Nem ő az egyedüli. A rendszerváltás óta minden miniszterelnökünk ellenszélben érezte magát. A média kereszttüzében. Ez persze inkább csak hangulat, amelynek azonban alapja van. Nálunk a biztos kormányzat érdekében miniszterelnöki rendszer alakult ki, melyben a kormányfő a nyilvánosság első számú kedvezményezettje. A kormánypárti sajtóban dicsérik, elismerik, fényezik, istenítik, magasztalják, méltatják, tömjénezik. Vagy legalábbis nem bírálják. Csakhogy a kedvezményezett helyzet árnyoldala, hogy akik nem kedvelik, nyilvánosan köszörülik rajta a nyelvüket.

Orbán Viktor hiába tett szert túlnyomó többségre a nyilvánosság hazai eszközrendszerében, érteni vélem, hogy a dicsérő szavak miért nem ellensúlyozzák tudatában a média maradékából feléje áradó ellenszenvet. Amikor a vele interjút készítő német újságírónak azt fejtegette, hogy „Jó volna, ha egyszer hátszelem lenne a magyar sajtóban, mert most folyton ellenszélben haladok.” (Bild, 2019.05.24.), akkor arról beszélt, hogy a sajtószemlében csőstül kapja az elmarasztaló megjegyzéseket - nyilván nem a saját híveitől. Vajon indokolt-e a benyomása?

A hazai sajtóban az idei első jellemzés január 2-án látott napvilágot, az utolsó június 4-én. A két mondat között 154 nap telt el, és 24 médiumból 77 releváns (fontos, lényeges, meghatározó) értelmezést vettem föl a házi archívumba. Vagyis minden második napra jutott egy - ezzel a mennyiséggel Orbánon kívül senki sem dicsekedhet. A jellemzések három kategóriába sorolhatók. A 77 közül 8 a dicsérő, 24 az elmarasztaló és 45 a tárgyilagosnak nevezhető elemző, ténymegállapító, bántó él nélkül megfogalmazott mondat. Az érdeklődés homlokterében lévő politikus szempontjából rosszabb arányokra számítottam. Úgy látszik azonban, hogy miniszterelnökünk a harmadrésznyi elmarasztalást is sokallja.

Ezzel együtt látok logikát a kifakadásában. Miért említené a külföldi újságírónak, hogy a médiumaiban nyakra-főre dicsérik, ha a fényezéseket magától értetődőnek gondolja? És miért ne panaszkodhatna arról, hogy a nyilvánosság maradékában érdesebb, karcosabb, olykor csakugyan bántó megjegyzések hangzanak el, jelennek meg róla? Benyomását, hangulatát, megérzését tehát nem vonom kétségbe, mindazonáltal tünetértékű, hogy a Főnök szubjektív életérzéséből a hatalomgyakorlás jellegéből adódóan az emberei médiapolitikai következtetéseket vonnak le. Még azt a kevés elhajló médiumot is soknak tartják.              

A KDNP nem vallási, hanem világnézeti párt. (Keresztes Sándor, Népszabadság, 1990. május 23.)

Ha ez a szint marad - tehát nem kell tovább süllyednünk -, akkor a pártnak mint parlamenti formációnak vége. (Surján László, Vas Népe, 1997. február 14.)

A KDNP nem sekrestye ízű hívők gyülekezete. (Giczy György, Kisalföld, 1997. június 4.)

Kovász lesz az új kenyérben. (Fekete György, Heves Megyei Nap, 1998. április 24.)

Nem azt tartom végzetesnek, hogy engem kizárt a vezetés a pártból, hanem azt, hogy utána kizárta a többieket, s végül a pártot zárta ki a politikai életből. (Isépy Tamás, Magyar Nemzet, 1999. március 20.)

A velünk nem szimpatizáló politológusoknak is feltűnt, hogy a KDNP soha nem látott lendületben van. (Semjén Zsolt, Magyar Hírlap, 2008. július 9.)

A felmérések szerint mi vagyunk Magyarországon a legkevésbé elutasított párt. (Papp Tibor, Index.hu, 2010. december 8.)

