Médianapló

Médianapló - Befellegzik-e a napilapoknak?

2023. június 30. 13:42 - Zöldi László

Tegnap figyelemre méltó cikk jelent a hvg.hu-n. Domány András adta közre, hogy a Magyat Lapkiadók Egyesülete kezdeményezésére az országgyűlés törvényalkotási bizottsága ma, pénteken megvitatja, érdemes-e a napilapok áfáját nulla százalékra csökkenteni. Mire e sorok napvilágot látnak, a honatyák és -anyák talán már el is döntötték, helyet adnak-e az MLE akciójának.

Domány kolléga felvázolta, hogy a tulajdonképpen politikai értékektől független javaslat milyen állapotban találja a hazai napilapokat. Az állami mentőkötél végén ugyanis szinte kizárólag kormánypárti szerkesztőségek kapkodnak a levegőért. Például a cikkíró a Mediaworks gondozásában „húsz regionális terméket” említ, és hozzájuk sorolja a Borsot, a Magyar Nemzetet meg a Nemzeti Sportot is. Csakhogy az a húsz csupán tizenkilenc. Tizennyolc megyei napilap és egy városi, a dunaújvárosi, Pest megyében ugyanis nincs megyei napilap.

A magyarnarancs.hu névtelen szerzője pontosabban fogalmaz, bizonyára azért, mert a hetilap rendszeresen foglalkoztat olyan újságírókat, akik jobban ismerik a vidéki sajtót. De nemcsak ezért hozom szóba azokat a fránya számokat. Azért is, mert a legutóbbi évtizedben bennünket is elért a világtendencia. Az offline sajtó nyereségéből létrehozott online szerkesztőségek legyűrték a papír alapú sajtót. A Médianapló 2010-es tanúsága szerint a Fidesz hatalomra jutásakor még 42 magyarországi napilapot számoltam össze. Már csaknem felényire csökkent a számuk.

E folyamat kialakításában a nemzetközi tapasztalatokkal ellentétes katalizátori szerepet játszott a Fidesz, amely szavazói bázisát a vidéki Magyarországon találta meg. Leginkább a kistelepüléseken, ahol anyagi, életkori és technikai okok miatt ma sem vert gyökeret a digitális sajtó. Bár csökkenő mértékben, de a nagy múltú megyei napilapnak még mindig van helyi olvasótábora. Ezzel magyarázható, hogy a hatalmon lévők nem a digitális átállás gyorsítására neveztek ki kormánybiztost, hanem a lassítására.

Azért nem lep meg, hogy a törvényalkotási bizottság felkarolta az MLE kezdeményezését, mert a költségvetés sanyarú helyzetben van. Az uniós források elapadtak, az állami propagandára fordítható pénzből kevesebb jut a veszteséges megyei napilapok kistafírozására. Az online Magyar Narancs névtelen cikkírója érdekes összefüggést pedzeget. Szerinte az áfa esetleges megszüntetése az immár csak egyetlen ellenzéki napilapot, a Népszavát is levegőhöz juttatja. Eme összefüggéshez csatolnék egy másikat is.

Július elsejétől válik érvényessé az úgynevezett környezetvédelmi termékdíj, amely a gumiabroncs, a sütőolaj, a textília, az irodai papír és a témánk szempontjából fontos „reklámhordozó sajtótermék” megadóztatását jelenti. A Népszava mai száma szerint „az újrahasznosítható termékek gyártóit és forgalmazóit érintő …költségek az eddig nagyjából hasonló termékkörre kivetett környezetvédelmi termékdíj átlag 3,5-szeresésére rúgnak”.

Az a benyomásom, hogy az állami döntéshozók felismerték: a hozzájuk húzó napilapokat kényszerhelyzetbe hozta a papírár mintegy harmincszázalékos emelkedése. Nem bírnák kigazdálkodni a plusz adóemelést is, márpedig az államkincstár üres. A napilapos áfa megszüntetése a papír alapú sajtóhoz ragaszkodó Fidesz-szavazók megtartását eredményezheti. Ezért elfogadható ár, hogy átmenetileg a Népszava is megúszhatja.            

