Jánosi György, a Medgyessy-kormány ifjúsági és sportminisztere Buda környéki otthonából hazament Szekszárdra, hogy megnyisson egy kiállítást. Ebből az alkalomból készített vele interjút a Tolnai Népújság, a beszélgetés tegnap látott napvilágot.

A bajszos, szikár férfiúval akkor ismerkedtem meg, amikor szinte napra pontosan harminc éve megválasztották az MSZMP megyei első titkárának. Azért kerestem föl Szekszárdon, mert érdekelt az az ember, aki társadalmi munkában vállalta a régió legmagasabb rangját. Nem emlékszem, hogy melyikünk fizette az ebédet, de arra igen, hogy húslevest kanalaztunk, és elmagyarázta, hogy megtisztelő ugyan a szavazás eredménye, ő azonban maradt a főiskolai munkájánál is. A fiatal olvasóknak mondom, hogy ez volt ama időszak, amidőn egy másik dunántúli megyében, Zalában úgy választottak első titkárrá egy nagykanizsai ügyvédet, hogy amikor átautózott Zalaegerszegre, meg kellett kérdeznie egy helybélitől, hol találja a megyei pártbizottság épületét.

Az új szelek nem igazán használtak az elaggott állampártnak, mert a tavaszi nekibuzdulások után őszre szétesett. A romjain létrejött MSZP alelnöknek választotta Jánosi Györgyöt, aki később jelentős szerepet játszott az 1995-ös médiatörvény kialakításában. A hazai médiatörténet egyik legfurcsább fejezete, hogy a kormányzó MSZP és SZDSZ másfél évig huzakodott a jogszabályon, amelynek végleges változatát Jánosi Magyar Bálinttal együtt fogalmazta meg. Még nem írta meg az emlékeit, ezért nem tudható, vajon oldotta vagy gerjesztette-é a koalíciós feszültségeket, a jogszabályról azonban nem vagyok jó véleménnyel. Kétségkívül lehetővé tette, hogy a közszolgálati médiumok mellett végre működhessenek a kereskedelmiek is, de olyan kereteket teremtett, amelyek nem a politikát korlátozták a média ellenőrzésében, hanem a médiát a politikáéban.

A tegnapi interjúalany erről csak annyit árult el, hogy rengeteget vitatkozott Horn Gyulával. Ő ugyanis komolyan gondolta a demokráciát, a pártelnök-miniszterelnök viszont „nem annyira”. Az exalelnök, exminiszter néhány éve kikopott az MSZP élvonalából, de becsületére válik, hogy azóta sem tétlenkedik. Most jelenik meg az ötödik kötete, mint mondta a Tolnai Népújság munkatársának: „A vers és a kispróza határán mozgok.” Jánosi György öreg fejjel rendezkedett be az alkotó életformára, amit hiába vártam tőle médiapolitikusi korszakában.     

Szerkesztői pályafutásom alatt hozzá fűzött a leghosszabb kapcsolat. Első kéziratát 1975 januárjában olvastam, az utolsót halála előtt néhány héttel, 1996 végén. Huszonkét év alatt munkakapcsolatunk barátsággá változott. Tegnap talán ezért beszélhettem egy kamerának róla. Készül a portréfilm, és az volt a dolgom, hogy a publicisztikáját értékeljem.

Már-már befejeződött a felvétel, amikor a rendező Szederkényi Juli még egy kérdést tett föl. Vajon közös barátunk miként élte át a rendszerváltást, mi jellemezte az 1990 előtti és utáni Bertha Bulcsút? Váratlanul ért a kérdés, őszintén szólva erre nem gondoltam, amidőn fölkészülés közben végigböngésztem Bulcsu cikkeit. Egyelőre nem tudhatom, hogy amit válaszoltam, bekerül-e a filmbe, de most, hogy aludtam rá egyet, talán pontosabban sikerül megfogalmazni a feleletet: az örök elégedetlenség megszemélyesítője volt a hazai sajtóban. A szocializmusban hiányzott neki a kapitalizmus, a kapitalizmusban hiányzott neki a szocializmus.

