A legutóbbi napokban Kocsis Máté sorosozott, Fürjes Balázs zöldült, Herényi Károly orbánozott, Békesi László és Karácsony Gergely atlétizált, Bródy János pedig leventézett.

Az ellenzéki pártok álpártok, mert nincs tagságuk. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Népszava, augusztus 12.)

Az infláció kapott egy gyomrost, és térdre rogyott. (Szentkirályi Alexandra kormány-szóvivő, Magyar Rádió, augusztus 13.)

Egekben az illiberalizmus ára. (Balassa Tamás újságíró, Népszava, augusztus 14.)

Ez még nem cenzúra, de az előszobájában járunk. (Sáhó Eszter jogász a könyvek fóliázásáról, YouTube.com, augusztus 14.)

Ha valóban távoznának a Soros-szervezetek az országból, akkor megszűnne a ballib média. (Kocsis Máté Fidesz-politikus, Facebook.com, augusztus 14.) 

Orbán tudja, hogy a hatalom elvesztése egyenlő a börtönnel. (Herényi Károly volt MDF-politikus, HírKlikk.hu, augusztus 14.)

Reménykedtem benne, hogy a „konzervatív” oldal nem válik olyan korrupttá, mint az egykori kommunista MSZMP. Elég Mészáros Lőrincre nézni. (Gorka Sebestyén Amerikában élő politológus, Válaszonline.hu, augusztus 15.)

A NER az információ monopolizálásán alapuló autokrata rendszer. (Sík Endre szociológus, Jelen.media.hu, augusztus 16.)

A magyar államot olyan emberek irányítják, akiknek tisztességes demokráciában hosszú időre börtönben lenne a helyük. (Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, Népszava, augusztus 16.)

Ma nincs más menekülőút, csak befelé. (Szirtes Ági színésznő, Nők Lapja, augusztus 16.)

Fizikai fájdalmat jelentene látni a sok haszonleső, talpnyaló triumfálását a stadionban. (Békesi László volt pénzügyminiszter, a Magyar Atlétikai Szövetség egykori elnöke az atlétikai világbajnokság megnyitójáról, Facebook.com, augusztus 17.)

Végül ott leszek a megnyitón. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Magyar Narancs, augusztus 17.)

Az inflációt alapvetően sikerült letörni. (Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium gazdaságpolitikai műhelyének vezetője, Magyar Rádió, augusztus 17.)

Üstökön ragadtuk az inflációt. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, augusztus 18.)

Olyan ország a házigazda, ahol a stadionra jut több százmilliárd forint, de sporteseménynél lényegesen fontosabb dolgokra egy fillér sem. (Bede Márton újságíró az atlétikai világbajnokságról, 444.hu, augusztus 18.)

A rozsda helyén kizöldült a város. (Fürjes Balázs Fidesz-politikus a Nemzeti Atlétikai Központról, Magyar Hírlap Online, augusztus 18.)

Magyarországon már gyakorlatilag minden politika a hálószobától a stadionig. (Egri Viktor újságíró, hvg.hu, augusztus 18.)

Vannak nevek, amelyeket jobb, ha elfelejtünk. (Beregi Péter 78 éves színész, Klubrádió, augusztus 18.)

Ma már senki sem tudja korlátozni, ellenőrizni, befolyásolni. Minden is az övé. (Bartus László újságíró Orbán Viktorról, Amerikai Népszava, augusztus 19.)

Gránitosított jogi kocsonya. (Bálint Orsolya újságíró az alaptörvényről, Népszava, augusztus 19.)

Egyikünket se lehet úgy emlegetni, hogy a másik ne kerüljön szóba. (Bródy János dalszövegíró Szörényi Leventéről, Klubrádió, augusztus 20.)

Ha régi kedves ismerősöm és fészbukos számonkérőm, H. Zsuzsa azt firtatná, vajon mikor sugározzák a Tűréshatár és a Három az igazság című műsort, nem tudnék rá válaszolni. Utánanézhetnék, de inkább bevallom, hogy nappal sosem hallgattam őket.

Csakhogy a Klubrádiónak különleges az ismétlési gyakorlata. A digitális térbe száműzött orgánumot világszerte hallgatják a különböző időzónákba szétszóródott magyarok. Érdemes kévébe kötni őket. A szerkesztői tudatosság vagy a véletlen egymás mellé sodorta a két műsort. Magyar idő szerint vasárnap hajnalban ötkor kezdődik az egyik és hatkor a másik. E kétszer hatvan perc az intellektuális rádiózás sűrűsödése. Csúcsteljesítmény.

A Tűréshatár sztorik, anekdoták, mendemondák figyelemre méltó vegyülete. Szunyogh Szabolcs olyan embereket választ beszélgetőpartnernek, akik kutatják az őket körülvevő mikroközösség múltját, és ontják a történeteket. Ezúttal Deák Gábort faggatta, akiből van hajdani politikus is, de őt aligha szólaltatná meg a műsorvezető. A politikusnál jobban érdekli a másik D. G., akit még filmkritikusként ismertem meg, ő volt a FÖMO (a Fővárosi Moziüzemi Vállalat) propagandistája. A plakátokkal, műsorfüzetekkel foglalkozott, talán még a sajtóvetítésekkel is.

