Médianapló

Médianapló - Karácsony: "A tegnapi vitán elköltöttünk 1000 milliárd forintot"

2019. június 23. 15:45 - Zöldi László

 

A legutóbbi napokban az ellenzéki előválasztás uralta a nyilvánosság fórumait, amelyek fölött Gyurcsány Ferenc szellemujja lebegett. Lefülelt mondatok.

 

A könyvhéten sokan böngésznek, de kevesen vesznek. (Köves József könyvkiadó, Facebook.com, június 16.)

A hatalom végrehajtásra való. (Csák János üzletember, a Mol volt elnöke, volt londoni nagykövet, 24.hu, június 17.)

A krónikusan alulfinanszírozott magyar politikából becsületesen nehéz meggazdagodni. (Weiler Vilmos LMP-politikus, Mérce.hu, június 18.)

Piros-zöld koalíció, közte egy kis fehér. (Mesterházy Attila szocialista politikus az MSZP-Párbeszéd szövetségről, ATV, június 18.)

Csinálunk egy fantasztikus történetet, aminek katarzis lesz a vége. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, június 19.)

Nem azért lettem listavezető, mert Gyurcsány felesége vagyok, hanem annak ellenére. (Dobrev Klára, a DK Európa-parlamenti képviselője, 444.hu, június 19.)

Aki a halottakról ír, az közéjük vegyül. (Spiró György író, Népszava, június 19.)

Az ellenzék arra hajt, hogy este behívják az Egyenes beszédbe vagy a Klubrádióba, ahol jól fel tud háborodni. (Hadházy Ákos volt LMP-politikus, Magyar Narancs, június 20.)

Az ellenzék leginkább panaszirodaként működik. (Révész Sándor újságíró, hvg.hu, június 20.)

Ebben az országban mindenki megosztó, aki erős karakter. (Kálmán Olga, a DK főpolgármester-jelöltje, 168 Óra, június 20.)

A tegnapi vitán elköltöttünk 1000 milliárd forintot. (Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, ATV, június 20.)

Az előválasztás már tényleg nem a baloldal belügye. (Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum főpolgármester-jelöltje, Válaszonline.hu, június 20.)

Az előválasztás célja, hogy megpróbálják a szereplőket átárazni. (Tarlós István budapesti főpolgármester, Magyar Hírlap Online, június 20.)

Tarlós István egyelőre kényelmesen nézi ezt az eseményt. (Mráz Ágoston Sámuel politológus az előválasztásról, InfoRádió, június 20.)

Jobb, ha van, mintha nem lenne. (Majtényi László alkotmányjogász az előválasztásról, ATV, június 21.)

Gyurcsány mellekkel. (Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt Dobrev Kláráról, 444.hu, június 21.)

Amit kapott, azt egy normál lelkületű ember nem bírná sokáig. (Nyáry Krisztián irodalomtörténész Gyurcsány Ferencről, Magyar Hang, június 21.)

Van olyan, amikor a reflektorfény helyett csak gyertyafény jut. (Skaliczki László, a kézilabda-válogatott volt szövetségi kapitánya, a Vác NB I-es csapatának edzője, Népszava, június 21.)

Az ellenzék állapota továbbra is siralmas. (Csáky Pál szlovákiai politikus a magyarországi helyzetről, Mandiner.hu, június 22.)

A kihívó minden valószínűség szerint Gyurcsány Ferenc legújabb magyar hangja, Kálmán Olga lesz. (Bencsik Gábor újságíró, Magyar Nemzet, június 22.)

Száz éve az utca volt a közönség. Most az internet az utca. (Hajós András youtuber, 24.hu, június 23.)

komment

Médianapló - A kommentkultúra lényegéhez tartozik a zsigeri megnyilvánulás?

2019. június 23. 09:41 - Zöldi László

Puzsér Róbertet nem kedvelem, zavar a feltűnési viszketegsége és az ordibálása. Meglepett azonban tegnapelőtti interjúja a 444.hu digitális felületén, amelyről tegnap számoltam be. Feltűnt, hogy történelmi műveltség keveredik trágár szavakkal. Az is, hogy a többi, nála komolyabbnak vélt főpolgármester-jelölttel ellentétben kiforrott a világképe.

