Hajnalban, négy és öt között ismerős hangra ébredtem. Éjfélkor nyitva felejtettem a Klubrádió kényszerű digitalizálódása után vásárolt online készüléket. Cserhalmi Imre orgánumára ismertem, a bulvárról elmélkedett a 89 éves újságíró. Szerinte nem föltétlenül azonos a „szeméttel”. Mondandóját így foglalta össze: „Ahol nagyon sokan esznek, azt kéne javítani.”

Az unokáimtól tudom, hogy az iskolai étkeztetés nem a konyhakultúra magasiskolája. A nevetséges állami normatívából nem telik ízletes ebédre. Ettől függetlenül igaza van a veterán újságírónak: valaha a tömegeknek szánt bulvár-újságírás nem a silányság jegyében indult. Az Amerikába özönlő bevándorlók tájékoztatására rossz minőségű papírra nyomtatták azt a néhány száz szót, amelyet az angolt rosszul beszélőknek szántak. A francia boulevard kifejezést akkor még nem is használták a sajtóban. Ehhez ki kellett alakítani a városok sugárút-rendszerét.

A közlekedési csomópontokon rikkancsok fillérekért árulták a rikító színekkel nyomott és rikító szalagcímekkel ellátott újságokat. A múlt század közepén a szocialista bulvárnak nevezett Esti Hírlap hatvan fillérbe került. Budapesten dél körül már rikoltozták az aluljárókban. Hozzánk, Kecskemétre délután négykor érkezett, és a főutca végén található szobor, az úgynevezett Vasmarcsa tövében felállított alumínium házacskában adtak túl rajta. Cserhalmi Imre szerint a XXI. században változott meg a funkciója. A politikusok megérezték benne a szavazatszerzés kézenfekvő eszközét.

A nyilvánosság első számú kedvezményezettjei, a miniszterelnökök közül Medgyessy Péter nem volt érzékeny a bulvárra, de az uszodajárása és a kubai kiruccanása vonzotta a bulvárt. Gyurcsány Ferenc szerette volna a nyilvánosságban hasznosítani a futószenvedélyét, de olyan csúnyán szedte a lábát, hogy a kommunikációs stábja lebeszélte erről. Maradt neki az ártalmatlanabb főzés. Bajnai Gordon nem írta be nevét a magyar bulvár legújabb kori történetébe, csak elismerte a létjogosultságát. Orbán Viktor azonban elég régen gyakorolja a hatalmat ahhoz, hogy kiderüljön: nincs ellenére.

Bizalmi emberével, Rogán Antallal nem az a baj, hogy egyénileg használja ki a bulvárban rejlő lehetőségeket. Ő irányítja a kormányzati propagandagépezetet, és a bulvár hatáselemek ellensúlyozzák a politikai üzenetek egyhangúságát, szükségszerű sulykolását. A frontszolgálatos újságírók ilyenkor írják meg a századik cikket is Szabó Zsófi és Shane Tusup flörtjéről, hogy maradjon azért olvasója az államilag bekebelezett sajtónak.      

Tíz mondat a bulvárról

A bulvárlap olyan, mint a hamburger: tömegcikk. (Ómolnár Miklós újságíró, Magyar Nemzet, 2003. március 29.)

Nagy különbség van abban, hogy ki hogyan gondolkodik a bulvársajtó szerepéről. Aki ezt nem fogadja el, afölött eljárt az idő. (Rogán Antal Fidesz-politikus, Magyar Narancs, 2007. február 15.)

Most éppen a bulvársajtó elvárásaihoz igazodva politizál. (Tóth Gy. László politológus Rogán Antalról, Barikád.hu, 2007. november 20.)

A magyarországi bulvár működése példa nélküli. Ugyan bulvár és ízléstelenség mindenhol van, de másutt a személyiségi jogokat tiszteletben szokás tartani. (L. Simon László Fidesz-politikus, Magyar Narancs, 2010. december 9.)

Ha a bulvárnak kinyitod a bejárati ajtót, nem áll meg az előszobában. (Rogán Antal Fidesz-politikus, Mozgó Világ, 2011/november)

A bulvár arra mindenképpen jó, hogy nem politikusi szerepben is megmutathassuk magunkat. (Szijjártó Péter Fidesz-politikus, FN24.hu, 2012. szeptember 18.)

A bulvár sem hazug, egyszerűen nagyobb tömegeket érdeklő módon beszél valamiről. (Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója, 168 Óra Online, 2017. október 16.)

A politika bulvárosodott, a bulvár pedig elkezdett politizálni. (Kéri László politológus, ATV, 2017. október 17.)

A KESMA húzótermékei megtestesítenek mindent, amivel szemben egy keresztény, konzervatív rendszer elvileg meghatározza magát. (Borbás Barna újságíró, Válaszonline.hu, 2019. február 6.)

