A legutóbbi napokban Orbán Viktor oltakozott, Lázár János ekézett, Boross Péter vidékezett, Lendvai Ildikó gyurcsányozott, Fekete-Győr András pedig bejelentkezett. Lefülelt mondatok.

Ha Fekete-Győr András megborotválkozna, megőszülne, megöregedne, meghízna és összemenne, akkor pont úgy nézne ki, mint Orbán Viktor. (Ceglédi Zoltán politológus, Facebook.com, február 21.)

Alapélményünk a szabadság szisztematikus lebontása. (Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje, ATV, február 22.)

A közérzet a kormánnyal szembeni bizalmatlanságot és bizonytalanságot tükrözi. (Friss Róbert újságíró, Népszava, február 22.)

A torzlelkűek szövetsége. (Dippold Pál publicista az ellenzéki pártokról, Magyar Hírlap Online, február 22.)

Alakul a parízer- és farhátkoalíció. (Rákay Philip publicista az ellenzéki pártokról, Facebook.com, február 23.)

Botcsinálta koalíció. (Révész Sándor publicista az ellenzéki pártokról, hvg.hu, február 23.)

A balliberális értelmiség szellemi csontritkulásban szenved. (Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, 24.hu, február 23.)

Gyurcsány Ferenc kudarcot szenvedett kormánypolitikusból feldolgozta magát sikeres pártépítő politikussá. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Mandiner.hu, február 23.)

Orbán Viktor nem tudja megszorozni magát 106-tal. (Hajnal Miklós Momentum-politikus a választókörzetekről, Népszava, február 24.)

Nekünk tényleg Tállai András dukál, életfogytiglan? (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, február 25.)

Bízom a vidék józanságában, mert mintha ott kevesebben és kevesebbet néznének rossz tévéket és internetes oldalakat. (Boross Péter volt miniszterelnök, Magyar Nemzet Online, február 25.)

A magyar sajtószabadság csak a kormány párhuzamos valóságában létezik. (Szél Bernadett volt LMP-politikus, Facebook.com, február 25.)

Ha az embert behívják, vagy vakcina van, de orvos nincs, vagy van orvos, de nincs vakcina. (Ferge Zsuzsa 90 éves szociológus, 168 Óra, február 25.)

Egyetlen esélyünk van a túlélésre: az oltás. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, február 26.)

Visszatértem oda, ahonnan a családom hét nemzedékkel ezelőtt elindult: az eke szarvához. (Lázár János őstermelő, volt kancelláriaminiszter, Vásárhely24.com, február 26.)

Fekete-Győr jelentkezését most még viccnek gondolom, de 2036-ra biztosan beérik. (Kéri László politológus, Magyar Hang, február 26.)

Amikor bementem a kisboltba vásárolni, előre köszönt a lecsókolbász. (Szele Tamás újságíró, Zónapörkölt.com, február 26.)

Turmixkoalíció. (Brém-Nagy Ferenc újságíró az ellenzéki pártokról, Magyar Hírlap Online, február 27.)

Most olyan választás lesz, hogy fakarddal megyünk a tankok ellen. (Hadházy Ákos volt LMP-politikus, Jelen.media, február 27.)

A kormányzati káoszért el kell számoltatni a felelősöket, de ehhez életben kell maradni. (Hegyi Gyula szocialista politikus az oltakozásról, Facebook.com, február 27.)

Nekem hosszú életet gondoltak ki odafent. (Bodrogi Gyula 87 éves színész, Mandiner.hu, február 28.)

A múlt század hetvenes éveiben a legjobb magyar hetilapot Bukarestben szerkesztették. Ceausescu ijedtében alapította, hogy szorult politikai helyzetében megszerezze a magyar értelmiségiek támogatását. A Hét főszerkesztője Huszár Sándor író és színházigazgató volt. Terjedelmes interjú jelent meg vele a digitális folytatásban, az ÚjHét.com 2021. február 26-i számában.