A sarkos kijelentést úgy finomítanám, hogy sosem tagadta, amit köszönhetett a szocializmusnak, de a rendszerben nagyon nem szerette a kínálat hiányát. Az Eszik, nem eszik, mást nem kap-szemléletet. Ezt írta meg talán leghíresebb vitacikkében, az 1976-os Kesudióban, ugyancsak ezt részletezte később ÉS-beli jegyzetsorozatában, a Jelenségekben is. Tapintatból nem nevezte meg a kapitalizmust, inkább csak körülírta, vagy a piacgazdasággal helyettesítette, de a korabeli olvasónak aligha volt kétsége, hogy mire utal.

Aztán jött a rendszerváltás, és vele együtt érkeztek a külföldi befektetők is - a kínálatukkal. A piacgazdaságnak nevezhető kapitalizmus azonban nem arról lett híres nálunk, hogy törődött volna az emberekkel: a megszűnt munkahelyekkel, az egymillió munkanélkülivel. A rendszerben Bertha Bulcsu méltányolta a kétségkívül növekvő kínálatot, de rühellte a szociális biztonság hiányát. Miközben olvasom a hajdani cikkeit, az első bekezdésben szalonképes szavak rajzolódnak ki előttem, aztán látni vélem, hogy lilul a feje, és elszakad nála a cérna. Egyik utolsó írásában így összegezte a tapasztalatait: „Most árubőség van, minden kapható, amire nekem nincs szükségem.” (Magyar Nemzet, 1996. március 30.)

Az epeömlésben, komor iróniában megnyilvánuló elégedetlenség tette egyénivé, élvezetessé és egységessé a rendszerváltás előtti és utáni publicisztikáját. Ezzel magyarázható a hatása is. Okfejtéseit sokan kérték ki maguknak, de sokan is lelkesedtek értük.            

Gyöngyszemre leltem az egri újságban. A Heves Megyei Hírlap online kiadásában M. H. számolt be Dr. Gondos István Fidesz-politikus sajtótájékoztatójáról. A megyei önkormányzat képviselője mikrofonba-kamerába mondta, hogy „Gyurcsány egy címzetes hazudozó”. (Heol.hu, 2019. március 19., 15 óra 13 perc) Kíváncsiságból utánanéztem a füzesabonyi ügyvéd megnyilvánulásának.

A világhálón több „hangharapást” találtam, ám az idézett mondatot nem sikerült föllelni. E pillanatban még nem tudható, vajon a hazudozó előtti jelző csakugyan elhangzott-e, vagy csak az újságíró értette félre. Nem zárom ki az utóbbi lehetőséget sem, mindazonáltal érdemes eltűnődni a címzetes jelzőről. Gondos doktor abból az alkalomból hozta szóba az ellenzéki politikust, hogy a volt miniszterelnök Egerbe készült látogatni. A címzetes, latinul honoris causa pedig azt jelenti, hogy tiszteletbeli, jelképes, névleges. Gyurcsány Ferenc ezek szerint tiszteletbeli, jelképes, névleges hazudozó.

Talán nem tévedek, hogy a kormánypárti politikus ennek az ellenkezőjét akarta mondani. Vagy a tudósító értette félre a címeres jelzőt, amely cégéres, dörzsölt, hétpróbás, hírhedt, javíthatatlan, megátalkodott, megbélyegzett, megrögzött, minden hájjal megkent, mindenre kapható személyiséget jelent. Egyébként a kijelentésben fölismerhető az a mondat, amelyet a hajdani miniszterelnök így fogalmazott meg 2006. május 26-án, a balatonőszödi kormányüdülőben: „Hazudtunk reggel, éjjel, meg este.” Ezúttal nem mennék bele, vajon mennyi volt benne az MSZP-képviselőcsoport tagjainak szóló túlzás. Elkönyvelem, hogy a híres-hírhedt mondás visszavonhatatlanul Gyurcsány nevéhez kötődik.

Igen ám, de a szállóigéknek olyan a természetük, hogy van történetük, néha egészen érdekes. Például az, hogy a Gyurcsány Ferencnek tulajdonított mondat Örkény István tollából való. A neves író 1956 őszén, a Parlamentbe költözött Szabad Kossuth Rádió felkérésére vetette papírra, és egy bemondó imigyen olvasta be október 30-én: „A rádió hosszú éveken át a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon.” Az már biztos, hogy a Heves megyei Fidesz-politikus nem dicsérni akarta a volt miniszterelnököt. A helyében óvatosabban bántam volna a szavakkal. Megjegyzése óhatatlanul eszembe juttatja, hogy manapság szintén akad közszolgálatinak nevezett rádió Magyarországon, amely évek óta parancsokat hajt végre, és bizony a hazugság szerszáma. 

