A legutóbbi napokban Orbán hajózott, Haraszti, Puzsér és Schilling orbánozott, Ungár bibózott, Gálvölgyi pintérbélázott, a többiek pedig vírusoztak. Lefülelt mondatok.

Léket kapott a védekezésünk hajója. Ezt a léket ma sikerült befoltozni. (Orbán Viktor miniszterelnök a felhatalmazási törvényről, Miniszterelnök.hu, március 30.)

Ma délutántól hivatalosan is diktatúra van. (Bruck András író, Facebook.com, március 30.)

Olyan válság közepén vagyunk, amely örökre bebetonozhatja Orbán Viktor hatalmát, de akár egy pillanat alatt is semmivé teheti. (Jámbor András publicista, Mérce.hu, március 30.)

A kormány ki akarja tolni a pályáról az összes többi szereplőt. (Lakner Zoltán politológus, ATV, március 30.)

Nehogy már hisztérikus senkiháziak, boszorkányok és kanboszorkányok mondják meg, hogy veszélyhelyzetben mennyi az annyi. (Dippold Pál publicista, Magyar Hírlap Online, március 30.)

Demokráciában sehol sem dolga az ellenzéknek, hogy szeresse a kormányt. (Dömötör Csaba miniszterelnökségi államtitkár, Hír TV, március 30.)

Orbán fizetéses szabadságra küldte a parlamentarizmust. (Haraszti Miklós liberális politikus, Klubrádió, március 31.)

A két macskám és a két kutyám nem érti, miért vagyok állandóan a lakásukban. (Sándor Erzsi író a karanténról, Facebook.com, április 1.)

A történészek talán alkotmányos puccsként írják le a folyamatot. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, április 1.)

Orbán Viktor sok hatalmat akar és sokáig. (Schilling Árpád rendező, Dunszt.sk, április 1.)

Egész Magyarországot egy jogászkollégium irányítja. (Ungár Péter LMP-politikus, ATV, április 1.)

Nincs még egy kollégium, amely annyi „nagy embert” termelt volna ki magából, mint a Bibó. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, április 2.)

Nem a Mi Hazánk tehet róla, hogy a Fidesz közelebb került ehhez az értékrendhez. (Volner János volt Jobbik-politikus, Index.hu, április 2.)

Az ellenzék vezetői Orbánt kapásból diktátornak kiáltották ki, akit többé nem ellenőriz a parlament - mintha eddig ellenőrizte volna. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, április 3.)

Be lehet menni bankba maszkban? (Kárpáti Iván újságíró, Facebook.com, április 3.)

A kisebb falvakban előbb jelent meg az éhezés, mint a koronavírus. (Cseke Balázs újságíró Tornanádaskáról, Index.hu, április 3.)

Korunk Sekszpír Vilmosa Pintér Béla. (Gálvölgyi János színész, Klubrádió, április 3.)

A két kormánypárt adja a legidősebb frakciót a parlamentben. (Rényi Pál Dániel újságíró, 444.hu, április 4.)

A magyar ellenzék a vírusnak drukkol. (Apáti Bence publicista, Magyar Nemzet, április 4.)

Amiből sokat vesznek, az a vécépapír, bár az nem gyógyítja a vírust. (Nádasdy Ádám műfordító, Népszava, április 4.)

Építőmunkás nem dolgozhat home office-ban. Ő vagy bemehet a munkahelyére, vagy éhen hal az otthon maradt gyerekeivel együtt. (Kőszeg Ferenc liberális politikus, Mérce.hu, április 5.)

E rovatban az oktatási kormányzatról tűnődtem. Nem abban láttam a tragikai vétségét, hogy elhanyagolta a számítógépeket, hanem hogy rájuk építette. Több olvasó légből kapottnak vélte az iskolai számítógépek 300 ezres számát. Pedig Hajnal Gabriella, a KLIK (Klebelsberg Központ) elnöke a Mediaworks-céghez tartozó vidéki napilapok március 24-i számában arról számolt be, hogy az iskolahálózatban 294 ezer laptop, asztali számítógép és tablet található. Hozzájuk sorolható néhány ezer szolgálati okostelefon is, amelyeket azonban az igazgatók nem adnak a diákok kezébe.

