Csak azt a fölényes, lekezelő hangvételt tudnám feledni, mellyel a névtelen kommentelők illettek néhány hete. Az önkormányzati választás után azt firtattam, vajon mivel magyarázható, hogy a Fidesz elsöprő győzelmet aratott a falusi Magyarországon. Nemcsak azzal, hogy a nagyvárosokban ügyesen kampányoló ellenzéki pártok gyakorlatilag nem léteznek a kistelepüléseken. Azzal is, hogy a falvak népe hátrányban van számítástechnikailag, ezért inkább csak a nyilvánosság államosított, könnyebben hozzáférhető fórumairól tájékozódik.

A fővárosi és nagyvárosi kommentelőkben föl se merült, hogy ami számukra magától értetődő - otthon drót nélkül neteznek, betérnek egy kávéházba, plázába, kiülnek a bewifizett tér padjára -, az csak vágyálom a falvak népének. Ma reggel azonban azt olvastam Juhász Béla közösségi üzenőfalán, hogy Sződliget ötmillió forinthoz jutott. és végre telepíthetik azt a fránya wifit. Az már más információs forrásból való, hogy a lehetőség egy nemzetközi program része. Az Európai Unió egyre fontosabbnak tartja, hogy minél többen férjenek hozzá a vezeték nélküli világhálóhoz, és településenként 15 ezer eurót ad a bevezetésére. A 27 tagországból 11 ezer önkormányzat pályázott, és 1780 kapja meg hamarosan az említett összeget.

Magyarországon 142 kistelepülés nyert, köztük van a 4500 körüli lélekszámú Sződliget is. A Duna menti nagyközség polgármesterévé immár harmadszor választották Juhász Bélát, akiben ráadásul az egyik legjobb közéleti bloggert is tisztelhetjük. Közösségi üzenőfala árulkodik arról, hogy a Facebook simán helyettesítheti a sokkal drágábban előállítható önkormányzati újságot. De visszatérve e bejegyzés alaptémájához, a Zalai Hírlap tegnapelőtti számában azt is olvastam, hogy ugyanebből az uniós keretből részesül Csesztreg, Felsőpáhok, Nagypál, Szentpéterfölde és Várvölgy lakossága is. A drót nélküli világháló híján a határszéli falvak népe tehát szórványosan, egyoldalúan tájékozódhatott. Sződliget, a Vác környéki település helyzete annyiban más, hogy a főváros vonzáskörzetében található, és sokan járnak dolgozni Budapestre. Ahhoz szoktak a munkahelyükön, amit hamarosan a lakóhelyükön is megélhetnek.

Azt szombathelyi, székesfehérvári, szegedi, egri és nyíregyházi médiatanárként eddig is tudtam a kommunikáció szakos főiskolások és egyetemisták szemináriumi dolgozataiból, hogy milyen a falusi Magyarország számítástechnikai helyzete, De most a számok is azt sejtetik, hogy a wifivel új tájékozódási lehetőségek nyílnak százegynéhány településen.       

Az egykori MSZP-szóvivő nevét tegnap említette Várnai László zuglói önkormányzati képviselő a Klubrádióban. Felrótta kétes szerepét az úgynevezett bajai álvideó körüli botrányban. Azért nem értek egyet vele, mert akik most bevitték Török Zsoltot a budapesti városházára, már nem szóvivőként számítanak rá.

2014-ben két részre osztotta a magyar társadalmat: a Nagykörúton belül és kívül élőkre. Az is huncut, aki megfogalmazásában a szélsőjobboldali sajtóból átemelt toposzra gondol. Ki is kérte magának a gyanúsítást, mondván, hogy kár volna antiszemitizmust magyarázni a megnyilvánulásába. Ő csak arról beszélt, hogy „A média a liberók kezében van.” Meg arról, hogy „Braun és társai a párton belül, Konrád György és társai azon kívül rendelkeznek sok jó tanáccsal, ötlettel. Csak már nem nagyon van több liba, hiába lenne még pár ötletük.” A választási vereség utáni bejegyzéséből még csak véletlenül sem olvastam ki, hogy Braun Róbertet és Konrád Györgyöt az egyik államilag elismert felekezetbe sorolta volna. Mindössze arra emlékeztetett, hogy „Volt nekik is pártjuk, azt is szétverték. A miénket hagyják békén.”

