Az elmúlt héten rendezték meg a III. Demográfiai Csúcs elnevezésű tanácskozást. A hatalomban lévők kifejtették álláspontjukat a népesedéspolitikai kérdésekről. Talán megbocsátják a közjogi méltóságok, hogy nem az ő előadásaikról tűnődöm a Médianaplóban, hanem egy szimpla államtitkár megnyilvánulásáról. A Miniszterelnöki Kabinetiroda egyik vezető munkatársa, Dömötör Csaba maga vállalkozott arra, hogy a Magyar Nemzet tegnapi számában összefoglalja a konferencián elhangzott gondolatmenetét.

Eme mondatára kaptam föl a fejem: „Egy ország csak akkor lehet családbarát, ha a támogató intézkedéseken túl a nyilvánosság egésze is az.” Nem bontotta ki, csupán utalt rá, hogy a nyilvánosság fórumait két véglet befolyásolja. A bulvársajtó élezi a családban megnyilvánuló feszültségeket, a reklám pedig idillikus képet fest a famíliáról. Van persze egy harmadik gond is: a közösségi média, mely szerinte a társas magány fóruma. Eszmefuttatásából azt olvastam ki, hogy nem elég családbarát intézkedéseket hozni, a médiafogyasztók tudatállapotát is föl kell készíteni a hagyományos, keresztény értékekre épülő, férfi és nő közötti családmodell befogadására.

Erre rímelt Szánthó Miklós hozzászólása is. A Kelet-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi elnöke a demográfiai tanácskozáson kifejtette: „A KESMA azt tűzte ki célul, hogy a család intézményét, ha úgy tetszik, reklámozza.” Kijelentése érdekes színben tünteti föl Dömötör Csaba álláspontját a reklám idillikus hatásáról. De lappang itt egy másik ellentmondás is. A KESMA „mindössze” 476 médiumot foglal egységes keretbe, nem a hazai nyilvánosság egészét. Hogy a kormányhoz közel álló alapítvány a nyilvánosság hány százalékát teszi ki, arról nincsenek fölmérések, de hogy a többségét, az biztos.

Ha egy államtitkár, aki a propagandaminisztériummal azonosítható miniszterelnöki kabinetiroda vezető munkatársa, a nyilvánosság egészéről beszél, akkor idézett mondata arról árulkodik, hogy a hatalmon lévők elégedetlenek a média egységesítésével, egybehangolásával. Számíthatunk a további térhódításra, az úgynevezett gleichschaltolás folytatására. Dömötör államtitkár megelőlegezte, hogy a kormánytól még független médiumoknak azért is be kell hódolniuk, nehogy véletlenül hitelesnek és támogatandónak tekintsék például az élettársi kapcsolatot. Holott ma már legalább annyian élnek együtt állami pecséttel ellátott házasságon kívül, mint belül.                    

Javában zajlik az október 13-án esedékes önkormányzati választás kampánya. Budapesten három figyelemre méltó főpolgármester-jelölt gyűjtötte az induláshoz szükséges aláírásokat. A jelenlegi városvezető, az ellenzéki pártok közös jelöltje, és egy magánjelölt, akit egyébként kiabálós publicistaként ismertünk meg. Az első kettő gyorsan megszerezte a szükséges aláírások kétszeresét. A harmadik elég nehezen tett szert ötezernél valamivel többre, de talán akkor is továbbjut, ha találnak nála néhány száz érvénytelent. Puzsér Róbertet tegnap kétszer is láttam-hallottam erről beszélni.

Először sajátságos körülmények között. Utcai sajtótájékoztatóját a Mérce.hu adta közre. Csakhogy a kiválasztott épülettel szemben építkeztek, és a légkalapácsok robaja, a betonkeverők nyiszorgása és a munkások kurjongatása elnyomta Puzsér amúgy harsány hangját. Ha össze kéne foglalni a mondandóját, akkor a szórványos szavaiból arra következtetnék, hogy valami adatbázis-építési botrányról beszélt. A közszolgálati tévében biztonságosabb körülmények közepette adott egy nyolc és fél perces interjút az ismeretlen műsorvezetőnek. Aki annyit árult el magáról, hogy október 13-én nem Budapesten, hanem lakhelyén, Hajdúszoboszlón járul majd az urnához.

