A múlt hét végén két botrány is kirobbant. Az önkormányzati választás hajrájában Győrött kipakolt egy famulus, mert ki akart szállni a korrupció szervezéséből, de nem engedték visszavonulni. Kispesten szintén famulus szólalt meg, ő azonban nem önszántából - kendőzetlen vallomását (dicsekvését) ugyanis lehallgatták. A 130 ezres kisalföldi városban a Fidesz-KDNP adja a polgármestert, a felényi lélekszámú pesti kerületben (külvárosban) az MSZP. Vajon hogyan foglalkoztak a történtekkel a két politikai tömb „zászlóshajói”?

A Népszava szombaton tényszerűen számolt be a két ügyről. Ugyanabban a cikkben 34 sort szentelt a győrinek és 28-at a kispestinek. Hétfőn 28 sornyi cikkben tájékoztatott a győri fejleményekről, a kispestiekről egy sort sem írt. Kedden az első oldalon indult a győri összefüggésekkel, és a másodikat is a botrányra áldozta. A kispestiről nem írt. Szerdán, vagyis ma szintén az első oldalon indult Győrrel, és a másodikon is a győri fejleményekkel foglalkozott. A kispestiekről nem írt. A Magyar Nemzet mindezt épp fordítva csinálta. Dióhéjban számolt be a jobboldali polgármester körüli botrányról, és újságírót állított a baloldali polgármester körüli összefüggések feltárására.

Mindkét szerkesztőség a saját politikai oldalának ártó ügyet bagatellizálta, a másik oldalnak kínos ügyet pedig kibontotta. A saját oldalának kellemetlen helyzetben úgy viselkedett, mintha pártsajtóként működne, a másik ügyben viszont normális újságként. Az arányok árulkodnak a magyar sajtó siralmas állapotáról. Tudomásul vehető persze, hogy a szerkesztőségek nem akarnak ítélkezni a videó- és hangfelvételekkel tarkított, egyelőre mégse bizonyított korrupciós folyamatokról. De ha az ellenszenves polgármester ügyében mindent készpénznek vesznek, a rokonszenves körül kialakult helyzetről pedig nyúlfarknyi cikkben számolnak be, akkor rossz bizonyítványt állítanak ki magukról.

Érteni vélem a döntésüket. Nem szeretnék a saját táboruk választási esélyeit csökkenteni, ezért fürkésző tekintetüket nem terjesztették ki mindkét ügyre. Úgy mutatják be a hoci-nesze jelenséget, hogy elmulasztják a leleplezésére kínálkozó, talán soha vissza nem térő alkalmat. A következmények pedig épp azokat a választópolgárokat érintik érzékenyen, akik igyekeznek tájékozódni. Nem lepődnék meg, ha a felemás módon tapintatos sajtó hatására kiábrándulnának a „megélhetési” politikából, és október 13-án nem mennének el szavazni.

Amikor az ország első számú szex szimbóluma voltam, már akkor is Pécsi Anyu volt a becenevem. (Pécsi Ildikó színész, szocialista országgyűlési képviselő, Mai Nap, 1994. július 7.)

Az MDF olyan, mint a szex. Ha jó, nagyon jó, ha nem olyan nagyon jó, akkor is elég jó. (Lezsák Sándor MDF-politikus, Kisalföld, 1998. október 30.)

Csodálkozom, hogy mi, magyarok, akik ennyire szeretjük a szexet, miért tudunk ilyen keveset róla. (Mary Zsuzsi énekesnő, Vasárnap Reggel, 2003. október 5.)

A demokrácia ott kezdődik, amikor a világnézet és a szex nem tartozik senkire. (Mészáros Márta filmrendező, Dunaújvárosi Hírlap, 2004. november 5.)

Nekem egy előadás ma is felér egy csodálatos szex-szel. (Psota Irén színésznő, Népszava, 2009. március 21.)

Az MSZP-t mélyen szeretném átalakítani, hogy amikor leülök szombaton fiatalokkal egy kocsmában, akkor azt mondhassák, hogy baloldalinak lenni szexi és trendi. Mert most nem az. (Gyurcsány Ferenc szocialista politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2010. október 11.)