A mozizás már nem divat, de ő még mindig mutatja a mozik hűlt helyét a többnyire koros érdeklődőknek. Mindent tud a pesti mozikról, a tulajdonosaikról és a vezetőikről. Ez tette ki a ma hajnalban ismételt műsor tetemes részét. Ehhez jött még az emléktáblák gyűjtése. Itt került azonos hullámhosszra a kérdező és a kérdezett. Deák Gábort sem érdeklik a politikai emléktáblák, amelyeket a folyamatosan ismétlődő rendszerváltások miatt évszázadonként többször is cserélnek.

Inkább a művészeket és egyéb híres embereket tartja számon. Akiket a hálátlan utókor hajlamos volna elfelejteni, ha nem élne köztünk néhány lokálpatrióta, aki majd’ mindent tud és szívesen mesél róluk. Más műfajban szintén művelem a mikrofilológiát, és érdekelnek az efféle műsorok. Különösen akkor, ha a műsorvezető az egyedi és egyénileg előadott történeteket, korjellemző adalékokat képes beleágyazni a nagy összefüggésekbe. Szunyogh Szabolcs érzi a textusban a kontextust.  

A másik műsorvezető, Szénási Sándor két vendége, Hatos Pál történész és Spiró György író kiegészíti egymást. A történész érzékeny a művészi teljesítményekre, az író pedig a történelemre. Most ama ellentmondást feszegették, hogy a legutóbbi kétszáz évben nálunk a modernizálás labanc mezbe öltözött, a bezárkózás pedig kuruc gúnyába. A részletek változtak, a lényeg azonban ugyanaz maradt. A vendégek apró történetekkel, anekdotákkal, a háttér fölvázolásával húzták meg a paradigma (minta, modell, rendszer) nagy ívű vonalát. A műsorvezető műveltségéből telt arra, hogy alkalomadtán ő is kifejtse az álláspontját. Intelligenciájára vall, hogy képes visszavonulni a kérdései mögé, ha úgy érzi, hogy tovább kell lendíteni a beszélgetést.

A Klubrádiónak kitűnő a hírszolgáltatása, ráadásul a vélemény-rovata is megújult, kibővült. Úgy viselkedik, mintha közszolgálati orgánum volna, a digitális száműzetést azonban még mindig nem használta ki arra, hogy országos adó lehessen. A pestieket körülbelül annyi műsorral kecsegteti, mint a határon túliakat. Most már „csak” a fővároson túli és a határokon belüli hallgatók örömeit és gondjait kéne fölfedezni. A kibontakozásra vonzó példa a két szerencsésen társított hajnali ismétlés.

Tíz mondat a Klubrádióról

Szabadelvű, baloldali, demokratikus hang a silány kormánypropaganda tengerében. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, Facebook.com, 2013. október 27.)

Az idők során budapesti rádióvá vált. (Rangos Katalin műsorvezető, Klubrádió, 2016. június 29.)

Nincs fárasztóbb feladat, mint a Klubrádiót magaménak érezni. (Lévai Júlia publicista, Facebook. 2020. szeptember 14.)

A Klubrádió maga ugyan nem tár fel ügyeket, abban viszont komoly szerepe van, hogy a kormánytól független sajtó által napirenden tartott témák nagyobb közönséghez jussanak el. (Keller-Alánt Ákos újságíró, SzabadEurópa.hu, 2020. szeptember 25.)

A net nem a távolodást jelenti, hanem új lehetőséget egy megújuló szövetségre. (Szénási Sándor műsorvezető, Klubrádió, 2021. február 10.)

A Klubrádió sosem volt kiemelkedő hallgatottságú országos adó. (Dull Szabolcs újságíró, Telex.hu, 2021. február 14.)

Magántulajdonú rádió, melyet közösségi finanszírozással a hallgatók tartanak el. (Pikó András józsefvárosi polgármester, a Klubrádió volt műsorvezetője, Mérce.hu, 2021. február 15.)

Bosszúból a Klubrádiónak azt a műsorát is hallgatom, amelyik nem érdekel. (Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnöke, Facebook.com, 2021. február 17.)

Lassan tizenkét éve hadigazdálkodás van. (Arató András, a Klubrádió tulajdonosa, Klubrádió, 2021. december 11.)

Minket csak interneten lehet fogni. (Bolgár György műsorvezető, Klubrádió, 2023. június 28.)

Van istenünk, az olvasó. (Huszár Sándor erdélyi újságíró, A Hét, 1973. augusztus 13.)

Sok lapra kevés olvasó jut. (Fodor Gábor kulturális miniszter, Vasárnap, 1994. augusztus 21.)

A magyar olvasókat az különbözteti meg az amerikaiaktól, hogy a sorok között is tudnak olvasni. (Torgyán József politikus, Magyar Narancs, 2001. július 19.)

Az olvasók nélkül olyan az újság, mint a katona puska nélkül. (Hámori Zoltán kecskeméti újságíró, Petőfi Népe, 2004. szeptember 13.)

Ma már az olvasó az újságot inkább nézi, mint olvassa. (Rózsa Gyula újságíró, Népszabadság, 2011. március 3.)

