A kollégám diszkréten kérte számon az ellentmondást. Azt írtam a Baj-e, ha Orbán a foci EB-től számolja vissza az ország nyitási tervét? című, április 10-én megjelent bejegyzésben, hogy „A 68 ezer férőhelyes stadionba a szervezők csupán 15180 szurkolót engednének be.” Ma reggel azt fejtegette a telefonban, hogy tudomása szerint a Puskás Arénában telt ház előtt játszanak majd a csapatok. Kérdés persze, hogy a bejegyzés melyik változatát lehet hitelesnek tekinteni.

Kulisszatitok, hogy van egy szóbeli megállapodásunk az Újnépszabadság.com főszerkesztőjével. Ha Kereszty András érdekesnek találja valamelyik írásomat, akkor átveszi a közösségi üzenőfalról. Ez történt az említett jegyzettel is. Mielőtt azonban megjelent volna, András elmondta, hogy gondja van vele. A magyar kormány ugyanis arról biztosította az Európa-bajnokság szervezőbizottságát, hogy mind a 68 ezer nézőt beengedi. Azt válaszoltam, hogy a 15180 a Népszava április 9-i számából való, és a Magyar Labdarúgó Szövetség álláspontját tükrözi.

A tapasztalt lapszerkesztő elmagyarázta, hogy ebben az esetben a kormány közeli Nemzeti Sport mérvadóbb, mint egy ellenzéki újság. Végül abban állapodtunk meg, hogy a számokat kihagyjuk, ezért az Újnépszabadságban megjelent jegyzetet tekintem a hiteles változatnak. Ettől persze még igaza van a Facebookot olvasó kollégának, aki szóvá tette az ellentmondást. Az már túlmutat a számokról való beszélgetésen, hogy a Népszava mai számában a sportrovat vezetője így fogalmazott: „Csak a magyar kormány tervezi telt ház előtt megrendezni az Európa-bajnokság mérkőzéseit, kockáztatva ezzel sokak egészségét.”

A terjedelmes okfejtésben egyetlen sort sem szánt arra, hogy a pénteki számban még ennek az ellenkezőjét állította - egy MLSZ-információ alapján. Mivel magyarázható, hogy péntek reggeltől hétfő reggelig a magyar szervezők gyökeresen megváltoztatták az álláspontjukat? Ráadásul úgy, hogy a mérkőzések rendezésére jelentkező 12 város közül rajtuk kívül senki sem vállalta a telt házas mérkőzést. Négy európai település ki is marad a rendezők közül, mert a járványhelyzet miatt csak zárt kapus meccset vállaltak volna.

Vajon szabad-e úgy tenni, mintha semmi sem történt volna? Mert lehet ugyan, hogy a Népszava ellenzéki újságként nem mérvadó egy kormányzati elképzelés hitelesítésében, a kormány tevékenységét fürkésző lapként viszont elvárható tőle, hogy értelmezze a nyilvánvaló ellentmondást.         

A legutóbbi napokban Orbán nyitott, Deutsch orbánozott, Stumpf eszefezett, Lendvai karambolozott, Bokros diktárorozott, Verebes oltakozott, Petry pedig migránsozott. Lefülelt mondatok.

A bevándorlás-politika nálam az erkölcsi leépülés megnyilvánulása. (Petry Zsolt Németországban dolgozó fociedző, Magyar Nemzet Online, április 5.)

/Miért nincs megtakarítása Orbánnak?/ Öt gyereke van, építtetett egy családi házat és hétvégi házat is, tehát van mire költenie. (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, Telex.hu, április 6.)

Holnaptól újra nyitnak az üzletek, és újra indulhatnak a szolgáltatások. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, április 6.)

Egy szakember sem javasolta a nyitást. (László Imre orvos, újbudai polgármester, ATV, április 6.)

Ez egy önkényuralmi rendszer, amely szétverte a jogállamot. (Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, ATV, április 7.)

Afrikai civilizáció nincs. Ott a fekák az őserdőben lóf.szt se csinálnak. (Gulyás László művelődéstörténész, egyetemi tanár, Szeged.hu, április 7.)

Amíg Gulyás László stílusa kifogásolható, addig a másik oldalon a képviselt ideológia beteg. (Bódi Ábel újságíró, Magyar Nemzet Online, április 8.)

Az ellenzéki stratégia annyi, hogy ha akarja, Orbán verje csak meg magát. (Béndek Péter publicista, Újnépszabadság.com, április 8.)

A kormány a vírust akarja legyőzni, a vírus az országot, az ellenzék pedig a kormányt. (Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, Népszava, április 8.)

Alapvetően zsidó vagyok. (Ungár Péter LMP-politikus, Neokohn.hu, április 8.)

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye egyfajta baleset. (Stumpf István volt kancelláriaminiszter, a felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztos, ATV, április 8.)

Mintha a balesetet okozót azzal lehetne menteni, hogy az egyik sarkon halálra gázolt valakit, de a többin nem fog. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, április 9.)

A cél az lehetett, hogy a Covidot a baloldali összefogás 7. „pártjaként” állítsák csatasorba. (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, a KESMA-kuratórium elnöke az ellenzéki pártokról, Magyar Hírlap Online, április 9.)

Már félig be vagyok oltva. (Verebes István 73 éves rendező, Magyar Hang, április 9.)

