Médianapló

Médianapló - Tíz mondat a Horthy-korszakról

2023. június 24. 10:48 - Zöldi László

Borossban legkevésbé Boross Péter az érdekes. Személyében a Horthy- és a Kádár-korszak összes kísértete van velünk. (György Péter művelődéstörténész, Magyar Narancs, 1994. március 31.)

Az előző kormány szerencsésen befejezte a Horthy-korszakot. Most tanúi vagyunk a Kádár-rendszer elmúlásának. A következő kormánynak már hátha meglesz az esélye, hogy jelen időben gondolkozhasson. (Göncz Árpád köztársasági elnök, Délmagyarország, 1995. október 21.)

Ha a Fidesz lenyúlta a Horthy-korszakot, a Jobbiknak mi más maradt, mint a Szálasi-korszak? (Parászka Boróka marosvásárhelyi újságíró, Manna.ro, 2012. május 30.)

Orbán Viktor a Horthy-korszakból kölcsönzött szimbolikát párosítja a Kádár-kor gyakorlatával. (Miklós Gábor újságíró, Népszabadság, 2012. október 3.)

A Horthy-korszak restaurációjára való törekvés nemcsak a szélsőjobboldal, hanem a kormányzó jobboldal, a Fidesz részéről is megjelenik. (Csapody Tamás történész, Népszabadság, 2013. február 18.)

Az Orbán-kormány egyre bátrabban vállalja fel, hogy szellemi-ideológiai gyökereit a Horthy-korszakban találja meg. (Diószegi-Horváth Nóra újságíró, Balmix.hu, 2018. augusztus 29.)

Az egész Horthy-korszak örökösei vagyunk. (Toroczkai László Mi Hazánk-politikus, Indavideó, 2020. március 1.)

 Horthy-korszak 25 éve szoborért és díszpolgári címért kiált. (Novák Előd Mi Hazánk-politikus, Telex.hu, 2022. február 6.)

Korunk szélsőséges politikai kóklerei és haszonlesői a Horthy-korszak és kultusz újraélesztésén dolgoznak. (Dávid Ferenc DK-politikus, dk.hu, 2023. június 20.)

A kormány nem deklarálta, hogy restaurálni akarja a Horthy-korszakot. (Grósz Andor katonaorvos, a Mazsihisz újdonsült elnöke, Népszava, 2023. június 24.)

 

komment

Médianapló - Tíz mondat a könyvről

2023. június 23. 17:15 - Zöldi László

 Az emberek nem azért fordulnak el az irodalomtól, mert nem jelennek meg jó könyvek, hanem mert nincs rá pénzük. (Temesi Ferenc író, Délmagyarország, 1993. november 20.)

A könyv régen a legjobb barát volt, ma a legdrágább barátnő. (Kvári Sinkó Zoltán humorista, Napló, 1995. június 7.)

Azért is ki kell mennünk a Könyvhétre, mert kettő darab könyvünk jelenik meg. (Győzike celeb, Hócipő, 2006. június 21.)

A híres ember arcával el lehet adni egy szakácskönyvet, de négyet már nem.(Stahl Judit gasztro-újságíró, Dunaújvárosi Hírlap, 2007. február 4.)

Így tudok pár millió forintot keresni a pártomnak. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus a készülő szakácskönyvéről, ATV, 2013. október 11.)

Egy könyvet nem kinyomtatni kunszt, hanem eladni. (Dési Péter, a Minerva Kiadó vezetője, Vasárnapi Hírek, 2014. április 27.)

Politikai indíttatásból könyvet égetni ugyanolyan reménytelen, mint könyvet nyomtatni. (Bagossy László rendező, 168 Óra, 2018. november 8.)

Régen a könyveket adták el, ma a szerzőket. (Krusovszky Dénes író, 168 Óra, 2020. május 28.)

A Mi Hazánk könyveket darál tüzelőként, nyugdíjasoknak. (Szűcs R. Gábor publicista, Facebook.com, 2022. augusztus 15.)

Eddig minden kiadó maga döntötte el, hogy milyen könyveket tesz ki az ablakba. Ezután előzetesen bekérjük a kiadványok listáját alkotmányossági vizsgálatra. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Ügynökség vezérigazgatója, Mandiner.hu, 2023. március 13.)

komment

Médianapló - Tíz mondat Horthy Miklósról

2023. június 21. 15:24 - Zöldi László

A Fidesznek nincs véleménye Horthy Miklós újratemetéséről. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Népszabadság, 1993. szeptember 6.)

Rémes alak, na. (Ungvári Tamás művelődéstörténész, ATV, 2012. május 16.)

Horthy Miklós a XX. század legnagyobb államférfija volt. (Vona Gábor Jobbik-politikus, YouTube.com, 2012. május 22.)

Horthy Miklós érdeme, hogy miután megszabadította az országot az idegen szívű csőcselék uralmától, hitet és reményt adott nemzetének. (Gyöngyösi Márton Jobbik-politikus, YouTube.com, 2013. november 3.)

Trianon után az egész nemzetet egyberázta. (Varga László KDNP-politikus, atv.hu, 2013. november 5.)

A kormány nem támogatja olyan politikus szoborállítását, aki kollaborált Magyarország elnyomóival, akármilyen egyéb érdemei is vannak. (Orbán Viktor miniszterelnök, nfft.hu, 2015. december 15.)

Horthy Miklós történelmi, politikai karaktergyilkosság áldozata. (Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, Magyar Hírlap Online, 2018. január 30.)

Horthy Miklós visszaadta a nemzet önbecsülését. (Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, hvg.hu, 2019. március 25.)

Aki saját szemével szeretné látni a kormányzó szobrát, kénytelen lesz ellátogatni Dúró Dóra parlamenti alelnök dolgozószobájába. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2022. augusztus 31.)