Nem olvasó írók írnak nem olvasó olvasóknak. (Tamás Gáspár Miklós filozófus a blogtérről, Magyar Narancs, 2016. január 7.)

Az online-nal sok olvasót lehet találni, és kevés pénzt szerezni. (Pallagi Ferenc újságíró, ATV, 2016. november 3.)

A sajtó szolgáltatás ugyan, de nem a politikusoknak szól, hanem az olvasóknak. (Szele Tamás újságíró, Zóna.hu, 2019. december 10.)

Ameddig van olvasónk, nem túl lényeges, mennyire nehezíti meg életünket a kormány. (Lukács Csaba újságíró, Magyar Hang, 2021. július 30.)

Őfelsége, az olvasó. (Ágoston Hugó erdélyi újságíró, ÚjHét.com, 2022. november 16.)

A nagy lóf.szt, azt. Ez itt, kérem, háború, amit a magyar kiadók és szerzők ellen indítottak. (Papp Dóra, egy fóliázott ifjúsági regény írója, Facebook.com, 2023. május 30.)

Mindössze kétlépésnyire vagyunk a könyvégetéstől. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Facebook.com, 2023. július 8.)

Nem az a legrosszabb, hogy befóliázzák az LMBTQ könyveket, hanem az, ha nem is árulják őket. (Rácz-Stefán Tibor író, Facebook.com, 2023. július 9.)

A fóliázás mondvacsinált látszatintézkedés. (Varga Béla ifjúsági író, Index.hu, 2023. július 13.)

Lefóliáztuk magunkat, elrettentő példa lettünk. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, 2023. július 15.)

A lefóliázás cenzúra. (Szűcs R. Gábor publicista, Facebook.com, 2023. július 25.)

Csakugyan az ilyen elmeroggyant fóliázások kedvéért kellett rendszert váltanunk? (Verebes István rendező, Magyar Hang, 2023. augusztus 4.)

Jó, hogy nem a gyereket fóliázzuk le. (Berta Beáta irodalomterapeuta, Telex.hu, 2023. augusztus 9.)

Kampányfogás céljából pont az olvasásnak mennek neki, mikor a mai világban hálát kellene rebegni, ha egy fiatal könyvet vesz a kezébe. (Nádasdy Ádám író, 24.hu, 2023. augusztus 10.)

Ez még nem cenzúra, de az előszobájában járunk. (Sáhó Eszter jogász, YouTube.com, 2023. augusztus 14.)

Azonnal lemondok, ha egy olimpián magyar doppingügy lesz. (Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Magyar Hírlap, 1997. november 8.)

Nálunk pácban hagyják a meggyanúsítottakat, akik a magyar emberek dicsőségéért küzdöttek. (Csengeri Kálmán eltiltott súlyemelő, Blikk.hu, 2004. szeptember 3.)

Több doppingeset után Athénban valakinek vállalni kell azt a munkát, hogy Pekingre mégis csak felálljon a csapat, és legyen egy magyar, sikeres, reménybeli csapat, ami majd tisztességesen helytáll. (Schmitt Pál, a MOB elnöke, Magyar Televízió, 2006. július 17.)

Azt látom, hogy akárhová megyek, az emberek tisztelnek. (Annus Adrián olimpiai bajnokságától megfosztott kalapácsvető, RTL Klub, 2010. április 9.)

Amíg pénz jár a sikerért, lesznek tiltott szerek. Csak a dicsőségért senki nem halna meg. (Bakanek György orvos, dopping-szakértő, Népszabadság, 2013. július 22.)

Ma már nincsenek magányos doppingolók. (Tiszeker Ágnes orvos, a Magyar Antidopping-csoport vezetője, Magyar Rádió, 2013. augusztus 10.)

Nincs olyan sportág, amelynek ne lenne meg a maga doppingszere. (Aján Tamás magyar sportdiplomata, Hír TV, 2016. július 21.)

A dopping jó agyakkal történő, negatív szándékú dolog. (Funk Sándor orvos, drog-szakértő, ATV, 2016. augusztus 4.)

Ismerek olyan versenyzőt, aki kinyitotta a szobatársa hűtőjét, és ott álltak benne az ampullák. (Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak-mesteredző, 24.hu, 2019. december 23.)

Sokszor könnyebb egy érmet megszerezni, mint megtartani. (Salánki Miklós újságíró, Magyar Hírlap Online, 2023. január 24.)

Két nappal vagyunk a nyitó ünnepség előtt. Ezrével jönnek Budapestre a földkerekség legjobb futói, ugrói, dobói, százezrével pedig a külföldi érdeklődők. És akkor a Népszava főszerkesztője úgy döntött, hogy egy mostanában gyakran közölt, újságoldalnyi terjedelmű hirdetést ma a sportrovat egyik felében jelenteti meg.

A sportrovat ugyebár két újságoldalnyi szokott lenni. Máskor is előfordult, hogy az állami vagy a kormányzati hirdetés miatt járt rosszul. Eme muszáj közlések a reklámbevételek mintegy felét teszik ki, és a szolid nyereség kategóriájában tartják a napilapot. Az említett hirdetés „Készült Magyarország kormánya megbízásából”, és ezt a szöveget tartalmazza: „Elég volt a háborúból! Itt az ideje a békének!”

