A jelek arra utalnak, hogy Tarlós Istvánt reaktíválta a kormányzat. Visszatért a nyugdíjból, tényleges szolgálatba helyezték. Ha eszköz volna, azt írnám róla, hogy működésbe hozták. A kormánypárti újságírók kézről kézre adják, és leginkább arról faggatják, amihez ért: Budapestről. Ebbéli megnyilatkozásait most azért nem firtatom, mert legutóbb mondott valamit, ami szűkebb érdeklődési körömben, az újságírásban nagyobb érdeklődést válthat ki,

A nyilatkozó politikusok helyzetét úgy jellemezte, hogy „Nincs, aki visszakérdezzen.” (Magyar Nemzet Online, 2020.07.01.) Mindezt olyan interjúban adta közre, amelyben az újságíró mintha elfelejtett volna visszakérdezni. A jelenség így foglalható össze: a politikusok egyre kevésbé kérik föl az újságírókat, hogy tolmácsolják a szavaikat. Élnek a közösségi oldalak kínálta lehetőséggel. Azok is például a Facebook üzenőfalára írják föl a feltételezéseiket, jelentik be a döntéseiket, akik előtt haptákban állna a kormányzati sajtó. Meg azok is, akik nem jutnak be a kormánypárti sajtóba, és akiket a nyilvánosság maradék fórumain közbekérdeznek az okvetetlenkedő újságírók, sőt indoklásra kényszerítik őket.

A Facebook azt közli, ami a követőiknek szánnak. Ellenzéki helyzetben ilyenkor szokott kiderülni, hogy a középiskolában olyan magyartanárt fogtak ki, aki nem tartott nyelvtanórákat. A kormányzati tényezőknek se nagyon tartott, nekik azonban van apparátusuk az egyénileg felhasznált közösségi üzenőfal rendben tartására. Ezzel magyarázható, hogy hatalomban jobb a politikusok helyesírása, mint ellenzékben. Ha pedig újra visszakerülnek a hatalomba, hirtelen megjavul a helyesírásuk.

Kíváncsiságból megnéztem néhány közéleti személyiség fészbukos üzenőfalát. Orbán Viktor miniszterelnöknek 851 ezer követője van. Március közepéig 650 ezer volt, a járvány idején ment 1 millió fölé a számuk. Gyurcsány Ferenc, a talán legismertebb ellenzéki politikus 256 ezernél tart, volt már több is. Következnek a hölgyek: Szél Bernadett független országgyűlési képviselő 99, Varga Judit igazságügyi miniszter 75, Novák Katalin családi ügyekért felelős államtitkár 64 ezer követővel. Az ugyancsak független honatyának, Hadházy Ákosnak 52, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárnak 19, Szanyi Tibor ISZOM-politikusnak 13 ezer. Deutsch Tamás EP-képviselőnek 11015, Németh Szilád honvédelmi államtitkárnak kereken 11 ezer követője van. Ők már hajlamosak lemondani arról, hogy azok a fránya újságírók visszakérdezhessenek.        

Tegnap este, az ATV stúdiójában Murányi András is megszólalt. A Párbeszéd kommunikációs igazgatója szóba hozta. hogy a felcsúti focicsapat harmadik lett a nemzeti bajnokságban. Orbán Viktor mániáját Ceausescuéhoz hasonlította, aki „Olt nevű szülőfaluját juttatta föl a román NB I-be”. A történelmi párhuzam pontosításra szorul.

A román diktátor egy olténiai faluban, Scornicestiben született, ahol 30 ezres stadiont építtetett. A hajdani sportújságíró hallott valami harangozni arról, hogy ama bizonyos csapat neve SC Olt volt, ezt keverte össze a falu nevével. Élő adásban könnyű persze tévedni, ám arra senki sem kötelezte, hogy megemlítse a beszélgetés témájától független mozzanatot. Az ellenzéki közvélemény másik formálóját, Jámbor Andrást már a rögtönzés se menti. A Mérce.hu hajdani alapító-főszerkesztője a fészbukos blogjában szintén megcsipkedte a miniszterelnöki focicsapatot, írván, hogy „Orbán Viktor szülőfaluja Felcsút.” Nem az, csupán a választott faluja, melyet eláraszt a kegyeivel. Még szerencse, hogy pillanatnyilag egyik véleményformáló sem újságíró, máskülönben röstelkedni kéne helyettük is.

A bakizás egyébként bárkivel előfordulhat, ha olyasmihez szól hozzá, amiről elfelejtett tájékozódni. Például László Imrére éppen csak rápirítottunk, hogy egy önkormányzati ülésen megdicsérte Hitlert. Most pedig, magyarázkodás közben azt találta mondani az újbudai polgármester, hogy a kerületében Mengeléről akartak teret elnevezni. A Heti TV műsorvezetője észnél volt, és visszakérdezett. Kiderült, hogy a DK-s politikus az auschwitzi koncentrációs tábor foglyokat szelektáló, foglyokkal kísérletező főorvosát tévesztette össze Nelson Mandelával, a dél-afrikai apartheid (faji megkülönböztetés) engesztelhetetlen ellenfelével. E második elszólás után vagy egy életre eltiltanám magam az élő adásban való részvételtől, vagy jelentkeznék történelem szakra valamelyik egyetemen.

