A legutóbbi napokban Németh Miklós rendszert váltott, Lendvai és Bauer orbánozott, Németh Szilárd karácsonyozott, L. Simon irodalmazott, Vidnyánszky pedig alföldizett. Lefülelt mondatok.

Orbán az a miniszterelnök, aki nem megnyitja, hanem lezárja a határt. (Bauer Tamás közgazdász, volt SZDSZ-politikus, Facebook.com, augusztus 18.)

Jó okunk van arra, hogy folytassuk azt, amit elkezdtünk. (Orbán Viktor miniszterelnök, atv.hu, augusztus 19.)

A helikopter útjába eső csatornafedeleket lehegesztik? (Kulcsár István újságíró Merkel soproni látogatásáról, Facebook.com, augusztus 19.)

Már most fáklya vagyunk a hanyatló Európában. (Udvarnoky László pálos szerzetes, Magyar Nemzet Online, augusztus 19.)

Trump elnökként is megmaradt ingatlanfejlesztőnek. (Horváth Gábor újságíró Grönland tervezett megvásárlásáról, Népszava, augusztus 19.)

Másfél millió nettó és hárommillió között kellene egy orvosnak keresnie. (Lázár János Fidesz-politikus, volt miniszter, Facebook.com, augusztus 20.)

Márpedig versekre, lélekerősítő, emberi gyarlóságainkra rámutató, magyar nyelvünket és nemzetünket megtartó irodalomra szükség van, és szükség lesz. (L. Simon László Fidesz-politikus, volt államtitkár a tokaji írótáborban, Látószög,blog, augusztus 21.)

A közvélemény mérhetetlen. (Ceglédi Zoltán politológus, hvg.hu, augusztus 21.)

Nem lehet azt mondani, hogy az uniós forrásokat elpocsékolják, ellopják. (Deák Dániel politológus, ATV, augusztus 21.)

Valahonnan el kell venni, pedig ott is kevés van. (Király Dávid várospolitikai szakértő a budapesti gondokról, 168 Óra, augusztus 22.)

Alföldié városi színház volt, mi nemzetit csinálunk. (Vidnyánszky Attila rendező, ATV, augusztus 22.)

Szívesebben lennék Kanadában zöldséges, mint Magyarországon színházigazgató. (Schilling Árpád Franciaországban élő rendező, Magyar Narancs, augusztus 22.)

A rendszerváltás hatalmi játékká züllött. (Németh Miklós volt miniszterelnök, Magyar Hang, augusztus 23.)

A modern korban az összes politikai gazemberség a szavakkal kezdődött. (Ungváry Rudolf író, 24.hu, augusztus 23.)

A szabadság olyan, mint a fű: a beton legkisebb repedésein keresztül is kinő. (Szűcs Zoltán Gábor politológus, Mérce.blog, augusztus 23.)

Vona Gábor megszűnt Vona Gábornak lenni. (Fekő Ádám újságíró, Azonnali.hu, augusztus 23.)

A nem tornász Berki Krisztián lehet Tarlós István ellenfele. (Exterde Tibor újságíró, InfoRádió, augusztus 23.)

A saját bandáját sem képes összetartani. (Németh Szilárd Fidesz-politikus Karácsony Gergelyről, Magyar Hírlap Online, augusztus 24.)

Attól, hogy első ízben demokratikusan választották meg, nincs rá szüksége, hogy demokrata maradjon. (Paul Lendvai bécsi újságíró Orbán Viktorról, Népszava, augusztus 24.)

Az ellenzéki összefogás olyan együttműködés, amelyet a gyűlölet tart össze. (Kósa Lajos Fidesz-politikus, volt debreceni polgármester Magyar Nemzet, augusztus 24.)

Ma az amúgy méltán ismeretlen önkormányzati képviselő is kegyet gyakorol, ha válaszol pár mondatot. (Lampé Ágnes újságíró, Klubrádió, augusztus 24.)