Halála után 16 évvel látott napvilágot, de még most is hitelesen idézi föl azt a légkört, amely körülvette a bukaresti magyar „emigránsokat”, akik A Hétnél, a Kriterion kiadóban és a román televízió nemzetiségi szerkesztőségében dolgoztak. Az idő tájt elég gyakran jártam Bukarestben, és „Huszárúr” segített a kapcsolatteremtésben. Majd amikor a nyolcvanas évek második felében áttette emigrációja színhelyét Szegedre, segítettem neki a kapcsolatteremtésben. Nem olyan sikerrel, mint ő nekem, ismeretségünk azonban barátsággá mélyült a kilencvenes évek második felében, amidőn a szegedi egyetemen tanítottam.

Havonta egyszer meglátogattam a Fekete Sas utcai lakásban, székely bokályok és szőttesek között. Beszélgetés közben mindig előkerült egy vastag, gépelt kézirat. Szerzője felolvasott belőle néhány bekezdést, amelyeket frissiben vetett papírra. Eredetileg is naplót vezetett, de a szigorodó politikai helyzet miatt Bukarestben nem számolt be mindenről. A hajdani bejegyzéseket egészítette ki Magyarországon. S mert úgy beszélt, ahogy írt, laza, olvasmányos szövege hallgatóként is lekötött. Aztán, a kilencvenes évek végén meghalt az apám, már nem volt miért Szegedre járni. Ritkábban találkoztam az obsitos főszerkesztővel, aki amúgy is Békéscsabára költözött, az orvos lányához. 2005-ben halt meg, 76 éves korában.

Felesége, Irma asszony a Wikipédia tanúsága szerint most jár a 87. évében. Csabai barátom nyomozza a telefonszámát, és talán megtudom, mi van a mintegy tízezer oldalnyi, hányatott sorsú emlékirattal. Nézőpontja bizonyára elfogult, de még nem olvastam olyan memoárt, amely nélkülözte volna a szerző személyességét. A Szegeden felolvasott részletekből kirajzolódott, hogy a román fővárosban miként éltek az Erdélyből elszármazott magyar értelmiségiek, hogyan szerették és utálták egymást. A korabeli hangulat felidézéséből és értelmezéséből kibontakozott előttem egy szerkesztőség hangulata. Azoké az újságíróké, akik a múlt század hetvenes éveit azzal töltötték Bukarestben, hogy a legjobb magyar hetilapot csinálták.      

Rosszindulatú feltételezés, hogy államfőnk havi ötmillióért pecázik. Ebből csupán annyi igaz, hogy szenvedélyes horgász. Ha összegyűjtenénk róla a fényképeket, kiderülne, hogy a leggyakrabban horgászversenyeken kapták le. Most azonban mással vétette észre magát. Azzal került a kormánypárti lapok címoldalára, hogy tegnap, a koronavírus-járvány tobzódása idején kínai vakcinával oltatta be magát.

A fényképen azt látom, hogy a főváros második kerületében, egy körzeti orvos rendelőjében ugyanolyan szürke trikót visel, amilyet magam is. Anyaga jó, izzadságszívó hatása kiváló. Az ára pedig elviselhető, bár jóval kevesebbet vásárolhatnék belőle, mint ő. Mégse irigylem, mert az öt „misiért” azt a vakcinát kellett választania, melyet egy másik közjogi méltóság, a miniszterelnök tukmált rá. Az oltakozásról készült fotónak van egy sajtószakmai vonatkozása is.

A mintegy 250 ezer példányban eladott megyei lapok online változatát jellemzi, hogy minden cikknek fényképpel kölcsönöznek nyomatékot. Előszeretettel alkalmazzák az úgynevezett mechanisztikus reklámpszichológiát, amely abban nyilvánul meg, hogy ha görgetjük lefelé a fénykép-galériát, akkor minden tízes sorozatban feltűnik ugyanaz a portréfotó. Közéleti személyiségekről, akik a központi (budapesti) szerkesztőség szerint érdekesek. Bizonyára a véletlen számlájára írandó, hogy a fényképen láthatók többnyire egyetértenek a kormány tevékenységével, és ezt a mellékelt szövegben hangoztatják is.