Innen már csak egy lépés Kunhalmi Ágnes atv-s rögtönzése. A Nemzeti alaptanterv vitájában kifogásolta, hogy szeptembertől az egykori nyilas parlament író-képviselőjét, „Nyírő Gyulát” is tanítják majd az iskolában. A szocialista oktatáspolitikus bizonyára Nyirő Józsefet akart mondani, mégis egy pszichiátert gyanúsított meg. Eszem ágában sincs pellengérre állítani a kormánykritikus véleményformálókat. Csupán azt állítom, hogy a mondandójuk akkor lehet hatásos, ha tudják, hogy miről beszélnek.             

Állítólag a Fidesz mindent mér. Ha egyszer valaki előkotorja az Orbán-kormányokkal rokonszenvező közvélemény-kutatók szerződéseit, nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a legutóbbi évtizedben több százmilliárd forintot kaptak az állami kíváncsiság kielégítésére. A költekezés mértékére abból következtetek, hogy Demeter Szilárd újabb interjút adott a kormánysajtónak, ezúttal a Mandinernek.

Szerinte „A Századvég 2017/18-as, ötvenezer főnél nagyobb mintából elvégzett kutatásából feketén-fehéren kiderül, hogy a mai fiatalok jelentős része gyakorlatilag mozgóképen és könnyűzenén keresztül fogyaszt egyáltalán kulturális tartalmat.” Azt már én fűzöm hozzá, hogy az efféle fölmérések azért nem hasznosultak, mert olyan államtitkárok feleltek a kultúráért (Szőcs Géza, L. Simon László, Halász János, Hoppál Péter és Fekete Péter), akiknek inkább víziójuk volt, mint intézményteremtő képességük. Az Erdélyből érkezett Demeter Szilárdnak nincsenek látomásai. Ugyanebben az interjúban így jellemezte önmagát: „Az én feladatom nem az, hogy tartalmi kérdésben döntsek, az én feladatom az, hogy infrastruktúrát építsek, és lehetőségeket biztosítsak.”

Ha jól értem, akkor a kultúráról egyedül Orbán Viktornak lehet víziója, aki pedig vállalkozik arra, hogy intézményesítse a látomást, pénzt kap a megvalósításhoz.  A könnyűzene „társadalmasítása” például 25 milliárdot ér a miniszterelnöknek, és a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója gondoskodik arról, hogy a kormányzati üzenetek a slágerek szárnyán jussanak el a mai magyar fiatalokhoz. Az a fránya film még megoldandó feladat. Andy Vajna megreformálta a forgatókönyv-írást, és aratott a nemzetközi fesztiválokon, ám a filmjei nem jutottak el a magyar fiatalokhoz. De ha a főigazgató úr kezébe veszi a filmgyártást is, akkor van még remény.

Volt már ilyen a kultúrpolitikában. Horváth Márton a könnyűzenét nem társadalmasította ugyan, Révai József helyetteseként azonban szerkesztette a Szabad Népet, majd a pártközpontban vezette az agitprop osztályt, aztán visszatért a pártlap főszerkesztői székébe, 1956 után pedig igazgatta a Petőfi Irodalmi Múzeumot, és egy filmstúdiót is irányított. Amidőn pedig lapátra tették, megírta a Holttengeri tekercsek című könyvét, amelyben leszámolt a múltjával. Demeter Szilárd írónak készül, és az a benyomásom, hogy ehhez miniszterelnöki megbízottként gyűjti a tapasztalatokat. Érdemes volna elolvasnia a szintén vízió nélküli előd önéletrajzi ihletésű kisregényét.

Tíz mondat Demeter Szilárdtól

Az írás csak a hobbim és szenvedélyem. (Origo.hu, 2017. november 24.)

A magyar kultúra fejnehéz. (Magyar Hang, 2019. március 29.)

Amit ma kultúrharcnak hívunk, az csak lökdösődés, helykeresés. (168 Óra, 2019. június 6.)

Első körben alanyt és állítmányt egyeztetni tudó újságíróra van szükség. (Magyar Távirati Iroda, 2019. július 17.)

Nacionalistáknak kell lennünk, mert a körülöttünk lévők is azok. (Origo.hu, 2019. július 26.)

Senkiházizhat engem Radnóti professzor úr, ettől még minden papírt én írok alá. (Origo.hu, 2020. február 1.)

Az irodalmi infrastruktúrát rakjuk össze. (888.hu, 2020. február 4.)

A magasirodalom lába nem ér le a földre. (Pestihirlap.hu, 2020. február 18.)

A korona után megváltozunk. (Hajónapló.ma, 2020. április 30.)

Én úgy vagyok zenész, mint ahogyan író. (Mandiner.hu, 2020. június 26.)

Kiszivárgott egy videó az újbudai önkormányzat üléséről. A polgármester szerint „’36-ban vagy ’37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg.” A DK-s politikus kifejtette, hogy 1933 és 1938 között a kancellár tevékenysége „Németország felemelkedését hozta”, „Aztán ami utána történt, az nem igazán fér ebbe a képbe bele.”