Biztos jobb lenne a világ, ha létezne Isten. (Pápai Gábor karikaturista, Szemlélek.blog. április 9.)

Istennek éreztem magam. (Dr. Karikó Katalin biokémikus az mRNS feltalálásáról, Újnépszabadság.com, április 10.)

 Itt az ellenzéket is meg szabad szólaltatni a közmédiában. (Nádasdy Ádám Londonban időző költő, Népszava, április 10.)

A romák létszáma 2013-ban a debreceni egyetem kutatása szerint 876 ezer volt. (Székely János szombathelyi megyéspüspök, Vaol.hu, április 10.)

 Gulácsi igazi libsi sztahanovista módjára simán túlteljesítette a libernyák tervet. (Apáti Bence publicista, Magyar Nemzet Online, április 11.)

Kültelki diktatúra. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, április 11.)

Már nemcsak az ellenzék, de mintha a Fidesz is el tudná képzelni  vereséget. (Bruck András író, Facebook.com, április 11.)

Németh Pétert megfertőzte a koronavírus, éppen lábadozik. Körülbelül fél évszázadnyi ismeretség okán gyógyulást kívánok neki. Értékelem, hogy miután nyugdíjazták a Népszava főszerkesztői székéből, a HírKlikk.hu nevű véleményportált sikerült gatyába ráznia. Azt is hozzáfűzöm persze, hogy távozásával csökkent a szocialisták befolyása a patinás napilapra, és érkezésével nőtt a portálra.

Péter szombatonként visszaír a régi napjába. Tegnap az úgynevezett Petry-ügyről fejtette ki az álláspontját. Hajdani sportújságíróként meggyőzően érvelt, miközben azonban jellemezte a politizáló kapusedzőt pártoló sajtót, ezt jegyezte meg róla: „…objektív kutatók nem állíthatnak mást, mint hogy a nyilvánosságot közel kilencven százalékban megszállta az Orbán-kormány.” A helyzet az, hogy azok a fránya kutatók ennél sokkal óvatosabbak. Ahhoz ugyanis, hogy bármit állíthassanak, föl kellene mérniük a hazai nyilvánosság eszközrendszerét. Ehhez 11177 médiaterméket kéne megvizsgálniuk, amelyek közül 6699 papíron működik, 3662 a világhálón, 816 rádióstúdióban vagy a tévés képernyőn. Ez nem várható el tőlük.

Mindössze egyetlen felmérésről tudok, amely alkalmas arra, hogy kiindulópont legyen egy önmagát és a témát komolyan vevő értelmezéshez. A Mérték Médiaelemző Műhely áttekintette a nyilvánosság fórumain megjelent hirdetéseket, és „árbevételi alapon” arra a következtetésre jutott, hogy az állami reklámok 78 százalékát a kormányoldalhoz sorolható médiumok kapták. (Facebook.com, 2019.09.17.) A kutatók ennél se többet, se kevesebbet nem állítanak. Akik tűnődnek a kormányzati túlsúlyról, ezt szokták kikerekíteni 80 százalékra. Vajon mivel magyarázható Németh Péter felturbózott 90 százaléka?

Ha az olvasó belenéz a bejegyzés után föllelhető összeállításba, a tapasztalt jegyzetíró unos-untalan ismételgetett minősítését ilyen szavak társaságában találja: „több mint 90”, „nagyjából 90”, „szinte 100”, „90 valahány”, „közel 90”. Ennyiből azért kiderül, hogy az érvelés nem áll biztos lábakon. Inkább csak találgatás, reflexszerűen hajtogatott beidegződés, fixálódás, rögzültség. Lábadozás közben egy öreg, baloldali újságíró bűvös számmal fejezi ki a bánatát, elkeseredését, lehangoltságát, szomorúságát. De ha csupán nagyot szeretett volna mondani, vajon a makacsul ismételgetett 90 százalékot miért akarja belebeszélni az objektív kutatókba is?   

10 mondat Németh Pétertől a kormányzati túlsúlyról

/Orbán Viktorról/ Övé a média 95 százaléka. (Népszava, 2016. október 4.)

/Orbán Viktorról/ A magyar sajtó 90 százaléka az ő felügyelete alatt áll. (Hír TV, 2016. december 19.)

A kormánysajtó, vagyis a nyilvánosság 90-95 százaléka erőszakba torkolló demonstrációkról számol be. (Népszava, 2017. április 12.)

A kormánysajtó „szétterítette” eddig talán legocsmányabb „kreativ” üzenetét, a Soros György elleni kampányt, és helyezte el ennek kiegészítő szövegét a saját rádióiban, televízióiban, internetes felületein, vagyis a média több mint 90 százalékán. (Népszava, 2017. július 15.)

A magyar sajtót, amelynek 90 százalékát immár a kormány uralja, félelem lengi körbe. (Népszava, 2018. november 17.) 

A média eme /kormánypárti/ része nagyjából 90 százalékot tesz ki. (Népszava, 2019. január 12.)

Attól, hogy valakinek szinte száz százalékosan a kezében van a média, még lehet bukni. (HírKlikk.hu, 2019. december 27.)

A térfél 90 százalékát uralja a hatalom. (HírKlikk.hu, 2020. január 14.)

/A Szájer-ügyről/ A kilencvenszázaléknyi médiafelületen az olvasó, néző, hallgató nem is találkozhat az aktuális jobboldali botrány eseményeivel. (Népszava, 2020. december 5.)