Nincs ember ebben az országban, aki ne értene egyet az első mondattal. A második fogadtatása azonban vegyes. Akik tovább látnak az orruknál - és a Népszava rendszeres olvasóit ilyennek vélem -, tisztában vannak azzal, hogy ha most ülnének le tárgyalni az orosz és az ukrán diplomaták, akkor a frontvonalak jelenlegi állása miatt területi csonkítás érné Ukrajnát.

Önmagában is elgondolkoztató, hogy az ellenzéki újság a magyar kormány nótáját fújja. Ebből az következik, hogy a Népszava tartalma és hirdetési állománya ellentétbe kerül egymással. Ennél tovább nem is mennék, mert a témám nem a gyakran érzékelhető ellentmondás, hanem az atlétikai világbajnokság. A sportrovat megrövidítése két nappal a vébé előtt alkalminak látszik.

A döntésnek azért nem tulajdonítok különösebb jelentőséget, mert a sportrovat teljes (két újságoldalnyi) vértezetben sem tulajdonított jelentőséget az atlétikának. Fociról nagyon sokat ír, központi témaköre pedig a labdajátékok. A két alapsportágat. az úszást és az atlétikát hanyagolja. Ez a magyar sportújságírás általános gondja, megbeszélése túlmutat az atlétikai világbajnokság beharangozásán és az esélyek latolgatásán.

De ha mégis valamilyen tudatosság rejlik az alkalminak látszó főszerkesztői döntés mögött, akkor feltételezhető, hogy a sportrovat mai megkurtítása mögött másik ellentmondás is lappang. Egyre több olimpiai és világbajnok mondja le az indulást sérülés miatt. Az a benyomásom, hogy a világ legjobb atlétái közül néhánynak a versenynaptárába jobban illik a jövő évi olimpia. Nem éri meg kitenni magukat a világbajnokság utáni doppingvizsgálatoknak, amelyeknek az eredménye akár eltiltás lehet. S ami ezzel egyet jelent: a párizsi olimpiáról való kizárás.

Érteni vélem, hogy az állami és kormányzati hirdetésekkel kistafírozott Népszavának ezt az ellentmondást nem illik feszegetni országunk eddigi legnagyobb szabású sportrendezvénye előtt. De nem éppen ez volna a dolga az immár csak egyetlen ellenzéki napilapnak?

Szabad-e a sajtó? Ezzel a címmel volt tegnap kerekasztal-beszélgetés a Független Médiaközpontban. A Sajtószabadság Központ szervezte, és az egész sorozat mögött a Bajomi-Lázár Péter szerkesztette Médiakutató című folyóirat áll. Ha már meghívtak, azon tűnődtem, vajon mitől kéne megszabadítani a sajtót, hogy március 15-e, a szabad sajtó napje előtt szabadnak érezhesse magát. Az a benyomásom, hogy elsősorban önmagától. A politikai beidegződéseitől.

Bertha Bulcsu idestova tíz éve adott egy interjút a balatonszepezdi házához legközelebbi szerkesztőségnek, a veszpréminek. Ezt mondta: „Ha a hatalomhoz túl közel megy az író, megég, ha túl távol tartja magát, megfagy.” (Napló, 1993. december 18.) Ha erre gondolok, az írót mindig behelyettesítem az újságíróval, Most pedig azt firtatom, vajon az újságírók közül hányan égtek meg a rendszerváltás óta?

Például vezető szerepet vállaltak, mondjuk, a közszolgálati médiumok valamelyikénél, aztán jött a következő kormány, amely útilaput kötött a talpukra. Vagy egyenesen politikai szerepet vállaltak valamelyik kormányhivatalban. Akadt köztük, aki címzetes államtitkárként hat napig szolgált, aztán fölvette a végkielégítést. Lehet erre kajánul azt mondani, hogy Havas Henrik jól járt, engem mégis jobban érdekel, vajon hat nap után miért dobta be a törülközőt. Ahogy számolgatok, a politikailag megpörkölődött újságírók közül több mint kéttucat tűnt el a süllyesztőben - négy évre. Kormányváltás esetén némelyikük újra a felszínre vergődött, de rajtuk maradt a bélyeg. Beleérző képességemből telik arra, hogy megkérdezzem: csakugyan egy követ fújtak volna a politikusokkal?

Nem mindegyikükről mondható el. Vagy ha elmondható is, akadnak közöttük, akik elkötelezték ugyan magukat valamelyik párt mellett, mégis megtartották vagy visszaszerezték a szellemi függetlenségüket. Ettől persze értelmiségi asztaltársaságokban még fanyalognak róluk, mondván, hogy a politika mellett vállaltak szerepet, vagy kifejezetten politikai szerepet vállaltak. Megengedőbb vagyok, ezért csupán azt állítom, hogy túl közel merészkedtek a hatalom tüzéhez, és megpörkölődtek.

