A legutóbbi két napban oly sokan fogalmazták meg álláspontjukat a neves műsorvezető szakmaváltásáról, hogy a megszólalástól elment a kedvem. Ahogy azonban olvastam az értelmezéseket, hiányérzetem támadt, amelyet ebben a mégiscsak szakmai rovatban talán érdemes kifejteni. Kálmán Olga negyedszázadnyi újságíroskodás után jelentette be a változtatási szándékát. A hivatásos kérdezők ismerik ezt az állapotot.

Feltűnő jele, hogy kérdezősködés közben egyre többet állítanak. Ami arról árulkodik, hogy unják már az interjúalanyok faggatását, saját véleményre vágynak. Kálmán Olgánál azt vettem észre, hogy a „saját” véleménye szakmailag alaposan felkészült beszélgetőpartnerei kijelentéseiből táplálkozott. Mindig egy kicsit többet tudott tegnapi önmagánál, csakhogy ezek az információk, elméletek, összefüggések alkalminak hatottak. Ez az a pillanat a riporterek lelkiállapotában, amikor válaszút elé kerülnek. Vagy vállalják a rendszeresebb felkészülést, és publicisták lesznek, vagy a nyilvánosság más területein, például a politikában keresnek maguknak helyet.

Kálmán Olgát tavaly, az országgyűlési választás után eltávolították a simicskátlanított Hír TV-ből. A politikai döntés katalizátorként gyorsította fel a középkorú, tapasztalt riporter útkeresését. Azóta több mint egy év telt el, és az a benyomásom, hogy a szakmán belül nem talált magának helyet. Tucatnyi interjúja a háta mögül hiányzó intézmény miatt csupán néhány tízezer érdeklődőt vonzott, ez mintegy tizedrésze volt a korábbi nézettségének-hallgatottságának. Önismeretére jellemző, hogy nyilvános publicisztikai okfejtésekbe ritkán bonyolódott, ezért nem ért meglepetésként, hogy kibontakozási lehetőségként a másik utat, a politikát választotta. Vajon alkalmas lehet-é Budapest főpolgármesterének?

Amíg apparátus volt a háta mögött, fővárosi stúdiókban ült. Ki se mozdult belőlük, oda hozták neki az interjúalanyokat. túlnyomórészt Budapesten élő személyiségeket. Ha olykor vidékieket szólított meg, akkor is inkább csak telefonon érintkezett velük. Ezt furcsállottam ugyan egy Pest megyei településről elszármazott és a szombathelyi főiskola érintésével a fővárosban megtelepedett újságírónál, de a körülmények ismeretében nem találom szokatlannak. Tapasztalatai tehát alkalmatlanná teszik arra, hogy országos pozíciót töltsön be a politikában, ilyet azonban senki nem ajánlott neki. Arra viszont alkalmas, hogy a budapestiek ügyeit képviselje. 

Sokan győződhettek meg tegnap arról, hogy Gyurcsány Ferenc felesége intelligens, csinos asszony. (Palásti Péter tatabányai újságíró, 24 Óra, 2008. május 2.)

Jeleztem neki, hogy házigazdához méltatlannak tartom a viselkedését, és kikérem magamnak. Dobrev Klára közbelépett, és háziasszonyhoz méltóan próbálta oldani a kínos hangulatot. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus, Jobbklikk.hu, 2008. május 5.)

Enyém a Népszabi, Klárié a Népszava. (Gyurcsány Ferenc szocialista politikus, Facebook.com, 2011. október 20.)

Dobrev Klára már most akkora tapsot kapott, mint Gyurcsány Ferenc. (Dull Szabolcs újságíró a DK uniós kampánynyitójáról, Index.hu, 2019. április 14.)

Dobrev legalább annyira megosztó, mint Gyurcsány. (Gyöngyösi Márton Jobbik-politikus, Index, 2019. május 15.)

A Gyurcsány-házaspár legutóbbi ötlete az „Európai Egyesült Államok”. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Mérce.hu, 2019. május 20.)

Dobrev Klárának sikerült az, ami Orbán Viktornak nem: eltüntette a közéletből Gyurcsány Ferencet. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Facebook.com, 2019. május 27.)

Nem lehetne, hogy Gyurcsány, ha már nem fér a bőrébe, menjen Brüsszelbe hadakozni, Klára pedig itthon maradjon melózni? (Kereszty András újságíró, AHaza.blog, 2019. május 29.)

