Az úgynevezett független sajtó csak tőlünk független, az ellenzéktől nem. (Gyuricza László, az MSZMP Veszprém megyei első titkára, Napló, 1989. szeptember 30.)

A független sajtót úgy képzelem el, hogy a lap független, de az újságíró rokonszenvezhet bizonyos pártokkal. (Balogh Ödön veszprémi újságíró, Napló, 1990. április 28.)

Az a tapasztalatom, hogy az MSZP-n és a Fideszen kívül egyetlen párt sem akar valóban független, tárgyilagos sajtót. (Szekeres Imre szocialista politikus, Napló, 1990. július 6.)

Két szemlélet áll szemben egymással. Az egyik azt mondja, hogy a sajtó akkor demokratikus, ha a demokratikusan választott kormányt szolgálja, szerintünk viszont akkor, ha független. (Haraszti Miklós SZDSZ-politikus, Vas Népe, 1992. október 12.)

A független sajtó hatalma a szó, a szöveg hatalma. (Heller Ágnes filozófus, Magyar Hírlap, 2001. szeptember 1.)

A független sajtó érték. (Mesterházy Attila szocialista politikus, 168 Óra, 2011. november 17.)

Nyilván mértéktartó, független sajtónak kellene uralnia a nyilvánosságot, melynek politikai korlátozottságai nincsenek, szakmai normái erősek. (Révész Sándor újságíró, Népszabadság, 2013. február 21.)

Most üt vissza, hogy nem épültek ki a magyar sajtó független fórumai. (Mészáros Tamás újságíró, ATV, 2013. március 25.)

Független sajtó alig maradt. (Magyar Gábor ügyvéd, ATV, 2017. szeptember 1.)

Vidéken szinte már elérhetetlen a független sajtó. (György Zsombor újságíró, Magyar Hang, 2019. július 5.)

Fábry Sándor figyelemre méltó interjút adott egy alig nézett televíziónak. A beszélgetést november 5-én sugározta a Fix TV, és azzal keltett feltűnést, hogy a magát jobboldalinak valló humorista okult az önkormányzati választás eredményéből. Mint oly sok konzervatív értelmiségi, ő is megcsipkedte a „pökhendivé, arrogánssá, úrhatnámmá, kellemetlenné” vált kormánypártot, mondván: „Nem árt, hogy a Fidesz kapott egy kis fricskát.” Bóta Gábor műsorvezető úgy reagált Fábry kritikai megnyilvánulására, hogy emlékezete mélyéről előkotort egy idézetet.

Szerinte a helyzetet leginkább Szilágyi János szállóigéje jellemzi, aki olyasmit mondott, hogy nálunk változatlanul szocializmus van, csak engedélyezték a kapitalizmust. Némi böngészés után megtaláltam a pontos idézetet, amely az akkoriban még liberális Magyar Hírlap 1996. március 30-i számában látott napvilágot. Imigyen jelent meg: „Magyarországon ugyanúgy szocializmus van, mint volt, csak engedélyezték a kapitalizmust.” Igen ám, csakhogy az immár 84. évében lévő rádióriporter nemrégiben interjút adott, amelyben kifejtette: „Egy könyvben olvastam egy mondatot, amivel teljesen egyetértek: itt változatlanul szocializmus van az agyakban, csak engedélyezve van a kapitalizmus.”  (168 Óra, 2019. október 17.)

Egyelőre nem sikerült föllelni, vajon melyik lehetett ama bizonyos könyv, és ki volt a szerzője, mindazonáltal annyi tudható a szállóigék természetrajzáról, hogy mindig van előzményük. Úgy kristályosodnak ki, hogy olvasunk vagy hallunk valamit, elgondolkozunk rajta, formáljuk, alakítgatjuk, fúrjuk-faragjuk. Az ütős mondat szájról szájra terjed, majd megállapodik egy közéleti személyiségnél, aki a nevére veszi. Az a benyomásom, hogy jó helyen van Szilágyi Jánosnál, ráadásul az ő változata mintha új jelentéssel gyarapodott volna. Napjainkban legalább annyira igaz, mint a Horn-kormány országlása idején volt.

