Az Index fórumán zajlik a tegnapi bejegyzés vitája. Eddig harmincan szóltak hozzá, de senki sem jegyezte meg, hogy az egyik idézet hibádzik. A Népszava országgyűlési tudósításából emeltem ki, hogy a Fidesz frakcióvezetője az uniós választás másnapján a médiában élvezett túlsúlyt (?) vetette az ellenzék szemére: „A Népszava, az RTL, az ATV, az Index, a HVG, a 24.hu mind az ellenzék szekerét tolják.”

Önként pontosítok: Kocsis Máté nem egészen így mondta. Álláspontját korrektül foglalta össze a tudósító, amit azonban leírt, azt nem kellett volna idézőjelek közé tenni. Annyiban osztozom vele a felelősségben, hogy ellenőriznem kellett volna, vajon szó szerint ezt mondta-e a frakcióvezető. Az utólag megnézett YouTube-felvétel tanúsága szerint az ellenzéki képviselők irányába fordult, és így fogalmazott: „A vezető kereskedelmi tévé, az RTL Klub az önök szolgálatában áll. A vezető magyar hírcsatorna, az ATV az önök szolgálatában áll. A legnagyobb magyar napilap, a Népszava az önök szolgálatában áll. A legnagyobb internetes portálok, az Index, a hvg, a 24 az önök szolgálatában állnak. És az a helyzet, hogy a legnagyobb hetilap, a HVG is az önök szolgálatában áll.”

Nemcsak azért idézem a szavait, hogy lerójam tartozásomat az igazságnak. Azért is, mert így még árulkodóbb a magatartása. Az összehasonlítás kedvéért idézek Orbán Viktor interjújából, amely a Bild című német újság 2019. május 24-i számában jelent meg: „Engem a média minden felületén élesen kritizálnak. Jó volna, ha egyszer hátszelem lenne a magyar sajtóban, mert most folyton ellenszélben haladok. A legnagyobb kereskedelmi tévéadó, az RTL, a legnagyobb hírcsatorna, az ATV, a legnagyobb napilap, a Népszava, a legnagyobb hetilap, a HVG és a legnagyobb bulvárújság, a Blikk az ellenzéket támogatja.”

Miközben a Fidesz frakcióvezetője beszélt, a képernyő előterében feltűnt a miniszterelnök arca. Ahogy hallgatta az ismerős szöveget, előbb csak lassan és méltóságteljesen bólogatott, aztán balra és jobbra tekintve is bólogatott, majd a mellette ülő miniszterelnök-helyettesnek, Semjén Zsoltnak súgott valamit. Szintén csodálom Kocsis Máté fegyelmezettségét, bámulatos emlékezőtehetségét. De ha már ennyire tartotta magát a főnöke gondolatmenetéhez, honnan vette a bátorságot, hogy kihagyja a Blikket, és hozzáfűzze az Indexet, a kis (online) hvg-t meg a 24.hu-t? Arról nem is szólva, hogy az RTL-hez biggyesztette az Orbán listájáról hiányzó Klubot.       

Tudatosan nem indultunk el ott, ahol hézagos a szervezettségünk. (Schiffer András, InfoRádió, 2014. szeptember 29.)

400 ezerre dagadt a táborunk. A polgárok tehát értékelik, hogy normálisan viselkedünk. (Schiffer András, Mandiner.hu, 2016. február 22.)

Mi dinamikusan növekvő párt vagyunk. (Ungár Péter, PestiSrácok.hu, 2018. február 1.)

Az elmúlt hónapokban százezrek csatlakoztak hozzánk. (Szél Bernadett, ATV, 2018. február 17.)

Aki abban reménykedik, hogy az LMP szétesne, az most nagyon nem jó helyen kapiskál. (Szél Bernadett, ATV, 2018. június 6.)

Elbizonytalanodtak a választók, de nem hagyták el az LMP-t. (Keresztes László Lóránt, ATV, 2018. október 3.)

Mi most nagyon rossz állapotban vagyunk. (Ungár Péter, Klubrádió, 2018. október 5.)

Mi hajrápárt vagyunk. (Vágó Gábor, Népszava, 2019. február 27.)

Egy év alatt sikerült leamortizálni magunkat. (Kanász-Nagy Máté, Mandiner.hu, 2019. május 26.)