Gyurcsány Ferenc Klára asszony válla fölött kibicel, de már alig várja, hogy újra beszállhasson a partiba. (Nagy Gábor újságíró, hvg.hu, 2019. május 30.)

Talán nem rossz példa, hogy Dobrev Klára mennyivel sikeresebb tudott lenni a férjénél. (Török Gábor politológus, Magyar Hang, 2019. május 31.)

Házi műhelyemnek van egy dokumentációs része. A rendszerváltás óta gyűjtöm a releváns (fontos, lényeges, meghatározó) mondatokat, több százezer gyűlt fel belőlük. Azóta szerkesztőségi rendelésre készítek összeállításokat, eddig ez bizonyult a cég leggyümölcsözőbb szolgáltatásának. Mielőtt azonban áruba bocsátanám őket, kísérletezem velük, erre is való a Facebook.

Legújabb portékám a Tíz mondat. Például a tíz legjellemzőbb mondatot tettem föl üzenőfalra az uniós választáson résztvevő pártokról. A Fideszig ugyan még nem jutottam el, a többiről azonban már jelent meg válogatás. Politikusok kronológiai sorrendben jellemezték a saját pártjukat. Az adatok persze korántsem szociológiai fölmérésből valók, ezért reprezentatívnak aligha nevezhetőek. Csupán digitális ismeretségi köröm kíváncsiságát tükrözik.

Néhány száz tanítványom és körülbelül ugyanennyi kollégám érdeklődését, akik a nyilvánosság különböző részlegeiben dolgoznak. Világnézetileg nehezen lehetne őket csoportosítani, hivatásukból adódik azonban, hogy nem érdekeltek a nyilvánosság szűkítésében. Íme, az eredmények. A váratlanul sikeres Momentum kimagaslik a mezőnyből, a róla készített összeállítást eddig 1519-en olvasták. Meglepetés számomra, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Pártról írottak 677 embert késztettek tűnődésre az úgynevezett viccpárt létjogosultságáról.

A második, jóval csekélyebb olvasottságú csoportban találta magát az egyébként jól szereplő Demokratikus Koalíció 221 érdeklődővel. De vajon hogyan került szorosan mögé a csúfosan megbukott Lehet Más a Politika a 211 olvasójával? A harmadik csoportba sorolom a két lejtmenetben lévő pártot, az MSZP-t 174 és a Jobbikot 132 érdeklődővel. Arra pedig már jelzőim sincsenek, hogy a Kereszténydemokrata Néppártnak csak 113 és a Párbeszédnek még kevesebb, mindössze 89 olvasóra telt.

Digitális ismeretségi köröm ilyen számokat produkált. Bezzeg a Kálmán Olgáról idézett tíz mondat, amely április 26-án látott napvilágot, hat héttel a budapesti főpolgármesterré jelölése előtt. Vagyis az érdeklődés még nem a hajdani műsorvezető tegnap bejelentett politikai szerepvállalásának szólt. Nos, a tévés újságíróról készített összeállítást 20722-en olvasták. Szembeötlő az aránybeli különbség, amin talán a pártjaikat jellemző politikusoknak is érdemes volna elgondolkodni.

Magam találom ki magamat. (Muszter, 2006/július)

Ezt is keményen kérdezem, meg azt is, politikailag nincs különbség. (Nyugat.hu, 2007. január 7.)

Színésznőnek készültem, de a televízióban nem játszom szerepet. (Vasárnapi Hírek, 2010. szeptember 5.)

Én munkáltatója vagyok a politikusnak - mint választópolgár. (Index.hu, 2013. december 1.)

A véleményemet nem szoktam egyeztetni senkivel. (Heti Válasz, 2013. december 12.)

Én nótafa voltam. (Hír TV, 2018. május 14.)

A főzésben bátor vagyok. (RTL Klub, 2018. június 29.)

Iszonyú szerénytelenül fog hangzani, de a politizálást tök jól csinálnám. (WMN Magazin, 2018. szeptember 12.)

Én újságíró vagyok, a politika pedig a túloldal. (24.hu, 2019. április 1.)

Melyik ujjamat harapjam, ha elvállalom ezt a feladatot? (ATV, 2019. június 6.)