A KDNP horgony a csapkodó hullámokban, a Fidesz szerepe a mozdony. (Harrach Péter, Index.hu, 2011. július 3.)

A KDNP olyan a magyar politikában, mint só az ételben. Nem kell belőle sok, de ha nincs, akkor az étel ehetetlen. (Jámbor Ferenc, Népszabadság, 2011. szeptember 16.)

A pártélethez párt kell, de mi összementünk, mint a Samu gatyája. (Szalma Botond, Vasárnapi Hírek, 2016. április 23.)

Egy párt hanyatlásában az is rossz, hogy nem képes eltartani a fölöslegessé vált politikusait. Erről árulkodik Nagy Blanka és Szanyi Tibor sorsa.

A 19 éves diáklány néhány hónapja mondott egy beszédet Kecskeméten, és keresetlen szavakkal küldte melegebb éghajlatra a miniszterelnököt. Azóta a kormánypárti sajtóban karaktergyilkosság áldozata lett, az ellenzékiben pedig kézről-kézre adták. Majd Kiskunfélegyházáról Szegedre költözött egyetemista barátjához, és most elváltak az útjaik. Az érzelmi sokk hatására kiírta magából mindazt, ami nyomasztotta. Részletezte, hogy például a média miként használta ki a benne rejlő lehetőségeket.  

A 63 éves Szanyi Tibor fél évtizedet töltött Brüsszelben. Az MSZP gyönge választási szereplése miatt elesett az újabb fél évtizednyi és mintegy 150 millió forintnyi javadalmazással járó képviselőségtől. S mert az egyetlen brüsszeli mandátumra nem őt választotta ki a pártja, az érzelmi sokk hatására kiírta magából mindazt, ami nyomasztotta. Ő nem pedzegette a médiához fűződő viszonyát, annál inkább szapulta az MSZP-t, amely „degenerálódó, belterjes klub” képzetét kelti.

Két ember a Magyar Szocialista Párt holdudvarából, Az egyik a pályája elején, a másik a pályája végén. Az köti össze őket, hogy nem tudják, mi lesz velük, miből fognak megélni. A tinédzser könnyebb helyzetben van, mert előtte az élet, a politikában való kiruccanása után még bármi lehet belőle. A nyugdíj közelében lévő politikus legföljebb abban reménykedhet, hogy a brüsszeli fél évtized jövedelméből egy darabig eltarthatja a családját. Van azonban még valami, ami összeköti őket: a rossz helyesírás.

Azt, hogy Nagy Blanka nem teszi ki a vesszőket, ilyen válságos helyzetben nem illik fölhánytorgatni. Nem is hoznám szóba, annyira őszinte és megindító a Facebook-bejegyzése. Egy digitális bennszülött írja ki magából a fájdalmait, aki megszokta, hogy a közösségi oldalakon kommentelők nem erőltetik a központozást. Szanyi Tibor digitális bevándorló létére a világháló fenegyereke lett. A Facebook, a Twitter és a Tumblr koronázatlan királya a magyar közéletben, aki leszokott arról, amire a középiskolában tanították. Amikor pedig a hagyományos sajtóban szólal meg, hozza magával a központozás iránti érzéketlenségét.

Ha nem marad hely számára a politikában, akkor érdemes volna megpróbálkozni egy testhez álló szerepkörrel, az influencerséggel. Vannak, akik központozás nélkül élnek meg belőle.      

Szeretném, ha egy kicsit tökösebbek lennénk. (Magyar Nemzet, 2001. június 22.)

Az MSZP mint párt a legkevésbé sem korrupt, bár tényleg megfertőzték a hatalombrókerek és a mutyilovagok. (Népszava, 2009. november 23.)

Az MSZP izgalmas, „szexi” párt lesz, amelyik tetszik, mert a jövőbe visz. (Népszava, 2010. október 2.)

Az MSZP-ben kitört a béke. Mindenki baloldali, vagy csak picit más. (Népszabadság, 2010. október 18.)

Lehet azt mondani, hogy milyen marha szervezettek vagyunk, de vannak komplett megyék, amelyek úgy üresek, ahogy vannak. (ATV, 2014. május 26.)