Ahol nagyon sokan esznek, azt kéne javítani. (Cserhalmi Imre újságíró, 2022. november 26.)

Az elmaradt péntek reggeli interjú helyett a miniszterelnök külsejéről tűnődnék. A nyilvánosság első számú kedvezményezettjének szinte nincs is olyan porcikája és ruhadarabja, mely ne került volna szóba asztaltársaságokban vagy a rádió- és tévéstúdiókban. Mostanában leginkább a magyar-görög válogatott labdarúgó mérkőzésén viselt sáljával foglalkoznak. Aligha volt olyan magyar politikus, akinek a stólája ennyire izgatta volna az értelmezők fantáziáját.

Miniszterelnökünk csaknem három és fél évtizede politizál. Láttuk érettségi tablóján a serkenő bajuszát. Idén nyáron az adriai szigeteken kinőtt szakállát. A kezdetben oldalt, majd idősödvén a középen elválasztott haját. A szájsarokba ki-kihelyezett nyelvét, amelyről az amatőr ideggyógyászok gyártottak hátborzongató elméleteket. A peckesnek ható járását. A zsebre vágott kezét. A kétségkívül rosszul szabott és humoristák által is emlegetett nadrágját. S most az a fránya sál borzolja a kedélyeket, a Nagy-Magyarország térképpel. Közepén a Trianonban körülhatárolt rész, amelyben tengődünk.

A B-középnek tett gesztust provokációnak tartják a környező országok külügyminiszterei. A világsajtóban is téma, a hazai nyilvánosság fórumain pedig napok óta erről vitatkoznak a hírmagyarázók. Nincs ebben semmi meglepő, elvégre Orbán Viktor a szemünk előtt változott karcsú, bár már akkor is erős csontozatú fiatalemberből hatvanhoz közeledő, pocakos nagyapává. Mi is változtunk persze. Például a történelmi Magyarország térképét én is föltettem a dolgozószoba falára, amikor még nagyobb lakásban éltem.

Apám a zöldhatáron szökött át Dél-Erdélyből Észak-Erdélybe, hogy ne román, hanem magyar katonaként vegye ki részét a második világháborúból. A szüleim Kolozsvárott ismerkedtek meg, ez azonban hál’istennek senkit sem érdekel. Nem járok ugyanis focimeccsre, nem lapogatom a válogatott rekorder Dzsudzsák Balázs vállát, és a VIP-páholyból sem integetek a fekete egyenruhás ultráknak. Nyilvános szakmámból, az újságírásból legföljebb arra telik, hogy e bejegyzés utáni összeállításban sorra vegyem Orbán Viktor nagy hírre vergődött ruhadarabjait.

Feltűnt, hogy a keret mellényes. Kirajzolódik belőle, hogy a kormányzásra készülő politikusból miként lett védőőrizetben lévő, korlátozott mozgású államférfiú. Aki egy számmal nagyobb zakót visel, hogy ne tűnjön fel az alatta rejlő golyóálló mellény. Poénnak soványka ugyan, de  ideírom: ezért az életútért nem irigylem a miniszterelnökünket.

Tíz mondat Orbán Viktorról

Mellényes öltönyben jobbról előz. (Miklós Gábor újságíró, Népszabadság, 1997. június 14.)

Szenteskedő szittyayuppi fazont alakított kormányzása négy évében. (Andrassew Iván újságíró, Népszava, 2003. december 22.)

Ezúttal vidéki tiszttartónak öltözött. (Farkasházy Tivadar újságíró, Hócipő, 2006. február 1.)

Előttünk áll Orbán Viktor elváltoztatott külsővel, a falusi „elviszpreszli’ jelmezében. (Debreczeni József közíró, Orbán-monográfus, Népszabadság, 2006. március 11.)

Egyre inkább olyan, mint egy zalai dzsentribe oltott Kádár János. (Mong Attila újságíró, hvg.hu, 2012. szeptember 10.)

Ha protokollosa lennék, bevarratnám a zsebét. (Nagy N. Péter újságíró, Népszabadság, 2013. február 25.)

Orbán Viktor időnként beöltözik családapának. (Tóta W. Árpád újságíró, hvg.hu, 2013. július 31.)

Orbán belenőtt a nadrágba, viszont kinőtte az országot. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, 2018. július 28.)

Rogyasztott pantalló. (Fábián András publicista, Újnépszabadság, 2021. szeptember 29.)

Még óvodába is golyóálló mellényben megy. (Szabó Tímea Párbeszéd-politikus, ATV, 2022. március 21.)

Hazajöhetne. Nem tudom, mit keres ott, az araboknál. (Orbán Viktor miniszterelnök, Facebook.com, 2017. július 3.)