A tegnap elhunyt tévészemélyiség nemcsak a nemzedéktársam volt. Az 1969/70-es tanévben egy szemesztert ültünk végig ugyanabban az egyetemi szemináriumban. A személyes mozzanatokat azonban mellőzném, mert tegnap volt alkalmam máshová megírni őket. Most inkább az egyik mondatot pontosítanám.

Legérdekesebb vállalkozását, a TV3 megteremtését, egyúttal legnagyobb kudarcát, a TV3 megszüntetését úgy foglalnám össze, hogy amikor el kellett dönteni, ki kapjon lehetőséget országos sugárzású kereskedelmi tévé működtetésére, a politikusok abban egyeztek meg, hogy csak ne ő legyen. Ebben az összefüggésben érdemes utalni az 1995. december 21-én elfogadott médiatörvényre. Az országgyűlési képviselők 91 százaléka szavazta meg, miközben az MSZP és az SZDSZ alkotta kormánykoalíciónak csupán 72 százaléknyi többsége volt a parlamentben. Nehéz-Posony István jogász így fogalmazta meg a lényeget: „Ez a törvény teremtette meg a plurális televíziózást.”

A kereskedelmi tévék indítása nemcsak a tévézés sokrétűségét jelentette. Azt is, hogy a politikai tájékoztatásban megszűnt a hírmonopólium. S mert a nézők immár választhattak maguknak csatornákat és hírműsorokat, a tájékoztatásból tájékozódás lett. 1997 januárjában az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatot hirdetett, miszerint a műholdas Duna TV és az MTV2 mellett „két (földfelszíni műsorszórás útján megvalósuló) kereskedelmi televízió létrehozására nyílik lehetőség”.

Három külföldi cég jelentkezett. A Kereskedelmi 1-re (a későbbi tv2 frekvenciájára) az MTM-SBS, a Kereskedelmi 2-re (a későbbi RTL Klubéra) a Magyar RTL, a CME-Írisz TV (a TV3 működtetője) pedig mindkettőre. A legutóbbi vállalkozást kiejtette a médiahatóság, holott az amerikai Lauder-család négymilliárd forinttal több műsorszolgáltatási díjat ajánlott. Előnyt élvezett a két német cég, amelyek mögött szintén volt ugyan amerikai tőke, csak nem annyira feltűnően. Ezzel a koalíció nagyobbik pártja, az MSZP az SZDSZ orrára koppintott, a TV3-at irányító Baló Györgyöt ugyanis a koalíciós partner emberének tartotta.

Perek sorozata következett. Az ítéletek elmarasztalták az ORTT-t, és az ügy eljutott a Legfelsőbb Bíróságig. A médiatörténet pikantériája, hogy néhány órával a jogerős döntés előtt a felperes ügyvédje visszavonta a keresetet. A Baló-féle tévé nem lett országos csatorna, hamarosan meg is szűnt. Gyuri egy koalíción belüli feszültség áldozataként a maradék két évtizedében sikereket könyvelhetett el a műsorkészítésben, a csapást azonban nem heverte ki. Ez kiderül az alábbi idézetekből is.

1. Baló György mondta

A nyilvánosság egy és oszthatatlan, az újságíró nem különböztethet meg első és második nyilvánosságot.

Magyar Rádió, 1989. január 30.

Viták fóruma helyett viták tárgya lett a média.

Vasárnap, 1994. augusztus 21.

Most nem egy párt, hanem sok párt telepedett a médiára.

Népszava, 1997. július 11.

A Magyar Televíziónak arculata van, de arca nincs.

Népszabadság, 2001. május 19.

A minőségi mércék nélküli véleményközlés fóruma az internet.

Mozgó Világ, 2004/1.

A kereskedelmi média lényegtelen témákat dolgoz fel kiváló produkciós eszközökkel és erős produkciós értékekkel, a közmédia lényeges témákat elavult eszközökkel és gyenge értékekkel.

