Médianapló

Médianapló - Régi idők fagyija

2023. április 03. 12:18 - Zöldi László

Az iskolából hazafelé jövet haladtunk el egy cukrászda előtt. Unokám megállt, és tanulmányozta a feliratot. Arcára kiült a szomorúság, miközben csodálkozva firtatta: „Ötszáz forint egy gombóc fagyi?” Még az ő tízéves tudatának is sok volt az a fránya félezer forint.

Olvasom a vidéki sajtót, elmagyaráztam hát neki, amit a Hajdú-bihari Napló online kiadásában láttam. A debreceni Gara Cukrászda tulajdonosa kifejtette, hogy tavaly még 280 és 400 között kóstált egy gombócnyi fagylalt, az infláció hatására azonban duplájára nőtt a tej, a tojás, a cukor és a hűtési energia ára. Idén tavasszal körülnézett a városban, és talált 550-600 forintos fagyit is, igaz, a gombócok súlya már nem négy-öt-, hanem hatdekányi.

Elmeséltem az unokámnak, hogy 1965 és ’70 között debreceni egyetemista voltam. Nem rajongtam a menzakosztért, szerencsére nagybátyám hetenként egyszer meghívott ebédelni. Cukrász lévén nem vasárnap tartott szünnapot, amikor a szurkolók tízezrével mentek ki a nagyerdei stadionban rendezett Loki-meccsre. És vagy előtte, vagy utána betértek hozzá fagyizni. Ötven fillér volt egy gombóc. Másnap a Jó ebédhez szól a nóta! című műsor hallgatása közben eszegettük a házi kosztot, majd letakarítottuk az asztalt.

Szétterítettük rajta a Hajdú-bihari Napló lapjait, és Z. Sanyi bácsi kihozta a kamrából a liszteszsákot. Benne tartotta a mögöttünk hagyott hét aprópénzes bevételét, körülbelül húszkilónyit. A fagyizók markukban tartották a pénzt, úgy adták át nagybátyám feleségének akinek nem volt ideje számolgatni. Ezzel magyarázható, hogy mindig találtam lyukas kétfilléreseket, holott már kimentek a divatból, mert semmit sem lehetett kapni értük. A tíz-, húsz-, ötvenfilléreseket és az egyforintosokat rollniztuk. Minden pénznemet külön-külön papírhengerbe csomagoltunk.

A mintegy másfél-kétórányi munka eredményét szatyorban vittem át a szemközti OTP-fiókba, ahol papírpénzre váltottam át őket. Ennek tíz százalékát kaptam meg. Nyolcszáz forint volt az ösztöndíjam. Ehhez jött még hetente ötven forint, a Hajdú-bihari Naplóban megjelent rádiókritika honoráriuma. Havonta körülbelül ugyanannyiból gazdálkodtam, mint amennyi a diploma utáni első fizetésem, 1500 forint volt. Nem akadt rendes státusz a Magyar Tudományos Akadémia történettudományi intézetében, ahol sajtótörténetre szakosodtam, ezért a munkakönyv tanúsága szerint takarítónői beosztás jutott.

Amidőn ezt hallotta elszontyolodott unokám, kitört belőle a nevetés, és az ötszáz forintos gombóc helyett beérte egy szelet pizzával. 650-be került ugyan, de kiadósabbnak hatott, mint az inflációs fagylalt.          

komment

Médianapló - Tíz mondat Ungár Péterről

2023. április 03. 08:52 - Zöldi László

Ifjú államférfi. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Mérce.hu, 2018. augusztus 28.)

Időnként azt hiszem, hogy Ungár Péterből az édesanyja szól. (Fiala János műsorvezető, ATV, 2018. szeptember 1.)

Örökölt egy hatalmas vagyont, és látva a kialakult médiaviszonyokat, fontosnak tartja, hogy legyen ellenzéki sajtó vidéken. (Keresztes László Lóránt LMP-politikus, Zoom.hu, 2018. szeptember 10.)

Ungár Péter bejelentette, hogy meleg. Az volna ciki, ha fideszes lenne. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2019. április 25.)