Az elvándorlók közül a miniszterelnök csak egynek mondta személyesen, hogy gyere haza, jó dolgod lesz itt. (Koncz Tamás újságíró, Magyar Nemzet, 2017. július 15.)

Már borítékolható, hogy se legenda, se példakép, se rendes focista nem lesz belőle. (Fekő Ádám újságíró, Zoom.hu, 2018. szeptember 4.)

Sajnálom, hogy annak idején nem maradt Eindhovenben. Mekkora futballista lehetett volna belőle. (Rubold Ödön színész, FourFourTwo.hu, 2019. július 29.)

Már régóta egy pénzkeresésre szakosodott celeb. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2020. május 6.)

Dzsudzsák jól megnézi, milyen erszényt mutatnak fel. (Kereszty András újságíró, Újnépszabadság.com, 2020. május 29.)

Egy vérből valók vagyunk. (Szebeni István műsorvezető, Facebook.com, 2020. szeptember 22.)

Dzsudzsák Balázs nem futotta be azt a karriert, amelyre hivatva volt. (Thury Gábor újságíró, Nemzeti Sport Online, 2020. szeptember 23.)

Egyes számú futballcelebünk. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, 2020. szeptember 25.)

A pályán kívül is vezéregyéniség volt. Pontosan olyan, amilyennek a nemzeti tizenegy kapitányát képzeljük. (Constantinovits Milán újságíró, Mandiner.hu, 2022. november 24.)

Az országgyűlési többség elfogadott egy törvényt, amelyet a parlamenti kisebbség Lex megdöglesz-nek titulált. A szociálpolitikát átlagosnál jobban szorgalmazó LMP egyik politikusa ki is kelt a jogszabály embertelensége ellen, mondván, hogy „Segíts magadon, az állam nem segít!” Utánanéztem a már-már közhellyé koptatott szólásnak, miszerint „Segíts magadon, az Isten is megsegít!”, és fölmerült, hogy minek is nevezzük. Szállóigének vagy közmondásnak?

Karcsa bodrogközi település, 1820 lakosa 1986-ban ünnepelte az alapítás nyolcszázadik évfordulóját. A honismereti kör vezetője, Nagy Géza tanár ebből az alkalomból írta meg a Karcsai szólások című dolgozatot, amelyet az ELTE magyar nyelvtörténeti tanszéke tudományos teljesítménynek ismert el. A szerző osztályozta a szólásokat, és az Isten fogalmához köthetők között tűnt fel az imént idézett, amelyet úgy értelmezett, hogy „ha nem dolgozol, hiába imádkozol”. Elfogadható érvelés, bár a bejegyzésem utáni összeállításban akad másféle is, például egy debreceni újságíróé.

Azért vagyunk bajban a szólás műfajával, mert a közmondás és a szállóige között van átjárás. Egyik legismertebb kutatója, Alexander Bernát szerint a közmondás a nép szállóigéje, a szállóige pedig az értelmiség közmondása. Esetünkben vannak, akik a „Segíts magadon, Isten is megsegít!” mondatot a Bibliából eredeztetik. Található is benne efféle utalás, mégis az a benyomásom, hogy leginkább Benjamin Franklin nevéhez kapcsolható. Az amerikai polihisztor csaknem végigélte a XVIII. századot, és bibliaolvasóként gondolta tovább az utalást, amely elszakadt tőle, mert népi bölcsesség lett belőle.

Napjainkban politikusok használgatják. A rendszerváltás utáni évtizedben gyakrabban hozták szóba, elvégre foglalkoztatta őket, vajon a kapitalizmusban miként jutalmazható az öngondoskodás, és az állam mit kezdjen azokkal, akik képtelenek önmagukról gondoskodni. A franklini szállóigéből lett közmondás fogalmi készletébe vonták Amerikát, Bukarestet, Brüsszelt, a büdzsét (az állami költségvetést), az Európai Uniót, Magyarországot, a magyar, a román és a szerb államot, a Nyugatot, a piacot és általában a tekintélyt. Aztán a XXI. században mintha elvágták volna.

Az állam mintha visszavonult volna, a kormányok mintha egyre kevésbé ellentételeznék, méltányolnák az adófizető polgárok erőfeszítéseit. Az ötödik Orbán-kormány ezt a folyamatot foglaltatta most kétharmados országgyűlési többségével törvénybe.   

Tíz mondat egy szólás változásairól

Segíts magadon, és Amerika is megsegít! (Pető Iván SZDSZ-politikus, Népszabadság, 1990. január 10.)

Ha szlogennel akarom megfogalmazni, hogy „Segíts magadon, az Isten és megsegít!”, akkor az Isten itt az állam, a tekintély. (Gerő András történész, Mozgó Világ, 1991/4.)

Segíts magadon, és a büdzsé is megsegít! (Kupa Mihály MDF-politikus, pénzügyminiszter, Élet és Tudomány, 1992. május 6.)