Ettől nem lett persze rokonszenvesebb, mégis túlzásnak tartottam, hogy egyik állandó olvasóm ezt írta a tegnapi bejegyzés végén közölt Puzsér-szemelvényekről: „Hát, nekem ezekből a mondatokból csak a nettó gyurcsányozás jön le.” A hozzászólóról csupán annyit tudok, hogy délelőtt fél tizenegy körül olvassa a bejegyzéseimet, és elsőként kommenteli, hogy befolyásolhassa a többi hozzászóló álláspontját. A töredék információkból kirajzolódik, hogy Szombathelyen él, és utálja Orbán Viktort. S bár álnéven jelentkezik, felemás ismeretségünk talán onnan származik, hogy tanítottam néhány évig a helybéli főiskolán.

Azt válaszoltam neki, hogy félreolvasta a bejegyzést, mert az idézett mondatokról nem azt írtam, hogy jók, hanem hogy erősek, vadásznak a hatásra. Erre válaszolta: „Hm, jogos. Nem olvastam az interjút sem, annyira nem érdekel a tag.” Hozzászólótól utoljára akkor olvastam efféle beismerést, amikor azt írta, hogy „Igazad van, de azért a qurva anyádat.” A szombathelyi kommentelő mindig kulturáltan fogalmazott, mostani korrektségét pedig nyilvánosan is megköszönöm. Mindazonáltal szembe ötlött a kommentkultúra egyik jellegzetessége.

Bizonyára azért csodálkozom a gyakran felbukkanó magatartásformán, mert a diploma megszerzése után Kosáry Domokos mellett dolgozhattam. Professzorom, Ránki György hozzá osztott be a történettudományi intézetben, és azt mondta, hogy a rendszer nem kedveli ugyan, de tőle lehet megtanulni a szakmát. A börtönből néhány évvel korábban szabadult történész tanított meg arra, hogy csak arról érdemes vitatkozni, amiben tárgyismeretre tettünk szert. Ez annyira magától értetődő lett, hogy évtizedek óta igyekszem szem előtt tartani. Mióta azonban a digitális sajtóban hozzászólásokkal szembesülök, ritkán tapasztalható, hogy a velem vitatkozók utánanéztek volna a részleteknek.

Úgy rémlik, hogy a zsigeri megnyilvánulás a kommnetelés lényegéhez tartozik. A módjával érdeklődők olykor még azt a bejegyzést sem olvassák végig, amelyhez hozzáfűzik a véleményüket. Mentségükre szóljon, hogy nem Kosáry Domokostól tanulták a szakmát.

8 komment

Médianapló - Puzsér, a főpolgármester-jelöltek közül a legjobb publicista

2019. június 22. 09:52 - Zöldi László

Óvatosságból megnéztem a Magyar Hang legfrissebb számát is. A hetilapban rovata van Puzsér Róbertnek, a szerkesztőség az olvasott utolsó oldalra tördelteti a gondolatait. Ezúttal vetélytársa, Karácsony Gergely úgynevezett Tiborcz-adóját elemezte, és Botka László nagy hírre vergődött kampánymondatáig vezette vissza. Bár téved abban, hogy a szocialista miniszterelnök-jelölt a „Fizessenek a gazdagok!”-at tavaly dobta be a köztudatba (egy évvel korábban lepett meg bennünket vele), publicisztikai vonalvezetése világos. Nem hozott azonban lázba, annál inkább késztet tűnődésre terjedelmes interjúja a 444.hu digitális felületén.

Ugyancsak tegnap jelent meg, de érdekesebbnek, izgalmasabbnak, összefogottabbnak, szórakoztatóbbnak hat. Olyan ember világképe rajzolódik ki belőle, aki a rendszerváltást zsákutcának tartja, két legártalmasabb politikusának pedig Gyurcsány Ferencet és Orbán Viktort, akik megérdemlik egymást, de mi nem érdemeljük meg őket. Mindazonáltal elismeri, hogy a politikai mezőnyből rajtuk kívül senki sem képes identitással kecsegtetni a választópolgárokat. Az azonosulási vágyat úgy foglalnám össze, hogy Gyurcsány a XXI. századi kádárizmus európai, Orbán pedig az ázsiai változatát kínálja közfogyasztásra.