    

Tíz mondat a napilapokról

 

Az MSZP úgy indul a választáson, hogy megtartja magának az összes megyei napilapot, miközben az ellenzéknek egyetlen napilapja sincs az országban. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Magyar Nemzet, 1990. március 3.)

A választások előtt Közgép-hirdetésekkel juttatott látványosan pénzt a két ellenzéki napilapnak. (Tamás Ervin újságíró Simicska Lajosról, Népszabadság, 2014. szeptember 13.)

Továbbra is nyitott kérdés marad, hogy mi lesz a legnagyobb példányszámban elkelő napilap sorsa. (Rényi Pál Dániel újságíró a Népszabadságról, 444.hu, 2016. június 30.)

Az egyetlen hatékony független (országos) napilap ma a konzervatív Magyar Nemzet. (Tamás Gáspár Miklós filozófus a Simicska Lajoshoz került újságról, hvg.hu, 2016. november 2.)

Mára mi lettünk a legnagyobb példányszámú országos napilap, nemcsak a jobboldalon. (Széles Gábor üzletember, a Magyar Hírlap tulajdonosa, Magyar Hírlap, 2016. december 2.)

A Népszava, ha továbbra is hozzá húznak a bezárt Népszabadság olvasói, hamarosan a legnagyobb példányszámú országos közéleti napilappá válhat. (Juhász Gábor újságíró, hvg.hu, 2016. december 8.)

Holnaptól nem marad olyan országos politikai napilap, amelyet így vagy úgy ne a kormány tartana el. (Lukács Csaba újságíró, Magyar Nemzet, 2018. április 11.)

A legolvasottabb napilap nem tudott megélni, az alig olvasott kormánylapok viszont képesek. (Stumpf András újságíró a Népszabadságról, Válaszonline.hu, 2020. június 24.)

A demokratikus közélet elengedhetetlen elemének tartja a parlament egyik bizottsága a napilapokat, miközben szinte csak kormánypárti maradt belőlük. (Domány András újságíró, hvg.hu, 2023. június 29.)

A napilapok közül már csak egy tekinthető újságnak, ha némileg domesztikáltan is. (Tamás Ervin újságíró a Népszaváról, Újnépszabadság.com, 2023. június 30.)

komment

Médianapló - Tíz mondat Deutsch Tamásról

2023. június 29. 18:44 - Zöldi László

A megszólalásig vezető csupán. (Kolláth György alkotmányjogász, Sport Plusz, 2000. május 5.)

Kokárdával színezett liberális. (Für Lajos após, volt MDF-politikus, Barikád.hu, 2008. május 5.)

Twitter-huszár. (Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, Origo.hu, 2013. október 16.)

Deutsch egy vicc a mi pénzünkön. (Konok Péter publicista, ATV, 2014. október 20.)

Minden helyzeten tud még rontani egy kicsit. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2015. július 24.)

Deutsch Tamást is kiképezte a Soros Alapítvány, bár rajta nem látszik. (Kuncze Gábor volt SZDSZ-politikus, ATV, 2016. május 24.)

D. Tamás. (Hadházy Ákos volt LMP-politikus, ATV, 2018. november 21.)

Fülbevalót viselve, szexi lobonccal robbant be a köztudatba. (Gaál Zoltán újságíró, Blikk.hu, 2022. november 19.)

Pártját ritkító intellektus. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2023. április 18.)

Az állampárt oszlopos mihasznája. (Molnár Bálint publicista, Kolozsváros.com, 2023. június 26.)

 

komment

Médianapló - Tíz mondat Varga Juditról

2023. június 28. 16:35 - Zöldi László

Új csatárt igazoltunk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, 2019. július 11.)