Az LMP egyik, ma talán legkarakteresebb arca. (Bauer Tamás DK-politikus, Facebook.com, 2019. augusztus 15.)

Az országgyűlés első olyan tagja, aki már a rendszerváltás után született. (Wallenstein Róbert újságíró, Neokohn.hu, 2021. április 8.)

Hiszek benne, hogy leváltja Szombathely fideszes helytartóját. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, Facebook.com, 2021. július 16.)

Isten bizony, ha így folytatja, akkor megmondom a mamájának. (Hende Csaba szombathelyi Fidesz-politikus, Nyugat.hu, 2022. március 2.)

Ungár Péter is csatlakozott az álellenzéki kórushoz. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Facebook.com, 2022. november 5.)

Ungár Péter egy okos, tehetséges ember. (Schiffer András volt LMP-politikus, Magyar Hang, 2023. március 31.)

komment

Médianapló - Gyurcsány: "Most megállt egy picikét minden" (Lefülelt mondatok, 23.03.27.-04.01.)

2023. április 02. 16:30 - Zöldi László

A legutóbbi napokban Orbán Viktor nagyított, Szili Katalin belépett, Márki-Zay Péter pénzelt, Hadházy Ákos és Gelencsér Frnc bontott, Lamperth Mónika pedig dékázott.

 

Kormányzati propaganda folyik az ellenzék csapjából is. (Krebsz János publicista a Népszavában közölt hirdetésekről, ÚjHét.com, március 27.)

Mi nem a Fidesz pénzén élünk. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a Mindenki Magyarországa Néppártról, Index.hu, március 27.)

A Nagy-Magyarország térkép a jelenlegi határokon túl élő magyarokkal való összetartozás érzését fejezi ki. (Novák Miklós újságíró, Magyar Nemzet Online, március 28.)

A jelenleg Budapestet kormányzó kommunisták még Horn Gyulánál is alávalóbbak. (Horváth K. József újságíró, Magyar Hírlap Online, március 28.)

Újra lejárató kampány indult Horn Gyula ellen. (Molnár Zsolt szocialista politikus, Népszava, március 29.)

A sajtó- és szólásszabadság lassan hungarikumnak számít. (Huth Gergely újságíró, Magyar Nemzet Online, március 29.)

Gyurcsányék lerabolják a baloldali pártelitet”. (Nagy Ervin politológus, Magyar Hírlap Online, március 29.)

A kordon a megosztás szimbóluma. (Gelencsér Ferenc Momentum-politikus, ATV, március 29.)

A kordon a hazugság szimbóluma. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Népszava, március 30.)

Az, hogy ilyen ez az ország, tehát a sok bajával együtt is élhető, jelentős részben az Európai Uniónak köszönhető. (Herman János volt külügyi államtitkár, Magyar Narancs, március 30.)

A kormány a gázt, a jegybank a féket próbálja nyomni. (Szakonyi Péter újságíró, ATV, március 30.)

A Fidesz a markában tartja a nyilvánosság nagy részét. (Bolgár György műsorvezető, Klubrádió, március 30.)

Ahogy az ellenzéki pártok. úgy az ellenzéki média is ellaposodott. (Schiffer András volt LMP-politikus, Magyar Hang, március 31.)

Émelyegnek egymás látványától. (Kohán Mátyás újságíró az ellenzéki pártokról, ATV, március 31.)

Most megállt egy picikét minden. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Spirit FM, március 31.)

Ők a legnagyobb picikék. (Lamperth Mónika volt belügyminiszter a DK-s politikusokról, Facebook.com, március 31.)

Legnagyobbat az emberek választás előtt, horgászás után és háború közben hazudnak. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, március 31.)

Hazataláltam. (Szili Katalin volt szocialista politikus a KDNP-ről, Magyar Távirati Iroda, március 31.)

A mai napon Szili katalin belépett a KDNP-be. (Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, Magyar Nemzet Online, március 31.)

Szili Katalin belelépett a KDNP-be. (Somogyi Zoltán szociológus, Facebook.com, március 31.)