Nem kárhoztatom őket, mert a tanulók - mondjuk, 12 éves kortól - használják a saját okostelefonjukat. A tragikai vétség tehát inkább az, hogy az iskolában hozzáférhető számítógép mellett az oktatási kormányzat nem dolgozta ki az okostelefonos lehetőséget. Nem készült fel arra a helyzetre, hogy a gyerekek nem járhatnak iskolába. Tudom persze, hogy civil szervezetek osztogatják az olcsóbb számítógépeket. Azt is, hogy az ügyeletre kijelölt iskolákba bemehetnek a diákok, és egy-egy teremben öten használhatják a számítógépeket. Mindez azonban csak mérsékli a digitális esélyegyenlőtlenséget.

Négy unokám közül a 16 éves Dávid Budapesr egyik patinás gimnáziumában tanul. Az osztályában 37-en vannak, akiknek a vagyoni helyzete különböző ugyan, de nem tud arról, hogy bármelyiknek gondja volna a számítógépes hozzáféréssel. Panna 12 éves, és hatodikos egy fővárosi általánosban. Az osztályában 27-en vannak, közülük az egyik gyermekotthonban él, és hébe-hóba használhat számítógépet, a másik eltűnt a szemük elől. Középiskolai osztálytársam Budapesttől 86 kilométernyire él, egy százezres városban. Ő mesélte, hogy a lánya és a veje a járvány óta otthonról dolgozik be. Két számítógépet használnak, de komoly logisztikai feladat a gépeket megosztani a két gyerekkel is, akik online kapják a házi feladatokat.

Ha a digitális esélyegyenlőséget firtatjuk, nem szabad megállni a (nagy)városi értelmiség gyerekeinél. A Zalai Hírlap március 19-i számában olvasható, hogy Letenyén, az Andrássy-iskolában tanuló „266 gyerekből 34-nél nem adottak a digitális oktatás feltételei”. Hermann Zoltán oktatáskutató szerint pedig Szabolcsban és Borsodban a tanulók egyharmada marad ki a távoktatásból. Ama országos következtetésre jutott, hogy a diákok 20 százaléka, vagyis minden ötödik számára a világháló nem érhető el. Befejezésül még egy szám: a hazai közoktatásban 1,2 millió gyerek tanul.

Korunk jelképe a szájmaszk. Ha egyáltalán látunk embert az utcán, minden második arcából csupán a szeme látszik. Az orrot is eltakaró maszkok színei változatosak. Falusi varrónők és kényszerűségből tevékenységi formát változtatott kisiparosok ízlését tükrözik.

Koronavírus-járvány idején az álarc létjogosultságát leginkább a tatabányai Szent Borbála Kórház főigazgatója világította meg. Dr. Lőke János szerint „Az én maszkom téged, a te maszkod engem véd.” (Kemma.hu, 2020.03.27.) Szakmai irányt is szabott az önkéntes „bedolgozóknak”, mert gondoskodott a megfelelő anyagról, és az egyik munkatársát bízta meg azzal, hogy hangolja össze a népi maszkvarrók áldozatos munkáját. Nem volt ez mindig így, az álarc előtörténete néhány évezredre nyúlik vissza.

A maszk rokon értelmű szavai az álca, a kendőzés, a kozmetikai pakolás, a smink. A belőle származó maszkírozás pedig azt jelenti, hogy alakítanak, álcáznak, ellepleznek, elrejtenek. A természeti népek azért helyeztek maszkot a halottak arcára, nehogy azok visszaszökjenek az élők közé. Az álcázás kelléke az egyéb rituálékon is megjelent. A mohácsi sokácok például busójáráskor azért öltik fel a riasztó maszkokat, hogy elűzzék azt a fránya telet. A színészek az alakoskodás eszközének tekintik: általa lépnek ki önmagukból, és vastagítják meg a játszott figura jellemvonásait.

Olvastam a szállóige német szakirodalmában, hogy van egy mondás, miszerint „Den Tasso spielen manche Schauspieler in der Maske des jungen Goethe.” Vagyis az önként vállalt bezártságában alkotó zseni felemás helyzetét úgy aktualizálta a rendező, hogy a szerző közismert arcképét festette a főszereplő maszkjára. De hogy ne menjünk olyan messzire az irodalomban, Jókai Mór Fatia Negrája (Fekete Arca) a Szegény gazdagok című regényből a környék földesuraként garázdálkodott álarcban. S mert a filmváltozatot Bán Frigyes 1959-ben meg is rendezte, a leghatásosabb jelenetben Benkő Gyula izzadt arca tűnt fel a lerántott maszk mögött.