A nyilvánosságot közel kilencven százalékban megszállta az Orbán-kormány. (Népszava, 2021. április 10.)

Tegnap reggel, a szokásos rádióinterjúban miniszterelnökünk végre kibökte azt, amit a tevékenységét fürkészők már rebesgettek. Úgy tervezi, hogy június közepére a mintegy nyolcmillió magyarországi felnőttből hetet sikerül majd beoltatnia. A védettségi igazolvánnyal pedig bemehetünk a Puskás Arénába, hogy megnézzük az Európa-bajnokság Budapesten megrendezendő mérkőzéseit.

Sokan vitatják ezt az elképzelést. Immár nemcsak a kormányfő politikai ellenfelei, hanem ama virológusok és járványügyi szakemberek is, akik eddig inkább védték, mint bírálták a kormányfőt. Lázadásnak igazán nem mondható berzenkedésük, dohogásuk, füstölgésük azzal is magyarázható, hogy csakugyan nem szerencsés, ha egy ország első embere a magánszenvedélyéhez igazítja a lakosságot érzékenyen érintő döntéseit. Ebben az érvelésben van igazság, azt azonban e sorok írója mégse rója föl Orbán Viktornak, hogy él a visszaszámlálás lehetőségével. Eddig ugyanis azt kifogásoltuk a járványkezelésében, hogy rögtönöz. Igen ám, de nem érdemes egyszerre számon kérni rajta, hogy a döntései kiszámíthatatlanok, és egy előre rögzített június közepi eseményből számolja vissza a lépésről lépésre megszüntetendő tilalmakat.

Különben is, a szervezők csupán a vírus elleni védettséget igazoló plasztik kártyával engedik be a szurkolókat a stadionba. Ez fertőzési kockázatot mérséklő ötlet, két fenntartásom azonban van. Mint a V10481609-es kártya tulajdonosa tanúsíthatom, hogy a védettségi igazolványt az első vakcina után kaptam, amikor még biztosan nem volt meg a védettségem. A másik fenntartásom pedig az, hogy ha a járvány körülményei az elképzeltnél rosszabbul alakulnak, akkor bizony nem ártana az amúgy hasznos visszaszámlálást egy későbbi időponthoz is igazítani.

Kiindulva abból, hogy a miniszterelnök Székesfehérvárott született, ott járt középiskolába, sőt labdarúgó palántaként egy helybéli csapatban pallérozódott, tartalék fehérvári eseményt ajánlanék. Igaz, hogy hajdani atlétaként egy másik sportágban. Három héttel később, július 6-án rendezik meg a hagyományos Gyulai Memoriált, az egykori válogatott négyszázas futóról, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség néhai főtitkáráról, Gyulai Istvánról elnevezett versenyt. Erre sokkal több világklasszis szokott érkezni, köztük olimpiai bajnokok is, mint ahányan június közepén megtisztelik majd lábukkal és gömbérzékükkel a Puskás Aréna kártyával védett közönségét.

Tíz mondat az oltásról

Kivárom, amíg rám kerül a sor. (Orbán Viktor miniszterelnök, Nemzeti Sport Online, 2020. december 31.)

Egész életemben az orosz szisztéma alapján voltam beoltva mindenféle ellen.  Ezért az orosz vakcinát választom, ha megengedik. (Eperjes Károly színész, Sonline.hu, 2021. január 17.)

Mivel még csak 82 éves vagyok, több tucatnyian vannak előttem. (Asperján György író, Facebook.com, 2021. február 10.)

Az oltásra várók sálját szinte vízszintesen tartotta a huzat. (Szalai Anna újságíró, Népszava, 2021. február 11.)

Ha az embert behívják, vagy vakcina van, de orvos nincs, vagy van orvos, de nincs vakcina. (Ferge Zsuzsa 90 éves szociológus, 168 Óra, 2021. február 25.)

Egyetlen esélyünk van: az oltás. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2021. február 26.)

Valami van oltás címen. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ATV, 2021. március 18.)

Az oltás után várakozás olyan szűkös terekben történik, amely miatt éttermek, üzletek tömegét zárták be. (Szepesi András egészségügyi menedzser, Weborvos, 2021. március 20.)

Az idős magyarokat már beoltottuk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2021. április 9.)

Már félig be vagyok oltva. (Verebes István 73 éves rendező, Magyar Hang, 2021. április 9.)

Oly korban élünk, amikor sokat beszélünk a nyilvánosság helyzetéről. Egy országgyűlési összecsapásban az ellenzékkel való vitákra kijelölt Dömötör Csaba államtitkár ezt firtatta: „Hol voltak akkor a nemzetközi szervezetek, amikor Medgyessy Péter azt mondta: ha kell valakinek tévé, vegyen magának!” (Magyar Nemzet Online, 2021.04.08.)

A nemzetközi szervezetek csakugyan állást foglalhattak volna, és ha elmulasztották ezt, akkor sújtsa őket az utókor megvetése. De ha már a kormány parlamenti ügyeletese szóba hozta a csaknem két évtizedes ügyet, érdemes föleleveníteni a feledésbe merült részleteket is. A Fidesz 2002. április 21-én csekély különbséggel veszítette el az országgyűlési választást. A kudarcot Orbán Viktor annyira a szívére vette, hogy félrehúzódott a nyilvánosság elől, és csak augusztusban bukkant föl. 30-ára nagygyűlést hirdetett a Magyar Televízió székháza elé.