Segíts magadon, és az EU is megsegít! (Békesi László szocialista politikus, pénzügyminiszter, Kisalföld, 1994. november 9.)

Segíts magadon, a Nyugat is megsegít! (Horn Gyula szocialista politikus, miniszterelnök, Hajdú-bihari Napló, 1997. május 30.)

Segíts magadon, és a piac is megsegít! (Tatár Imre újságíró, Magyar Nemzet, 1996. június 8.)

Segíts magadon, és majd a tőled nyert pénzzel az állam is megsegít a belátása szerint téged és esetleg másokat is! (Lajber Gyula szabadkai újságíró, Magyar Szó, 2000. szeptember 2.)

A Segíts magadon! szólás azt is jelenti: ne kockáztasd, hogy bajba kerülsz, és másnak jóindulatán múlik, hogyan éled túl. (Szabó Katalin újságíró, Hajdú-bihari Napló, 2010. május 3.)

Segíts magadon, és megsegít Brüsszel, megsegít Magyarország! Segíts magadon, és akkor Bukarestben is tudsz kicsikarni támogatásokat! (Markó Béla költő, az RMDSZ elnöke, Új Magyar Szó, 2011. június 21.)

Segíts magadon, az állam nem segít! (Kanász-Nagy Máté LMP-politikus, Index.hu, 2022. november 21.)

Elvárom, hogy a csapat felszántsa a füvet. (Népszava, 1993. augusztus 28.)

/Hol tart a Vasas?/ A berezelés stádiumában. (Mai Nap, 1993. október 16.)

/Orbán Viktorról/ Ha nem adja politikára a fejét, akár NB I-es futballista is lehetett volna. (Dunaújvárosi Hírlap, 2001. július 5.)

1988-ban, a futball kapcsán ismerkedtem meg Orbán Viktorral, és azóta nagy szimpatizánsa és csodálója vagyok. (Hetek, 2003. május 16.)

Nálam nagyobb vagányt vagy csibészt nem hordott hátán a Föld, de a futballért mindenre képes voltam. (Nemzeti Sport, 2005. január 11.)

/A fekete bőrű idegenlégiósokról/ Épp hogy lejöttek a fáról Afrikában, és már hozzák is őket. (Sport TV, 2007. július 12.)

Mindenki tudja rólam, hogy kemény jobboldali vagyok. (Playboy, 2009/6.)

Épülnek a stadionok, és ahelyett, hogy fejlődne a futballunk, egyre hátrébb és hátrébb kerülünk. (Nemzeti Sport, 2014. szeptember 13.)

/A mai focistákhoz/ Lehet, hogy már több a dohány, de a szívetek kevés. (Index.hu, 2018. január 11.)

Mi, magyarok a futballra születtünk.  (M4, 2019. november 14.)

Aki nyilvános szakmát művel, és van mondjuk ezer digitális ismerőse, az jobban teszi, ha a születésnapján szabadságolja magát. Máskülönben nem volna képes külön-külön mindenkinek megköszönni az egyszavas, tő- vagy körmondatos üdvözletet.

Reggel hét van, és több mint egy órája érkezett az első köszöntés Kiskunhalasról. A szerzője újságíró, költő, dalszövegíró, egy rockzenekar szakállas arca és füstös hangú énekese. A szegények könnyűzenei műfajára, a bluesra termett előadót a kilencvenes években ismertem meg, egy jó ízű beszélgetésen. A helyi nyilvánosság meghatározó embereivel üldögéltünk egy kifogástalan konyhájú csárdában. Azóta tudom róla, hogy zenél is, de csak most, a mellékelt stúdiófelvétel hallatán döbbentem rá, hogy fölvenné a versenyt bármelyik országszerte ismert előadóművésszel.

Egyike ama százaknak, akik tőlem balra ültek. Jobbkezes vagyok, és csak így láthattak rá a kéziratukra. Lusta szerkesztőként azonnal elolvastam, hogy ne kelljen még egyszer kézbe venni. Aztán vagy visszaadtam, vagy küldtem a nyomdába. Akinek visszaadtam, az persze dühöngött, ám elég sokan rehabilitáltak. Elvégre nem kellett hetekig várniuk a kézirat sorsára, és más újságnál jobban jártak vele. A szerzők mellett tanultam meg értékelni a szavakból összerakott mondatokat.

Az első két évtizedben megelégedtem azzal, hogy ha mások kéziratában találtam egy-egy érdekesnek ígérkező mondatot, akkor azt mondtam a szerzőnek: mit szólna, ha úgy fogalmaznánk meg, hogy… Egyik sem tiltakozott. Szerkesztőként éreztem rá a jó mondat ízére, és szerzőként is kezdtem odafigyelni a szavak rendezésére. A befejezett kéziratokban olykor rácsodálkoztam egy-egy jobb mondatra, mert nem gondoltam, hogy tőlem is telik ilyesmire. Az alkotáslélektani jelenséget meg is beszéltem Bodor Pállal, a jó mondatok koronázatlan királyával.