Az idő tájt Orbán Viktor ellenzéki politikusként a szocializmust orrontotta Hornék kapitalizmusában, nem is ok nélkül. S bár 1998-ban miniszterelnök lett, a koalíciós kényszer megakadályozta abban, hogy az agyakban rejlő szocializmust hatalmi eszköznek tekinthesse. A gyökeres változtatás ideje 2010-ben jött el, a kétharmaddal. Azóta megvalósította azt, amit először a múlt század kilencvenes éveiben egy ismeretlen könyvszerző mondott ki, mi pedig egy neves rádióriporter átértelmezésében ismerhettük meg.     

Jászberényben tegnap dőlt el a helyzet. A fideszes polgármester megfellebbezte ugyanis az október 13-i választás eredményét, mert a jobbikos jelölt mindössze 14 szavazattal nyert, és ilyenkor nem árt újraszámolni a voksokat. Az ellenzéki politikus most 62.9 százalékot ért el, és 3758 szavazatot vert rá.

A 27439 lelket számláló város immár első embere azért szorult a Facebookra, mert vitába keveredett a helyhatósági lap főszerkesztőjével, és a nyilvánosság kormánypárti fóruma épp akkor zárult be előtte, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Felturbózta hát a közösségi üzenőfalát, amelyen 9610 követője van, és 9305-en kedvelik. A különbség abból adódik, hogy olyanok is figyelemmel kísérik a megnyilvánulásait, akik nem kedvelik. Nos, Budai Lóránt novemberben eddig 34 portréfotóval vétette észre magát. Vajon az újdonsült polgármesterek hogyan éltek ugyanezzel a lehetőséggel?

A 76916 lakost számláló Józsefváros újdonsült polgármesterének, a civil egyesületet képviselő Pikó Andrásnak 11574 követője van, és 10985-en kedvelik. Az eredetileg újságíró 7 fényképet tett föl magáról az üzenőfalára. Ez tíz nap alatt elviselhető. A 74116 lelket számláló Újpest momentumos polgármesterét 4019-en követik, és 3716-an kedvelik. A tanárember Déri Tibor 8 fotót tett föl magáról. A 38541 lakost számláló Terézváros momentumos polgármesterét 4274-en követik, és 4062-en kedvelik, Soproni Tamás 8 fényképpel vétette észre magát. A 37788 lelket számláló Baja szintén momentumos polgármesterét 6840-en követik, és 5925-en kedvelik. Nyirati Klára 7 fotót tett föl magáról. A 32828 lakosú Vác civil egyesületet képviselő polgármesterét 2337-en követik, és 2256-an kedvelik. Az eredetileg újságíró Matkovich Ilona 6 fényképet tett föl magáról.

A 4529 lelkes Sződliget civil egyesületet képviselő polgármesterét 1086-an követik, és ugyanennyien kedvelik. Nem tudom, hogy ez miként jött ki, mindazonáltal Juhász Béla egyetlen fotót tett föl magáról novemberben, az is csoportkép. Neki már aligha kell bemutatkoznia a helybélieknek, elvégre a harmadik ciklusban választották meg. Ma már majd’ minden magyarországi polgármesternek van profilja a Facebookon, és annyiszor teszik föl a fényképüket, ahányszor nem röstellik. De akkor miért kell még nekik helyhatósági lap is? Miért nem elégednek meg azzal, hogy tőlük független helyi médium vagy médiumok foglalkoznak velük? És persze azokkal is, akik másként képzelik el a közös települést.          

A legutóbbi napokban Orbán magyarkodott, Kövér gyurcsányozott, Mesterházy putyinozott, Lendvai borkaizott és Karácsony betonozott. Lefülelt mondatok.

Az MSZP provincializálódott. (Ágh Attila politológus, Népszava, november 4.)