Elérkezett az ideje Horthy Miklós tisztességes és tárgyilagos megítélésének. (Bánó Attila újságíró, Magyar Nemzet Online, 2023. június 18.)

komment

Médianapló - Egy arc módosulásai (Csintalan Sándor)

2023. június 21. 11:43 - Zöldi László

A közös ebédet Végh Antal kezdeményezte. A budai Citadella étteremben találkoztam az MSZP ügyvezetőjével. Így nevezték a nagyobbik kormánypárt ama politikusát, aki a miniszterelnök Horn Gyula helyett irányította a pártapparátust. Akkoriban a szegedi egyetemen tanítottam, és a vidéki sajtót kutattam. Író barátom szerint ez indokolta a találkozást.

A kerek fejű, testes, negyven körüli politikus flaxnit rendelt a pincértől. Aki ellipszis alakú, hatvanszor tizenöt centis porcelántálban hozta ki a marhalábszár-pörköltet rengeteg nokedlivel. Csintalan Sándor a flaxniról kezdett beszélni. Elmondta, hogy náluk, Cegléden a nagyszülei flacninak mondták, és azért számított proli ételnek, mert a marha kevésbé értékes, mócsingos részéből készült. Aztán az értékes lábszárból főzött húskockákat mintegy harmincszázaléknyi arányban flaxnival kevert pörköltet bekebelezte.

A látvány felülmúlta Michel Piccolit, ahogy a színész halálra ette magát A nagy zabálás című filmben. Felülmúlta Latinovits (Szindbád) Zoltánt is, aki Majmunka (Dajka Margit) húsleveséből fehér asztali kendővel emelte ki a csontot, és egy határozott ütéssel varázsolta ki belőle a sárgálló velőt. A magyar politikus nem volt olyan jó színész, csakhogy ő nem szerepet játszott zseniálisan. A szemével is evett, falt, lakmározott, tömte a fejét. 

Az eredetileg német Flachs egyébként lent jelent. Átvitt értelemben a világos hajú emberekre, az úgynevezett lenszőkékre mondják. Arról azonban a Citadellában hallottam először, hogy a marhahús ínas részét is így hívják. A szocialista politikus szinte kizárólag a flaxni iránti rajongásáról beszélt, miközben bevágta a hatalmas adagot. Végh Antal is hozzáfűzte a maga paraszti életéből vett tapasztalatait. Utólag már bevallhatom, élvezettel hallgattam őket, holott elvileg nekem kellett volna beszélni a vidéki sajtóról.

Akkor még nem tudtam, hogy most, negyedszázad múlva írok e furcsa találkozóról. Abból az alkalomból, hogy Csintalan Sándor hosszas bolyongás után visszatért az MSZP-be. A bejegyzés után olvasható egy összeállítás, amelyből kirajzolódik az arca. Az a benyomásom, hogy magáért beszél. Csupán annyit fűzök hozzá, hogy a velem kapcsolatot kereső politikusok közül egyedül ő fogta fel a helyi sajtó jelentőségét. Ezt azonban csak később, az újságokból tudtam meg.

A három évtized alatt összegyűjtött mondatok száma 126-ra rúg, ezzel Csintalan a középmezőnyben foglal helyet. Ebből csaknem ötven jutott a vidéki sajtóra 2003-ig, amikor kikopott a pártjából. Vezetőtársai ellenszenvét, irigységét, utálatát azzal érdemelte ki, hogy járta (végigette) az országot, közben pedig beszélgetett. Például interjút adott a helyi újságoknak. Nála gyakrabban senkit sem szólaltattak meg az őszinteségre vadászó újságírók, és ez piszkálta a vetélytársak csőrét. A múlt század kilencvenes éveiben a vidéki Magyarországon Csintalan Sándor testesítette meg a Magyar Szocialista Pártot.  

Elismerem, hogy immár a hetvenhez közeledve is ellentmondásos jelenség. De ha nem volna, ki kéne találni.   

 

Csintalan Sándor mondta

 

A hatalom nehezebben tartja össze az embereket, mint a kiszorítottság. (168 Óra, 1994. október 18.)

A demokráciához demokraták kellenek. (Ez a Hét, 1994/november)

Egy demokratikus rendszerhez nemcsak demokraták kellenek, hanem demokratikus intézmények is. (Hajdú-bihari Napló, 1995. február 18.)

A sajtó előbbre jár a rendszerváltásban, mert megtalálta a helyét. Nem úgy, mint a politika. (Heves Megyei Hírlap, 1995. március 3.)

A sajtó és a politika egy színdarabot játszik. (Zalai Hírlap, 1995. szeptember 29.)

A kijelölt utód soha nem szokott nyerni. (Mozgó Világ, 1996/5.)

A politikus az ágyban is politikus. Nem tudhatja, mikor néznek be az ablakon. (168 Óra, 1996. július 23.)

A politikusnak tudnia kell, mikor jön el a pillanat, amikor mennie kell. (168 Óra, 1997. április 29.)

Ha a sajtó nem kritikus, akkor nem is sajtó, hanem hirdetési felület.  (Heti Válasz, 2015. április 30.)

Mindenhol orbánokkal találkozom, a legkisebb faluban is. (SzabadEurópa.hu, 2023. június 16.)

 

Csintalan Sándor az MSZP-ről

 

Olyan tömegpártot szeretnék, amely gazdasági, erkölcsi és kulturális tényező marad akkor is, ha egy következő választáson kikerül a hatalomból. (Új Dunántúli Napló, 1994. október 10.)

Ez a párt nem az aszkézisre szerveződött. (HVG, 1994. november 5.)

Egy baloldali párt menedzseli a kapitalizmust. (Új Néplap, 1995. október 28.) 

A párton belül nincs bomlás. (Reform, 1996. március 26.)

A szocialista párt ma egy vívódó baloldali közösség. (Népszava, 1999. január 5.)

A párt sem kulturálisan, sem politikailag nem vonzó. (168 Óra, 1999. március 25.)

Amikor 1994-ben hatalomra került az MSZP, már éreztem, hogy olyan dolgok történnek, amelyek ellentétesek az elveimmel. (Blikk, 2008. február 7.)

A választási vereség az utolsó esélye, hogy összerakja magát. (Heti Válasz, 2009. október 1.)