Mindent elkövettünk, hogy ezt a választói pofont megkapjuk. (Ungár Péter, Index.hu, 2019. május 26.)

Nevetséges volna, ha kormánypárti politikusok azt állítanák, hogy az ellenzék bizonyos pártjai azért szerepeltek jól az uniós választáson, mert melléjük állt a média jelentékeny része. Pedig ezzel kísérletezett a parlamenti Fidesz-képviselőcsoport vezetője a szavazás másnapján. Szerinte „A Népszava, az RTL, az ATV, az Index, a HVG, a 24.hu mind az ellenzék szekerét tolják.” (Idézet a Népszava mai számában megjelent országgyűlési tudósításból.)

A Fideszből nem szokás kibeszélni, és Kocsis Máté csupán megismételte a miniszterelnök-pártelnök szavait. Néhány napja Orbán Viktor interjút adott a Bild című német lapnak, és arról beszélt, hogy „A legnagyobb kereskedelmi tévéadó, az RTL, a legnagyobb hírcsatorna, az ATV, a legnagyobb napilap, a Népszava és a legnagyobb bulvárújság, a Blikk az ellenzéket támogatja.” Ezt is hozzáfűzte: „Most folyton ellenszélben haladok.” Ekkor esett le a tantusz, hogy február elején miért volt oly nagy a botrány Dr. Varga István körül. A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi elnöke azt fejtegette egy békéscsabai tévéstúdióban, hogy „Ebben a pillanatban ennek az oldalnak nincs komoly sajtója.” Meg azt is, hogy „Igényes, jó tollú újságírókat a másik oldalon látok.”

Huszonnégy órán belül megváltak tőle, és akkor azt hittem, hogy azért, mert túlértékelte a másik oldal sajtóját. Most értettem meg, nem az volt vele a baj, hogy lekezelte, lenézte a kormánypárti sajtót, hanem hogy kifecsegte azt, amit egymás közt mondogatnak a kormánypárti politikusok. Orbánék számára magától értetődő, hogy fényezik őket a KESMA 476 médiumában. Őket az zavarja, ha akadnak még olyan szerkesztőségek, amelyek kritikusan értelmezik a kormányzat tevékenységét. Maga a miniszterelnök például arról panaszkodott, hogy egyszerre négy hetilap is foglalkozott vele, és nem éppen dicsérőleg.

Vagyis a kormánypárti politikusok emlegette ellenzéki túlsúly a médiában nem mennyiségi, hanem minőségi. Mindazonáltal az okfejtésben van egy mozzanat, amely nem felel meg a valóságnak. Érdemes megnézni, vajon két nappal az uniós választás után az „ellenzék szekerét toló”, az „ellenzéket támogató” médiumok miket írtak, mondtak az ellenzéki pártok némelyikéről. Például a kritikán alul teljesítő MSZP-ről, LMP-ról. Nyilván különböző mértékben, de kritikus szemléletüket egyaránt érvényesítették az ellenzéki pártokkal szemben is, ha rászolgáltak a bírálatra. Úgy viselkedtek tehát, mint a normális sajtó. 

Nyitott és hálózatban működő pártot szeretnék, amely nemcsak belső életet él, hanem kifelé is nyit. (Hiller István, Észak-Magyarország, 2004. október 2.)

Óva inteném a pártot attól, hogy felszámolja vidéki hálózatát, mert ha az egyszer megszűnik, soha többé nem lehet újjáépíteni. (Botka László, Népszava, 2010. július 3.)

Az ötezer fő feletti települések szinte mindegyikén van irodánk, országos lefedettségű az aktívahálózatunk. (Mesterházy Attila, 168 Óra, 2012. március 29.)

Ha az ellenzéki pártokat nézzük, akkor még mindig az MSZP rendelkezik a legnagyobb hálózattal. (Tóth Bertalan, Népszava, 2018. május 8.)

Több mint háromszáz élő szervezetünk van az országban. (Hiller István, Népszava, 2018. május 17.)

Nem most tűntünk el vidékről, hanem 2006 után folyamatosan. (Gőgös Zoltán, 168 Óra, 2018. május 24.)

Újra kell építeni a Magyar Szocialista Párt vidéki hálózatát. (Mesterházy Attila, ATV, 2018. június 15.)

Van országos hálózatunk. (Tóth Bertalan, Facebook.com, 2018. június 17.)