Ott mondta: „Mi nem vitatjuk el azok jogát, akik az új szeleknek hódoló szocialista televíziót nézik szívesebben. Legyen meg az ő közszolgálati televíziójuk. Ám azoknak a millióknak is joguk van a saját szívükből beszélő, az ő lelkükhöz szóló közszolgálati televízióhoz, akik képviseletében ma itt megjelentünk. Éppen ezért olyan médiatörvényre van szükség, amely ezeknek az igényeknek maradéktalanul eleget tesz. A mai törvény nem ilyen. Olyan törvényre van szükség, amely két egyenrangú csatornára osztja a Magyar Televíziót. Már nem elég, hogy csak egy szocialista legyen, szükség van egy polgári és nemzeti értékeken állóra is.”

A választási győztes válasza nem sokáig váratott magára, másnap hangzott el Békéscsabán. Medgyessy Péter miniszterelnök így fogalmazott: „Akinek saját tévére van szüksége, az vegyen magának.” (Magyar Távirati Iroda) Megtagadta a gesztust az ellenzék vezérétől. Orbán erre fogta magát, és Simicska Lajossal együtt kiépítette a Fidesz médiabirodalmát. De vajon mi rejlett az elutasító válasz mögött? Megnéztem a Békés Megyei Hírlap tudósítását is. A négy hónapja hivatalban lévő miniszterelnök „versenyképes, korrektül tájékoztató” közszolgálati médiumot látott volna szívesen, „amelynek műsorkészítéséből a politika kivonul”.

Ma már nehéz pontosan rekonstruálni, vajon e kijelentés mit jelentett. Mindenesetre Orbán Viktor megfogadta Medgyessy Péter tanácsát, és az ellenzékben kiépített médiahálózat segítségével 2010-ben visszavette a hatalmat. Azzal is megelégedtem volna, ha a saját javaslatát valósítja meg.

Tíz mondat a közszolgálati médiumokról

Nem hiszek az igazságosan, pártatlanul működő közszolgálati médiumokban, ha monopolhelyzetben vannak. Erre csak akkor lehet rászoktatni őket, ha versenyhelyzet alakul ki. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Kritika, 1994/március)

Az ellenzék egyet nem értése miatt nem kerülhet veszélybe a közszolgálati televízió működése. (Medgyasszay László MDF-politikus, Kisalföld, 1999. február 13.)

Jó lenne, ha volna egy kicsit talán unalmas közszolgálati televízió, és a lüktetést, a drámát, a felszínességet hagyhatnák a kereskedelmi televíziózás számára. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 1999. június 2.)

A kereskedelmi televízió a fogyasztóknak csinál műsort, a közszolgálati televízió viszont a polgároknak. (Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap /MTVA/ vezérigazgatója, Heves Megyei Hírlap, 1999. június 26.)

Alkotmányossági szempontból nagyobb veszélyt jelent a közszolgálati médiumok működésképtelensége, mint a kuratóriumok csonkasága. (Áder János, az országgyűlés elnöke, Zalai Hírlap, 2000. március 23.)

A modern kereskedelmi adók korszakában is szükség van mind a televíziózás, mind a rádiózás területén egy mértéktartó, szolid, kiszámítható, ugyanakkor elég gyors és friss közszolgálati televízióra és rádióra. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2001. június 6.)

A fékek és ellensúlyok víz alá nyomták a közszolgálati intézményeket. (Szalai Annamária Fidesz-médiapolitikus, Magyar Hírlap, 2010. szeptember 4.)

Egy közszolgálati médium legyen lojális a kormányhoz és tisztességes az ellenzékhez. (Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója, 168 Óra, 2010. december 9.)

Megkaptuk a kétharmados felhatalmazást, pártpolitikától mentes, tartósan működőképes közszolgálati rendszert akarunk létrehozni. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Nemzet, 2010. december 24.)

Ebben az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják. (Bende Balázs, az MTVA vezető szerkesztője a közszolgálati televízióról, Szabad Európa Rádió, 2020. november 12.)   

A Fidesz-politikus interjúja úgy vonul be az abszurditások történetébe, hogy ő magyarázta el, miért nincs megtakarítása Orbán Viktornak. Azért nincs, mert „Öt gyereke van, építtetett egy családi házat és hétvégi házat is, tehát van mire költenie.” (Telex.hu, 2021.04.06.) A beszélgetésnek van egy másik vonulata is. A kérdezők, Bíró Marianna és Fábián Tamás a KESMA létrejöttét feszegették.

Szóba hozták, hogy közpénzekből meggazdagodott milliárdosok 2018 végén ingyen adták oda média-portfóliójukat a kormány közeli alapítványnak. A másod vonalbeli politikus azonban immel-ámmal reagált, ezért újra és újra megismételték az állítást. Deutsch végül kibökte: „Rendszeresen biztatjuk arra a híveket, hogy adományaikkal támogassák a Fideszt.” Ez a félhivatalos narratíva, melyet egyelőre még nem kötelező elhinni. Már csak azért sem, mert a közpénzből meggazdagodott (média)vállalkozók közül az egyik, Andy Vajna élete utolsó interjújában kifejtette: „Kaptam egy ajánlatot a Lapcomra. Mivel én ezt üzleti vállalkozásnak tekintem, a felkínált összeget néztem, ami megfelelő volt ahhoz, hogy eladjam.” (Index.hu, 2018.12.10.)

