Tegnap is megvettem, mint idestova harminc év óta majd’ mindig. Bár mostanában szívom a fogam, sokallom érte a 690 forintot. Különösen úgy, hogy amit tőlem igényel a kiadóhivatal, abból nem fizeti ki a cikkírókat. Az egyik volt főszerkesztő-helyettes már végrehajtást is kért ellene. Az új főszerkesztő hiába írta a fészbukos üzenőfalára, hogy megkezdődött a törlesztés, a bejegyzése nyomán több külső szerző is jelentkezett - az egyik például Erdélyből -, hogy nekik is tartozik a cég.

A helyzet akkor is kínos, ha Rózsa Péter csak a jelenlegi tartalomért felel. (Meg azért persze, hogy a munkatársai időben megkapják a fizetésüket, a külső szerzők pedig a honoráriumot.) A jelek ugyanis arra utalnak, hogy nem jött be a váltás. A kiadó - egy nyugat-európai vallási közösség, amelynek kinyújtott keze a Köves Slomó-féle zsidó szervezet - vagy elszámolta magát pénzügyileg, vagy úgy döntött, hogy a hetilapot éhkoppon kell tartani. A következmények szempontjából mindegy is. Egy patinás szerkesztőség évek óta vergődik. Ebben a helyzetben meglepő az új főszerkesztő bejelentése, hogy készül az új dizájn. Először talán a régi adósságokat kéne törleszteni, és utána gondolkodni a megújításon. Ha már a sóher kiadó „jóvoltából” nem megy egyszerre.

Ezzel együtt mégis az a benyomásom, hogy az új főszerkesztő szakított az elődje múzeumi szemléletével. Úgy próbál gerincet kölcsönözni egy-egy számnak, hogy a lapjából ne szoruljanak ki a literátus újságírók. Ne szoruljon ki az a könnyed, oldott hangvétel, amely az alapítók (Mester Ákos és Bölcs István idején) rövid jegyzetekben nyilvánult meg. A gazdasági riportokat és politikai interjúkat csípős glosszák és hangulatos tárcák ellensúlyozták. A legújabb évfolyam egy-egy számában ezt látom fel-felcsillanni, noha még nem vált a megújított 168 Óra védjegyévé. De ha már megemlítettem a hetilap nevét, hadd jegyezzem meg, hogy Rózsa Péter a fészbukos bejegyzésben kétszer is 168 órának írta a 168 Órát.

Régi motoros a szakmában, eszem ágában sincs kioktatni, ezért inkább úgy értelmezem a helyzetet, hogy a hetilap elődje egy azonos nevű rádióműsor volt, amely kis ó-val íratta magát. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az alapítók azzal különböztették meg újságjukat a hajdani műsoruktól, hogy a név második tagját úgy írták, ahogy a papír alapú sajtóban illik. Lehetséges persze, hogy ez téves magyarázat, egy azonban biztos: a 168 Óra című hetilapban az ó már nagy kezdőbetűvel írandó.    

Tegnapi fejlemény, hogy néhány Fidesz-politikus módosítaná az önkormányzati törvényt. Ha indítványukat elfogadja az országgyűlés, akkor ez lesz a Lex Dézsi. Megengedné a nemrégiben megválasztott győri polgármesternek, hogy tovább vezethesse a helybéli szívcentrumot.

Az újdonsült városgazda reagált a hírre. A Kisalföld című napilap tegnapi számában kifejtette: „A törvénymódosítás indítványozása nem miattam született, egyszerűen rossz a törvény, mely a művészi és tudományos munkát engedélyezte a polgármestereknek, más jellegű munkavégzést nem.” Abban vitatkoznék vele, hogy a kormánypárti indítványozók igenis személyre szabták a módosítást. Abban viszont egyetértek Dézsi Csaba Andrással, hogy a törvény csakugyan rossz. De nem azért, amit ő mondott róla. Fenntartásomnak más oka van. Az önkormányzati törvény nem veszi figyelembe az úgynevezett kistelepülések adottságait. Körülbelül két és félezer faluban ugyanis kevés az értelmiségi, még kevesebb vállal közéleti feladatot.