Filmvilág, 2004/4.

Sorskérdések helyett holnap már érdektelen híreken rágódunk.

ÚjSzó.com, 2006. december 8.

A médiának nem az a dolga, hogy érzelmeket mutasson, hanem hogy tájékoztasson.

Heti Válasz, 2007. április 12.

A rendszerváltozás egyik legnagyobb hiányossága, hogy nem sikerült megteremteni az igazán független közmédiát.

RTL Klub, 2015. január 30.

/A közszolgálati és a kereskedelmi tévéről/ Nem vagyunk jobbak egymásnál: mások vagyunk.

Médiapiac, 2017. november 23.

2. Baló György mondta önmagáról

Ha televíziózni akartam, sok válogatási lehetőségem nem akadt, mivel a kereskedelmi televíziók nem versenyeztek értem.

Magyar Hírlap, 2002. június 8.

Orbán Viktor mikrofonállványán kívül az SZDSZ kemény magjának is része vagyok, és sok minden másnak is tartanak.

Magyar Hírlap, 2002. június 8.

Én semmilyen politikai táborhoz nem kötődöm.

Napló, 2002. október 9.

Nem vagyok sem tudós, sem politikus, legfeljebb tájékozott megfigyelő.

Mozgó Világ, 2004/1.

/Felesége, Morvai Krisztina közéleti tevékenységéről/ Ennek nem részese, hanem magam is címzettje vagyok.

Magyar Távirati Iroda, 2006. november 17.

/A Kádár-rendszerről/ Akkor azt kellett eldöntenem, hogy vagy elmegyek egy olyan nyilvánosságba, amely nem nyilvánosság, vagy sokaknak beszélhetek, és elmegyek a falig. Az utóbbit választottam.

Heti Válasz, 2007. április 12.

Nem érzem úgy, hogy a korom miatt ágyúval kellene kilőni, annál is kevésbé, mert nem látom az átütő tehetségű, nyelveket beszélő fiatal kollégákat, akik jobbak.

Heti Válasz, 2007. április 12.

Én szerkesztőnek tartom magam, de úgy gondolom, hogy a mondandómat nálam jobban senki nem tudja előadni. 

RTL Klub, 2015. január 30.

Mai fejjel nem lennék újságíró.

RTL Klub, 2015. január 30. 

Négyévnyi napi műsorkészítés után pihenésre és orvosi kezelésre van szükségem, ezért a műsort saját kérésemre január 8-tól szüneteltetjük.

RTL Klub, 2019. január 7.

3. Baló Györgyről mondták

Kétségkívül ő a legjobb, még ha ez a közszolgálatiban nem is olyan nagy dicséret.

Kolozsvári Papp László író (Kortárs, 2001/7.

A világ mindig kicsivel kevésbé érdekli, mint a nézőket.

Krausz Barnabás tévékritikus (Népszabadság, 2003. május 10.)

Ügyes azokban a szituációkban, amikor szemtől szemben kell megmérkőznie az interjúalannyal retorikában, olvasottságban, meggyőzőerőben.

Győrffy Iván kritikus (Mozgó Világ, 2006/4.)

Erénye, hogy beskatulyázni nem lehet.

Bodor Pál író (Klubháló, 2007. május 5.)

Az MTV-ben egyedül Baló maradt, aki kikezdhetetlen tehetség.

Friderikusz Sándor műsorvezető (Blikk, 2008. december 14.)

Ha meg kellene nevezni valakit, aki jelenleg a szakmában a legjobbnak számít, az Friderikusz Sándor és Baló György lenne.

Vitray Tamás műsorvezető (Borsonline, 2009. május 23.)

Jobban képben van a témában, mint az interjúalanyai.

Veiszer Alinda műsorvezető (Origo.hu, 2010. december 26.)

A közszolgálati újságírás megszemélyesítője.

Bolgár György újságíró (Klubrádió, 2019. március 18.)

Néhány kábeltévére szorult harcostársa mellett Baló György maradt a média élő lelkiismerete.

Rényi Ádám újságíró (24.hu, 2019. március 18.)

Ha lett volna sok Baló Györgyünk, talán másként alakul a sorsunk.

