Már átnéztem az újságokat, és akadna is téma a mai bejegyzéshez. Ezúttal azonban jobban érdekel két hajdani diáklány sorsa. A véletlen úgy hozta, hogy ugyanazon a napon jelent meg az egyikről terjedelmes cikk a nyíregyházi napilapban, és szüntette meg digitális vállalkozását a másik - szintén a nyírségi megyeszékhelyen. Az egyik fent, a másik lent.

Alexát azért tüntette ki érdeklődésével a szűkebb pátria újságja, mert ő a sziámi ikreket szétválasztó magyar orvoscsoport sajtófőnöke. 12 éve ismertem meg, amikor már online újságírónak számított. Azt ő tudja, hogy tanult-e tőlem valamit a főiskolai szemináriumon, azt viszont tudom, hogy mit tanultam tőle. A címadási gyakorlatot, amelyet a hagyományos sajtóban sajátítottam el, a digitálisban el kellett felejteni. A kereső optimalizációs rendszerben nem szellemes, fantáziadús címekre van szükség, hanem ismert ember nevével kezdődőkre, hogy kibökhessék az olvasók szemét. Ezt a gyakorlatot Alexa rutinosabban művelte. A diploma megszerzése után a fővárosba költözött, és egy kiadónak lefordított vagy 40 angolszász könyvet. Közben doktoriskolába jár, egyébként pedig az orvoscsoport kommunikációját szervezi. Topon van, felvillanyoz a sikere.

Edit csöndesebb, visszahúzódóbb típus. A diploma megszerzése után portált alapított, és egy rendszergazdával kötötte össze az életét. Ő és Tamás a másik foglalkozásuk révén keresett jövedelmükből több mint egy évtizedig tartották fenn a százezres város kulturális életéről beszámoló és a kulturális eseményeket beharangozó portált. Tragikai vétségük, hogy nem csatlakoztak egyik politikai táborhoz sem. Hamarosan érezni kezdték, hogy nem hívják meg őket a sajtótájékoztatókra, sőt a városvezetés kommunikációs részlege diszkréten figyelmezteti a helybéli intézményeket és cégeket arra, hogy nem érdemes náluk hirdetni. A végső lökést egy betegség adta, amely után Edit új életet kezdett. Ami történt vele, az lehangol, bár az a benyomásom, hogy előbb-utóbb ismét a digitális sajtóban kamatoztatja a tapasztalatait.

Egyikük politikai elkötelezettségét se ismerem. Soha nem is érdekelt, hogy a szavazóhelyiség fülkéjében melyik pártra voksoltak. A kommunikáció szakos diákokat ugyanis két csoportra osztottam. Akik a diploma megszerzése után a nyilvánosságot bővítették, azokat tanítványnak tekintem. Azokat pedig nem, akik a szűkítésében vettek részt. Alexa és Edit a tanítványaim közé tartozik. Szurkolok nekik.          

Vajon a volt miniszterelnök ezekben a napokban beszélgetett-e Karácsony Gergellyel? Vajon a Demokratikus Koalíció elnöke fenyegette, ijesztgette, kényszerítette, megszorongatta, presszionálta, rábírta, revolverezte, sakkban tartotta, sarokba szorította-e a budapesti főpolgármestert? Tegnap két műsorban is erről kérdezték Gy. Németh Erzsébetet, a főpolgármester kulturális ügyekben illetékes helyettesét.

A DK-s politikusnő azt válaszolta Krug Emíliának, hogy ő nem volt jelen ilyen beszélgetésen. Az ATV műsorvezetője újra firtatta, mondván, hogy a kérdésre nem kapott választ. Ha Gyurcsány Ferenc párt-tagtársa nemmel válaszol, akkor kiszolgáltatja magát a nyilvánosságnak, nem tudhatta ugyanis, hogy mi rejlik a műsorvezető tarsolyában. Ismét mellébeszéléssel próbálkozott, ám a harmadik kérdésre mégis azt felelte, kényszeredetten, alig hallhatóan, hogy nem, pártbeli főnöke nem zsarolta városházi főnökét. A testbeszédéből azt olvastam ki, hogy nehezére esett cáfolni, miszerint amennyiben a főpolgármester nem áll ki a fővárosi szabadtéri színház élére a Demokratikus Koalíció által javasolt színésznő mellett, a DK két szocialista polgármesterrel gyarapodott és immár legnagyobb közgyűlési frakciója nem szavazza meg Budapest költségvetését.

Pedig a politikusnő már-már azt hitte, hogy túl van a nehezén. Elvégre néhány órával korábban megszólalt Bolgár György műsorában is. A Klubrádió műsorvezetője sok mindenről faggatta - arról például, hogy a Fidesz megzsarolta a főpolgármestert a budapesti színházak ügyében -, Gyurcsány Ferenc esetleges szerepére azonban nem kérdezett rá. Holott lett volna hitele hozzá. 2015 októberében a DK-elnök kiosztotta, megleckéztette, rendreutasította, a teljesítmény nélküli elemzők és újságírók közé sorolta, mert szerinte a veterán műsorvezető felhánytorgatta, hogy hatalomra tör, még ha csupán a baloldalon is. Azóta az a benyomásom, hogy Bolgár szőrmentén kezeli a volt miniszterelnököt, aki aligha veti meg az érdekérvényesítés érdesebb eszközeit.