Az első lépés az, hogy a további leépülést meg kell állítani. (Hegyi Gyula, FüHü.hu, 2018. június 18.)

Erősödik a párt, végre érdemi hálózatépítés folyik. (Ujhelyi István, Válaszonline.hu, 2019. január 9.)

A Népszavát ma reggel kíváncsian vettem ki a lépcsőházi postaládából. Vajon az egyetlen napilap, amelyre előfizetek, miként tálalja a Fidesz választási győzelmét? Idestova fél évszázadot töltöttem a sajtóban, ezért nem lehettek illúzióim. A fürge digitálissal ellentétben a papír alapú sajtó olyan lomha, mint olajszállító tanker a tengeren. De ha nagyon muszáj, akkor legalábbis a második (fővárosi) kiadásban, amelyet kézhez kapok, ki lehet tolni a lapzártát éjfélig. Ehhez képest a tegnap késő esti nyilatkozatokból alig közölt valamit az újság.

Pályakezdő koromban sokat lógtam az Ifjúsági Lapkiadó Vállalnál dolgozó öreg szerkesztők nyakán. A múlt század hetvenes éveiben még nem érték el a nyugdíj-korhatárt, de már a harmincas években is dolgoztak. Egyikük például a tanári diploma megszerzése után nem kapott állást iskolában, ezért az ÁDOB (Állástalan Diplomások Országos Bizottsága) segítségével hitelt vett föl, bérelt belőle egy oldalkocsis motorkerékpárt, és hajnalonta négykor beállt Az Est-lapok nyomdája elé. Kötegnyi újságot vitt az órányi távolságban lévő Kecskemétre, ahol az oldalkocsi tartalmát szétosztották a helybéli előfizetők és a kilenc kávéház között. Mire a kecskeméti „pógárok” leültek a gőzölgő kávé mellé, már értesülhettek a világ eseményeiről. Nyolcvanöt évvel később is akad állástalan diplomás, hitelt most is lehet fölvenni, és újság-előfizetőként megelégednék azzal, ha időben értesülhetnék az ország dolgairól.

Nem vonom kétségbe persze, hogy a Népszava több oldalon foglalkozott az uniós választással. S bár a végeredményt nem közölte, a tudósításokból kirajzolódik a tegnapi szavazás hangulata, a szavazók közérzete. A vezércikket a publicisztikához legjobban értő belső munkatárs, Friss Róbert írta. Az imént részletezett körülmények folytán inkább a választás uniós jellegét hangsúlyozta. Kezére játszott, hogy néhány tagországban lépcsőzetesen, már csütörtök óta szavaztak, ezért kibonthatta a legfontosabb összefüggéseket. Mindazonáltal egy mondatot szánt az akkor még csak megjósolható hazai fejleményre is: „Az egymással küszködő ellenzék pedig alulmaradt.”

Azóta már tudjuk, hogy a választási eredményeket kitörő örömmel fogadó dékások és momentumosok szintén vesztettek. A publicistától kölcsönzött mondatra és a bejegyzés címében föltett kérdésre tehát úgy válaszolnék, hogy az egymással küszködő ellenzék azért maradt alul, mert az ellenzéki pártok a Fidesz helyett megint egymással küszködtek.            

Az európai parlamenti választás lendületet adhat az őszi önkormányzati kampányhoz. (Gyöngyösi Márton Jobbik-politikus, 168 Óra, 2019. május 23.)

Vasárnap éjszaka a fideszes örömünnep árnyékában várhatóan ismét ellenzéki magyarázkodásversenyt hallhatunk. (Dull Szabolcs újságíró, Index.hu, 2019. május 24.)

Az ellenzéki önkormányzati vezetők közül egyedül Botka László értette meg, hogy az EP-választás az önkormányzati választás első fordulója. (Lengyel László politológus, Népszava, 2019. május 25.)

Remélem, hogy az Európai Unió, ha talán meggyengül is, de túl fogja élni ezt a választást. (Paul Lendvai bécsi újságíró, Népszava, 2019. május 25.)

Magyarország nem a versenyre, hanem a mutyira szavazott. (Föld S. Péter újságíró, Hírklikk.hu, 2019. május 26.)

Kár, hogy ugyanazt a tortaszeletet osztottuk újra. (Lendvai Ildikó szocialista politikus az ellenzéki pártokról, Facebook.com, 2019. május 26.)