Dekázásügyi miniszter. (Dési János újságíró, Klubrádió, 2019. július 14.)

Igazságügyi miniszternek kinevezett asszony. (Andor Mihály szociológus, Facebook.com, 2020. november 29.)

Táskahordóból lett igazságügyi miniszter. (Gyöngyösi Márton Jobbik-politikus, Facebook.com, 2021. január 29.)

Jogfaragó miniszter. (Juszt László újságíró, Újnépszabadság.com, 2021. február 6.)

Törtetésügyi miniszter. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, 2021. július 18.)

Facebook miniszter. (Vadai Ágnes DK-politikus, Facebook.com, 2022. január 17.)

Influenszerként jobban teljesített, mint miniszterként. (Ungár Péter LMP-politikus, Facebook.com, 2023. június 28.)

Nem túl tolakodóan, nem túl elitistán, márkajelek nélkül jól mutatott a sok férfi között. (Barnóczki Brigitta újságíró, Telex.hu, 2023. június 28.)

Remélhetőleg a focira meg a hegedűre is marad idő. (Mészáros Juli újságíró, 444.hu, 2023. június 28.)

 

komment

Médianapló - Tíz mondat az óriásplakátokról

2023. június 28. 15:17 - Zöldi László

Az óriásplakátra is csak egyetlen mondatot lehet kiírni. (Somogyi Zoltán szociológus, ATV, 2013. február 6.)

Ha a kormány komolyan venné a problémát, nem az óriásplakátokról csorogna a gyűlölet. (Molnár Róbert kübekházi polgármester a menekültekről, Délmagyarország, 2015. július 2.)

Az óriásplakátok meghozták gyümölcsüket: sikerült gyűlölt, félelmet keltő terroristaként láttatni a rajtunk áthaladó sanyarú sorsúakat. (Nagy Bandó András humorista, Hír24.hu, 2015. szeptember 22.)

A szocialistáknak nem is kell az óriásplakát, mert nincs mit eladniuk. (Schiffer András volt LMP-politikus, Hír TV, 2017. június 21.)

George Soros arcmása kikerült az óriásplakátokra. (Dippold Pál publicista Magyar Hírlap, 2017. július 5.)

Az ellenzék csak néhány kegyelemplakáton jelenhet meg. (Hadházy Ákos volt LMP-politikus, hvg.hu, 2019. május 10.)

A fél ország ki van plakátolva a „betiltott” filmmel. (Karácsony Gergely ellenzéki miniszterelnök-jelölt a bemutatás előtt álló Elk.rtukról, Facebook.com, 2021. szeptember 23.)

Az Orbán-kormány Csodaországában óriásplakát gyógyítja a covidot. (N. Kósa Judit újságíró, Népszava, 2022. február 11.)

Az elveszített 42 ezer ember nagy része még élhetne, ha nem óriásplakátokkal kezelték volna a járványt. (Hargitai Miklós újságíró, Népszava, 2022. február 14.)

Van egy kisbaba. Mostantól nézegethetjük a Momentum kismamáját a plakátokon. (Kereszty András újságíró Donáth Annáról, Újnépszabadság, 2023. február 4.)

 

 

komment

Médianapló - Az újság előétel vagy desszert?

2023. június 27. 12:19 - Zöldi László

Néhány napig elmerültem az újságterjesztés rejtelmeiben. Június 21-én ugyanis végre megjelent a Ludas Mátyás című havilap. S mert az elsőpéldányok legismertebb hazai gyűjtőjéhez, Balázs Istvánhoz hasonlóan vadászom az induló példányokra, bejártam érte a fővárost.

Egyetlen üzletláncnál se találtam. Amiből arra lehet következtetni, hogy az alapítóknak egyelőre nem sikerült kapcsolatot teremteni az A, az L és az Sp-vel kezdődő betűjű multikkal. Az amúgy is megfogyatkozott utcai standokra azonban eljutott az új viccmagazin, és azt mondták az árusok, hogy mind egy szálig elfogyott. A múlt hét végén, egy baráti könyvesboltban tettem szert a Ludas Mátyásra. Tulajdonképpen jól jártam az egészségügyi sétával, és némi képet is kaptam arról a fránya újságterjesztésről.