Erről lappang egy vita a világhálón. Búvópatakként tört elő, ha írt róla a 24.hu, a hvg.hu, a Mérce.hu, egy-két blogger és néhány értelmes kommentelő. Augusztus 22-én Kabai Domokos Lajos kavicsot dobott a csordogáló vízbe. A Bekiáltás blog alapítója szerint a hatalmon lévők „Háttérbe szorítják a pártokhoz nem kötődő bloggereket.”

Az információmorzsákból annyit kapartam össze, hogy a Blog.hu mintegy 700 digitális naplót tárol. S mert a közös portfólióba tartozó Indexnek a Blog.hu-t működtető Indamédia Zrt munkatársai továbbítják a figyelemre méltó megnyilvánulásokat, az imént idézett állítás kimondója úgy véli, hogy a napi 650 ezer kattintást elkönyvelő portál főoldaláról eltűntek a közéleti tartalmú blogok. Július 20. óta az Indexen „csupán csacskaságokra” telik. Nyomatékul hozzáfűzte: „Csak a saját írásaim kattintás száma tízenezerrel csökkent egyik napról a másikra.” Az interneten is harcol a Fidesz című írását 1344-en olvasták. Korábbi bejegyzéseit július 12. és június 6. között még 17740-en, 23548-an, 17393-an, 12829-en és 13557-en kísérték figyelemmel. Ha a 85097-et elosztjuk öttel, 17019-nyi indexes átlag jön ki.

17 ezer aránylik tehát a jelenlegi 1344-hez. Ha ez nem elég bizonyíték arra, hogy az Indexet csakugyan sarokba szorították az Indamédia kormány közeli tulajdonosai, hadd adjam közre, hogy az utolsó teljes hónapban, júniusban 146 ezren olvasták a Médianapló című rovatomat. Napi átlagban 4867-en. Augusztusban, az Index utánközlése nélkül napi 724 olvasónál tartok. Hátrányban az előny, hogy már nem kell magyarázkodni a kommentelők előtt. A legtöbbjük szerint lényegtelen kérdésekkel foglalkozom, holott a Médianaplót nem nekik írom, hanem a kommunikáció szakos diákoknak arról, amit a szemináriumon nem sikerült megbeszélnünk. A sors iróniája, hogy az Indamédia „jóvoltából” visszatértem a 2011-es kiindulóponthoz.

Ami igazán meghökkentő Kabai Domokos Lajos elgondolkoztató okfejtésében, hogy az Indamédia munkatársai azért engedik át a szűrőn az ellenzéki politikusokat, mert a kormánypárti cáfolatokhoz ők kölcsönzik a szellemi gyúanyagot. A nyilvánosságban így bontható ki a jó és a rossz ütközése. Ezt a képet zavarják a pártoktól független bloggerek, akik nemcsak a kormányzat tevékenységét értelmezik, hanem az ellenzékét is. Ha eme állítás megfelel a valóságnak, akkor azért szorultunk ki az Index főoldaláról, mert azt is bemutatjuk, hogy az ellenzéki politikusok jó pénzért érzik rosszul magukat.               

Kulcsár István, a neves külpolitikai újságíró aggastyán korára olvasószerkesztővé képezte ki magát. Szinte naponta veszi észre, és néhány sorban meg is írja, hogy a hazai nyilvánosság műhelyeiben hol kellett volna olvasószerkesztőt alkalmazni. Tegnap este azt tette szóvá, hogy az RTL Klub híradójában a dinnyeszezon meghosszabbításáról beszéltek. Mondván, hogy még egy hónapig ízletes lesz a dinnye. Utalt a közmondásra, miszerint Lőrinc belepisil a dinnyébe, ez azonban szerinte nem az augusztus 10-i Lőrinc-napra vonatkozik, hanem a szeptember 5-ire. „Nem mindegy, hogy Lóri mikor pisil” - írta a Facebook üzenőfalára.