A ’nem igazán’ kifejezést akkor használják a kommunikáció szakos diákok, ha a vizsgán belekezdenek valamibe, de elbizonytalanodnak, és próbálnak kikecmeregni a csapdából. László Imre tapasztalt egészségügyi menedzser, talán városgazdának is jó, a történelemhez azonban annyit ért, mint hajdú a harangöntéshez. A ziccert ki is használta a kormánypárti sajtó, mert azonnal megindult az összehangolt támadás az ellenzéki politikus ellen. Azt is megírta valaki, hogy „Hallgatásba burkolózott a baloldal.”

A baloldal nevében nem nyilatkozhatom, ám azt nem fogadom el, hogy kettős a mércém, ahogy az egyik telefonáló mondta: „Bezzeg amikor kormánypárti politikusokat kell simfelni”. Épp ellenkezőleg. A kormánypárti politikusok elszólásai kevésbé érdekelnek, mert Németh Szilárd vagy Kósa Lajos félműveltsége nem fáj, inkább szórakoztat. Meg is néztem az Elszólások fájlt, a legutóbbi évtizedben a kormánypárti politikusoknál hat marhaságot tettem szóvá, az ellenzékieknél kétszer annyit. Élen járt Kunhalmi Ágnes és Bangóné. A hozzájuk most csatlakozott László Imre úgy keveredett a kimagyarázhatatlan okfejtésbe, hogy az autópályák lebegtek a szeme előtt.

Kétségkívül felszívták a munkaerő-fölösleget, csakhogy más célt is szolgáltak. A Blitzkrieg-et, hogy a Wehrmacht-tankok gyorsabban érjék el a környező országok határát. Egyébként 1933 és '36/37' között már voltak koncentrációs táborok, bár akadtak még bírók, akik igazságot szolgáltattak a hitleri államszervezet vádjaival szemben. 1938. november 9-ről 10-re virradóra a Kristallnacht, vagyis a zsidó üzletek szétverése és a zsinagógák felgyújtása tette diktatúrává a nácik lopakodó hatalomgyakorlását. Ama címlap 1939. január 2-án látott napvilágot, az 1938-as év emberének választott Hitler arcképével.

László Imre szerencsétlen kijelentése azért szivároghatott ki az újbudai önkormányzat üléséről, mert nemcsak jegyzőkönyvet vezetnek, hanem videófelvételek is készülnek. Vajon az Orbán-kormány ülésein milyen történelmi okfejtéseket engednek meg maguknak a miniszterek? Ezt azért nem tudhatjuk, mert az elhangzottakról nem készül jegyzőkönyv, és operatőr sincs a teremben. Pedig igény volna rá.

Tíz mondat Goebbels naplójából

Ha egyszer hatalomra kerülünk, megfizetünk ezeknek a hébereknek. (1932. január 7.)

Most megmutatjuk nekik, mit lehet kezdeni az államigazgatás szervezetével, ha ért hozzá az ember. (1933. február 20.)

Nem vagyunk alkalmasak a hóhér szerepére. Nehéz kötelesség. (1934. július 4.)

Mesés plakátok készültek. Főleg sikereink adatait ábrázolják. Én magam is sok szöveget írok. (1936. március 10.)

Ha vége az olimpiának, durvábbak leszünk. (1936. augusztus 8.)

Azt tanácsolom a Führernek, hogy a lehető legrövidebb időn belül szüntesse meg a bírói függetlenséget. (1937. szeptember 10.)

Nagyszabású politikai és nemzeti filmeket kell gyártani. (1938. január 14.)

A vezető munkatársak listájáról eltávolítom a Frankfurter Zeitung két vétkes szerkesztőjét. Közülük az egyiket, aki félzsidó, le is tartóztattatom. (1938. január 27.)

Kiadom az utasítást, hogy a zsidók számára tilos a színházak és a mozik látogatása. (1938. november 13.)

A politikai viccet kiirtjuk. (1939. február 3.)

A legutóbbi napok az Index körül kialakult válság jegyében teltek. Orbán Viktor pedig katonáskodott, a kultúrpolitikus Demeter Szilárd zenélve írt, a momentumos Orosz Anna taszigált, a volt főpolgármester Demszky Gábor összehasonlított, a volt műsorvezető Friderikusz Sándor pontosított. Lefülelt mondatok.  

Az a módi, hogy amit a regnáló hatalom a fejébe vesz, azt bármi áron megvalósítja. (Tompa Andrea író, 24.hu, június 21.)

’88 és ’90 között a magyar sajtó szabadabb volt, mint most. (Demszky Gábor volt budapesti főpolgármester, Klubrádió, június 22.)

Az Indexszel együtt az emancipált, hírfogyasztó, városi értelmiséget vették célba. (Batka Zoltán újságíró, Újnépszabadság.com, június 22.)

Bálint György a tanácsadás zsenije volt. (Szále László újságíró a 101 éves korában elhunyt Bálint gazdáról, Múosz.hu, június 22.)

Nekünk, a közélet katonáinak a kormányzás az eszközünk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, június 23.)

Inkább Orbán éli túl az Orbán-rendszert. (Vásárhelyi Mária szociológus, HírKlikk.hu, június 23.)

Valóságérzékét elveszítő, ámokfutó kormánnyal áll szemközt súlytalan, széteső ellenzék. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, június 24.)

Ezek az elévülésre játszanak. (Veress Jenő újságíró, Facebook.com, június 24.)

A sajtót nem irányított gazdasági viszonyokra találták ki. (Szele Tamás újságíró, Zónapörkölt.blog, június 24.)

