A legutóbbi napokban Gyurcsány Ferenc jogászkodott, Jakab Péter nyerészkedett, Lendvai Ildikó hiányolt, Vona Gábor népezett, Lengyel László orbánozott, Nagy Feró pedig rokizott. Lefülelt mondatok.

Lakóhelyem, Budakeszi teljesen úgy néz ki, mint egy Rákóczi téri kurva. Mindenki átmegy rajta. (Rab László újságíró az országúti közlekedésről, VárosiKurír.hu, augusztus 22.)

A lufiszoknyás férfiakat nem tudom feledni. (Szénási Sándor műsorvezető az augusztus 20-i kormánypárti felvonulásról, Klubrádió, augusztus 23.)

Mi vagyunk a legnyugatibb keleti nép, és mi vagyunk a legkeletibb nyugati nép. (Vona Gábor vlogger, volt Jobbik-politikus, ATV, augusztus 23.)

A politikus tömegre gyúr. (Bérczes László rendező, Válaszonline.hu, augusztus 23.)

Mi a világot akartuk megváltoztatni, de a világ változtatta meg a rock and rollt. (Nagy Feró rockzenész, Hír TV, augusztus 24.)

Nálunk a közönség nem is szokta látni azt, amin felháborodik. (Sándor Erzsi író, Népszava, augusztus 24.)

Nem állítom, hogy az előválasztás szele végigsöpört az országon. (Németh Péter újságíró, HírKlikk.hu, augusztus 24.)

Mikor lesznek egységes és hatásos közös jelszavaink? (Lendvai Ildikó szocialista politikus az ellenzékről, Facebook.com, augusztus 24.)

Több ellenzéki párt van, mint amennyinek a létezése indokolt. (Ceglédi Zoltán politológus, ATV, augusztus 25.)

Ameddig pénzügyileg megéri nekünk az EU-ban maradni, addig maradni kell. (Trombitás Kristóf publicista, Vasárnap.hu, augusztus 25.)

Karikó Katalint jobb egészségügyi szakembernek tartom, mint Szijjártó Pétert. (Bognár László gerillamarketinges blogger, Facebook.com, augusztus 25.)

Nagy Feró megfordult Csurkáék halálos ölelésében, ám végül Orbán Viktor karjaiban kötött ki. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, augusztus 26.)

A politika újságírónak parkolópálya. (Buják Attila újságíró Kálmán Olgáról, 168 Óra, augusztus 26.)

A politikában nincs szerzői jog. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Facebook.com, augusztus 26.)

Gyurcsány Ferenc legalább Gyurcsány Ferencnek még alkalmas. (Bálint Botond újságíró, PestiSrácok.hu, augusztus 26.)

Annyi optimizmus szoruljon már mindenkibe, hogy ennek az ámokfutásnak egyszer vége szakad. (Tarr Béla filmrendező, Magyar Narancs, augusztus 26.)

Előválasztást lehet nyerni Budapestről, de választást csak vidékről. (Jakab Péter Jobbik-politikus, hvg.hu, augusztus 27.)

A Jobbik támogatását is élvezem. (Dorosz Dávid Párbeszéd-politikus, ATV, augusztus 27.)

A vastörvényt a nagy hatalmú kormányfő sem írhatja át: a kultúra építés, a harc rombolás. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, augusztus 27.)

Ő szeretne önmaga utódja lenni. (Lengyel László politológus Orbán Viktorról, Népszava, augusztus 28.)

Értelmiségiként lett politikus, és politikusként értelmiségi maradt. (Braun Róbert politológus a 75 éves Pető Ivánról, 24.hu, augusztus 29.)

Kevesen tudják róla, milyen jó távolugró volt. Először 1961-ben vagy ’62-ben láttam repülni a ceglédi sportpályán. A nyurga, ifjúsági korból épp kiöregedett fiú 7 méter 20 centit ugrott, ami a korosztályában kiváló eredménynek számított. Később, a négy diploma megszerzése közben már inkább a tanulást szorgalmazta, és politikai karriert csinált a múlt század 80-as éveiben. Az idő tájt a Magyar Atlétikai Szövetséget is elnökölte, és 1984-ben nem szavazta meg, hogy az élsportolóink távol maradjanak a Los Angeles-i olimpiától.

