miért hagyta magára a független sajtót? (Miklós Gábor újságíró, Facebook.com, 2022. október 23.)

Szeretném felhívni azoknak a társaságoknak a figyelmét, amelyek e plakáthelyeknek a tulajdonosai, hogy ha nem szedik le ezeket a plakátokat, akkor ők is bűnrészesei ennek a cselekménynek. (Szaniszló Sándor DK-poltikus, Facebbok.com, 2022. október 26.)

A bombás plakátokat a kormánypropaganda eddigi erkölcsi mélypontjának érzem. (Marnitz István újságíró, Népszava, 2022. október 27.)

Nyakunkon az újabb fideszes „nemzeti konzultáció”, bombás plakátok és hirdetések ezrei lepték el az országot. A „brüsszeli szankciókat” kárhoztató grafikai megoldás egészen brutális. (Czene Gábor újságíró, Népszava, 2022. október 29.)

Orbánék Brüsszelből elcsaklizott lóvéból éppen óriásplakátok ezrein hirdetik, hogy Brüsszel háború bűnös. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, 2022. november 3.)

Kinyitom a Népszava oldalait, és eltalál, fejbe vág egy egész oldalas szankciós bomba hirdetése. (Mudri István kommentelő, Facebook.com, 2022. november 5.)

A kormány két kézzel szórja a pénzt bombás plakátokra. (Lukács László György Jobbik-politikus, ATV, 2022. november 7.)

A plakát ízléstelen. (Holoda Attila energetikai szakértő, ATV, 2022. november 7.)

Két minivita is lezajlott a Facebookon, mindkettőt újságíró kezdeményezte. Az egyik (Bartus László) Amerikában él, onnan utálja az Orbán-rendszert, amelyet fasiszta diktatúrának vél. A másik (Szekeres István) a Népsport hajdani főszerkesztője. A birkózás szakírója és alapos újságíró.

Bartus a Hit Gyülekezetét tekintette a közösségének, de összekülönbözött Németh Sándor alapítóval. Azóta minden ellenszenves neki, ami kapcsolatba hozható vele. Például az ATV is, amelyet „az orbáni fasiszta propagandagyár egyik zászlóshajójának” tart. Már a hasonlatával is gond van, mert a flottának csak egy zászlóshajója van. Szekeres bevallja, hogy „Állandó tévécsatornám az ATV.”, és szakmai szempontból elemzi a tevékenységét. Ez a közelítésmód termékenyebb. Ettől persze még kérdés, hogy valójában mi is az az ATV. Orbán játékszere vagy az ellenzék fegyvere?

Néhány évig szerződéses munkatársa voltam. Az atv.hu szerkesztőivel akadtak vitáim, de az idézet-összeállításokat csorbítatlanul közölték, a honoráriumot pedig hiánytalanul utalták. Barátilag váltunk el, magam is éreztem, hogy a magánarchívumom kimerülőben van. Azóta kirajzolódik, hogy az ATV is keresi a helyét egy olyan rendszerben, amelynek vezetői immár 13. éve gyakorolják a kétharmados hatalmat. Az a benyomásom, hogy meg is találta.

Sugárzott egy reklámfilmet, amelyben idős házaspár beszélgetett arról, beletörődéssel és szeretettel, hogy fiúgyerekük a saját neméhez vonzódik. Szintén az ATV sugárzott egy kormányzati hirdetést, amelyben egy kislány azt kérdezi az édesanyjától, hogy lehetne-é fiú, mert az iskolában ezt hallotta egy bácsitól. A cég mindkét reklámért pénzt kapott, de csak a szülők beszélgetése hatott életszerűnek, az egyensúly hamisnak bizonyult.

Az ATV igyekszik felülemelkedni a szekértábor-logikán, és a közönségét azokban találta meg, akik észreveszik, hogy mi a különbség a családias beszélgetés és az ellenségképpel riogató propaganda között. Az ATV nem ellenzéki orgánumként világítja meg a közéletet, hanem abban a kétmillió emberben lelte meg a fizetőképes keresletet, akik április 3-án a kormányváltásra szavaztak. Feltételezhető, hogy az ebből származó nyereség minimális.

De ha nem téves a feltételezés, akkor ama kétmillió nemcsak Budapesten és környékén található meg. Az ATV-nek érdemes volna kimozdulni a stúdióból, és szétnézni az országban is. Kevesen tudják, hogy valaha Magyar ATV-ként indult, és a vidéki Magyarország feltérképezésére vállalkozott. A tulajdonos azóta változott, de a régi cél elérése talán jövedelmezőbb volna. Ráadásul mi, a nézők is jobban járnánk.

Tíz mondat az ATV-ről

Az ATV szinte az egyetlen olyan hely, ahol az ember elvárja, hogy igazat mondjanak neki. (Kövesdi Péter újságíró, Népszava, 2019. július 20.)

Tök mindegy, hogy mit gondolunk az ATV szerepéről, de az ATV nem létezik az ellenzéki politikusok és véleményformálók nélkül. (Dévényi István újságíró, Facebook.com, 2021. május 3.)

Az ATV olykor finoman, máskor durvábban támadja az ellenzéki összefogást. (Kerékgyártó István író, Újnépszabadság.com, 2022. január 4.)

Az ATV alapjában mégiscsak ellenzéki beállítottságú, az neki üzleti érdeke. Így van jelentős nézettsége, és így van mindig elegendő reklámja. (Szekeres István újságíró, Facebook.com, 2022. február 20.)

Az ATV M1-esedik, már csak Bayer Zsolt és Bogár úr hiányzik. (Ágoston Hugó marosvásárhelyi publicista, ÚjHét.com, 2022. március 23.)

Az ATV a NER ötödik hadtestje. (Bartus László újságíró, Facebook.com, 2022. május 30.)

A kialakult szekértáborokon szerintem rég túllépett az ATV. (Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója, Index.hu, 2022. július 6.)

Az ATV az orbáni fasiszta propagandagyár egyik zászlóshajója, csak a funkciója más. (Bartus László újságíró, Facebook.com, 2022. november 4.)

A látszatellenzékiségével - mint egyetlen „ellenzéki” fórum - el tudja terelni a figyelmet arról, hogy valójában Fidesz-párti. (Mattyasovszky Brigitta kommentelő, Facebook.com, 2022. november 6.)

Az ellenzéki szemléletű emberek a magyar tévécsatornák közül - az RTL Klubon kívül - csak az ATV-re támaszkodhatnak. (Szekeres István újságíró, Facebook.com, 2022. november 6.)