Fölhívott Ónodi György, a Heti hetes szerkesztője. A közéleti kávéház egyik állandó vendége, Havas Henrik szerint a búcsúzó évből nekem bizonyára vannak „lefülelt” mondataim. A törzsasztalnál ülők jól kapcsolódhatnának hozzájuk. Akár örülhettem is volna, csakhogy Gyuri kevésnek érezte a bejelentést, mert kifejtette: ő szintén szokta olvasni ezeket az összeállításokat a Tallózóban.

Ebből derült ki, hogy ritkán veszi kézbe a Magyar Hírlapot, ahol csaknem másfél éve jelenik meg a Lefülelt mondatok című rovatom. Legföljebb megbüntetem - gondoltam -, és a fölajánlott honorárium helyett többet kértem. Azonnal beleegyezett. Ilyenkor röstellem magam, ezért a különbözetet anyámnak vagy a még gimnazista lányomnak adom. Föl is hívtam Zsuzsit, hogy kerestem neki egy kis pénzt. Épp akkor lopták el táskáját a spórolt háromezer forintjával együtt.

Azért kíváncsiságból belenéztem az RTL Klub adásaiba. Például sugárzott egy átverős műsort. Egy Lázár nevű szinkronszínész rajzfilm-figurának kölcsönzi a hangját, és szemlátomást fogalma sincs arról, hogy az üvegfal másik oldalán ülő rendező azért olyan szőrszálhasogató, mert őt kell kihozni a sodrából. Borzalmas instrukciókat ad neki, többször meg is szégyeníti. Már rég asztalt borítottam volna a fölbérelt „rendezőre”, a színész azonban tűr. Kell neki a munka.

A másik mozzanat pedig az, hogy egy Farkasházy nevű színésznő fotózásra vár. Bentről furcsa hangok szűrődnek ki. Mintha szeretkeznének, egy nő és két férfi. Mi, nézők, látjuk persze, hogy csak imitálják az „édeshármast”, ez azonban az előszobában várakozó hölgy kellemetlen érzésein mit sem változtat. Ráadásul mellette üldögél egy tíz év körüli gyerek. Állítólag a fotós lánya, és intim kérdéseket tesz föl a szexről. Aztán megkérdi, hogy a néni szokott-e meztelenül fényképezkedni. Mire az ifjú és üde színésznő hallhatóan, de csak magának mormolja, hogy eddig még nem csinálta.

A szinkronszínész jókora késéssel lázadt föl, a színésznő még csak föl sem lázadt. Ha megkérdeznék az újságírással kacérkodó diákjaim, hogy ajánlanék-e munkát a kereskedelmi televíziókban, vajon mit válaszolnék nekik? 

Ötven fölött az ember nem hipochonder, hanem beteg. (RTL Klub 2001. március 17.)

Szeretem az okos nőket. Persze, csak ha szépek. (24 Óra, 2001. augusztus 5.)

/Hernádi Juditról/ Felrúgja a szabályokat, és mindent másképp gondol. (Terasz.hu, 2009. június 19.)

Ami jó, az sosem fárasztó. (RTV-Tipp, 2010. december 6.)

Az a szórakoztató, ami nem unalmas. (Origo.hu, 2016. január 24.)

A Heti Hetes ellenzéki műsor volt.  (24.hu, 2017. március 21.)

Mindig kitalálok magamnak valamit, de ha mégsem, akkora semmittevéssel foglalkozom. (Index.hu, 2020. október 25.)

Rémes egy alak vagyok, de speciel hűségesnek hűséges. (InfoRádió, 2022. augusztus 27.)

Ha egy színésznek van neve, elvárják, hogy hű legyen hozzá. (Art7.hu, 2022. szeptember 21.)

Akik művészettel foglalkoznak, szólni akarnak valakihez. (Színház.hu, 2022. október 2.)