Az MSZP szexi mivolta a legkevésbé sem abból áll, hogy valaki qrogassa. (Szanyi Tibor szocialista politikus, Kapcsolat.hu, 2010. november 2.)

Ha Schmitt Pál ma is köztársasági elnök, úgy plagizálni szabad? Ha Kiss László maradt volna a helyén, akkor ezen túl a szexuális erőszak belefér? (Ratalics László debreceni újságíró, Hajdú Online, 2016. április 9.)

A politika olyan, mint a szex. Lehet róla beszélni, de csinálni mégiscsak jobb. (Hadházy Ákos LMP-politikus, Mozgó Világ, 2018/6.)

A politika sem most vesztette el a szüzességét, és a szex is minduntalan ott bujkál a politika tájékán. (Sütő Gábor publicista, MagyarMegmaradás.blog, 2018. december 22.)

Azt olvasom, hogy ha a győri választópolgárok nem szavazzák le Borkai Zsoltot, akkor bizony megérdemlik a sorsukat. Az okfejtést nem vonom kétségbe, mindazonáltal érdemes megvizsgálni a helyi nyilvánosságot. Vajon milyen információkhoz jutnak a helybéliek?

A botrány kirobbanása után hetvenkét óráig úgy hallgattak a nyilvánosság kormánypárti fórumai, mint hal a szatyorban. E hasonlatot azért használom, mert a munkatársaik nem foglalkozhattak a témával. Nem bírhatták szóra a győri polgármestert, nem kereshették meg a kínos ügy közreműködőit. Egyszóval nem gyakorolhatták a mesterségüket. Ehelyett az országos médiumokban napvilágot látott egy Fidesz-közlemény, amely az adriai jachton történteket Borkai magánéletbeli ügyének tekinti. Tegnap ezt rövidítette nyolcsornyira a Kisalföld című újság.

Hivatkozik a győri önkormányzat tulajdonában lévő televízióra, amelynek stúdiójában a polgármester felolvasott egy 103 másodperces nyilatkozatot. Vagyis a Győr Plusz TV munkatársa sem kérdezhette Borkait, aki előadhatta a saját verzióját. Ma reggel pedig a szerkesztőség közölte, hogy tizenhét órája bánta meg a tettét Borkai Zsolt, de nem lép vissza a választástól. Kissé lejjebb találtam azonban egy másik közleményt is, miszerint Borkai Zsolt tizennyolc órája kért bocsánatot. E cikk terjedelme már tizenhat sor, önállónak mégse mondható, mert az Origo.hu nyomán készült.

A megyei sajtóban a külföldi tulajdonosok égisze alatt is megtörtént, hogy a helyi hatalmat gyakorlók számára kínos ügyekről „elfeledkezett” a helyi újság. Kényelmesebb volt lehozni a Magyar Távirati Iroda közleményét, mint utánajárni a részleteknek. Csakhogy most a kivételekből rendszer lett. A helyi nyilvánosság legfontosabb fórumai csupán központilag szentesített közleményeket jelentethetnek meg - még a helyi nyilvánosságot leginkább érintő ügyekről is. Ráadásul a Borkai-ügyben már nem is az MTI a mérvadó. A távirati iroda mindig is kötődött a magyar államhoz, ám a lojalitás keretein belül próbálta érvényesíteni az újságírás szakmai szempontjait.

Mostanában úgy tűnik fel, mintha a központi közlemények a miniszterelnök közvetlen környezetéből, például a propagandaminisztériumnak nevezhető Rogán-hivatalból érkeznének. Ezzel magyarázható, hogy azokból az információkból, amelyekhez a győri választópolgárok a nyilvánosságot uraló kormányzati forrásokból jutnak, nem föltétlenül következik, hogy október 13-án elköszönnek a polgármesterüktől.

Az MSZP „hálószobatitkai” maradjanak a párton belül. (Molnár Gyula szocialista politikus, Heves Megyei Hírlap, 1999. október 9.)