Az utolsó választás után valahogy mindenki feladta a küzdelmet. A társadalom elfogadja, hogy ez van, itt fogunk élni. (Hegedűs Arno nemzetközi jogász, Népszava, április 1.)

komment

Médianapló - Tíz mondat Szili Katalinról

2023. március 31. 18:13 - Zöldi László

Ház-vezetőnő. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet, 2002. szeptember 30.)

/Az SZDSZ azért nem állhatja Szili Katalint, mert hívő katolikus. (Lovas István újságíró, Vasárnapi Újság, 2005. április 10.)

Szili Katalin mellékállásban a szocialista pártot is meg akarja menteni a nemzet számára. (Megyesi Gusztáv publicista, Élet és Irodalom, 2007. november 23.)

Téved, aki Szili Katalint pártellenzéknek tartja. A legnépszerűbb politikusunk, igazi baloldali lélek, nélküle szegényebbek volnánk. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszabadság, 2009. május 5.)

Politikai pályafutása legpozitívabb lépését tette meg a kilépésével, egyben a legnagyobb szolgálatot a szocialista pártnak. (Lendvai L. Ferenc filozófus, Galamus.hu, 2010. október 25.)

A képviselőnő az Országgyűlés elnökeként is megjelenített olyan értékrendet, értékeket, amelyek nem állnak túl távol a mieinktől. (Szájer József Fidesz-politikus, Magyar Nemzet, 2011. február 12.)

Orbán Viktor kedvenc szocija. (Tóth W. Árpád publicista, hvg.hu, 2014. március 12.)

Szili Katalin MSZP-ből való kiválásával a nemzeti gondolat képviselete a baloldalon lezártnak tekinthető. (Kövér László Fidesz-politikus, Magyar Nemzet Online, 2020. június 3.)

A mai napon Szili Katalin belépett a KDNP-be. (Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes, Magyar Nemzet Online, 2023. március 31.)

Szili Katalin belelépett a KDNP-be. (Somogyi Zoltán szociológus,Facebook.com, 2023. március 31.)

komment

Médianapló - Tíz mondat Orbán Viktortól (Magyar Rádió, 23.03.31.)

2023. március 31. 08:19 - Zöldi László

 Legnagyobbat az emberek választás előtt, horgászás után és háború közben hazudnak.

 Veszélyben van a biztonságunk.

 A világháború veszélye nem irodalmi túlzás.

 Ez a konfliktus világháborúvá terebélyesedhet.

 Milyen veszélyeket hoz fejünkre az Európai Unió?

Azt vártuk az Európai Uniótól, hogy legyen tartós béke.

Bele akarnak préselni bennünket ebbe a háborúba.

Ha van tűzszünet, akkor bármi megtörténhet.

Az európai emberek azért elindultak a béke irányába.

Az első fecskék megjelentek.

komment

Médianapló - Tíz mondat Lázár Jánosról

2023. március 29. 11:53 - Zöldi László

Orbán bukása után a Fidesz következő elnöke. (Mesterházy Attila szocialista politikus, ATV, 2014. január 25.)

Lázár a Jani a Fideszben. (Simon Zoltán újságíró, Népszava, 2014. december 19.)

Ellen-Orbán nem tudott vagy mert lenni, poszt-Orbán még persze lehet. (Seres László újságíró, hvg.hu, 2015. augusztus 24.)

Lázárnak gyanúsan utód-szaga van. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, 2015. szeptember 26.)

Lázár János fölkészül. (Murányi András újságíró, ATV, 2018. május 17.)

Dohánylevelek közé száműzött volt kancelláriaminiszter. (Friss Róbert újságíró, Népszava, 2018. november 5.)

Amúgy biztos jobb miniszterelnök lenne, mint Orbán. (Bozóki András politológus. volt kulturális miniszter, 24.hu, 2019. április 15.)

Az Orbán utáni időre készül. (Jakab Péter Jobbik-politikus, ATV, 2020. január 6.)