Külön öröm, hogy nem tankokkal jöttek, hanem bankokkal. (Mesterházy Attila szocialista politikus Putyinről és embereiről, ATV, november 4.)

2002-ben Orbán nagyon súlyos vereséget szenvedett Budapesten. Akkorát, hogy azt vidéken már nem tudta ellensúlyozni. (Révész Sándor újságíró, hvg.hu, november 5.)

A beton helyett a fákat választom. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, Index.hu, november 5.)

Megrezdült a rendszer. (Hiller István szocialista politikus, ATV, november 5.)

Nem lehet többé primadonnaként viselkedni ebben a történetben. (Kiss Ambrus, a budapesti főpolgármester általános helyettese az ellenzéki pártok együttműködéséről, Mérce.hu, november 6.)

Karácsony Gergely bőkezűbben osztogatja a fővárosi önkormányzati cégekben járó fizetéseket, mint Tarlós István. (Stumpf András újságíró, Válasz Online, november 7.)

Mi kiegyensúlyozott, mindenkit megszólaltató közéleti lapot akarunk az újpestiek kezébe adni. (Déri Tibor újpesti polgármester, 168 Óra, november 7.)

Maguk pedig itt nem csinálnak mást, mint kuplerájt. (Borkai Zsolt lemondott győri polgármester a tüntetőkhöz, ATV, november 7.)

Talán nem ez volt az évszázad legszerencsésebb szóhasználata. (Lendvai Ildikó szocialista politikus Borkai Zsoltról, Facebook.com, november 7.)

Magyarország nem provinciális. De nagyon sok magyar ember él provinciális, szűk látókörű életet. (Frei Tamás újságíró, 24.hu, november 7.)

Erdogán Orbáné, Erdogánné a szocialistáké. (Szombathy Pál újságíró, Facebook.com, november 7.)

A magyar miniszterelnök immár szinte csak diktátorokkal és bűnözőkkel tart kapcsolatot. (Bruck András író, Facebook.com, november 8.)

Merjünk magyarok lenni! (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, november 8.)

Az ellenőrző tevékenységi jogköröket ellátó bizottsági elnöki, illetve tanácsnoki pozíciókat ellenzéki politikusok töltik be. (Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester, Feol.hu, november 8.)

Képes-e hagyni, engedni valódi szerkesztőségként működni őket az ellenzéki összefogás? (Dévényi István újságíró az önkormányzati lapokról, Magyar Hang, november 8.)

A nyomtatott lapok iránti igény drasztikusan csökkent, ezért azt is vizsgáljuk, hogyan érdemes a hírlapterjesztést megtartani. (Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója, Magyar Nemzet, november 9.)

A Momentum liberális párt, mi pedig zöldek vagyunk. A Párbeszéd nem tudom, milyen. (Ungár Péter LMP-politikus, Népszava, november 9.)

A Facebook szinte minden szerveződés legfontosabb fóruma lett, politikai demonstrációtól hétvégi grillezésig. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, november 9.)

Lehet, hogy a nők többre is képesek koncentrálni, de egyre sem igazán. (Köstner Vilmos debreceni kézilabda-edző, Nemzeti Sport, november 9.)

Gyurcsány Ferenc a magyar politikai élet legaljához tartozik. (Kövér László, az országgyűlés elnöke, Magyar Rádió, november 10.)

Csak azt a fölényes, lekezelő hangvételt tudnám feledni, mellyel a névtelen kommentelők illettek néhány hete. Az önkormányzati választás után azt firtattam, vajon mivel magyarázható, hogy a Fidesz elsöprő győzelmet aratott a falusi Magyarországon. Nemcsak azzal, hogy a nagyvárosokban ügyesen kampányoló ellenzéki pártok gyakorlatilag nem léteznek a kistelepüléseken. Azzal is, hogy a falvak népe hátrányban van számítástechnikailag, ezért inkább csak a nyilvánosság államosított, könnyebben hozzáférhető fórumairól tájékozódik.