A bulvárújságírók a nappaliba még bejöhetnek, a hálószobába nem. (Vágó István tévés műsorvezető, Vasárnap Reggel, 2003. június 22.)

A politikus számára nincs privát tér. Szűk baráti körben, de a hálószobában sem magánember. (Heller Ágnes filozófus, Népszava, 2006. október 9.)

Ezt a változtatás végig fogjuk csinálni akkor is, ha nemcsak tüntetnek a házam előtt, hanem beköltöznek a hálószobámba is. (Orbán Viktor miniszterelnök, tv2, 2011. június 5.)

Lehet, hogy a Fidesz az Apple, az MSZP pedig a Dunai Vasmű, de a Demokratikus Koalíció ezekhez képest egyelőre hálószoba-vállalkozás. (Plankó Gergő újságíró, Index.hu, 2011. október 22.)

Olyan ország épül, amelyben nemcsak az iskolákba, patikákba, dohányboltokba, hanem a hálószobákba is behatol az állami kontroll. (Hollósi Zsolt szegedi újságíró, Délmagyarország, 2013. május 10.)

A szégyen hálószobatitok. (Kiss Noémi közíró, volt úszónő a Kiss László-ügyről, Magyar Narancs, 2016. április 14.)

Ha a politika be akar menni a nappaliba, sőt a hálószobába, akkor a magyarok azt mondják neki: „Na, innen takarodj ki!” (Hiller István szocialista politikus, mszp.hu, 2016. május 30.)

A kampány váratlanul beköltözött a politikusok hálószobájába. (Dull Szabolcs újságíró, Index.hu, 2019. október 4.)

Szeretnék a hálószobámból mindenkit kitessékelni. (Tüttő Kata szocialista politikus, V. kerületi polgármester-jelölt, Index.hu, október 7.)

Parttalan párt született. (Gazsó Ferenc szociológus, Magyar Hírlap, 1989. október 9.)

Csak a nagyon szélsőségesen konzervatívok válnak le az új pártról. (Bihari Mihály politológus, Magyar Nemzet, 1989. október 10.)

Az MSZP nélkül nincs és nem is lehet stabil, a nemzet érdekeit szolgáló koalíció. (Antall József MDF-politikus, Népszabadság, 1989. október 24.)

Az MSZMP-ből kilépett az MSZP. (Fodor Gábor Fidesz-politikus, Magyar Hírlap, 1989. október 28.)

A mi vonulatunkat kiszorították az MSZP-ből. (Berecz János MSZMP-politikus, Kelet-Magyarország, 1989. november 22.)

Minden olyan kísérlet az új párt részéről, amely a hatalom átmentésére irányul, kudarcra van ítélve. (Csurka István MDF-politikus, Népszabadság, 1989. november 25.)

Ma még a szerveződő MSZP-n rajta van az állampárt tojáshéja. (Mécs Imre SZDSZ-politikus, Napló, 1989. november 30.)

Ha a szocialisták békén hagynak bennünket, mi is békén hagyjuk őket. (Petrasovits Anna szociáldemokrata politikus, Népszabadság, 1990. január 10.)

Az MSZP ragaszkodik vagyonához, kormánypozícióihoz, korábbi jogállásához. (Torgyán József kisgazda politikus, Mai Nap, 1990. január 22.)

Az MSZP az egyetlen párt, amelynek megyei napilapjai vannak. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Magyar Nemzet, 1990. január 29.)

Ma harminc éves az MSZP. Biztos? Hiába tudom úgy, hogy az MSZMP XIV. kongresszusán huszonnyolcan kiváltak, és megalapították a Magyar Szocialista Pártot, az emlékezésnek nincs nyoma a nyilvánosság fórumain.