A „Lőrinc van a dinnyében.” először 1851-ben, Erdélyi Jánosnál bukkant föl, a Magyar közmondások könyvében. Néhány évtizeddel később, 1896-ban Margalits Ede, a Magyar szólások és közmondások kézikönyvében hozzáfűzte: „Ez régen így lehetett, de mai nap csak akkor kezd javában érni.” Vagyis a megposhadt dinnyét nem augusztus 10-e táján vetették a disznók elé, hanem a szeptember 5-i Lőrinc-nap után. Az idén csapadékos, tehát hűvösebb volt a tavasz. Ezzel magyarázható, hogy csúszott a dinnyeszezon, és a kivételesen nagyra nőtt gyümölcs akár szeptemberig is ízes marad. E naptár-vitának van egy görögdinnyés szelete is.

Torgyán Józsefnél tudatosabban kísérletező szónokot aligha hordott hátán az anyaföld. Midőn Antall miniszterelnök ellenzékbe szorította, és a kisgazda vezér járta az országot, sok ember előtt mondta a magáét. A sajtóban is megismételte a kulcsszavakat. A Délvilág című szegedi újság 1993. augusztus 9-i számában például kifejtette: „A magyar nép tűrt eddig, viselte a kommunisták kizsákmányolását, majd a görögdinnye-politikusok uralmát  - kiknek vékony héja mögött nagy szív dobog -, de tudjuk: a kívül zöld, belül vörös politikusokra is eljön Szent Lőrinc napja, mikor dicstelen működésük befejeződik.”

Még ötször kísérletezett a görögdinnyés hasonlattal, mindazonáltal a változatosan előadott gondolatmenet elvérzett a vidéki közegben. Torgyán belátta, hogy ha a gazdálkodókból álló hallgatóság sem veszi a lapot, akkor nem sok jóra számíthat az országjárást megkoronázó fővárosi nagygyűlésen. A poshadt görögdinnyét nem is hozta magával Budapestre.

Egy metafora változásai Torgyán József előadásában

A zöld mázban jelentkező görögdinnye-politikusok megjelentek, mint a piócák, rátapadván a magyar nép vérére, hogy kiszívják az utolsó erőnket, és mi méltósággal tűrtük, pedig tudtuk, hogy a görögdinnyére is eljön Szent Lőrinc napja. (Mai Nap, 1993. augusztus 9.)

A kormány egy olyan dinnye, melyet kívül ugyan vékony zöld héja veszi körül, de belül vörös, amibe majd belepipikél a mi Szent Lőrincünk. (Pesti Hírlap, 1993. augusztus 27.)

A görögdinnye-politikusok ugyan most egy kis zöld mázt öntöttek magukra, de a máz alatt ott dobog hatalmas piros szívük. Mindössze arról feledkeztek meg, hogy a görögdinnyére is eljő Szent Lőrinc napja, amikor a tisztes magyar gazda a disznai elé veti. (Népszabadság, 1993. augusztus 31.)

Kíséreljen meg valaki elvtársazni egy régi kommunistát. Az meg fog sértődni. Addig, míg elvtárs volt, Zsigulin járt, és csak felhasználója volt az idegen tulajdonnak. Most meg? Összejátszik a görögdinnye-politikusokkal, akik zöld mázt kentek magukra, de a hatalmas piros szívük bent dobog. Csak arról feledkeznek meg a görögdinnye-politikusok, akik becsapják a magyar népet, hogy a görögdinnyére is jön Szent Lőrinc napja. (Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember 7.)

A régi nómenklatúra tagjai, a volt kommunista vezetők uralják változatlanul az országot.Az már más lapra tartozik, hogy nem ugyanabban a köntösben. Kérem szépen attól, hogy ők egy zöld mázzal vonták be magukat, még nagyon jól tudják, hogy olyanok, mint a görögdinnye. Annak is van egy kis zöld vékony héja, de mögötte ott van a piros bél.Csakhogy mi, kisgazdák azt is tudjuk, hogy eljő a Szent Lőrinc napja, amikor a disznók elé veti a jó gazda a megmaradt dinnyéjét. (Napi Délkelet, 1994. február 7.)