Az irányt tekintve orbánabb vagyok Orbánnál. (Lázár János volt kancelláriaminiszter, 24.hu, 2021. január 26.)

Ha Lázár János tehetné, már rég leváltotta volna Orbán Viktort. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Index.hu, 2023. március 27.)

komment

Médianapló - MZP: egy félreérthető ellenzéki polgármester

2023. március 28. 15:35 - Zöldi László

Manapság ritkán fordul elő a nyilvánosság fórumain. Volt idő, például 2018-ban, a fölfedezés évében, amikor 56 figyelemre méltó mondatát jegyeztem föl. Vagy 2021 végén és ’22 elején, amidőn megválasztották az ellenzék miniszterelnök-jelöltjévé, és vele volt tele a sajtó. Még a kormánypárti is, amely értelmezte a pontatlanul megfogalmazott mondatait, vagy pontos, de gondosan félreértett megnyilvánulásait. Aztán a választás utolsó napján magára maradt, az ellenzéki politikusok helyett is ő vitte el a balhét.

Azóta hébe-hóba szólaltatják meg - mint a politikai élet egyik lefokozott szereplőjét. Kivétel az Index, amely tegnap terjedelmes interjút szentelt neki. Találtam benne tíz följegyzésre érdemes mondatot, ami nálam annak jele, hogy változatlanul a közéleti szereplők első vonalába tartozik, mert van mondandója az ország gondjairól. Megint akadt azonban egy mondat, amely azt sejteti, hogy a helyzetétől függetlenül képes félreértetni magát. Így jellemezte a miniszterelnök egyszemélyes uralmát, ahogy ő fogalmazott, a diktatúráját: „Orbán Viktor ellenzéki pártok nélkül is tökéletesen tud kormányozni.”

Azt akarta mondani, hogy ebben a hatalmi rendszerben a kormányzó erők elsorvasztják az ellenzéki pártokat. Vagy ha átmenetileg megtűrik is, inkább csak fügefalevélként használják őket az illiberális demokrácia pőre testén. MZP olyannyira ezt akarta mondani, hogy az interjút készítő újságíró, Nótin Tamás eme gondolatot emelte ki a címbe. De a tökéletesen szót kihagyta belőle. Ez ugyanis értékítéletet jelez, a hatalomgyakorlás minőségét.

Mintha a hódmezővásárhelyi polgármester azt állítaná, hogy Orbán tökéletesen (felülmúlhatatlanul, hibátlanul, kifogástalanul, mesterien, mintaszerűen, példásan, remekül) vezetné az országot. Az a benyomásom, hogy ezt még a miniszterelnök munkatársai se gondolják. Talán a vele dolgozók gondolják a legkevésbé, ezt azonban nem verik nagydobra. Márki-Zay Péter a miniszterelnök egyik politikai ellenfele, mégis sikerült úgy megfogalmazni a mondandóját, hogy a tökéletesen szóval annak az ellenkezőjét sugallta, amit szeretett volna mondani.

Nem lepődnék meg, ha a kormánypárti sajtó legkajánabb glosszistája, Pilhál György lecsapna rá, hogy érdes szellemességgel figurázza ki. Köztünk szólva MZP meg is érdemelné. Aki ennyire nem ura a szavainak, az megkérdezhetné magától, érdemes-e próbálkozni a politikai pályával. Hisz’ nemcsak magát teszi ki a félreértésnek vagy a félreértelmezésnek, hanem azokat is, akik vele együtt, az épp szervezendő pártjában politizálnak.

De ha az interjút készítő újságíró a hiteles lényeget emeli ki a cikk címébe, vajon miért nem figyelmeztette a beszélgetőpartnerét arra, hogy félreérthetően (vagy félreértendően) fogalmazott? Van egy felfogás, különösen a kormánypártok soraiban, miszerint az újságíró arra való, hogy segítse a politikusok munkáját. Nos, kétségtelen, hogy a képviseleti demokráciában a politikusok dönthetnek rólunk, választópolgárokról, az újságíróknak viszont az a dolguk, hogy indoklásra késztessék a döntéshozókat.