Ilyen gondolati előzmények után ültem be tegnap a Független Médiaközpontba. A kerekasztal-beszélgetésen Vásárhelyi Mária előadása még nem késztetett hozzászólásra. Szokott formáját hozta. Mint szociológus okos volt, aztán átment publicisztikába. Kutatásai révén kitűnően ismeri a magyar újságíró-társadalmat, csak éppen publicistaként mindent arra vezet vissza, hogy az Orbán-kormány rombolja a sajtószabadságot. Ami igaz, de egy szakember nem érheti be azzal, hogy csupán 1998-ig nyúljon vissza.

A Horn-kormány szintén korlátozta a sajtószabadságot, legföljebb szégyenlősebben, mint Orbánék. Ha már valaki fölkészült társadalomkutató, akkor legalább tegyen kísérletet arra, hogy a tapasztalatait általánosabban fogalmazza meg. A második előadó, Vince Mátyás a MÚOSZ-t képviselte, és inkább sztorizott, mint elemzett. Leginkább Sipos Balázs előadása pendített meg bennem egy húrt. A sajtótörténész ezt kérdezte: „A magyar újságírók milyen módon veszélyeztetik a sajtó szabadságát?”

Ehhez könnyű volt kapcsolni az okfejtésemet. Körülbelül azt mondtam el, amiről elöljáróban tűnődtem. Vásárhelyi Mária kapásból visszautasította a szavaimat. Zavarja, hogy tárgyilagosságra törekszem, miközben a médiaháború szedi az áldozatait. Szerinte a jobboldali újságírók nem képviselnek szakmai színvonalat, következésképpen aljas módon szolgálják ki a kormánypárti politikusokat. Velük ellentétben a baloldali és a liberális újságírók szakmailag már bizonyítottak, következésképpen jól teszik, ha az ellenzéki (baloldali és a liberális) politikusok mellé állnak, hogy eltakarítsák az útból Orbánékat.

Lehetséges, hogy Marcsi a maga szemében nem látja a szálkát, más szemében pedig észreveszi a gerendát? Megértem persze az indulatát, elvégre a szélsőjobbosok lámpaernyőt akarnak csinálni a bőréből. Vince Matyi már érdekesebb eset. Fejét vakarva fejtegette, hogy tulajdonképpen veszélyes az okfejtésem, néhány mondattal később mégis elismerte, hogy a magyarországi újságírás helyzete hasonlít az NSZK-belire. A múlt század hetvenes éveiben a nyugatnémet újságírók is a pártok és a pártsajtó bűvkörében éltek, azóta azonban kinőttek a politikai szerepvállalásból.

Ne csodálkozzunk - tette hozzá -, ha nálunk az újságírók még mindig kiszolgálják a politikusokat, hisz’ a fáziseltolódás az ottani és az itteni helyzet között legalább huszonöt évnyi. Meglepett, hogy mellém állt Haraszti Miklós. Bár amerikai ösztöndíjai révén ő ismeri legjobban az angolszász sajtó hagyományait. Azt például, hogy arrafelé az újságírók elvétve vállalnak politikai feladatot. Vagy ha vállalnak is, feszélyezve érzik magukat, mert tudják, hogy szakmájuk alapelveit hágják át.

Az elhangzottak közül leginkább Vásárhelyi Mária véleménye foglalkoztat. Hátha neki van igaza, és én gondolom rosszul. Lehetséges, hogy amit megengedhetnek maguknak a baloldali és a liberális tollforgatók, azt nem engedhetik meg maguknak a jobboldaliak? Kíváncsiságból megnéztem, vajon a választási kampányban milyen szerepet vállaltak az újságírók. Figyelemre méltó példákkal találkoztam a megyei sajtóban.

A kormány tevékenységét fürkésző újságírók közül Albert Györgyi négy szabaddemokrata képviselőjelöltnővel társalgott Miskolcon. Ugyancsak ő beszélgetett Pető Ivánnal Zalaegerszegen. Szegvári Katalin Lendvai Ildikóval társalgott Sárváron. Ugyancsak ő faggatta Doszpot Péter szocialista képviselőjelöltet Egerben. Havas Henrik végigjárta a nagyvárosi plázákat Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével.

Ezeken az összejöveteleken az újságírók nem estek ki a szerepükből, ők kérdeztek a politikusokat. Juszt László viszont Alattyánban vendégeskedett Szekeres Imre talkshowjában. Vágó István pedig Kuncze Gábor balmazújvárosi talkshowjában. Vagyis az újságírót kérdezte a politikus, a médiaszemélyiség kölcsönözte hitelességét a politikusnak. Ez sokkal inkább politikai szerepvállalás, mintha az újságíró pénzért vagy rokonszenvből kérdezgetné a politikust.

Nem árt persze árnyalni a helyzetet. Átböngésztem a Heves Megyei Hírlap március 9-i számát, ebben jelent meg Szegvári Katalin egész oldalnyi beszélgetése Doszpot Péterrel. A kopfból kiderül, hogy az újságírónak van egy Élvonalban című sorozata Egerben. A Művészetek Házában zajló beszélgetéseket a Pannon GSM támogatja, és fölment Kati színpadára Janikovszky Éva, Petschnig Mária Zita, Ráday Mihály meg Bródy János is. Miért ne ülhetne be a faggatószékbe az egykori sztárrendőr is?