Azt tudakolta, vajon Puzsér miért jelentette föl Karácsony Gergelyt a Fővárosi Választási Bizottságnál. Talán csak nem az igényelt „kilencszáz” ajánlóívért? Az arcán látszó zavar nyomán átvillant az agyamon, hogy ha egy ívre nyolc adatsor fér, akkor a 7200 épp illik az ötezer aláíráshoz. Elvégre számolni kell az esetleg érvénytelenekkel is. De közben magához tért a műsorvezető, és pontosította magát. Jegyzeteibe pillantva kilencezret mondott. Ez elvileg 72 ezer aláírást jelenthet, és kétségkívül táplálhatta volna ama gyanút, hogy az ellenzék közös jelöltje azért gyűjtött adatokat, mert máskülönben az aktivistái révén nem szólíthatná meg a vele rokonszenvezőket.

Jól kifundálták ezt a közszolgálati tévében. Ehhez képest a műsorvezető elügyetlenkedte a poént, az interjúalany pedig épp csak utalt rá. Márpedig a nyilvános szereplés egyik alaptétele, hogy ami magától értetődő az interjúalany számára, az nem föltétlenül evidens a médiafogyasztó számára. Azt bizony el kell magyarázni. A felvázolt eset tanulsága tehát az, hogy egy ügyetlen műsorvezető és egy hozzá méltó interjúalany „jóvoltából” a kormánypárti televíziónak nem sikerült pellengérre állítani Tarlós István legveszélyesebb ellenfelét.        

A magyar focit egyeseknek hallgatni kellemetlen, nekem meg közvetíteni az. (Knézy Jenő tévériporter, Telegráf, 1993. október 29.)

Nemcsak a magyar foci züllött le, hanem a magyar közönség is. (Szále László újságíró, Sport plusz Foci, 1994. szeptember 3.)

A magyar foci annyira rossz, hogy még lopott pénzből se működik. (Csenki Attila humorista, RTL II., 2015. május 18.)

A magyar foci egy jottányit sem fejlődött, de a válogatott igen. (Kövesdi Péter újságíró, Vasárnapi Hírek, 2015. november 21.)

Költeni már megtanult a magyar foci, eladni még nem. (Aranyossy Áron újságíró, 24.hu, 2018. február 3.)

Már nem a pénz hiányzik a magyar fociból, hanem a foci. (Ceglédi Zoltán politológus, hvg.hu, 2018. március 24.)

A mai magyar fociból hiányoznak a karakterek. (Kabát Péter volt válogatott labdarúgó, Index.hu, 2018. június 12.)

A magyar foci kizárólag a dumában erős. (Bernau Péter sportújságíró, Népszava, 2018. július 13.)

A magyar foci jó. Csak nem kéne nemzetközileg inzultálni. (Mészáros Sándor irodalomtörténész, Facebook.com, 2019. augusztus 14.)

A magyar foci tudáshiányos és értelmiségellenes. (Kele János közgazdász, Magyar Narancs, 2019. szeptember 5.)

Miniszterelnökünk szeptember első szombatján szokott irányt mutatni az övéinek. A Fidesz-holdudvar holnap hallgatja meg Kötcsén. Tegnap viszont egy nemzetközi demográfiai tanácskozáson beszélt Orbán Viktor. Állítólag igénybe veszi tanácsadók écáit és beszédírók fordulatait, de a fontosabb szövegeket ő önti végső formába. Ha így van, akkor egyszerre kellett dolgoznia két megnyilvánulásán. Amikor ilyen helyzetbe kerül, az a benyomásom róla, hogy minél többet beszél, annál kevesebbet mond.