Márpedig ha a helybéliek orvost, tanárt, agronómust választanak polgármesterré, akkor a jelenlegi jogszabály szerint az elöljáró nem vállalhat „egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt”. Így azonban a helyi iskolának, újságnak, portálnak, művelődési háznak, múzeumnak nem lesz felkészült vezetője. Amivel nem számoltak a jogalkotók, azzal számoltak a jogalkalmazók. A belügyminisztérium értelmező füzetsorozatot gondoz, amelyben figyelembe vette a kistelepülések értelmiségi adottságait is. Azt javasolja, hogy az önkormányzati törvény összeférhetetlenségi záradékot enyhébben alkalmazzák a 3000-nél, és lehetőleg ne alkalmazzák az 1500-nál csekélyebb lélekszámú falvak esetében.

Az már a győri ügy pikantériája, hogy a városnak 130 ezer lakosa van, és nem szűkölködik közéleti szerepet vállaló értelmiségiekben. A törvény megértően, visszafogottan alkalmazott végrehajtási utasítása tehát jelenleg nem érinti Dézsi professzort. Hogy érinthesse, a parlamenti többség valószínűleg elhárítja az útjában álló akadályt. Dézsi Csaba András egyszerre lehet polgármester és főorvos. Igen ám, de akik tegnap beadták a módosító indítványt, aligha gondoltak arra, hogy a szívgyógyász kimenekítése láncreakciót indíthat el a közigazgatásban.Például Miskolc polgármestere, Veres Pál félig-meddig visszaköltözhetne a Földes Gimnázium épületébe, ha a kormánypárti politikusok nemcsak a főorvosi tevékenységet engednék meg a főállású polgármestereknek, hanem az iskolaigazgatóit is.       

Figyelemre méltó cikk jelent meg tegnap az Origo.hu-n. Kiderült belőle, hogy a budapesti főpolgármester törvénysértő módon javasolta havi bruttó 322 ezer forintért Őrsi Gergely II. kerületi polgármestert elnöknek a Főkert Zrt felügyelőbizottságába. Az önkormányzati törvény szerint ugyanis „a 3000 fő feletti lakosságszámú település főállású polgármestere - a tudományos, oktatói, lektori, szerkesztői, művészeti, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony kivételével - egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem folytathat, nem lehet gazdasági társaság személyesen közreműködő tagja”.

Az utolsó félmondat vonatkozik a II. kerületi polgármesterre. Akinek bizony le kellene mondania a felügyelőbizottsági elnökségről, és vissza kéne fizetnie a megválasztása óta fölvett tiszteletdíjakat. Ha ezt nem teszi meg, az összeférhetetlenségi záradék jegyében föl kell függeszteni a polgármesteri tevékenységét. Az Origo.hu ügyesen tapintott rá az ellenzék egyik sebezhető pontjára. Ezzel a lendülettel elsöpörhető Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester is, aki így jellemezte a városában önkormányzati médiumokat működtető gazdasági társaságot: „A felelős kiadó természetesen én vagyok.” (Klubrádió, 2019.11.14.)

Ezek a fránya ellenzéki polgármesterek vagy nem olvasták a rájuk vonatkozó jogszabályokat, vagy olvasták ugyan, de úgy vélik, hogy megúszhatják a felelősségre vonást. Igen ám, csakhogy az összeférhetetlenségi záradék nem csupán őket érinti, hanem a kormánypárti polgármestereket is. Például Dézsi Csaba Andrást, Borkai Zsolt utódját. Kevesen tudják róla, hogy a győri szívcentrum alapítóját, a Petz Megyei Kórház kardiológiai főorvosát a múlt év novemberében kinevezték egyetemi magántanárrá. Ő lett a pécsi egyetem Győrbe kihelyezett szívgyógyászati tanszékének a vezetője. Megbízatása értelmezésem szerint belefér a törvény szabta keretbe, vagyis összefér a későbbi polgármesterségével. Az viszont már nem, hogy ragaszkodik a szívcentrum vezetéséhez is.