Az mszp.hu-n egy betű sincs róla. A párthoz közel álló HírKlikk.hu szintén mellőzi az emlékeztetést, és a távolabb került Népszava is elfeledkezett a kerek évfordulóról. Holott érdekelne, hogy a szocialista politikusok miként vélekednek a pártjukról, amelynek alakulásáról nincs közvetlen tapasztalatom. Újságíróként meghívtak ugyan ama bizonyos kongresszusra, de mert időben egybeesett az elsőfilmes rendezők mannheimi világtalálkozójával, az NSZK-t választottam. A filmek már kimosódtak a tudatomból, ráadásul kihagytam egy érdekesnek bizonyult közéleti eseményt. Mentségem legföljebb annyi, hogy nem néztem ki sokat egy önmagával meghasonlott állampárt kongresszusából. Pedig lett volna mire odafigyelni.

A Zalai Hírlapnál kezdtem az újságírást, és elég sok időt töltöttem Nagykanizsán. Talán ezzel magyarázható, hogy a nyolcvanas évek végén ezt olvashattam benne: új első titkárt választottak a megyei pártbizottság élére. Egy Vári László nevű kanizsai ügyvédet, aki a helybéli reformkörben tevékenykedett, és a hozzá hasonlóan gondolkodók kiharcolták, hogy átvehesse a zalai szervezet irányítását. A frissiben megválasztott elnök a kocsijával hajtott át Egerszegre, de csak némi kérdezősködés után találta meg az irodáját. Nem tudta, hogy hol van a megyei pártbizottság épülete. Ugyancsak első titkárrá választották Tolna megyében a szekszárdi tanítóképző főiskola adjunktusát. Jánosi György társadalmi munkában vállalta a pártfunkciót, nem akart pénzt kapni érte. Kíváncsiságból meglátogattam. Húslevest kanalaztunk, amidőn kifejtette, hogy bejelentése megütközést váltott ki a pártbéli környezetéből.

Imponált, hogy így gondolkodnak, de az is felötlött, hogy e rokonszenves mentalitással nehéz lesz többpárti körülmények között hatékony politikai szervezetet kovácsolni. Utólag persze sajnálom, hogy elmulasztottam az újságírói szempontból hasznos tapasztalatszerzést, és a kongresszus helyett a filmfesztivált választottam. Személyes élmények híján meg is néztem a korabeli sajtót, vajon 1989 őszén a pillanatnyilag még MSZMP-ben politizálók miként látták egy új párt lehetőségeit. Íme, az eredmény.

Tíz mondat egy készülő pártról

Hiszem, hogy az MSZMP-ből hamarosan egy új profilú, szellemű párt formálódik. (Barabás János, Kelet-Magyarország, 1989. szeptember 12.)

Az MSZMP most olyan helyzetben van, hogy egyszerűen képtelen saját magát összetartani. (Havasi Ferenc, Népújság, 1989. szeptember 16.)

A párt életben maradásának érdekében ki kell mondani az MSZMP megszüntetését, és jogutódjaként egy új szocialista párt megalakulását. (Juhász Ferenc, Kelet-Magyarország, 1989. szeptember 22.)

Egy új párt születését várom a kongresszustól, amely nemcsak a deklarációban lesz új. (Nagy Imre, Kelet-Magyarország, 1989. október 4.)

Ha létrejön az új tartalmú szervezet, azt különböző nevek fejezhetik ki. Én elképzelhetőnek tartom a Magyarországi Szocialista Párt vagy a Magyarországi Szocialisták Demokratikus Uniója elnevezést. (Németh Miklós, Népszabadság, 1989. október 5.)

Elszántuk magunkat egy megújult és megtisztult párt létrehozására. (Kósa Ferenc, Esti Hírlap, 1989. október 6.)

Úgy vélem, hogy a kongresszus olyan új pártot teremt, amely megfelel a politikai pluralizmus követelményeinek. (Pozsgay Imre, Magyar Nemzet, 1989. október 6.)

Hiszek abban, hogy az új pártot reformelkötelezett platformok szövetségévé lehet tenni. (Gönci János, Magyar Hírlap, 1989. október 7.)

A megújuló szocialista pártnak nem sok köze lehet a mostani MSZMP-hez. (Keserű Imre, Népszabadság, 1989. október 7.)

Most olyan új típusú pártra van szüksége a szocialista mozgalomnak, amely utódja, de nem egyszerűen politikai folytatása az MSZMP-nek. (Nyers Rezső, Magyar Nemzet, 1989. október 7.)