Sokáig azt hittem. hogy a KESMA 19 vidéki napilapjában kötelező az ügyeletes fotót ismételgetni. Minél többször bukkan föl ugyanis, üzenete annál inkább beég az olvasó tudatába. A trükköt a papír alapú kiadásban nem lehet hasznosítani, de ha figyelembe vesszük az online változat napi 750 ezer letöltését, ami nagyjából 600 ezer olvasót jelent, akkor korántsem lebecsülendő az ismételgetett fénykép nézettsége és tudatalatti hatása. Nos, Áder János tűvel szúrt karja 19-szer látott napvilágot az online változatok címoldalán, de csak néhány vidéki napilap közölte mechanisztikusan is.

Ennek logikailag két oka lehet. Az egyik az, hogy amit Pesten kitalálnak, mégse kötelező a helyi szerkesztőségekben. A másik pedig az, hogy Orbán Viktor közvetlen környezetéből se mindenki kapja meg a tudatba égés lehetőségét. Ezzel együtt Áder János a megszokottnál nagyobb figyelmet könyvelhet el. Végre megtudhatták a vidéki Magyarországon is, hogy van köztársasági elnökünk. Most már csak köztársaság kéne hozzá.

Tíz mondat Áder Jánosról

A csornai Charles Bronson. (Csapody Miklós MDF-politikus, Hírszerző.hu, 2005. június 3.)

Beköltöztetnek egy bástyát a Várba. (Nagy N. Péter újságíró, Népszabadság, 2012. április 21.)

Orbán Viktor megtalálta a maga Losonczi Pálját. (Lendvai L. Ferenc filozófus, Galamus.hu, 2012. április 24.)

Akkurátus ember. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2012. június 15.)

A Nemzet Horgásza. (Molnár Richárd újságíró, Népszava, 2013. május 20.)

/Egy államelnöki vétóról/ A horgászoknál mindig van remény. (Péterfy Gergely író, ATV, 2016. március 12.)

A Fidesz jobbik arca. (Stumpf András újságíró, Mandiner.hu, 2017. március 13.)

Csak sneclire megy, a nagy halakra nem jut ideje. (Farkasházy Tivadar újságíró, Zoom.hu, 2017. december 19.

Szeméből a szolgálati szabályzat sugárzik. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2020. április 2.)

Havi 5 millióért horgászik? (Hajdu István informatikus, Facebook.com, 2020. december 11.)

A Népszava ma reggel megnyugtatta az előfizetőket. A szerkesztőségi közlemény szerint nincs semmi dolgunk azzal, hogy a Magyar Posta bejelentette: június 30-ával megszünteti a hírlapok kézbesítését. A kiadóhivatal átveszi ezt a szolgáltatást is. Nekünk csak az a dolgunk, hogy változatlanul utaljuk át az előfizetési díjat.

A múlt század hetvenes éveiben az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat egyik főszerkesztője elmesélte, hogy a harmincas évek elején végzett az egyetemen, de nem kapott tanári állást. Évekig a Gömbös-kormány „kegyéből” élt. Abból, hogy a liberális lapok kézbesítését nem vállalta az állami posta. Bérelt egy oldalkocsis motorkerékpárt, és hajnalonta Az Est-lapok nyomdája elé állt. Az újságcsomagot egy óra alatt juttatta el Kecskemétre, ahol a helyi kézbesítők átvették a „mérgező szellemiségű” újságokat. Az állami terjesztéspolitikának azonban volt egy rendszerváltás utáni húzása is. A Magyar Posta 1993-ban 30 százalékkal növelte a hírlap-terjesztés díját.

Ez arra kényszerítette a külföldi tulajdonba „privatizált” megyei napilapokat, hogy létrehozzák a maguk hálózatát. A Simicskával való 2015-ös szakítás, az úgynevezett G-nap után Orbán Viktor bizalmi embereivel fölvásároltatta a megyei sajtót. Vele együtt a bejáratott kézbesítési rendszert is, amelynek jelenlegi tulajdonosa a KESMA nevű alapítvány. A tegnapi bejelentés nyomán az egyetlen ellenzéki napilap előtt két út állt. A Népszava bekéredzkedik a KESMA-lapok terjesztési hálózatába, ám ezzel az államhatalom zsarolási potenciáljának teszi ki magát. A másik út, hogy létrehozza a saját országos hálózatát.