Nem ez volt az utolsó ütközése a hatalmon lévőkkel (a többi kirajzolódik a bejegyzésem utáni összeállításból). Most is ő írta a legalaposabb elemzést a mögöttünk hagyott hét talán legjelentősebb hazai eseményéről, a 2023-ban Budapestre szánt atlétikai világbajnokság megtorpedózásáról. Meggyőzően helyesli a főpolgármester készülő vétóját a tervezett stadionról, ami azért is figyelemre méltó, mert korántsem kívülállóként fogalmazza meg álláspontját. Terjedelmes okfejtése augusztus 27-én látott napvilágot az Újnépszabadság.com-ban. Alapmotívuma ez: „A magyar élvonal színvonala fényévekre van a világ élvonalától.”

Véleményét két mozzanatra építi. Az egyik az, hogy a magyar atlétika élvonala csődöt mondott a tokiói olimpián. Egyetlen pontot sem szerzett (pontok az 1-8. helyezésért jártak volna). A másik mozzanat az utánpótlás helyzete, melyet az U20-as világbajnokság eredményei támasztanak alá. Kétszeres pénzügyminiszterként arra jutott, hogy nem érdemes töméntelen pénzt áldozni az új stadionra, hisz’ két év múlva sem lesz olyan atlétánk, aki esélyes az éremre. Egyetértek vele, ám az esszéjében van még valami, ami nem is annyira vitára, mint inkább kiegészítésre késztet.

Világszerte kiment a divatból a nagy befogadóképességű, nemzeti stadion, amelyben futópálya, távolugró gödör és vizesárok is található. Közel vannak az ülőhelyek a partvonalhoz, hogy a kiváltságosok kigúvadt szemmel nézhessék a focistákat. Mindazonáltal emlékszem, hogy a Népstadionban, egy labdarúgó-mérkőzés szünetében Kuc szovjet hosszútávfutó és a „kis” Kovács miként küzdött a győzelemért. Ennek hatására lettem atléta. A szünetbeli élmény a mai gyerekeknek aligha adatik meg.

Pedig ha 200 milliárd forintot azért költöttek volna a Népstadion helyén felépített Puskás Arénára, hogy ott futni, ugrani és dobni is lehessen, akkor most nem kéne újabb 200 milliárdos beruházás sorsáról vitatkozni a nyilvánosság fórumain.        

Tíz mondat Békesi Lászlóról

Az ország legrangosabb főkönyvelője. (Bertha Bulcsu író, Heti Nemzeti Újság, 1994. augusztus 26.)

Nála van az ország üres pénztárcája. (Bodor Pál író, 168 Óra,1994. szeptember 6.)

Ember még nem látta rezdülni az arcát. Különben hogyan is lehetne pénzügyminiszter? (Hajdu András újságíró, Zalai Hírlap,1994. október 11.)

Békesi atléta, s az atléták célvonalig szoktak küzdeni. Kivéve, ha idő előtt megsérülnek, vagy elgáncsolják őket. (Kupa Mihály volt pénzügyminiszter, Új Dunántúli Napló, 1994. október 21.)

Békesi azt nem viselte el, hogy kétfejű gazdaságpolitika legyen, Horn pedig azt, hogy kétfejű legyen a kormány. (Jánosi György szocialista politikus, MTV, 1995. január 29.)

Úgy látszik, Békesi és a programja közül egyszerre csak az egyik lehet a kormányban. Eddig Békesi volt, most talán a programja. (Magyar Bálint SZDSZ-politikus, Magyar Hírlap, 1995. február 11.)

Tőle nem fogadták el azt, amit utódjától, Bokros Lajostól igen. (Kibédi Varga Sándor újságíró, 168 Óra, 1995. november 7.)

A politikusok táborában a legjobb szakértő, a szakértők világában a legismertebb politikus. (Bozóki András szociológus, Magyar Nemzet, 1997. május 24.)

Párttársai sincsenek elragadtatva attól, hogy állandóan bebizonyítja nekik, mennyire nem értik az alapvető gazdaságpolitikai összefüggéseket. (Stumpf István politológus, Magyar Nemzet, 1997. május 24.)

Meggyőző személyiség, miközben igazi szaktekintély is. (Keleti György szocialista politikus, Népszava, 2009. október 7.)

Gyurcsány Ferenc szerint igen. Más összefüggésben tegnap már idéztem a bejegyzését: „A politikában nincs szerzői jog.” (Facebook.com, 2021.08.26.) Azért térek vissza rá, mert az értelmiségi közmondásnak is nevezett szállóige közjószágnak tekinthető. Meghalljuk, elolvassuk, megbeszéljük; elveszünk belőle, hozzáteszünk valamit. Addig farigcsáljuk, amíg egy híres ember a nevére veszi. Attól kezdve ő mondta.