Maga a párt jelenleg egy csődtömeg. (Tumblr.com, 2015. november 19.)

Az MSZP be van zárva. (Klubrádió, 2016. június 23.)

A Magyar Szocialista Párt elég rendesen összeszedte magát. (ATV, 2017. augusztus 18.)

Az MSZP mint projekt már alig menthető. (Zoom.hu, 2018. június 13.)

Ez így nem párt. Ez így csak egy degenerálódó, belterjes klub. (atv.hu, 2019. június 3.)

Az összes sokkal inkább viccpárt, mint a Kétfarkú Kutya. (Wahorn András képzőművész, Hír TV, 2016. október 5.)

A kétfarkú viccpárt néhány hét alatt volt képes érdemi befolyást gyakorolni a választókra. (Gál J. Zoltán újságíró, Vasárnapi Hírek, 2016. október 8.)

Iróniából fegyvert kovácsoló mozgalom. (Zsuppán András újságíró, Heti Válasz, 2016. október 13.)

Az egyetlen komolyan vehető párt. (Kálmán László nyelvész, ATV, 2017. április 29.)

A Kutyapárt csak ott tűnhetett reális alternatívának, ahol a kormánypárti és az ellenzéki jelöltek a vicc kategóriájába tartoztak. (Ungváry Krisztián történész, Index.hu, 2018. április 14.) 

Az MKKP kimondta, amit oly sokan gondolunk: ha Magyarországon a politika egy vicc, miért is kéne komolyan venni? (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, 2018. október 19.)

A talán egyetlen hiteles hazai párt. (Bihari Tamás újságíró, Népszava, 2018. október 22.)

A legkorszerűbb magyar politikai formáció. (Szele Tamás újságíró, FüHü.hu, 2018. december 5.)

Szomorú, hogy egy viccpártot lehet a legkomolyabban venni. (Tomanovics Gergely kommunikációs szakértő, Népszava, 2019. február 8.)

Polgárpukkasztó stílusáról elhíresült alakulat. (Csépányi Balázs újságíró, Magyar Nemzet Online, 2019. február 18.)

A vérbeli politikus arról ismerszik meg, hogy a vereségben is meglátja a győzelmet. Jó volna tudni, vajon 2014. október 19-én mit mondott Kunhalmi Ágnes az MSZP választmányi ülésén. Azt viszont az Index megörökítette az utókor számára, hogy az elnöklő Botka László így intette le a pályakezdő politikusnőt: „Legyen már világos, Ági, nem győztünk!”

Azóta sokat fejlődött a még mindig csak 36 éves Kunhalmi Ágnes. Olyannyira, hogy most már nem is a szegedi polgármester a választmány elnöke, hanem ő. Ebbéli minőségében szólalt meg június első napján, és azzal késztetett tűnődésre, hogy a május 26-i választáson „A demokratikus ellenzék négy százalékot javított, míg a Fidesz csak egyet.” Kétségtelen, hogy a korábbi uniós választáshoz képest a széttagolt, szétmorzsolódott ellenzék 28-ról 32,6 százalékra növelte az egybe számított szavazatok számát. Ellentétben a Fidesszel, amely kénytelen volt beérni 52,6 százalékkal.

A győzelmekre szakosodott Kunhalmi Ágnes tegnap is mondott valamit, amely azt sejteti, hogy vérbeli politikussá érett, aki bármiből képes egy kis sikert kihozni. Az ATV stúdiójában arról beszélt, hogy május 26-án „220 település volt az országban, ahol a Fidesz kisebbségben maradt”. Erre csakugyan lehet pártot építeni, bár félő, hogy hosszú lesz az út. Bizonyára velem van baj, ha lelkendezés helyett mégis azt fűzöm hozzá: ha az országban 3155 település van, akkor a Fidesz 2935 helyen nem maradt kisebbségben.