A gazdasági újságírók szerint Mészáros Lőrinc portfóliója 9,89 milliárd forintot ért, az osztrák Heinrich Pecináé 10,41 milliárdot, a Vajna-féle Lapcom (a szegedi Délmagyarország, a győri Kisalföld és a budapesti Bors) 6,16 milliárdot. Néhány egyéb médium „közösbe adásával” a KESMA egyik napról a másikra 30,611 milliárdnyi vagyonnal gyarapodott. Szomorú volna, ha az interjú készítőinek nem tűnt volna fel Andy Vajna nyilatkozata, mely akkori lapjukban, az Indexben látott napvilágot. Nem akarom persze rajtuk elverni a port. Ők csupán tünetei a kormány tevékenységét firtató értelmiségiek nehezen magyarázható hiszékenységének. A bejegyzés után olvasható összeállításból kiviláglik, hogy a tapasztalt belpolitikai újságíró és jó tollú kollégája rangos társaságban kötött ki.

A Fidesz adományozási narratíváját készpénznek vette médiapiacra szakosodott újságíró, bloggernek is kiváló közgazdász-politikus, az egyik legjobb publicista, s ami leginkább meglepett, a hajdani médiahatóság volt vezetője, az ellenzék volt köztársasági elnökjelöltje is. Egy folyóirat márciusi számában két zárójel közti felkiáltójellel érzékeltette, hogy elhitte a kormánypárti értelmezők ajándékozási meséjét. Pedig kitűnő médiapolitikai dolgozatának hitelességét növelte volna, ha a két zárójel közé inkább kérdőjelet biggyesztett volna.

Tíz mondat az „ingyenes” felajánlásokról

Vajnának a szintén tulajdonában lévő Lapcom Zrt-t fel kellett ajánlania az év végén megalakult Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak. (K. A. /Kósa András/ újságíró, Népszava, 2019. január 21.)

Tavaly ősszel neki is eszébe jutott, hogy a többiekkel egyszerre odaajándékozza az Orbán Viktorhoz rendkívül közelinek mondott Liszkay Gábor médiavezető balatoni kertjében létrehozott KESMÁ-nak. (Szalay Déniel újságíró Andy Vajnáról, Média1.hu, 2019. november 13.)

Üzletemberek összevásárolták a fél médiát, és ingyen beadták a közösbe. (Bolgár György műsorvezető, Klubrádió, 2020. február 11.)

A lelkes tulajdonosok mind önként és ingyenesen bocsátották vagyonelemeiket az alapítvány rendelkezésére. (Kelen Károly újságíró, Média1.hu, 2020. április 15.)

Mulatságos, ahogy Schmidt Mária magánpénzből megvásárolja a nagy múltú Figyelőt, azt a fideszes szennysajtó részévé teszi, majd ingyen és bérmentve átadja a kijelölt alapítványnak. (Bauer Tamás közgazdász, Facebook.com, 2020. augusztus 31.)

Még több fantáziát vesz igénybe a hatalom kegyeltjei által milliárdokért összevásárolt, majd egy alapítványnak ingyen átadott mintegy 460 orgánum. (Tamás Ervin újságíró, Népszava, 2020. szeptember 26.)

Ez az az alapítvány, amit 2018-ban hoztak létre, s amelynek az összes fideszes kötődésű médiavállalkozó - így Mészáros, a néhai Andy Vajna, Habony Árpád, Schmidt Mária, Tombor András - felajánlotta az addig felvásárolt vagy alapított orgánumát.” (M. László Ferenc újságíró, Népszava, 2020. október 1.)

Az Orbán-rendszer által korábban tulajdonossá tett kvázi üzletemberek ellenszolgáltatás nélkül (!) ajánlották fel a több tízmilliárd forintot érő audiovizuális, print és online sajtótermékeiket. (Majtényi László alkotmányjogász, Mozgó Világ, 2021/3.)

A KESMA kapta meg ajándékba 2018 őszén egyetlen napon az összes kormány közeli médiavállalatot. (Bakos András újságíró, magyarnarancs.hu, 2021. március 15.)

A jelentős részben közpénzekből gazdagodó üzletemberek sok milliárd forintot érő média-portfóliót állítottak össze, majd adtak oda ingyen. (Bíró Marianna és Fábián Tamás újságírók, Telex.hu, 2021. április 6.)

Olyan sokan szóltak hozzá Petry Zsolt nagy hírre vergődött interjújához, hogy nem éreztem szükségét az értelmezésnek. Kíváncsiságból persze elolvastam majd’ mindent, és arra jutottam, hogy van valami, ami szőrén-szálán kimaradt az indulatos véleményekből: a szakma. 1964. november 23-a óta készítettem néhány száz és szerkesztettem egy-kétezer interjút. Az a benyomásom, hogy három gond van vele.