Az utolsó előtti kampányhét a gondosan adagolt szex- és drogbotrányok jegyében telt el. Orbán pedig gyurcsányozott, Szabó Tímea és Puzsér orbánozott, Tarlós tordaibencézett, és Karácsony fideszezett. Lefülelt mondatok.

Egy Gyurcsányból két Gyurcsány lett. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, szeptember 29.)

Szinte látom a cégtáblát: Sneider and Bauer. (Semjén Zsolt KDNP-politikus, miniszterelnök-helyettes az ellenzéki összefogásról, YouTube.com, szeptember 29.)

Bauer Tamás mindig ellene volt a Jobbikkal való összefogásnak. (Böcskei Balázs politológus, ATV, szeptember 30.)

Hiába látszik összefogásnak ez az összeborulás. (Boros Bánk Levente politológus az ellenzéki pártokról, M1, október 1.)

Ma már állami hírközpontok ontják a valótlanságokat. (Balla István újságíró, hvg.hu, október 1.)

A miniszterelnök gyakran téveszti magát össze az országgal. (Fábri Ferenc sajtólevelező, Népszava, október 1.)

Nem azért lettünk politikusok, hogy Orbán kottájából játsszunk. (Szabó Tímea Párbeszéd-politikus, Index.hu, október 2.)

Én az igazat találom ki. (Temesi Ferenc író, Magyar Rádió, október 2.)

Orbán Viktor sok mindenre rávehető, ami nem sérti az érdekeit. (Puzsér Róbert publicista, független főpolgármester-jelölt, Index.hu, október 3.)

Tarlós önálló jogköre annyi, amennyit a média közvetítésével napról napra ki tud harcolni. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, október 3.)

Tarlós István nem menedzser, hanem üzemvezető. (Soproni Tamás Momentum-politikus, VI. kerületi polgármester-jelölt, 24.hu, október 3.)

A Fidesz egyre durvább eszközökkel mutatja ki a foga fehérjét. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, az ellenzéki pártok közös főpolgármester-jelöltje, Magyar Narancs, október 3.)

Ezt az embert egyszer rendre kellett utasítani. (Tarlós István budapesti főpolgármester Tordai Bencéről és a megafonos akcióról, Válasz Online, október 4.)

A kampány váratlanul beköltözött a politikusok hálószobájába. (Dull Szabolcs újságíró, Index.hu, október 4.)

A fake newshez hasonlóan a verseknek van valóságalapjuk, de több ponton fikcióba hajlanak. (Lesi Zoltán költő, Népszava, október 4.)

A külföldre menekített pénz elveszett. (Mellár Tamás közgazdász, Magyar Hang, október 4.)

A korrupció elveszi a piaci szereplők kedvét és lehetőségét a vállalkozástól. (Chikán Attila közgazdász, Népszava, október 5.)

A nemzeti kishitűségre nem lehet jövőt építeni. (Rétvári Bence államtitkár, KDNP-politikus, Magyar Nemzet, október 5.)

Amíg ezek ott fönn szét nem eszik egymást, minden így marad. (Fodor Tamás rendező, HírKlikk.hu, október 5.)

Jobban szeretem, ha megfigyelhetem az életet, mint azt, hogy engem figyelnek. (Bödőcs Tibor humorista, 444.hu, október 5.)

A botrány lett a politika alapegysége. (Jámbor András publicista, Mérce.hu, október 5.)

A digitális ismerősök közül többen is megosztották a HírKlikk nevű portál tegnapi közleményét. Fodor Tamás szólalt meg benne. A magyar színházi élet egyik legérdekesebb személyisége kiköltözött a fővárosból egy Buda környéki faluba, és az önkormányzati választás előtt továbbgondolásra serkentő összefüggéseket villantott föl a helyi közéletről. Köszönöm a megosztást, már ezért megérte elolvasni a figyelemre méltó beszélgetést.