Tegnap például megpendítette, hogy a XX. század két világháborúja voltaképpen európai polgárháború volt. Állítását nem bontotta ki, ezzel magyarázható, hogy az ellenzéki publicisták és bloggerek történelemhamisítást olvastak a fejére, vagy ami még rosszabb: a történelmi ismeretek hiányát rótták föl neki. Pedig a miniszterelnök Schmidt Mária nevű tanácsadója közreműködésével csupán átemelt egy gondolatot az egyik német történész álláspontjából. Lehet, hogy a történésznek nincs igaza, de tévedését a szakma szabályai szerint terjedelmesen bontotta ki. Ha ebből egy magyar politikus csak egy mondatot tesz a magáévá, akkor ebből mindössze az sülhet ki, hogy a más véleményen lévők elmagyarázzák neki a világháború és a polgárháború közti különbséget.

Miközben tanítgatják a kormányfőt, elsiklanak a beszéd leglényegesebb megállapítása fölött, miszerint „A család és a gyerek nem más, mint a nemzeti közösség biológiai újratermelésének előföltétele.” Talán nem torzítom el Orbán Viktor eszmefuttatását, ha úgy foglalom össze, hogy a magyar miniszterelnök uniós kényszerűségből nem utasíthatja „helyes” ítélkezésre a kormányzattól, vagyis a végrehajtó hatalomtól független bíróságokat. Ezért aztán zárójelbe teszi a modernitás egyik alaptételét, a hatalmi ágak szétválasztását. Az alkotmányban (alaptörvényben) rögzítteti például az általa elképzelt család védelmét, hogy a bírák még csak véletlenül se ítéljenek a nemzet túlélése szempontjából nélkülözhetetlen család ellen.

Hogy aztán a hagyományos családszemlélet szolgál-e ürügyként az igazságszolgáltatás megzabolázásához, vagy az abszolút hatalom kiépítéséhez szükséges-é a kormányzat családpolitikája, ezt e 2500 karakternyi bejegyzésben nem dönteném el. Mindenesetre Orbán tudja, hogy mit beszél. Rosszul mérjük föl a helyzetet, ha azzal bíbelődünk, hogy felvilágosítjuk arról, vajon mi a különbség a világháború és a polgárháború között.       

Fél évszázada élek a fővárosban. 1969 szeptemberében 1400 forintnyi fizetésből béreltem ötszázért albérletet a budai Várban. Azóta laktam Kelenföldön, Mátyásföldön, Zuglóban, a Hűvösvölgyben, Terézvárosban, Józsefvárosban és Újlipótvárosban is. Úgy vettem észre, hogy Budapest nem más, mint különböző hangulatú kisvárosok laza halmaza. Ezért késztet tűnődésre az óbudai Tarlós István minapi megnyilvánulása a közszolgálati rádióban.

Budapest hivatalban lévő főpolgármestere azt találta mondani Karácsony Gergelyről, a Fehérgyarmatról Debrecen érintésével idestova negyedszázada Budapestre érkezett férfiúról, hogy alkalmatlanságának bizonyítéka: „Nem ismeri a várost, ő maga sem budapesti.” Az ellenzéki főpolgármester-jelölt persze sértésnek vette a kijelentést, és néhány százezer nem Budapesten született pesti nevében ki is kérte magának. A politikusok hajlamosak túldramatizálni gumicsont-kijelentéseket, Tarlósnál azonban nem az ellenzéki politikusnak „kijáró” kormánypárti ellenérzést vélem fölfedezni. Az a benyomásom, hogy berzenkedése mélyebbről fakad.