Az idézett összeférhetetlenségi záradék a mintegy 3000 polgármester közül feltűnően sokat érint, Márpedig a legtöbbjük nem ellenzéki, hanem kormánypárti. Aligha véletlen, hogy a Fidesz a Lex Dézsivel akarja megelőzni a bajt. Tegnap kormánypári képviselők benyújtottak egy módosító javaslatot, amellyel lehetővé tennék, hogy a győri polgármester egy fenékkel három lovat ülhessen meg. Ki gondolta volna az Origóról, hogy a cikkével politikai fegyvert ad az ellenzéki pártok kezébe? 

A digitális ismerős azt kérdi, hogyan állítom össze a Lefülelt mondatok című válogatást. E dokumentátori munkát három évtizede csinálom, a kikristályosodott forma 21 mondatnyi, napi átlagban három. Ma van a hét második napja, és tegnap három közleményben leltem korjellemző gondolatot.

Hiller István interjú adott a Népszavának. A civilben történész a pártvezetés legműveltebb tagja. Volt már pártelnök és választmányi elnök is, most az országgyűlés egyik alelnöke. Róla mondta Orbán Viktor: „Egy nemzeti érzelmű ember. Baloldalról ez nehéz dolog, de benne mocorog valami.” (444.hu, 2015.10.12.) Prototípusa az ellenzéki politikusnak, aki jó pénzért érzi rosszul magát. Nem akarja alább adni, ezért megcélozta régi helyét az MSZP parlamentjében is. Ahhoz azonban, hogy a közelgő kongresszus megválaszthassa, a párt társelnöki helyébe kell juttatnia a választmány jelenlegi elnökét. Felmagasztalta hát Kunhalmi Ágnest, hogy a trojka (vagy a triumvirátus) harmadik tagja lehessen.

Elvégezte a káderezést is. Dicsérte Tóth Bertalan pártelnököt, aztán Tüttő Katát, Molnár Zsoltot, Szakács Lászlót, Komjáthi Imrét, Harangozó Tamást és Mesterházy Attilát. Az általa összeállított vezetőségben az újdonság az, hogy kihagyta belőle Bangónét, ami az említett asszonypolitikus nyilvánosság előtti ámokfutása után már nem is meglepő. Az interjúban egyetlen ütős mondatot vettem észre, melynek a tartalma gyökeresen ellentétes Hiller biztonsági játékával: „A legnagyobb rizikó az MSZP számára az, ha nem vállal rizikót.”

A másik két választott mondat nem annyira ütős, ám annál kevésbé ellenkezik a kijelentő szándékával. Tamás Gáspár Miklós filozófus azt fejtegette a tegnapi publicisztikájában, hogy mivel jár a parlamenti ellenzék visszafogottsága. Arra jutott, hogy ha az alkalmilag együttműködő ellenzéki pártok legközelebb megvernék a Fideszt, a győzelmüknek nem lesz különösebb jelentősége. Mindegy, hogy „Ki nyer 2022-ben, Orbán vagy az elorbánosodott nem-Orbán?” (hvg.hu) A harmadik, inkább érdekes, mint ütős mondat Kelemen Anna száját hagyta el. A celeb visszakérdezett az interjút készítő újságírónál: „A Borkai ugye a hajós? Néha keverem Gréczy Zsolttal.” (Azonnali.hu)

Hiller István mondatát találtam a legjobbnak. Kár, hogy ez az egyetlen, amelyet érdemes följegyezni a vele készített interjúból. A szintén kultúrember Tamás Gáspár Miklósnál pedig épp annyi mondatot húztam alá (négyet-négyet), mint a bájaival kereskedő Kelemen Annánál.

Sokáig azt hittem, hogy majd’ minden apróhirdetést Érden adtak föl. Azt olvastam ugyanis az újságokban és a falragaszokon, hogy „ÉRD.:”, és utána egy mobilszám következett. Amikor magánügyből kifolyólag Érdre költöztem, egy baráti házaspár két jellemző mozzanatról világosított fel. Az egyik az volt, hogy a nagybetűs rövidítés voltaképpen érdeklődést jelent. A másik pedig az, hogy Európa legnagyobb faluját választottam. A Budapest közeli, 66 ezres alvóvárosban most zűr van.