A fővárosi és nagyvárosi kommentelőkben föl se merült, hogy ami számukra magától értetődő - otthon drót nélkül neteznek, betérnek egy kávéházba, plázába, kiülnek a bewifizett tér padjára -, az csak vágyálom a falvak népének. Ma reggel azonban azt olvastam Juhász Béla közösségi üzenőfalán, hogy Sződliget ötmillió forinthoz jutott. és végre telepíthetik azt a fránya wifit. Az már más információs forrásból való, hogy a lehetőség egy nemzetközi program része. Az Európai Unió egyre fontosabbnak tartja, hogy minél többen férjenek hozzá a vezeték nélküli világhálóhoz, és településenként 15 ezer eurót ad a bevezetésére. A 27 tagországból 11 ezer önkormányzat pályázott, és 1780 kapja meg hamarosan az említett összeget.

Magyarországon 142 kistelepülés nyert, köztük van a 4500 körüli lélekszámú Sződliget is. A Duna menti nagyközség polgármesterévé immár harmadszor választották Juhász Bélát, akiben ráadásul az egyik legjobb közéleti bloggert is tisztelhetjük. Közösségi üzenőfala árulkodik arról, hogy a Facebook simán helyettesítheti a sokkal drágábban előállítható önkormányzati újságot. De visszatérve e bejegyzés alaptémájához, a Zalai Hírlap tegnapelőtti számában azt is olvastam, hogy ugyanebből az uniós keretből részesül Csesztreg, Felsőpáhok, Nagypál, Szentpéterfölde és Várvölgy lakossága is. A drót nélküli világháló híján a határszéli falvak népe tehát szórványosan, egyoldalúan tájékozódhatott. Sződliget, a Vác környéki település helyzete annyiban más, hogy a főváros vonzáskörzetében található, és sokan járnak dolgozni Budapestre. Ahhoz szoktak a munkahelyükön, amit hamarosan a lakóhelyükön is megélhetnek.

Azt szombathelyi, székesfehérvári, szegedi, egri és nyíregyházi médiatanárként eddig is tudtam a kommunikáció szakos főiskolások és egyetemisták szemináriumi dolgozataiból, hogy milyen a falusi Magyarország számítástechnikai helyzete, De most a számok is azt sejtetik, hogy a wifivel új tájékozódási lehetőségek nyílnak százegynéhány településen.       

Az egykori MSZP-szóvivő nevét tegnap említette Várnai László zuglói önkormányzati képviselő a Klubrádióban. Felrótta kétes szerepét az úgynevezett bajai álvideó körüli botrányban. Azért nem értek egyet vele, mert akik most bevitték Török Zsoltot a budapesti városházára, már nem szóvivőként számítanak rá.

2014-ben két részre osztotta a magyar társadalmat: a Nagykörúton belül és kívül élőkre. Az is huncut, aki megfogalmazásában a szélsőjobboldali sajtóból átemelt toposzra gondol. Ki is kérte magának a gyanúsítást, mondván, hogy kár volna antiszemitizmust magyarázni a megnyilvánulásába. Ő csak arról beszélt, hogy „A média a liberók kezében van.” Meg arról, hogy „Braun és társai a párton belül, Konrád György és társai azon kívül rendelkeznek sok jó tanáccsal, ötlettel. Csak már nem nagyon van több liba, hiába lenne még pár ötletük.” A választási vereség utáni bejegyzéséből még csak véletlenül sem olvastam ki, hogy Braun Róbertet és Konrád Györgyöt az egyik államilag elismert felekezetbe sorolta volna. Mindössze arra emlékeztetett, hogy „Volt nekik is pártjuk, azt is szétverték. A miénket hagyják békén.”