Legendás volt rossz kapcsolata a miniszterelnökséget vezető miniszterrel, Lázár Jánossal. Ellentétük valószínűleg abból adódott, hogy a hódmezővásárhelyi házából budapesti hivatalába járó Lázár rendszeresen figyelmeztette Tarlóst, hogy egy vízfejet irányít. A kancelláriaminiszter okkal vagy ok nélkül, de igyekezett lecsipkedni a fővárosról ama pénzeket, amelyeket a vidéki Magyarországnak szánt. Ezt Tarlós nem vette jó néven. Íme, egy idézet tőle: „Olyan emberekkel nem tudok vitatkozni a fővárosi tömegközlekedésről, akik viszonylag szerény településekről a közelmúltban származtak el.” (Index.hu, 2016.01.13. És még egy idézet tőle, egy nappal későbbről: „Tapasztalok egyes kormány közeli emberektől egy teljesen érzelmi alapú, zsigeri ellenséges érzületet a fővárossal szemben.” (Heti Válasz, 2016.01.14.)

Az elsőről mondhatjuk, hogy a címzettje Lázár János volt. De a második idézet olvasása közben nem hagyható figyelmen kívül, hogy a „fiúk” is vidékről jöttek. Például Orbán Viktor Székesfehérvárról-Felcsútról érkezett a fővárosba, Kövér László Pápáról, Áder János Csornáról, Szájer József Sopronból, Rogán Antal Körmendről és Kósa Lajos Debrecenből. Mindannyian fővárosi egyetemen szereztek diplomát, majd Pesten ragadtak. Ha van igazság Tarlós István mérsékelten sértő kijelentésében, akkor rájuk is jellemző, hogy nem ismerik a várost, és ők maguk sem budapestiek. 

Elég gyakran fordulok meg az újpesti piacon. Egy viharsarki sajtos jóvoltából remek parenyicát lehet vásárolni, a kínai üzletben pedig csökkentett szénhidrát tartalmú kávéval kecsegtetnek. E forgalmas helyen tűnt föl a kerületi polgármester plakátja. Ha nem tudnám róla, hogy kormánypárti politikus, akkor most bajban volnék. Erre ugyanis semmi sem utal a csoportképen.

A Fidesz nevét nem találom, a rá jellemző narancssárga színt sem. Helyettük az újpesti focisták lilája uralja a plakátot, valamint a vastag betűkkel szedett Wintermantellel Újpestért jelölő szervezet, amelyet W. Zsolt polgármester önmagáról nevezett el. E gesztusnak karitatív szempontból alighanem télen lesz jelentősége, mert a Wintermantel télikabátot jelent. Tegnap azonban az október 13-án esedékes önkormányzati választást megelőző kampányt úgy ítélte meg egy nickgrabowski álnevű blogger, hogy az újpesti elöljáró titkolja a párttagságát. S hogy ez korántsem elszigetelt álláspont, az abból is kisejlik, hogy az ellenzéki sajtó maradék fórumai szintén hajlamosak leleplezni a kormánypárti polgármester-jelöltek szégyenlősségéről árulkodó fedőszervezeteket.

Nem vonom kétségbe, hogy az értelmezésben van igazság. A NER tizedik évében egyre több ellentmondás tárul fel, és akik egzisztenciálisan kötődnek a rendszerhez, immár csak kínos elhallgatások árán, „civilesedések” révén azonosulhatnak vele. Mégis van valami, ami zavar e közelítésmódban. Az, hogy az ellenzéki polgármester-jelöltek épp úgy kerülik a pártszíneket, a pártlogókat és a pártneveket. Ha ugyanis abból indulunk ki, hogy a kormánypárt elhasználódott a csaknem évtizednyi hatalomgyakorlásban, akkor bizony a szétmorzsolódott ellenzék a fogáskeresésben, a tehetetlenségben, a várakozásban amortizálódott, és az ő emberei is röstellik a hovatartozásukat.

Ez persze kevésbé látszik a fővárosból, ahol szerkesztik az országos médiumokat. De ha valaki figyelemmel kíséri a megyei napilapokat, akkor feltűnik neki, hogy az önkormányzati választáson induló ellenzéki politikusok mellőzik a baloldali vöröset, a liberális kéket, óvakodnak azoktól a fránya logóktól és pártnév-rövidítésektől. A színvallás szempontjából legföljebb az a különbség a két politikai oldal kampánya között, hogy a megyei jogú városokban sikerült megteremteni az ellenzéki együttműködést. Márpedig a közös jelöltek esélyeit kétségkívül rontja, ha hangsúlyozzák, hogy melyik párthoz tartoznak.       