Régi kedves szerkesztő kollégám, Kereszty András újabban e-könyveket ad ki. Megállapodtunk egy Orbán-idézeteket tartalmazó digitális kötetről. Néhány hét múlva küldtem neki a kéziratot, amelyet elfogadott, bár egy-két helyen változtatást kért.

Firtatta például, vajon a jelenlegi miniszterelnök száját mikor hagyta el ama bizonyos csuhás mondás, amelyet publicisztikákban, közösségi kommentekben így szoktak idézni „Csuhások! Térdre, imához!” Megnéztem a parlamenti jegyzőkönyvet, és mindössze azt találtam benne, hogy Andrásfalvy Bertalan néprajz-kutató, az Antall-kormány kultuszminisztere 1992. február 25-án, egy interpellációra válaszolva imigyen utalt rá: "Amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos vagy az egyházzal kapcsolatos megnyilvánulás hangzik el, akkor itt, mögöttem a frakcióvezető elkiáltja: imához, vagy énekeljük el a Himnuszt."

A Fidesz maroknyi képviselőcsoportja üldögélt mögötte, amelynek vezetőjét Orbán Viktornak hívták. Annak azonban semmi nyoma, hogy a szállóigeként elterjedt és neki tulajdonított mondatot csakugyan ő ejtette volna ki a száján. Nem is tettem bele az Idéző című kötetbe. Döntésemet a kiadó elfogadta.

 2010-ben térdre, imára állapotban volt az ország.

Nem fogom hagyni, hogy a nukleáris energiát is bevonják a szankciók körébe.

Ütnek, vernek, rúgnak, harapnak bennünket.

Nemcsak dollárbaloldal, hanem dollármédia is van.

Nyilván a pénzek forrásánál meg fogjuk találni derék magyar honfitársunkat, Soros Györgyöt.

A nyugati világban egyszínű a média.

A nemzeti konzultáció hungarikum, nem csinálják máshol.

A napi realitás a boltok polca.

A valóság a magas ár.

Az infláció közellenség.

Vártam egy napot, hogy árnyaltabban fogalmazhassak egy hétfői eseményről. Az ATV késő délutáni adásában a műsorvezető egy kormányzati ellentmondást feszegetett, majd utalva a háttérben látható táblázatra, „vármegyei bontásban” értelmezte a százalékos megoszlást.

Azért nem hegyezem ki a szóhasználatot Krug Emíliára, mert lebecsülném a munkahelyét, ha nem feltételezném róla, hogy miután a parlament törvényerőre emelte a vármegyei rendszert, a tévé vezetése úgy döntött: ahol régebben megyét kellett mondani, ott immár hozzá kell biggyeszteni a vár kiegészítést is. Ebben nem látom a Hit Gyülekezetét irányító és mostanában kormánypárti Németh Sándor befolyását. Ráadásul ismerem a fiát, Németh S. Szilárdot, aki az ATV vezérigazgatójaként képes felelősen dönteni. Nem egyszer kifejtette, hogy az általa vezetett médium nem kormánypárti, de nem is ellenzéki, hanem mindenkit megszólít, aki számít ebben az országban.

Ez normális újságírói álláspont, értelmezésével mégis vártam egy napot, mert tegnap, kedden a Magyar Újságírók Országos Szövetségében vitát rendeztek arról, vajon mihez kezdjünk azokkal a szavakkal, amelyeket a Nemzeti Együttműködés Rendszere próbál ránk kényszeríteni. A vita előzménye egy jegyzet volt, amely a vármegyézésről jelent meg a Magyar Hang című hetilapban. Olyan konzervatív értékrendű újságírók vállalkozásában, akik kiábrándultak Orbánék hatalomgyakorlásából. Az újság MÚOSZ-ba meghívott főszerkesztője a radikális álláspontot képviselte, mint ahogy a vita Klubrádióban dolgozó moderátora is. Azt hangoztatták: őket senki sem kényszerítheti arra, hogy átvegyék a hatalmon lévők nyelvezetét. Egyetértek velük.