Bár nem voltam elragadtatva a kommunikációs szakértelmétől és a műveltségétől, legalább nem kereste a tömegesen használt kifejezéseket, hanem anyanyelvi szinten beszélte. (Másra nem is telt a szókincséből.) Csakhogy közveszélyesen érvelt, ha nem is túl kódoltan utalt a tanácsokkal kísérletező „urbánusok” és a „libások” meghitt kapcsolatára. Hibáztatta a „libsi” értelmiségieket, mert vereségbe hajszolták a szocialista politikusokat, a Nagykörúton belüli és kívüli társadalomról is regélt, majd amikor azzal vádolták, hogy körülírta a pesti zsidóságot, azzal védekezett, hogy mindig leáll beszélgetni ama nénivel, akinek a vezetéknevéből kitalálható, hogy holokauszt-túlélő.

Minden pártnak megvan a maga antiintellektuális vonulata. Aki ehhez tartozik, attól nem szép, hogy félreérthetően - vagy nagyon is érthetően – fogalmaz. Csakhogy ő megy ki az utcára aláírást gyűjteni, ő kopogtat be a lakásajtókon, nélküle aligha van mozgalom egy politikai szervezetben. Lám, elérkezett a pillanat, hogy a hajdani MSZP-szóvivő szolgálatait megköszönje a fővárosi pártszervezet elnöke. Molnár Zsolt ügyesen döntött, amikor nem a városháza kommunikációs csapatába helyeztette. Mégis azt javaslom az újdonsült főpolgármesternek, Karácsony Gergelynek, hogy a Városfejlesztési Bizottságban ne Újlipótvárost vagy Terézvárost bízza Török Zsoltra.   

Két hajdani újságíró kolléga vitába keveredett. Sereg András jogi szakíró azt firtatta, vajon a budapesti városháza bizottságaiban, az önkormányzati cégek igazgatótanácsában és felügyelőbizottságában felbukkanó régi nevek milyen megújulást jelentenek. Bejegyzéséhez hozzászólt Gréczy Zsolt volt kulturális újságíró, aki a DK-ban adta politizálásra a fejét: Ezt írta: „Megújulás? Ez vmi mánia?” (Facebook.com, 2019.11.07.) 

Vitájuk nem lépett túl a kulturáltság határain, Gréczy megnyilvánulásából mégis némi sértettséget olvastam ki. Pedig nincs rá különösebb oka. A házi archívum tanúsága szerint a Demokratikus Koalíció politikusai egyszer sem használták a megújulás kifejezést. Talán azért nem, mert már a létük is maga a megújulás. Az alapítók szinte kivétel nélkül az MSZP-ből váltak ki, valószínűleg nem érezték benne a megújulás jeleit. De ha már témánál voltam, megnéztem az MSZP-fájlt is, amely a szocialista politikusok mintegy kétezer idézetét tartalmazza. Nos, 1989-ben mindössze ketten használták a megújulás szót, alighanem azért ilyen kevesen, mert amiből kiléptek, az MSZMP ugyanebben az évben hatszor akart megújulni. Neki ugyan nem sikerült, de a belőle sarjadt utódpárt akár megújulásnak is tekinthető.

Ezzel magyarázható, hogy képviselői a következő években elvétve hozakodtak elő vele. Elvégre minek megújulni, ha nincs semmi baj? 2010-ben viszont történhetett valami, mert a felelős politikusi megnyilvánulásokban hatszor is elhangzott, megjelent a megújulás, 2011-ben tizenkétszer, 2012-ben kilencszer. De aztán csillapodott a láz, mert 2013 és 2019 között csupán hétszer. Vagy azért enyhült a felfrissülés, a megfiatalodás, a regenerálódás, az újjászületés vágya, mert a szocialista politikusok elégedettek voltak élő organizmusuk teljesítményével, vagy mert szóba sem hozták a megújulást, annyira reménytelennek látták a helyzetet.

Gréczy Zsolt egyébként bogarat ültetett a fülembe. Megnéztem a mánia jelentését, és kiderült, hogy az ógörög menosz (ész) szóból származó mánia átvitt értelemben bogár, de nevezik hóbortnak, kényszerképzetnek, rögeszmének és vesszőparipának is. S bár a pszichológusok szerint beteges elképzelés, betegséggé fajuló szenvedély, enyhe elmezavar, maradnék mégis az egyetlen önkritikus megállapításnál. Lendvai Ildikó szocialista politikus szerint „Gondolatok nélkül a sokat emlegetett ’megújulás’ nem volna más, mint a belső huzakodások fedőneve.” (Népszava, 2011.07.09.)          