Azt vettem észre, hogy az egyik üzletláncnál az újságos állványt áthelyezték a bejárattól a bolt közepére. Pedig volt idő, amikor a külföldi cég hazai menedzsmentje a vásárlók tájékozódási igényéből indult ki. Abból, hogy belenéznek az újságokba, és az „előétel” kedvet csinál a falatozáshoz. Manapság viszont a vevők spórolni kényszerülnek, ezért nem föltétlenül az újságot akarják először beletenni a kosárba. Szerencsére a középtáj azt is sejteti, hogy a cég még nem véli reménytelennek a papír alapú sajtó helyzetét.

A másik üzletlánc főnökei borúsabban (reálisabban?) gondolkodnak. A hagyományos sajtótermékeket kínáló állványt elmozdították, és az üzletek közepéről áthelyezték a pénztár közelébe. Levonták a fizetőeszköz elértéktelenedéséből adódó inflációs következtetést. Már nem bíznak a papír alapú sajtóban, és arra számítanak, hogy miután a vásárlók magukhoz veszik, ami szükséges az enni és innivalóhoz, valamint a tisztálkodáshoz, már csak nézelődnek az újságos állványnál. Ami tavaly még elég volt a bevásárláshoz, abból ma már nem jut a lánc végén található újságokra. A címbéli desszertre.

Például a hetilapok helyzete megrendült. A 168 Óra papír alapú változata meg is szűnt. A lesoványodott, szinte kizárólag kispénzű magánhirdetőkre fanyalodott Magyar Narancs pedig 762 forintért kapható, egy harmincdekás bagett áráért. Mélabús a szerkesztőség üzenete, amely május 25-én látott napvilágot: „Mi is szerettük azt a régi papírt, de nagyon felment az ára.” Hasonló cipőben jár a Jelen című hetilap is, amely a papírár harmincszázaléknyi növekedése miatt szintén rosszabb minőségű papírt helyezett el a képzeletbeli lábbeliben.

Az a különbség köztük, hogy a jobb sorsra érdemes Jelennek hároméves fennállása alatt sem sikerült bejutni a három üzletlánc ide-oda helyezgetett állványára. A 790 forintos Magyar Hang eleve az olcsóbb újságnyomó papírral indult. Kár, hogy dicséretes óvatosságával akaratlanul is becsapta a három multi közül kettő üzletvezetőit. A pénteken megjelenő hetilapot ugyanis bedugták a hasonló papírú és alakú napilapok közé, pontosabban mögé. Nem valószínű, hogy politikai okból tették, hanem mert nem képesek megkülönbözteti a naponta megjelenő újságot a hetilaptól.

Kevésbé volnék elnéző a kormányzathoz. Nevezhető persze piaci oknak, hogy a papírár-emelés felgyorsította a hagyományos sajtó haldoklását. Az viszont már politikai szándékra utal, még ha a magyar kormány az Európai Unióra hivatkozik is, hogy júliustól bevezeti a környezetvédelmi termékdíjat. Ez érinti a fabútort, a gumiabroncsot, a sütőolajt, a textíliát, az irodai és a reklámhordozó papírt. Márpedig melyik újság nem tartalmaz reklámot?

Igaz, a kormány tevékenységét fürkésző újságoknak kevés állami reklám jut, ettől azonban az új adónem még szinte kilátástalan helyzetbe sodorja a hagyományos sajtót. Az állami hirdetésekkel kistafírozott kormánypárti lapokat is. Veszteségüket azonban pótolja a kormány, amíg az ő nótáját fújják.   