A megyei sajtó elemzőjeként eszem ágában sincs a továbbiakban vármegyei sajtóval foglalkozó szakemberként feltüntetni magam. Mindazonáltal a folyamatos hatalomgyakorlás tizenharmadik évében egy magát függetlennek vélő intézmény munkatársai nem tekinthetik-e magukat törvénytisztelő állampolgároknak? Különösen akkor, ha ebből anyagi hasznuk is származik, például a médiapiac legjelentősebb hirdetőjétől, a miniszterelnökség propaganda részlegétől. Ráadásul ez a gond nemcsak az ATV-t gyötri, hanem az Indexet is. És uram bocsá’: a Népszavát is, amely ellenzékinek nevezi magát, bár a legutóbbi hetekben negyvenkétszer közölte a kormány legvadabb  hirdetését, az uniós szankciókat kárhoztató, bombás óriásplakátot.

Vajon lehet-e még őket függetlennek nevezni? Idáig jutottam a tűnődésben, amidőn tegnap délután figyelemmel kísértem a Magyar Hang és a Klubrádió munkatársait. A konzervatív hetilap és a liberális rádió fikarcnyi hirdetést sem kap Rogán Antaltól. A két orgánum az olvasók előfizetési díjából és a hallgatók adományaiból tengődik. Hja kérem, így könnyű figyelmen kívül hagyni az állami nyelvhasználatot.                       

Csapatunk sokat nyert azzal, hogy Németh Miklós már nem miniszterelnök. (Bujtor István balatoni vitorlázó és filmrendező, Kurír, 1990. július 16.)

Páratlan jelenség a magyar miniszterelnökök között. Sem kötél általi, sem egyéb halálra nem ítélték. (Szigethy András újságíró, Népszabadság, 1990. december 30.)

Idegenlégiós után pánikszerűen kutakodni a játékospiacon akkor szokás, ha rosszul áll a csapat. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, miniszterelnök, Új Dunántúli Napló, 1999. július 23.)

Egy „idegenlégiósra” nagy szüksége van minden futballcsapatnak, ha az kitűnő játékos: Németh Miklós pedig nagyon is az. (Kovács László szocialista politikus, Heves Megyei Hírlap, 1999. augusztus 11.)

Vajon most, őszülő halántékkal, kissé nehézkesen mit tudna produkálni egy nálánál fiatalabb, dinamikusabb és jóval tehetségesebb ellenféllel szemben? (Debreczeni József publicista, Népszava, 2000. június 10.)

Ahogy a szakmában nevezik: Nyugatnémeth Miklós. (Pilhál György újságíró, Magyar Nemzet, 2000. július 19.)

Huszadrangú dolgokról szólt abádszalóki pártzsargonban. (Kéri László politológus, Vas Népe, 2001. június 1.)

Láttam kibontakozását, láttam államférfiúvá válását. (Pozsgay Imre volt államminiszter, Népszabadság, 2008. január 24.)

Miniszterelnökeink közül Orbán Viktor a legpompásabb hatalomtechnológus, a közigazgatást Boross Péter irányította a legjobban, Gyurcsánynak jutott a legtöbb az eszébe, és csapatmunkában Németh Miklós vitte a pálmát. (Sárközy Tamás gazdasági jogász, FN24.hu, 2012. március 23.)

A pártállam szimpatikus személyiséggel, Németh Miklóssal képviseltette magát a társadalom előtt. (Boross Péter volt miniszterelnök, Magyar Hírlap, 2015. május 16.)

A mumusnak nincs szüksége anyakönyvi kivonatara. A mumusnak csak küldetése van. (Csurka István író, MIÉP-politikus, Magyar Fórum, 1994. január 6.)

A Munkáspárt egyszerre mumus és kisúttörő: velünk riogatják a gyermekeket és felnőtteket. (Thürmer Gyula munkáspárti politikus, Somogyi Hírlap, 1994. február 26.)

Ha nem lennék az, stílusom, habitusom miatt, akit mumusként lehetett a baloldali szavazók számára beállítani, nem lett volna körülöttem az a botrány. (Kövér László Fidesz-politikus az ún. köteles beszédről, Észak-Magyarország, 2003. január 31.)