Tegnap este a műsorvezető azt is megkérdezte tőle, vajon a legutóbbi vereség után az elnökség miért nem mondott le. Kunhalmi Ágnes szerint azért nem, mert „Önkormányzati választások jönnek, nagyon közel vannak.” Erről ugrott be, hogy néhány napja Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter mintha megjósolta volna ezt a választ. A nyugalmazott szocialista politikus azt fejtegette az ATV stúdiójában, hogy az MSZP „utolsó szembenézése” 2010-ben volt, a történelmi vereség után. Azóta vereséget szenvedett 2014-ben az országgyűlési, uniós és önkormányzati választáson, 2018-ban az országgyűlésin, idén pedig az unióson is. Szerinte egyszer sem sikerült levonni a tanulságokat, elvégre mindig lehetett hivatkozni arra, hogy közeledik az újabb választás.

S hogy sem ő, sem a többi vezetésből eltávolított „öreg” nem érte el ama szintet, amelyet az újhullámos Kunhalmi Ágnes képvisel, arra bizonyság Lendvai Ildikó volt pártelnök május 30-án, az ATV-ben elhangzott megjegyzése: „Több dobásunk nincs.”

A szocialista pártvezetők szombati sajtótájékoztatójának volt még egy mozzanata. Tóth Bertalan elnök lefokozta a kampányban patkányozó Bangónét, aki már nem helyettese a parlamenti frakcióban. Ráadásul „közös megegyezéssel” megvált az MSZP kommunikációs igazgatójától, Láng Balázstól is. Bangóné elszólását már értelmeztem, a kommunikációs vezető eltávolítása pedig megérdemel egy eszmefuttatást.

Azzal szerzett nevet magának a szakmán kívül, hogy 2017. április 29-én lefideszbérencezte Pető Pétert, a 24.hu főszerkesztő-helyettesét, aki „ennyi, magát függetlennek nevező orgánummal/újságíróval ilyen lelkesen szolgálja ki a propagandagépezet céljait”. Láng Balázs tehát a nem kormánypárti sajtóból elmarasztalta azokat az újságírókat, akiknek nem tetszett Bangóné botrányos megnyilvánulása. Nemcsak azért vélem botrányosnak, mert változatlanul ez a véleményem róla. Azért is, mert az ügyetlenül fogalmazó politikusnő elszólását a lefokozással most már a saját pártja is beárazta.

Felelősségre vonásukról mégis az a benyomásom, hogy az MSZP vezetése nem nézett szembe az uniós választásban elszenvedett vereséggel. Bár jó helyen kapiskál, ha kommunikációs elszólásért viteti el a balhét egy felkészületlen politikussal és az őt védő kommunikációs igazgatóval. Följegyeztem azonban egy korábbi kommunikációs igazgató szavait. Kerényi György, akit Botka László miniszterelnök-jelölt hívott az apparátusba, ezzel köszönt be: „Nem tehetek mást, mint hogy azt a politikai terméket, amit a szocialista párt politikája jelent, megpróbálom hatékonyan eljuttatni az emberekhez.” (ÚjSzó.com, 2017. június 17.)

Egy szóvivő, sajtófőnök, kommunikációs igazgató olyan alkalmazott, akit nem azért fizetnek, hogy a saját véleményével traktálja a nyilvánosságot, hanem hogy a szervezet álláspontját képviselje. Kerényi György is csak addig húzta persze, amíg az MSZP szembe nem fordult a saját miniszterelnök-jelöltjével. Láng Balázs bizonyára azt az álláspontot képviselte, mely a Bangóné-botrány kirobbanásakor az MSZP hivatalos véleménye volt. Ha most útilaput kötöttek a talpára, akkor ezt azt sejteti, hogy a szocialista párt némi áldozat árán módosította az álláspontját.

A cikcakkok nyomába eredő szociológus, Tamás Pál napra pontosan egy hónappal Láng Balázs fészbukos kirohanása után ezt írta a Népszavában: „A rokonszenves fiatalok a pártvezetésben ideológiai és kommunikációs szempontból analfabéták.” Hm.

Karácsony Gergellyel most a Párbeszéd láthatósági mellényt kapott. (Böcskei Balázs politológus a Párbeszéd-mozgalom miniszterelnök-jelöltjéről, 24.hu, 2017. május 8.)