Különösen akkor, ha a szocialista képviselőjelöltségről nem is kérdezte őt az újságíró, csupán a gyilkossági esetekről. Ez még belefér egy interjúvoló illetékességi körébe. Az viszont már kevésbé, ha Sárvárott beszélget Lendvai Ildikóval. Kampányidőszakban az újságíró talán mégse játsszon alá egy politikusnak. Bár nem ismerem annyira a kormánypárti újságírók megmozdulásait, az a benyomásom, hogy hasonló munkamegosztás rajzolódik ki közöttük és a jobboldali politikusok között.

Pilhál György Jászapátiban beszélgetett a Fidesz-MDF helyi képviselőjelöltjével. Bencsik András és Seszták Ágnes Szőnyben, Bayer Zsolt Dunaújvárosban és Tatabányán ugyancsak a Fidesz-MDF közös képviselőjelöltjével. Chrudinák Alajos Hatvanban MIÉP-nagygyűlésen szónokolt. Vödrös Attila Bujákon kampányolt a MIÉP-nek. Franka Tibor végighaknizta a fél országot, Szentmihályi Szabó Péter a Bocskai Szabadegyetem rendezvényein adott elő. Igaz, ők ketten már MIÉP-képviselőjelöltként találkoztak a választópolgárokkal. Lakatos Pál pedig, a Vasárnapi Újság volt főszerkesztője a Torgyán-kisgazdák képviselőjelöltjeként.

Vajon az újságírók mit keresnek moderátorként a kampányrendezvényeken, miért ott kérdezgetik a politikusokat? Még inkább foglalkoztat, vajon miért válaszolnak az őket vendégül látó politikusok kérdéseire, miért kölcsönzik nehezen megszerzett szakmai hitelüket az országgyűlési képviselőjelölteknek? Talán azt remélik, hogy a hatalom tüzénél melegedhetnek? Tudhatnák, hogy a politika tüzénél könnyebb megégni, mint fölmelegedni.

Tom Lantos és Imre Kertész, sőt George Soros hatalma és befolyása sem elég arra, hogy a tényekkel szembeszálljon. (Szentmihályi Szabó Péter író, Demokrata, 2007. szeptember 6.)

Az biztos, hogy Soros György ma nem adna nekem ösztöndíjat. (Orbán Viktor hajdani oxfordi diák, Index.hu, 2014. december 8.)

Amennyire gyenge a szabadon választott magyar ellenzék, olyan erős Soros György. (Gulyás Gergely Fidesz-politikus, InfoRádió, 2017. április 26.)

Soros ma az egyik legelszántabb motorja annak a szép, új, muszlimizált világnak, amit számunkra előirányzott. (Schmidt Mária történész, Látószög.blog, 2017. július 7.)

A kormány olyan embert bánt, aki árt ennek az országnak. (Balog Zoltán lelkész, emberi erőforrás miniszter, ATV, 2017. július 11.)

A Soros-kérdés úgy működik, hogy létrehozható mögötte egy döntő többség.(G. Fodor Gábor politológus a kormányzati kommunikációról, Népszava, 2018. január 6.)

A Fidesz brüsszelezése és sorosozása valóban egyszerű üzenet, de az „egy mondatok” mögött alaposan végiggondolt társadalompolitika áll. (Lázár János Fidesz-politikus, 24.hu, 2021. január 26.)

Soros György egy háborús spekuláns. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2023. január 16.)

Beszéljünk őszintén: egy spekuláns. (Apáti Bence publicista Soros Györgyről, Magyar Nemzet Online, 2023. június 16.)

Ha valóban távoznának a Soros-szervezetek az országból, akkor megszűnne a ballib média. (Kocsis Máté Fidesz-politikus, Facebook.com, 2023. augusztus 14.)

Idestova négy évtizede állt a nyilvánosság elé. Arra már nem emlékszem, vajon még a válogatott keretek sportorvosa volt-e, vagy már kirúgták. Mindazonáltal leleplezte az élsportolók államilag irányított doppingolását. Nagy visszhangot kiváltó ÉS-beli cikkének szerkesztőjeként már nem kérdezhetem meg, mert meghalt.

Szerdahelyi Szabolcs (ön)leleplező gesztusa kínos helyzetbe hozta a politikai döntéshozókat, akik az idő tájt se riadtak vissza attól, hogy a nemzeti tudatot mesterséges körülmények között létrehozott világsikerekkel táplálják. Mindez arról jut az eszembe, hogy közeledik az atléták Budapesten megrendezendő világbajnoksága. Építettünk egy gyönyörű stadiont 240 milliárd forintért. 35 ezer néző fér bele, és az előjelek arról árulkodnak, hogy meg is telik. Aztán visszabontják, ami megint néhány milliárdba kerül.

Egykori atlétaként nem pedzegetem, vajon ezért a pénzért hány kórházat és iskolát lehetett volna rendbe hozni. Természetesen a helyszínen nézem meg hajdani számom, a 400 méter elő- és középfutamait meg a döntőt. Sőt, az unokáimat is befizetem egy dunai hajóútra a Batthiány tértől a ferencvárosi stadionig. Ettől azonban még eltűnődhetek azon, hogyan is állunk a doppingolással.