A baloldal legerősebb pártja elvesztegette, cserbenhagyta a Népszabadságot, de minden olyan intézményt is, ahol gondolat termelődik. (hvg.hu, 2016. június 4.)

 90-es évek derekán, amikor még volt befolyásom az MSZP médiapolitikájára, ügyeltünk arra, hogy az ellenzék ne maradjon média nélkül. (Magyar Narancs, 2018. augusztus 9.)

 

Csintalan Sándor másokról

 

/Torgyán Józsefről/ Tíz kiló vaj van a fején. (Zalai Hírlap, 1995. július 22.)

Ugyanúgy közel érzem magamhoz Nagy Sándort, mint akár Tamás Gáspár Miklóst. (Mozgó Világ, 1996/5.)

/Kovács Lászlóról/ Népszerűsége azért olyan nagy, mert ritkán van idehaza, ezért kevés az ellensége. (Vas Népe, 1997. május 24.)

Horn Gyula a történelem legjobb magyar miniszterelnöke. (Népszava, 1999. január 5.)

/Horn Gyuláról/ Rajtam és Suchmanon kívül mindenki meg akarta buktatni. (Népszava, 2003. április 11.)

/Medgyessy Péterről/ Fontos, hogy az országnak olyan miniszterelnöke legyen, aki az áfát meg tudja különböztetni az IFÁ-tól. (ATV, 2001. szeptember 2.)

Gyurcsány Ferenc gyermekbetegségnek tekinthető, de nincs ellene védőoltás. (Magyar Nemzet, 2004. augusztus 25.)

Orbánnak semmi köze az antiszemitizmushoz, csak egy politikai haszonszerző. (Hír TV, 2017. július 17.)

Komjáthi Imrével megjelent egy régi-új hang, ez a szindikalista, szakszervezeti hang. (SzabadEurópa.hu, 2023. június 16.)

Gyurcsány már megbukott, de Orbán még nem. (SzabadEurópa.hu, 2023. június 16.)

 

Csintalan Sándor Csintalanról

 

Szeretném, ha a 60. születésnapomon olyan párttól mennék nyugdíjba, amelyiknek van 100-150 ezer tagja. (Reform, 1994. október 28.)

Ne reménykedjen senki, nem fogok elvonulni a politikától! (Új Magyarország, 1995. november 25.)

Sajátos politikai lény vagyok. Párton kívül nagyobb népszerűséget könyvelhetek el, mint párton belül. (Napi Magyarország, 1998. január 27.)

Ha a politikai célszerűség és a meggyőződésem között kell választanom, magamat választom. (168 Óra, 1999. március 25.)

Volt egy időszak, amikor fent voltam a sakktáblán, de most már nem vagyok sehol. (Zoom.hu, 2008. július 14.)

Baloldali ember vagyok akkor is, ha éppenséggel a regnáló konzervatív kormányt pártolom. (Heti Válasz, 2012. augusztus 23.)

Én annyi mindenhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít. (ATV, 2014. június 6.)

A Steinmetz és az Osztyapenko közül jöttem vissza, a szoborparkból. (ATV, 2015. április 23.)

Csintalan Sanyi vagyok leginkább. (Magyar Fórum, 2015. május 28.)

Az álmaim nem szoktak teljesülni, a rémálmaim teljesülnek. (ATV, 2016. május 14.)

 

Mások Csintalan Sándorról  

 

Nem nyilatkozik, de a véleményét közli. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, 1995. június 27.)

Emberibb, közvetlenebb képet testesít meg a szűkebb-tágabb közvélemény számára, amely eltér a szokványos párttisztviselő karakterétől. (Szekeres Imre szocialista politikus, Mozgó Világ, 1997/11.)

Vagányságáról közismert politikus. (Rákosi Gusztáv szekszárdi újságíró, Tolnai Népújság, 1998. augusztus 3.)

Az MSZP III. kerületi szervezete nem zárta ki a pártból Csintalan Sándort, hanem megszüntette a párttagságát. (Márkus András, az óbudai szocialisták elnöke, Népszabadság, 2003. április 12.)

Akár tíz liter pörköltet főz meg egyszerre, mert akárhogy is próbál, képtelen kevesebbet. (Darvasi László író, Élet és Irodalom, 2009. október 22.)

Nem emlékszem, hogy akkor melyik oldalon voltál. (Vágó István DK-politikus, ATV, 2016. július 14.)

Cica a mozgalmi neve. (Szanyi Tibor szocialista politikus, Hír TV, 2017. október 5.)

Neked mindenféle múltad van. (Péterfi Judit műsorvezető, Hír TV, 2018. január 12.)

Megtiszteltetés, hogy társelnökként én köszönthetem Csintalan elvtársat. (Komjáthi Imre szocialista politikus, Telex.hu, 2023. június 14.)

Csípem Csintit. (Ujhelyi István volt szocialista politikus, Válaszonline.hu, 2023. június 19.)

komment

Médianapló - A Népszavában miért vesszőtlen a keret?

2023. június 19. 11:43 - Zöldi László

Érdemes-e olyasmit számon kérni az immár egyetlen ellenzéki napilapon, amelyet az anyagi gondokkal küszködő szerkesztőség rosszul fizetett munkatársai nem képesek megvalósítani? Két válasz között hezitálok. Az egyik több évtizedes szerkesztőségi tapsztalat: napilapot nehéz hibátlanul az olvasók kezébe adni. A másik pedig inflációs vásárlói tapasztalat: a patinás újság egy-egy száma ötszáz forintba kerül. S bár elértéktelenedett a magyar fizetőeszköz, félezer forintért akár figyelmességet, nyelvtani helyességet, pontosságot is várhatunk.