Keszthelyi András politológus (Facebook.com, 2019. március 18.)

Vajon mi van Ivanics Ferenccel? Az úgynevezett Nagy Generáció tagja, egy évvel fiatalabb a miniszterelnökünknél. Az első Orbán-kormány idején lett a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat elnöke, majd az országgyűlésben is képviselte a pártját. 2014-ben tűnt el a szemünk elől. De mert Orbán Viktor közölte, hogy senkit sem hagy az út szélén, nem lepődnék meg, ha kiderülne róla, hogy felügyelőbizottsági tag valamelyik állami cégnél.

Egyébként arról nevezetes, hogy hatalma csúcspontján, szinte napra pontosan tizenhét éve fogadta a szűkebb pátriájában dolgozó újságírókat, és ezt találta mondani nekik: „A politikus számára minden sajtókitüntetés átadása olyan, mintha fácánként a legjobb vadásznak adna díjat.” (Kisalföld, 2002. március 14.) Szavait azért idézem épp most, mert az idén is olvastam a megyei lapok március 15-e utáni számait. Majd’ mindegyikben jelent meg tudósítás az újságírók fogadásáról. A hivatalban lévő politikusok jutalmazták őket, és mintha összebeszéltek volna, egyaránt azt emelték ki, hogy elismerésre méltó a díjazottak tájékoztató tevékenysége.

Nincs ebben semmi szokatlan, elvégre mesterségünk egyik ismérve csakugyan a tájékoztatás. Összegyűjtjük, és igyekszünk pontosan megfogalmazni a közhasznú információkat. Ráadásul azok gondolatait is, akik hivatalból értelmezik eme számokat, százalékokat, összefüggéseket. Némelyik hatalomban lévő politikus talán még el is ismeri, hogy ha firtatunk valamit, akkor jogunkban áll kérdéseinkbe szőni az álláspontunkat. Mindazonáltal a legutóbbi kilenc évben még nem hallottam, nem is olvastam, hogy elismerték volna jogunkat a kijelentő módban megfogalmazott véleményhez. Mintha számukra nem is létezne újságírói tevékenységünk másik ismérve: a vélemény nyilvánítása. Elismerik persze, hogy megörökítjük a gondolataikat, és díjazzák is, ha ezt tehetségesen csináljuk, azt azonban már nem veszik jó néven, hogy szakosodtunk egy-egy témakörre, és óhatatlanul kibukik belőlünk a megszenvedett tapasztalat is.

A fácánok közül az érdekes, amelyiknek pénz van a bőre alatt. A Phasianus colchicus rothschildi peckesen jár, kidülleszti a hordószerű mellkasát, fején tobzódnak a színek (a piros, a türkiz zöld, a bézs meg a szürke), a farktolla pedig hosszú. A nősténye kisebb nála, és fakóbb a színezete, elvégre konyhában a helye, és szülés a dolga. Bizonyára demográfiai okkal magyarázható, hogy a hatóság manapság tiltja a fácánok vadászatát. Még vaktölténnyel se lődözhetünk rájuk.

A legutóbbi napokban tetőpontra hágott az Európai Néppárt-Fidesz ellentét, és a hazai ellenzék is elkezdett csúnyán beszélni. Lefülelt mondatok.

Ellenzékiek vagyunk, de nem úgy, mint ezek.

Tamás Gáspár Miklós filozófus, civil aktivista (Mérce.hu, március 11.)

Egy független vagy ellenzéki portál csak úgy tud megélni, ha minél kisebb létszámú csapattal dolgozik.

Wirth Zoltán újságíró, a Hírklikk főszerkesztője (Átlátszó.hu, március 11.)

A NER énekese.

Kunhalmi Ágnes szocialista politikus Ákosról (atv.hu, március 11.)

Nem kell mindent tudni. Mindent szeretni kell.

Eperjes Károly színész (InfoRádió, március 12.)

Végre úgy élünk, ahogy mindig is szerettünk volna.

Orbán Viktor miniszterelnök (Miniszterelnök.hu, 2019. március 12.)

A Néppárt kevésbé van meg nélkülünk, mint mi nélkülük.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter Manfred Weber budapesti látogatásáról (24.hu, március 12.)