Egy országos szervezettel rendelkező párt és egy párttal nem rendelkező, de népszerű politikus egymásra talált. (Hiller István szocialista politikus Karácsony Gergelyről, Echo TV, 2017. december 17.)

Karácsony a saját egyszázalékos pártja mellett egy másik, szintén elég gyenge párt mellé állt be. (Windisch Judit újságíró, hvg.hu, 2018. február 10.)

Kivel állapodott meg az MSZP? A mérhetetlen Párbeszéddel. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, Hír TV, 2018. március 17.)

A Párbeszéd az egyik legkevésbé látható párt. (Rónai Egon műsorvezető, ATV, 2018. október 1.)

Nélkülünk nem lenne frakciója. (Mesterházy Attila szocialista politikus, Facebook.com, 2018. november 12.)

Ez a párt jelenleg parazitaként él az MSZP gazdatestén. (Farkas Örs politológus, Origo.hu, 2018. december 28.)

Ha ők lesznek az MSZP KDNP-je. (Lengyel Anna dramaturg, Facebook.com, 2019. május 25.)

Rossz helyre kötötte be magát a hiteles és innovatív programmal bíró Párbeszéd, amikor összeállt a hanyatló MSZP-vel. (Lakner Zoltán politológus, Klubrádió, 2019. május 26.)

A Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd közös listája kudarcot vallott az európai parlamenti választásokon. (Tóth Bertalan szocialista pártelnök, Facebook.com, 2019. június 1.)

A legutóbbi napokban az uniós választást értékelték a nyilvánosság fórumain. Az értelmezők gyakran hozták szóba a Gyurcsány-házaspárt. Lefülelt mondatok.  

Egy év alatt sikerült magunkat leamortizálni. (Kanász-Nagy Máté LMP-politikus, Mandiner.hu, május 26.)

A Jobbikra jelen állás szerint nincs szükség, szélsőséges pártnak ott van a Fidesz. (Föld S. Péter újságíró, Hírklikk.hu, május 26.)

Történt egy kis átrendeződés a Momentum megerősödésével és az LMP megsemmisülésével. (Gyöngyösi Márton Jobbik-politikus, ATV, május 27.)

Azok szerepeltek jobban, akiknek volt politikai teljesítményük és mondanivalójuk. (Török Gábor politológus, InfoRádió, május 27.)

A világos nyelvezet és a kemény munka kifizetődik. (Techet Péter publicista a DK-ról és a Momentumról, Azonnali.hu, május 27.)

Dobrev Klárának sikerült az, ami Orbán Viktornak nem: eltüntette a közéletből Gyurcsány Ferencet. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Facebook.com, május 27.)

Orbán Viktor nem az asztalnál ül, hanem rajta van az étlapon. (Pető Péter újságíró a brüsszeli tárgyalásokról, ATV, május 28.)

Az ellenzéki oldalon már réges-rég kellett volna egy profiltisztítás. (Lakatos Júlia politológus, MéltányosságKözpont.blog, május 29.)

Gyurcsány megmaradt egyedüli profinak az ellenzéki oldalon. (Tamás Pál szociológus, Népszava, május 29.)

Az online kommunikációban vertük a teljes ellenzéket. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, 24.hu, május 29.)

Nem lehetne, hogy Gyurcsány, ha már nem fér a bőrébe, menjen Brüsszelbe hadakozni, Klára pedig itthon maradjon melózni? (Kereszty András újságíró, AHaza.blog, május 29.)

Róluk hihető a leginkább, hogy a NER valódi ellenfelei. (Bundula István újságíró a DK-ról és a Momentumról, Magyar Narancs, május 30.)

Az ellenzéki közvélemény éppen most ítéli meg, szüksége van-e ránk. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, hvg.hu, május 30.)

Puzsér Róbert rögtön lefalcolt az LMP-ről. (Lakner Zoltán politológus, 168 Óra, május 30.)

Az értelmiségnek nem az a dolga, hogy igazolja vagy gyalázza a politikát. (Lányi András ökofilozófus, Mandiner.hu, május 31.)