A Népszava mai számából kiderül, hogy a nigériai Tobi Amusan mégis indulhat. Igaz ugyan, hogy két évre tiltották el, mert egy év alatt háromszor mulasztotta el a doppingellenőrzést, a jövő héten azonban ideiglenes engedéllyel száz gáton megjavíthatja 12.12 másodperces világcsúcsát. A vébétől combizom-sérülés távol marad viszont Udodi Owuruzurike kétszázas sprinter, aki 19.76 másodperces idei eredményével akár győzhetett is volna Budapesten. Hiányának örülnek a magyar sportriporterek, akiknek nem kell kiejteni a vezetéknevét.

A húszéves férfiú nem amerikai egyetemen tanult, mint honfitársnője, ezért aligha tartozik azok közé, akik a doppingellenőrzésnél fejlettebb amerikai laboratóriumok gyártmányaival egészítik ki a fizikai edzések hatását. A doppingolásnak ugyanis két fészke van. Az egyik az afrikai elzártság, ahol kedvükre kísérletezhetnek az edzők, bár a versenyzőik könnyebben érhetőek tetten. Akadt év, amidőn a kenyai futók közül húszat tiltottak el. A másik véglet az amerikai fáziselőny, amidőn a turpisság csak évek múlva derülhet ki.

Akkor mutatja ki az ellenőrzés a doppingolás nyomait az évenként újra meg újra, egyre pontosabban ellenőrzött mintákban. Ez indokolja a sportújságírói körökben elterjedt mondást, miszerint könnyebb egy érmet megszerezni, mint megtartani. Például a pekingi (2008) és a londoni (2012) olimpián megszerzett érmekből utólag 79-et vontak vissza. A WADA rövidítésű ellenőrző testület egy évtizedig őrzi a mintákat. Ha az esélyes atléták netán fennakadnak a budapesti világbajnokságon, akkor bizony jövőre nem indulhatnak az anyagi és tekintélyi szempontból fontosabb párizsi olimpián.

Ezt jó néhányan nem kockáztatják meg. Például az amerikai Sydney McLaughlin-Levrone kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok. Eredetileg négyszáz gátas, aki az idén négyszáz síkkal próbálkozott. Ő került a legközelebb az NDK-s Marita Koch szédületes (állami doppinggal elért) 47.60-as világcsúcsához. Mégse jön Budapestre, mert „kisebb térdsérüléssel” bajlódik, és edzőjével együtt inkább a párizsi olimpiára való alaposabb felkészülést választotta.

Abby Steiner tavaly 10.90-et futott százon, 21.77-et kétszázon. A diploma megszerzése után az amerikai piacra betörni óhajtó német sportszer-gyártól, a Pumától évi egymillió dolláros szerződést kapott. Idén februárban, fedettpályán 35.54-et futott háromszázon, erre négyszázon világcsúcsot lehetett volna rátenni Budapesten. A nemzeti bajnokságon talán rosszul választotta meg az indulást, és kétszázon nem jutott a legjobb három közé. De a négyszer százas és a négyszer négyszázas váltóba azért befért volna, és akkor már nem kétszeres, hanem négyszeres világbajnok lehetne. Az a fránya saroksérülés azonban megakadályozta abban, hogy tiszteletét tehesse a magyarországi világbajnokságon. Ő is úgy döntött, hogy ősztől inkább a párizsi olimpiára készül.

Nem lepődnék meg, ha augusztus 19-ig még néhány aranyéremre esélyes megsérülne. Ami pedig a magyar atlétákat illeti, vajon  mire számíthatnak az itthon megrendezett világbajnokságon. A bejegyzésem utáni összeállításból három évtizedre visszamenőleg rajzolódik ki a doppingokkal szegélyezett útjuk. Az utolsó idézet így hangzik: „Atlétáink eredményein - tisztelet a kivételnek - nem látszik, hogy doppingolnának.”

A nálam bizonyára tájékozottabb sportújságíró kétértelműen fogalmazott. Talán pontatlanul, félreérthetően, de lehet, hogy inkább ironikusan. Tiszteletet kért azoknak, akikről esetleg kiderül majd, hogy teljesítményfokozó szereket használtak. 

Tíz mondat a doppingról

Az doppingol, akit elkapnak. (Gécsek Tibor eltiltott kalapácsvető Európa-bajnok, Fehérvári Hét, 1994. szeptember 8.)

A dopping olyan, mint az olaj, amellyel mindenki jól keres. (Németh Pál szombathelyi kalapácsvetés-edző, Magyar Hírlap, 2001. augusztus 31.)

Bárkit le lehet buktatni a jelenlegi rendszerben, minden sportoló az ellenőrök jóindulatára és elnézésére van bízva. (Győrffy Dóra válogatott magasugró, hvg.hu, 2007. november 13.)

Nem vagyok sem rosszabb, sem jobb a többieknél, már ami a doppingkérdést illeti. (Fazekas Róbert olimpiai bajnokságától megfosztott diszkoszvető, Origo.hu, 2010. augusztus 4.)