A Népszava 30 ezer példányban érte meg a XXI. századot. A KESMA alapításakor 21 ezerben jelent meg. 2020 első negyedévében 18714 példányban, a legutóbbi negyedévben pedig 17879-ben. Ha ezt a számot beszorozzuk 3,6-del, akkor körülbelül 64 ezer olvasó jön ki. Az online változatát naponta 56 ezren töltik le. A papírra nyomtatott és a digitális változat iránti érdeklődés nagyjából a fele-fele. Ez elég nyomós ok arra, hogy kiadóhivatal próbálja nyereségessé tenni a terjesztési hálózatot.

A Magyar Posta ugyanis „csak” a napilapok kézbesítését szünteti meg. Egyelőre életben tartja a hetilapokat, válogat azonban köztük. A kormányzat tevékenységét kritikusan értelmezők jobb helyen volnának a Népszava terjesztési hálózatában. Addig is javaslom az állástalan diplomásoknak, hogy tanulmányozzák az oldalkocsis motorkerékpár-kölcsönzés lehetőségeit.       

Érdekesek ezek a miniszterelnökök. Medgyessy Péter csaknem tíz éve fejtette ki, hogy nem szívesen gyurcsányozna, de ha meg-megszólítják, mindig akad fanyar megjegyzése a főtanácsadójáról, majd utódjáról, aki játszott némi szerepet abban, hogy 2004 őszén légüres térbe került. Orbán Viktor pedig a minap fejtegette a Parlamentben, hogy a legszívesebben kimaradna a gyurcsányozásból, a DK-s politikus azonban nem hagyja magát. Azt már én fűzöm hozzá, hogy mindig csinál valamit, amit a jelenlegi kormányfő fegyverhordozói nem hagynak kardcsörtetés nélkül.

A gyurcsányozást legutóbb, de nyilván nem utoljára egy szocialista politikus hozta szóba. Lendvai Ildikó volt pártelnök interjút adott, amelyet tegnap hajnalban ezzel a szöveggel ajánlott a követőinek: „A Mandinernek persze az a dolga, hogy gyurcsányozós címet válasszon, bármi legyen a szöveg, De az újságíró egyébként korrekt interjút készített.” (Facebook.com, 21.02.24.) Az interjút Maráczi Tamás készítette, aki nem tartozik a véres szájú kormánypárti újságírók közé. Abban viszont vitatkoznék a veterán szocialista politikussal, hogy a beszélgetés címe - „Gyurcsány mumusként mobilizálja a fideszes tábort” - szerintem nem tekinthető klasszikus gyurcsányozásnak. Inkább csak ténymegállapításnak.

Hogy mi tekinthető gyurcsányozásnak, az kirajzolódik a bejegyzésem után olvasható összeállításból. Egyébként pedig már nem igazán alkalmas arra, hogy afféle mágnesként rántsa össze a kormánypárti vasreszeléket. Gyurcsány Ferenc országlására ugyanis legalább két szavazóréteg nem emlékszik. Különösen a huszonévesek nem tudhatnak a számtalan ponttal házaló és hétről hétre reformterveket szövögető politikusról, akinek legsikeresebb tette az volt, hogy a 2006-os miniszterelnök-jelölti vitában túlbeszélte Orbán Viktort. Aki ezt a kudarcot egy életre megjegyezte, és azóta senkivel nem áll le vitatkozni.

 Gyurcsányról nincs sokkal jobb véleménnyel Lendvai Ildikó sem, aki az említett interjúban azt mondta róla: „Kudarcot szenvedett kormánypolitikusból feldolgozta magát sikeres pártépítő politikussá.” Az értékelés mögött az rejlik, hogy Gyurcsány Ferenc gründolt egy pártot, a Demokratikus Koalíciót, amely lassanként lecsipkedett néhány százezer szavazót a többi ellenzéki párt bázisából. A politikai helyzet iróniája, hogy a választási szövetségesek már nem gyurcsányoznak, noha volna rá okuk, a kormánypártok pedig még ezerrel gyurcsányoznak, noha egyre kevésbé van rá okuk.     

Tíz mondat a gyurcsányozásról

Nem szívesen gyurcsányoznék. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök, ATV, 2011. december 5.) 

Amikor elfogynak az érvek, elő szokott kerülni a gyurcsányozás. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, DK-politikus, ATV, 2015. február 23.)