A tegnapi beszélgetések közül az volt a legérdekesebb, amelyet az ATV-ben hallottam. Az Egyenes beszéd műsorvezetője, Rónai Egon a magyar szellemi élet egyik legműveltebb tagját szólaltatta meg abból az alkalomból, hogy többször is lezsidózták. A Mi Hazánk Mozgalom alelnökéhez, Novák Elődhöz köthető portál, a Kurucinfó névtelenségbe burkolózó szerzője hétszer illette a megkülönböztető jelzővel Gábor Györgyöt. A filozófus és vallástörténész értelmiségihez méltó módon viselkedett. 

Eltartotta magától az arctalan és arcátlan támadást, mindazonáltal elemezte magát a jelenséget. S mert a fészbukos szösszenet fölkeltette a tévés műsorvezető érdeklődését, a glosszátor nagyobb nyilvánosság előtt is kifejthette az álláspontját. Az internet korában abban látja a politikusok felelősségét, hogy csak látszólag fejezik be a gondolatmenetüket. Olykor pont, kérdő- vagy felkiáltójel helyett három pontot tesznek az utalásokban dúskáló eszmefuttatás végére. Tudják ugyanis - és itt az interjúalany egy másik írásából idézek, amelyből kiviláglik, miért foglalkoztatja régebb óta a jelenség -, hogy „a kódolt beszédet, a ki nem mondott mondatokat majd kiegészítik, megfejtik a kommentelők”. (Magyar Narancs, 2019. március 21.)

A súlyos kijelentés érvényességét nem szűkíteném a magyar társadalom egy részében lappangó antiszemitizmusra. A stúdióbeszélgetésben Gábor György is szóba hozta: a sima nyelvű politikusokat nem lehet megvádolni azzal, hogy utálják például a cigányokat. Rejtett utalásaikat (allúzióikat) mégis hajlamos kiegészíteni, megfejteni a digitális bögrecsárdák törzsközönsége. S ha éppenséggel a hatalmon lévők pedzegetik, aztán közpénzek milliárdjaiból kiplakátozzák, később pedig törvénybe is foglalják, hogy a hivatalos Magyarország nem fogadja be a harmadik világból érkező menekülteket, akkor egy izomagyú plázavendég illegális bevándorlónak vélheti az átlagosnál sötétebb bőrű cigányembert.

S ha annak terhes felesége előtt lefejeli a kéretlenül érkezett „migránst”, kimondva-kimondatlanul azt bizonyítja, hogy a politikusi három pontból miként lesz digitális megkülönböztetés, majd fizikailag érzékelhető következtetés.       

Tíz mondat a zsidóról

A zsidózáshoz nem kell zsidó, csak szar történelem. (Makovecz Imre építész, Vasárnap, 1994. május 2.)

A zsidót irigylik, a cigányt lenézik. (Kopátsy Sándor közgazdász, Magyar Hírlap, 2003. február 22.)

A bűnbakból általában kettő van: fent a zsidó, lent a cigány, arab, néger, idegen. (Hegedűs Zsuzsa szociológus, Heti Válasz, 2011. március 31.)

Olyan országban, ahol nem jó zsidónak lenni, ott nem-zsidónak lenni sem jó. (Föld S. Péter újságíró, Népszabadság Online, 2013. január 26.)

Az áldozatok többsége magyarként élt, de zsidóként halt meg. (Ungvári Tamás író a holokausztról, Galamus.hu, 2014. március 10.)

Ma azt, hogy „keresztény és nemzeti”, mindenki úgy dekódolja, hogy nem zsidó. Ettől botrányos, de ez ma már nem botrány. (Pető Iván volt SZDSZ-politikus, Huppa.hu, 2014. október 22.)

Jézus tanítványai számára még az volt a kérdés, hogy egy nem zsidó lehet-e keresztény. (Röhrig Géza költő, a Saul fia című film főszereplője, RTL II., 2015. május 29.)