A zöldekből mindenki falatozott. (Szombathy Pál újságíró az LMP-ről, Facebook.com, 2019. május 26.)

Magyarországon 2019-ben a külön utaknak nincs perspektívájuk. (Kanász-Nagy Máté LMP-politikus, Mandiner.hu, 2019. május 26.)

Ez az eredmény csak egy lépcsőfok, ettől még narancsszínű az ország. (Donáth Anna Momentum-politikus, Azonnali.hu, 2019. május 26.)

Európa sok helyen Európa maradt. (Dévényi István újságíró, Facebook.com, 2019. május 26.)

A legutóbbi napokban az uniós választás uralta a nyilvánosság fórumait. Lefülelt mondatok.

Úgy zajlik az uniós választási kampány, hogy nyomokban sem tartalmaz semmilyen uniós elképzelést, párbeszédet, újragondolást. (Parászka Boróka marosvásárhelyi újságíró Romániáról, Mozgó Világ, 2019/5.)

A magyarországi ellenzéki kínálat szánalmas. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Mérce.hu, május 20.)

Még van elég ideje, hogy nagy hibákat kövessen el. (Paul Lendvai bécsi újságíró Orbán Viktorról, ATV, május 20.)

A politika a kisujjában van. (Petry Zsolt volt válogatott labdarúgó Orbán Viktorról, Index.hu, május 21.)

Ha nem vagyunk ott, meggyengülünk itthon is. (Vincze Loránt erdélyi politikus Brüsszelről, Magyar Rádió, május 21.)

Orbán ismét nyerni fog vasárnap, de a fideszes uniós képviselők szamárpadul kijelölt székeire tüskék kerülnek. (Haskó László orvos, Népszava, május 22.)

Nagyobb kutya családot alapít, ahogy szokták mondani. (Mesterházy Attila szocialista politikus, ATV, május 23.)

Az ellenzék látványosan a botránypolitizálás felé indult el. (Bagi Iván humorista, Magyar Hírlap Online, május 23.)

Magyarország ma már csak földrajzi értelemben európai. (Nagypál Gábor színész, 168 Óra, május 23.)

Május 26-án Orbán Európában meg fog bukni. (Dobrev Klára DK-politikus, Index.hu, május 23.)

Orbán Viktor az európai gondolat Geréb Ernője. (Tüttő Kata szocialista politikus Szombathelyen, Nyugat.hu, május 24.)

Németországgal lehet sok bajunk, de a közös üvegházban nem kellene kővel dobálózni. (Prőhle Gergely volt államtitkár a kormánypárti sajtó antimerkeles megnyilvánulásairól, Válaszonline.hu, május 24.)

Ma meg lehet teremteni a demokrácia látszatát, miközben valójában diktatúra van. (Ungváry Rudolf közíró, Népszava, május 24.)

Az lenne meglepetés, ha az ellenzék több mandátumot nyerne, mint a Fidesz. (Cseh Katalin Momentum-politikus, ATV, május 24.)

Már az is ellenzéki sikernek számítana, ha a kormányerő nem növelné európai parlamenti mandátumainak számát. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, május 24.)

Vasárnap éjszaka a fideszes örömünnep árnyékában várhatóan ismét ellenzéki magyarázkodásversenyt hallhatunk. (Dull Szabolcs újságíró, Index.hu, május 24.)

A mai napig olyan ember áll az élükön, akinek a kezében elemeire hullott a magyar baloldal. (Orbán Viktor miniszterelnök Gyurcsány Ferencről, Magyar Nemzet, május 25.)

Magyarország egy történelmi bajkeverőt tart hatalomban. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök Orbán Viktorról, ATV, május 25.)

Az ellenzéki önkormányzati vezetők közül egyedül Botka László értette meg, hogy az EP-választás az önkormányzati választás első fordulója. (Lengyel László politológus, Népszava, május 25.)

Egy emigráns mindenét elveszíti, kivéve az akcentusát. (Réthy Béla német sportriporter, Nemzeti Sport, május 25.)

Lekvár az, amiből sajnos nem lett pálinka. (Kricsár Kamill székesfehérvári színész, Magyar Rádió, május 26.)