 

Tíz mondat a sajtóról

 

Amit a médiából megtudhat az ember, azt a sajtó összezavarja. (Kvári Sinkó Zoltán humorista, Napló, 1996. augusztus 9.)

A nyomtatott sajtóra vonatkozó szabályok nem lesznek szigorúbbak, csak pontosabbak. (Szalai Annamária Fidesz-médiapolitikus, Zalai Hírlap, 2010. augusztus 26.)

Az online média messze nem termel annyi bevételt, ami pótolhatná a nyomtatott média kieső bevételeit. (Pécsi Ferenc blogger, hvg.hu, 2011. szeptember 5.)

/A nyomtatott és a digitális sajtóról/ Mindkettő küzd a saját pályáján, miközben az egyik jobban szűkül. (Gazda Albert újságíró, az Origo újdonsült főszerkesztője, Médiapiac.com, 2011. november 2.)

Aki azt gondolja 2016-ban, hogy egy printmédium lététől függ a politikai napirend, az a kilencvenes években ragadt. (Csepreghy Nándor miniszterelnökségi államtitkár, 24.hu, 2016. október 10.)

A digitális forradalom megette a jó öreg, papír alapú termékeket. (Györfi András újságíró, Portfolio Blogger, 2018. április 28.)

A nyomtatott lapok iránti igény drasztikusan csökkent, ezért azt is vizsgáljuk, hogyan érdemes a hírlapterjesztést megtartani. (Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója, Magyar Nemzet, 2019. november 9.)

A print sajtót kispénzű nyugdíjasok fogyasztják. (Buják Attila újságíró, Népszava, 2022. július 9.)

Nem a papír hiányzik, hanem az illat. (Keleti Éva 92 éves fotóriporter, Klubrádió, 2023. január 28.)

Szöveget a fiatalok jobban szeretnek hallgatni, mint olvasni. (Árpási Zoltán gyulai újságíró, Beol.hu, 2023. június 10.)

komment

Médianapló - Tíz mondat Udvaros Dorottyától

2023. június 26. 15:15 - Zöldi László

 Egy nő után akkor fordulnak meg, akkor füttyentenek neki, akkor fogják meg a fenekét, amikor mindent kirak. (Mai Nap, 1994. november 21.)

Csúnyának lenni sokkal egyszerűbb, de hogy valaki szép legyen, azzal törődni kell. (Heti Délkelet, 1997. július 27.)

Az átlagosban semmi érdekes nincs. (Békés Megyei Hírlap, 2002. július 27.)

A hatalom ott van, ahol az aláírás meg a pénz. (Magyar Hírlap, 2003. február 22.)

Az esendőségnek is van vonzereje. (Hír6.hu, 2008. május 8.)

Mindig azt keresem, hol téved a tündér, és miben van igaza a boszorkánynak. (Népszabadság-Magazin, 2013. június 7.)

Közszereplő vagyok, bármit lehet rólam írni, aztán ha nagyon durva a dolog, beperelhetem őket. (Index.hu, 2013. október 11.)

Sokkal jobb, ha az emberek a művészet nyelvén elmondhatják a véleményüket, mintha felbontanák az utcaköveket, és barikádot építenének. (Origo.hu, 2014. szeptember 7.)

Van esély másnap jobbnak lenni. (24.hu, 2018. december 1.)

Meg kell hagyni a férfiaknak az ostromlás szabadságát. (hvg.hu, 2019. március 13.)

 

komment

Médianapló - Tíz mondat Oroszországról

2023. június 26. 10:48 - Zöldi László

Oroszország változatlanul nagyhatalom, mi pedig érdekes ellenségből érdektelen szövetségessé váltunk. (Spiró György író, Index.hu, 2009. május 25.)

Oroszország a keleti nyitás egyik kulcsországa. (Martonyi János külügyminiszter, Magyar Távirati Iroda, 2013. február 28.)

Oroszország nagy gazdasági erőközpont és óriási piac. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2014. január 17.)