Néhány nem éppen jóindulatú cikkből azt tudhattuk meg, hogy az újdonsült polgármester négy hónap után mutatta ki a foga fehérjét. Ebből annyi igaz, hogy az alkalmilag együttműködő ellenzéket képviselő Csőzik László föltett egy bejegyzést a közösségi üzenőfalára. Legsúlyosabb mondata ez: „Sárban, porban járunk, miközben évi félmilliárd forint ment látványsportra közpénzből. (Facebook.com, 2020.02.15.) Az első osztályú kézilabda csapatra utalt, amely a hazai bajnokság élmezőnybe tartozik. Csupán a világválogatottakkal teletűzdelt Győr, a magyar válogatott zömét alkotó FTC és a siófoki együttes előzi meg.

A nemrégiben megválasztott polgármester belenézett a klubpapírokba, és „kétmilliós” havi fizetéseket fedezett föl. S mert a keretben sok a nem érdi játékos, lokálpatrióta hevülettel fejtegette, hogy a helybéliek adójából inkább az érdi tizenéveseket pénzelné. Akik most támadják, megszorítást emlegetnek, a baloldali politikusok „kedvenc” módszerét. Igen ám, de nemcsak a jelenlegi városgazdának okozott gondot a milliárdos adósságot maga előtt görgető egyesület. A korábbi, egyébként fideszes polgármestert is zavarta a poros utak és a közpénzből kistafírozott csapat között feszülő ellentmondás.

Mások szerint abban, hogy körülbelül másfél éve áll a bál a kézilabda körül, a helyi Fideszen belüli feszültségek is közrejátszottak. E mozzanatok azonban túl zavarosak ahhoz, hogy érdemben foglalkoztassanak. A lényeg amúgy is a számokban van. Ha pontosak az információim, az ország-világból összevásárolt kézilabdás lányok 2018-ban az önkormányzatnak 358 millió forintjába kerültek, tavaly 400 milliójába, az idén pedig a sportvezetők 700 millió forintot kértek. Már ritkán járok az érdi sportcsarnokba, ám érdeklődésemből telik annyira, hogy megnézem mérkőzéseiket a tévében.

Sajnálatos volna, ha a kényszerhelyzet egy szerethető csapat megszűnésével járna. De nyilvánvaló, hogy a jelenlegi polgármester se mehetett el szó nélkül a közpénz nehezen elfogadható „hasznosítása” mellett.  

A legutóbbi napokban Orbán euzott, Kunhalmi orbánozott, Lendvai stadionozott, Kovács László kádározott, Jakab Péter gyurcsányozott, Gyurcsány pedig jobbikozott. Lefülelt mondatok.

Piszok nehéz volt azokkal leülni egy asztalhoz tárgyalni, akik ellen létrejöttünk. (Jakab Péter Jobbik-politikus, Hír TV, február 8.)

Akik nem bírják egymás szagát kampányban, hogyan fogják kormányon? (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Index.hu, február 9.)

A független irodalom intézményei a szemünk láttára rohadnak szét. (Csete Soma író, Litera.hu, február 10.)

A NAT a nemzetbutítást szolgálja. (Révész Sándor újságíró, hvg.hu, február 11.)

A kormány legnagyobb teljesítménye a jogállamiság folyamatos tiszteletben tartása. (Varga Judit igazságügyi miniszter, Azonnali.hu, február 11.)

A német tőkének lényegében ki van nyalva a valaga. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus a Merkel-Orbán találkozóról, ATV, február 11.)

Kultúráról beszélünk kulturálatlanul. (Magyar György ügyvéd, ATV, február 12.)

A kirekesztés ellen nem praktikus kirekesztő mondattal küzdeni. (Hodász András katolikus pap Niedermüller Péterről, Válaszonline.hu, február 12.)

Azzal, hogy arról beszélünk, kell-e Gyurcsánnyal közösködni, a Fidesz szekerét toljuk. (Buzinkay György Momentum-politikus, hvg.hu, február 12.)

Gyurcsány nélkül nincs Orbán, és megfordítva. Vagy Orbán egészen más módon kerülhetett volna hatalomra. (Csaba László közgazdász, 168 Óra, február 13.)