A zsidó származású polgárok Magyarországon a kormány védelme alatt állnak. (Orbán Viktor miniszterelnök Izraelben, Origo.hu, 2018. július 19.)

A hazai zsidóságot nem megvédeni kellene, hanem békén hagyni. (Iványi Gábor lelkész, FüHü.hu, 2018. július 20.)

A rendszer megvédi a magyar zsidókat, amíg elfogadják az általa szabott, nem túlságosan tág kereteket. (Gadó János szerkesztő, Szombat.org, 2018. július 23.)

Míg Tarlósnak, Horváthnak és Karácsonynak televíziója van, Puzsérnak víziója. (Majláth-Mikes László humorista, Hócipő, 2019. január 2.)

Tarlósnál bárki jobb főpolgármester lesz. (Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje, ATV, 2019. január 28.)

Tarlós a golyóit Orbán nadrágjában hordja. (Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt, Facebook.com, 2019. március 2.)

Tudtam, hogy a DK-nek lesz jelöltje az előválasztáson, de eddig azt hittem, hogy én leszek. (Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje Kálmán Olga indításáról, Facebook.com, 2019. június 6.)

Puzsér színes figura, de nem szeretném rá bízni a főváros költségvetését. (Dömsödi Gábor újságíró, volt pásztói polgármester, ATV, 2019. június 11.)

Az ellenzék most jelöltet keres, nem főpolgármestert. (Kálomista Gábor filmproducer, Hír TV, 2019. június 13.)

Tarlós István minden tekintetben kiérdemesült városvezető. (Asperján György író, Facebook.com, 2019. június 15.)

Karácsony Gergelyt fontos tényezővé avatták a fővárosiak. (Závecz Tibor szociológus, ATV, 2019. július 2.)

Gergőből a finisben Gergely lett. (Tamás Ervin újságíró Karácsony előválasztási kampányáról, 168 Óra, 2019. július 4.)

Nem Kálmán Olga jelölése volt rossz, hanem Kálmán Olga. (Török Gábor politológus, InfoRádió, 2019. július 29.)

Fél évtizedig tanítottam a szombathelyi főiskolán, és megszerettem a várost. Azóta is figyelemmel kísérem a történteket. Most például azt, hogy a volt alpolgármester a Fidesz ellen fordult. A bejegyzés címe innen való, a helyi politikust ugyanis Koczka Tibornak hívják, és az egyik helyi újság játszott el a vezetéknevével.

A cím egy latin mondásra utal. Időszámításunk előtt 49-ben Julius Caesar seregestül lépte át a Rubicon határfolyót. Márpedig hadvezérek csak akkor pályázhattak politikai babérra, ha sereg nélkül érkeztek Rómába. Caesar tisztában volt azzal, hogy nemcsak a divatos fakockát dobta el, hanem sorsot is vetett. Ezért mondta, hogy Alea iacta est, vagyis a kocka el van vetve. Koczka Tibor akkor lépett át a maga határán, amikor kifejtette az önkormányzat mocskolódó lapjáról, hogy „ennek az újságnak a témaválasztása, tartalma fényévnyire van a keresztény-konzervatív értékektől”.

Pártjától meg is kapta a büntetést, nem indulhat az október 13-án esedékes önkormányzati választáson. Mégis indul, immár független polgármester-jelöltként. Ezzel megosztja a Fidesz-szavazókat, és növeli a közös ellenzéki jelölt, egy szocialista politikus esélyeit. Vajon hány Fidesz közeli értelmiségi vetett számot önmagával? Nem föltétlenül azért, hogy hatalomra törjön, inkább „csak” elege volt a kormánypárti hatalomgyakorlásból. Készítettem egy listát azokról, akik azért lépték át a Rubicont, mert elment a kedvük az egésztől, észre tértek, kiábrándultak, kiszerettek a Fideszből, megcsömörlöttek a hatalomtól.