Oroszország is veszélyes, de az egy slendrián ország. (Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Válaszonline.hu, 2021. november 11.)

Oroszország brutális módon érdeket érvényesít. (Prőhle Gergely volt külügyi államtitkár, ATV, 2022. március 3.)

Oroszország erkölcsileg megsemmisült. (Veres Gábor újságíró, ATV, 2022. március 11.)

Milyen hely az, ahol a gazdaságot a tankgyártás fűti? (Szénási Sándor újságíró, Klubrádió, 2023. február 1.)

Oroszországban a brutalitás nem túlkapás, hanem a rendszer része. (Gyöngyösi Márton Jobbik-politikus, Index.hu, 2023. május 6.)

Viharvert nagyhatalom. (Kohán Mátyás újságíró, Mandiner.hu, 2023. június 24.)

Ország-világ előtt lelepleződött, hogy Oroszország törékeny. (Horváth Gábor újságíró, Népszava, 2023. június 26.)

komment

Médianapló - Gyurcsány: "Fizessenek végre a milliárdosok!" (Lefülelt mondatok, 23.06.18.-25.)

2023. június 25. 11:14 - Zöldi László

A legutóbbi napokban Orbán Viktor temetett, Tarlós István, Ujhelyi István és Szelényi Anna orbánozott, Juhász Ferenc putyinozott, Csák János gyümölcsözött, Márki-Zay Péter pedig nyugatozott.

 

Elérkezett az ideje Horthy Miklós tisztességes és tárgyilagos megítélésének. (Bánó Attila újságíró, Magyar Nemzet Online, június 18.)

Az a feladatom, hogy minél többen eljussanak a kultúra gyümölcseihez. (Csák János kulturális miniszter, InfoRádió, június 19.)

Egyre nagyobb része az országnak egy zsebben van. (Stumpf András újságíró, Válaszonline.hu, június 19.)

Ma a leginkább húzó ágazat a kormánypropaganda. (Tamás Ervin újságíró, Facebook.com, június 20.)

Abban hisznek, amit a fejükbe tömnek. (Nagy Bandó András humorista, Újnépszabadság.com, június 21.)

Egy dologban különbözött mindenki mástól: ő akarta a legjobban. (Szelényi Zsuzsa volt Fidesz-politikus Orbán Viktorról, Telex.hu, június 21.)

Már rég nem vagyok fideszes politikus. (L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, volt kulturális államtitkár, ATV, június 21.)

Kunhalmi Ágnes teátrálisan ájuldozik a kamerának. (Balavány György publicista, 24.hu, június 21.)

Nem indulok a júliusi fukuokai világbajnokságon. (Milák Kristóf olimpiai bajnok úszó, Musz.hu, június 21.)

Mégsem lehet egy ilyen fantasztikus sportolót nyerőautomatának tekinteni. (Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Musz.hu, július 22.)

Az az árulás, ha segítséget kérünk a Nyugattól? Vagy az, ha a Nyugat nem segít? (Márki-Zay Péter, az ellenzéki pártok volt miniszterelnök-jelöltje, Szegeder.hu, június 22.)

Rossz kommunikációs képessége ismeretében nem várható tőle a nyilvánosság érdemi tájékoztatása. (Béres Máté újságíró Böröndi Gábor újdonsült vezérkari főnökről, Magyar Narancs, június 22.)

Az állam alulteljesít, a magánra nem telik. (Danó Anna újságíró az egészségügyről, Népszava, június 22.)

Közpénzből működik a fideszes magángazdaság. (Reichert János publicista, Magyar Hang, június 23.)

Orbán rendszere formailag demokrácia, de tartalmilag diktatúra. (Ujhelyi István volt szocialista politikus, Index.hu, június 23.)

Orbán Viktort még senki nem kapta azon, hogy készpénzzel zsúfolt bőröndökkel igyekezett volna elslisszolni. (Tarlós István volt budapesti főpolgármester, Mandiner, június 23.)