A mai szám tizenegyedik oldalán maga a cikk rendben volt. Arról számolt be Rosznáky Emma, hogy a budapesti Örkény Színház felolvasó estet szentelt az 1944. június 16-án lezajlott könyvzúzásnak. Az Országos Magyar Sajtókamara elnöke és a Sztójay-kormány propagandáért felelős államtitkára, Kolosváry-Borcsa Mihály felügyelte 447627 darab kötet megsemmisítését. Nyilván nem mindegyiket ő dobta a budafoki zúzdába, de az eljárás 250 írót érintett. Közülük 120 volt a magyar, akik zsidóságukkal szolgáltak rá az állami megaláztatásra.

Azt már én fűzöm hozzá, hogy a gátlástalan kultúrpolitikust kivégezték a háború után. Egyébként aki átrágja magát a cikken, még az aktuálpolitikai kapcsolódáson, a legnagyobb könyvterjesztő vállalat államosításán is eltűnődhet. Valaki úgy gondolta a szerkesztőségben, hogy a színházi élménybeszámoló mondandóját egy listával is ki kellene egészíteni. Jól gondolta, elvégre a bezúzott szerzők névsora elképesztő. Balázs Bélától Füst Milánon, Markovits Rodionon, Molnár Ferencen és Szép Ernőn keresztül egyik kedvenc írómig, Zsolt Béláig terjed.

Elképzelem szegény korrektort vagy a kulturális rovat ügyeletes munkatársát, aki vasárnap esti félhomályban ült a felsorolás előtt. Az ellenőrzésre kijelölt újságírónak az F betűnél csukódott le a szeme, ezért nem vette észre, hogy a neveket vesszővel kéne egymástól elválasztani. De aztán fölébredt, bár nem egészen. Az M betűnél Mezei Ernőt és Mezei Mórt szét akarta ugyan választani, ám azt a fránya vesszőt az Ernőben az n után húzta be, és így folytatódott a szöveg: „őMezei Mór”.

A huszonhat sornyi felsorolásból nyolc vessző hiányzott. Jött még hozzájuk egy kilencedik hiba is. A lista Zsolt Bélával úgy fejeződött be, hogy a szendergő ügyeletes elfelejtett pontot tenni utána. A címben föltett kérdésre tehát az a válaszom, hogy minden harmadik sorban egy-egy hiba nem kevés félezer forintért.                

 

Tíz mondat a Népszaváról

 

A lap működtetése érdekében mindenképpen kell keresnünk egy tőkeerős partnert. (Sándor László szakszervezeti vezető, Népszava, 1991. április 20.)

Értelmetlen hadakozás az MSZDP részéről a Népszava tulajdonjogának visszaszerzése. Egy pártnak nem lapra, hanem szimpatizáns sajtóra van szüksége. (Egri György újságíró, Népszava, 1992. január 8.)

Amikor Gyurcsány Ferencet szembesítettem azzal, hogy a Népszavának valamilyen módon mégiscsak illene támogatást kapnia, azt mondta, nem adok nektek lopott pénzt. (Andrassew Iván újságíró, Balpart.hu, 2012. szeptember 3.)

A tény, hogy Simicska finanszírozta a lapot, az abszurditás végkifejlete. (Vásárhelyi Mária szociológus, Index.hu, 2014. július 10.)

A Népszava egykor a szociáldemokratáké, aztán a szakszervezeteké lett, az utóbbi időben pedig a szocialista párt mérsékelt támogatását élvezte. (Sebes György újságíró, Népszava, 2014. augusztus 6.)

Semmi kifogásunk az ellen, hogy mondjuk hirdetéseket helyezzünk el a Népszavában, ha mondjuk a Népszava új tulajdonosa ezt kéri. (Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter, ATV, 2016. november 8.)

A Fidesz hirdetésekkel tartja lélegeztetőgépen a Népszavát. (Volner János Jobbik-politikus, ATV, 2017. június 19.)

Puch László addig tartja életben a Népszavát, amíg Orbán Viktornak tetszik. (Szele Tamás újságíró, FüHü.hu, 2019. január 10.)

Miközben önök egyfolytában sajtószabadságról papolnak, az ország legnagyobb példányszámú baloldali napilapját egy nagyvállalkozó, ahogy önök mondják: oligarcha tulajdonolja és tartja el. (Orbán Viktor miniszterelnök az országgyűlésben, Mérce.hu, 2019. november 18.)

A Népszava nem elég baloldali ahhoz, hogy kormányzati hirdetések mellett erősítse a rendszerváltó hangulatot. (Zöldi László újságíró, Blog.hu, 2021. március 9.)

komment

Médianapló - Csintalan: "Gyurcsány már megbukott, de Orbán még nem" (Lefülelt mondatok, 23.06.11.-17.)

2023. június 18. 17:07 - Zöldi László

A legutóbbi napokban Orbán Viktor sorosozott, Lázár János borkaizott, Hende Csaba osztrákozott, Komjáthi Imre csintalanozott, Gréczy Zsolt pedig gyurcsányozott.

 

Itt sem eltűnni, sem látszani, sem élni, sem halni nem lehet. (Parászka Boróka publicista, Mozgó Világ, 2023/6.)

Nulláról az Orbánon kívüli világ legerősebb pártját szervezte meg. (Gréczy Zsolt DK-s politikus Gyurcsány Ferencről, Facebook.com, június 11.)

Kezdünk kimosódni az Európai Unióból és a NATO-ból. (Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, ATV, június 12.)

Új seriff van a városban, és ez a közösségi média. (Merkovity Norbert szegedi médiakutató, Népszava, június 12.)

Már olyanok is visszasírják a Kádár-rendszert, akik akkor nem is éltek. (Raskó György volt MDF-politikus, Facebook.com, június 13.)

Megtiszteltetés, hogy társelnökként én köszönthetem Csintalan elvtársat. (Komjáthi Imre szocialista politikus az MSZP-be visszalépett Csintalan Sándorról, Telex.hu, június 14.)

Az MSZP-ből mostanában inkább ki- és nem belépni szoktak. (Kerner Zsolt újságíró, 24.hu, június 14.)

Unott véleményvezérből lelkes pártaktivista lett. (Kacsoh Dániel újságíró Csintalan Sándorról, Mandiner, június 15.)

