Állítólag a Fidesz mindent mér. Ha egyszer valaki előkotorja az Orbán-kormányokkal rokonszenvező közvélemény-kutatók szerződéseit, nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a legutóbbi évtizedben több százmilliárd forintot kaptak az állami kíváncsiság kielégítésére. A költekezés mértékére abból következtetek, hogy Demeter Szilárd újabb interjút adott a kormánysajtónak, ezúttal a Mandinernek.

Szerinte „A Századvég 2017/18-as, ötvenezer főnél nagyobb mintából elvégzett kutatásából feketén-fehéren kiderül, hogy a mai fiatalok jelentős része gyakorlatilag mozgóképen és könnyűzenén keresztül fogyaszt egyáltalán kulturális tartalmat.” Azt már én fűzöm hozzá, hogy az efféle fölmérések azért nem hasznosultak, mert olyan államtitkárok feleltek a kultúráért (Szőcs Géza, L. Simon László, Halász János, Hoppál Péter és Fekete Péter), akiknek inkább víziójuk volt, mint intézményteremtő képességük. Az Erdélyből érkezett Demeter Szilárdnak nincsenek látomásai. Ugyanebben az interjúban így jellemezte önmagát: „Az én feladatom nem az, hogy tartalmi kérdésben döntsek, az én feladatom az, hogy infrastruktúrát építsek, és lehetőségeket biztosítsak.”

Ha jól értem, akkor a kultúráról egyedül Orbán Viktornak lehet víziója, aki pedig vállalkozik arra, hogy intézményesítse a látomást, pénzt kap a megvalósításhoz.  A könnyűzene „társadalmasítása” például 25 milliárdot ér a miniszterelnöknek, és a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója gondoskodik arról, hogy a kormányzati üzenetek a slágerek szárnyán jussanak el a mai magyar fiatalokhoz. Az a fránya film még megoldandó feladat. Andy Vajna megreformálta a forgatókönyv-írást, és aratott a nemzetközi fesztiválokon, ám a filmjei nem jutottak el a magyar fiatalokhoz. De ha a főigazgató úr kezébe veszi a filmgyártást is, akkor van még remény.

Volt már ilyen a kultúrpolitikában. Horváth Márton a könnyűzenét nem társadalmasította ugyan, Révai József helyetteseként azonban szerkesztette a Szabad Népet, majd a pártközpontban vezette az agitprop osztályt, aztán visszatért a pártlap főszerkesztői székébe, 1956 után pedig igazgatta a Petőfi Irodalmi Múzeumot, és egy filmstúdiót is irányított. Amidőn pedig lapátra tették, megírta a Holttengeri tekercsek című könyvét, amelyben leszámolt a múltjával. Demeter Szilárd írónak készül, és az a benyomásom, hogy ehhez miniszterelnöki megbízottként gyűjti a tapasztalatokat. Érdemes volna elolvasnia a szintén vízió nélküli előd önéletrajzi ihletésű kisregényét.

Tíz mondat Demeter Szilárdtól

Az írás csak a hobbim és szenvedélyem. (Origo.hu, 2017. november 24.)

A magyar kultúra fejnehéz. (Magyar Hang, 2019. március 29.)

Amit ma kultúrharcnak hívunk, az csak lökdösődés, helykeresés. (168 Óra, 2019. június 6.)

Első körben alanyt és állítmányt egyeztetni tudó újságíróra van szükség. (Magyar Távirati Iroda, 2019. július 17.)

Nacionalistáknak kell lennünk, mert a körülöttünk lévők is azok. (Origo.hu, 2019. július 26.)

Senkiházizhat engem Radnóti professzor úr, ettől még minden papírt én írok alá. (Origo.hu, 2020. február 1.)

Az irodalmi infrastruktúrát rakjuk össze. (888.hu, 2020. február 4.)

A magasirodalom lába nem ér le a földre. (Pestihirlap.hu, 2020. február 18.)

A korona után megváltozunk. (Hajónapló.ma, 2020. április 30.)

Én úgy vagyok zenész, mint ahogyan író. (Mandiner.hu, 2020. június 26.)