Az interjúban tizenhárom figyelemre méltó mondatot találtam, amely átlagon felüli teljesítmény. (Ilyesmire a közéleti személyiségek közül csak a legjobb formában lévő Orbán és Gyurcsány volt képes.) Ezekben a napokban a többi főpolgármester-jelölttel szintén készültek terjedelmes interjúk. Tarlós Istvánnál öt figyelemre méltó mondatot leltem, Karácsony Gergelynél négyet, Kálmán Olgánál hármat, Kerpel-Fronius Gábornál egyet. Interjúikból világkép nem bontakozott ki.

A publicista és a politikus között az a különbség, hogy a publicista kitálal, a politikus pedig kitalál. Vagy legalábbis megpróbálja kitalálni, vajon mit akar hallani tőle a választópolgár. S mire beérik, már arra sem emlékszik, mivel hozakodott elő hajdanában. Puzsér Róbert túl harsány és trágár ahhoz, hogy valaha is szalonképes politikus lehessen belőle. Erős mondatai azonban emlékeztetnek a csúcsformában lévő Bertha Bulcsúra, aki a múlt század nyolcvanas éveiben az Élet és Irodalom hasábjain formálta az értelmiségiek szemléletét. Puzsér még adós a szemléletformáló publicisztikák megírásával, bár egyet már elmondott Sarkadi Zsoltnak, a 444-es interjú készítőjének.

 

Tíz erős mondat az interjúból

 

Készen állunk Orbán rendszerét leváltani arra, aki okozta?

Hiába próbál az ellenzékben bárki bármilyen alternatívát alapozni a Fidesszel szemben, Gyurcsány odamegy, és összegyurcsányozza.

Aki Gyurcsánnyal összefog, az Gyurcsány része lesz.

Gyurcsány Ferenc az egyetlen, aki biztosan nem alkalmas arra, hogy leváltsa Orbán Viktort.

/Gyurcsányékról/ Velem ne tegyék meg azt, amit Orbán tesz velük.

/Dobrev Kláráról/ Gyurcsány mellekkel.

/Gyurcsányról és Orbánról/ Ők az a két politikus az elmúlt húsz évből, akik mertek megosztó közléseket megfogalmazni.

Identitást kell szembeállítani velük, mert ők identitást kínálnak. Mindenki más megúszni próbálja a politikát.

Identitás a konfliktusok és az erős mondások megúszásával nem képezhető.

A f@szom kiszorít a világból egy darabot, amit a nők sokkal etikusabb módon a csöcsükkel tesznek.

16 komment

Médianapló - Mitől lázas az ellenzéki sajtó?

2019. június 21. 10:01 - Zöldi László

Kedvenc publicistám írja a Népszava mai számában: „Budapest a főpolgármester-jelöltek előválasztási lázában ég.” Nem baj, ha Friss Róbert így érzi, mert van igazság a megállapításában. A baj az, hogy az ellenzéki sajtó is a budapesti előválasztás lázában ég, és hajlamos megfeledkezni a fővároson túli országról. Ezekben a napokban a vidéki Magyarország még csak nem is a második számú témakör. Megelőzi Brüsszel, amelynek uniós pozícióharcai szintén lázban tartják a budapesti újságírókat.

Tragikomikus a fel-felbukkanó érvelés, miszerint a fideszes propagandagépezettől végre elvettük a kezdeményezést, mert már mi határozzuk meg a politikai napirendet, és a kormánypárti sajtó is kénytelen a témáinkkal foglalkozni. Ebben is van igazság, csak éppen nem vesszük észre, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében az ellenzéki sajtó akaratlanul is a kormányzat érdekét szolgálja. Minél kevesebbet foglalkozik a vidéki Magyarországgal, annál inkább bebetonozza Orbán Viktort a hatalomba. Vannak persze mentőkörülmények a kormányzat tevékenységét fürkésző sajtó számára.

A Népszava mai számában Vas András a balatoni strandokról, Doros Judit a falusi postásokról tűnődik, Balogh Gyula a kecskeméti színház előadásáról, Vincze Attila pedig a váci kézilabda-csapatról ír. Igen ám, de az amúgy figyelemre méltó megnyilvánulások inkább csak enyhítik az előválasztási téma burjánzását. Értem, hogy például az ATV-t és a Klubrádiót csak Budapesten és vonzáskörzetében lehet fogni. Azt is, hogy a két adó a többi régióban és külföldön csupán a világhálón nézhető-hallható. Szakmailag még azt is megértem, hogy miért hagyják figyelmen kívül a Közép-Magyarországon túli régiókat, különösen akkor, ha az előválasztás lázában égnek.