Bár nem voltam elragadtatva a kommunikációs szakértelmétől és a műveltségétől, legalább nem kereste a tömegesen használt kifejezéseket, hanem anyanyelvi szinten beszélte. (Másra nem is telt a szókincséből.) Csakhogy közveszélyesen érvelt, ha nem is túl kódoltan utalt a tanácsokkal kísérletező „urbánusok” és a „libások” meghitt kapcsolatára. Hibáztatta a „libsi” értelmiségieket, mert vereségbe hajszolták a szocialista politikusokat, a Nagykörúton belüli és kívüli társadalomról is regélt, majd amikor azzal vádolták, hogy körülírta a pesti zsidóságot, azzal védekezett, hogy mindig leáll beszélgetni ama nénivel, akinek a vezetéknevéből kitalálható, hogy holokauszt-túlélő.

Minden pártnak megvan a maga antiintellektuális vonulata. Aki ehhez tartozik, attól nem szép, hogy félreérthetően - vagy nagyon is érthetően – fogalmaz. Csakhogy ő megy ki az utcára aláírást gyűjteni, ő kopogtat be a lakásajtókon, nélküle aligha van mozgalom egy politikai szervezetben. Lám, elérkezett a pillanat, hogy a hajdani MSZP-szóvivő szolgálatait megköszönje a fővárosi pártszervezet elnöke. Molnár Zsolt ügyesen döntött, amikor nem a városháza kommunikációs csapatába helyeztette. Mégis azt javaslom az újdonsült főpolgármesternek, Karácsony Gergelynek, hogy a Városfejlesztési Bizottságban ne Újlipótvárost vagy Terézvárost bízza Török Zsoltra.   

Két hajdani újságíró kolléga vitába keveredett. Sereg András jogi szakíró azt firtatta, vajon a budapesti városháza bizottságaiban, az önkormányzati cégek igazgatótanácsában és felügyelőbizottságában felbukkanó régi nevek milyen megújulást jelentenek. Bejegyzéséhez hozzászólt Gréczy Zsolt volt kulturális újságíró, aki a DK-ban adta politizálásra a fejét: Ezt írta: „Megújulás? Ez vmi mánia?” (Facebook.com, 2019.11.07.) 

Vitájuk nem lépett túl a kulturáltság határain, Gréczy megnyilvánulásából mégis némi sértettséget olvastam ki. Pedig nincs rá különösebb oka. A házi archívum tanúsága szerint a Demokratikus Koalíció politikusai egyszer sem használták a megújulás kifejezést. Talán azért nem, mert már a létük is maga a megújulás. Az alapítók szinte kivétel nélkül az MSZP-ből váltak ki, valószínűleg nem érezték benne a megújulás jeleit. De ha már témánál voltam, megnéztem az MSZP-fájlt is, amely a szocialista politikusok mintegy kétezer idézetét tartalmazza. Nos, 1989-ben mindössze ketten használták a megújulás szót, alighanem azért ilyen kevesen, mert amiből kiléptek, az MSZMP ugyanebben az évben hatszor akart megújulni. Neki ugyan nem sikerült, de a belőle sarjadt utódpárt akár megújulásnak is tekinthető.

Ezzel magyarázható, hogy képviselői a következő években elvétve hozakodtak elő vele. Elvégre minek megújulni, ha nincs semmi baj? 2010-ben viszont történhetett valami, mert a felelős politikusi megnyilvánulásokban hatszor is elhangzott, megjelent a megújulás, 2011-ben tizenkétszer, 2012-ben kilencszer. De aztán csillapodott a láz, mert 2013 és 2019 között csupán hétszer. Vagy azért enyhült a felfrissülés, a megfiatalodás, a regenerálódás, az újjászületés vágya, mert a szocialista politikusok elégedettek voltak élő organizmusuk teljesítményével, vagy mert szóba sem hozták a megújulást, annyira reménytelennek látták a helyzetet.