Az a benyomásom, hogy a hivatalban lévő politikus ki van szolgáltatva a beszédíróinak, és a háttér-emberek gyakran merítenek idegen kútfőből. Leginkább a német nyelvű gyűjteményeket kedvelik, mert a szomszédunkban virágzik a szállóige-szakirodalom. Ezért voltam belátóbb, amidőn kiderült egy Orbán Viktornak tulajdonított mondatról („Légy önmagad, mindenki más már foglalt!”), hogy Oscar Wilde-től származik. Illett a miniszterelnök mondandójához, és el tudom képzelni róla, hogy nem ő választotta ki egy gyűjteményből.

Van azonban egy másik mondata, melynek szintén érdekes az előzménye. 2000 elején elhangzott évértékelő beszédéből emelték ki a tudósítók azt, amit azóta is gyakran emlegetünk. Azért nem idézem, mert ő maga jelentette ki róla: „Azt, hogy ’három gyerek, három szoba, négy kerék’, először egy francia polgári politikus mondta, pedig erőteljesen szociális tartalmú.” (Magyar Rádió, 2000.12.27.) Miniszterelnökünk becsületére válik, hogy legalább utólag kitette az idézőjelet.

Alkalomadtán az ellenzéki politikusok is hajlamosak idegen tollal ékeskedni, apparátus híján azonban be kell érniük önmaguk leleményességével. Például Kunhalmi Ágnes 2017. május 1-én, a városligeti ünnepségen kifejtette, hogy a magyar szocialisták „Olyan országot akarnak, ahol nemcsak megszületni, hanem élni is érdemes.” A hvg.hu tudósítója neki tulajdonította a mondatot, ettől persze a szónok még közölhette a hallgatósággal, hogy nem ő találta ki. Csakhogy 2017. december 9-én ismét beszédet mondott, és az MSZP fővárosi nagygyűlésén erre ragadtatta magát: „Mi, emeszpések olyan országot akarunk, ahol nemcsak megszületni, de élni is érdemes.”

Vastaps fogadta, Molnár Gyula pártelnök pedig megköszönte „Ágnesnek a kiváló gondolatokat”. A gondolat máskülönben Horn Gyulától származik. A volt miniszterelnököt meghívták Nyíregyházára, ahol beszédet mondott, és szabad prédává vált mondata a Kelet-Magyarország 2003. március 29-i számában imigyen látott napvilágot: „Olyan Magyarországot kell teremteni, ahol nemcsak megszületni és meghalni lehet, hanem élni is érdemes.”

A Népszava szerint Karácsony Gergely a fudani egyetemre hivatkozva meg akarja vétózni a 2023-ban megrendezendő atlétikai világbajnokság színhelyét. Keretes anyagban idézte Gyurcsány Ferenc fészbukos megjegyzését is: „A politikában nincs szerzői jog. Örülni kell annak, ha valamely javaslat támogatókra lel.” A purparlét Pápai Gábor rajzolta meg. A budapesti főpolgármestert diszkoszvetőként ábrázolta, akinek helyettese,  Gy. Németh Erzsébet DK-politikus képregényes buborékban hangoztatja: „A dobás 99 %-ban Gyurcsány!”

A Demokratikus Koalíció digitális szócsöve ennél tovább ment. A Nyugati Fény alcímben közölte, hogy „A DK kitalálta, Karácsony villámgyorsan bejelentette, hogy nem lesz atlétikai vb.” Ebből annyi igaz, hogy a főpolgármester gyorsan cselekedett. Nem igaz viszont, hogy nem lesz VB, ezt majd szeptember 1-én dönti el a fővárosi közgyűlés. Az pedig megvizsgálható, vajon ki lépett először. Karácsony Gergely 2019. november 25-én jelentette be, hogy feltételekhez köti a 120 milliárd forintosra tervezett stadion felépítését. Ötpontos javaslatából az egyik, hogy a kormányzat öt évig összesen 50 milliárd forintot fordítson a budapestiek egészségügyi alapellátására, a másik meg, hogy a majdani diákvárosban 4000 személyes kollégiumi hálózatot hozzon létre.