Azt nem értem, hogy miért nem értik: az ellenzéki Budapest bázisán aligha lehet megalapozni a 2022-es országgyűlési választás győzelmi esélyét. Ehhez legalább azokat a nagyvárosi polgármester-jelölteket kéne bemutatni és figyelemmel kísérni, akiket az alkalmilag egyesült ellenzék arra választott ki, hogy idén ősszel versenyezzenek a kormánypártok jelöltjével. Már jó néhány helyen van közös ellenzéki jelölt, akiről azonban többet nem tudunk. Az a benyomásom, hogy ebben a tekintetben az ellenzéki pártok és a civil egyesületek előbbre tartanak, mint a velük rokonszenvező országos médiumok. Vajon ez akkor is így marad, ha a Budapesten elhatalmasodott előválasztási láz elmúlik?

5 komment

Médianapló - Tíz mondat az előválasztásról

2019. június 20. 10:05 - Zöldi László

Az előválasztás veszélyes műfaj. Váratlan jelöltek is felbukkanhatnak. (Mráz Ágoston Sámuel politológus, InfoRádió, 2019. január 14.)

Az előválasztás az új várospolitika előszobája. (Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, ATV, 2019. január 28.)

Az előválasztás egy roncsderbi. (Lánczi Tamás politológus, M1, 2019. január 28.)

Végre egy választás oly sok kudarc, fiaskó után, amit garantáltan ők nyernek meg. (Megyeri Dávid újságíró a baloldalról, Magyar Idők, 2019. január 29.)

Jobb, mint az áttekinthetetlen háttéralkuk. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2019. január 30.)

Azt eddig is tudtam, hogy a DK-nek lesz jelöltje az előválasztáson, de eddig azt hittem, hogy én leszek. (Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje Kálmán Olga indulásáról, Facebook.com, 2019. június 6.)

Ha volt bármi értelme az előválasztást kitalálni, ez az a pillanat, a Dobrev-Kálmán duó színre lépése. (Ceglédi Zoltán politológus, cegledizoltan.hu, 2019. június 6.)

Az előválasztás beugró. (Kanász-Nagy Máté LMP-politikus, 2019. ATV, június 7.)

Az ellenzék most jelöltet keres, nem főpolgármestert. (Kálomista Gábor filmproducer, Hír TV, 2019. június 13.)

Az előválasztás dologban Karácsony Gergő volt a legaktívabb. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, ATV, 2019. június 19.)

 

2 komment

Médianapló - Gyurcsány vádolható-e nagyképűséggel?

2019. június 20. 09:38 - Zöldi László

 

A Demokratikus Koalíció körül épp úgy gyülekeznek az arctalan és arcátlan trollok, mint a kormányzó pártok digitális holdudvarában is. Aki értelmezni meri a DK-elnök ellentmondásos tevékenységét, azt gyűlölködéssel vádolják, és fideszbérencnek kiáltják ki. Ha a világhálós támadás engem érint, akkor behúzom fülem-farkam, és elhatározom, hogy soha többé nem írok Gyurcsányról. Ő azonban nem hagyja magát, és gondoskodik arról, hogy felfigyeljenek rá.

A tegnap esti interjúját ma reggel ismét megnéztem az ATV honlapján, hogy ellenőrizzem magam. Kiderült, hogy néhány órával korábban rosszul figyeltem meg a metakommunikációját. Tegnap este még azt hittem, hogy lekezeli, lenézi, semmibe veszi a Momentum budapesti főpolgármester-jelöltjét. Ez abban nyilvánult meg, hogy nem akarta tudni Kerpel-Fronius Gábor keresztnevét. De másodjára rájöttem, hogy tényleg nem tudta. Arckifejezéséből, gesztusaiból az sejlett ki, hogy nem ugrik be neki a Gábor, mert hálás tekintettel fogadta a műsorvezető Krug Emília segítségét.

Ha lett is volna bennem előítélet Gyurcsány Ferenc iránt, az ma reggel elenyészett. Egyre nyilvánvalóbb, hogy korántsem a nagyképűség beszélt belőle. De ha még csak tanulgatja a momentumos jelölt keresztnevét, vajon mivel magyarázható, hogy a műsorvezető kérdésére bevallotta: olvasta ugyan Karácsony Gergely és Kálmán Olga programját, a harmadikéra azonban nem maradt ideje. Elvégre azért érkezett a tévéstúdióba, hogy az előválasztásról fejtse ki az álláspontját. Számíthatott arra, hogy a főpolgármester-jelöltek programjai is szóba kerülnek.