Nu pagagyi ezt írta november 4-én: „Az újságírás civil műfaj. Egy normális országban nem kellene újságot kiadni egy önkormányzatnak.” De hol van itt normális ország? Lám, az újdonsült (többnyire ellenzéki) polgármesterek fogadkoznak, hogy a városházi sajtójuk független lesz, és nemcsak az ő álláspontjukat közli, hanem az ellenzékbe szorultakét is. Aztán egyre több fénykép jelenik meg a polgármesterről, egyoldalúbbá válnak a közgyűlési beszámolók, és a másik oldal képviselői kiszorulnak az önkormányzati újságból. Egyébként a helyi nyilvánosság állapotát pontosabban jelzi a helyhatósági, mint az önkormányzati sajtó kifejezés.

Akadnak azonban olyan települések, ahol az úgynevezett civil sajtó azelőtt vetette meg a lábát, mint hogy az ellenzéki polgármester átvette volna a hatalmat. Például Dél-Dunántúlon a SzabadPécs.hu vagy Pest környékén a Váci Napló. A pécsi szerkesztőséget a megyei napilaptól eltávolított újságírók alapították, a vácit Furucz Zoltán, az egyik legtapasztaltabb vidéki lapmenedzser. Babos Attiláék azért vannak nehezebb helyzetben Pécsett, mert az új polgármester (a helyi hőerőmű hajdani igazgatója) szert tett ugyan némi várospolitikai gyakorlatra, de a médiaszemléletéről egyelőre nem sok tudható. Vácott viszont olyan elöljárót választottak, akinek még nincsenek várospolitikusi tapasztalatai, de a szakmájára nézve újságíró. Ezért meglepő, hogy Facebook-bejegyzéseiben legkevésbé a nyilvánossággal foglalkozik. Talán azért, mert komolyabban akarja venni a tőle független és piaci alapon működő újságot.

Nemcsak egy harmadik polgármester, az újdonsült érdi elöljáró figyelmébe ajánlom, hogy másfél évtizede az elődje kiszámolta, hány háztartás van a Buda környéki alvóvárosban, és annyi példányban jelentette meg az önkormányzati lapot. Ezzel egyenlőtlen helyzetet teremtett, a másik helyi újság alapítói ugyanis kénytelenek voltak pénzért adni a lapjukat, máskülönben fölkopott volna az álluk. A Gazdasági Versenyhivatal kifejtette, hogy nem adható ingyen a városházi újság, ha ugyanazon a településen magánlap is működik. Az ügy megjárta az összes bírósági fórumot, és egy kivétellel mindegyiken a magánkiadó nyert. Kár, hogy a Legfelső Bíróságon jogerős ítélet semmisítette meg a GVH határozatát.

Ha rajtam múlna, arra kötelezném a régi és az új polgármestereket, hogy épp annyi pénzt adjanak a piaci alapon működő magánújságnak, mint a helyhatósági lapnak. Ha ezt nem szavazza meg a képviselőtestület, akkor pedig szüntessék meg a saját újságjukat.      

Érdemei elismerése mellett kinevezik nagykövetnek Pornográfiába. (Szele Tamás újságíró, Facebook.com, 2019. október 12.)

Ő a Fidesz mutogatós bácsija. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2019. október 13.)

Borkai hamarosan a történelem vénuszdomjára kerül. (Tardos János újságíró, Facebook.com, 2019. október 14.)

Ha valaki kiemelten kezeli a moralitás ügyét, politikai közössége pedig egyre hangsúlyosabban igyekszik keresztény terepen játszani, akkor nem fér bele, hogy prostituáltakkal hemperegjen egy sokaság közepette. (Trombitás Kristóf publicista, Mandiner.hu, 2017. október 17.)