Gyurcsányozás minden olyan szöveg, amelynek lényege Gyurcsány lerugdosása a színpadról. (Gusztos István közíró, Gépnarancs.hu, 2016. október 19.)

Minden gyurcsányozás csak erősíti hívei ostromtudatát. (Szarvas Koppány Bendegúz volt DK-politikus, Azonnali.hu, 2017. június 8.)

A kormányzati kommunikáció már nem gyurcsányozással, hanem sorosozással talál fogást az ellenzéken. (Ceglédi Zoltán politológus, ATV, 2018. január 25.)

A gyurcsányozás politikai és intellektuális silányság.. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, Hír TV, 2018. március 17.)

Dobrev Klárát a jobboldal állandóan Gyurcsány Ferencnéként emlegeti csak azért, hogy a mindennapi gyurcsányozását kielégítse. (Kardos András esztéta, Facebook.com, 2019. április 14.)

Hiába próbál az ellenzékben bárki bármilyen alternatívát alapozni a Fidesszel szemben, Gyurcsány odamegy, és összegyurcsányozza. (Puzsér Róbert publicista, 444.hu, 2019. június 21.)

Ahogy az Index kinyírását és a belarusz válságot, úgy a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyét is gyurcsányozásba csomagolja a kormány. (Urfi Péter újságíró, 444.hu, 2020. augusztus 30.)

Kimaradnék a gyurcsányozásból. (Orbán Viktor miniszterelnök, YouTube.com, 2021. február 15.)

Sajó Dávid a fiatal újságíró-nemzedék egyik tehetséges tagja. Még gimnazistaként jelentkezett egy könnyű pénzzel járó tévévetélkedőbe. Féltékenységi jelenetben kellett eljátszania a harmadikat, a betolakodót. A 20 perces „munkáért” kapott 12500 forintot, ezt azóta is röstelli. Amit most csinált, arra viszont akár büszke is lehet.

Az úgynevezett technagyokkal világszerte az a baj, hogy az igazi sajtótól elszívják a hirdetési bevételt. Kanadában, az Egyesült Államokban meg akarják őket rendszabályozni, Ausztráliában már törvényt is hoztak a piactorzító hatásuk ellen. Az Európai Unió is tervezi, hogy összedob majd valamit, az országgyűlési választásra készülő magyar kormánynak azonban sürgős a Google, a YouTube és különösen a Facebook visszafogása, máskülönben ráfázhat jövő áprilisban. Minderről Sajó Dávid alapos áttekintést készített, elemzése tegnap látott napvilágot a Telex.hu digitális felületén. A legjobb értékelés, amelyet eddig magyar nyelven olvastam.

Csakhogy a fiatal kollégát is utolérte a pályakezdők betegsége. Mire a bennünket leginkább érdeklő témához ért - hogy miként érint minket a másik piactorzító, a magyar kormány médiapolitikája -, kifutott a terjedelemből. (Vagy a következő áttekintésre tartalékolja az ismereteit.) Ama gondolatmenete például problematikus, amelyet így fogalmazott meg: „Magyarországon a KESMA gyakorlatilag bekebelezte a vidéki sajtót, hogy helyi hírek helyett mindenhol ugyanaz és ugyanúgy jelenik meg, ahogy azt megkapják a központból.” Ez nem így van.

A kormányhoz közel álló alapítvány kétségkívül bekebelezte a megyei sajtót, sőt az is igaz, hogy a vidéki napilapokban feltűnően sok a fővárosi központból küldött cikk. Ezek azonban nem a helyi hírek helyett jelennek meg. Akik működtetik az állami média-konglomerátumot, felismerték, hogy a korábbi, túlnyomórészt külföldi tulajdonosok elhanyagolták a helyi híreket. Gazdaságossági okból megszüntették, vagy vegetálásra kényszerítették a tudósítói hálózatot, ezért a tízes évektől kezdve a kistelepüléseken élő olvasók nem nagyon találkozhattak önmagukkal.

Ezt a helyzetet változtatták meg a kesmás szakemberek. Ha el akarták érni a céljukat - azt, hogy a kormány üzenetei eljussanak a falvak népéhez -, akkor a propagandisztikus ízű cikkeket a helyi hírek ostyájába kellett csomagolniuk. Törekvésüket a 2018-as kétharmad igazolja. A kistelepüléseken élők rendszeresen olvashattak a falujukról, és közben elhitték a kormány üzeneteit is. 