Sárközy Tamás találta ki a centralizáció és a mamutminisztériumok rendszerét, amit Orbán valósított meg. (Lengyel László közgazdász, Magyar Narancs, február 13.)

Nálunk a WC-vel szemben a fürdőszoba van, nem egy stadion. (Lendvai Ildikó szocialista politikus Orbán Viktor felcsúti házáról, Facebook.com, február 13.)

Mi rossz listára vagyunk felírva. (Orbán Viktor miniszterelnök a röszkei határállomáson az Európai Unióról, Magyar Távirati Iroda, február 13.)

Mindenki hőzöng, lázong, karattyol, raccsol, biflázik. (Szakács Árpád újságíró az új NAT-ot ellenzőkről, Magyar Nemzet Online, február 13.)

Kádár bizonyos tekintetben inkább segítette, mint akadályozta a rendszerváltást. (Kovács László szocialista politikus, Magyar Hang, február 14.)

Ez a Fidesz eddigi legfelelőtlenebb lépése. (Krekó Péter szociálpszichológus a bírósági ítéletek elleni kampányról, Népszava, február 14.)

Én Mészáros Lőrinc helyében kisegíteném az elszegényedett, vagyontalan miniszterelnököt. (Hell István közíró, Facebook.com, február 14.)

A díjak szép dolgok, de a múlthoz tartoznak. (Szabó István filmrendező, SzegedMa.hu, február 14.)

Nem kerülhetett olyan tárgy, emberi arc, kosztüm a filmbe, amit ne ellenőrzött volna személyesen. (Virga Tímea színésznő Szabó Istvánról, Tiszatájonline.hu, február 14.)

Sárban, porban járunk, miközben évi félmilliárd forint ment látványsportra közpénzből. (Csőzik László érdi polgármester az első osztályú női kézilabda csapatról, Facebook.com, február 15.)

Pogányság hazafinak lenni kereszténység nélkül. (Balog Zoltán volt emberi erőforrás miniszter, Hír TV, február 16.)

Szakács Árpád sajátos színfolt a hazai publicisztikában. Úgy vétette észre magát, hogy ő kezdeményezte az úgynevezett kultúrharcot. Küzdelmét a Mediaworks nevű kormánypárti médiabirodalom főszerkesztőjeként vívta tovább, majd alkotószabadságot vett ki. Azzal kezdte, hogy írt egy cikket Magyarnak lenni életre szóló élmény címmel.

Talán meglepő azok számára, akik csak hírből ismerik, de elégedetlen az Orbán-kormány valóság-átalakító munkájával. Felgyorsítaná a tempót, sokkal többet fizetne például a pedagógusoknak, hogy a módosított (hazafias) Nemzeti Alaptanterv szellemében tanítsanak. Most például azokon verte el a port, akik a NAT-ot bírálják. Így jellemezte őket: „Mindenki hőzöng, lázong, karattyol, raccsol, biflázik.” (Magyar Nemzet Online, 2020. 02. 13.) A cikkíró visszafogottságára jellemző, hogy mellőzi ama igét, amely nélkül ma már nem illik megbélyegezni az ellenzéki értelmiségieket. Ők ugyanis leginkább ajvékolnak. A jiddis kifejezés azt jelenti, hogy háborognak, jajveszékelnek, méltatlankodnak.

A névtelen és a neves szerzők a következő igékkel szokták minősíteni a másik oldalt. Ágálnak, davenolnak, dumálnak, fecsegnek, fröcsögnek, gajdolnak, hadoválnak, handabandáznak, hergelnek, hőbörögnek, hőzöngenek, kárálnak, kárognak, locsognak, majréznak, mószerolnak, pofáznak, povedálnak, sivalkodnak, sóderolnak, süketelnek, szájalnak, ugatnak, vartyognak. A gyűjtemény azonban nemcsak a jobberek szókincséről, szóhasználatáról árulkodik, hanem a balosokéról is. A különbség legföljebb az, hogy az utóbbiak ritkábban minősítik vitapartnereiket jiddis eredetű kifejezésekkel. Marad még néhány.