Ha az interjú kedvezőtlen visszhangot kelt, például a kérdezett munkahelye a rosszallását fejezi ki, akkor az interjúalany hajlamos a szerkesztőségre hárítani a felelősséget. Nem azt mondta, ami megjelent, vagy nem úgy mondta, ahogy napvilágot látott. Petry Zsolt, a berlini Hertha focicsapat kapusedzője is ezzel védekezett. Sőt, a beszélgetést közlő Magyar Nemzettől árnyalási lehetőséget kért. A pontosításnak nincs nyoma a hazai nyilvánosságban, munkahelye azonban ettől függetlenül útilaput kötött a talpa alá. Úgy vélte, ha Budapesten beleírtak is az interjúba, vagy kihagytak belőle, az alkalmazott mondandója tartalmilag gyökeresen eltért a Hertha értékrendjétől.

A második gond az szokott lenni, hogy az újságíró nem mutatta meg beszélgetőpartnerének a közlésre előkészített kéziratot. Vagy megmutatta ugyan, de az interjúalany által jóváhagyott kéziratból a szerkesztőség szavakat, mondatokat, sorokat húzott ki. Erre is utalt Petry Zsolt. Válaszra váró kérdés, vajon koronavírus-járvány idején miként készült az a fránya interjú. Az újságíró kiutazott Berlinbe? Aligha, a keresztnevét ugyanis nem tüntette föl, a vezetéknevét pedig kis kezdőbetűvel írta. Vagy nem tartotta élete fő művének, vagy röstellte. Esetleg így jelezte, hogy nem ért egyet a szerkesztői beszúrásokkal - ha voltak ilyenek.

További gond, hogy az interjúalany kitűnőnek számít a szakmájában, de a szókincse nem alkalmas arra, hogy részletesen kifejtse az álláspontját. Ilyenkor az újságíró hajlamos besegíteni, és a tulajdonos vonalvezetésének megfelelően a lap ideológiai hangvételét fogalmazza bele a szövegbe. A megjelent Petry-interjúban erre is akad példa. Az egykori válogatott focikapus harminc éve él külföldön. Nem valószínű, hogy naprakész a magyar kormánypárti sajtó jellegzetes szófordulataiból, amelyek végül is a vesztét okozták.

Ha a Petry-ügyben tisztán akarunk látni, akkor ítélkezés előtt érdemes volna tanulmányozni az interjú vágatlan hangfelvételét. Vajon a Magyar Nemzetnek van-e mersze nyilvánosságra hozni?

Tíz mondat az interjúról

Az interjúban az egyik fél beszéltetni akar, a másik hallgatni. (Fiala János újságíró, Magyar Sajtó, 1995. május 22.)

Ha klasszikust idéz, akkor tegye pontosan! Ön nem idézte szó szerint a szavaimat. (Torgyán József kisgazda politikus, Napkelte, 1997. március 19.)

A rendszerváltásig elvettek az interjúból, ma meg hozzátesznek. (Cserhalmi György színész, Hajdú-bihari Napló, 1997. szeptember 13.)

Ha minden újságinterjút átírnék, magam is újságíróvá válnék. (Kamarás Iván színész, Magyar Hírlap, 2003. február 15.)

Az a tény, hogy a miniszterelnök mindeddig csak saját oldala médiumainak adott interjút, érthetetlen, a párját ritkítja a nyugati gyakorlatban. (Lovas István újságíró Gyurcsány Ferencről, Magyar Nemzet, 2007. március 14.)

Hogy az egykor szónokként és interjúalanyként is metsző racionalitással operáló Orbán idővel minden értelemre ható kommunikációt kiiktatott a repertoárjából, az nyilvánvaló. (Debreczeni József közíró, Népszabadság, 2011. június 29.)

Interjút akar? Hallgasson végig, mert nem azért vagyunk, hogy az újságíró beszéljen, hanem azért, hogy én beszéljek. (Hegedűs Zsuzsa szociológus, miniszterelnöki tanácsadó, Népszabadság, 2011. augusztus 2.)

Ma már csak olyan interjú készülhet bizonyos emberekkel, amelyekbe igazság csak utólagos beírásokkal kerülhet. (Dési János újságíró Orbán Viktor öt ponton továbbírt karácsonyi interjújáról, B1blogcsalád, 2017. január 4.)

Én olyan interjúkat és szituációkat nem keresek, és nem vállalok, ahol eleve lehet látni, hogy rosszindulatú ember előítéletes kérdéseket tesz föl. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2019. január 10.)

Egy interjúnak nem az az értelme, hogy bikaviadalt vívjak egy újságíróval. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2019. január 10.)

Bródy János tegnap volt hetvenöt éves. Ebből az alkalomból érdekes életút-interjú jelent meg vele. A beatkorszaki.blog-ban a „szaki” a témakör egyik legfelkészültebb szakíróját, Bicsérdi Ádámot rejti. Megakadtam a terjedelmes beszélgetés közepe táján, a veterán dalszövegíró ugyanis azt fejtegette, hogy az őt híressé tevő Illés-együttes egyik első játszóhelye „a legendás Bosch Klub a Balzac utcában” volt. Nocsak, innen alig néhány száz méterre, az első mellékutcában.

Nem tudtam, hogy Illésék a közelben játszottak a múlt század hatvanas éveiben. Azt persze hallottam a két emelettel lejjebb lakó nyugdíjas mérnöktől, hogy majdani feleségével a Kresz Géza utca és a Balzac sarkán lévő placcon ismerkedett meg, ahol az egyik hétvégén fölkérte rokizni. Ő azonban a Sankó-együttesről áradozott, meg Radics Béla gitárjátékáról. Manapság a „placc” egy alapítványi gimnázium nyitott, lekövezett előtere. Az iskolaudvar nem túl nagy, körülbelül száz négyzetméternyi. Számtalanszor haladtam el mellette, és el-eltűnődtem: vajon hogyan lehetett széles mozdulatokkal, például kidobósan rokizni a tömegben?