Tegnap nem volt kampánycsend. Nekem hiányzik, de nemcsak magánemberként, hanem szerkesztőként is. Régebben a választás előtti napon elhallgattak a kampányoló politikusok, és a politikával foglalkozó újságírók is felfüggesztették az esélylatolgatást. Mi, szerkesztők pedig kihúztuk az asztalfiókot, vagy átnéztük a merevlemezt, és a hetek-hónapok óta tartalékolt tárcát betettük a lapba, föltettük a portálra. Az a tárca ugyanis, amelyről tűnődöm, nem pénzt tartalmaz, hanem személyes benyomásokat.

A papír alapú sajtóban az újságoldal hajtás alatti részében jelent meg, és az egyetlen sajtóműfaj volt, amelyben a szerző egyes szám első személyben szólalhattak meg. Terjedelme két-három flekkre, ötven-hetven sorra becsülhető úgy, hogy elfért még mellette egy glossza is. A legjobbak keretben jelentek meg, sőt a szerző nevét nem is alulra, hanem fölülre írtuk. A tárca majdnem irodalom, általában literátus újságírók művelték. Írószemmel látták a világot, de nem föltétlenül szépirodalmi műfajokban fejezték ki magukat. Bálint György és Balogh Edgár nyomán ezért neveztük őket közírónak.

A digitális sajtóban nem hajtogathatjuk az oldalakat, ezért a tárca nem is szorulhat a hajtás alá. S bár nem becsülik meg jobban, mint a hagyományos sajtóban, van egy közösségi fórum, amely erényt kovácsol a műfaj félreszorítottságából. A Facebook üzenőfalán gyakran lát napvilágot. A személyes benyomással nemcsak olyan újságírók próbálkoznak, akik legalábbis a szubjektív gondolataikkal kiszorultak a papír alapú sajtóból. Digitális ismeretségi körömben akadnak írástudók, akik a tárca mesterévé képezték ki magukat. Ide sorolom a szinte kizárólag fészbukon közlő Bruck András írót, a humorban tréfát ismerő Föld S. Péter közírót, a csipkelődő Gábor György vallástörténészt, az Abszurdisztánból tudósító Kardos András esztétát, a Tihanyból szemlélődő Odze György írót és a FüHü-s publicisztikákhoz témákat kereső Szele Tamás újságírót.

Egy heti rovatba idestova három évtizede gyűjtöm az ütős mondatokat. Azt vettem észre, hogy lelőhelyük egyre inkább a világháló, amelynek befogadóképessége szinte korlátlan. S ha a szerzők személyiségükön szűrik át a társadalomban szerzett tapasztalataikat, akkor a számítógép képernyőjén gyakrabban rajzolódnak ki szállóige-gyanús gondolatok. Engem is meglepett, hogy a nyilvánosság fórumai közül májusban a Facebook tárcaírói tizenegy szellemes betűsorral vezetik az ütős mondatok mezőnyét.     

Bedarálhatják a megyei napilapokat is címmel figyelemre méltó cikk jelent meg a Népszava mai számában. A megírásában bizonyára közreműködött Doros Judit, Ungár Tamás és Vas András, a belpolitikai rovatot vezető Boda András pedig szintén dolgozott vidéki tudósítóként. A régi kollégáikat bármikor megszólíthatják, feltéve, ha a nyilvánosságnak nem adják ki a nevüket. Legfontosabb megállapításuk, hogy a megyei napilapok központosítása nem fejeződött be.

Állítólag a KESMA rövidítésű nonprofit alapítvány, amelyhez pillanatnyilag tartoznak, megszüntetné a főszerkesztői funkciókat, és a szerkesztőségvezető csak összehangolná a helyi tudósítók munkáját. A többi a budapesti redakció dolga volna. A megyei lapoknál dolgozó újságírók veszélyérzete korántsem indokolatlan. Kormányzati szempontból hatékonyabbá, gazdaságosságiból olcsóbbá lehetne tenni az újságjaikat, mindazonáltal az a benyomásom, hogy akik vezetik a központi szerkesztőséget, a megyei lapokat eddig sem ész nélkül állították a kormány szolgálatába.

Képesek volnának megértetni a politikai döntéshozókkal, hogy a központosítás folytatása felérne az öngyilkossággal. Úgy vették át a megyei sajtót, hogy szakítottak a külföldi tulajdonosok gyakorlatával, akik elhanyagolták a tudósítói hálózatot. Pénzt kértek (és kaptak) a hálózat újjászervezésére, és miközben a korábbinál több hírt közöltek az elhanyagolt falvakról, eljuttatták a kormány üzeneteit a legeldugottabb településre is. Az elképzelés bevált, a falvak Fideszre szavazó népe révén szerzett tavaly az Orbán-kormány kétharmadot az országgyűlésben.