Már a puszta létünk is politikai állásfoglalás. (Orbán Viktor miniszterelnök Tellér Gyula temetésén, Miniszterelnök.hu, június 24.)

A kormány nem deklarálta, hogy restaurálni akarja a Horthy-korszakot. (Grósz Andor katonaorvos, a Mazsihisz újdonsült elnöke, Népszava, június 24.)

Fizessenek végre a milliárdosok! (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, június 24.)

Viharvert nagyhatalom. (Kohán Mátyás újságíró Oroszországról, Mandiner.hu, június 24.)

Ennek a történetnek Putyin presztízse a legnagyobb vesztese. (Juhász Ferenc szocialista politikus, volt honvédelmi miniszter a Wagner-„puccsról”, ATV, június 25.)

komment

Médianapló - Tíz mondat Putyinról

2023. június 24. 17:43 - Zöldi László

Putyin elnök úr vitatott, de elismert szereplője az európai politikának. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2015. február 13.)

Putyin egy bajkeverő. (Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, uh.ro, 2016. október 10.)

Putyin nevére vette a háborút. (Makai József újságíró, kijevi haditudósító, 168 Óra, 2022. március 3.)

Putyin Európa összeomlását szorgalmazza. (Róna Péter ellenzéki köztársasági elnökjelölt, ATV, 2022. március 4.)

Putyin lenullázta Orbán tizenkét évét. (Bruck András író, Facebook.com, 2022. március 5.)

Ha magát ez boldoggá teszi, akkor agresszornak tartom Putyint. (Lázár János Fidesz-politikus, hvg.hu, 2022. március 27.)

Putyin épp most iratkozik ki Európából. (Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Mandiner.hu, 2022. május 20.)

Putyin megteremtette az ukrán nemzetet. (Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, Klubrádió, 2022. június 17.)

Engem egyáltalán nem érdekel Vlagyimir Putyin. (Orbán Viktor miniszterelnök Berlinben, Miniszterelnök.hu, 2022. október 11.)

Orbán Putyinra tesz. (Bauer Tamás DK-politikus, Facebook.com, 2023. február 10.)

komment

Médianapló - Lúdas Matyiból hogyan lett Döbrögi?

2023. június 24. 11:47 - Zöldi László

A Lúdas Matyit - így, hosszú ú-val - Fazekas Mihály 1804-ben írta. A komikus elbeszélő költeményhez kötődik az első mai értelemben vett plágium-ügy. Egyik példányát, amelyen nem szerepelt a szerző neve, Bécsben megtalálta és kiadta egy magyar egyetemista. A névtelen eposz csaknem egy évtizedig lappangott, mire a híre eljutott a debreceni illetőségű szerzőhöz, aki 1815. december 24-én levelet írt az akkor már Debrecenben professzoroskodó hajdani kiadójához: „Matyi az én szülöttem.”

Hamarosan megegyeztek, Fazekas átnézte a kéziratot, javítgatott rajta, majd az általa hitelesített változat 1817-ben ismét Bécsben látott napvilágot. Két főszereplője, Lúdas Matyi és Döbrögi uraság idestova két évszázada birizgálja a képzeletünket. Sok embert érdekelt, hogy a furfangos parasztfiú miként áll bosszút az erőszakos uraságon. Például itt van a gyakran idézett szállóige, miszerint a deresre húzott libagazda kifejti: „Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza.”

Az egyik legbravúrosabb elemzés a szintén debreceni író, Borbély Szilárd tollából való. Negyedszázada, az Élet és Irodalom hasábjain jutott meglepően időszerű következtetésre. Abból indult ki, hogy Lúdas Matyi a döbrögi vásáron „márjásért” árulta a libáit. Egy márias húsz krajcárt jelentett, egy pengő pedig hatvan krajcárt. Matyi tehát három máriást kért a húsz libáért, az arrafelé sétáló Döbrögi uraság viszont csupán a felét ajánlotta. Mai kifejezéssel élve ársapkát akart húzni Matyi fejére. S mert piactorzító ajánlatát az árus nem fogadta el, a pohos kiskirály deresre húzatta. Ezzel magyarázható, hogy Matyi háromszor bosszulja meg magát a pökhendi uraságon.