Gréczy Zsolt egyébként bogarat ültetett a fülembe. Megnéztem a mánia jelentését, és kiderült, hogy az ógörög menosz (ész) szóból származó mánia átvitt értelemben bogár, de nevezik hóbortnak, kényszerképzetnek, rögeszmének és vesszőparipának is. S bár a pszichológusok szerint beteges elképzelés, betegséggé fajuló szenvedély, enyhe elmezavar, maradnék mégis az egyetlen önkritikus megállapításnál. Lendvai Ildikó szocialista politikus szerint „Gondolatok nélkül a sokat emlegetett ’megújulás’ nem volna más, mint a belső huzakodások fedőneve.” (Népszava, 2011.07.09.)          

Nu pagagyi ezt írta november 4-én: „Az újságírás civil műfaj. Egy normális országban nem kellene újságot kiadni egy önkormányzatnak.” De hol van itt normális ország? Lám, az újdonsült (többnyire ellenzéki) polgármesterek fogadkoznak, hogy a városházi sajtójuk független lesz, és nemcsak az ő álláspontjukat közli, hanem az ellenzékbe szorultakét is. Aztán egyre több fénykép jelenik meg a polgármesterről, egyoldalúbbá válnak a közgyűlési beszámolók, és a másik oldal képviselői kiszorulnak az önkormányzati újságból. Egyébként a helyi nyilvánosság állapotát pontosabban jelzi a helyhatósági, mint az önkormányzati sajtó kifejezés.

Akadnak azonban olyan települések, ahol az úgynevezett civil sajtó azelőtt vetette meg a lábát, mint hogy az ellenzéki polgármester átvette volna a hatalmat. Például Dél-Dunántúlon a SzabadPécs.hu vagy Pest környékén a Váci Napló. A pécsi szerkesztőséget a megyei napilaptól eltávolított újságírók alapították, a vácit Furucz Zoltán, az egyik legtapasztaltabb vidéki lapmenedzser. Babos Attiláék azért vannak nehezebb helyzetben Pécsett, mert az új polgármester (a helyi hőerőmű hajdani igazgatója) szert tett ugyan némi várospolitikai gyakorlatra, de a médiaszemléletéről egyelőre nem sok tudható. Vácott viszont olyan elöljárót választottak, akinek még nincsenek várospolitikusi tapasztalatai, de a szakmájára nézve újságíró. Ezért meglepő, hogy Facebook-bejegyzéseiben legkevésbé a nyilvánossággal foglalkozik. Talán azért, mert komolyabban akarja venni a tőle független és piaci alapon működő újságot.

Nemcsak egy harmadik polgármester, az újdonsült érdi elöljáró figyelmébe ajánlom, hogy másfél évtizede az elődje kiszámolta, hány háztartás van a Buda környéki alvóvárosban, és annyi példányban jelentette meg az önkormányzati lapot. Ezzel egyenlőtlen helyzetet teremtett, a másik helyi újság alapítói ugyanis kénytelenek voltak pénzért adni a lapjukat, máskülönben fölkopott volna az álluk. A Gazdasági Versenyhivatal kifejtette, hogy nem adható ingyen a városházi újság, ha ugyanazon a településen magánlap is működik. Az ügy megjárta az összes bírósági fórumot, és egy kivétellel mindegyiken a magánkiadó nyert. Kár, hogy a Legfelső Bíróságon jogerős ítélet semmisítette meg a GVH határozatát.

Ha rajtam múlna, arra kötelezném a régi és az új polgármestereket, hogy épp annyi pénzt adjanak a piaci alapon működő magánújságnak, mint a helyhatósági lapnak. Ha ezt nem szavazza meg a képviselőtestület, akkor pedig szüntessék meg a saját újságjukat.      

Érdemei elismerése mellett kinevezik nagykövetnek Pornográfiába. (Szele Tamás újságíró, Facebook.com, 2019. október 12.)

Ő a Fidesz mutogatós bácsija. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2019. október 13.)

Borkai hamarosan a történelem vénuszdomjára kerül. (Tardos János újságíró, Facebook.com, 2019. október 14.)

Ha valaki kiemelten kezeli a moralitás ügyét, politikai közössége pedig egyre hangsúlyosabban igyekszik keresztény terepen játszani, akkor nem fér bele, hogy prostituáltakkal hemperegjen egy sokaság közepette. (Trombitás Kristóf publicista, Mandiner.hu, 2017. október 17.)