Ángyán József volt földügyi államtitkár, Chikán Attila volt gazdasági miniszter, Csaba László, Debreczeni József és Elek István volt Orbán-tanácsadók. Továbbá György Zsombor újságíró, Gyurgyák János történész-közíró, Hadházy Ákos szekszárdi politikus, Hont András újságíró, Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár. Valamint Kész Zoltán veszprémi és Körömi Attila pécsi politikus, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Mellár Tamás, a Statisztikai Hivatal volt vezetője, Ódor Ferenc borsodi politikus, Pápay György publicista, Stumpf András újságíró, Szelényi Zsuzsa, Ungár Klára és Urbán László hajdani Fidesz-alapítók.

Bizonyára kiegészíthető a lista. Izgalmas feladat volna, ha egy könyvkiadó fölkérne néhány újságírót, hogy készítsenek interjút az említett és nem említett értelmiségiekkel. Hátha elmondják, mikor érkezett el az a pillanat, amikor számot vetettek önmagukkal, és sereg nélkül lépték át a Rubicont.   

Az egyik kommentelő tegnap este 21.57-kor ezt írta: „A Facebook-ot a kormány kb. ugyanannyira használja, mint az ellenzék. Nem ezért kellene visszaszorítani.” A bejegyzésben ugyanis arról tűnődtem, vajon mivel magyarázható, hogy a kormányzat félhivatalosan ellenségnek minősítette a közösségi oldalt.

Nem tudom, hogy nick papagiorgo honnan veszi, miszerint a kormány és az ellenzék „kb.” ugyanolyan mértékben használja a Facebook-ot. Azt viszont tudom, hogy akiknek bajuk van a közösségi oldallal (a miniszterelnöknek, az újdonsült igazságügyi miniszternek és a kormánypárti publicistának), azok milyen forrásokból táplálkoznak. Közismert, hogy mielőtt döntésre szánná el magát a kormányzat, majd’ mindent megméret. Így jutott például Mráz Ágoston Sámuel politológus, a Nézőpont Intézet vezetője arra a következtetésre, hogy „A magyar társadalom 60 százaléka a Facebook-on elérhető.” (InfoRádió, 2019. február 11.)

A Boros Bánk Levente politológus vezette Médianéző Kft szintén megmérte a médiafogyasztók elérhetőségét, és arra jutott, hogy az online sajtóban ellenzéki túlsúly mutatható ki. A Facebook-ot is magába foglaló digitális sajtó a magyar társadalom 71 százalékát éri el, a kormánypárti online médiumok csupán a 28 százalékát. Nem azt állítom, hogy ezek az arányok hitelesek. Csak azt, hogy a kormánypárti értékelők és döntnökök azokkal a számokkal dolgoznak, amelyek nem azonosak nick papagiorgo becslésével.

Az Orbán-kormány folyamatosan szűkíti a nyilvánosságot. 2010 után, még inkább 2014 óta sok ellenzéki orgánum szűnt meg, és a kormány tevékenységét elemző, bíráló újságírók közül több százan szorultak ki a nyilvánosságból. Ha még művelik a szakmájukat, akkor a sajtószabadság kis szigeteire szorultak vissza, közülük a leghatékonyabb talán épp a Facebook. Szakmai okból gyűjtöm az ütős gondolatokat, és tegnapig a Facebook 91 szellemes, hatásos mondattal vétette észre magát. Ezzel az ATV mögött következik. Utána található a Népszava 69-cel, a HVG 41-gyel, a Magyar Nemzet és a 24.hu 35-35-tel, a Magyar Rádió 22-vel, a Magyar Hírlap 15-tel.

De ha a Facebook-ot kiemelem a mezőnyből, visszamenőleg figyelemre méltó trend rajzolódik ki. 2018-ban 80 mondat, ’17-ben 79, ’16-ban, ’15-ben és ’14-ben 35-35, ’13-ban 37, 2012-ben pedig 23 mondat. Vajon magyarázható-e azzal a közösségi oldal megnövekedett jelentősége, hogy azt az űrt tölti be, amelyet a kiéheztetett, kivéreztetett szerkesztőségek hagytak maguk után?