Az interjú azzal lett teljesebb, hogy a neves színész-rendező kifejtette álláspontját arról is, vajon egy művésznek milyen lehetőségei vannak - vagy inkább nincsenek - az úgynevezett Orbán-rendszerben. Dicséret illeti a beszélgetőpartnert, Németh Pétert, aki nyugdíjas korában sem hagyja el magát, és kihasználva a hosszú újságírói pályafutása alatt létrejött kapcsolatrendszerét, egy MSZP közeli portál olvasói számára is hozzáférhetővé teszi a szellemi élet kiemelkedő képviselőit. Van azonban két mozzanat, amely zavart olvasás közben.

Az egyik az, hogy az interjú készítője szemmel láthatólag szerkesztő nélkül dolgozott. A szöveg valószínűleg változtatás nélkül jelent meg, holott rászorult volna az átfésülésre. Leginkább azért, mert a szerző bajban van a vesszőkkel. Kiteszi oda őket, ahová nem kellene, és nem teszi ki oda, ahová kéne. Ezek „alkotják” a harminchárom (!) helyesírási hiba többségét. Ez azonban a kisebbik gond, amelyet nem is említenék meg, annyira megszoktam a digitális sajtóban, hogy anyagi ok miatt már alig alkalmaznak olvasószerkesztőt. Akik pedig szerzőként működünk közre benne, azt visszük belé, amit magunkkal hoztunk a hagyományos sajtóból. Egy hajdani sportújságíró például azt, hogy a gyorsaság fontosabb, mint a nyelvhelyesség.

De ha már a HírKlikknél nem telik olvasószerkesztőre vagy korrektorra, akkor berzenkedésem másik oka, hogy a szöveget megjelenés előtt illett volna átolvastatni az interjúalannyal. Németh Péter ugyanis ezt mondatta Fodor Tamással: „Kis tál lencséért nem adom el magam.” Ez bizony azt jelenti, hogy van az a pénz, amennyiért eladja magát. Holott egész pályafutása ennek az ellenkezőjét bizonyítja. De hogy véletlenül se vétsek ugyanolyan hibát, mint hasonlóképpen koros kollégám, meg is magyarázom az imént megfogalmazott hiányérzetet. Fodor Tamás pályafutása nemcsak azt bizonyítja, hogy nagy tál lencséért sem adta el magát, hanem azt is, hogy kicsiért sem alkudott meg a hatalmon lévőkkel.

A hét talán legfontosabb mondatát Dull Szabolcs írta le. Az Index.hu munkatársa így foglalta össze a helyzetet: „A kampány váratlanul beköltözött a politikusok hálószobájába.” Annyiban vitatkoznék vele, hogy nem váratlanul. Korábban is akadtak olyan szerkesztőségek, amelyek nemcsak deréktól fölfelé érdeklődtek a politikusok teljesítménye iránt, az egymástól elszigetelt kísérletek azonban nem álltak össze kampánystratégiává. A legutóbbi napokban viszont a közéleti harcmező mindkét oldalán megjelent a drog és a szex - az önkormányzati választáson induló politikusok nevéhez kötve.

Eddig is sejtettük, hogy a kokain meg a heroin, valamint a luxuskurvák hozzátartoznak az elit (művészek, élsportolók, vállalkozók és politikusok) életviteléhez. Ehhez havonta minimum egy-kétmilliós jövedelem szükséges, határ a csillagos ég. A mostani kampány bizonyára nem szűkölködik a rágalmazásokban, de azért eltűnődhetünk, vajon a politikusság alkalom-e arra, hogy a közélettel foglalkozók krémje kiélhesse az ösztöneit. Vagy több ennél: szakma, esetleg hivatás a közjó szolgálatában? De induljunk ki abból, hogy nem minden feltárásról, leleplezésről, kiszivárogtatásról bizonyul majd be, hogy rágalom volt.

Van itt egy ellentmondás, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nyilvánvaló, hogy az a fránya hírverseny felelőtlenebbé teszi a nyilvánosság képviselőit. A gyorsaságot akkor is előnyben részesítik az alapossággal szemben, ha épp nincs politikai kampány. Utólag persze lehet pontosítani, ez azonban mit sem változtat azon, hogy ha a szóba hozott közéleti személyiségek ügyvédhez fordulnak, akkor az igazságszolgáltatás talán évek múlva dönt. Minél inkább tágul az olló a (rém)hír és a bírósági procedúra között, annál türelmetlenebb a médiafogyasztó, és hajlamos az igazság szolgáltatására hivatott szervezet helyett ítélkezni.