Nem keltett feltűnést, hogy a Fidesz-politikusok lebohócozták Tarlós István fővárosi vetélytársait. Elvégre megkezdődött az önkormányzati választás kampánya, és a bohócozás belefér a felfokozott hangvételbe. Ráadásul a Fidesz fegyelmezett párt, és ha a propagandarészlegben kitalálnak valamit, akkor az végiggördül a nyilvánosság fórumain.

A bohócozást Kocsis Máté kezdte a Vasárnapi Újság című rádióműsorban. A beszélgetés reggel hangzott el, márpedig a parlamenti frakció vezetője aligha ment be hajnalban a stúdióba. Az interjút tehát korábban készítették. A Rogán Antallal készített interjút vasárnap este sugározta a Hír TV. Valószínűleg nem élő adás volt, a felvételt tehát szintén korábban készítették. Rogán a kormányzati propagandarészleg irányítója, a bohócozás nem tőle függetlenül jelent meg a kormánypárti kampányban. Ezért tőle idézem ama mondatot, amelyben így jellemezte Berki Krisztián, Karácsony Gergely és Puzsér Róbert főpolgármester-jelölteket: „Három bohóc áll szemben egy tapasztalt, kipróbált polgármesterrel.” Kocsis Máté körülbelül ugyanezt mondta. Azért nem idézem a szavait, hogy okfejtésem beleférjen a kötelező 2500 karakterbe.

Annál érdekesebb Toroczkai László egy nappal későbbi megnyilvánulása. Interjúja tegnap, a Mandiner digitális felületén látott napvilágot, és a Mi Hazánk Mozgalom vezetője így fogalmazott: „Olyan bohócok indulnak, mint a ’herevasaló’ Berki Krisztián, a szociopataként viselkedő Puzsér Róbert, vagy Karácsony Gergely, aki Magyarországon egyedülálló módon kitűzte az önkormányzat épületére az LMBTQ deviáns közösség zászlaját.” Az ásotthalmi polgármester gőzerővel szervezi párttá a mozgalmát. Az önkormányzati kampányban szinte kizárólag az ellenzéki pártokat támadja, ennek ellenére nem állok be azok közé, akik szerint a Fidesz trójai falova.

Valaha tanítottam a szegedi egyetemen, és az újságírás-szemináriumon neki is beszámoltam a szókincs jelentőségéről. Szorgalmaztam például a rokon értelmű szavak használatát. Hogy Toroczkai László elháríthassa magáról a szóbeszédet, választhatta volna a csepűrágó, fajankó, kókler, macskajancsi, mitugrász, mókamester, paprikajancsi, pojáca, ripacs kifejezést. Vajon mivel magyarázható, hogy épp úgy bohócnak nevezte Tarlós István ellenfeleit, mint a propagandaminiszter és a Fidesz-frakció vezetője? S ami legalább ennyire elgondolkoztató, épp úgy elfelejtette megemlíteni Thürmer Gyulát, a negyedik főpolgármester-jelöltet, mint Rogán Antal és Kocsis Máté. Hm.

Tegnapi bejegyzésem az álnevekről figyelemre méltó visszhangot váltott ki a fészbukos ismerősök körében. Marik Sándor, a nyíregyházi Kelet-Magyarország nyugalmazott főszerkesztő-helyettese nem értette, hogy ha valaki mögött több évtizedes újságírói teljesítmény van, akkor a digitális sajtóban miért használ álnevet.

Válaszolt neki a bejegyzésben említett kolleginánk, Mikulás Anna. Kifejtette, hogy hajdan megélhetési okból írt kozmetikumokról cikkeket a tini olvasóknak. Szakmai múltjához nem illett a kenyérkereset eme formája, azóta digitális hozzászólóként is használja a vezeték- és keresztnevéből fabrikált álnevet. Erre reagált egyik kedves tanítványom, Dolhai József. Szerinte az újságíró „Lehet, hogy az álnév mögött adhatja igazán önmagát. Például Diurnus.” Két és fél éve meghalt barátom, Bodor Pál nem azért írt álnéven, mert önmagát akarta adni. Így védelmezte Bukarestben rekedt lányát.