Az értelmezők szerint az ellenzéki pártok jobban tennék, ha összedugnák a fejüket. A parlamenti ülésteremben nem külön-külön fejtenék ki az álláspontjukat, hanem egyetlen vezérszónokot állítanának ki a kormányzat ellen. Vitatom e felfogást. Nem szerencsés, ha az ellenzéki pártok kihagynák ama eljárásrendi lehetőséget, hogy egymás után foglalhatnak állást az ország házában. Más kérdés, hogy a Parlamenten kívül, például tévés vitaműsorokban felhagyhatnának a saját pártjuk emlegetésével, és inkább a közös álláspontot hangsúlyoznák.

Belátom persze, hogy ennek van egy szemléletbeli akadálya. Minek nevezzék a választási szövetségüket? Azt vettem észre, hogy a szocialista Harangozó Tamás szerint „a köztársaságpártiak nem támogatják a rendkívüli felhatalmazás meghosszabbítását”. Az ugyancsak szocialista Kunhalmi Ágnes szerint „a közbizalom megteremtése a köztársaságpártiak legfőbb feladata”. A szintén szocialista Lendvai Ildikó „a köztársaságpárti ellenzék történelmi hivatásáról” beszélt. A párbeszédes Karácsony Gergely pedig „a köztársaságpárti egység” mellett foglalt állást.

Másrészt a DK soraiból az ellenzéki párt rövidítésének nevet adó Dobrev Klára következetesen a „demokratikus ellenzékről” beszél. Csakúgy, mint a pártelnök Gyurcsány Ferenc és az alelnök Vadai Ágnes. Gondolom, nem teljesen függetlenül attól, hogy a pártjuk hivatalos elnevezése Demokratikus Koalíció. Eközben a félig-meddig egyesült ellenzék maradék három pártja közül sem a Momentum, sem az LMP, sem a Jobbik nem szállt be a Minek nevezzelek? versenybe. A névadási purparlé mögött rejlő harc az ellenzéken belüli befolyásért a legutóbbi őszön vált nyilvánvalóbbá. Tőlünk néhány ezer kilométernyire, az Egyesült Államokban kiéleződött a választási kampány a Köztársaság és Demokrata Párt között.

Nem állítom, hogy nálunk fogalmi zavart okozott, miszerint az MSZP és a Párbeszéd Trump elnökhöz húzott volna, a Demokratikus Koalíció viszont Bidenhez. Az azonban állítható, hogy az amerikai elnökválasztás belekavart a magyar ellenzék cicaharcába. Aligha várható tőle az eddiginél egységesebb fellépés, ha pártjai még a közös jelzőben se képesek megegyezni. Ahhoz, hogy a Momentum, az LMP és a Jobbik is színt valljon, van egy áthidaló javaslatom. Egyaránt kielégíti a hazafiság, a társadalmi berendezkedés és az államforma szempontjait, ha a választási szövetséget Magyar Demokratikus Köztársaságnak nevezik el. A rövidítés (MDK) még jobban hangzik.              

Novák Katalin a hatalmi gépezetben nem a héják, hanem a galambok közé tartozik. A miniszteri feladatkörét, a családi ügyekkel foglalkozást nem is lehet emberség nélkül gyakorolni. Néha persze belecsúszik kommunikációs hibákba. Például akkor, amikor a kamerák előtt ablakot pucolt. Nyilván nem akart bennünket, újságírókat megsérteni azzal, hogy a kezében lévő "popsitörlőnél" (by Szabó Tímea) alkalmasabb újságpapírt használta volna.

Legutóbbi interjúja felhördülést váltott ki a nyilvánosság fórumain. Szerinte „A homoszexuálisok örökbefogadásának kérdése pillanatnyilag nem szerepel a magyar emberek első száz problémája között." (Index.hu, 2021.02.19.) Mi, újságírók rögtön lecsaptunk a mulatságos mondatra, a legszellemesebben Szele Tamás fogalmazott: „Homoszexuális ismerőseim közül egyikük részéről se merült fel olyan igény, hogy őket a magyar emberek fogadják örökbe.” (Facebook.com, 2021.02.19.) A terjedelmes beszélgetésből kiviláglik, hogy a miniszter asszony nem a homoszexuálisokat akarta örökbe fogadtatni. Azt hangoztatta inkább, hogy az említett kisebbség tagjai ne fogadhassanak örökbe állami gondozásban lévő gyereket.