Borkai Zsolt a keresztény szabadságot sajátos módon értelmezte. (Steinmetz Ádám Jobbik-politikus, olimpiai bajnok vízilabdázó, ATV, 2019. október 21.)

Megroggyant ember. (Dávid Ferenc közgazdász, ATV, 2019. október 21.)

A szavazók többsége a saját települését irányító Döbrögit látta meg Borkai Zsoltban, még ha lányok és jacht nélkül is. (Schiffer András ügyvéd, volt LMP-politikus, Magyar Nemzet Online, 2019. október 25.)

Amíg Borkai lesz, addig ügy is lesz. (Kovács Zoltán újságíró, HírKlikk.hu, 2019. október 27.)

Távollétében vezeti a várost. (Horváth Zoltán újságíró, ATV, 2019. október 29.)

Két lábon járó politikai hulla. (Tordai Bence Párbeszéd-politikus, ATV, 2019. október 29.)

Tegnap este Gy. Németh Erzsébet, Budapest újdonsült főpolgármester-helyettese magyarázatot tett föl közösségi üzenőfalára. „Látom, a sajtó egy része azt állítja, hogy a DK és az MSZP elvette és maguk közt osztotta szét a fideszes bizottsági helyeket a Fővárosi Közgyűlésben.” Ama kifogással ugyanis, hogy aránytalan az elosztás, a Fidesz meg akarta akadályozni a közgyűlés kiteljesedését, ezért a győztes pártok arra kényszerültek, amit az idézett bejegyzéssel egy időben Barabás Richárd Párbeszéd-politikus az ATV stúdiójában így minősített: „a fideszes manőverre jogtechnikai válasz” érkezett. Felidézek egy jelenetet az országgyűlés 1999. február 9-i üléséről.

Az 1995-os médiatörvényt az MSZP és az SZDSZ politikusai úgy fogalmazták meg, hogy a kormánypártok és az ellenzéki pártok fele-fele arányban küldhessenek tagokat a közszolgálati médiumok kuratóriumába. A döntés azonban nem számolt azzal, hogy a következő választási ciklusban egy MIÉP-szerű párt is bekerülhet a parlamentbe. A szélsőjobboldali csoportosulást Orbán Viktor miniszterelnök nem vállalhatta a kormányban, ezért az ellenzéki pártok között lehetett számon tartani. A négy ellenzéki tagságra a Magyar Televízió kuratóriumában három párt pályázott: az MSZP, az SZDSZ és a MIÉP.

Már-már körvonalazódott, hogy a 136 képviselőt adó MSZP két mandátumot kap, az SZDSZ és a MIÉP egyet-egyet, ám Csurka István, a MIÉP 13 képviselőjét vezető drámaíró bejelentette, hogy az országgyűlés legkisebb frakciója igényt tart az ellenzéki mandátumok felére. A parlamenti elnök, Áder János pedig azért nem szavaztatott az ellenzéki kurátorokról, mert lám, az ellenzéki pártok nem képesek megegyezni, holott a médiatörvény ezt igényelné tőlük. Csupán a 2002-es választás után kottyantotta ki Deutsch Tamás Fidesz-politikus, hogy a Kempinski-szállóban ő egyeztetett Csurka Istvánnal a követendő taktikáról.

A médiapolitikai jelenség azzal járt, hogy az első Orbán-kormány azt csinált a közszolgálati kuratóriumokban, amit  csak akart, elvégre hiányzott az ellenzék fürkésző tekintete. Varró Szilvia 1999. november 18-án a Magyar Narancs online kiadásában összegezte a tanulságokat, és névtelenül nyilatkozó fideszes beszélgetőpartnere bevallotta: „Nem mondom, hogy a csonka kuratórium nem jött nekünk jól.” Azon tűnődöm, vajon ki lesz néhány hónap múlva a DK-MSZP Deutsch Tamása és névtelenül nyilatkozó politikusa, akik esetleg kikotyogják a tegnap kivitelezett jogtechnikai művelet kulisszatitkait. 

Sosem volt még ennyire egységes a mostani magyar ellenzék. (Bódis András újságíró, Válasz Online, 2019. szeptember 26.)

A kampányban lassan összeszokó ellenzéknek most működő koalíciót kell alkotnia. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2019. október 14.)