Az első feltételt tejesítették Orbánék, a másodikat a kínai Fudan-egyetem terve elsodorta. Az immár ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek is bejelentkezett főpolgármester legalább tucatszor hozta szóba, hogy megtorpedózza az időközben 200 milliárdosra hízlalt atlétikai stadion tervét. De tételezzük fel, hogy mégis Gyurcsánynak van igaza, és az elsőség a fővárosi DK-frakcióé, amely tegnapelőtt este csakugyan kezdeményezte azt a fránya vétót. Igen ám, csakhogy a főpolgármester dolga beterjeszteni a javaslatot a közgyűlés elé, vagyis Karácsony megkerülhetetlen az ügyben. Ezt kellett volna a nyilvánosság kizárásával jól hangzó kompromisszummá érlelni, közös javaslattá formálni.

Elismerem persze, hogy akkor sem a DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára, sem az MSZP-Párbeszéd kormányfő-jelöltje, Karácsony Gergely nem fordíthatta volna előnyére az egyelőre még csak megelőlegezett vétót. Az eredmény így foglalható össze: az ellenzéki pártok marják egymást, a cicaharc bejárta a nyilvánosság fórumait. Orbán Viktor pedig meglátogathatja kedvenc újságárusát a Józsefvárosban, hogy szemrevételezze az ellenzéki sajtót, és kérhet egy „mezítlábas” kávét.      

Tíz mondat az ellenzéki pártokról

Pipa leszek, ha a kis küzdelmeinkre rámennek a nagy ügyeink. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, budapesti főpolgármester-jelölt, 24.hu, 2019. június 14.)

Kiveri a szemünket, hogy a DK az ellenzék vezető ereje akar lenni. (Török Gábor politológus, Nyugat.hu, 2020. március 6.)

Sokkal kevesebbet kellene személyekről, sokkal többet programokról és politikáról beszélni. (Ungár Péter LMP-politikus, Magyar Nemzet, 2020. június 19.)

Az ellenzéki pártok vadabbul versenyeznek egymással, mint ’18-ban. (Haraszti Miklós volt SZDSZ-politikus, Klubrádió, 2020. augusztus 4.)

Az ellenzékiek a Fidesz nélkül is simán kicsinálják egymást. (Hardy Mihály újságíró, Klubrádió, 2020. augusztus 6.)

Akkor lesz kormányváltás, ha abbahagyjuk a tökölődést a pozíciókról. (Kanász-Nagy András, az LMP társelnöke, Azonnali.hu, 2020. szeptember 1.)

Orbán legyőzéséhez előbb a pártok önzését kell legyőznünk. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Facebook.com, 2021. március 2.)

Bármennyire összefognak, még mindig külön-külön beszélnek. (Hann Endre szociológus, Népszava, 2021. április 17.)

Az ellenzéki együttműködés több helyen is látványosan repedezik. (Mirkóczki Ádám egri polgármester, volt Jobbik-politikus, 2021. Népszava, július 3.)

Elkezdték egymást is enni. (Csintalan Sándor volt szocialista politikus, HírKlikk.hu, 2021. augusztus 15.)

A Múlt és Jövő című könyvkiadó és folyóirat egyszemélyes intézmény. Egy zsidóságát vállaló magyar író figyelemre méltó életműve. Kőbányai János nekrológban akart megemlékezni a nemrégiben elhunyt filozófusról, történészről, publicistáról és politikusról, megakadt azonban. Fölfedezett egy ellentmondást, amelyet a Wikipédia segítségével nem tudott feloldani.

Az a benyomásom, hogy az Orbán-rendszerbe egyre inkább beágyazódott Hankiss Ágnesnél szellemesebben kevesen jellemezték a rendszerváltás utáni közéletet. Ezt találta mondani 1997. július 6-án, a Magyar Televízió képernyőjén: „Nagyobb szégyen, ha egy politikusnak III/III-as kartonja van, mintha szeretője.” Hajdani pályatársa, Kőbányai János szerint jócskán elkanyarodtak az útjaik, most mégse képes úgy búcsúzni tőle, mint szellemi ellenfelétől. Mert van valami, melyet nekünk, a hetven körüli nemzedéktársaknak meg kéne emésztenünk, hogy aztán elmagyarázhassuk a nyilvánosság fórumain. Csakhogy a szócikkek annyira személytelenek, hevenyészettek, szedett-vedettek, hogy nem kényszerítenek bennünket a szembenézésre.

Igaza van, e képet mégis úgy árnyalnám, hogy az általam gyakran használt német és kevésbé gyakran, de használt angol Wikipedia-szócikkek hitelesebbnek hatnak, mint a magyarok. Ráadásul van még egy mozzanat, amely megnehezíti, hogy az elhunyttól való búcsúzás műfaja a virágkorát élhesse. A hagyományos (papír alapú) sajtóra ugyanis még jellemző volt a nekrológ. Ha mondjuk az Élet és Irodalom múlt századi évfolyamait lapozom, akkor a nekrológokból megismerhetőek a Kádár-kor figurái, talán még a folyamatai is. Esetleg épp azért, mert akkor még nem volt világháló és Wikipédia? A nekrológ mintha a digitális sajtó kibontakozásával szorult volna ki a nyilvánosságból.