Néhány magyar író, újságíró és karikaturista 1945-ben vicclapot alapított, amelynek a Ludas Matyi címet adták (rövid u-val). 1949-ben körülbelül háromszáz embert kérdeztek meg Ludas Matyiról. A rögtönzött közvélemény-kutatás szerint a népszerű újságot mindenki ismerte, a „Háromszor veri…” kezdetű mondást hatvankilencen, Fazekas Mihály nevét hatan (két gimnáziumi tanár és négy gimnazista). Egy géplakatos pedig, afféle sajtólevelezőként azt írta, hogy idős nénitől úgy hallotta: a Ludas Matyi tulajdonképpen Rákosi Mátyás álneve. Azt már én fűzöm hozzá, hogy alkatilag az ország teljhatalmú diktátora - inkább „hajazott” Döbrögire.

A két főszereplő hosszúra nyúlt közös útját az első magyar színes játékfilm, majd egy rajzfilm is szegélyezte. Az értelmezők hol a Matyinak becézett lúdtulajdonoshoz, hol a keresztnév nélküli Döbrögihez hasonlították a korabeli politikusokat. Okkal vagy ok nélkül, ez most szinte mellékes is. Egyetlen közéleti személyiség van, akit hasonlítottak és hasonlíthatnak is mindkettőhöz. Orbán Viktort sovány pályakezdő politikusként ismerhettük meg. Jó néven vettük tőle, hogy helyettünk akarta megleckéztetni a hazai és az európai Döbrögiket. Aztán az ország első embereként annyira kikerekedett, hogy korunk Döbrögije lett belőle.             

 

Tíz mondat Ludas Matyiról és Döbrögiről

 

Egy idős néni azt mondta, hogy a „Ludas Matyi” Rákosi Mátyás álneve. (Kemény Gábor mohácsi géplakatos, Ludas Matyi, 1949. április 15.)

Pénzügyminisztériumi kiszivárogtatások szerint az új tízezer forintos bankjegyen Döbrögi arcképe lesz. Így minden tízezrest háromszor lehet majd elverni. (Horváth Tibor miskolci ügyvéd, Hajdú-bihari Napló, 1996. február 23.)

Orbán Viktor a Vigadóban Lúdas Matyinak öltözött be, hogy háromszor verje el Döbrögit. (Bartus László újságíró, Magyar Hírlap, 2003. február 11.)

Nálunk nem Lúdas Matyi veri Döbrögit, hanem Döbrögi Lúdas Matyit. (Bihari Péter közgazdász. Népszabadság, 2004. június 21.)

Mondhatni, egy személyben Döbrögi és Lúdas Matyi. (Megyesi Gusztáv publicista Orbán Viktorról, Népszabadság, 2013. május 11.)

Mindegy nekem, hogy Döbrögi jobbos vagy balos, leverem rajta, hogy elvette a libáimat. (Nagy Bandó András humorista, 168 Óra, 2013. július 18.)

Körülbelül annyi a különbség az egykori magyar jogállam és az Orbán-rendszer közöt, mint Ludas Matyi és Döbrögi között. (Majtényi László alkotmányjogász, Klubrádió, 2019. augusztus 6.)

Lúdas Matyi jelmezében Döbrögi lép fel. (Lendvai Ildikó szocialista politikus Orbán Viktorról, Népszava, 2020. június 13.)

Az ország Döbrögije. (Gábor György vallástörténész Orbán Viktorról, Facebook.com, 2021. március 19.)

Az ellenzék Döbrögit látja Orbánban, és keresi a maga Lúdas Matyiját. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Index.hu, 2021. november 23.)

komment
süti beállítások módosítása