Lett egy ellenzék. (G. Fodor Gábor politológus, 888.hu, 2019. október 15.)

Ez nem a pártok győzelme volt, ez az ellenzék győzelme. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester az önkormányzati választásról, ATV, 2019. október 15.)

Följött a pályára az ellenzék. (Németh Szilárd Fidesz-politikus, Hír TV, 2019. október 20.)

Ha az egyesült ellenzék a kormányoldal módszereit alkalmazná, akkor a választók legközelebb őt fogják büntetni. (Magyar György ügyvéd, Magyarügyvéd.blog, 2019. október 23.)

Újra van ellenzék. (Szánthó Miklós, a KESMA-kuratórium elnöke, Origo.hu, 2019. október 25.)

A viszketegségi verseny lezárult, az eredmény az, hogy az ellenzék csak egységben értelmezhető. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, 2019. október 25.)

Országosan az ellenzék nem növelte támogatottságát, de azzal, hogy felborította a Fidesz centrális pozícióját, lélektani győzelmet aratott. (Szekeres Imre szocialista politikus, Népszava, 2019. október 29.)

Az eddig totálisan széttagolt és önmagával veszekedő ellenzék összefogott, és bizonyos eredményeket ért el. (Fricz Tamás politológus, Magyar Nemzet, 2019. november 2.)

Tegnap este érdekes mondatot hallottam az ATV-ben. Mesterházy Attila szerint „Külön öröm, hogy nem tankokkal jöttek, hanem bankokkal.” Mármint Putyin és az emberei. A szocialista politikus kijelentését nem venném föl a rendszerváltás utáni szállóigék gyűjteményébe, mégis figyelemre méltó, mert november 4-én hangzott el.

Napra pontosan 63 éve iszonyú csörömpölésre ébredtünk a kecskeméti lakásunkban, a közeli makadám úton haladtak Szeged felé a szovjet tankok. Az idézett mondat első fele utalás arra, hogy 1956-ban 1130 harckocsi félemlítette meg az országot. A második fele utalás a Nemzetközi Beruházási Bankra, mely nemrégiben telepedett meg Budapesten. A munkatársai különleges jogosítványokat kaptak a magyar kormánytól, az ellenzéki politikusok pedig valamiféle kémközpontnak vélik a pénzintézetet. Okkal vagy ok nélkül, ebbe most azért nem mennék bele, mert a hasonlat jobban foglalkoztat.       

Valószínűleg Torgyán József mondta ki először, a kisgazda politikus ugyanis így fogalmazott a Hetek című magazin 2011. november 11-i számában: „Ezért fűztem be 1988 végétől szinte minden beszédembe, hogy ’elmennek a tankok, de jönnek helyettük a bankok’.” Mégse lepődnék meg, ha kiderülne, hogy Pongrátz Gergelytől származik az eszmefuttatás, mert neki a Corvin-közi felkelők parancsnokaként volt harci tapasztalata a szovjet tankokról, majd emigránsként az amerikai bankokról. Az 56-os Szövetség elnökeként fejtette ki 1994. augusztus 30-án a Pest Megyei Hírlap hasábjain: „Nem akartuk azt, hogy a tankokat a bankok váltsák fel.”

Egyelőre nem dönteném el az elsőséget, van viszont valaki, aki más irányból vállalta a két fogalom összekapcsolását. A Magyar Köztársaság kikiáltója, Szűrös Mátyás MSZMP-politikus 2003. október 24-én így fogalmazott a Zalai Hírlapban: „Kimentek a tankok, s bejöttek a bankok.” Novák Előd Jobbik-politikust aligha lehet azzal vádolni, hogy lemásolta Szűrös végtelenségig leegyszerűsített értelmezését, mert kispórolt belőle egy s hangzót. Íme, bejelentése a Veszprémben szerkesztett Napló 2011. október 25-i számában: „Kimentek a tankok, bejöttek a bankok.”

Az a benyomásom, hogy ha egy történelem iránt érdeklődő egyetemista megnézné az újságok október 22-i vagy 24-i számait, a közéleti személyiségek ünnepi beszédeiben, interjúiban gyakran szembesülne a tankok és bankok előszeretettel használt szókapcsolatával. A rendszerváltást talán legtömörebben kifejező hasonlattal.   