Mégse állítható, hogy azok a fránya újságírók tudatosan értették félre Novák Katalint. Nem árt, ha a közszereplők megbarátkoznak ama gondolattal, hogy az összefüggéseiből kiragadott mondatnak is kötelező magáért beszélnie. Ha ezt nem teszi meg, akkor megérdemli a sorsát. Mindazonáltal a családügyi miniszter ezúttal talán nem is érdemli meg az egyértelmű elmarasztalást. Az interjúnak mindig van társalkotója, az újságíró. Ha ő úgy foglalta írásba a beszélgetőpartner szavait, hogy azok félreérthetőek, akkor bizony a felelősségben meg kéne osztoznia az interjúalannyal.

Hercsel Adél nemrégiben igazolt át a HVG-től az Indexhez. Láttam néhányszor tévés vitaműsorokban, és az a benyomásom, hogy több gondot fordít a ruhakollekciójára, a hajára és a sminkjére, mint a szókincsére. S mert nem a legpontosabban fogalmaz, el tudom képzelni róla, hogy akaratlanul is besegített az idézett mondat félreértésébe. Csökkenne persze a felelőssége, ha kiderülne, hogy a régi iskola híve, és fölajánlotta Novák Katalinnak, hogy nézze meg a kéziratot. Ebben az esetben ugyanis a miniszter asszony átsiklott a kipécézett mondat fölött, és jelentősebb mértékben érdemli meg a kaján értelmezők korholását.

A lényeg azonban mégiscsak az, hogy ők ketten összehoztak egy rossz (ügyetlen) gondolatmenetet.   

A legutóbbi napokban Gyurcsány Ferenc együttműködött, Lendvai Ildikó orvosozott, Molnár Gyula kósázott, Fekete-Győr András hadházyzott, Hadházy Ákos hűbérezett, Márki-Zay Péter pedig kevesellt. Lefülelt mondatok.

Itt pallosjogállam van. (Csillag Ádám dokumentumfilm-rendező, Facebook.com, február 14.)

A Fidesz hűbéri rendszere kiépült, a kistelepüléseken különösen jól működik. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, hvg.hu, február 15.)

A Momentum Hadházy Ákost indítja a zuglói előválasztáson. (Fekete-Győr András Momentum-politikus, Facebook.com, február 15.)

Próbálom segíteni, hogy együtt maradjon a társaság. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus az ellenzéki pártokról, ATV, február 15.)

Nettóban mindig a Fidesz nyer. (Gergely Márton újságíró, Partizán, február 15.)

A művész nyakkendőben sem nyakkendős. (Demény Péter költő, Jelen.media, február 15.)

A cenzor azzal, hogy kitilt egy rádiót az éterből, csak népszerűbbé teszi azt. (Szász Attila marosvásárhelyi újságíró a Klubrádióról, Transindex.ro, február 16.)

A hat párt iránt elkötelezett ellenzéki szavazók még kevesen vannak Orbán legyőzéséhez. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Facebook.com, február 16.)

Elmegy a füle mellett, ami elhangzik Hadházy Ákos tollából? (Fiala János műsorvezető Tóth Csabához, Zugló országgyűlési képviselőjéhez, 168.hu, február 17.)

Hadházy úgy váltogatja a pártjait, mint más az alsógatyáját. (Tóth Csaba szocialista politikus, 168.hu, február 17.)

L. Simon László sokszorosan megbukott államtitkár és költőpörtyű. (Szakács Árpád publicista, Erdély.ma, február 17.)

A hosszú távú kulturális küzdelem nem a Parlamentben dől el, hanem a szellem arénáiban, ott pedig mások a törvényszerűségek. (Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, Hetek, február 17.)

A Vas utcai épület szimbólummá vált, amit mi sem mutat inkább, minthogy az új vezetőség máris megszabadult tőle. (Radnóti Sándor esztéta a Színház- és Filmművészeti Egyetemről, Magyar Narancs, február 18.)