Egy fideszes polgármester fideszes többségű önkormányzattal fideszes kormány működése alatt tud igazán hatékony és eredményes lenni. (Porga Gyula, a Fidesz veszprémi polgármester-jelöltje, Napló, 2010. július 16.)

Azok az önkormányzatok, amelyek együttműködés helyett ellensúlyt akarnak képezni a kormánnyal szemben, a saját polgáraik érdekei ellen dolgoznak. (Orbán Viktor miniszterelnök, Vas Népe, 2010. szeptember 30.)

Az emberek többet fognak találkozni az állammal és kevesebbet az önkormányzattal. (Rétvári Bence közigazgatási államtitkár, Magyar Rádió, 2011. június 15.)

Vegyük úgy, hogy az önkormányzat a helyi állam. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2013. március 22.)

A Fidesz gondnokságot csinált az önkormányzatokból. (Magyar Bálint szociológus, volt SZDSZ-politikus, ATV, 2015. május 201.)

A szocik ücsörögnek a helyi önkormányzatokban. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2016. május 23.)

/”Miért adták föl a szocialisták a helyi önkormányzatokat?”/ Nem adtuk föl, hanem elvesztettük. (Szanyi Tibor szocialista politikus, ATV, 2018. január 12.)

Amíg a Fidesz kormányoz, addig minden településnek lehet önkormányzata. (Kósa Lajos Fidesz-politikus, volt debreceni polgármester, Napló, 2018. február 17.)

Az Orbán-rendszert először az önkormányzatiság szintjén próbáljuk megroppantani. (Varga-Damm Andrea Jobbik-politikus, ATV, 2019. január 10.)

Az ellenzéki politizálás alapjait az önkormányzatokban kell lerakni. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, az ellenzéki pártok budapesti főpolgármester-jelöltje (ATV, 2019. június 20.)

A tegnap legjelentősebb közéleti eseménye volt, hogy találkozott Sopronban a német kancellár és a magyar miniszterelnök. Részt vettek az evangélikus templomban megtartott hálaadó istentiszteleten, és előre megírt szöveget olvastak föl. Ezt azért hangsúlyozom, mert az ezt követő sajtótájékoztatón már papír nélkül beszéltek. Kommunikációs megjegyzésem az írásos szöveget érinti.  

Angela Merkel szerint a két ország kereskedelmi forgalma tavaly 55 milliárd eurónyi volt, Orbán Viktor szerint 54 milliárdnyi. A különbség adódhat persze abból, hogy a kancellár fölfelé, a miniszterelnök pedig lefelé kerekített. Az viszont már fogósabb kérdés, vajon a német kormányfő miért beszélt következetesen páneurópai piknikről, a magyar pedig soproniról. Napra pontosan harminc éve ugyanis nem Sopronban nyitották meg a határt az NDK hazánkban tartózkodó állampolgárai előtt, hanem néhány kilométerrel arrébb, Piuszpusztán.

Az a benyomásom, hogy Orbán Viktor nemcsak a nemzetközi érintkezés nyelvét, az angolt tanulta meg, hanem a nép nyelvét se felejtette el. Jóhiszeműen azt írom tehát, hogy a hajdani eseményt egyszerűbb soproni piknikként bevinni a köztudatba, mint piuszpusztaiként. Hajlamos vagyok tudomásul venni, hogy a páneurópai jelzőt a miniszterelnök azért helyettesítette a sopronival, mert nem akart kitérni Habsburg Ottó kezdeményező szerepére. A soproni piknik Habsburgok nélkül kétségkívül jobban illik a rendszerváltás fideszes értelmezésébe.