Weber ezer darab vörös vonalat húzott Orbánnak, aki az összesen átlépett.

Cseh Katalin Momentum-politikus (Népszava, március 13.)

Ha valaki a falu kemény csávójaként pozicionálja magát, azt nem lehet csak úgy kidobni.

Török Gábor politológus Orbán Viktorról és az Európai Néppártról (Magyar Narancs, március 14.)

Ha néhány politikust vagy újságírót el kell küldenem a k.rva anyjába, ezután is meg fogom tenni.

Puzsér Róbert publicista, budapesti főpolgármester-jelölt (Népszava, március 14.)

Az ellenzék a DK-tól a Jobbikig belátta: az azonosságot kell a többiekben keresni, nem azt, ami elválasztja őket.

Lengyel Róbert siófoki polgármester (Magyar Hang, március 15.)

Szánalmas balf@szok vagyunk, ha hagyjuk, hogy gyalázzanak minket az előfizetők pénzéből.

Hadházy Ákos volt LMP-politikus a közszolgálati médiumokról (444.hu, március 15.)

A hatalom a teljes médiarendszert ellenőrzi.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke (Népszava Online, március 15.)

Akinek a hatalom minden, annak a haza semmi.

Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök (Facebook.com, március 15.)

Kokárdát is csupán azért tűznek, hogy kétszínűségüket három szín mögé rejtsék.

Orbán János Dénes publicista az ellenzékiekről (Magyar Nemzet, március 16.)

A szabadság osztható, és ettől nem elfogy, hanem több lesz belőle.

Kelemen Hunor erdélyi politikus, az RMDSZ elnöke (Debrecen-nagyváradi Értesítő, március 16.)

Nemzetmegvezető.

Föld S. Péter újságíró (Facebook.com, március 16.)

Orosz pénzből vett kínai susogós mackóban tolja a lopott biciklit a közös piacra.

Para-Kovács Imre publicista a Fideszről (hvg.hu, március 17.)

A mi célunk végső soron Európa megújítása.

Rogán Antal, a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője (Magyar Rádió, március 17.)

A kitüntetést 1994-ben alapította az MSZP. Sokáig öt újságírót tüntetett ki a Szabad Sajtó Alapítvány, hárman az országos sajtóból kerültek ki, ketten a Budapesten kívüliből. E gyakorlatot Földes György történész, az alapítvány elnöke úgy módosította, hogy az egyik évben vidéki Magyarországon dolgozó újságírót vett számításba, a másik évben országhatáron túlit. Amikor lemondott pártjának a Népszabadság sorsában tanúsított magatartása miatt, az új elnök változtatott a koncepción. Tegnap, egy kormánypárti sajtóban megjelent, gunyoros hangvételű megjegyzés szerint az idei díjazottak közül csak egy az aktív újságíró.

Ez igaz, mert csupán Rózsa Péter, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese gyakorolja a mesterségünket. A helyzetet mégis árnyaltabban fogalmaznám meg. Bár Gál J. Zoltán nincs jelen a sajtóban, amióta a baloldalhoz kötődő médiumok belső vitái miatt lemondott a Vasárnapi Hírek főszerkesztőségéről. De korábban figyelemre méltó cikkeket írt, még korábban pedig tanítottam is a szegedi egyetemen. Annak ellenére vagyok jó véleménnyel a sajtószakmai működéséről, hogy apja, Gál Zoltán szocialista politikus megbízott belügyminiszter és országgyűlési elnök is volt, és ez nyilván megkönnyítette fia útját a baloldali nyilvánosságban.

Alföldi Róbert sokoldalú alkotó: színész, rendező és festőművész. Újságírói tevékenységét azonban nem ismerem, publicisztikát sem olvastam tőle, véleményét legföljebb interjúkban adta közre. Annyi köze kétségkívül van a sajtóhoz, hogy apja, Alföldi Albert hajósi népművelő szocialista országgyűlési képviselőként 1994 és 1998 között tagja volt a kulturális és sajtó bizottságnak. Az idei kitüntetettek tehát családias légkörben vették át a Szabad Sajtó-díjat az újbudai Flamenco Hotelben. Tisztelem a bíráló bizottság döntését, annyit mégis rögzítenék, hogy vidéki újságírót utoljára 2016-ban tüntettek ki a székesfehérvári Klecska Ernő személyében, határon túlit pedig egy évvel korábban, a Kanadai Magyar Hírlap közösségét.