Öreg barátom elmesélte, hogy ő sem fejtette meg a titkot, azt viszont megtapasztalta, hogy írás közben okosabban vagyunk önmagunknál. A jó mondat ismérve, hogy íratja magát velünk. Azóta eltelt újabb három évtized, és összegyűlt vagy kétszáz gondolatom, amelyek másoknak is feltűntek. A világhálós üzenőfalon versenyeztettem meg őket, és csak azokat vettem föl a szállóige-gyanús mondatok közé, melyek a digitális ismerősöktől több szavazatot kaptak, mint a másokéi.

Ezekből választottam tíz személyest, amelyek alighanem kiadják egy immár elég hosszúra nyúlt élet összegzését.      

Tíz mondat egyes szám első személyben

Az egyetemen polihisztornak számítottam. Csak később lettem szakember.

Az első feleségem zsidó volt, a második félig az. Megígértem magamnak, hogy a harmadik félig keresztény lesz.

Fölöttem már nincs senki, megtanultam hát uralkodni magamon.

Végre van kire szavazni. Azt a pártot választottam, amelyben nincsenek politikusok.

Azért szerencsésebb a lakájmédia kifejezés, mert a lakájsajtót mindig lakásajtónak olvasom.

Nem az emberektől félek, hanem a bennük rejlő állattól.

A hatalom édes. Azért nem kóstolom meg, mert cukorbeteg vagyok.

A hajdani osztálytársaknak már nem jó egészséget, hanem jó betegséget kívánok.

Régebben azért írtam könyveket, mert volt mondandóm a világról. Most meg azért írok, hogy legyen mit dedikálni az orvosoknak.

Az Alzheimer Caféban voltam, és elfelejtettem fizetni.

Elmulasztottam a felújított Csatt első adását. A régebbi ordítozások nem csináltak kedvet hozzá. Amit tegnap este hallottam, abban is akadt ordibálás, különösen akkor, ha Gajdics Ottó kieresztette a hangját, de az új műsorvezető, Egri Viktor elfogadtatta a meghívottakkal, hogy jobban járnak, ha nem vágnak egymás szavába.

Az ATV-s vitának az kölcsönzött érdekességet, hogy a két kormánypárti újságíróval (Gajdics Ottóval és Huth Gergellyel) szemben az ellenzéki újságírókat a veterán, sokat megélt Németh Péter mellett a középnemzedékhez tartozó Dévényi István képviselte. Az utóbbi kolléga ama néhány konzervatív értékrendű publicisták egyike, aki a Fideszből ábrándult ki. Belülről ismeri a hatalomgyakorlás, nyilvánosságformálás jellegét. Amikor a kormánypárti újságírók elragadtatták magukat, csöndesen figyelmeztette őket, hogy ő is ott volt azokon az értekezleteken, amelyeken Fidesz-politikusok mutatták az utat.

A másik oldal képviselői kétféle módon reagáltak erre. A kellemes hangú Huth Gergely az ellenzéki újságírás mögé képzelte Soros György és a globális háttérhatalmak pénzét. A vértolulásra hajlamos Gajdics Ottó ritkán használta a kormánypárti újságírás szokványos fordulatait. Őszinteségéből telt arra, hogy kifejtse: ő bizony 2002 és 2010 között, ellenzéki újságíróként a Gyurcsány-kormány bukásáért harcolt. Az újságírót tehát politikai aktivistaként képzeli el, ami nem idegen a másik oldal nyilvánosságában dolgozóktól sem. Vagyis nincs mit vetniük egymás szemére.

Nem vonom kétségbe, hogy a 2019-es önkormányzati választás óta az ellenzéki pártok a közös újság (portál) létrehozása helyett a saját nyilvánosságukat részesítették előnyben. Ehhez pedig találtak olyan szakembereket, akik az újságírás propagandisztikus válfaját művelik. Mégis az a benyomásom, hogy az ellenzék széttöredezett nyilvánosságában több a független véleményformáló, mint az összehangolt (szakkifejezéssel gleichschaltolt) kormánypárti sajtóban. Azok közé tartozom, akik tudomásul veszik a pártsajtó létezését, de távol tartják magukat tőle.

Bodor Pál szavait ajánlom az olvasók figyelmébe: „Szeretni egy közösséget kívülről is lehet - ostorozni csak belülről.” E mondat 2009. július 17-én, a kommunikáció szakos diákok portálján, a Klubháló.hu-n látott napvilágot. Akik közös tanítványaink közül végül is az újságírást választották, remélem, nem felejtették el a szavait. Béke soraira.  

