Az építész Rajk László özvegye föltett néhány sort a közösségi üzenőfalra. A szeptember 11-én, hetvenéves korában elhunyt közéleti személyiséget október 6-án, vasárnap „családi körben, a nyilvánosság mellőzésével” hantolják el a Fiumei úti Sírkertben. Aki azonban épp arra jár, „temetőnyitástól zárásig” elhelyezhet „egy szál virágot, kavicsot vagy apró emléket”. Az időpont aligha véletlen.

Az építész apját, az azonos nevű politikust 1956. október 6-án temették el, a kivégzése után hét évvel. Rengetegen mentek ki a Fiumei úti Sírkertbe. A Budapest utcáin felvonulókról három becslést olvastam: sok-, háromszáz- és kétszázötvenezren fejezték ki érzéseiket. Kőszeg Ferenc emberjogi aktivista és volt SZDSZ-politikus írt erről egy figyelemre méltó cikket. A Mérce.hu-ban kifejtette, hogy „Ha nem esik az eső, már aznap … kitört volna a forradalom.” (2019. szeptember 14.) Igen ám, csakhogy esett, ezért az egész országot megrázkódtató Rajk-rehabilitáció után tizenhét nappal tört ki.

Kellett persze hozzá Háy Gyula író publicisztikája Kucsera elvtársról az Irodalmi Újság 1956. október 6-i számában, amely felfokozott érdeklődést keltett a Rákosi-rendszer jelképes alakja iránt. Továbbá kellett az egyetemi ifjúság mozgolódása is néhány városban, leginkább Szegeden. De most inkább az foglalkoztat, vajon a 2019. október 6-ára tervezett temetési szertartás lesz-é előzménye valamilyen társadalmi megmozdulásnak. Bár az ifjabbik Rajk László is politizált, nem lett olyan ismert - és sebezhető -, mint az édesapja. Ráadásul a Rákosi-korszakban odáig fajult a helyzet, hogy Berend T. Iván történész adatai szerint mintegy 400 ezer embert fogtak perbe, többnyire politikai okból.

Az Orbán-korszak névadója egyelőre vigyáz arra, hogy ne fordítsa maga ellen a magyar társadalom összes mértékadó rétegét. Arról nem is szólva, hogy a Rákosi-korszakban szinte légmentesen lezárták Magyarországot. Ezzel magyarázható, hogy a feszültségek felhalmozódtak a zárt térben, és amidőn kellő gyúelegyet alkottak, felrobbantak. Akinek viszont manapság nem tetszik a rendszer, veszi a sátorfáját, és elmegy Nyugatra dolgozni. Éppenséggel volna minek robbannia, de akik felgyújthatnák ama bizonyos elegyet, már kívülről figyelik a fejleményeket. A jelek arra utalnak, hogy Rajk Judit, a nemrégiben elhunyt építész özvegye fölmérte a helyzetet. Az a benyomásom, hogy logikusan fogalmazott, amikor a nyilvánosság mellőzését kérte.