A koncepcióváltáshoz természetesen joga van a Szabad Sajtó Alapítványnak, különösen akkor, ha belülről fakad. A jelek arra utalnak, hogy az MSZP befelé fordult. Tudomásul vette, hogy kiszorult a vidéki Magyarországról és a határon túli magyar közéletből, ezért figyelmét a budapesti nyilvánosságra összpontosítja. Mindazonáltal megjegyzem, hogy az alapítványt idestova harminc éve abból a pénzből hozta létre, melyet a megyei napilapokért kapott a külföldi sajtóbefektetőktől.    

Két gyöngyszemmel gyarapodott a XXI. századi magyar újságírás dicsőséglistája. Abból az alkalomból, hogy a Debreceni Egyetem díszdoktorrá avatta a Magyar Nemzeti Bank elnökét. Összefoglalom, mi jelent meg erről két online újságban.

A 444.hu-n Albert Ákos cikkének címe ez: „Matolcsy György csatlakozott Vlagyimir Putyinhoz, ő is a Debreceni Egyetem díszdoktora lett”. (2019.03.14. 15 óra 42 perc) A szerző kifejtette, hogy a felsőoktatási intézmény „amúgy elég sajátosan osztogatja a díszdoktori címeket”. De hogy megállapítása még hitelesebb legyen, egy linket is megadott. Nos, haszanz (Haszán Zoltán) korábbi cikkében ez olvasható: „Aztán jött Vlagyimir Putyin díszpolgári címe, ami ellen több tanszék is tiltakozott.” (444.hu, 2019.01.25.)

Egyelőre ne siessük el a következtetést, mert íme, a kacifántos kitüntetési ügy folytatása egy másik portálból. A 444.hu értesülésére hivatkozva Pándi Balázs néhány órával később ezt a címet adta: „Putyin után Matolcsy is a Debreceni Egyetem díszdoktora lett”. (Index.hu, 2019.03.14. 20 óra 57 perc) A cikk szövegében megismételte az állítást, de hogy közleménye még hitelesebb legyen, egy linket is mellékelt hozzá. Kollégája, FB hajdani cikkében ez olvasható: „A Debreceni Egyetem újabb két tanszéke határolódott el Putyin díszpolgárrá választásától.” (Index.hu, 2017.09.08.)

Úgy rémlik, két újságíró összetévesztette a közgazdász Matolcsy György kitüntetését, a Doctor honoris causát az orosz elnök kitüntetésével, a Civis honoris causával. Az életkorukból valószínűleg nem telt arra, hogy latinul tanulhassanak Balla Lajos tanár úrtól a múlt században még Kossuth Lajos Tudományegyetemnek nevezett debreceni intézményben. Nem szép tőlük, hogy felkészületlennek mutatkoztak, közös tévedésük mégis bocsánatos vétek. Logikusan gondolkodtak, elvégre díszpolgári címet leginkább települések, önkormányzati testületek szoktak adni. Az egyetemhez kétségkívül jobban illik díszdoktorsággal kecsegtetni ama közéleti személyiségeket, akiktől anyagi támogatás várható.

Csakhogy ami logikusnak látszik, azt is érdemes ellenőrizni. A két online újságíró mulatságos tévedését súlyosbítja, hogy mindkét digitális utalásban saját szerkesztőségük figyelmesebb munkatársa pontosan határozta meg Putyin elnök szokatlan egyetemi státuszát, a díszpolgárságot. Kínos, ha épp hitelesítőnek szánt utalások hiteltelenítenek felületességről árulkodó cikkeket. 

A Facebook figyelmeztetett a mai születésnaposokra. Dám Lászlóra, akivel a debreceni egyetemre jártunk, és Mosolygó Antalra, akit a nyíregyházi főiskolán tanítottam. Őket az üzenőfalukon köszöntöttem, a húszéves Csökmői Mozaikról azonban itt tűnődnék.