Becsületemre legyen mondva, nem doppingoltam. (Kővágó Zoltán eltiltott diszkoszvető, Facebook.com, 2012. július 26.)

Én sosem nyúltam tiltott szerhez, bár egyszer Tatán a kezembe nyomtak egy tasak furcsa „vitamint”, de ez végül a kukában landolt. (Szabó Ildikó volt válogatott távolugró, Szabolcs Online, 2016. augusztus 1.)

Akkor jelenthetjük ki, hogy valaki olimpiai bajnok, ha tíz év múlva sem lesz pozitív a lelete. (Bakanek György orvos, dopping-szakértő, ATV, 2016. augusztus 8.)

A hormonakrobatáknak előbb-utóbb súlyos árat kell fizetniük. (Pars Krisztián doppingolásért másfél évnyi kihagyásra ítélt kalapácsvető olimpiai bajnok, Nemzeti Sport Online, 2018. november 28.)

Azért van a listámon, akire érdemes odafigyelni. (Tiszeker Ágnes orvos, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezetője, InfoStart.hu, 2022. január 25.)

Atlétáink eredményein - tisztelet a kivételnek - nem látszik, hogy doppingolnának. (Salánki Miklós sportújságíró, Magyar Hírlap Online, 2023. január 24.)

A legutóbbi napokban Molnár Zsolt hadházyzott, a nyaraló politikusok távollétében pedig Batka Zoltán pintérezett, Farkasházy Tivadar panaszkodott, Gajdics Ottó libernyákozott, Kardos András puzsérozott és Lányi András ökozott.

Novák Katalin természetesen nő, ráadásul sokat tesz azért, hogy annak is lássák. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, augusztus 6.)

Ha az SZTK-ban egy rossz szobába nyitok be, a nőgyógyászaton kívül bárhol tudok panaszkodni. (Farkasházy Tivadar 77 éves újságíró, Story.hu, augusztus 6.)

Nem bízom ebben az országban. (Bruck Gábor szociológus, Újnépszabadság.com, augusztus 6.)

A véleményterroristák liberális eszmebuborékban úszkáló, önmagukat haladó szelleműnek kikiáltó kisebbség képviselői. (Dippold Pál publicista, Magyar Hírlap Online, augusztus 7.)

Azzal van bajuk a libernyákoknak, hogy elveszítették hegemóniájukat a közoktatásban. (Gajdics Ottó újságíró, Magyar Nemzet Online, augusztus 8.)

Én nem a készbe érkeztem meggazdagodni. (Pesty László „ősfideszes” filmes a NER-es szerencselovagokról, 24.hu, augusztus 8.)

Minden „nemzeti”, minden „központ”. (Gusztos István liberális politikus, Facebook.com, augusztus 9.)

Jó, hogy nem a gyereket fóliázzuk le. (Berta Beáta irodalomterapeuta, Telex.hu, augusztus 9.)

Csak az a jó magyar, aki minden propagandaszólamot elhisz, eljár a preferált rendezvényekre, kellőképpen sorosozik? (Hégli Dusán szlovákiai magyar koreográfus, Magyar Narancs, augusztus 10.)

Még mindig a petíció az egyik elérhető tiltakozási és szolidaritási forma. (Parászka Boróka publicista, Facebook.com, augusztus 10.)

Az ellenzéki oldalon nem szükséges hozzá igazodni. (Molnár Zsolt szocialista politikus Hadházy Ákosról, Mandiner.hu, augusztus 10.)

Mindenről is van véleménye. (Kardos András filozófus Puzsér Róbertről, Klubrádió, augusztus 10.)

Ha az egód vezényel, az rossz, ha a fejed, az jó. (Nikolics Nemanja volt válogatott focista, 24.hu, augusztus 11.)

A magabíró Magyarországnak nincs szüksége egy tudálékos, mindenbe beleszóló nagybácsikára. (Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet vezető elemzője az Egyesült Államokról, Magyar Hírlap Online, augusztus 11.) 

A „nemzeti nagytőke” az elmúlt évtized legnagyobb átverése. (Borbás Barna újságíró, Válaszonline.hu, augusztus 11.)

Itt már szinte senki se tud tettleg lázadni. (Ungváry Rudolf író, Népszava, augusztus 11.)

Ha akad valami ebben az országban, amit nem lehet központosítani, az a környezetvédelemnek nevezett társadalmi ellenállás. (Lányi András ökofilozófus, Magyar Hang, augusztus 11.)

A nemzet pedellusa. (Batka Zoltán újságíró Pintér Sándorról, Klubrádió, augusztus 12.)

Milyen lehet ma jó magyarnak lenni, amikor az eddigieknél jóval barátságosabb arcát mutatja az önkény? (Papp Sándor Zsigmond Bécsben élő író, Népszava, augusztus 12.)

Minél kisebb egy település, annál népszerűbb ott a Fidesz. (Felhévízy Félix újságíró, Magyar Nemzet Online, augusztus 13.)

Amikor nem akarunk szétrobbanni a dühtől, olyankor gúnyolódunk, ironizálunk a rendszer rémségein. (Lévai Júlia publicista, Facebook.com, augusztus 13.)