Félő, hogy leginkább anyagi okból. A gazdaságosságra törekvő kiadóhivatalok megszüntették a külsős honoráriumkeretet, és a szabadfoglalkozású írók-közírók úgy estek el a portréban rejlő korrajz lehetőségétől, hogy a szerkesztőség egyik munkatársa a Wikipédia-szócikkből átmásol néhány lapos információt, és könnyű kézzel rittyent egy cikkecskét. Ezzel magyarázható, hogy az úgynevezett nekrológok egy kaptafára készülnek. A Hankiss Ágnesról megjelentek például kísértetiesen hasonlítanak egymásra a kormánypárti és az ellenzéki sajtóban. Holott akár az is kirajzolódhatott volna belőlük, hogy egy magyar értelmiségi miként lett liberálisból illiberális.                

A hátam mögött kudarcok 40 centinyi halmaza. Az ottani polcon tartom a fénymásoló papírokat. Az A/4-es lapokat nyolcfelé vágom a jegyzeteléshez, csakhogy fekete filctollat használok. Próbáltam hozzá az indiánrót, a fűzöld, a narancssárga, a szürke, a bézs színű papírost. De csak a fehér jött be. Alányomásra, háttérnek való, kiemeli a leginkább kontrasztos színt, a feketét. Vagy fordítva: a fekete alap domborítja ki a fehér betűket.

Ugyanezt a göröngyös utat most járja végig a digitális sajtó. Például a siófoki kézilabda csapat rendszeresen küldi a felkészülési mérkőzésekről írott előzeteseket és beszámolókat. Tegnap este a magyar bajnoktól, a Fraditól elszenvedett vereségről tudósított tárgyilagosan. Mondandóját pedig a számszerű eredményt is tartalmazó táblázattal tarkította - szó szerint. A kezdő hetes névsorát más színnel adta meg, mint a cseresorét. A csapat gerincét kanárisárga alapon fehér betűkkel közölte, a cseresor neveit viszont fekete alapon fehér betűkkel. Az előbbi olvashatatlan volt, az utóbbi olvasható.

Félő, hogy a csapat olyan rendszergazdát alkalmaz, aki nem fogadta meg a színügyekben szakember Gábor János tanácsát: „Az üzenetet a szöveg és a háttér közti kontraszt emeli ki.” Ez a Sign&Display Magazin-ban olvasható, amely gyakran foglalkozik a színezéssel. Sok függ persze attól, vajon mit akar a látványvilágot szolgáltató rendszergazda. Képzőművészeti alkotást vagy olvasható szöveget? A tavaly indult hetilap, a Jelen online változatában is vidám (pasztell) színekkel kecsegteti az olvasókat. Kár, hogy a szöveg alig silabizálható.

Egy szerencsétlen megoldás folytán a szerzők nevét például szürke alapon fehér betűkkel adja közre. A vezetéknév épp csak olvasható, a vékonyított keresztnév azonban már homályba vész. Holott Lakner alapos politikai elemzésekkel véteti észre magát, és van egy riporter Ónody-Molnár meg egy publicista Ónody-Gomperz, a Tóthokról és a Szabókról nem is beszélve. Csupán Tamás Ervin részesült ama kiváltságban, hogy a nevét kontrasztos színek domborítják ki. A vezetéknevét fehér alapon fekete betűkkel szedték, és a keresztnevét nem vékonyították el.

A nyomdászok ezt a titkot már néhány száz esztendeje tudják. Bíró Miklós pedig 1936-ben, tehát 85 éve kiadott Nyomdászati lexikon-jában szócikket szentelt a színek közti szembeötlő különbségnek, annak a fránya kontrasztnak. Abból indult ki ugyanis, hogy az olvashatóság fontosabb, mint a látvány.

Az egyik olvasó elégedetlen a tegnapi okfejtéssel. Szerinte a miniszterelnök Oscar Wilde-től „kölcsönzött” szállóigéje kimeríti a plágium fogalmát. Oly régen foglalkozom szállóigékkel, hogy kerülöm a mondatkölcsönzés latin kifejezését. Ha utánajárunk egy szellemes és ütős mondatnak, akár két és fél évezredet is mehetünk vissza az időben.