Innen már csak egy lépés az amerikai filmekből néhány bankrabló, akik arcuk elé helyezték a közismert államelnököket ábrázoló maszkokat. Nálunk ezekben a napokban a közösségi média teremtette meg a vírus elleni védekezés kesernyés humorát. Egyik tanítványom a szegedi egyetemről, a kellemes hangú és kitűnő rádiós újságíróvá érett Kárpáti Iván tegnap eltűnődött a maszk legújabb jelentésváltozásán. A Facebook üzenőfalára tette föl a millió forintos kérdést: „Be lehet menni bankba maszkban?”

Olyan pánik alakult ki, hogy mindenki szájmaszkot akar venni. (Dr. Csengő Adrienn miskolci gyógyszerész, Minap.hu, 2020. január 31.)

A gyógyszertárakban harminc-negyven forintos darabárt mondtak. (Bányay Géza újságíró, Józsefváros.hu, 2020. február 14.)

Az egészséges embernek nincs szüksége maszkra. (Dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos, Népszava, 2020. március 21.)

Majd’ mindenütt maszkot varrnak. (Hegyi Erika miskolci újságíró, Borsod Online, 2020. március 25.)

Az én maszkom téged, a te maszkod engem véd. (Dr. Lőke János orvos, a tatabányai Szent Borbála Kórház megbízott főigazgatója, Kemma.hu, 2020. március 27.)

Elkezdte a nép a maszkot varrni. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, 2020. március 29.)

Divattervezők is elkezdtek maszkokat gyártani. (Juhász Edina újságíró, Index.hu, 2020. március 30.)

Egy orvos naponta három-négy maszkot használ el. (Orbán Viktor miniszterelnök, atv.hu, 2020. március 30.)

A színészeket szimbolizáló „maszk” ma már a világjárvány ellen védekező ember kelléke. (Fodor Tamás színész-rendező, Magyar Narancs, 2020. április 2.)

Be lehet menni bankba maszkban? (Kárpáti Iván újságíró, Facebook.com, 2020. április 3.)

A válság vonzza az erős, valamiféle rendet teremtő kezet: a diktatúrát. (Németh Miklós miniszterelnök, Népszava, 1989. december 22.)

Diktatúrában mindenki elnyomott, aki nem gyakorolja a hatalmat. (Kósa Lajos Fidesz-politikus, 168 Óra, 2001. május 3.)

A diktatúrát civilben döntik meg. (Szilágyi Ákos esztéta, 168 Óra, 2001. december 20.)

A diktatúra önkényuralom, bármilyen eszme nevében gyakorolják. (Pozsgay Imre volt politikus, Magyar Hírlap, 2007. június 16.)

A diktatúra ok nélkül szól bele az emberek életébe. (Dragomán György író, ATV, 2015. május 11.)

Diktatúrára lehet magyarázat, de nincs mentség. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Magyar Nemzet, 2016. március 5.)

A diktatúra rideg valósága felőrli az emberi méltóságot, üresség, megcsappant életerő, önfeladás és kisszerűség marad utána. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2016. október 14.)

Elegem van már abból a diktatúrából, amit állítólag mi tartunk fenn, mégis mi húzzuk a rövidebbet. (Kövér László Fidesz-politikus, Magyar Hírlap Online, 2019. december 21.)

A rendeleti kormányzás klasszikus kifejezéssel diktatúra. (Gomperz Tamás publicista, hvg.hu, 2020. március 22.)

Ma délutántól hivatalosan is diktatúra van. (Bruck András író, Facebook.com, 2020. március 30.)

Civisvárosi az álnév rejtekéből lődözgeti azokat, akik a nyilvánosság fórumain teljes névvel vállalják a véleményüket. Mint e sorok íróját is, aki tegnap egy félmondatban megemlítettem a debreceni Zöldi-cukrászdát. Tragikai vétségemet azzal büntette, hogy megírta: „ez az a zöldi család, amelyik élelmezési népbiztosként szedte meg magát”.