A legolvasottabb napilap nem tudott megélni, az alig olvasott kormánylapok viszont képesek. (Stumpf András újságíró, Válaszonline.hu, június 24.)

A magyar média olyan test, amelynek csak végtagjai vannak, de szíve és lelke és feje nincs. (Kácsor Zsolt tárcaíró, Népszava, június 25.)

Szeretem az Indexben, hogy igyekszik pontos lenni. (Friderikusz Sándor műsorvezető, Index.hu, június 25.)

Az egészségügyi veszélyhelyzet elmúlt, de a szociális része még tart. (Neményi András szombathelyi polgármester, Nyugat.hu, június 25.)

A legszebb éveink mennek el arra, hogy a NER-ből próbáljuk meg kitaszigálni az országot. (Orosz Anna Momentum-politikus, Azonnali.hu, június 26.)

A rendszert, amikor felülről mondták meg, hogy mit szabad és mit nem, már egyszer leváltottuk. (Sodró Eliza színésznő, Magyar Hang, június 26.)

Ha valaki azt állítja, hogy gittegylet vagyunk, szerintem túlmegy a jó ízlés és a normális közéleti kultúra határán. (Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Magyar Nemzet, június 26.)

Én úgy vagyok zenész, mint ahogyan író. (Demeter Szilárd könnyűzenei kormánybiztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Mandiner.hu, június 26.)

A támogatók listája olyan, mintha kinyomtatták volna a közbeszerzési értesítőt. (Haszán Zoltán újságíró a felcsúti focicsapatról, 444.hu, június 27.)

Lélegeztetőgép-nagyhatalom lettünk egy kihalt piacon. (Friss Róbert újságíró, Népszava, június 27.)

Orbán elmegy Bálint György temetésére? (Laczik Zoltán újságíró, Facebook.com, június 27.)

Azért adnak pénzt, hogy ne legyek olyan, amilyen vagyok. (Szervét Tibor színész, Klubrádió, június 27.)

Nem vagyok fociszurkoló, tegnap este óta mégis szomorúság kerített hatalmába. A DVSC kiesett a nemzeti bajnokság első osztályából. Ez az egyetlen klub, amelyhez érzelem fűz. Öt évet töltöttem a debreceni egyetemen, és ösztöndíj-kiegészítést köszönhetek az egymás közt csak Lokinak becézett csapatnak.

Nagybátyám cukrász volt a Bem-téren, félúton a Nagytemplom és a Nagyerdő között. Amikor a Loki játszott a régi stadionban, megindult a város népe, és betért fagyizni. A meccs után szintén, pláne ha győzött a Loki. A fémpénzek egy hatvankilós zsákban kötöttek ki, amelynek tartalmát a hétfői szünnapon, ebéd után a konyhaasztalra öntöttük. Az azonos nagyságú érméket a Hajdú-bihari Napló kiolvasott oldalait szétollózva csavartuk rollniba. Ezt a csomagot szatyorban vittem át a közeli OTP-fiókba. A papírpénz tíz százalékát kaptam, ami néha meghaladta az ösztöndíjat is.

Az egyetemi barátok közül hárman jöttünk a fővárosba dolgozni: Pista, Laci és én. Ha a Loki Pesten játszott, a meccsen találkoztunk. A szotyola akkor még nem volt miniszterelnökhöz köthető jelkép, pirított napraforgót ropogtatva beszéltük meg ország-világ dolgát. Fél szemmel pedig figyeltük a focistákat, akik néhányszor bajnokságot is nyertek az NB I-ben. A Loki után mentünk akkor is, ha Budapest közelében, egy száz kilométernyi sugarú körön belül játszott. Pista most külföldön él, Laci beteg, én eladtam az autómat, a Loki pedig az utóbbi néhány évben DVSC-vé züllött a szóhasználatunkban.

Tegnap este a tévé képernyője előtt, úgy a hatvanadik perc táján elérkezett a megvilágosodás pillanata. A csapatkapitányi karszalagot viselő játékos, aki nyugat-európai klubból érkezett haza levezetni, legendás bal lába elé tolta a labdát. Átívelte a másik oldalra, hogy a felfutó hátvéd akadálytalanul törhessen előre. Az a fránya labda azonban nem elé érkezett, hanem vagy tíz méterrel mögé. Ekkor derült ki, hogy a DVSC kifulladt, a játékosok már nem képesek parancsolni a lábuknak. Nyilvánvaló lett, hogy edzettségi állapotukból nem telik az első osztályra.

Nem leszek persze hűtlen a Lokihoz. Épp van egy ifjú tehetségekből verbuvált kézilabda-csapata, amelyet egy öreg edző rakott össze. Egyik kedvenc tanítványom a nyíregyházi főiskoláról, Ardelean-Kocsik Viktória ódákat zengett Köstner Vili „bácsiról”, akinek lányai hatvan perc alatt többet futnak, mint kilencven alatt a DVSC focistái. Ha a lokis lányok Pestre jönnek, rám számíthatnak az MTK- vagy a Fradi-csarnokban.

Tíz mondat az NB I-ről

A Parlamenten kívüli pártokból egyedül mi lehetünk azok, akik a választási másodosztályból feljuthatunk az NB I-be. (Thürmer Gyula munkáspárti politikus, Heti Délkelet, 1997. április 6.)