 Igazságosnak vélem, hogy a jól kereső politikus már nem szorul kíméletre a társadalmi elit tarka gyülekezetében. Ám attól tartok, hogy kampány idején nemcsak az élvhajhásznak látszó politikusokról ítélkezünk, hanem önmagunkról is. Nem zavar, ha néhány év múlva kiderül egy politikusról, hogy épp úgy drogozik és luxuskurvázik, mint egy élsportoló, művész vagy vállalkozó. Az viszont bennünket, választópolgárokat is érint, ha a megrágalmazott polgármester-jelölt vagy önkormányzati képviselőjelölt azért veszít 2019. október 13-án, mert valaki úgy döntött a másik oldal kampánystábjában, hogy élvhajhász hírét kell költeni.      

Az építész Rajk László özvegye föltett néhány sort a közösségi üzenőfalra. A szeptember 11-én, hetvenéves korában elhunyt közéleti személyiséget október 6-án, vasárnap „családi körben, a nyilvánosság mellőzésével” hantolják el a Fiumei úti Sírkertben. Aki azonban épp arra jár, „temetőnyitástól zárásig” elhelyezhet „egy szál virágot, kavicsot vagy apró emléket”. Az időpont aligha véletlen.

Az építész apját, az azonos nevű politikust 1956. október 6-án temették el, a kivégzése után hét évvel. Rengetegen mentek ki a Fiumei úti Sírkertbe. A Budapest utcáin felvonulókról három becslést olvastam: sok-, háromszáz- és kétszázötvenezren fejezték ki érzéseiket. Kőszeg Ferenc emberjogi aktivista és volt SZDSZ-politikus írt erről egy figyelemre méltó cikket. A Mérce.hu-ban kifejtette, hogy „Ha nem esik az eső, már aznap … kitört volna a forradalom.” (2019. szeptember 14.) Igen ám, csakhogy esett, ezért az egész országot megrázkódtató Rajk-rehabilitáció után tizenhét nappal tört ki.

Kellett persze hozzá Háy Gyula író publicisztikája Kucsera elvtársról az Irodalmi Újság 1956. október 6-i számában, amely felfokozott érdeklődést keltett a Rákosi-rendszer jelképes alakja iránt. Továbbá kellett az egyetemi ifjúság mozgolódása is néhány városban, leginkább Szegeden. De most inkább az foglalkoztat, vajon a 2019. október 6-ára tervezett temetési szertartás lesz-é előzménye valamilyen társadalmi megmozdulásnak. Bár az ifjabbik Rajk László is politizált, nem lett olyan ismert - és sebezhető -, mint az édesapja. Ráadásul a Rákosi-korszakban odáig fajult a helyzet, hogy Berend T. Iván történész adatai szerint mintegy 400 ezer embert fogtak perbe, többnyire politikai okból.

Az Orbán-korszak névadója egyelőre vigyáz arra, hogy ne fordítsa maga ellen a magyar társadalom összes mértékadó rétegét. Arról nem is szólva, hogy a Rákosi-korszakban szinte légmentesen lezárták Magyarországot. Ezzel magyarázható, hogy a feszültségek felhalmozódtak a zárt térben, és amidőn kellő gyúelegyet alkottak, felrobbantak. Akinek viszont manapság nem tetszik a rendszer, veszi a sátorfáját, és elmegy Nyugatra dolgozni. Éppenséggel volna minek robbannia, de akik felgyújthatnák ama bizonyos elegyet, már kívülről figyelik a fejleményeket. A jelek arra utalnak, hogy Rajk Judit, a nemrégiben elhunyt építész özvegye fölmérte a helyzetet. Az a benyomásom, hogy logikusan fogalmazott, amikor a nyilvánosság mellőzését kérte.