De ha Orbán sikerének egyik titka, hogy ösztönösen vagy tudatosan leegyszerűsíti az összefüggéseket, vajon mihez kezdjünk az evangélikus templomban felolvasott beszéd egyik passzusával? A magyar miniszterelnök azt fejtegette, hogy a második világháború után a soproni németek kétharmadát kitelepítették Németországba. Erre mondta, hogy a fájdalom ama fajtáját, amely sosem múlik el, „Legfeljebb enyhíti az öröm, hogy a magyarországi, így a soproni németség ismét belegyökerezett közössége a magyar nemzetnek, számában és önbecsülésében erősödik, új nemzedékei pedig az óvodától az egyetemig német anyanyelvükön tanulhatnak, képviselőit pedig maga választja a magyar országgyűlésbe.”

Nem irigyeltem a tolmácsot, amint a többszörösen összetett mondatot megpróbálta  a kancellár asszony anyanyelvére lefordítani. S bár vért izzadt, én közben rájöttem, hogy Orbán Viktor sikerének mi a másik titka. Az, hogy nincs tekintettel senkire, ezt azonban képes úgy beállítani, mintha mindenkire tekintettel volna. 

A jelek arra utalnak, hogy a fennálló rendszer újabb és újabb ellenséget keres magának. Máskülönben nem tarthatná egységben, harci alakzatban a híveit. Azért nem érdemes felsorolni, hogy kiket-miket nézett ki az eljelentéktelenítésre, mert elvennék a terjedelmet érdemi mondandómtól: a legújabb ellenség alighanem a címben említett közösségi oldal lesz.

A hatalom könnyűlovasságát alkotó publicisztika egyik mértékadó személyisége, Apáti Bence írta a Magyar Nemzet legutóbbi számában: „Remélem, Varga Judit igazságügyi miniszter megtalálja a jogi megoldást Zuckerberg úr vállalatának megrendszabályozásához.” (2019.08.17.) Volt már úgy, hogy a kormánypárti publicisták túllőtek a célon, és akaratlanul is szembe mentek a végrehajtó hatalom taktikai húzásával. Ilyenkor visszavonulót fújtak, ezúttal aligha lesz erre szükség. Az idézett mondatnak ugyanis van kormányzati előzménye, sugallata. Néhány nappal korábban az újdonsült igazságügyi miniszter szintén kikelt a közösségi oldal ellen, mondván: „A Facebooknak nem dolga, hogy cenzúrázzon bizonyos migrációval kapcsolatos híreket.” (Magyar Távirati Iroda, 2019.08.11.)

Ha jól értem, a multinacionális Zuckerberg-cég olyan értékeket táplált a digitális programjába, amelyek kiszűrik a gyűlölködő hangnemet. Függetlenül attól, hogy a gyűlöletkeltő hangvétel kisebbségi vagy kormányzati médiatermék. Nálunk az utóbbi, ezzel magyarázható, hogy a Facebook-jelenség elemzésére a bizonyítani akaró miniszter asszony munkacsoportot hozott létre. Adott a megrendelő is, aki behívta őt a kormányába. Orbán Viktor nem is olyan nagyon rég bejelentette a Facebook-üzenőfalán, hogy „A Facebook kommunista közösségi oldal lett sajnos.” (2018.03.16.)

Logikailag innen már csak egy kis hátralépés, hogy nem sokkal az első kétharmados győzelme után megjegyezte: „A magyar választási kampányban mi a választást javarészt a kontrollálhatatlan interneten és a Facebookon nyertük meg.” (Magyar Nemzet, 2011.01. 22.) Ironikus, hogy ellenzéki politikusként épp az ellenőrizhetetlenség segítette őt a hatalomba. Ezért aztán a hatalom megtartásában érdekelt miniszterelnökként ellenőrzése alá kéne vonni a közösségi oldalt is, máskülönben az ellenzékét hiába szorította ki a hagyományos nyilvánosságból.

Mint az idézetben olvasható, annak idején megfogalmazta a következő lépést is. Ha a kormányzat túl lesz a Facebook megrendszabályozásán, a rendszer harci logikája alapján az internetet veszi kezelésbe.