Ha Orbán Viktor nem adja politikára a fejét, akár NB I-es futballista is lehetett volna. (Mészöly Kálmán volt szövetségi kapitány, Dunaújvárosi Hírlap, 2001. július 5.)

Varga Zoltán mindent, mindenkit űberolhat, ha bajnokcsapatot csinál Győrött. Csak azt ígérje meg, hogy ez az NB I-ben lesz. (Horváth Cs. Attila újságíró, Kisalföld, 2001. augusztus 28.)

Nem a pálya alkalmatlan az NB I-re, hanem a csapat. (Jakab József újságíró a soproni focistákról, Népszabadság, 2001. október 15.)

A nyomorgó Magyarországról körülbelül annyi szurkoló biztatta a csapatot ott kint, Londonban, mint amennyi egy NB I-es labdarúgó mérkőzésen összegyűlik. (Aczél Endre újságíró a férfi kézilabda válogatottról, Galamus.hu, 2012. augusztus 5.)

Abszurd, hogy a hétvégeken hat-hét meccset közvetítenek az NB I-ből, amikor egyet sem lehet végignézni. (Esterházy Péter író, Délmagyarország, 2013. október 27.) 

Hajnal Tamás fél év után belátta, hogy felesleges tovább várnia valami kecsegtetőbb ajánlatra, inkább ő is beült Gera Zoltán mellé az NB I-nek nevezett brűgölőbe. (Csurka Gergely újságíró a hazaszerződőkről, Nemzeti Sport, 2014. december 30.)

Az NB I. kétharmada hitelből van. (Muszbek Mihály közgazdász, Sport TV, 2015. október 28.)

Az NB I-es csapatok a 2010-es pénzük négyszeresével gazdálkodnak. (Jandó Zoltán újságíró, ATV, 2018. augusztus 29.)

A mai NB I. jelképe a pénzzel kitömött törpe. (Hegyi Iván újságíró, Népszava, 2020. június 3.)

A címet L. László Jánostól kölcsönöztem. A Nyomtassteis! újság alapítója immár a harmadik tanácskozást szervezte Budapesten - a fővároson túli nyilvánosságról. Az elsőn, 2019 februárjában 120-an vettek részt, a másodikon valamivel kevesebben, a tegnapi harmadikon pedig hatvan érdeklődőt számoltam össze. A hozzászólásokból továbbgondolásra serkentő ellentmondás rajzolódott ki.

János a szövetségeseket kereste, velük szeretne eljutni ezer faluba, ezzel kétmillió embert érhetne el. Az ellenzéki pártokat is meghívta, és eljött a fénymásolt hetilap jelentőségét felismerő Momentum öntudatos meg a nyilvánosságban helyét kereső MSZP tanácstalan sajtófőnöke. A DK-t Kálmán Olga képviselte, aki mintha lekezelte volna a témakört. Udvariasabban fogalmazva nem ismerte föl a jelentőségét. A Jobbik kimentette magát, a többi párt pedig a füle botját se mozgatta. Ahányan vannak, annyiféleképpen reagáltak tehát a fővároson túli nyilvánosságra.

Abban viszont egyik képviselőjük sem jeleskedett, hogy elmondta volna: ha egyszer majd pártja kormányozza az országot, mit akar kezdeni a nyilvánosság eszközrendszerével, a médiával. Vagy azért hallgattak erről, mert nincs elképzelésük róla, vagy nagyon is van, de nem kötötték az orrunkra. A helyi újságírók alapérzését Porcsin Zsolt a Debreciner.hu alapítója fogalmazta meg. Szerinte nem biztos, hogy tavaly október 13-án a helyi nyilvánosság egyetlen független fórumán múlt az ellenzék sikere, de nélküle nem lett volna hatalomváltás az ország egyharmadában. A többiek olyan helyről jöttek, ahol már ellenzéki többség van a képviselőtestületben. Arról számoltak be, hogy furcsa jutalmat kaptak.

Szerintük az általuk is hatalomba segített ellenzéki polgármester foggal-körömmel ragaszkodik az önkormányzati sajtóhoz, a "sajtójához", és távol tartja magát a független magánújságtól, magánportáltól. Ez a hangulat lengte át a tágas helyiséget. Az a benyomásom, hogy a nemcsak a kormánytól, hanem az ellenzéktől is független helyi médiumok később talán ráfanyalodnak az ellenzéki pártokra, most azonban még nem kérnek belőlük. Vajon lesz-é folytatásuk ezeknek a helyzetelemző, szemlélettágító beszélgetéseknek? Azért firtatom ezt, mert kézből kézbe vándorolt a hozzászólók számára átnyújtott, narancssárga fejű mikrofon. A nyugtalanító kérdéssel hagytam el a szakszervezeti konferenciatermet, amelyben március közepe óta először merészkedtem sok ember közé.

Tíz mondat a függetlenségről

Független lap az, amelynek saját véleménye van. (Bodor Pál író, Magyar Nemzet, 1989. december 16.)

A független sajtót úgy képzelem el, hogy a lap független, de az újságíró rokonszenvezhet bizonyos pártokkal. (Balogh Ödön veszprémi újságíró, Napló, 1990. április 28.)

A csak közönségfüggő sajtó ténylegesen független. (Haraszti Miklós SZDSZ-politikus, Napló, 1991. december 28.)