E bejegyzés után olvasható egy dokumentáció. Öt nemrégiben megválasztott polgármester, két újságíró, két szociológus és egy médiajogász fejti ki álláspontját arról, hogy a helyhatósági választás után mihez kéne kezdeni az önkormányzati sajtóval. Az idézetekből sokféle elképzelés rajzolódik ki, közülük kettőt emelnék ki, amelyek két egymást kizáró lehetőséggé sűrűsödtek. Vajon el kell-é távolítani ama főszerkesztőket, akik kiszolgálták a régi polgármestereket, vagy békejobbot nyújtani nekik, hátha megváltoznak? A sors iróniája, hogy ezekben a napokban két asszonyhoz és a bácskai névhez-jelzőhöz kötődik a dilemma.

A ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina megszabadulna a Ferencváros című újság főszerkesztőjétől. A korábbi kerületvezető, Bácskai János bizalmi emberétől, aki éppen csinálná a választás utáni első számot. A kormánypárti sajtóban elmondta, hogy a címoldalra az új főnökasszonyt tenné, de a régi főnök is benne lenne az újságban, elvégre a választás előtti napokban avatott, szalagot vágott, és ezeket az eseményeket is illene dokumentálni. A bajai polgármester, Nyirati Klára elégedetlen ugyan a Bácskai Napló főszerkesztőjével, mert úgy istenítette a régi polgármestert, hogy közben elhanyagolta őt és szintén ellenzéki társait. Mégis ad neki egy esélyt, hátha megembereli magát. Meg is jelent az új lapszám, amelyben a főnökasszonynak nyolc fényképe látott napvilágot, a régi gazdát pedig mintha elfelejtette volna a hálátlan főszerkesztő.

Ha normális országban élnénk, akkor a folyamatosság híve volnék. Egy normális önkormányzati lapban óhatatlanul némi elsőbbséget élvez a helyi nyilvánosság első számú kedvezményezettje, de a városházi ellenzék álláspontjáról is értesülnek az olvasók. Ilyenkor a vezetőváltás zökkenőmentes, és az átmeneti lapszámban mindkét várospolitikusnak helye van. Csakhogy nem normális országban élünk, ahol az önkormányzati lapok se működnek normálisan. Sőt a polgármesterek sem, Bácskai János például az átadáskor-átvételkor nem fogott kezet az utódjával. Szorult belém annyi empátia, hogy megértsem Baranyi Krisztina indulatát, és azt, hogy főszerkesztő-ügyben miért képviseli a radikálisabb álláspontot.

Együtt kéne éreznem persze az önkormányzati főszerkesztőkkel is, akik változatos eszközökkel küzdenek az állásukért. Bár nem föltétlenül a megújulás jele, ha telerakják az újságot az új polgármester fényképével, és kifelejtik belőle a régit.

Tíz mondat az önkormányzati sajtóról

Szakmánk megcsúfolóit a média közeléből is el kell zavarni, de nem azért, hogy újabb propagandacsatornák nyíljanak. (Korbely György orosházi újságíró, Alföldi.blog, 2019. október 17.)

Megadhatjuk a lehetőséget azoknak, akik eddig a kerületi újságokat szerkesztették, hogy szabad újságíróként működhessenek, és ne kelljen leküldeniük politikai jóváhagyásra az újságot. (Örsi Gergely II. kerületi polgármester, 444.hu, 2019. október 30.)

Ahol az ellenzék vezeti a várost, ott legalább lesz sajtó. (Závecz Tibor szociológus, ATV, 2019. október 31.)

A különböző ellenzéki pártok remélhetőleg nem fogják engedni, hogy bármelyik polgármesterük ámokfutásba kezdjen. (Urbán Ágnes médiaszociológus, Mérce.hu, 2019. október 31.)

A jelenlegi ellenzék sajtótájékoztatójáról hosszasan és előkelő helyen számolt be a lap. Ez így helyes, hisz az újság mindannyinké. (Csőzik László érdi polgármester, Facebook.com, 2019. október 31.)

Teljesen független médiában gondolkodom, ahol mindenki véleménye megjelenhet. (Déri Tibor IV. kerületi polgármester, Magyar Hang, 2019. november 1.)