Iszonyúan racionálisan gazdálkodtunk. (Kiss Ambrus budapesti főpolgármester-helyettes, Magyar Narancs, június 15.)

Biciklis manöken. (Pilhál Tamás újságíró Karácsony Gergelyről, Magyar Nemzet Online, június 15.)

Nagyjából utolértük az osztrákokat. (Hende Csaba Fidesz-politikus, volt honvédelmi miniszter, Facebook.com, június 15.)

A betegeskedő demokráciának megadta a kegyelemdöfést. (Stefano Bottoni félig magyar történész Orbán Viktorról, Klubrádió, június 15.)

Soros György egy háborús spekuláns. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, január 16.)

Beszéljünk őszintén: egy spekuláns. (Apáti Bence publicista Soros Györgyről, Magyar Nemzet Online. június 16.)

Dézsi Csaba számíthat a kormányra. (Lázár János Fidesz-politikus a győri polgármesterről, Borkai Zsolt majdani vetélytársáról, Kisalföld, június 16.)

Névvel nem poénkodunk, és tényleg elnézést kérek, de elsőre így gépeltem le: Rákay Philop. (Dévényi István publicista, Magyar Hang, június 16.)

Gyurcsány már megbukott, de Orbán még nem. (Csintalan Sándor szocialista politikus, SzabadEurópa.hu, június 16.)

Az egyszázalékos MSZP-be visszalépő bukfencmester. (Horváth K. József újságíró Csintalan Sándorról, Magyar Hírlap Online, június 16.)

Tárca nélküli fejlesztési miniszter vagy fejlesztés nélküli tárcaminiszter? (Bod Péter Ákos volt ipari miniszter Nagy Mártonról, Klubrádió, június 17.)

A magyar állam újra gyilkol, csak most más eszközökkel. (Bruck András író az állami egészségügy kivéreztetéséről, Facebook.com, június 17.)

Ez a demokrácia lassan fő a fazékban. (Balassa Tamás újságíró, Népszava, június 17.)

komment

Médianapló - Orbán és a két Soros

2023. június 16. 11:42 - Zöldi László

Kunhalmi Ágnes, a talán legtöbbször félreértett magyar politikus egyszer azt találta mondani Soros Györgyről, a világ leggazdagabb emberei közt a huszonkilencedikről, hogy „Egy szegény öregemberrel kiplakátolják az országot.” (ATV, 2017. július 12.) A jelzővel jól megvédte a plakátkampányt csúcsra járató miniszterelnökkel szemben a magyar emigránsból lett amerikai milliárdost.

Mindez onnan jutott az eszembe, hogy Orbán Viktor a ma reggeli interjút teljes egészében Soros Györgynek szentelte. Miközben az orosz-ukrán háborúról, az energiaválságról, az inflációról és a migránsokról beszélt, a megszokott témáit sorosozással szőtte át. Kezére játszott, hogy a pénzügyi matuzsálem 18 milliárd dollárral stafírozta ki a leginkább támadott alapítványát. Majd átengedte a legkisebb fiának, Alexnek, aki Orbán szerint még az apjánál is direktebben szól majd bele a politikába.

Rend honol miniszterelnökünk fejében. Agytekervényeiben akkurátosan raktározta el ama hatáselemeket, amelyekkel sikerre viheti a nekünk szánt mondandóját. Akármi is, Sorossal keretezi. Ő a krampusz, a minden lében kanál, a mumus, a nünüke, az ördög, a spekuláns, a zsákos ember, aki cukkolja, irányítja, pénzeli a magyarok ellenségeit. Nem foglalom imába Soros György nevét. Vérbeli üzletember, aki mintegy 24 és fél milliárd dollárnyi vagyonából jelentékeny részt áldozott a Nyílt Társadalom Alapítványra.

Vele szemben áll Magyarország valószínűleg leggazdagabb embere, aki zárt társadalmat épít. Délen vasfüggönnyel, nyugaton szellemi határzárral. Két dúsgazdag magyar harcol tehát egymással. Az idősebbik, egy pesti zsidó fiú Amerikába vándorolt ki. Saját tehetsége jogán érvényesült abban az országban, ahová mindenki érkezett valahonnan. A befogadás attitűdje határozza meg az elveit és a gyakorlatát. A fiatalabbik, egy dunántúli református fiú sokat köszönhet neki, mégis szembefordult vele.

Döntése logikusnak rémlik. Ha elfogadta volna a bevándorló Soros György elveit, akkor nem lehetett volna immár ötödször első ember Magyarországon. S bár az augusztusban 93 éves pénzügyi zseni élete is véges, Orbánnak azért van szerencséje vele, mert utódja, Soros Alex személyében még nála is alkalmasabb mumus ígérkezik. Mindössze 38 éves, és az életkorából telik arra, hogy végigkísérje miniszterelnökünk politikai pályafutását.

Ráadásul nemcsak arra alkalmas, hogy a bennünk lappangó antiszemitizmust táplálhassa a kormányzati propaganda. Arra is, hogy homoszexualitásával borzolja, hergelje, ingerelje, vadítsa a hagyományos családmodell több milliónyi képviselőjét. A jelek arra utalnak, hogy a kormányzat hamarosan vele plakátolja ki az országot.     

 

Tíz Orbán-mondat Soros Györgyről

 

Az biztos, hogy Soros György ma nem adna nekem ösztöndíjat. (Index.hu, 2014. december 8.)

Soros azért dühös rám, mert a nagy tervének és nagy üzletének az útjában állok. (Miniszterelnök.hu, 2017. június 27.)

Látom Soros György pénzét a háttérben. (Magyar Rádió, 2018. március 2.)

Soros György jelöltjeit mindenhol elgáncsoltuk. (Hír TV, 2019. július 27.)

A liberálisok azon a köldökzsinóron lógnak, amelybe Soros György pumpálja az életnedveket. (Magyar Rádió, 2020. május 1.)

/A nyugat-európai politikusokról/ Ezek mind Soros György tenyeréből esznek. (Magyar Rádió, 2020. október 9.)