Az Egyesült Államok nem működik. (Földi László biztonságpolitikai szakértő, Magyar Rádió, február 18.)

Kósa Lajos valamikor okos ember volt. (Molnár Gyula szocialista politikus, ATV, február 18.)

Lehet, hogy volt rosszabb, kegyetlenebb, butább vezetője az országnak, de kicsinyesebb biztosan nem volt. (Para-Kovács Imre publicista Orbán Viktorról, Magyar Hang, február 19.)

Már többen szólnak be nekik, mint ahányan megsüvegelik őket. (Ujhelyi István szocialista politikus a Fidesz-politikusokról, ATV, február 19.)

A félrekezelt beteg már kezd azon gondolkodni, nem kellene-e másik orvost választania. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, február 20.)

Szijjártót valamikor beolthatták diplomácia ellen. (Szele Tamás újságíró ÚjZóna.blog, február 20.)

A Klubrádió húsz éve szól, miközben már nem először „hallgattatták el”. (Bréhm-Nagy Ferenc újságíró, Magyar Hírlap Online, február 20.)

Ha Fekete-Győr András megborotválkozna, megőszülne, megöregedne, meghízna és összemenne, akkor pont úgy nézne ki, mint Orbán Viktor. (Ceglédi Zoltán politológus, Facebook.com, február 21.)

Az ellenzéki rádióról készített dokumentációban a leggyakrabban használt kifejezés a száműzés volt. Száműzetésnek érzik a munkatársak, hogy a magáncégük elvesztette utolsó földi frekvenciáját is. A hatalmon lévők 11 év alatt apránként, egyesével vették el a 12 hullámhosszukat, február 14-én a fővárosit is, boldoguljanak az egyelőre nehezebben hozzáférhető online térben - ha képesek rá.

De mi van a másik oldalon? Vajon mi motiválja a kormányzati elképzeléseket? Erre kaphatunk választ Gajdics Ottó miskolci interjújából. Mielőtt azonban idézném, hogy miről beszélt a Szabad Föld című hetilap főszerkesztője, a Hír TV nemrégiben kinevezett tartalomigazgatója, ráadásul a Karc FM rádió főszerkesztője is, érdemes megemlíteni, hogy a KESMA nonprofit alapítvány által működtetett megyei lapok online változatán, a címoldal jobb sarkában van egy kallantyú. Ha az olvasó odakattint, megszólal a Karc FM élő adása. Néhány perce például Horváth Béla volt kisgazda politikus beszélt A hit pajzsa elnevezésű díjról.

Gajdics Ottó pedig kifejtette a közösségi rádiójáról: „Az elmúlt hónapokat azzal töltöttük, hogy az igényeknek megfelelően minél több helyen elérhető legyen az országban hagyományos földi sugárzással is.” (Borsod Online, 2021. február 17.) Kijelentése azért árulkodó, mert a kormányzati tényezők egybehangzóan hárítják el magukról a felelősséget, mondván, hogy semmi közük a Klubrádió száműzéséhez. Közben pedig előkészítették a terepet arra, hogy egy Budapestre és környékére sugárzó kormánypárti rádió országossá tágíthassa a vonzáskörzetét. Gajdics úr ugyanis elkottyantotta, hogy „Legalább húsz helyen szól hagyományos rádión a Karc FM.”

Most azonban még tovább is lépett. A vidéki Magyarországon immár nemcsak hallgatni lehet a nap 24 órájában sugárzott műsorait. Miskolc és környéke úgy is kapcsolódik hozzá, hogy a Karc FM délután 13 és 15 óra között helyi ügyekkel foglalkozik. Túlnyomórészt a megyei lapnál dolgozó újságírók közreműködésével. Összefoglalom a helyzetet. A kormányzat gondoskodott arról, hogy alig több mint egy évvel az országgyűlési választás előtt az ellenzék hangját fölerősítő Klubrádió eltűnjön a föld felszínéről. A hozzá közel álló rádiót pedig nemcsak hogy megtartja a technikailag könnyebben hozzáférhető analóg térben, hanem a vonzáskörzetét még ki is terjeszti az egész országra.

A lopakodva megvalósított rádiócserét nevezik médiapolitikának.