Már nem haragudjon meg, de ön ebben az országban mumus. (Kálmán Olga műsorvezető Gyurcsány Ferenchez, ATV, 2010. június 2.)

Az állam ne mumus legyen, hanem partner. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus, Napló, 2010. október 21.)

A Fideszben egyre inkább mumust fognak csinálni belőle. (Mészáros Tamás újságíró Mesterházy Attiláról, ATV, 2013. március 11.)

Gyurcsány Ferenc jó ideje már mumusnak sem jó. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Nemzet Online, 2016. május 26.)

Az illiberális államban mi vagyunk a fő mumus. (Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, ATV, 2016. december 13.)

Orbán történelmi mumus az Unióban. (Lattmann Tamás nemzetközi jogász, Klubrádió, 2022. december 29.)

Most épp Brüsszelnek hívják a mumust. (Papp Sándor Zsigmond publicista, Népszava, 2023. január 24.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor gazsizott, Puzsér Róbert gyurcsányozott, Csák János kultúrázott, Lendvai Ildikó semmizett,.Gálvölgyi János pedig színházalt.Lefülelt mondatok.

Elment a régi szabadságharcos. (Orbán Viktor miniszterelnök Tamás Gáspár Miklósról, Facebook.com, január 15.)

A legélesebb tollú magyar publicista. (Víg Emese erdélyi újságíró Tamás Gáspár Miklósról, Transtelex.ro, január 16.)

Kormányülést lehetne tartani, ha összehívnák az alapítványi kurátorokat. (Herényi Károly volt MDF-politikus a magánalapítványokba kiszervezett egyetemekről, ATV, január 16.)

Az oktatás lassan már csak egy délibáb a nemzet égboltján. (Papp Sándor Zsigmond publicista, Népszava, január 17.)

Csak ne Mohácsnál szúrja le egy ruszki Petőfit, kezében az Aranybullával. (Csurka Gergely újságíró Rákay Philip történelmi filmterveiről, Facebook.com, január 17.)

A médiafelület 20-25 százalékát még meghagyták a függetleneknek és a velük egyet nem értőknek. (Bolgár György műsorvezető a médiahelyzetről, Klubrádió, január 17.).

Jobban jár az ellenzék, ha az ellenzék szerepét az Európai Bizottság helyett inkább az ellenzék látja el. (Kohán Mátyás publicista, Mandiner, január 17.)

Az általuk kínált termék nem kell az embereknek. (Nagy Iván László újságíró az ellenzéki pártokról, hvg.hu, január 17.)

Az ellenzéki pártok vezetői és képviselői többségükben hivatásos politikai potyautasok. (Ágh Attila politológus, Népszava, január 18.)

Gyurcsány Ferenc egyszerre túsza és támasza az Orbán-rendszernek. (Puzsér Róbert publicista, Index.hu, január 18.)

A 444-es izék ajvékolnak. (Bódi Ábel „politikusjelölt”, Hajóágyú Podcast, január 18.)

Liberálisként is lehet olyan életművet felmutatni, amely mindkét oldal elismerését kiérdemli. (Huth Gergely újságíró Tamás Gáspár Miklósról és Gerő Andrásról, Magyar Nemzet Online, január 18.)

Megkezdődött Gazsi kisajátítása. (Gábor György vallásfilozófus, Facebook.com, január 18.)

Az átlagvendég számára egyre inkább program az étterembe járás, nem pedig rutin. (F. Szabó Emese újságíró az áremelésekről, Magyar Narancs, január 19.)

Talán Gerő András, aztán Tamás Gáspár Miklós halála miatt sötétül meg a jelen és a jövő. (Dévényi István újságíró, Magyar Hang, január 20.)

A színházból elfogyott a személyiség. (Gálvölgyi János színész, Klubrádió, január 20.)