Nem reagáltam rá, hiszen ismerem a családunk történetét. Történelemtanárként pedig tudom, hogy 1919-ben kik voltak az élelmezési népbiztosok a Forradalmi Kormányzótanácsban. Erdélyi Mór, Illés Artúr és a proletárdiktatúra utolsó napjaiban Kulcsár István, de ő már csak közellátási főosztályvezetőként. A hozzászóló érezhette, hogy túllőtt a célon, mert még egy kommentet eresztett meg, imigyen: „belügyes, kivégzett mindenkit, az egész családot”. A folytatást úgy foglalnám össze, hogy lám, személyemben a leszármazottak is garázdálkodnak. Majd levonta a következtetést: „azért van megválasztva a fidesz, hogy ennek a korszaknak véget vessen”.

Közöltem vele, hogy egy i betűnyit tévedett. Aki 1951. április 20-án, orvosi végzettségű belügyminiszterként családostul a halálba menekült Rákosi elől, azt Zöld Sándornak hívták, a nagybátyámat pedig Zöldi Sándornak. Az utóbbi kisiparos volt a cívisvárosban, és gazdagodása abban nyilvánult meg, hogy a Kádár-korszakban sikerült egy segédmotort Trabantra cserélnie. E családi mozzanat azonban magánügy, a digitális történet is inkább csak azért figyelemre méltó, mert egyik pillanatról a másikra eltűnt Civisvárosi két bejegyzése, sőt az összes korábbi is törlődött valahogyan. A debreceni kommentelő szőrén-szálán eltűnt.

Illetve mégsem teljesen. A Médianaplónak fórumot kölcsönző Blog.hu megtiszteli a blogírókat azzal, hogy a kommenteket e-mailben is elküldi. Számítógépem merevlemezén változatlanul föllelhető a két feltételezés, szóról szóra, sőt kisbetűről kisbetűre, a hozzájuk fűzött következtetéssel együtt. Ennek alapján rendszergazdaként dolgozó tanítványom szerint visszakereshető az elenyészett kommentelő IP-címe. Azt már médiaperekben jártas ügyvéd barátom mondta, hogy a Büntető törvénykönyv néhány napja elfogadott módosítása egytől öt évig szankcionálja az efféle megnyilvánulásokat.

Nem kívánom persze, hogy egy kisbetűs kommentelő börtönben tűnődjön a hitelrontás következményeiről, a sérelmi díj azonban jól jön majd nyugdíj-kiegészítésül. Ha már a családunk 1919-ben, egy Erdőhegy nevű erdélyi faluban nem szedte meg magát.  

Lampé Ágnes kulturált, felkészült újságíró. Korábbi munkahelyén, a 168 Órában jó interjúkat készített, most pedig megosztja az energiáját a Klubrádió és az ATV között. Az utóbbiban látjuk is. Ha feltűnik a képernyőn, a nagyanyját látom benne, aki a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben vasárnap délelőttönként megjelent a debreceni Zöldi-cukrászdában, és a családi ebédhez rezgő húsú krémest, Ischlert és Linzert vásárolt. Bizonyára ezzel magyarázható, hogy az unoka munkáját rokonszenvvel figyelem.

A legutóbbi napokban például azt vettem észre, hogy ugyanabban a műsorban kétszer is kiszúrtak vele. A nap híre című adást vezette, melybe meghívták beszélgetőpartnernek Somos Andrást is. A szintén tájékozott újságíró, máskülönben az ATV belső munkatársa először még elnézést kért, hogy ő is kérdez a két politikus vendégtől. Tegnap azonban, másodjára már bocsánatot sem kért. Előállt egy teóriával, és hátat fordítva a műsorvezetőnek, arccal a két politikus felé fordulva firtatta, miként vélekednek az elképzeléséről. Szegény műsorvezető arcát nem mutatta a kamera, de nem hallottam, hogy helyére tette volna a „tartalékos” műsorvezetőt.

A jelenség elő-előfordult máskor is. Gyakran, ha Vágó Istvánt, a Demokratikus Koalíció politikusát, a hajdan műveltségi vetélkedőket vezető tévést hívják meg beszélgetni. Ritkábban, ha Somos Andrást. Őket sem akarom bántani persze, mert aligha tehetnek arról, hogy éveken át műsorvezetőnek képezték ki őket. Vagyis arra, hogy kérdezzék, és szükség esetén moderálják (kordában tartsák) a vendégeket. De ha őket is vendégnek hívják, akkor nem képesek kilépni a begyakorlott szerepkörükből, és akarva-akaratlanul kínos helyzetbe hozzák a műsor kijelölt vezetőjét. Aki aztán vagy beszól nekik, vagy egy ironikus félmondattal a helyükre teszi őket, vagy lenyeli a békát, és úgy tesz, mintha észre sem venné az üzemzavart. (Épp elég, ha mi, nézők észrevesszük.)