Márki-Zay Péter a politizálása hatodik évében is ama közéleti személyiségek közé tartozik, akik utólag magyarázzák el, hogy eredetileg mit akartak mondani. Nem jó ajánlólevél a folytatáshoz.

 

Médianapló - Tíz mondat Márki-Zay Pétertől (Index.hu, 23.03.27.)

 

Egy picivel nehezebb volt lejáratni, mint a többi jelöltet.

Hiába volt kevés pénzünk, még azt sem tudtuk elkölteni.

Azt láttam, hogy az emberek félnek.

Orbán Viktor ellenzéki pártok nélkül is tökéletesen tud kormányozni.

Ha Lázár János tehetné, már rég leváltotta volna Orbán Viktort.

Ha Lázár valóban meg akarná nyerni a vásárhelyiek szívét, akkor a város megsegítésén és nem az ellehetetlenítésén dolgozna.

/A Mindenki Magyarországa Mozgalomról/ A mozgalomnak ezer tagja van.

A Mindenki Magyarországa Néppártot a civilek pártjaként hozzuk létre.

A párt alapító ülésén két-háromszázan lehetünk.

Mi nem a Fidesz pénzén élünk.

komment

Médianapló-retró: Közel a tűzhöz (2002.02.27.)

2023. március 27. 17:46 - Zöldi László

Bodor Pali felhívott: örül, hogy elmentem a búcsúztatójára. Elmesélte, hogy a néhány napja megrendezett összejövetel után félrevonult Havas Henrikkel. Megköszönte neki a márkás svájci karórát, amit a Budapest Média Intézettől kapott. A bejegyzés végén megírom majd, amit Pali még mondott a telefonba, addig is felvázolom a búcsúztatáson történteket.  

Pali késett. Rádiótelefonon jelezte, hogy már a Kálvin-térnél van, de dugóba szorult. Ilyenkor nyilvánul meg az erdélyisége. Ha egy magyarországi értelmiségi Pilisszentivánon lakik, és pénteken délelőtt, a hét utolsó munkanapján jön be a „városba”, akkor kiszámítja, hogy közlekedési csúcsidőben rá kell hagyni még egy félórát az utazásra. Akkor talán időben ér a tiszteletére rendezett ünnepségre. Ahol az előadók olyan szépen búcsúztak tőle, mintha meghalt volna.

Lengyel László bevezetőt írt az előcsarnokban árult Diurnus-kötet elé, már annak is nekrológ-jellege volt. A temetői hangulat fokozódott, amidőn  Szigethy András, a könyv szerkesztője csupa jót mondott az ünnepeltről, és Havas Henrik, a Budapest Média Intézet tulajdonosa is megemberelte magát. A könyvet ugyan nem olvasta, de Palit egy kis sárga pöttyhöz hasonlította, amely az utolsó pillanatban, a képavatás napján kerül a festményre, és lám, a kusza vonalak érzékelhető alakzattá álltak össze. Majd így folytatta: „Ilyen sárga pötty a BMI életében Palibácsi, mert számunkra Bodor Pál mindig Palibácsi marad.”

Öreg barátom idestova húsz éve települt át Magyarországra. Egy műanyag szatyorral érekezett, benne csíkos pizsama és fogkefe. Otthon hagyta a feleségét, az érettségi előtt álló lányát, a bukaresti lakását. Halálos betegnek hitte magát, ráadásul úgy érezte, hogy Magyarországon a kutya sem ismeri. Ekkor jött el hozzám, 1983-ban, már csaknem másfél évtizedes ismeretségünk okán. Az ÉS-ben bemutattam a kollégáknak, és persze kéziratot kértem tőle. Nem állítom, hogy megoldottam az anyagi problémáit, de azt igen, hogy jól jött neki a honorárium. Megkért arra is, hogy meséljem el, ki számít Pesten.