Magyarországon inkább ellenzékváltó hangulat van. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, május 31.)

Nemsokára eldől, hogy a pártok kiket küldenek Brüsszelbe, a kádertemetőbe. (Libik André dokumentumfilmes, Facebook.com, május 31.)

A pártelnök is hozta a primadonnát. (Magyar György ügyvéd Torgyán Józsefről és Torgyánné Cseh Mária országgyűlési képviselőről, ATV, június 1.)

Ha ráérzett volna az árnyékba húzódás édes ízére, és nem akarná magát önbizalommal telve újfent előtérbe tolni, össze is szedhetné magát Magyarországon valamiféle ellenzék. (Gazda Albert újságíró Gyurcsány Ferencről, Magyar Hang, május 31.)

Láriferi. (Pilhál György újságíró Gyurcsány Ferencről, Magyar Nemzet, június 1.)

A párt nevében immár jelentés nélkül fityeg a szocialista szó. (Büttl Ferenc közgazdász az MSZP-ről, Mérce.hu, június 1.)

Tegnap sajtótájékoztatót tartott a szocialista párt két vezetője. Kunhalmi Ágnes választmányi elnök háromperces monológban fejtette ki, hogy új alapokra helyezné a magyar szociáldemokráciát. Ez adta az ötletet, hogy átnézzem a házi dokumentációt, vajon az MSZP eddigi három évtizede során hírértékű megnyilatkozásban hányszor hangzott el, jelent meg az új szó.

A 311 oldalon mintegy két és félezer mondat található, és az új valamelyik származéka 252-szer jött ki. Feltűnt, hogy a 2010-es kormányváltás előtti huszonegy évben pontosan százszor, azóta viszont 152-szer. Először Barabás János beszélt róla a Kelet-Magyarország című nyíregyházi újság 1989. szeptember 12-i számában: „Hiszem, hogy az MSZMP-ból hamarosan egy új profilú, új szellemű párt formálódik.” Utoljára pedig az uniós választási kudarc nyomán Tóth Bertalan pártelnök tegnap ejtette ki a száján, a Facebook tanúsága szerint így: „Új stratégiát alkotunk.”

Az új származékai közül felfigyeltem a megújulásra, mellyel ötvenötször szembesültem ábránd, áhítozás, cél, elképzelés, kívánalom, óhaj, remény, sóvárgás, törekvés vagy vágyálom formájában. Érzelmi megnyilvánulás keveredett indokolt tervezéssel. Tanulságos a megoszlás is. A szocialista politikusok 1989 őszén négyszer akartak megújulni, ’90-ben kétszer, aztán hosszú kihagyás. Majd 2000-ben és 2009-ben háromszor-háromszor, 2010-ben nyolcszor, ’11-ben tizenháromszor, ’12-ben tizenegyszer, ’13-ben és ’14-ben négyszer-négyszer, ’16-ban kétszer, ’18-ban pedig egyszer.

Lendvai Ildikó volt pártelnök azonban figyelmeztetett arra, hogy „Gondolatok nélkül a sokat emlegetett ’megújulás’ nem volna más, mint a belső huzakodások fedőneve.” (Népszava, 2011. július 9.) Szavait komolyan vettem, ezért a házi dokumentációban megnéztem az új másik, szintén hangoztatott származékát is. Az aktivitást, cselekvőképességet, iparkodást, működést feltételező megújítás 1989-ben, ’90-ben és 2003-ben egyszer-egyszer hangzott el, jelent meg, 2010-ben négyszer, ’11-ben háromszor, ’14-ben kétszer, ’16-ban pedig egyszer.

Azóta egyszer se hallottam, olvastam, hogy a szocialista politikusok az átalakítás, előrehaladás, emelkedés, erősödés, fejlődés, föllendülés, gyógyulás, javítás, jobbítás, kibontakozás, növekedés, továbblépés, tökéletesedés közül valamelyik fogalom zálogának tekintették volna. Vagyis az MSZP idestova három évtizede ad teret egy mérkőzésnek, amelyben a megújulás 55:13-ra vezet a megújítás ellen.