Úgy látom a helyzetet, hogy az egységesen 16 oldalnyi megyei lapokból négyoldalnyi a központi anyag. Teljes egészében a második oldal, egyoldalnyi a politikai hirdetés, a maradék két kolumna pedig részletekben szürkíti az amúgy helyi hírekkel kecsegtető újságokat. A fővárosi szakemberek eddig tartották magukat a külföldi tulajdonosoktól örökölt családi jelleghez. Ahhoz, hogy a helyi cikkek és a hét majd’ minden napjára jutó mellékletek segítségével elégíthető ki a családtagok érdeklődése is. Ezzel magyarázható, hogy a megyei sajtó példányszáma sokkal kevesebbel csökkent, mint az országos napilapokéi, amelyek a politikai tömbösödés útját választották.

Ha a további központosítás révén a 18 megyei napilap átlépne ama újságkategóriába, amelyet a másik oldal hívei már nem olvasnak, akkor felgyorsulna a megyei sajtó ma még elviselhető példányszám-csökkenése.             

Kedvenc napilapom, a Népszava ma reggel nyúlfarknyi cikkben számolt be a Nemzeti Választási Iroda tegnapi közleményéről. A tizenhat sornyi címes hír utolsó mondata ez: „…a Munkáspártnak mindössze három” delegáltja van. A helyzetet másként értelmezem. Az utolsó előtti áttekintéshez képest a Thürmer-párt ötven százalékkal növelte számlálóbiztosai számát, korábban ugyanis két aktivistát jelentett be a 10277 szavazókör ellenőrzésére.

Egyébként a választási törvény szerint minden listán található párt(szövetség) szavazókörönként két számlálóbiztost kérhet föl az ellenőrzésre. Az idén kilencesre bővült lista pedig lehetőséget teremtett volna arra, hogy 184986 küldött őrködhessen a május 26-i voksolás tisztasága fölött. Ennyi aktivista azonban nincs Magyarországon. Be kell érnünk 26907-tel. Öt éve, az uniós választáson 27276-an voltak. Két nap múlva a következő arányokra számíthatunk (zárójelben a 2014-es adatok). Fidesz-KDNP: 14893 (14802), MSZP-Párbeszéd: 5158 (’14-ben MSZP: 5685), Jobbik: 2883 (5467), Demokratikus Koalíció: 2847 (1266), Mi Hazánk Mozgalom: 504, Momentum: 317, LMP: 152 (56), Magyar Kétfarkú Kutya Párt: 150, Munkáspárt: 3.

A számok önmagukért beszélnek. Annyit mégis érdemes hozzájuk fűzni, hogy elvileg minden szavazókörbe jut legalább egy kormánypárti és egy ellenzéki számlálóbiztos. A két kormánypárt 14893 delegátusa közösködik ugyanis a légtéren 12014 nem kormánypártival. Gyakorlatilag azonban más a helyzet. A 24.hu utánanézett a részleteknek, és kiderült, hogy 2495 szavazókörbe nem jut ellenzéki ellenőr. Pedig a választási törvény nem ragaszkodik ahhoz, hogy csak helybéli lehessen számlálóbiztos. Igen ám, de ahhoz, hogy a járási vagy megyei pártszervezet eljuttathassa emberét a legeldugottabb zsákfaluba is, aktivistára, benzinköltségre, néhány szendvicsre és logisztikai készségre volna szükség.

A számlálóbiztosok látszólag elvont ügyéből három következtetés adódik. Az első az, hogy a több mint tízezer szavazókörből a Fidesz-KDNP két és félezerben azt csinálhat, amit nem szégyell. Ez épp elég lesz az olyannyira áhított kétharmadhoz. A második, hogy az ellenzéki pártok együttvéve sem képesek annyi számlálóbiztost kiállítani, amennyit a két kormánypárt. A harmadik következtetés, ha lehet, még lehangolóbb: az ellenzéknek immár lakmuszpapírja van arról, hogy az országos hálózata hiányos, társadalmi beágyazottsága pedig legalábbis kérdéses.