A jelenséget nem azért hozom szóba, mert igazságot szeretnék szolgáltatni Lampé Ágnesnek. Ő talán levonja a tanulságot, és legközelebb megvétózza, ha a nyakára akarnak ültetni egy másik műsorvezetőt. Csupán azon tűnődöm, hogy ilyenkor, koronavírus-járvány vagy bármilyen más válság idején a szerkesztők miért nem válogatják meg a stúdióba hívott vendégeket. A kérdezők megduplázása ugyanis szétveri a beszélgetős műsort, ráadásul csökkenti a nyilvánosság fórumain elhangzott vélemények és információk értékét.      

Haraszti Miklóst tegnap megszólaltatták a Klubrádióban. A hajdani SZDSZ politikusának úgy alakult az élete, hogy megismerhette a média nemzetközi működését is. Eme nézőpontból elemezte a felhatalmazási törvény nyilvánosságra vonatkozó részét. Úgy vélte, hogy a szövegben olvasható „híresztelés” egytől öt évig terjedő büntethetősége kiszolgáltatott helyzetbe hozza a magyar újságírókat.

Talán legfontosabb mondatát a miniszterelnökről fogalmazta meg: „Fizetéses szabadságra küldte a parlamentarizmust.” Ha azt mondta volna, hogy az országgyűlési képviselőket, akkor nem fájna a fejem, mert az bizonyítható. Az ellenzéki politikusok például jó pénzért fogják rosszul érezni magukat. A parlamentarizmusról azonban csak a jövőben derül ki, vajon sikerült-e kiiktatni a hazai közéletből. Amennyiben a jövő hétfőn esedékes összeállításba beveszem e hét egyik legérdekesebb mondatát, esetleg valaki úgy gondolhatja, hogy olyasmit híreszteltem, ami egy valós tényt (az országgyűlés szüneteltetését) hamis színben tüntetett föl.

Nincs kedvem bíróság elé állni. Mert ha elmarasztalnak, minimum egy évet kéne börtönben tölteni. Ha erre valaki azt mondaná, hogy rémálom, tévképzet, ilyesmire senki nem vetemedik a kormányzati oldalon, akkor hadd elevenítsek föl egy már-már feledébe merült történetet. Az első Orbán-kormány is kísérletezett az újságírók megrendszabályozásával. A liberális Magyar Hírlap munkatársa a Nyilvánosság Klub egyik üléséről számolt be az olvasóknak. Megírta, hogy Vásárhelyi Mária médiaszociológus szerint Schmidt Mária történész és miniszterelnöki főtanácsadó rendszeresen betelefonál az RTL Klubba, és változtatásokat kér a Heti hetes című műsorban. Schmidt beperelte a szerkesztőséget,

Minden jogi fórumon veszített, a Legfelsőbb Bíróság (a Kúria elődje) azonban megváltoztatta az ítéletet. Elmarasztalta a Magyar Hírlapot, a szerkesztőség ugyanis olyasmit közölt, aminek az igazságtartalmáról nem győződött meg. A döntés azért hatott életszerűtlennek, mert a bíró elfelejtette tanulmányozni a redakciók működését. Ha a késő délután megrendezett esemény és a lapzárta közti egy-másfél órában az újságírónak nem az a dolga, hogy gyorsan fogalmazza meg a cikket, hanem hogy ellenőrizze a felszólalók szavaiban rejlő igazságtartalmat, akkor bizony a tudósításnak mint műfajnak befellegzett. Az a benyomásom, hogy az immár negyedik Orbán-kormány nemcsak az egyik sajtó-műfajt akarja ellehetetleníteni, hanem a szakmánkat is.    

A teljhatalmú magyar miniszterelnök. (Lendvai L. Ferenc filozófus Orbán Viktorról, Galamus.hu, 2011. július 13.)

Azok vonják kétségbe, hogy le akarjuk váltani a jelenlegi rezsimet, akiknek „megköszönhetjük” Orbánék teljhatalmát és a szélsőjobb megerősödését. (Schiffer András LMP-politikus, Népszabadság, 2013. január 24.)