Ő a pók, és szövi a hálót.(M1, 2020. november 10.)

A mai világpolitika legkorruptabb embere. (Magyar Rádió, 2020. november 20.)

Mi, európaiak miért tűrjük, hogy egy amerikai spekuláns amerikai pénzzel uniós befolyásolási rendszert építsen? (Miniszterelnök.hu, 2020. december 13.)

Soros György egy háborús spekuláns. (Magyar Rádió, 2023. június 16.)

komment

Médianapló - Tíz mondat Csintalan Sándorról

2023. június 14. 10:44 - Zöldi László

Nem nyilatkozik, de a véleményét közli. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, 1995. június 27.)

Bárki bármit mond, egy jó fej, bár először agronómusnak néztem, aki azért visel kopott farmert, mert a krumpliföldre mégsem mehet ki öltönyben. (Fodor Sándor szombathelyi újságíró, Vas Népe, 1995. szeptember 29.)

Számomra a Hír TV-ben pöffeszkedő, többszörösen odakozmált Csintalan Sándor is elfogadhatatlan. (Fábry Sándor műsorvezető, Heti Válasz, 2006. január 12.

Csintalan a tudathasadásos, félbetépett szélsőbalnak egyszerre lehet kiiktatatndó spiclije és gyámolt mártírja. (Papp László Tamás publicista, Hírszerző.hu, 2007. december 17.)

Hiteles jobbosnak mindig is túl balos marad. (Bugyinszki György újságíró, Népszabadság, 2007. december 18.)

Egykor az MSZP fenegyereke és helyettes vezetője volt. (Nagy Csaba újságíró, 168 Óra Online, 2008. február 8.)

Cica a mozgalmi neve. (Szanyi Tibor szocialista politikus, Hír TV, 2017. október 5.)

Testes szélkakas. (László Ferenc újságíró, Magyar Narancs, 2017. október 12.)

Egész estét és képernyőt betöltő feje van a Hír TV-ben. (Ircsik Vilmos publicista, Magyar Idők, 2018. május 5.)

Az ilyen emberek tudnak minket horgonyként kötni a múltunkhoz és az értékünkhöz. (Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, Telex.hu, 2023. június 14.)

komment

Médianapló - Tíz mondat Romániáról

2023. június 14. 08:39 - Zöldi László

Hogy lehet komolyan venni egy olyan országot, mint Romániát, ahol csak az én életemben ötször változott a nemzeti himnusz? (Kányádi Sándor költő, Észak-Magyarország, 1994. november 19.)

Románia az örök NDK. (Esterházy Péter író, Magyar Hírlap, 1995. december 23.)

Debrecenben volt olyan év, amikor attól függött a légiósok száma, hogy Románia felől hányan tudtak átúszni a folyón. (Dombi Tibor labdarúgó, Nemzeti Sport, 2001. április 4.)

Orbán visszacsatolta Erdélyt, de jött vele egész Románia. (Bretter Zoltán SZDSZ-politikus, Új Dunántúli Napló, 2002. január 10.)

Az Európai Unió Romániából olyan, mint az Isten: innen nem látszik. (Erős Viktor közgazdász, HVG, 2003. szeptember 13.)

Románia a trükkök hazája. (Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Magyar Rádió, 2012. május 13.)

A Fidesznek az a problémája, hogy miért Victor Ponta Románia miniszterelnöke. Nekünk meg az, hogy miért pont a Viktor Magyarország miniszterelnöke. (Lukács Zoltán szocialista politikus, ATV, 2013. március 9.)

Az erdélyi magyarság egyre nagyobb hányada él csupán fizikailag Romániában. (Szőcs Levente újságíró, Népszabadság, 2014. december 9.)

Ismerjük el, hogy Románia a maga suta, esetlen módján mégiscsak jogállam. (Parászka Boróka újságíró, Facebook.com, 2021. május 17.)

Romániában mindig minden benne van a pakliban. (Ágoston Hugó újságíró, ÚjHét.com, 2023. június 14.)

komment

Médianapló - Néhány régi bejegyzés a Borkai-dossziéból

2023. június 13. 11:55 - Zöldi László

Legalább három napig, ameddíg majd’ minden csoda tart, a fél ország megint a volt győri polgármesterrel foglalkozik. Borkai Zsolt ugyanis ismét bejelentkezett a polgármesteri székre. Azzal segíteném a tájékozódni vágyókat, hogy a hajdani botrány figyelemre méltó mozzanatairól föllebbentem a fátylat. Íme, öt bejegyzés a Médianapló 2019-es évfolyamából.  

 

  1. október 8.

Leváltják-e a polgármesterüket a győriek?

 

Azt olvasom, hogy ha a győri választópolgárok nem szavazzák le Borkai Zsoltot, akkor megérdemlik a sorsukat. Az okfejtést nem vonom kétségbe, mindazonáltal érdemes megvizsgálni a helyi nyilvánosságot. Vajon milyen információkhoz jutnak a helybéliek?

A botrány kirobbanása után hetvenkét óráig úgy hallgattak a nyilvánosság kormánypárti fórumai, mint hal a szatyorban. A munkatársaik nem foglalkozhattak a témával. Nem bírhatták szóra a győri polgármestert, nem kereshették meg a kínos ügy közreműködőit. Egyszóval nem gyakorolhatták a mesterségüket. Ehelyett az országos médiumokban napvilágot látott egy Fidesz-közlemény, amely az adriai jachton történteket Borkai magánéletbeli ügyének tekinti. Tegnap ezt rövidítette nyolcsornyira a Kisalföld című győri napilap.

Hivatkozik az önkormányzat tulajdonában lévő televízióra, amelynek stúdiójában a polgármester felolvasott egy 103 másodperces nyilatkozatot. Vagyis a Győr Plusz TV munkatársa sem kérdezhette Borkait, aki közbeszólás nélkül adhatta elő a saját verzióját. Ma reggel pedig a szerkesztőség közölte, hogy tizenhét órája bánta meg a tettét Borkai Zsolt, de nem lép vissza a választástól. Kissé lejjebb találtam egy másik közleményt is, miszerint Borkai Zsolt tizennyolc órája kért bocsánatot.