Pali 1983-ban keresett föl szerkesztőségi szobámban. Kezében nejlonszatyor, benne egy csíkos pizsama, egy fogkefe és két doboz gyógyszer. Néhány hónap múlva csatlakozott hozzá a felesége, Júlia is, és a Bodor-házaspár a mellettem lévő szobában lakott Érden, a Lapkiadó Vállalat vendégházában. Fiuk, Palika akkoriban már Magyarországon élt, a lányuk, Johanna viszont érettségi előtt állt. Ezért maradt hátra, a román fővárosban. Apjuk kenyérkereseti okból vállalt rovatot a Magyar Nemzetnél, és a túsz lánya miatt keresett álnevet magának.

Mintaképe, a két világháború közti Erdély egyik legismertebb publicistája, Krenner Miklós nyomán a Spectatort (megfigyelőt) választotta volna. Lebeszélték róla. Ha jól tudom, egyik kollégája, Antal Gábor találta neki a Diurnust, az ugyancsak latin eredetű álnevet, amely naponkéntit jelent. Bodor Pál napi jegyzeteivel vált az egyik leghatásosabb magyarországi véleményformálóvá. Lánya két év múlva, egy névházasság révén jutott el a szüleihez. Pali a megérkezése után is megtartotta az álnevet, amelyet az olvasók megkedveltek.

E szívszorító történetből Nem baj, ha megértem címmel regényt írt Bodor Johanna. 2014-ben látott napvilágot a Magvetőnél, azóta több kiadásban jelent meg, és idegen nyelvekre is lefordították. Alighanem azért, mert kirajzolódik belőle a Ceausescu-rendszer. Ezen belül is a bukaresti közérzet, leginkább a román fővárosban dolgozó magyar értelmiségiek hangulata. Tanúsíthatom, hogy a regény szerzőjére büszke volt az apja.                  

A korrupciónak nincs elfogadható szintje. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2019. január 10.)

A befektetők beárazták a korrupciót. (Ligeti Miklós ügyvéd, a TASZ jogi igazgatója, ATV, 2019. január 29.)

Azt hirdetik, hogy a korrupció nem botlás, hanem nemzetépítő program. (Bod Péter Ákos közgazdász, volt gazdasági miniszter, HírKlikk.hu, 2019. március 23.)

Szeretném kipróbálni, milyen az, amikor egy testületben nincs korrupció. (Pikó András józsefvárosi polgármester-jelölt, Magyar Narancs, 2019. június 27.)

Ha én nyerem az előválasztást, Baranyi Krisztinát felkérem antikorrupciós alpolgármesternek. (Jancsó Andrea ferencvárosi polgármester-jelölt, Faceboook.com, 2019. augusztus 1.)

Ha én nyerem az előválasztást, Ferencvárosban nem lesz korrupció. (Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester-jelölt, Facebook.com, 2019. augusztus 1.)

A korrupció elleni fellépés feltételeit meg kell teremtenünk. (Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Népszava, 2019. augusztus 5.)

A korrupció ellen nem programot kell hirdetni, hanem meg kell szüntetni. (Hunvald György volt szocialista politikus, erzsébetvárosi polgármester-jelölt, Azonnali.hu, 2019. augusztus 26.)

Nem kéne jobbnak lenni, mint a Fidesz, mondjuk úgy, hogy az ellenzék háza táján nem tűrjük el a korrupciót? (Jámbor András publicista, Mérce.hu, 2019. augusztus 29.)

A helyi korrupció otthonos formákat öltött. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, 2019. augusztus 31.)