Némi szörfölés a világhálón, és kiderült, hogy a legendás klub a Balzac utca 7. alatt vonzotta a környékbeli fiatalokat, talán a távolabbról érkezőket is. Ezt próbáltam ma reggel megkeresni, mielőtt nekiültem volna e bejegyzésnek. A Balzac az enyémhez, a Hegedűs Gyulához képest a Nagykörút irányában található. A két utca sarkán, a páratlan oldalon az első ház a 17-es számot viseli. Ahogy fogytak a számok, a Kresz Géza utca sarkán feltűnt a zöldre festett kerítésű alapítványi gimnázium épülete. Sok százszor haladtunk itt el Panna unokámmal, útban a Sziget (ma Radnóti) utcai általánosba.

Már hetedikes, egyedül jár iskolába, és csak most jöttem rá, hogy a fákkal keretezett, lekövezett, üresen is kedves hangulatot árasztó udvar azonos a negyedik emeleti házaspár ismerkedési helyével. A különbség csupán az, hogy ők még a hatvanas évek legelején jártak ide rokizni. Mire Bródy Jánosék 1964-ben zenélni kezdtek itt, ők már össze is házasodtak, és abba a házba költöztek, ahol lakom. Azóta pedig az Illés-együttes hajdani törzshelye annyira a rajongók szívéhez nőtt, hogy a ma is működő Illés Kluboschok Baráti Köre innen származtatja a ch-t.          

Tíz mondat Bródy Jánostól

A művészet magyarázatot keres a világ dolgaira, a politika az adott helyzethez igazítja a mondandóját. (Kurír, 1994. március 20.)

A rockzenében én unikum vagyok. (Észak-Magyarország, 1995. március 3.)

Nem a kelendőt kellene megadóztatni, hanem az érdektelent megszüntetni. (Kurír, 1995. szeptember 28.)

Pénzért nem dolgozom. Viszont amit csinálok, azért igyekszem a lehető legtöbbet kapni. (Népszava, 1995. október 18.)

Amikor most összeállunk játszani, tárlatvezetők leszünk abban a múzeumban, amelyben mi vagyunk a kiállítási tárgyak is. (Népszava, 2001. május 2.)

Kelet-Európában világhírűek voltunk. (Magyar Nemzet, 2008. június 14.)

Belőlem előbb-utóbb dalformátumban tör fel a lényeg. (Népszava, 2011. július 2.)

Húszévesen radikális voltam, és nagy volt a szívem, de negyvenéves koromra már nem voltam annyira radikális, mert megjött az eszem. (Magyar Narancs, 2011. december 15.)

A kultúra jobban megtartja Európa szívében a magyarságot, mint a foci. (Origo.hu, 2015. szeptember 27.)

Az ország csúszik Kelet felé. (hvg.hu, 2021. január 3.)

Politikamentes adás a közszolgálati tévében. Zene, irodalom, társművészetek. Az énekesnő benne van a korban, de tíz évet letagadhatna. Arról beszél, hogy a hosszúra nyúlt járvány-szünet után retróra készül. A két műsorvezető egymás szavába vág, majd a férfi ügyetlenül kérdez tőle valami személyeset. Az interjúalany így kezdi a választ: „Konkrét és nagyon jó kérdés.” Mintha egy szerelmi kapcsolatban nem jönne össze a beteljesülés, és a sokat tapasztalt hölgy agyba-főbe dicséri a kurdarcot vallott urat, hátha feloldja a szorongását. Témánál vagyunk, a művésznő promóciós körúton van. Viselkedésébe nem fér bele a kérdező és a kérdezés bírálata.

És most arra kérem, az olvasót, fussa át a bejegyzés után található összeállítást. A tíz idézet közül négy olyan személyiségtől származik, aki nem politikus. Művészek, tágabb értelemben civilek, akik épp készülnek valamire, és ilyenkor a nyilvánosság fórumain újságírók segítségével harangozzák be a portékájukat. Aztán mi eldönthetjük, vajon az előadás, a koncert, a jutalomjáték promótálására kárhoztatjuk-e magunkat, vagy olyasmit is firtatunk, amit a beszélgetőpartner kevésbé szívesen hall meg. Ekkor dicséri agyba-főbe az újságírót. A művészek és más nyilvánosság előtt munkálkodó szabadúszók ugyanis közvetítőnek tartják az újságírókat. Szükséges jónak.

A politikusok gyökeresen másként viselkednek. A szó szoros értelmében tartják az újságírókat, ráadásul még szükséges rossznak is. Akadnak köztünk, akik hajlamosak alájuk kérdezni, a kérdezősködésnek azonban még van egy válfaja, amidőn számon kérjük a politikai döntés következményeit. Nem vonjuk ugyan kétségbe a politikusok döntéshez való jogát, de megpróbáljuk indoklásra késztetni őket. Ehhez a hatalomban lévőknek persze nem fűlik a foguk. S ha egyáltalán szóba állnak a nyilvánosság képviselőivel, azzal nyilvánítják ki a fennsőbbségüket, hogy minősítik a kérdéseket, sőt a kérdezőket is. Néha az a benyomásom, hogy a legszívesebben magukkal készítenének interjút, belátják azonban, hogy ez még nem divat.