A független sajtó hatalma a szó, a szöveg hatalma. (Heller Ágnes filozófus, Magyar Hírlap, 2001. szeptember 1.)

Most üt vissza, hogy nem épültek ki a magyar sajtó független fórumai. (Mészáros Tamás újságíró, ATV, 2013. március 25.)

Független médiumok nincsenek, független újságírók vannak. (Nagy József újságíró, Hír TV, 2017. április 24.)

A magyarországi nyilvánosságban már alig van független szereplő. (Urbán Ágnes médiakutató, Mértékblog.hu, 2018. július 12.)

Vidéken szinte már elérhetetlen a független sajtó. (György Zsombor újságíró, Magyar Hang, 2019. július 5.)

Ott maradt a Fidesz, ahol nincs független hírforrás. (Csordás Gábor irodalomtörténész, Facebook.com, 2019. október 15.)

Az ellenzéki sajtó nem független - akkor nem ellenzékinek neveznénk -, hanem politizál. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, Origo.hu, 2020. június 25.)

A tegnap mondatát Gulyás Gergely ejtette ki a száján. A miniszterelnökséget vezető miniszter az Index körüli válságot intézte el azzal, hogy „Nyugat-Európában hasonlóan sokszínű tájékozódási lehetőség nincs, mint nálunk.” Nyögvenyelős mondat, nincs rajta mit mosolyogni, bár mulatságos. Akkor hangzott el, amikor az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a média sokszínűségét nem sértette a kormányzat által létrehozott nonprofit cég, a KESMA. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány csaknem félezer szerkesztőségből alakított hálózatot, és letarolta a nyilvánosságot.

A tarolás mértékéről e rovatban sokat vitatkoztam baloldali és liberális véleményformálókkal. Kezdem föladni az értelmezési harcot, mert aki például 97 százaléknyira saccolta a kormányzati túlsúlyt, azt nehéz meggyőzni arról, hogy ne légből kapott számokkal kölcsönözzön nyomatékot az elkeseredésének. Szerencsére segítségemre sietett Weisz György, akinek karikatúráját az Újnépszabadság.com-on vettem észre. A játszótéri libikóka egyik ülőkéje a levegőben van, rajta pedig néhány ellenzéki újság címoldala ismerhető fel. A másik ülőkét földig nyomja a súly, mert töméntelen újság halmozódott fel rajta. A rajz láttatja a lényeget, bár a túlsúly mértékét nem is olyan könnyű megállapítani.

Egyetlen fölmérést ismerünk, amellyel a kormánypárti politikusok és publicisták szoktak példálózni. A Médianéző Kft a hozzáférés szempontjából értékelte a nyilvánosság fórumait, és úgy találta, hogy a tévéknél 54:46 százaléknyi arány alakult ki az ellenzék javára, a rádióknál pedig 53:47. Vagyis nagyjából fele-fele. A kormányhoz közel álló cég szerint az online sajtóban az ellenzék felé billen a mérleg nyelve 71:29 arányban. S ha már a karikaturista újságokkal érzékeltette a túlsúly mértékét, a hagyományos sajtóban a Médianéző Kft 28:72 százalékban hozta ki az ellenzék hátrányát a kormánnyal szemben.

Van azonban egy másik értékelés is, amelyet a Mérték Médiaelemző Műhely készített el. Közgazdász munkatársa, Urbán Ágnes tegnap este a Klubrádióban elmondta, hogy az árbevételek alapján vizsgálódtak, és a kormánypárti üzenetek körülbelül 80 százalékkal vannak jelen a hírek piacán. A 2017-es felmérésben 78 százalék olvasható ugyan, de a kerekítés mit sem változtat a lényegen. Ha az ellenzéki véleményformálók minden áron számmal akarják jelezni a médiapiac eltorzítását, akkor ez a fránya 80 elég hitelesen mutatja a kormányzati túlsúlyt.               

Mára az egész magyar internetes újságírás elindexesedett. (Szentesi Zöldi László újságíró, Demokrata.hu, 2015. április 3.)

Ez a portál semmit sem tesz hátsó politikai gondolat nélkül. (Csontos János újságíró, Magyar Idők Online, 2016. október 16.)

Elegem van abból, hogy a mi hitelességünket kezdi ki a hirdetői befolyásolás, és minket sároz be a tulajdonosi háttér. (Dudás Gergely, az Index volt főszerkesztője, Médiapiac.com, 2017. november 19.)

Nem kerül a NER befolyása alá az Index. (Bodolai László ügyvéd, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Magyar Narancs, 2018. szeptember 20.)

Az Index függetlenségre törekvő újság. (Tóth-Szenes Attila főszerkesztő, Index.hu, 2018. október 16.)

Az, hogy na, akkor lássuk, hogy mi van a világban, nekem leginkább az Index. (Hajós András tévészemélyiség, Index.hu, 2018. november 16.)

Ha a reklámpiac úgy működne, ahogy annak kell, az Index el is tudná tartani magát. (Parti Nagy Lajos író, Index.hu, 2018. november 19.)

A megkopott Index valószínűleg még mindig a legolvasottabb médium Magyarországon. (Bálint Botond újságíró, PestiSrácok.hu, 2018. november 20.)

Hogy valóban mi van, az az Index. (Alföldi Róbert rendező, Index.hu, 2018. december 7.)