E cikk terjedelme már tizenhat sor, önállónak mégse mondható, mert az Origo.hu nyomán készült. A megyei sajtóban a külföldi tulajdonosok égisze alatt is megtörtént, hogy a helyi hatalmat gyakorlók számára kínos ügyekről „elfeledkezett” a helyi újság. Kényelmesebb volt lehozni a Magyar Távirati Iroda közleményét, mint utánajárni a részleteknek. Csakhogy most a kivételekből rendszer lett. A helyi nyilvánosság legfontosabb fórumai csupán központilag szentesített közleményeket jelentethetnek meg - még a helyi nyilvánosságot leginkább érintő ügyekről is.

Ráadásul a Borkai-ügyben már nem is az MTI a mérvadó. A távirati iroda mindig is kötődött a magyar államhoz, ám a lojalitás keretein belül próbálta érvényesíteni az újságírás szakmai szempontjait. Mostanában azonban mintha a központi közlemények a miniszterelnök közvetlen környezetéből, például a propagandaminisztériumnak nevezhető Rogán-hivatalból érkeznének. Ezzel magyarázható, hogy azokból az információkból, amelyekhez a győri választópolgárok a nyilvánosságot uraló kormányzati forrásokból jutnak, nem föltétlenül következik, hogy október 13-án esedékes önkormányzati választáson elköszönnek a polgármesterüktől.

 

  1. október 10.

Mivel magyarázható a győri kihívó engedékenysége?

 

Glázer Tímea focicsaládból származik. A bátyja válogatott volt, edző korában szövetségi kapitány is. A negyvenes hölgy megjárta az MSZP-t, majd Gyurcsánnyal együtt távozott a Demokratikus Koalícióba. Tavasszal interjút adott a szombathelyi Nyugat.hu-nak, és azt mondta magáról, hogy nemcsak a blézere, hanem a tűsarkú cipője is piros. A világhálóra föltett fényképein látszik, hogy még a hajába is piros tincset festetett.

Most, hogy kirobbant a Borkai-botrány, polgármester-jelöltként őt is megszólaltatták. Kifejtette, hogy „Az eddig megjelent videók a polgármester magánéletéhez tartoznak. Addig, amíg a korrupciós dolgok ki nem derülnek, a politikának nincs dolga vele.” Biztos, hogy nincs? Borkai Zsolt a Fidesz-KDNP pártszövetség magas állású tagjaként fennen hirdette a keresztény erkölcs szentségét. Ha vizet prédikált, és bort ivott, akkor aligha magánügy ama bizonyos szexvideó.

Az ellenzéki pártok közös polgármester-jelöltje tévesen értelmezte a helyzetet. A politikának igenis van dolga a történtekkel. Nagyjából ugyanezt firtatta tegnap a Klubrádió műsorvezetője, Bolgár György is. Az interjúalany Glázer Tímea szerint az önkormányzati választás utolsó hetében nem volt elég ideje tájékozódni, vajon a gazdasági újságírók megerősítették-e a névtelen kiszivárogtató korrupciós helyzetjelentését. (Utánajártak, és megerősítették.) Ahhoz pedig változatlanul tartja magát, hogy ami magánügy, az magánügy.

Egyébként pedig elmondta, hogy pontokba szedték az ellenzék közös programját, a „kitelepüléseken” ezt beszéli meg a győriekkel. Akikkel nem találkozhatott személyesen, azoknak a „sajtótájékoztatón” résztvevő újságírók révén üzent. Szavaiból azt hallottam ki, hogy a Borkai-ügy felborította az alaposan kidolgozott elképzeléseit, de ha már így történt, a választás előestéjén mégiscsak szervezni kéne valami tüntetésfélét a városháza előtt.

Amikor egy pártfunkcionárius kiejti a száján, hogy kitelepülés meg sajtótájékoztató, mindig arra gondolok, hogy a XX. században rekedt. S ha még sejteti is, hogy zavarba hozza egy váratlan esemény, akkor baj van. A választási kampány legnagyobb botránya ugyanis felülír mindent, amit az ellenzéki stáb Győrben kigondolt. A jelek arra utalnak, hogy a bizonyára derék családanya és háziasszony nélkülözi a rögtönzés és a kreativitás képességét, amelyek nélkül a XXI. században aligha érdemes a politikát művelni. 

        

  1. október 11.

A Borkai-ügy kikre hat majd holnapután?

 

A kacifántos történetről ezt mondta tegnap Tarlós István az InfoRádióban: „Attól félek, hogy vannak emberek, akiket ez elgondolkoztat.” A budapesti főpolgármester arra utalt, hogy a szexvideóval nyomatékosított gazdasági helyzetjelentés nemcsak Győrött érezteti majd a hatását, hanem Budapesten, sőt az egész országban is. 

A győri polgármester meztelen ülepét eddig 660 ezren tanulmányozták a világhálón. Márpedig ha így van, akkor felül kéne vizsgálni ama feltételezést, hogy a Borkai-ügy még a győri választópolgárok ingerküszöbét sem érte el. E kijelentést arra alapoztam, hogy az ország legnagyobb példányszámú közéleti napilapja, a győri Kisalföld elsunnyogta a helyi botrányt. Online kiadása leadta ugyan Borkai 104 másodperces beismerő nyilatkozatát és a kormánypárt nyúlfarknyi közleményét, de a másodközlésekhez nem mellékelt hozzáadott értéket.

Tegnap este, a rádiós megszólalás után már részletesen foglalkozott a Tarlós-interjúval, amelyben a budapesti főpolgármester hat sorban marasztalta el győri kollégáját. Ez elmozdulás a holtpontról, de átütő eredménynek nem nevezhető. A Kisalföld működése változatlanul nélkülözi a saját megnyilvánulást, és ez méltatlan hozzá. 660 ezer netező mégis megnézte a Ördög ügyvédje álnévre hallgató blogger által nyilvánosságra hozott felvételt. Ez csakugyan átütő erejű mozzanat egy országos visszhangot kiváltó ügyben.