Borkai Zsolt a keresztény szabadságot sajátos módon értelmezte. (Steinmetz Ádám Jobbik-politikus, olimpiai bajnok vízilabdázó, ATV, 2019. október 21.)

Megroggyant ember. (Dávid Ferenc közgazdász, ATV, 2019. október 21.)

A szavazók többsége a saját települését irányító Döbrögit látta meg Borkai Zsoltban, még ha lányok és jacht nélkül is. (Schiffer András ügyvéd, volt LMP-politikus, Magyar Nemzet Online, 2019. október 25.)

Amíg Borkai lesz, addig ügy is lesz. (Kovács Zoltán újságíró, HírKlikk.hu, 2019. október 27.)

Távollétében vezeti a várost. (Horváth Zoltán újságíró, ATV, 2019. október 29.)

Két lábon járó politikai hulla. (Tordai Bence Párbeszéd-politikus, ATV, 2019. október 29.)

Tegnap este Gy. Németh Erzsébet, Budapest újdonsült főpolgármester-helyettese magyarázatot tett föl közösségi üzenőfalára. „Látom, a sajtó egy része azt állítja, hogy a DK és az MSZP elvette és maguk közt osztotta szét a fideszes bizottsági helyeket a Fővárosi Közgyűlésben.” Ama kifogással ugyanis, hogy aránytalan az elosztás, a Fidesz meg akarta akadályozni a közgyűlés kiteljesedését, ezért a győztes pártok arra kényszerültek, amit az idézett bejegyzéssel egy időben Barabás Richárd Párbeszéd-politikus az ATV stúdiójában így minősített: „a fideszes manőverre jogtechnikai válasz” érkezett. Felidézek egy jelenetet az országgyűlés 1999. február 9-i üléséről.

Az 1995-os médiatörvényt az MSZP és az SZDSZ politikusai úgy fogalmazták meg, hogy a kormánypártok és az ellenzéki pártok fele-fele arányban küldhessenek tagokat a közszolgálati médiumok kuratóriumába. A döntés azonban nem számolt azzal, hogy a következő választási ciklusban egy MIÉP-szerű párt is bekerülhet a parlamentbe. A szélsőjobboldali csoportosulást Orbán Viktor miniszterelnök nem vállalhatta a kormányban, ezért az ellenzéki pártok között lehetett számon tartani. A négy ellenzéki tagságra a Magyar Televízió kuratóriumában három párt pályázott: az MSZP, az SZDSZ és a MIÉP.

Már-már körvonalazódott, hogy a 136 képviselőt adó MSZP két mandátumot kap, az SZDSZ és a MIÉP egyet-egyet, ám Csurka István, a MIÉP 13 képviselőjét vezető drámaíró bejelentette, hogy az országgyűlés legkisebb frakciója igényt tart az ellenzéki mandátumok felére. A parlamenti elnök, Áder János pedig azért nem szavaztatott az ellenzéki kurátorokról, mert lám, az ellenzéki pártok nem képesek megegyezni, holott a médiatörvény ezt igényelné tőlük. Csupán a 2002-es választás után kottyantotta ki Deutsch Tamás Fidesz-politikus, hogy a Kempinski-szállóban ő egyeztetett Csurka Istvánnal a követendő taktikáról.

A médiapolitikai jelenség azzal járt, hogy az első Orbán-kormány azt csinált a közszolgálati kuratóriumokban, amit  csak akart, elvégre hiányzott az ellenzék fürkésző tekintete. Varró Szilvia 1999. november 18-án a Magyar Narancs online kiadásában összegezte a tanulságokat, és névtelenül nyilatkozó fideszes beszélgetőpartnere bevallotta: „Nem mondom, hogy a csonka kuratórium nem jött nekünk jól.” Azon tűnődöm, vajon ki lesz néhány hónap múlva a DK-MSZP Deutsch Tamása és névtelenül nyilatkozó politikusa, akik esetleg kikotyogják a tegnap kivitelezett jogtechnikai művelet kulisszatitkait.