A kínos érzést nem csökkentette, hogy kiderült: Gyurcsány a negyedik jelölt programját sem olvasta, mert „Puzsér nem politikai tényező”. Lehet, hogy ebben igaza van, mindazonáltal az előválasztás megzavarására vállalkozó publicista mintegy 150 oldalnyi elképzelést tett le a nyilvánosság asztalára. Akadnak benne figyelemre méltó mozzanatok. Mindezek után úgy áll össze a kép, hogy a pillanatnyilag legkevésbé sikertelen ellenzéki párt vezetője a négy lehetséges program közül nem olvasta a második legkevésbé sikertelen ellenzéki pártét, és ama jelöltét sem, aki el akar majd vinni néhány százalékot az előválasztáson nyertes ellenzéki jelölttől. Ez talán épp elég lesz Tarlós István győzelméhez.

A DK-s trollok örömére fölmentem tehát Gyurcsány Ferencet a siker mámorában előjött nagyképűség vádja alól. De mit kezdjünk azzal, hogy elfelejtett fölkészülni egy tévéinterjúra?          

1 komment

Médianapló - Ártalmas-e a tegezés?

2019. június 19. 10:18 - Zöldi László

 

Tegnap este Rónai Egon másodszor igyekezett magázni Kálmán Olgát. Ezúttal már sikerült neki, néhány napja viszont még a régi kollegina sikerrel hárította a próbálkozását. Érdekes helyzet teremtődött.

Hajdan az Egyenes beszéd című műsor Kálmán Olgával indult, akkor ő számított az ATV első számú arcának, a sokoldalú Rónai Egon pedig a másodiknak. Amidőn azonban az első arc nem éppen barátságos körülmények között átszerződött a Simicska-féle Hír TV-hez, a második örökölte a műsorát. Most az Egyenes beszéd stúdiójában faggatta a műsorvezető a budapesti főpolgármester-jelöltet. Aki megtanult kérdezni, ám tegnap esti válaszai iskolásra sikeredtek. Két hete politikus, még nem tanult bele új szerepébe.

Utódja magázta, jelezve a távolságtartást. Azt, hogy az újdonsült politikust az ATV-nek meg kell szólítania, bár a hajdani műsorvezető és a hajdani munkaadó kapcsolata megváltozott. Mindazonáltal a tegeződés-magázódás jelensége mélyebb rétegeket is érint. Itt van például a szintén ATV-s A nap híre. Kötetlenebb, fesztelenebb műsor, melynek moderátorai (például Simon András) tegeződnek a három stúdióvendéggel. Az, hogy az egyik újságíró, és szakmánkban szinte kötelező a tegeződés, magától értetődővé teszi a bensőségesebb kapcsolatot. De mihez kezdjünk ama politikussal, akit ugyanez a moderátor egy másik (komolyabb, távolságtartóbb) műsorban óhatatlanul magázna?

Arról nem is szólva, hogy ha a stúdióvendégek között feltűnik Gréczy Zsolt a Demokratikus Koalícióból, akkor Gyurcsány Ferenc bizalmi munkatársát vagy a hajdani újságírót tiszteljük-e benne. Tegezze a moderátor a szakmai ismeretség jogán? Vagy magázza, mert távolságtartóbb műsorok vezetőjeként már megtanulta önözni? Esetleg maradjon mégis a tegeződésnél, és majd ha megint komolyabb műsor moderátora lesz, akkor pedig kérje meg, hogy magázódjanak inkább? Voltaképpen mi az újságíró dolga? Vajon nem az, hogy a döntések megindoklására kényszerítse a politikusokat? A számonkérést megkönnyíti vagy megnehezíti-e a tegezés, illetve a magázás?

Nem állítom persze, hogy a kormánypárti sajtó munkatársai fürkészik a hatalomban lévő politikusok tevékenységét. Például az egyik legismertebb, az ötödik számú Fidesz-tagkönyv tulajdonosa ősidők óta ismeri Orbán Viktort. A jelenlegi távolságot úgy hidalja át, hogy a nyilvánosság fórumain letegezi az ország első emberét, majd hozzáfűzi, hogy „Miniszterelnök Úr”. Az a jó, ha nem játssza meg magát, a sarzsinak mégis megadja a tiszteletet?

komment

Médianapló - Miből lesz a szállóige?