Tíz mondat az újságírásról

Amíg a Fidesz a parlamentben van, nem kell félniük az újságíróknak. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Népszabadság, 1992. február 7.)

A politikus számára minden sajtókitüntetés átadása olyan, mintha fácánként a legjobb vadásznak adna díjat. (Ivanics Ferenc Fidesz-politikus, Kisalföld, 2002. március 14.)

Alapelv, hogy ami offline tilos, az online is tilos. (Szalai Annamária Fidesz-politikus, Magyar Hírlap, 2010. szeptember 4.)

Amikor Gyurcsány Ferencet szembesítettem azzal, hogy a Népszavának valamilyen módon mégiscsak illene támogatást kapnia, azt mondta, nem adok nektek lopott pénzt. (Andrassew Iván publicista, Balpart.hu, 2012. szeptember 3.)

Szalai Panni az egész médiarendszert felrobbantotta, és néhányadmagával egy másikat csinált. (Kerényi Imre rendező, City TV, 2013. május 21.)

Huszonhét évvel a rendszerváltás után talán eljutottunk arra a pontra, hogy nagyjából kiegyenlítettek a médiaviszonyok. (Jeszenszky Zsolt publicista, Heti Válasz, 2017. augusztus 24.)

A propaganda természetéből adódik, hogy rendes újságíró nem szívesen műveli. (Urfi Péter újságíró, 444.hu, 2019. január 29.)

Igényes, jó tollú újságírókat a másik oldalon látok. (Varga István ügyvéd, a KESMA-kuratórium elnöke, Behir.hu, 2019. február 4.)

Nincs se jobb-, se baloldali túlsúly. Talán enyhén baloldali fölény, de csak azért, mert onnan sokkal több alkotó érkezik. (Kálomista Gábor filmproducer, 168 Óra, 2022. január 13.)

Teljesítményt azok a kulturális műhelyek tudtak-tudnak felmutatni, amelyek nem politikai propagandában utaznak. (Stumpf András újságíró, Válaszonline.hu, 2022. június 20.)

Lajos Tamás akkor született, amikor érettségiztem. Most a hatvanhoz közeledik, és a képernyő tanúsága szerint tokát eresztett. Máskülönben pécsi és Pankotai Lili gimnáziumában érettségizett. A rendszerváltáskor operatőrként indult, produceri tevékenysége 2010 után bontakozott ki. Azóta a rendszernek tetsző filmeket készít. Milliárdokkal gazdálkodik, de jó néven veszem, hogy halkabb, mint a kurzus másik mértékadó filmcsinálója, Kálomista Gábor, és talán a filmekhez is jobban ért.

Az Origo munkatársának legújabb vállalkozása, a nemrégiben bemutatott Blokád ürügyén adott interjút. A bejegyzésem utáni összeállításból kirajzolódik a mondandója. Lazán, töltelékszavakat is használva fogalmazott, de nem volna elegáns, ha arra ösztönözném, hogy összefogottabban, stilisztikailag pontosabban fejtse ki az álláspontját. Az élő beszéd már csak ilyen, bármelyikünkkel előfordulhat, hogy nem nyomdakészen beszélünk bele a kamerába. Van viszont egyetlen mondata, mely tűnődésre késztet.

Miközben elismerte, hogy a taxisblokádról készített filmjének hőse, Antall József miniszterelnök nem tartozott az „ügyes és jó” politikai kommunikátorok közé, eme fogyatékosságot azzal próbálta jellemezni, hogy „A habitusa sem volt a televízión és a különböző médiákon keresztül túlzottan megnyerő.” A Médianapló olvasója tudja, hogy a média szó használatáról mi a véleményem. Sok médiatudóssal ellentétben azért vagyok hajlamos mégis kettős mércét alkalmazni, mert aki nem a médiában dolgozik, és nem járt utána szakmánk egyik alapfogalmának, az nyugodtan használhatja a médiákat. 

Igaz ugyan, hogy a latin media eleve többes szám, és ezt fölösleges magyar többes számmal bonyolítani, de nem hoz ki a sodromból, ha egy jogász, műfordító vagy filozófus médiákozik. Azzal sincs különösebb bajom, ha egy volt tévés, ráadásul operatőr-producer úgy ejti ki száján, ahogy Lajos Tamás tette. Becsületére válik, hogy a következő mondatában ösztönösen pontosította önmagát, és a médiákat lefokozta médiává. Elvégre felsorolásba kezdett, és éppen azt akarta mondani, hogy az a fránya média összefoglaló fogalom.