Ha a leggyorsabban haladunk, akkor is november végén, december elején jöhet ki a már nem propaganda lapunk első száma. (Pikó András VIII. kerületi polgármester, Facebook.com, 2019. november 1.)

Propagandára nem ellenpropaganda a helyes válasz. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2019. november 1.)

Természetesen nem utasítottam senkit, hogy a Ferencváros újságot megjelenése előtt mutassák meg nekem, bár ilyen főszerkesztő mellett indokolt is lehetett volna. (Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester, Facebook.com, 2019. november 2.)

Súlyos hiba lenne, ha az ellenzéki városok vezetése a hatalma védelmében vagy bosszúból a korábbi megaláztatásai miatt a település fontos ügyeiben nem engedélyezné szóhoz jutni a kormánypárti városatyákat és táborukat a helyi sajtóban. (Polyák Gábor médiajogász, Népszava Online, 2019. november 2.)

A legutóbbi napokban Orbán házszámozott, L. Simon alulmaradt, Karácsony parkolózott, Fekete-Győr függetlenkedett, Vona pedig pártatlankodott. Lefülelt mondatok.  

Budapest köztársaság az Orbán-királyságban. (Lengyel László politológus, ATV, október 28.)

A törmelékek sikeresen összeálltak. (Lánczi Tamás politológus az ellenzéki pártokról, Hír TV, október 28.)

Bízom benne, hogy sikerül száműznünk a pártoskodást. (Szűcsné Posztovics Ilona újdonsült tatabányai polgármester, Kemma.hu, október 28.)

Hány Botka Lászlónak kell belőled kilépnie, hogy végre történjen valami? (Kardos András filozófus az MSZP-hez, Facebook.com, október 28.)

Az MSZP semmilyen és mindenféle párt. (Révész Sándor újságíró, Klubrádió, október 29.)

Borkai a test, Kásler a lélek. (Lendvai Ildikó szocialista politikus a kormányoldalról, Facebook.com, október 29.)

Független képviselőkkel volt a legkönnyebb dolgozni. (Fekete-Győr András Momentum-politikus a választási kampányról, ATV, október 29.)

Vloggerként hasznosabb és hitelesebb, ha nem vagyok egyik pártnak sem a tagja. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Népszava, október 30.)

Másnap ötven ember kért tőlem parkoló-engedélyt. (Karácsony Gergely újdonsült budapesti főpolgármester, 444.hu, október 30.)

Az MSZP nem számolt el a korrupciós múltjával. (Majtényi László alkotmányjogász, ATV, október 30.)

Egyetlen ország sem tudja megváltoztatni a házszámát. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, október 30.)

A bajt jobb híján papos és népies beszédekkel fedi el. (Kabai Domokos Lajos újságíró Orbán Viktorról, Bekiáltás.blog, október 31.)

A keresztény elvszerűséget a politikai megvalósíthatóság keretein belül tudja képviselni a keresztény politikus. (Harrach Péter KDNP-politikus, hvg.hu, október 31.)

Szeretném megköszönni a győrieknek, mert kitartottak mellettem. (Borkai Zsolt, Győr újraválasztott polgármestere, Kisalföld, október 31.)

Az embereknek elegük lett a Fidesz arroganciájából. (Pálinkás József atomfizikus, az Orbán-kormány volt minisztere, a Felelős Értelmiség Társaság alapítója, Válasz Online, október 31.)

Szinte valamennyi fontosabb emlékezetpolitikai küzdelemben alulmaradtunk. (L. Simon László Fidesz-kultúrpolitikus, Népszava, október 31.)

Egy repedés elindult. (Péterfy Gergely író az önkormányzati választásról, ATV, november 1.)

Az MSZP az ellenzéki összefogás leggyengébb láncszemévé vált. (Fabók Bálint újságíró, 24.hu, november 1.)

A vártnál több pozíciót szerzett meg a magyar politika Fideszen kívüli világa. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, november 1.)

Az eddig totálisan széttagolt és önmagával veszekedő ellenzék összefogott, és bizonyos eredményeket ért el. (Fricz Tamás politológus, Magyar Nemzet, november 2.)

A saját túlkapásaikkal szemben engedékeny rendszerek elkezdenek hasonlítani arra a rendszerre, amit leváltottak. (Bartis Attila író, Mandiner.hu, november 3.)