Hallom az indexes kollégák aggodalmait is. Szerintem ők sem gondolják, hogy egy év múlva szabadabban, függetlenebbül dolgozhatnak. (Uj Péter, az Index alapító főszerkesztője, Népszava, 2019. február 9.)

Az Index főoldaláról kiszórták az ellenzéki közéleti tartalmú írásokat. Ott immár csupán csacskaságokat, jobbára szórakoztató, legföljebb ismeretterjesztő írásokat közölnek. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2019. augusztus 22.)

/Vaszily Miklós megvásárolta az Indamedia Sales Kft-t/ Nem az Indexnél történt változás, hanem az egyik legfontosabb partnerünk tulajdonosi szerkezetében. (Dull Szabolcs, az Index főszerkesztője, Média1.hu, 2020. március 31.)

Kívülről olyan befolyás ért minket, amelynek vége a szerkesztőség megszűnése lehet. (Dull Szabolcs, az Index főszerkesztője, Index.hu, 2020. június 21.)

Az Index gyakorlatilag egy címlapszerkesztő maradna, amely beszállítóktól rendel médiatartalmakat. (Rényi Pál Dániel újságíró, 444.hu, 2020. június 21.)

Az Index maga pusztán egy névvé silányulna, ami kis, alvállalkozói, beszállító cégek bonyolult hálózatát takarja, és ezeket egy vezetőség koordinálná. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2020. június 22.)

Az Index olyan a hírekben, mint az összeadás a matematikában. (Jámbor András publicista, Facebook.com, 2020. június 22.)

Semmiféle politika nincs a cirkusz mögött, egyszerűen gazdaságtalanul, magyarul: rosszul működik az Index. (Aláírás nélküli cikk, Origo.hu, 2020. június 22.)

Az Indexszel együtt az emancipált, hírfogyasztó, városi értelmiséget vették célba. (Batka Zoltán újságíró, Újnépszabadság.com, 2020. június 22.)

A hatalom már régóta feni a fogát az Indexre. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2020. június 22.)

Amire már régen fente a fogát a hatalom, az az Index volt. (Vásárhelyi Mária szociológus, HírKlikk.hu, 2020. június 23.)

Hosszú évek óta megy a harc, egyelőre az Indexet se lenyelni, se kiköpni nem tudja senki. (Urbán Ágnes médiakutató, Átlátszó.hu, 2020. június 23.)

Az Index nem vasárnap és nem is az elmúlt héten került nyomás alá - hosszú hónapok óta nyomás alatt készül. (Hargitai Miklós újságíró, a MÚOSZ elnöke, Népszava, 2020. június 23.)

Az Index két éve ellenőrizhetően a Fidesz kezében van. (Hont András újságíró, Facebook.com, 2020. június 23.)

Elesik-e az Index, vagy megmarad újságnak? (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, 2020. június 23.)

Nagyon sok szereplője van az Index működésének, ezeket a jelenlegi feszült helyzetben nehéz összehangolni. (Bodolai László ügyvéd, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Népszava, 2020. június 23.)

Célom az, hogy az Index megőrizze minden eddigi értékét és piacvezetői pozícióját, amitől Index az Index. (Ződi Zsolt, az Index.hu Zrt új vezérigazgatója. Kreatív Online, 2020. június 23.)

Továbbra is ragaszkodunk a tartalmi függetlenséghez és a szerkesztőség érinthetetlenségéhez. (Dull Szabolcs, az Index főszerkesztője, Index.hu, 2020. június 23.)

Az Index valóban a magyar internet legsikeresebb vállalkozása volt sokáig, amelynek gazdag tartalmát a nyilvánvaló nihilista-vadliberális irányvonal ellenére a másik oldalról is sokan fogyasztottak-fogyasztják, de az utóbbi években már bántóan, szemet kiverően lógott ki a lóláb, és lepleződött le a szerkesztőség sunyi részvétele a nemzetközi szervezetek és a hazai ellenzéki körök machinációiban. (Huth Gergely újságíró, PestiSrácok.hu, 2020. június 24.)

Az Index a mikrofon. Van saját hangja is persze, de legalább ilyen fontos, hogy kihangosítja másokét. (Stumpf András újságíró, Válaszonline.hu, 2020. június 24.)

Az Index lehetőségem arra, hogy kérdezzek. (Bíró Marianna újságíró, Index.hu, 2020. június 24.)

Hírforrást jelent. (Zsuppán András újságíró, Index.hu, 2020. június 24.)

Nem lehet mellőzni mint hírforrást. (Szalay Dániel újságíró, Index.hu, 2020. június 24.)

Az Index az az újság, amit azonnal megnyitok, ha történik valami. (Ónodi Eszter színésznő, Index.hu, 2020. június 24.)

Semmi különös, csak nélkülözhetetlen, mint a víz vagy a levegő. (Nádasdy Ádám műfordító, Index.hu, 2020. június 24.)

Az Index a mi józan eszünk. (Grecsó Krisztián író, Index.hu, 2020. június 24.)

Az Indexet azért érte támadás, mert van, mert nagy, mert olvasott, és sokaknak fog hiányozni, ha nem lesz. (Szele Tamás újságíró, Zónapörkölt.blog, 2020. június 24.)

Az összeállítás eredetileg az Újnépszabadság.com-on jelent meg.