Még Gyurcsány Ferenc sem bizonyította be, hogy történelmi szerepe több lenne Orbán Viktor teljhatalomhoz juttatásánál. (Horváth Gábor újságíró, Népszabadság, 2015. október 24-25.)

Mit gondol? Ki maga? Teljhatalmú kormányzó vagy király? Maga ennek az országnak a felelős miniszterelnöke. Önnek kutya kötelessége érdemi választ adni ebben a parlamentben, ennek a háznak a falai között. (Harangozó Tamás szocialista politikus Orbán Viktorhoz, atv.hu, 2016. május 9.)

A futball teljhatalmú megszállottja. (Nagy N. Péter újságíró Orbán Viktorról, Vasárnapi Hírek, 2017. június 17.)

Orbán rendkívüli hatalmat épített ki, de ez nem teljhatalom. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Index.hu, 2018. április 3.)

Az Orbán-rendszer teljhatalommal igazgatott nemzeti kánság. (Tóta W. Áprád újságíró, hvg,hu, 2018. szeptember 13.)

 A teljhatalom akkor is tűrhetetlen, ha jó ember gyakorolja. Ha Orbán, akkor kiváltképp. (Kozák Márton szociológus, Élet és Irodalom, 2019. január 13.)

Az új felhatalmazást inkább teljhatalmazásnak nevezném. (Németh Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2020. március 22.)

Az ország teljhatalmú ura. (Kabai Domokos Lajos újságíró Orbán Viktorról, Bekiáltás.blog, 2020. március 30.)

Ha igaz, hogy „A NAT a közoktatás alkotmánya.” (Hiller István volt oktatási miniszter, ATV, 2020. január 21.), vajon miként vélekedjünk Orbán Viktor kijelentéséről: „A közoktatás teljes egészében áttért a távoktatásra.” (Miniszterelnök.hu, 2020. március 16.)? E naptól, hétfő reggel nyolctól nem kell 1,2 millió gyereknek iskolába járnia. A XX. század viszonyait tükröző Nemzeti alaptanterv a szeptember 1-én esedékes bevezetése előtt fél évvel áldozatul esett a XXI. századi digitalizációnak.

Elvileg persze lehetne érvényesíteni a digitális távoktatásban is, gyakorlatilag azonban az oktatásügyi kormányzat nem készült fel az alkalmazására. Ha megjárta is az eszét, az iskolákban lévő mintegy 300 ezer számítógépre építette volna. Csakhogy közbejött a koronavírus-járvány, és a gyerekek elhagyták az iskolákat. Az oktatási kormányzat lépéshátrányba került, elfeledkezett ugyanis az iskola nélküli lehetőségről, az 5,1 millió okostelefonról. Kénytelen tudomásul venni, hogy a magukra hagyott tanárok azt csinálnak a digitális térben, amit jónak találnak. Márpedig túlnyomó többségük rossznak tartja az új Nemzeti alaptantervet. A közoktatásban berendezkedett hatalom maradt megszokott, ha úgy tetszik offline közegében, a közoktatásban dolgozó tanárok pedig áttértek az online életvitelre.  

Nagyjából ugyanez a jelenség játszódott le a nyilvánosság eszközrendszerében, a médiában is. A miniszterelnök azzal győzött 2018-ban, hogy bizalmi embereivel felvásároltatta az offline média jelentős részét, például a megyei sajtót. Majd hogy megszerezhesse a kétharmadot is, a vidéki Magyarországon elodázta a digitális átállást, máskülönben a falvak népe nem maradt volna a hagyományos sajtó bűvkörében. Győzelme azért bizonyult pirruszinak, mert a saját (Médianéző Kft) felmérése szerint is túlsúlyra tett szert ugyan a papír alapú sajtóban, a rádióban és a televízióban, de az online sajtóban az ellenzék 71 százalékával szemben csak 29-et képes felmutatni. Ezt az állapotot Lendvai Ildikó szocialista politikus úgy foglalta össze, hogy „Az internet lett az ellenzék fő kifejezési formája.” (ATV, 2019. szeptember 18.)

Orbán Viktor úgy hosszabbította meg az offline sajtó élettartamát, hogy akaratlanul is kibontakoztatta az online sajtó kritikai szellemét. Az ebből fakadó ellentmondás, hogy ami előnyére vált az országgyűlési választáson, az most növeli hátrányát az online térben. Nemcsak a nyilvánosságban, hanem immár a közoktatásban is.