A legutóbbi napokban Dobrev fideszezett, Fodor lemondott, Kuncze összefogott, Tarlós eszdéeszezett, Puzsér futott, Pálinkás füvezett és Vidnyánszky trianonozott. Lefülelt mondatok.

Engem itt Gyurinak hívnak. (Hunvald György erzsébetvárosi polgármester-jelölt, Azonnali.hu, augusztus 26.)

Ma a Fidesz a legszélső jobboldali párt. (Dobrev Klára DK-politikus, ATV, augusztus 26.)

Szeretném a helyén kezelni Kósa Lajost, ezért nem is mondok róla semmit. (Fekete Norbert újságíró, ATV, augusztus 27.)

A Facebook a vicces mémek helyett most már ráállt a politikára. (Apáti Bence publicista, Mandiner.hu, augusztus 27.)

Köszönöm, hogy amióta politizálsz, sosem fordítottál hátat a liberális értékeknek. (Sermer Ádám liberális politikus a pártelnökségről lemondott Fodor Gáborhoz, Facebook.com, augusztus 27.)

Napi politikával nem akarok foglalkozni, de a közélettől nem vonulok vissza. (Fodor Gábor liberális politikus, Népszava, augusztus 28.)

Azt tanultam Fodor Gábortól, hogy indulatból nem politizálunk. (Bősz Anett liberális politikus, Azonnali.hu, augusztus 28.)

A 2019/20-as évadot a trianoni trauma feldolgozásának szenteljük. (Vidnyánszky Attila rendező, Nemzetiszínház.hu, augusztus 28.)

Orbán Viktort hidegen hagyta a klímaváltozás. (Tamás Ervin újságíró, 168 Óra, augusztus 29.)

A párt támogatóinak meglehetősen jelentős része úgy érzi, hogy Orbán a Fideszt és az országot túlságosan jobbra kormányozza. (Balogh S. Éva amerikai magyar történész, Újnépszabadság.hu, augusztus 29.)

Nem kéne jobbnak lenni, mint a Fidesz, mondjuk úgy, hogy az ellenzék háza táján nem tűrjük el a korrupciót? (Jámbor András publicista, Mérce.hu, augusztus 29.)

Nem mondom, hogy a Jobbik egyedül fogja leváltani a kormányt, de nélküle a kormányváltás nem megy. (Jakab Péter, a Jobbik elnökjelöltje, ATV, augusztus 29.)

Nekünk egy kormányképes hálózatot kell létrehoznunk. (Szél Bernadett ellenzéki politikus, Magyar Narancs, augusztus 29.)

Az ajtónál kis ajándékcsomagot kapunk - zászló, hűtőmágnes, szórólap, toll, ásványvíz. (Józing Antal újságíró az Éljen Szombathely! szövetség rendezvényéről, Nyugat.hu, augusztus 29.)

Ez az együttműködés valódibb a korábbiaknál. (Kuncze Gábor volt SZDSZ-politikus az ellenzéki pártokról, Klubrádió, augusztus 29.)

A szabad demokraták gyakorlatilag eladták az ország lelkét. (Tarlós István budapesti főpolgármester, Magyar Nemzet Online, augusztus 30.)

A magyar állam azzal van elfoglalva, hogy közpénzzel tömjön ki egy Zuckerbergnél is nagyobb zsenit, nem szilícium-, hanem válvölgyit. (Tompos Ádám publicista, Magyar Hang, augusztus 30.)

Mindenkit kritizálnak, aki kilátszik a fűből. (Pálinkás József atomfizikus, az Orbán-kormány volt oktatási minisztere a Fideszről, HírKlikk.hu, augusztus 31.)

A helyi korrupció otthonos formákat öltött. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, augusztus 31.)

Én futok, Karácsony robogón ül, Tarlós Ferrarin megy. (Puzsér Róbert publicista a főpolgármester-jelöltek anyagi hátteréről, Magyar Nemzet, augusztus 31.)

A hetes busz úgy ráz, mintha fakereke lenne. (Bagota Edit újságíró, Facebook.com, szeptember 1.)