Illés Gergő az Azonnali.hu egyik szerzője. Több cikkét olvastam, és az a benyomásom, hogy tehetséges pályatárs bontogatja a szárnyait. Tegnapi cikkében az újságírók koronavírus-járványban játszott szerepét értelmezte okosan. Noha abból indult ki, hogy „A modern narratíva szerint a média és az újságírás egyfajta negyedik hatalmi ág, melynek feladata a másik három ellenőrzése, és persze minderről a közvélemény tájékoztatása.”

Az idézett mondat második fele (az ellenőrzés és a tájékoztatás) rendben van. Az első felét pedig kétségkívül enyhíti azzal, hogy nem a szakirodalomra, hanem valamiféle narratívára hivatkozik, és az ’egyfajta’ jelzővel viszonylagossá teszi azt a fránya negyedik hatalmi ágat. Fogalmazása mögött mégis az rejlik, hogy sokat olvasott ugyan a nyilvánosságról, de amit tanult, azt még nem emésztette meg. Mert a szakirodalom csupán három hatalmi ággal számol. A törvényhozással, amelyet errefelé országgyűlésnek neveznek. A végrehajtó hatalommal, amelyet kormányzatnak. Az igazságszolgáltatással, amely az ügyészségeket és a bíróságokat foglalja magában.

A polgári demokráciában a törvényhozás és az igazságszolgáltatás ellenőrzi a kormányzatot, nehogy elkanászodjon. A törvényeket végrehajtó hatalmat persze idegesítik a fürkésző tekintetek, ezért igyekszik maga alá gyűrni az ellenőrzésére szakosodott hatalmi ágakat. Ha ez sikerül neki - mint a legutóbbi évtizedben nálunk -, akkor megszünteti a kívánatos megosztásukat, önállóságukat, ellenőrző képességüket. Ez az a helyzet, amely mozgásba lendíti a nyilvánosság eszközrendszerét, a médiát. Alkotórészei (a sajtó, a rádió, a televízió és az internet) két tevékenységi formát találtak ki, mint ahogy ifjú pályatársam is írja: ellenőrzik a törvények végrehajtását, és erről tájékoztatják az állampolgárokat.

A média ilyenkor veszi át a háttérbe szorított hatalmi ágak ellenőrző szerepét. A kuszaságra jellemző, hogy akadnak újságírók meg politikusok, akik abszolutizálják az átmeneti helyzetet. A „modern narratíva” jegyében például a régi Hír TV-nek Negyedik címmel volt egy rendszeresen jelentkező műsora, melyet az Operaház jelenlegi főigazgatója, Ókovács Szilveszter vezetett. Ő is ama feltételezésből indult ki, hogy a média hatalmi ág. Ennél jobban tetszik a tévériporter Balogh Judit örökbecsű megállapítása: „A sajtó azért egy hatalmas ág.” (ATV, 2018. október 18.) Nem hatalmi tehát, hanem hatalmas.

Tíz mondat a „negyedik” hatalomról

Amikor a sajtót kollektív hatalmi szervből a negyedik hatalmi ággá minősítik át, akkor a politikusoknak a nyilvánosságtól való irgalmatlan félelme nyilvánul meg. (Dlusztus Imre szegedi újságíró, Népszabadság, 1990. május 22.)

Ahhoz, hogy a sajtó valóban a negyedik hatalmi ágazat legyen, egy bizonyos közszolgálatot kell ellátnia. (Antall József miniszterelnök, Magyar Nemzet, 1990. június 6.)

Pontatlan, de igen elterjedt megfogalmazás, hogy a sajtó a negyedik hatalom. A negyedik hatalom azonban a nyilvánosság, melynek a sajtó csak az egyik eszköze. (Bodor Pál közíró, Zalai Hírlap, 1991. október 26.)

A média egy új hatalmi ág, amely demokratikus kontroll nélkül működik. (Stumpf István politológus, volt kancelláriaminiszter, Magyar Nemzet, 2006. március 27.)

Sem a civil szervezetek, sem a sajtó nem tartozik az államhatalmi ágak sorába, hiszen nem gyakorolnak közhatalmat. (Latorcai János KDNP-politikus, Magyar Nemzet, 2010. augusztus 7.)

Demokratikus országokban a sajtó legfőbb feladata a többi hatalmi ág kontrollja a nyilvánosság eszközeivel. (Hargitai Miklós újságíró, Népszabadság, 2012. április 23.)

A sajtó nem tartozott a hatalmi ágak közé, hanem eszközként tekintettünk rá. (Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitprop osztályának volt vezetője, Hetek, 2013. február 2.)

Tudomásul kell venni, hogy a média is egy hatalmi ág, s mint ilyen, a finanszírozásának az átláthatósága sérthetetlen közérdek, oda ellenőrizetlen pártpénzek nem folyhatnak be. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, FüHü.hu, 2017. szeptember 14.)

Mintha a média egy része függetlenítené magát a pártoktól, és kezd úgy viselkedni, mintha a média hatalmi ág volna. (Fiala János újságíró, ATV, 2019. november 9.)

Amennyiben  negyedik hatalmi ágként határozzák meg a médiát, úgy - mint bármilyen hatalmat - korlátozni és ellenőrizni kell. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, Origo.hu, 2020. június 25.)