Ady az Új vizeken járok című versében kifejtette, hogy nem akar „a szürkék hegedőse” lenni, „hajtson a Szentlélek vagy a korcsma gőze”. A szentlékeket most hagyjuk, több mint száz év múltán a korcsma pedig úgy is értelmezhető, hogy a világháló (a digitális kávéház) egy épületben van a digitális kocsmával. A gazdaságosság jegyében úgy rendezték be, hogy a vendégek közös vécébe járnak. A talponállóban jócskán akadnak, akik dolguk végeztével, módosult tudatállapotban a kávéházban kötnek ki. Üres széket találnak a márványasztalnál, és anélkül, hogy bemutatkoznának, beleszólnak, belekotyognak, belepöntyögnek a polgárok beszélgetésébe.

Indulatos igéik a digitális korcsma gőzében párologtak, és az a benyomásom, hogy átszivárogtak a digitális kávéházba is. Ott tartunk, hogy már a véleményüket névvel vállalók is érvek helyett használják őket.               

Ada tízezres, Tisza menti kisváros Szeged vonzáskörzetében. Trianon után a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, a későbbi Jugoszlávia része lett. A túlnyomórészt katolikus magyarok lakta település azonban hitbélileg változatlanul a kalocsai érsekséghez tartozott. Ezzel magyarázható, hogy Várady Lipót Árpád érsek összegyűjtötte az első világháborús hadirokkantakat. A kalocsai vasútállomás mellett kialakított Rokkant-telepen adott házat, kiskertet nekik. Nagyszüleim 1923-ban így kerültek Magyarországra, anyám már itt született.

Az adai rokonsággal tartottuk a kapcsolatot - még a kilencvenes évekbeli polgárháború idején is. Négy-öt éve, a kerítés miatt azonban bonyolulttá vált a közlekedés. Olvastam a szegedi sajtóban, hogy az észak-vajdasági falvakból Mórahalomba átjárók azért veszítették el a munkájukat, mert nem a legközelebbi kapun jöhetnek át, hanem óriási kerülővel. Mindez azért ötlött fel, mert a közszolgálati rádió reggeli műsorában Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kifejtette: „A határsértés nem lehet emberjogi kérdés.” (Magyar Rádió, 2020. 02.13.) A kisebbségi politikus körülbelül ugyanolyan tekintélyuralmi rendszert honosított meg a Szerbiában élő magyarok körében, mint Orbán Viktor nálunk.

A kormányunktól kapott gazdaságélénkítő milliárdok révén uralja például a regionális nyilvánosságot, amelynek fórumain többször is kiállt a villamosított kerítés mellett. A nemzetegyesítés jegyében tehát vasfüggöny választja el egy tájegység mesterségesen szétszabdalt részeit. Ennek forrása kétségkívül Trianon, arról viszont már nem az első világháborúban győztes hatalmak tehetnek, hogy a mai magyar kormány közreműködésével sikerült megnehezíteni a vajdasági magyarok helyzetét. Ez olyan ellentmondás, amelyet kormányzatilag nem volna könnyű megmagyarázni - ha az ellenzéki pártok nem sumákolnának kerítés-ügyben. Ők azonban még Pásztor István árulkodó mondatát sem vették észre.

Azt pedig végképp figyelmen kívül hagyták, amit egy harmadik ország miniszterelnöke pedzegetett. Andrej Plenkovic a Tudjman alapította HDZ (Horvát Demokratikus Közösség) elnöke. Jobboldali, hangsúlyozottan kereszténydemokrata politikus, aki együtt ül Orbán Viktorral a Néppártban. Az ő határai előtt szintén gyülekeznek a Nyugat-Európába törekvő menekültek, mégis így fogalmazott: „A boszniai határ túloldalán sok horvát él, és bármilyen fizikai akadály elvágná egymástól a közösség tagjait.” (Népszava, 2020.01.09.)     

