Majtényi László alkotmányjogász a kétezres évek végén lemondott a médiahatóság elnökségéről. Nem értett egyet azzal, hogy a legnagyobb kormánypárt (az MSZP) és a legnagyobb ellenzéki párt (a Fidesz) mutyizott a rádiófrekvenciákról. Ez alapozta meg az erkölcsi tőkéjét. Újság-ombudsmanként is működött a liberális Magyar Hírlapnál. Ez adta az ötletet 2002. január elsején a Médianapló indításához.

De témám szempontjából érdekesebb az, amit 2006. május 13-án írt a hivatásszerűen bírált újságba: „Az elfogultság legfőbb legális terepe a publicisztika.” Arra utalt, ami az angolszász sajtó mottója lett: „A hír szent, a vélemény szabad.” Ennek gyakorlati következménye pedig az, hogy szétválasztották a szerkesztőség hír- és véleményrovatát. Aki a hírrovatban dolgozott, nem írhatott publicisztikát. Akit publicistaként foglalkoztattak, nem folyhatott bele a hír-újságírók munkájába.

E gyakorlatot honosítgatták az angolok privatizálta győri Kisalföldnél. Épp olyan jól működött, mint a Fenyő János által tulajdonolt, Kereszty András főszerkesztette Népszavában, amelynek véleményrovatát Ungvári Tamás vezette. Mindhárman Amerikából jöttek haza. Módszerük arra vezethető vissza, hogy a sajtó ellentmondással küszködik. Ugyanabban a szerkesztőségben a hír-újságíró tájékoztat, a vélemény-újságíró pedig befolyásol. Az a jó hír-újságíró, aki visszafogja a véleményét, és az a jó vélemény-újságíró, aki erőteljesen fogalmazza meg az álláspontját.

A publicista tehát az, aki kivívja magának a jogot, hogy arról írjon vagy beszéljen, ami foglalkoztatja, amit csak ő dolgozhat ki. Arról lehet megismerni, hogy jó, szellemes vagy „csak” idézhető mondatai vannak. Ő a közélet barométere, aki abból él, hogy a nyilvánosság fórumain írja meg, mondja el a véleményét. A publicista az a véleményformáló, akivel azonosulni, vagy akitől elhatárolódni lehet. Elismerve íráskészségüket, fenntartással tekintem publicistának azokat, akik korántsem egyetlen szerkesztőségnek kölcsönzik az irályukat, hanem házalnak a véleményükkel.

Ettől még azonosak lehetnek önmagukkal, de tevékenységükből épp az hiányzik, ami írásaikat a szerkesztőséget jellemző szellemiséggé nemesíti. A publicisták persze nem jókedvükben dolgoznak sokfelé. Igyekeznek megélni abból, amit csinálnak. Kiegyensúlyozott életformával kecsegtetne, ha az angolszász gyakorlatot nemcsak átmenetileg próbálta volna meghonosítani a magyar sajtó.  

Tíz mondat a publicistákról

Én hivatásos nyilatkozó vagyok. Publicista. (Kertész Ákos író, Népszava, 2002. július 10.)

Bauer Tamás jó publicista, éles szemű elemző, a demokratikus jogállam egyik legbátrabb védelmezője a magyar közéletben. Egyedül tanult szakmájában, a közgazdaságtanban hirdet olyan nézeteket, amelyeket a mai magyar valóságtól életidegennek érzek. (Hegyi Gyula szocialista politikus, volt újságíró, Népszabadság, 2009. augusztus 4.)

Publicista vagyok, legfeljebb alkalmi politikus. (Debreczeni József publicista, volt MDF-politikus, Publicity.eu, 2011. április 4.)

Wass Albertet nem publicistaként kívánjuk megítélni, hanem íróként. (Szőcs Géza költő, miniszterelnöki főtanácsadó, Irodalmi Jelen, 2014/december)

Bayer Zsolt igazi nemzeti karakter: művelt, széles látókörű, fáradhatatlan, pontos, néha indulatos író, publicista, tévés személyiség. Sokak által ismert, becsült hazafi. (Járosi Márton energetikus, Magyar Idők, 2016. szeptember 1.)

Publicistaként nem tudom érdemben befolyásolni a folyamatokat. (Puzsér Róbert budapesti főpolgármester-jelölt, Magyar Rádió, 2019. szeptember 6.)

Apáti Bence balettozó kormánypublicista. (Szily László újságíró, 444.hu, 2019. december 9.)

Bayer Zsolt a kormány mocsárpublicistája. (Harkai Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2020. április 10.)

Csurka sokkal jobban írt meg politikai jegyzeteket, mint több mai publicista híresség. Persze hogy. Ő aztán nem félbe maradt író volt. (Joó István publicista, Mandiner.hu, 2021. február 4.)

A véleményemből élek. (Puzsér Róbert publicista, volt főpolgármester-jelölt, Index.hu, 2021. december 8.)