Az ókori görög kultúrában vagy a rómaiban kimondta valaki, majd az aforizma eljutott a középkori kolostorokba, innen terjedt tovább a francia szalonokba, ahonnan német közvetítéssel kötött ki nálunk. Ekkor jött Molnár Ferenc. A New York kávéház „mélyvizében” belehallgatott a beszélgetésekbe, és ha jó mondatot hallott, följegyezte a kaucsuk ing-kézelőjére. Ezzel búcsúzott az asztaltársaságtól: „Mától kezdve én mondtam.” Magánemberként nem villogott vele, hanem beleírta a színdarabjába. Még a komornyikot is egyénítette vele, hogy az egymondatos epizodista is tapsot kaphasson.

Csínján bánnék az elsőséggel. A szállóige szájról szájra terjed, elvesznek belőle, hozzá is tesznek, és a kikristályosodott mondatot a legismertebb használója veszi a nevére. Attól kezdte ő mondta. Például a 168 Óra legutóbbi számában Buják Attila a szombathelyi előválasztással foglalkozott. Miközben a DK-s Czeglédy Csaba és az LMP-s Ungár Péter küzdelmét érzékeltette az ellenzéki képviselő-jelöltségért, tollából kicsúszott e mondat: „A politika társasági műfaj.” Ha beírom a keresőbe, a monitoron feltűnik Medgyessy Péter kijelentése 2008-ból: „A politika társas műfaj.”

Plagizált a kitűnő politikai szakíró? Még akkor sem, ha esetleg fölsejlett neki, hogy a volt miniszterelnök valaha mondott ilyesmit. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy korántsem Medgyessy Péter volt az első, aki társas műfajnak nevezte a politikát. Találnánk politikust, aki aki néhány száz éve már tűnődött azon, hogy magányos emberek ritkán formálják a politikát. A bejegyzés utáni összeállításban azért idézem az akkor még csak miniszterelnöknek készülő Medgyessy Péter másik mondatát is, mert kibontakozik belőle, hogy miként értelmezi a későbbi, immár lecsupaszított bon mot-ját.

A második érvem az, hogy Medgyessy társas műfajról értekezett, Buják pedig társaságiról. A kettő nem ugyanaz. A politikusé a pártban folytatott tevékenységre vonatkozik, az újságíróé inkább a tágabb értelemben közéletnek nevezett politikára. Például a kávéházi asztaltársaságokra, uram bocsá’: a szombathelyi talponállókban iszogatók beszélgetéseire is.            

Tíz mondat a politika műfajáról

A politika kifejezetten az a műfaj, ahol nem lehet hazudni. (Fodor Gábor Fidesz-politikus, Zalai Hírlap, 1993. április 7.)

A politika nem a szeretet műfaja. Szeretni az embereket kell, a politikai társakkal meg együtt kell dolgozni. (Medgyessy Péter volt pénzügyminiszter, Tolnai Népújság, 2001. április 13.)

A politika kegyetlen műfaj. Egy rossz mondat se marad büntetlenül. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Népszabadság, 2006. április 21.)

A politika társas műfaj. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök, ATV, 2008. április 6.)

A politika nem a memória műfaja. (Heller Ágnes filozófus, 168 Óra, 2010. január 28.)

A politika nem spekulatív, hanem tapasztalati műfaj. (Orbán Viktor miniszterelnök, YouTube.com, 2014. július 26.)

Az álmodozás a politikától távoli és nem veszélytelen műfaj. (Boross Péter volt miniszterelnök, Heti Válasz, 2017. szeptember 14.)

A politika orális műfaj, és ebben én vagyok a legjobb. (Kelemen Anna felnőttfilm-színésznő, Facebook.com, 2018. február 20.)

A politikát értelmiségi műfajnak tekintem, de kihalófélben vagyok. (Lázár János Fidesz-politikus. 444.hu, 2018. május 16.)

A politika társasági műfaj. (Buják Attila újságíró, 168 Óra, 2021. augusztus 19.)

Földiák Andrással fél évszázada ismerjük egymást. Egy szakági szakszervezet első embere, aki tegnap, éjfél körül szólt hozzá a bejegyzésemhez. Augusztus 21-én föltettem egy szállóigét a fészbukos üzenőfalra, és a miniszterelnököt idéztem, aki ezt mondta: „Légy önmagad, mindenki más már foglalt!” András kérdése: „Ezt most miért idézted? Ezt Oscar Wilde mondta szó szerint.”