Kedves szegedi kollégám, Hollósi Zsolt föltett egy fényképet a közösségi üzenőfalára. Két művész látható rajta. Szabó István filmrendező öltönyben és sötétített szemüveggel, kezében mikrofon. Mellette Stohl András színész farmerben, keresztcsíkos pólóban. Közös munkájuk, a Zárójelentés premier előtti vetítésén üldögélnek az egymilliárd forintból felújított Belvárosi mozi Zsigmond Vilmosról elnevezett termében. (A világhírű operatőr Szegedről indulva csinált karriert az Egyesült Államokban.) A vetítés végén vastaps köszöntötte a két vendéget. A szegedieket nem zavarta, hogy rovott múltú művészeket ünnepeltek.

Stohl András módosult tudatállapotban gázolt el egy járókelőt, majd leülte a büntetést. Szabó István főiskolás korában jelentéseket írt a tanulótársairól. Ezért más büntetést kapott. Egy kulturális újságíró feltárta a múltját, mostanában pedig vannak olyan véleményformálók a kormányoldalon, akik nehezményezik, hogy néhány nap múlva a filmesek életmű-díjjal akarják kitüntetni. Nincs szándékomban elkendőzni a múltjukat, mindazonáltal a sors iróniája, hogy hajdani vétkük nélkül alighanem kevesebbet érne az életművük. Stohl Andráséról most csupán annyit, hogy csúcsformában van, Szabó István pedig négy évtizede küszködik ifjúkori önmagával.

Legjobb filmjeit az osztrák-magyar monarchia kémfőnökéről (Redl ezredesről), Göring kedvenc színész-rendezőjéről (Gustav Gründgensről), a nácik megbecsült karmesteréről (Kurt Furtwänglerről) készítette. Immár világszerte ünnepelt művei az árulás, a hatalomhoz való törleszkedés, az értelmiségi lét furcsa stációit járják körül. Mellesleg Hollósi Zsolttól megtudtam, hogy a nyugalmazott professzorból lett falusi háziorvos sorsát bemutató Zárójelentés egyik mozzanata az ifjúkori botlás, amelyért idős korában vonják felelősségre. Az a benyomásom, hogy az ilyen és az ehhez hasonló ügyekben a hazai véleményformálók hajlamosak felületesen ítélkezni.

Örök példám a két éve elhunyt Chuck Berry esete. Pályakezdő zenészként fegyveres rablásban vett részt, két évet ült. Már ismert zenész volt, amidőn egy fiatalkorú lány megrontásáért újabb két évre csukták le. Világhírű zenészként pedig adócsalásért ítélték három hónapnyi börtönre. Ennek ellenére fogadták a washingtoni Fehér Házban, a tiszteletére még hangversenyt is rendeztek. Soha senki nem vonta kétségbe, hogy a rock and roll egyik legnagyobb alakja. Lehet, hogy az élete nem volt példa értékű, de az életműve kikezdhetetlen.             

A nemzeti konzultáció elősegíti a döntéshozókat abban, hogy a gondokat helyesen rangsorolják. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, YouTube.com, 2010. május 19.)

A közvélemény-kutatásnál sokkal megbízhatóbb a nemzeti konzultáció. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2012. május 25.)

A nemzeti konzultáció az emberekkel való közös kormányzás kulcseszköze. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2015. április 24.)

A konzultációt mint létezés- és gondolkodásmódot a mindennapok részévé kell tenni. (Lázár János Fidesz-politikus, Magyar Hírlap Online, 2015. augusztus 25.)

Ez a demokratikus műfaj bevált. (Kövér László Fidesz-politikus, Baon.hu, 2017. november 22.)

A nemzeti konzultáció igazi politikai innováció, amely akár az állam és a polgárai között megbomlott bizalom helyreállítására is alkalmas lehet. (Szájer József Fidesz-politikus, Magyar Idők, 2017. december 2.)

A nemzeti konzultációból kiderült, hogy a véleményem egybeesik azzal, amit az emberek gondolnak. (Orbán Viktor miniszterelnök, Napló, 2018. február 15.)

Jól bevált forma. (Németh Szilárd Fidesz-politikus, ATV, 2018. június 21.)

A nemzeti konzultáció révén irányokról várunk iránymutatást. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2018. november 9.)

A Fidesz-KDNP folyamatosan egyetértési pontokat keres a választópolgárokkal. (G. Fodor Gábor politológus, Magyar Nemzet, 2020. január 28.)