Inkább a médiához ezer szállal kötődő szakember bizonytalansága zavar. Három évtizednyi gyakorlat után is csak kapiskálja, hogy a média a nyilvánosság eszközrendszere, és a keletkezés-fejlődés sorrendjében tartalmazza a papír alapú sajtót, a rádiót, a televíziót és a világhálót. Ezzel magyarázható, hogy szakmai megállapításait is óhatatlanul fenntartással fogadom.     

Tíz mondat Lajos Tamástól (Origo.hu, 2022. november 20.)

Engem egy érdekel, hogy jó filmet készítsünk.

Szükség lenne minél több filmre a rendszerváltoztatásról.

Egymás után kapnak fontos témák méltó finanszírozást.

Nincs nyomasztó érdeklődés a közelmúlt történései iránt.

Szenzációnak tartom a negyedik hét végi ötvenezres nézőszámot.

Az első nagy pofon az első demokratikusan választott Antall-kormánynak a taxisblokád.

Antall nem igazán volt egy ügyes és jó politikai kommunikátor.

/A köztársasági elnök filmbéli ábrázolásáról/ Göncz ilyen volt.

Koltai Lajos nemcsak a nyolcadik kerületben világhírű.

Egyedülálló, amit a Színház- és Filmművészeti Egyetem az oktatás megújítása terén létrehozott.

A legutóbbi napokban Orbán Viktor palkovicsozott, Ungár Péter orbánozott, Komjáthi Imre téglázott, Fürjes Balázs őrködött, Vidnyánszky Attila pedig áthangolt. Lefülelt mondatok.

Tovább nőtt a milliárdos kormánytagok száma. (Róna Dániel politológus Lantos Csaba újdonsült energiaipari miniszterről, ATV, november 14.)

Amíg Orbán van, zöldfordulat nem lesz. (Ungár Péter LMP-politikus, Facebook.com, november 14.)

A környezet hálás, ha kevesebbet fogyasztunk. (Lukácsi Katalin zöld aktivista, ATV, november 15.)

A kormányban lassan már csak milliárdosok ülnek, ki nyíltan az, ki megbízottak útján. (Kárpáti Iván újságíró, Klubrádió, november 15.)

Minden gyermek egy újabb őrhely. (Fürjes Balázs miniszterelnökségi államtitkár Debrecenben, a tócóvölgyi óvodában, Hajdú Online, november 16.)

Őfelsége, az olvasó. (Ágoston Hugó marosvásárhelyi újságíró, ÚjHét.com, november 16.)

A magyar miniszterelnök útonállóként zsarolja az uniót. (Harangozó Gábor szocialista politikus, ATV, november 17.)

A kormány nemzeti színű szalaggal átkötött téglával veri a mellét. (Komjáthi Imre szocialista politikus, Magyar Narancs, november 17.)

Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni. (Vidnyánszky Attila rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnöke, Népszava, november 17.)

Eleinte játékunk nem volt, utána pedig pontunk. (Ágai Kis András sportújságíró a női kézilabda válogatott szerepléséről az Európa-bajokságon, 24.hu, november 17.)

Arra kértem föl Palkovics urat, hogy álljon a magyar hadiipar élére. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, november 18.)

Az élőlánc ugye az a tüntetési forma, amelyben a kevés résztvevő is soknak látszik. (Bencsik Gábor újságíró, Facebook.com, november 18.)

Nincs kormányképes ellenzék, és hogy ne is alakulhasson ki, arról gondoskodik a jelenleg regnáló hatalom. (Jaksity György közgazdász, Magyar Hang, november 18.)

Az MSZP megújítása a feladat. (Góra Balázs, az MSZP zalaegerszegi szervezetének elnöke, Zaol.hu, november 18.)

A versei zenével működnek. (Kőbányai János közíró Bródy Jánosról, Index.hu, november 18.)

Jezsuitába oltott lázadó kamasz. (Hamvay Péter újságíró Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikusról, hvg.hu, november 19.)

A közösségi média a bolondok bibliája. (Bognár György volt válogatott labdarúgó, NB1.hu, november 19.)

Trikó és rövidnadrág helyett tréningruha és mackónadrág az új viselet. (Kovács Gábor kaposvári újságíró a 18 fokos tornaórákról, Sonline, november 19.)

Nem tudunk elég gyorsan elég sokat futni. (Borsos Attila sportkommentátor a női kézilabda válogatottról, Sportal.hu, november 19.)

Miért is tartunk lélegeztetőgépen egy unión kívüli roncsállamot? (Gajdics Ottó újságíró Ukrajnáról, Magyar Nemzet Online, november 19.)

A kormánybérből és pártfizetésből élő visszhangok szemforgató módon belecsimpaszkodnak egy-egy lóf@szba. (Gábor György filozófus a diáktüntetésekről, Újnépszabadság.com, november 20.)