A mai Magyarországon már nem kell tiltani az igaz beszédet, mert aprópénzért lehet vásárolni hazugságot. (Lehoczki Noémi újságíró, Mérce.hu, január 20.)

Jászberény üzenete, hogy az ellenzék talán jobban jár, ha a DK nélkül politizál. (Szerető Szabolcs újságíró, ATV, január 20.)

Az egész ország hajlamos ugrani a semmibe. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Facebook.com, január 20.)

Kanosszát járatnak vele az eurómilliárdokért. (Bruck András író Orbán Viktorról, Facebook.com, január 21.)

A kultúra maga az életmódunk, az észjárásunk. (Csák János kulturális miniszter, Magyar Rádió, január 22.)

A magyar kultúrára még egy különleges misszió hárul, a nemzetegyesítés feladata. (Szőcs Géza kulturális államtitkár, Napló, 2010. augusztus 10.)

Amelyik állam nem fordít elég pénzt a kultúrára, a saját sírját ássa. (L. Simon László Fidesz-politikus, Vas Népe, 2010. október 14.)

Hazánk legerősebb valutája a kultúra. (Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Magyar Hírlap, 2011. június 16.)

Számunkra a kultúra sokkal inkább az összetartozásról szól, mint a szekértábori logika erősítéséről. (L. Simon László kulturális államtitkár, InfoRádió, 2012. július 5.)

A kultúra nemcsak egy sor a költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2017. június 21.)

A kultúra nem harc, hanem teljesítmény. (Nacsa Lőrinc KDNP-politikus, ATV, 2018. december 27.)

Szeretném, ha a magyar kultúra lába leérne a földig. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Index.hu, 2021. március 16.)

A szélesen és mélyen értelmezett kultúra az állam gyökérzete. (Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, Magyar Nemzet Online, 2022. május 1.) 

Úgy próbálunk kultúrpolitikát csinálni, hogy abban a legnagyobb közös többszöröst „a világ legjobb dolga magyarnak lenni” gondolat jelenti. (Szabó László kulturális menedzser, 24.hu, 2022. június 20.)

A kultúra maga az életmódunk, az észjárásunk. (Csák János kulturális miniszter, Magyar Rádió, 2023. január 22.)

 Ne rettentse el az olvasót, hogy e szomorkás hangulatúnak ígérkező bejegyzést idegen szóval kezdem. A latin eredetű posztumusz utószülöttet jelent. Azt a gyermeket tehát, aki a nemzője halála után született. Átvitt értelemben műalkotást is jelenthet, amely a szerző elhunyta után jut el a közönséghez. A magyar nyelv nagyszótára szerint pedig a görög-latin eredetű nekrológ olyan halottbúcsúztató szöveg, amely egy meghalt személyiség életét, munkásságát méltatja.

Mindezt azért bocsátom előre, mert a két világháború közti magyar sajtóból makacsul tartja magát egy vándormotívum, amelynek eredetét eddig nem sikerült bizonyítani. De mulatságosan hangzik, ráadásul jellemzi a szerkesztőségi légkört is. Az egyik bulvárlap redakciójában dolgozott egy idős újságíró. A társasági hírekre szakosodott, és furcsa foglalatosságra szánta el magát. Ha hallotta valakiről, hogy rossz bőrben van, megírta a nekrológját. Majd a szöveget elhelyezte egy mappában, amely ábécé sorrendben tartalmazta a közéleti személyiségeket búcsúztató szövegeket.

Igen ám, de a hivatásos nekrológ-író egyszer csak fogta magát, és ő is eltávozott az élők sorából. Néhány nappal a temetése után érkezett a hír, miszerint a közélet egyik jelentékeny szereplője elhunyt. Az ügyeletes szerkesztő pedig anélkül, hogy végiggondolta volna a helyzetet, a jobb létre szenderült munkatárs szorgos munkával összeállított gyűjteményéből előkotorta az újdonsült halottról megemlékező cikket, és nyomdába küldte. A nemrégiben meghalt újságíró nevével persze, így lett a halottbúcsúztató szöveg is posztumusz.