Az értelmiségi közmondások figyelemre méltó sajátossága, hogy szájról szájra szállnak. Elveszünk belőlük, hozzájuk is teszünk, majd egyszer csak egy közismert embernek tulajdonítjuk a kikristályosodott szöveget. Van abban persze némi pikantéria, hogy miközben Orbánék most támadást indítottak a homoszexuálisok ellen, a miniszterelnök hajdanában épp egy saját neméhez vonzódó írótól vett kölcsön mondatot. A szállóige eredetiben így hangzott: „Be Yourself. Everyone Else is Already Teken.” Ha felelőst keresünk, inkább Orbán Viktor beszédírójának rónám föl az idézőjel nélküli idézést.

Annyit mégis megérdemel az ügy, hogy azt firtassuk, vajon a jelenlegi miniszterelnök milyen körülmények között vette szájára a szállóigét. A Népszabadság 2003. augusztus 21-i számából idéztem. De a Magyar Hírlapból is idézhettem volna, ugyanezen a napon ugyanis így jelentette meg: „Augusztus 20. azt üzeni a magyar nemzetnek, hogy légy önmagad, mindenki más már foglalt.” Az ünnepnapon akkor sem jelentek meg az újságok, másnap azonban beszámoltak a politikusok beszédeiről. Orbán augusztus 19-én, több mint egy évvel a választási vereség után és nem egészen egy évvel az uniós felvétel előtt állt fel a Professzorok Batthyány Köre és a Szabad Európa Központ pódiumára.

Idézte a filozófus Ortegát és a politikus Churchillt, a két világháború közti Magyarországról pedig a kultúrpolitikus Klebelsberg Kunót és a történész Hóman Bálintot. Kereste a szellemi gyökereit, és igyekezett minél többet átmenteni a legerősebb ellenzéki párt, a Fidesz uniós elképzeléseiből. Okfejtéséből kirajzolódik, hogy az Oscar Wilde-tól kölcsönzött szövegre hegyezte ki a mondandóját. Íme, az utolsó néhány sor az Orbánviktor.hu honlap alapján: „Merjünk magyarok lenni a gazdaságban, a közéletben, a határon túli magyarok ügyeiben és a szellemi életben is! Ha merünk magyarok lenni, akkor sikeresek is lehetünk. Meggyőződésem szerint augusztus 20. ma azt üzeni a magyar nemzetnek, hogy légy önmagad, mindenki más már foglalt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.”

A legutóbbi napokban Orbán Viktor szentelt, Varga Judit kitartott, Márki-Zay Péter és Friss Róbert orbánozott, Jakab Péter demetermártázott, Rákay Philip jakabozott, Puzsér Róbert pedig okostelefonozott. Lefülelt mondatok. 

Szebb karrier a kitörés, mint a betörés. (Révész Attila kisvárdai sportigazgató a hátrányos helyzetből érkezett fiatal focistákról, Index.hu, augusztus 15.)

Várunk szeretettel. (Jakab Péter Jobbik-politikus Demeter Márta LMP-politikushoz, Facebook.com, augusztus 15.)

Én matematikai és logikai alapon le tudnám váltani Orbán Viktort. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, miniszterelnök-jelölt, Facebook.com, augusztus 16.)

Választás jön az uradalomban. (Magyari Péter újságíró, 444.hu, augusztus 16.)

Érdekes egy ellenség, ami nélkül felkopna az állunk. (Szele Tamás újságíró az Európai Unióról, Zóna.hu, augusztus 16.)

Ha a kormány ilyesmiket fontolgat, akkor elment az esze. (Róna Péter közgazdász a Huxitról, ATV, augusztus 17.)

Akire rámutatnak, bűnös. (Föld S. Péter újságíró a magyar tálibokról, HírKlikk.hu, augusztus 17.)

Átsminkelt a Parízeushoz. (Pilhál György újságíró Demeter Mártáról és Jakab Péterről,  Magyar Nemzet Online, augusztus 17.)

Ahogy anno Kádár János mondta: „Kis párt leszünk, de tisztességes.” (Huszti Andrea ISZOM-politikus, Mandiner.hu, augusztus 18.)

Az ellenzéki választó arról dönt, akiről már döntöttek. (Szöllősi Györgyi műsorvezető az előválasztást megelőző egyezségekről, ATV, augusztus 18.)

A mai ellenzék minden árnyalata egyszerre szeretne látszani. (Csillag István volt gazdasági miniszter, Újnépszabadság.com, augusztus 18.)

A kormány mindig kitart az emberek döntése mellett. (Varga Judit Fidesz-politikus, igazságügyi miniszter, Facebook.com, augusztus 18.)

