Médianapló

Médianapló - A véleményt lehet-e szabályozni?

2022. november 15. 10:24 - Zöldi László

Idestova négy éve múlt, hogy országunk első embere szólásra emelkedett az Európa Parlament strassbourgi épületében. A Sargentini-jelentésről fejtette ki lesújtó véleményét. Ekkor hangzott el az, amely csúfondáros mottó lett az analóg hullámhosszától megfosztott Klubrádió műsoraiban: „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.” (Hír TV, 2018. szeptember 11.)

A teremben kitört a nevetés, annyira abszurdnak hatott a kijelentés. Pedig az a benyomásom, hogy Orbán Viktor csakugyan komolyan gondolta, amit mondott. Ha meg akarjuk érteni a nyilvánosságszemléletét és médiapolitikáját, akkor érdemes egy pillantást vetni a bejegyzésem utáni összeállításra. Az rajzolódik ki belőle, hogy amíg tagjai vagyunk az Európai Uniónak, mindig hallatszanak kormánykritikus hangok. A hatalom gyakorlói egyelőre nem fogják be a szájunkat.

Az első Orbán-kormány idején néhány kormánypárti politikus terjesztette be az úgynevezett Lex Répássyt, amely a két alapjog, a véleménynyilvánítás szabadsága és a személyiségi jog közül az utóbbit részesítette előnyben. Ez azért figyelemre méltó, mert az Alkotmánybíróságnak volt egy kilencvenes évekbeli határozata, miszerint a közéleti szereplőknek többet kell eltűrniük, mint a köznapi tudat szférájában élő embereknek.

Ezt az elvet gyakorolták a magyar bíróságok, amíg a két választási ciklusra is ellenzékbe szorult Fidesz 2010-ben vissza nem szerezte a hatalmat. Első dolga volt új médiatörvényt elfogadtatni a kétharmados parlamenti többségével. A 2001-es Lex Répássyval ellentétben nem korlátozta ugyan a véleménynyilvánítást, de olyan helyzetet teremtett, amelyben lassanként, fokozatosan létrehozta az első és a második nyilvánosságot.

Az elsőben mindmáig állami hírekkel árasztja el az országot, a másodikba pedig az ellenzéki véleményeket száműzi, például digitális buborékokba szorítja. Bármilyen álláspont megjelenhet, elhangozhat, csak éppen azok juthatnak hozzá, akiknek van pénzük, szándékuk és számítástechnikai lehetőségük a kritikus vélemények befogadására. A hazai nyilvánosság első számú kedvezményezettje pontosan fogalmazott, amikor azt mondta: sose vetemedne arra, hogy elhallgattassa azokat, akik nem értenek egyet vele.

Inkább lehalkította a bírálók hangját, és fölerősítette a kormánypárti véleményformálókét. A címben föltett kérdésre tehát az a válaszom, hogy a véleményt nem lehet szabályozni, csupán a hatókörét és a hatásfokát korlátozni. Ez is elég az újabb és újabb kétharmadhoz.

 

Tíz mondat a véleményről

 

A 72 százalékos többség pöffeszkedővé tette a kormányt, amely az ellenzék véleményére nem tart igényt. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Magyar Hírlap, 1996. október 19.)

Mi az alkotmányos szabadságjogok közül előbbre valónak tekintjük az emberi méltóság védelmét, mint a véleménynyilvánítás szabadságát. (Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, HVG, 2001. február 24.)

A médiatörvény az információhoz jutás szabadságával szemben a vélemény szabadságát helyezi előtérbe. (Szalai Annamária Fidesz-médiapolitikus, Magyar Hírlap, 2010. május 29.)

Nem hiszem, hogy úgy kéne megítélni azt, amikor valaki otthon írogatja a véleményét a világról, azzal, aki mindezt egy 300 ezres látogatottságú portálon teszi meg. (Rogán Antal Fidesz-politikus, Index.hu, 2011. március 3.)

Demokráciában az egyet nem értőknek joguk van véleményt nyilvánítani. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Televízió, 2015. február 23.)

A nemzeti konzultációból kiderült, a véleményem egybeesik azzal, amit az emberek gondolnak. (Orbán Viktor miniszterelnök, Napló, 2018. február 15.)

Egyfajta balliberális véleménycunami jön velünk szembe a közösségmédia-felületeken. (Kovács István, a kormány közeli Megafon Nonprofit Kft alapítója, 888.hu, 2020. július 4.)

A konzervatív sajtónak biztosítania kell a fősodortól eltérő vélemények megjelenítését. (Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár, Magyar Nemzet Online, 2021. november 18.)

A baloldali vélemény csak azért tűnhet többséginek, mert a média segít nekik felerősíteni a hangjukat. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2022. május 19.)

Amikor a jobboldalhoz beszél Ungár képviselőtársunk, akkor idesorolja a jobboldal ismert publicistáit is. Mi a tisztelői vagyunk, de azt hiszem, Ön túlértékeli szerepüket a jobboldal álláspontjának kialakításában. (Orbán Viktor miniszterelnök viszonválasza Ungár Péter LMP-politikusnak, Miniszterelnök.hu, 2022. szeptember 16.)                

komment
süti beállítások módosítása