Tegnap benépesedett a MÚOSZ fővárosi székháza. A Magyar Újságírók Országos Szövetségében megtartották a szabad sajtó napját. Köszöntöttük a díjazottakat, mindazonáltal az ünnepi hangulatot szomorkás megjegyzések jellemezték. Kiszolgáltatott állapotban leledzik a magyar újságírás, holott az úgynevezett őrkutya-elmélet szerint mi, tollforgatók vigyázzuk a demokrácia házát. Ami esetünkben már nem palota Budapest sugárútján, hanem egy jóval kisebb székház az Andrássy út egyik mellékutcájában.

Ha a Kádár-korszakban fölvettek valakit gyakornoknak valamelyik szerkesztőségbe, és a rá következő évben kiderült róla, hogy tud írni, akkor beiskolázták a MÚOSZ székháza melletti kisebb palotába. Elvégezte a tanfolyamot, elvégre 1958 és 1993 között a felsőoktatásban nem képeztek újságírókat, majd belépett az ország egyetlen újságíró szervezetébe. Négy és ötezer között volt a tagok száma, e sorok írója a 3333. számú igazolvány tulajdonosa fél évszázad óta.

A rendszerváltás óta újabb és újabb újságíró szervezetek jöttek létre, többnyire felekezeti alapon. Az egyre kevésbé országos magyar újságírók szövetsége manapság 2500 tagot számlál. Elnöke nemrégiben kifejtette, hogy körülbelül annyi új jelentkező van, amennyi a régi tagok közül eltávozik az élők sorából. Tegnap tehát egy hosszú leépülési folyamat kivételesen ünnepi mozzanatait éltük meg. A díjak átadását laudációk (dicséretek, elismerések, méltatások) előzték meg, ezekben a leggyakrabban használt kifejezés az ellenőrzés volt.

Mármint az, amit egy tekintélyes civil szervezet vezetője, korábbi közgazdász-újságíró így fogalmazott meg: „A szabad média ellenőrzi a hatalmon lévőket.” Tűpontos kijelentés. Ahhoz ugyanis, hogy az újságírók ellenőrizhessék az országot irányító politikusokat, szabad sajtóra, szabad rádiókra, szabad tévékre és szabad portálokra volna szükség. Nem azt állítom, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincsenek szabad szerkesztőségek. Inkább azt, hogy csak szigeteknek nevezhetőek.

Az egyik médiaelemző műhely mintegy húszszázaléknyira becsüli az arányukat. Ami elég ahhoz, hogy olyan botrányokat robbantsanak ki, mint például a kegyelmi ügy, ahhoz azonban már nem elégségesek, hogy ezeket az ügyeket végig is vigyék. Talán nem is nekik (nekünk) kéne végigvinni, hanem az ellenzéki politikusoknak. Akikről ezt mondta az 1998-ban harmincöt éves, újdonsült miniszterelnök: „Az ellenzéknek az az elsődleges dolga, hogy azt ellenőrizze, teljesül-e az a program, ami mellett a polgárok szavaztak.”

Gondolatmenete logikusan következett a hatalmi ágak szétválasztásából. A törvényt ugyebár az országgyűlési képviselők „hozzák”, e jogszabályokat hajtja végre a végrehajtó hatalomnak nevezett kormány, és a megvalósításról igazságot szolgáltat az ügyészség meg a bíróság. Ha végigszántunk a 2010 óta eltelt csaknem másfél évtizeden, akkor nehéz más következtetésre jutni, mint arra, hogy az idézett mondat előadója, a végrehajtó hatalom feje szívós munkával maga alá gyűrte a másik két hatalmi ágat.

Az országgyűlés ellenzéki képviselői már nem ellenőrizhetik a hatalmon lévő politikusokat. Jó pénzért érzik rosszul magukat a Parlamentben. Helyettük, és a hasonlóképpen domesztikált törvényhozás meg az igazságszolgáltatás helyett ama bizonyos ellenőrzést a médiában dolgozó újságírók és a civil szervezetekben működő jogászok, politológusok, egyéb szakemberek vették át. A civil aktivisták nevében nem beszélhetek, újságíróként azonban ekkor kezdtük mondogatni, hogy mi vagyunk a negyedik hatalmi ág.

Erre még büszkék is szoktunk lenni, holott csak a sarokba szorított hatalmi ágak helyett próbáljuk ellenőrizni azt a fránya hatalmat. Tegnap is az volt a benyomásom, hogy úgy emlegették az ellenőrző funkciót, mintha kiharcoltuk volna magunknak. Pedig egyetértek a pályakezdő miniszterelnökkel abban, hogy csakugyan ellenőrizni kéne a kormányon lévőket a választási programjuk megvalósításában. A választott politikusoknak ugyanis joguk van a döntésekhez, ahhoz azonban a nyilvánosság képviselőjeként ragaszkodnék, hogy indoklásra kényszeríthessük őket.

Vajon miért döntöttek úgy, ahogy döntöttek? Vajon a döntésük abból fakad-e, amivel elnyerték a választópolgárok bizalmát? Így és ebből érthető meg igazán, hogy miután a hatalmon lévők megakadályozták a parlamenti ellenzéket az ellenőrzésben, most a nyilvánosság képviselőit (az újságírókat és a civil aktivistákat) próbálják kordában tartani. Ők ellenőriznek minket, holott nekünk kéne őket - ha már az ellenzéki politikusoknak nem megy.               

Tíz mondat az ellenőrzésről

A sajtót csak a sajtó ellenőrizheti. (Fekete Gyula író, Népszava, 1992. január 20.)

A kormány tagjai természetesnek veszik, hogy van saját sajtójuk, az ellenzéki sajtó viszont nem szükségképpen áll az ellenzéki pártok ellenőrzése alatt. (Gellért Kis Gábor szocialista médiapolitikus, Népszava, 1992. szeptember 19.)

Az ellenzéknek az az elsődleges dolga, hogy azt ellenőrizze, teljesül-e az a program, ami mellett a polgárok szavaztak. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 1998. december 16.)

A média a fejlett demokráciákban nélkülözhetetlen szerepet tölt be a politikusok tetteinek ellenőrzésében, különösen ami a közpénzek felhasználását illeti. (Németh Miklós volt miniszterelnök, Hajdú-bihari Napló, 2000. június 23.)

A Fidesz fegyverként és nem tájékoztató, ellenőrző eszközként használja saját médiáját. (Bolgár György újságíró, Népszava, 2008. április 4.)

Működő köztársaságokban nem az állam ellenőrzi a sajtót, hanem a sajtó az államot. (Bozóki András szociológus, volt kulturális miniszter, Galamus.hu, 2011. március 16.)

Akkor is mi, újságírók ellenőrzünk titeket, és nem ti minket, ha már egyetlen lapunk se maradt. (Seres László újságíró, hvg.hu, 2016. december 19.)

Ha a közfigyelem nem ellenőrzi a hatalmat, akkor az úgy kezd viselkedni, mint azok az emberek, akik áramszünet idején kifosztják a boltokat. (Hammer Ferenc médiakutató, Magyar Narancs, 2018. december 6.)

Magyarországon újságírókat titkos megfigyeléssel ellenőriznek. (Kocsi Ilona, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, muosz.hu, 2023. március 14.)

A szabad média ellenőrzi a hatalmon lévőket. (Martin József Péter újságíró, a Transparency International Magyarország ügyvezetője, muosz.hu, 2024. március 14.)