Délelőtt nem értem rá, mert újságot szerkesztettem, de azt javasoltam, hogy délután találkozzunk Budán, a Naphegyen. A barátnőm ott dolgozik, az MTI-ben; míg várunk rá, sétálunk egy kiadósat a Tabán lejtőin. Kétszer vagy háromszor vártuk meg Erzsit, miközben sikerült átadnom Palinak a hasznos információkat. Például azt, hogy a pártközpontban megkülönböztethető az agitpropos meg a kulturális vonal, és ha úgy alakul a helyzet, a két részleg vetélkedését ki lehet használni. Elmeséltem neki mindazt, amit az ÉS-ben tanultam akultúrpolitikáról..

Egy hónap múltán Pali mindent jobban tudott, és mindenkit jobban ismert. E különbség nemcsak az egyéni adottságokkal magyarázható. Azzal is, hogy a két ország politikai szerkezete merőben más. Nekem csupán mellékinformáció volt a politikai döntéshozók kiismerése. Emberként soha nem érdekeltek, sőt amennyire lehetett, igyekeztem távol tartani magam tőlük. Palinak viszont a politikusközelség volt a lételeme. Ezt szokta meg odaát, Bukarestben. Az erdélyi magyarok képviseletében mindent kellett tudnia, a legapróbb részletekig.

Győzködöm magam, hogy mindezt nem bántó szándékkal vetem papírra. Elvégre több mint három évtizedes barátság köt össze bennünket, és Pali publicisztikáját nagyra tartom. Azért jellemzem inkább, mert az újságíró-növendékek elbúcsúztak ugyan egy öreg publicistától, de azt senki sem magyarázta meg nekik, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben miként lehetett ügyesen és értelmesen működni a szakmában. Bertha Bulcsúnak van egy mondata a hatalomról: „Ha túl közel megy az író, megég, ha túl távol tartja magát, megfagy.”

Ami a Napló című veszprémi újságban 1993. december 18-i számában jelent meg, arról az a benyomásom, hogy érvényes az akkori és a mostani újságírókra is. Vajon a közös tanítványaink tartanak-e lépésnyi távolságot a politikusoktól? S ha igen, az a lépés csakugyan távolság-e? Vagy inkább közelség? Egyébként Pali a búcsúztatási ünnepségen kifejtette, hogy azért vonul vissza a tanítástól, mert 72 évesen már körülményes többszörös átszállással végigbumlizni a fél fővároson. Majd meghatottan átvette a svájci karórát, a Budapest Média Intézet értékes ajándékát.

Aztán félrevonult Havas Henrikkel, és elmondta neki, hogy ha sikerül a pilisszentiváni házat eladnia, és ha beköltöznie legalább Budára, közelebb kerülhetne a kispesti iskolához. Akkor esetleg újra is kezdené a tanítást. Mire Henrik: „Jó. De akkor add vissza a karórát!”

komment

Médianapló - Tíz mondat Horn Gyuláról

2023. március 27. 13:56 - Zöldi László

Annyi kis hibával beszéli a magyart. (Csurka István MIÉP-politikus, Magyar Fórum, 1994. június 30.)

A miniszterelnök kormányzás helyett ötleteket gyárt. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Magyar Nemzet, 1996. június 8.)

Meglehetősen elfáradt, felőrlődött a kormányzás eddigi munkájában. (Nyers Rezső szocialista politikus, Fejér Megyei Hírlap, 1997. május 22.)

A miniszterelnök példátlan módon belakja a televíziót. (Boross Péter MDF-politikus, volt miniszterelnök, Népszabadság, 1997. október 20.)

Horn Gyula megteremtette a konfliktust, aztán megoldotta. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök, ATV, 2008. április 6.)

Hihetetlenül jó politikai érzéke volt. (Mesterházy Attila szocialista politikus, Népszava, 2009. december 19.)

Őszinte hittel állt a barikád mindkét oldalán. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, 2013. június 19.)

Szerette a hatalmat, nem is játszotta meg az ellenkezőjét, de nem annyira élvezni, mint inkább használni akarta. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, 2013. június 22.)

Miniszterelnökként is megmaradt kisembernek. (Katona Béla szocialista politikus, Népszava, 2013. július 9.)