Orosz igában dolgozik magyar közpénzen. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász az Orbán-kormányról, 168 Óra, augusztus 19.)

Az Orbán-rendszert ne értékeljük túl azzal, hogy korszaknak nevezzük. (Friss Róbert újságíró, Népszava, augusztus 19.)

Kistelepülésen közismerten a legnehezebb ellenzéki szavazónak lenni. (Molnár Zsolt szocialista politikus, Magyar Narancs, augusztus 19.)

Híres gasztronáci. (Rákay Philip publicista Jakab Péterről, Pesti TV, augusztus 19.)

Egy NER-káder súlyát mennyire határozza meg, hogy mekkora marhaságokat mondatnak vele? (Tanács István újságíró az ünnepi beszédekről, Facebook.com, augusztus 20.)

Most már csak az okostelefonok tudnak fejlődni. (Puzsér Róbert publicista a Nyugat alkonyáról, Magyar Hang, augusztus 20.)

Nem nekünk áll a zászló se itt, Európában, se máshol a világban. (Raskó György agrár-közgazdász a demokratákról, Újnépszabadság.com, augusztus 21.)

A jogállam nem bosszúállás a diktatúráért, hanem a normális állapot helyreállítása. (Fleck Zoltán jogszociológus, Népszava, augusztus 21.)

A körülötte lévő kommunista felhang eltűnt, maradt Szent István. (Orbán Viktor miniszterelnök augusztus 20-ról, Magyar Rádió, augusztus 22.)

Egyik kollégám barátilag kérte számon, vajon miért adok kommunikációs tanácsokat azoknak a fránya közéleti személyiségeknek. Tegnap Dobrev Klárának, korábban pedig a miniszterelnöknek. Nem adok. A Médianaplót kommunikáció szakos diákoknak írom, akik négy-öt évtizednyi újságírás után sok millió forintot veszíthetnek, ha nem tanulnak meg élő adásban beszélni (beszélgetni). Ha tűnődöm is egy-egy politikus stílusáról, csupán arra hívom föl a figyelmet, hogy a rögtönzés hevében milyen hibaforrásokat érdemes kerülni.

A műsorvezetők közül például Krug Emília őzik. Mielőtt belekezd az eszmefuttatásba, nyög egyet. A momentumos politikusok külföldi egyetemekről jöttek haza. Mielőtt megtalálják a témájukhoz illő szót, azt mormolják előkelően, hogy „am”, ami az angolban a magyar nyögést váltja ki. A miniszterelnökünk reggeli interjúiról az idén eddig kétszer tűnődtem. 25 percig tartanak, és először 24-szer, másodszor 34-szer krákogott. Ma reggel, a Vasárnapi Újság című rádióműsorban viszont csak ötször. Aligha olvasta a bejegyzéseimet, amelyeket egyébként se neki szántam. Arra gyanakszom inkább, hogy elmúlt a légúti betegsége. De van egy másik feltételezés is.

Az interjú elejét a koronavírusnak szentelte. A legutóbbi másfél évben olyan sokat beszélt a járványról, hogy álmából fölébresztve is zökkenőmentesen fűzné egymáshoz a szavakat. Ezzel magyarázható, hogy egyszer se krákogott bele. Következett a munka, a gazdaság és a pénz megannyi összefüggése. Rejlenek benne buktatók. Amit tegnap mondott róluk, nem föltétlenül érvényesek ma, különösen akkor, ha nem bonthatja ki a valóság minden szeletét. Érthető, ha a gondolatmenetbe négyszer krákogott bele. Végül az afganisztáni fejleményekről fogalmazta meg az álláspontját. Új téma, melyből egy régi, már-már lejáratott téma is adódik, az újabb migránsválság. Belekrákogott hát az afgán helyzetbe, megúszta azonban krákogás nélkül a menekült-kérdést.

A cirákolásnak, harákolásnak, hertyegésnek, kerregésnek is nevezett krákogásnak két funkciója van. Az egyik valaminek a helytelenítése. Bár Orbán Viktor esetében mégis inkább a másik, hogy amit már vagy százszor elmondott, kifejtett, ma reggeli kifejezéssel élve „rácsomózott” a lelkünkre, ahhoz nem kell keresnie a szavakat. Amikor viszont egy bonyolult vagy új témához keresi a megfelelő szavakat, akkor bizony köszörüli a torkát. Ezúttal olyasmikről beszélt, amelyek alig tették próbára a légúti rendszerét.