Nem ő az egyedüli. A rendszerváltás óta minden miniszterelnökünk ellenszélben érezte magát. A média kereszttüzében. Ez persze inkább csak hangulat, amelynek azonban alapja van. Nálunk a biztos kormányzat érdekében miniszterelnöki rendszer alakult ki, melyben a kormányfő a nyilvánosság első számú kedvezményezettje. A kormánypárti sajtóban dicsérik, elismerik, fényezik, istenítik, magasztalják, méltatják, tömjénezik. Vagy legalábbis nem bírálják. Csakhogy a kedvezményezett helyzet árnyoldala, hogy akik nem kedvelik, nyilvánosan köszörülik rajta a nyelvüket.

Orbán Viktor hiába tett szert túlnyomó többségre a nyilvánosság hazai eszközrendszerében, érteni vélem, hogy a dicsérő szavak miért nem ellensúlyozzák tudatában a média maradékából feléje áradó ellenszenvet. Amikor a vele interjút készítő német újságírónak azt fejtegette, hogy „Jó volna, ha egyszer hátszelem lenne a magyar sajtóban, mert most folyton ellenszélben haladok.” (Bild, 2019.05.24.), akkor arról beszélt, hogy a sajtószemlében csőstül kapja az elmarasztaló megjegyzéseket - nyilván nem a saját híveitől. Vajon indokolt-e a benyomása?

A hazai sajtóban az idei első jellemzés január 2-án látott napvilágot, az utolsó június 4-én. A két mondat között 154 nap telt el, és 24 médiumból 77 releváns (fontos, lényeges, meghatározó) értelmezést vettem föl a házi archívumba. Vagyis minden második napra jutott egy - ezzel a mennyiséggel Orbánon kívül senki sem dicsekedhet. A jellemzések három kategóriába sorolhatók. A 77 közül 8 a dicsérő, 24 az elmarasztaló és 45 a tárgyilagosnak nevezhető elemző, ténymegállapító, bántó él nélkül megfogalmazott mondat. Az érdeklődés homlokterében lévő politikus szempontjából rosszabb arányokra számítottam. Úgy látszik azonban, hogy miniszterelnökünk a harmadrésznyi elmarasztalást is sokallja.

Ezzel együtt látok logikát a kifakadásában. Miért említené a külföldi újságírónak, hogy a médiumaiban nyakra-főre dicsérik, ha a fényezéseket magától értetődőnek gondolja? És miért ne panaszkodhatna arról, hogy a nyilvánosság maradékában érdesebb, karcosabb, olykor csakugyan bántó megjegyzések hangzanak el, jelennek meg róla? Benyomását, hangulatát, megérzését tehát nem vonom kétségbe, mindazonáltal tünetértékű, hogy a Főnök szubjektív életérzéséből a hatalomgyakorlás jellegéből adódóan az emberei médiapolitikai következtetéseket vonnak le. Még azt a kevés elhajló médiumot is soknak tartják.              

A KDNP nem vallási, hanem világnézeti párt. (Keresztes Sándor, Népszabadság, 1990. május 23.)

Ha ez a szint marad - tehát nem kell tovább süllyednünk -, akkor a pártnak mint parlamenti formációnak vége. (Surján László, Vas Népe, 1997. február 14.)

A KDNP nem sekrestye ízű hívők gyülekezete. (Giczy György, Kisalföld, 1997. június 4.)

Kovász lesz az új kenyérben. (Fekete György, Heves Megyei Nap, 1998. április 24.)

Nem azt tartom végzetesnek, hogy engem kizárt a vezetés a pártból, hanem azt, hogy utána kizárta a többieket, s végül a pártot zárta ki a politikai életből. (Isépy Tamás, Magyar Nemzet, 1999. március 20.)

A velünk nem szimpatizáló politológusoknak is feltűnt, hogy a KDNP soha nem látott lendületben van. (Semjén Zsolt, Magyar Hírlap, 2008. július 9.)

A felmérések szerint mi vagyunk Magyarországon a legkevésbé elutasított párt. (Papp Tibor, Index.hu, 2010. december 8.)

A KDNP horgony a csapkodó hullámokban, a Fidesz szerepe a mozdony. (Harrach Péter, Index.hu, 2011. július 3.)

A KDNP olyan a magyar politikában, mint só az ételben. Nem kell belőle sok, de ha nincs, akkor az étel ehetetlen. (Jámbor Ferenc, Népszabadság, 2011. szeptember 16.)