Horn Gyula ezekhez képest egy virtigli hazafi. (Kövér László Fidesz-politikus, hvg.hu, 2022. március 7.)

komment

Médianapló - Nagy Bandó: "Nincs más hátra, mint előre" (Lefülelt mondatok, 23.03.20.-26.)

2023. március 26. 18:45 - Zöldi László

A legutóbbi napokban Demeter Szilárd, Iványi Gábor és Lengyel László orbánozott, Gulyás Gergely rosszalt, Varga Judit civilezett, Nagy Feró pedig állóvizet kavart.

 

Itthon ezt mondja, ott pedig azt szavazza meg. (Zamecsnik Péter ügyvéd Orbán Viktorról, ATV, március 20.)

A gyűlölet állami projekt lett. (Kardos András filozófus, Klubrádió, március 20.)

Az ellenzék annyira magával van elfoglalva, hogy képtelen felmérni: az erős sajtó az ő érdeke is. (Szabó Brigitta búcsúzó újságíró, Újnépszabadság.com, március 20.)

Az országos ellenzék ramaty állapotban van. (Csőzik László érdi polgármester, Népszava, március 20.)

Az ellenzéki pártok nincsenek rossz állapotban. Ami nem azt jelenti, hogy jó állapotban vannak. (Böcskei Balázs politológus, ATV, március 21.)

A testbeszéd, ellentétben a politikusokkal, ritkábban hazudik. (Papp Sándor Zsigmond közíró, Népszava, március 21.)

Virágzik a civil társadalom Magyarországon. (Varga Judit igazságügyi miniszter, Facebook.com, március 21.)

A szokásosnál is rosszabbul állunk. (Fekő Ádám újságíró Magyarország uniós helyzetéről, ATV, március 22.)

Nem szerette eléggé a hazáját és népét, hogy naggyá tegye. (Iványi Gábor lelkész Orbán Viktorról, Klubrádió, március 22.)

Van az a miniszterelnöki mondás: fiatalok a csatába, öregek a tanácsba. (Demeter Szilárd a Petőfi Kulturális Ügynökség vezérigazgatója a Petőfi Zenei Tanácsról, hvg.hu, március 22.)

Most történik valami, ami kimozdítja ezt az állóvizet. (Nagy Feró Kossuth-díjas rockzenész, a Petőfi Zenei Tanács tagja, Index.hu, március 22.)

PeZeTa. (Deák-Bárdos Ági énekesnő a Petőfi Zenei Tanácsról, Facebook.com, március 23.)

A filmiparban bármilyen fizikai munkát vállalok - statisztálást is -, színházaknál úgyszintén, továbbá gépkocsivezetést, építőiparban rakodást, betonozást. (Jeles András Kossuth-díjas filmrendező, Facebook.com, március 23.)

Erősödik majd a művészet földalatti jellege. (Barda Beáta, a Trafó Kortárs Művészet Háza igazgatója, Magyar Narancs, március 23.)

Aki jó politikus akar lenni és jó ember, az akkor jár jól, ha mond valami rosszat Magyarországról. (Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Infostart, március 23.)

Nincs más hátra, mint előre. (Nagy Bandó András humorista, Magyar Hang, március 24.)

A magyar gazdaság kilyukadt. (Petschnig Mária Zita közgazdász, ATV, március 24.)

A tényeknek vétójoguk van. (Ungváry Krisztián történész, Népszava, március 24.)

A mai miniszterelnök önmagán kívül nem hisz senkiben és semmiben. (Lengyel László publicista Orbán Viktorról, Népszava, március 25.)

Ő a harapófogót tartotta, Németh Miklós meg a hátát. (Pilhál György újságíró Horn Gyuláról és a Vasfüggöny átvágásáról, Magyar Nemzet Online, március 26.)

A magyar értelmiség Tamás Gáspár Miklóst búcsúztatva leltárt készít az elmúlt harminc évről. (Végel László újvidéki író, Mozgó Világ, 2023/3.)

komment
süti beállítások módosítása
Mobil