Csökmő félúton van Debrecen és Békéscsaba között. De ha 1920-ban a határ nem választotta volna el Nagyváradtól, akkor a helybéliek még mindig a váradi piacra hordanák a terményeiket. Amikor a nyolcszáz esztendős bihari településen jártam, a Mozaik tizenötödik születésnapján, úgy kétezren lakták a falut. A szerkesztőség talán legérdekesebb vállalkozása egy interjúsorozat, amelyben 2013 óta az elszármazottak szólalnak meg. A legfrissebb számban például a főszerkesztő beszélgetett egy vasutassal, aki a főváros melletti Kistarcsán lelt új otthonra. A váltókezelő „kedves helynek” mondta a szülőfaluját, és akár haza is költözne, ha nyerne egy-két milliárdot a lottón, ám a munkája egyelőre Budapest közelében tartja.

A havilapban hatvan ilyen és ehhez hasonló interjú jelent meg alig több mint fél évtized alatt. Ez azért tünetértékű, mert a Mozaikot nemcsak papírra nyomják, hanem a világhálón is terjesztik. Olyanok is olvassák, akik itthon vagy külföldön karriert csináltak, és anyagilag méltányolják a szűkebb pátria érdeklődését. Nem valószínű, hogy a falu mindenese, a lapot alapító és szerkesztő B. Kiss Andrea egyedülálló vállalkozást hozott volna létre. Klasszikus helyi újságot csinál, benne keresztelő és temetés, rejtvény és viccláda, ovis farsang és veszettség elleni eboltás. Abban tér el a hagyományos működéstől, hogy a digitális olvasók adományaiból és az ötszáz eladott példányból készül, ráadásul folyamatosan pályázik.

Egyesületének időnként be kell számolni a pénzügyekről, ezért tudható, hogy 2015-ben 352678 forintot nyert, ’17-ban 250 ezret, tavaly 200 ezret. A színvonalán pedig meglátszik, hogy a szerkesztőség munkatársai bejárták a Kárpát-medencét. Önköltségi alapon megnézték Ady Endre, Arany János, Móricz Zsigmond és Petőfi Sándor szülőházát, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc és Tompa Mihály emlékhelyét. Minderről persze tűnődhettem volna máskor is, mindazonáltal aligha véletlen, hogy a Csökmői Mozaik épp a szabad sajtó napján született. Van-e még két évtizedet megért helyi lap Magyarországon, amely egyetlen fillérnyi támogatást sem fogad el az önkormányzattól? A jubileumi számban írta róla Nagy Elemérné nyugalmazott tanárnő: „Nagykorú, kinőtte a gyermekbetegségeit.”           

Ha Petőfi ma élne, nem lenne fideszes.

Szili Katalin szocialista politikus (Népszava, 2007. március 14.)

A Magyar Írószövetség elnöke három Sándort emlegetett. Petőfit, Weörest, Kányádit.

Pion István költő (Magyar Hírlap, 2009. április 21.)

Amióta a Petőfi Rádiót hallgatom, jobban mennek a fordulók.

Gyurta Dániel úszó világbajnok (Magyar Rádió, 2011. augusztus 25.)

Petőfi megvetné Orbánt.

Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök (DKP.hu, 2012. március 15.)

/Orbán Viktorról/ Szónokként Petőfi, tárgyalópartnerként inkább Széchenyi szeretne lenni.

Török Gábor politológus (Index.hu, 2012. március 19.)

Mi lett volna 166 éve március 15-én, amikor hideg volt, és esett az eső, ha Petőfi, Irinyi, Vasvári és Jókai hazamennek?

Stefka István újságíró az elmaradt ellenzéki nagygyűlésről (Magyar Hírlap, 2014. március 17.)

/1956-ról/ Akkor mind Petőfik voltunk.

Tóth-Máté Miklós író (Hajdú Online, 2016. december 30.)

Petőfi 2017. március 15-én ki se dugná az orrát a Pilvax-kávéházból?

Bujdos Attila miskolci újságíró (Borsod Online, 2017. március 17.)

Mindenki először Petőfi akar lenni.

Szilágyi Zsófia irodalomtörténész (Magyar Rádió, 2018. március 2.)

Petőfit egy időben tormás kolbászért szalajtották a színészek.

Török Zsuzsa újságíró (Mindmegette, 2018. március 15.)