A pártélethez párt kell, de mi összementünk, mint a Samu gatyája. (Szalma Botond, Vasárnapi Hírek, 2016. április 23.)

Egy párt hanyatlásában az is rossz, hogy nem képes eltartani a fölöslegessé vált politikusait. Erről árulkodik Nagy Blanka és Szanyi Tibor sorsa.

A 19 éves diáklány néhány hónapja mondott egy beszédet Kecskeméten, és keresetlen szavakkal küldte melegebb éghajlatra a miniszterelnököt. Azóta a kormánypárti sajtóban karaktergyilkosság áldozata lett, az ellenzékiben pedig kézről-kézre adták. Majd Kiskunfélegyházáról Szegedre költözött egyetemista barátjához, és most elváltak az útjaik. Az érzelmi sokk hatására kiírta magából mindazt, ami nyomasztotta. Részletezte, hogy például a média miként használta ki a benne rejlő lehetőségeket.  

A 63 éves Szanyi Tibor fél évtizedet töltött Brüsszelben. Az MSZP gyönge választási szereplése miatt elesett az újabb fél évtizednyi és mintegy 150 millió forintnyi javadalmazással járó képviselőségtől. S mert az egyetlen brüsszeli mandátumra nem őt választotta ki a pártja, az érzelmi sokk hatására kiírta magából mindazt, ami nyomasztotta. Ő nem pedzegette a médiához fűződő viszonyát, annál inkább szapulta az MSZP-t, amely „degenerálódó, belterjes klub” képzetét kelti.

Két ember a Magyar Szocialista Párt holdudvarából, Az egyik a pályája elején, a másik a pályája végén. Az köti össze őket, hogy nem tudják, mi lesz velük, miből fognak megélni. A tinédzser könnyebb helyzetben van, mert előtte az élet, a politikában való kiruccanása után még bármi lehet belőle. A nyugdíj közelében lévő politikus legföljebb abban reménykedhet, hogy a brüsszeli fél évtized jövedelméből egy darabig eltarthatja a családját. Van azonban még valami, ami összeköti őket: a rossz helyesírás.

Azt, hogy Nagy Blanka nem teszi ki a vesszőket, ilyen válságos helyzetben nem illik fölhánytorgatni. Nem is hoznám szóba, annyira őszinte és megindító a Facebook-bejegyzése. Egy digitális bennszülött írja ki magából a fájdalmait, aki megszokta, hogy a közösségi oldalakon kommentelők nem erőltetik a központozást. Szanyi Tibor digitális bevándorló létére a világháló fenegyereke lett. A Facebook, a Twitter és a Tumblr koronázatlan királya a magyar közéletben, aki leszokott arról, amire a középiskolában tanították. Amikor pedig a hagyományos sajtóban szólal meg, hozza magával a központozás iránti érzéketlenségét.

Ha nem marad hely számára a politikában, akkor érdemes volna megpróbálkozni egy testhez álló szerepkörrel, az influencerséggel. Vannak, akik központozás nélkül élnek meg belőle.      

Szeretném, ha egy kicsit tökösebbek lennénk. (Magyar Nemzet, 2001. június 22.)

Az MSZP mint párt a legkevésbé sem korrupt, bár tényleg megfertőzték a hatalombrókerek és a mutyilovagok. (Népszava, 2009. november 23.)

Az MSZP izgalmas, „szexi” párt lesz, amelyik tetszik, mert a jövőbe visz. (Népszava, 2010. október 2.)

Az MSZP-ben kitört a béke. Mindenki baloldali, vagy csak picit más. (Népszabadság, 2010. október 18.)

Lehet azt mondani, hogy milyen marha szervezettek vagyunk, de vannak komplett megyék, amelyek úgy üresek, ahogy vannak. (ATV, 2014. május 26.)

Maga a párt jelenleg egy csődtömeg. (Tumblr.com, 2015. november 19.)

Az MSZP be van zárva. (Klubrádió, 2016. június 23.)

A Magyar Szocialista Párt elég rendesen összeszedte magát. (ATV, 2017. augusztus 18.)

Az MSZP mint projekt már alig menthető. (Zoom.hu, 2018. június 13.)

Ez így nem párt. Ez így csak egy degenerálódó, belterjes klub. (atv.hu, 2019. június 3.)

Az összes sokkal inkább viccpárt, mint a Kétfarkú Kutya. (Wahorn András képzőművész, Hír TV, 2016. október 5.)