Ennek nyomán vajon milyen eredménnyel jár holnapután, a szavazásnál? Elképzelhető, hogy a Borkai-ügy országszerte hatással lesz az önkormányzati választásra. Csakhogy kikre lesz hatással? A digitális hozzászólók ilyenkor azt fejtegetik: olyan sokan használják a számítógépet, hogy ez nem is kérdés. Igen ám, de épp a miniszterelnök hátországában, a falvakban kevés a netező. És még egy rétegben, a nyugdíjasok körében, akik közül százezrek élnek magányosan, földutas utcában, dülöngélő házban, kitéve az állami tájékoztatás egyoldalúságának.

Egy fölmérés szerint a 2,7 millió nyugdíjasból 600 ezren üldögélnek számítógép mellett, csakhogy nem mind használják a világhálót. Attól tartok, hogy egy Borkai nevű győri polgármester botrányos ügye október 13-án őket befolyásolja majd a legkevésbé.

   

  1. október 12.

A lyukas zokni

 

Bár a kétharmados parlamenti többség eltörölte a kampánycsend intézményét, ma, az önkormányzati választás előtti napon önként kerülöm a direkt politikai megnyilvánulásokat. Helyettük semleges témára, az öltözködési kultúrára szorítkozom.

Az egyik újságíró érdekes fényképet tett föl a közösségi üzenőfalára. Nem a szokványos szexvideót, amelyet eddig hétszázezren (!) néztünk meg. Úgy vágta meg az adriai hajókirándulás talán legintimebb pillanatát, hogy nem látszik a győri polgármester pucér feneke. Annál inkább a lába, ezért figyelmünket a pirossal bekarikázott bal lábfejére összpontosíthatjuk.

Sötét színű zokni látható rajta, a talpon pedig, a kisujj melletti ujj alatt egy lyuk tátong. Nocsak. A neves kormánypárti várospolitikus felesége úgy engedte el férjét a tengeri munka-megbeszélésre, hogy elfelejtette átnézni az úti ruhatárat? Nem vette észre, hogy az egyik zoknit meg kellett volna stoppolni? Miközben ezen tűnődtem, beugrott egy élmény. Tanítványom a kommunikációs diploma megszerzése után rendezvényszervezőnek szegődött, és meghívott egy fővárosi összejövetelre.

Azzal tisztelt meg, hogy az első sorba ültetett, szemben a parlamenti pártokat képviselő politikusokkal. Akik olyan asztalt fogtak ki, amelynek hiányzott az előlapja. Furcsa látvány tárult elém. Az urak felhúzták a nadrág szárát néhány centivel, hogy térdben ne nyúljon ki a pantallójuk szövete. A kivillanó zoknik pedig arról árulkodtak, hogy a politikai mezőny öltözködési kultúrája elszomorító. Egyik zokni színe sem illett a nadrághoz és a cipőhöz. Sőt, a jobb szélen ülő politikus zokniján a gumírozás kitágult, és úgy lötyögött a bokája körül, mint enyhe szélben az adriai üdülőhajók vitorlája.

 

  1. november 22.

Gyurcsány robbantotta-e ki a Borkai-botrányt?

 

Több mint öt héttel az önkormányzati választás után még mindig kérdés, vajon a győri polgármester adriai jachtkirándulása mennyire befolyásolta az eredményt. Azt, hogy Budapesten és néhány nagyobb városban a Fidesz érzékeny veszteséget szenvedett. 

A Borkai Zsolt körüli botrány egyik mellékszála, hogy lassanként fény derül a videóra vett orgia készítőire. Őrizetbe vettek egy volt válogatott labdarúgót, akiben Póczik József ismerhető fel. A részleteket még nem tudhatjuk, ám képzeljük el, hogy a Fidesz zavarba hozásában szerepet játszott a Demokratikus Koalíció is. Az obsitos focista ugyanis 2014-ben a DK önkormányzati képviselőjeként indult Győrött. Ráadásul az élettársának van egy fia, aki állítólag lányokról gondoskodott az orgiához, sőt jelen is volt a jachton.

S bár lehet, hogy Póczik DK-s kapcsolata elvékonyodott ’14 óta, egyik hajdani játékostársának, a szintén győri Glázer Róbertnek a húga azonban DK-s politikusként lett Borkai Zsolt ellenfele a helyhatósági választáson. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy két bundázásban edződött focista nyugdíj-kiegészítési lehetőséget látott a győri polgármester megkörnyékezésében. De a politikai szál se megy ki a fejemből, elvégre Gyurcsány Ferencnek volt egy befejezetlen játszmája Orbán Viktorral.

Két és fél évvel korábban, 2017 májusában jött elő azzal, hogy egy szláv akcentussal angolul beszélő férfi háromszáz millió forintot kért a jelenlegi miniszterelnök svájci bankfiókban szunnyadó titkáért. A DK elnöke e hírfélével házalta végig a nyilvánosság hozzáférhető fórumait, és egyre kínosabb helyzetbe lavírozta magát. A ’18-as országgyűlési választás közeledtével be is kellett jelentenie, hogy ezt a politikai fegyvert nem használhatja a vetélytársával szemben. Lélektani mélypontról tápászkodott föl, ha most csakugyan fölismerte a Borkai-ügyben rejlő lehetőséget. Azt, hogy megszorongathatja Orbánt.

Nehéz elképzelni, hogy két egykori focista képes lett volna kirobbantani, és porciózva az információkat, hatásosan kiteregetni a győri polgármester körüli botrányt. Ha mégis kiderülne, hogy a Demokratikus Koalíció válságkommunikációs szakértői hozták kényszerhelyzetbe a Fideszt, akkor szörnyülködhetnénk azon, hogy hová jutott a politika. De megállapíthatnánk azt is, hogy a lesajnált Gyurcsány érzékeny veszteséget okozott az Orbán-rendszer névadójának.               

komment
süti beállítások módosítása