A Kádár-korszak utolsó hónapjaiban történt, hogy néhány megyében leváltották az állampárti első titkárt. Zalában egy nagykanizsai ügyvédet választottak a helyébe, aki az autójával elindult Zalaegerszegre. Ám a város határában segítséget kellett kérnie, mert nem tudta, hogy hol van a megyei pártbizottság épülete. Ekkoriban fejtegette egyik munkatársa, hogy a 16 ezer MSZMP-tag közül mintegy tízezren lépnek majd át az MSZP-be.

A Magyar Szocialista Pártnak több tagja volt a 300 ezres lélekszámú megyében, mint amennyien most országszerte tagdíjat fizetnek neki. Mindez onnan jutott az eszembe, hogy Góra Balázs sajtótájékoztatójáról beszámolt a megyei napilap. A zalaegerszegi pártszervezet elnöke azt találta mondani, hogy „Az MSZP megújítása a feladat.” A megújítás elkopott a használatban, de voltaképpen nem rossz szó. Jobb, mint a megújulás, amelyet az ismert szocialisták ötvennégyszer használtak.

Ami ugyanis megújul, azzal magától lesz valami. Amit pedig megújítanak, ahhoz aktivitás szükséges. Ezzel magyarázható, hogy a szocialista politikusok ritkábban hangoztatták a megújítást, házi archívumom tanúsága szerint tizenhétszer. E kínálatból választottam ki a legjellemzőbb tízet, amelyek a bejegyzésem utáni összeállításban olvashatóak. Az rajzolódik ki belőlük, hogy vannak bizonyos csomópontok, amikor gyakrabban ejtették ki szájukon az elkoptatott kifejezést.

A rendszerváltás körül. A 2010-es választási vereség után, amidőn megszűnt az illúzió, hogy az MSZP egyedül alakíthat kormányt. A 2014-es választási kampány után, amelyből az MSZP középpártként került ki. A 2018-as választási vereség után, amikor az elemzők már kis pártként tartották számon. Az idei vereség után pedig immár a szocialista politikusok is tudomásul vették, hogy pártjukat a közvélemény-kutatók a parlamenti küszöb alá mérik. De ha kis párt lett az MSZP, akkor könnyebb képviselni például a kisemberek, a kistelepülések és a kisebbségek érdekeit.   

Eltűnődtem azon is, hogy mi történt a tízekkel. Góra Balázs Zalaegerszegen tartja a frontot. Horn Gyula meghalt, Baja Ferenc és Lendvai Ildikó nyugdíjban. Simon Gábor házi őrizetben, Tóbiás József a Kanári-szigeteken. Botka László úgy lépett ki a pártból, hogy nem lépett be máshová. Gyurcsány Ferenc, Molnár Gyula és Szabó Zoltán viszont a Demokratikus Koalícióban politizál. Vajon ők kilencen nem azért kerültek döntésen kívülre, mert az MSZP-n belüli megújítás szándéka kudarcba fulladt?

Tíz mondat az MSZP megújításáról

Új pártot akartunk és nem „megújítottat”. (Baja Ferenc, Kelet-Magyarország, 1989. október 14.)

A párt sokat tett ugyan önnön megújításáért, ám tevékenysége sokszor egybekapcsolódott a kormány működésével, ami nehezítette a párt helyzetét. (Horn Gyula, Népszabadság, 1990. április 29.)

A kampányban a Fidesszel néztünk szembe. Most a magunk helyzetével kell szembenéznünk. Megújítani, izgalmassá és vonzóvá tenni megkopott önmagunkat. (Lendvai Ildikó, Népszava, 2010. április 17.)

Végig kell gondolni az ellenzéki stratégiánkat, felfrissíteni az értékeinket, visszaszerezni a támogatóink bizalmát, megújítani saját belső működésünket, hogy 2014-re váltópárti státust érjen el az MSZP. (Simon Gábor, Népszava, 2010. június 28.)

A Demokratikus Koalíció Platform valóban elkötelezett volt a párt működésének megújításában, ameddig lehetett, ezt képviselte. (Szabó Zoltán, Magyar Narancs, 2011. október 27.)

Az egyetlen szocialista nagyvárosi polgármester vagyok. Nem tehetem meg, hogy ne vegyek részt a szocialista párt megújításában. (Botka László, Klubrádió, 2011. november 15.)

Minden kísérletünk, hogy tartalmi, működési szempontból megújítsuk a pártot, elbukott. (Gyurcsány Ferenc, Index.hu, 2014. június 18.)

Én nem megújítani, hanem megnyitni szeretném a szocialista pártot. (Tóbiás József, 168 Óra, 2014. június 26.)

Az MSZP-vel kapcsolatban a megújítás szót nem volna szabad használni. Elkoptattuk. (Molnár Gyula, Magyar Rádió, 2016. június 27.)

Az MSZP megújítása a feladat. (Góra Balázs, Zaol.hu, 2022. november 18.)