A kétfarkú viccpárt néhány hét alatt volt képes érdemi befolyást gyakorolni a választókra. (Gál J. Zoltán újságíró, Vasárnapi Hírek, 2016. október 8.)

Iróniából fegyvert kovácsoló mozgalom. (Zsuppán András újságíró, Heti Válasz, 2016. október 13.)

Az egyetlen komolyan vehető párt. (Kálmán László nyelvész, ATV, 2017. április 29.)

A Kutyapárt csak ott tűnhetett reális alternatívának, ahol a kormánypárti és az ellenzéki jelöltek a vicc kategóriájába tartoztak. (Ungváry Krisztián történész, Index.hu, 2018. április 14.) 

Az MKKP kimondta, amit oly sokan gondolunk: ha Magyarországon a politika egy vicc, miért is kéne komolyan venni? (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, 2018. október 19.)

A talán egyetlen hiteles hazai párt. (Bihari Tamás újságíró, Népszava, 2018. október 22.)

A legkorszerűbb magyar politikai formáció. (Szele Tamás újságíró, FüHü.hu, 2018. december 5.)

Szomorú, hogy egy viccpártot lehet a legkomolyabban venni. (Tomanovics Gergely kommunikációs szakértő, Népszava, 2019. február 8.)

Polgárpukkasztó stílusáról elhíresült alakulat. (Csépányi Balázs újságíró, Magyar Nemzet Online, 2019. február 18.)

A vérbeli politikus arról ismerszik meg, hogy a vereségben is meglátja a győzelmet. Jó volna tudni, vajon 2014. október 19-én mit mondott Kunhalmi Ágnes az MSZP választmányi ülésén. Azt viszont az Index megörökítette az utókor számára, hogy az elnöklő Botka László így intette le a pályakezdő politikusnőt: „Legyen már világos, Ági, nem győztünk!”

Azóta sokat fejlődött a még mindig csak 36 éves Kunhalmi Ágnes. Olyannyira, hogy most már nem is a szegedi polgármester a választmány elnöke, hanem ő. Ebbéli minőségében szólalt meg június első napján, és azzal késztetett tűnődésre, hogy a május 26-i választáson „A demokratikus ellenzék négy százalékot javított, míg a Fidesz csak egyet.” Kétségtelen, hogy a korábbi uniós választáshoz képest a széttagolt, szétmorzsolódott ellenzék 28-ról 32,6 százalékra növelte az egybe számított szavazatok számát. Ellentétben a Fidesszel, amely kénytelen volt beérni 52,6 százalékkal.

A győzelmekre szakosodott Kunhalmi Ágnes tegnap is mondott valamit, amely azt sejteti, hogy vérbeli politikussá érett, aki bármiből képes egy kis sikert kihozni. Az ATV stúdiójában arról beszélt, hogy május 26-án „220 település volt az országban, ahol a Fidesz kisebbségben maradt”. Erre csakugyan lehet pártot építeni, bár félő, hogy hosszú lesz az út. Bizonyára velem van baj, ha lelkendezés helyett mégis azt fűzöm hozzá: ha az országban 3155 település van, akkor a Fidesz 2935 helyen nem maradt kisebbségben.

Tegnap este a műsorvezető azt is megkérdezte tőle, vajon a legutóbbi vereség után az elnökség miért nem mondott le. Kunhalmi Ágnes szerint azért nem, mert „Önkormányzati választások jönnek, nagyon közel vannak.” Erről ugrott be, hogy néhány napja Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter mintha megjósolta volna ezt a választ. A nyugalmazott szocialista politikus azt fejtegette az ATV stúdiójában, hogy az MSZP „utolsó szembenézése” 2010-ben volt, a történelmi vereség után. Azóta vereséget szenvedett 2014-ben az országgyűlési, uniós és önkormányzati választáson, 2018-ban az országgyűlésin, idén pedig az unióson is. Szerinte egyszer sem sikerült levonni a tanulságokat, elvégre mindig lehetett hivatkozni arra, hogy közeledik az újabb választás.

S hogy sem ő, sem a többi vezetésből eltávolított „öreg” nem érte el ama szintet, amelyet az újhullámos Kunhalmi Ágnes képvisel, arra bizonyság Lendvai Ildikó volt pártelnök május 30-án, az ATV-ben elhangzott megjegyzése: „Több dobásunk nincs.”