A sajátságos viszonynak van egy finomabb, kulturáltabb, mulatságosabb formája is. Amikor a politikus elmagyarázza az újságírónak, hogy ha föltenné azt a kérdést, amit pontosan meg is fogalmaz, akkor azt válaszolná, hogy… Ebben látom az alapvető különbséget a kormánypárti döntéshozók és a döntésektől távol tartott, médiahiánnyal küszködő ellenzéki politikusok között.

Tíz mondat a kérdezésről

Már a kérdés is sértő. (Lázár János Fidesz-politikus, FN24.hu, 2011. július 18.)

Ez a kérdés csak szánalmas próbálkozás. (Tarlós István budapesti főpolgármester, 168 Óra, 2011. november 3.)

Nagyon jó a kérdés. (Hegedűs D. Géza színész, ATV, 2012. január 12.)

Ez jó kérdés. (Tarr Béla filmrendező, ATV, 2012. április 12.)

Rosszindulatú a kérdése. (L. Simon László kulturális államtitkár, Népszava, 2012. július 17.)

Juj de jó, hogy kérdezi. (Téglássy Tamara műkorcsolyázó-edző, Nemzeti Sport, 2014. március 22.)

Kérdezhet is, de inkább előhozakodnék a saját gondolataimmal. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2014. június 13.)

Hálás vagyok, hogy megkérdezte. (Dúll Andrea környezetpszichológus, Magyar Rádió, 2015. február 19.)

Ön is tudja, hogy én másra válaszolok, mint amit kérdez. (Fónagy János államtitkár, Index.hu, 2016. április 25.)

Kérdezhetnek bármit, nem arra kell válaszolni. Azt kell válaszolni, amit épp aznap kommunikálni szeretnél. (Szanyi Tibor ISZOM-politikus, 168 Óra, 2021. március 18.)      

A legutóbbi napokban Orbán Viktor államformázott, Lázár János vakcinázott, Kásler Miklós nem rendült meg, Ujhelyi István fideszezett, Harangozó Tamás pedig hadházyzott. Lefülelt mondatok.

Meg sem rendültünk. (Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter az egészségügyről, Hír TV, március 28.)

A rezidenseket leinasozni, a kutatót asszonyságozni, a szabadságszerető embert libernyákozni - ennyire képes egy kormányfő. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, március 28.)

Korunk újságíróit szinte összepréseli közönségükkel az internet. (Joó István újságíró, Mandiner.hu, március 29.)

Legalább annyi erdélyit árultak el és aláztak meg, mint ahányat megvettek. (Parászka Boróka marosvásárhelyi újságíró Orbánékról, Facebook.com, március 29.)

A ma 33 éves narancsnak nem illata, hanem szaga van. (Föld S. Péter újságíró a Fideszről, HírKlikk.hu, március 30.)

A visszaemlékezők feljegyzései szerint az alapítók törzshelye egy Kisrabló nevű hely volt. (Ujhelyi István szocialista politikus a Fideszről, Facebook.com, március 30.)

A járvány nem figyel a törvényekre. (Závecz Tibor szociológus, ATV, március 30.)

A keleti vakcinák 600 ezer magyar ember életét mentették meg, a nyugati vakcinák hiánya miatt pedig 20 ezer magyar ember vesztette el az életét. (Lázár János Fidesz-politikus, Rádió 7, március 30.)

Ő még nem a kéz, ami ostort suhogtat, hanem az ostor maga. (Szénási Sándor újságíró Lázár Jánosról, Klubrádió, március 31.)

Egyáltalán nincs diktatúra Magyarországon. (Fodor Gábor liberális politikus, ATV, március 31.)

Elszokott az őszinte beszédtől. (Kovács Zoltán újságíró Orbán Viktorról, Élet és Irodalom, április 1.)

Nem szoktam hazudni. (Fekete-Győr András Momentum-politikus, ATV, április 1.)

Magyarországon a kiközösítés nemzeti sport. (Kaufer Virág volt LMP-politikus, Magyar Narancs, április 1.)

Miközben járom az országot, én azt látom, egyre csak fejlődik. (Szikora Róbert zenész, Zaol.hu, április 2.)

Nem diktatúrában élünk. Tehát ez egy demokrácia. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, április 2.)

A DK nyugdíjas segédcsapata a Magyar Szocialista Párt. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, április 2.)

A Fidesz-kormányzás akkor a leghatékonyabb, ha olyan ellenfelekkel és problémákkal kell megküzdenie, amelyeket ő maga talált ki. (Kerner Zsolt újságíró, 24.hu, április 3.)

A politikusok ítélkeznek, a szakértők, publicisták találgatnak. (Forgács Iván tévékritikus, Népszava, április 3.)

A nézők nagyon szeretnek megfürödni a múltjukban. (Pozsgai Zsolt drámaíró, Magyar Nemzet Online, április 3.)

Sejteni vélem, hogy a mai napig benyúlnak színésznők bugyijába. (Verebes István rendező, Blikk.hu, április 3.)

Jöjjön vissza Szekszárdra, mérkőzzünk meg az előválasztáson! (Harangozó Tamás szocialista politikus Hadházy Ákoshoz, Zugló TV, április 4.)