2019. június 18. 10:25 - Zöldi László

 

Kő András olyan újságíró, aki írószemmel látja a világot, de nem szépirodalmi műfajokban jeleskedik. Akármelyik szerkesztőséghez szegődik, követem olvasóként. A legutóbbi években a Magyar Hírlapnak dolgozik, és mintha a kormányzati családpolitikát támogatná, midőn Széchenyi Istvánt idézi: „Oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni.” (2019.06.15.)

Kételkedni kezdett azonban a mondat eredetiségében, és Tóth Béla Szájrul szájra című könyvében (Athenaeum, 1901) meg is találta a magyarázatot. A szállóigék legismertebb magyar kutatója ugyanis mindenkit megkérdezett, aki a XIX. század végén számított, és senki sem erősítette meg Széchenyi szerzőségét. Talán ő mondta, de nincs nyoma az életművében. Kő András arra jutott, hogy „Egy jó szállóigét nem kezd ki az idő, nem koptatják meg az évszázadok.” Ez két tanulsággal is járhat.

Az egyik az, hogy csupán az a textus tekinthető hitelesnek, amely nem lóg ki a kontextusból. A másik pedig, hogy abból a mondatból lesz szállóige, amely az összefüggéstől függetlenül is jelent valamit az utókornak. Nekem például szállóige-gyanús volt Bajnai Gordon minapi kijelentése: „Játékosnak mentem, játékszer lettem.” (ATV, 2019.04.12.) Vele nincs is gond, elvégre miniszterelnök volt, és kap majd egy lábjegyzetet a történelemkönyvekben.

Igen ám, de a mondatból aligha rajzolódik ki az utókor számára, hogy 2010 után visszatért a hazai közéletbe, alapított egy ernyőszervezetet, amely lehetővé tette volna az ellenzéki pártok összefogását, akadtak azonban ellenzéki politikusok, akik ellehetetlenítették a tevékenységét. Ha a körülmények a mi számunkra is homályosak, akik átéltük a 2014 előtti furcsa hónapokat, vajon az utókor miért értené meg az amúgy figyelemre méltó mondat mögöttes tartalmát?

2019-ből nem egészen fél év telt el, és 31 mondatot leltem az idei sajtóban, amelyeket érdemes fontolóra venni. Közülük idézek néhányat, mert bennük látom, hogy nem kezdi ki őket az idő.

 

Tíz szállóige 2019-ből

 

A sötétség jobban terjed, mint a fény. (Révbíró Tamás műfordító, Hócipő, január 5.)

A legfontosabb kormányzati kommunikációs eszköz a trollbamondás. (László József újságíró, Facebook.com, január 16.)

Az üres tányér a konyhai vastaps. (Szűcs Nelli színésznő, Magyar Rádió, február 16.)

Csapatban könnyebb megélni a vereséget. (Verőci Zsuzsa sakk-nagymester, Magyar Nemzet, február 23.)

Tarlós a golyóit Orbán nadrágjában hordja. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, március 2.)

Kitüntetés és díj között az a különbség, hogy a díj pénzzel jár. (L. Simon László kultúrpolitikus, M5, április 11.)

Ha az emberiség okosabb lenne, már rég kihalt volna. (Spiró György író, Népszava, április 13.)

Nálunk a ceruzát is malomkővel hegyezik. (Szele Tamás újságíró, FüHü.hu, április 27.)

A szépirodalom megcsúnyult. (Pintye Z. Zsolt újságíró, Facebook.com, május 19.)

Egy emigráns mindenét elveszíti, kivéve az akcentusát. (Réthy Béla németül dolgozó riporter, Nemzeti Sport, május 25.)

komment

Médianapló - Tíz mondat Kálmán Olgáról

2019. június 17. 11:04 - Zöldi László

Attól a vágytól vezérelve, hogy visszaküzdje magát az országos nyilvánosságba, olyan feladatra hagyta magát rábeszélni, amelyre nincs felkészülve. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2019. június 6.)

KO-val győzünk. (Vágó István DK-politikus, volt műsorvezető, Facebook.com, 2019. június 7.)

Aki Kálmán Olgára szavaz, az jelenleg az őt indító DK-t erősíti. (Pápay György publicista, Azonnali.hu, 2019. június 7.)

Erősen elkötelezett ellenzéki újságíróként taszíthat olyanokat, akik inkább semleges szavazók. (Juhász Attila politológus, hvg.hu, 2019. június 7.)

A függetlenség álarcában lépett színre. (Horváth K. József újságíró, Blogstar.hu, 2019. június 8.)

Olga nem ellenfél, inkább a meccsbe izgalmat hozó, komoly versenytárs. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2019. június 8.)

Nemcsak kérdezni tud, hanem tudni fogja a választ is. (Gréczy Zsolt DK-politikus, ATV, 2019. június 12.)

Kálmán Olga programja - legalábbis amennyit megtaláltam belőle - négy mondat. Ez legfeljebb zavarórepülésnek jó. (Ésik Sándor ügyvéd, Azonnali.hu, 2019. június 14.)

Kálmán nem hímező-hámozó politikus, hanem frappáns módon fogalmazó tévés. (Szily László újságíró, 444.hu, 2019. június 15.)

Kálmán Olgát egyszerűen imádják. Ő a baloldal „Olgája”. (Bruck András író, Facebook.com, június 15.)

 

komment

Médianapló - Milyen messze van Makó Jeruzsálemtől?

2019. június 17. 10:44 - Zöldi László

A Bekiáltás nevű blogot Kabai Domokos Lajos újságíró működteti. Orosz szakon végzett a debreceni egyetemen, és a szláv témakörben szakértővé képezte ki magát. Digitális naplóját egyre többen olvassák, például a Csernobil-tévésorozatról írott esszéjét a legérdekesebb és legtartalmasabb értelmezések között tartom számon.

A szerző vitába bocsátkozott egy másik újságíróval, aki szintén katonáskodott. Így cáfolta: „A magyar katonaélet körülményei olyan messze voltak a szovjetunióbelitől, mint Makó Jeruzsálemtől.” (2019. június 15.) Egy nappal korábban jelent meg a Magyar Hírlapban Nagy Ervin cikke, és a Jobbik-alapító filozófus ezt írta az ellenzéki mozgolódásokról: „Az egyes pártok ötletei oly messze vannak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.” Két különböző témában szólaltak meg, szemléletük pedig olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Sokáig ugyanis azt hittem, hogy a közmondás a két város közti távolságra utal.

Olvastam azonban Torgyán József egyik utolsó megnyilvánulását. A népszerűség hajhászásától sem idegenkedő, mindazonáltal művelt kisgazda politikus az állami földek licitjéről fejtette ki az álláspontját: „Az árverés olyan messze áll tőlünk, mint Makó lovag Jeruzsálemtől.” (Magyar Nemzet, 2016. április 23.) Ekkor kezdtem gyanakodni, és figyelemre méltó művelődéstörténeti összefüggésre bukkantam. Ballagi Mór nyelvész a Magyar példabeszédek, közmondások és szójárások gyűjteménye című könyv 1850-es kiadásában így fogalmazott: „Annyira van, mint Makó Jeruzsálemben.”

Arra utalt, hogy a két város közti kapcsolat nem távolsági, sőt nem is települések közti. A történet dióhéjban, hogy II. András (Endre) királyunk 1217-ben harcba indult a Szentföldet elfoglaló „hitetlen muzulmánok” ellen. A keresztes hadjárat egyik résztvevője Makó vitéz volt, aki a Velencében bérelt hajón iszogatott. Miközben hullámzott alatta az Adriai tenger, fel is öntött a garatra. Arra ébredt a fedélzeten, hogy a parton város suhan el, és a templomok tornyán kereszt díszeleg. Módosult tudatállapotában azt képzelte, hogy megérkezett Jeruzsálembe, holott csupán a dalmáciai Spalató (a mai Split) tornyait látta.

A közismert hasonlat helyett megfontolásra ajánlom eme változatot a publicistáknak és politikusoknak: valamik vagy valakik „olyan messze vannak egymástól, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől”. Ez ugyanis azt jelenti, hogy nincsenek távol egymástól. Különösen akkor, ha ellenzékiek.  

komment
süti beállítások módosítása
Mobil