A jelek arra utalnak, hogy ama bizonyos zsarolást senki sem akarja hitelesíteni. Gyurcsány Ferenc nem beszélt róla. Karácsony Gergely tegnap este lemondta az ATV-ben vállalt interjút. Gy. Németh Erzsébet nem mondta le, és a nyilvánosság fórumán hozta magát kínos helyzetbe. Az ellenzéki elemzők pedig egyelőre úgy tesznek, mintha semmi nem történt volna. Pedig történt valami: a baloldal pártjai a közös ellenség helyett megint egymásra lőnek.        

„Egyszerű a képlet. Ha a mi kutyánk kölykét bírálod, a Fidesz szekerét tolod” - írta digitális ismerősöm. Mindig teljes névvel vállalja a véleményét, amit ritkán tehetek ki a kirakatba, bár ezúttal éppenséggel az egyetértéséről biztosított. Arra utalt, hogy az október 13-én lezajlott helyhatósági választás után foglalkoztam néhányszor az önkormányzati törvény összeférhetetlenségi záradékával, és többnyire frissiben megválasztott ellenzéki politikusokat marasztaltam el. Tegnap például egy hódmezővásárhelyi zenetanárt, Márki-Zay Péter polgármester hívét.

Az efféle jellegű bejegyzések magyarázata, hogy az ő ügyüket szellőztették a nyilvánosság fórumai. Egy álneves kommentelő azt is hozzáfűzte a idézőjelek között olvasható értékítélethez, hogy e sorok írója hívta föl a figyelmet az október 13-a után hatalomra jutott ellenzéki politikusok sebezhetőségére. Ez nem felel meg a valóságnak. A támadásokat az váltotta ki, hogy a közelmúltban lettek hozzáférhetővé a képviselői vagyonnyilatkozatok, amelyekből a kormánypárti újságírók kiolvashatták, hogy a másik oldalon politizáló képviselők olyan pozíciókat vállaltak, amelyeket tilt az önkormányzati törvény. Ugyanezt persze megtehették volna a kormányzati tevékenységet bíráló médiumok munkatársai is.

Az önkormányzati jogszabály 2002 végi módosításából kirajzolódik a törvényalkotók szándéka. Igyekeztek megakadályozni, hogy választott politikusaink a polgári demokráciában szükséges mértéken felül befolyásolhassák a média működését. Szép és nemes gondolat, csak éppen a fejlemények tükrében képmutató gyakorlatot láttat. Mára odáig fajult a helyzet, hogy a nyilvánosság eszközrendszerének alig van olyan zuga, ahol még nem terpeszkedtek el a politikusok. Ehhez képest szőrszálhasogatás, ha olykor fülön csípünk egy-egy képviselőt, aki felelős kiadói, főszerkesztői, főszerkesztő-helyettesi vagy rovatvezetői szerepet vállal valamelyik tartalomszolgáltatónál.

Ráadásul a leleplezettek többnyire az országos ellenzékben lévő városházi többséghez tartoznak. Csakhogy nem azért, mert többen vannak, mint a kormánypárti fülön csíphetőek. Sokkal kevesebben vannak. Kár, hogy az alkalmilag együttműködő ellenzéknek hiányzik néhány eszköze az összeférhetetlenségben elmarasztalható kormánypárti politikusok leleplezéséhez. Például a pénze, a vagyonnyilatkozatokat böngésző apparátusa, a jogi eljáráshoz szükséges ügyvédi hátországa és a szakismerete.     

A legutóbbi fél évben sokat foglalkoztam a polgármesterek és a nyilvánosság viszontagságos kapcsolatával. A bejegyzéseket mérsékelt érdeklődés övezte, ami arról árulkodik, hogy az olvasókat nem zavarta a közelítésmód. Néhányan azonban szóvá tették, hogy az önkormányzati törvény összeférhetetlenségi záradékát túlságosan kihegyeztem a polgármesterekre. Ez igaz, de amit írtam róluk, az többé-kevésbé vonatkozik a képviselőkre is. Most viszont épp egy képviselő ügyében döntött a szegedi munkaügyi bíróság.

Krupiczer Ferenc zenetanár Hódmezővásárhelyen. Márki-Zay Péter polgármester civil egyesületét képviselve lett a városházi többség tagja. Tudatában volt annak, hogy október 13-i megválasztása után nem vezetheti tovább a tulajdonában lévő Rádió Colort, amelynek működését október utolsó napján felfüggesztette. Az önkormányzati testület ezt tudomásul vette, ám döntését megtámadta a kormányhivatal. Az ügy bíróságon kötött ki, amely csak néhány napnyi időtartamra állapította meg az összeférhetetlenséget. Az ítélet első fokon született, izgatottan várom a másodfokú bíróság döntését. A kacifántos ügynek ugyanis van egy furcsa mozzanata.

Az önkormányzati testület hiába szavazta meg a városházi többséghez tartozó képviselő összeférhetetlenségét. Nem írhatja fölül a törvényt, miszerint médiatartalom-szolgáltató tulajdonosa, ügyvezetője, főszerkesztője, főszerkesztő-helyettese, sőt rovatvezetője sem lehet polgármester, illetve önkormányzati képviselő. Krupiczer úrnak tehát megbocsátható, ha kifutott az időből, és esetleg későn jelezte, hogy felfüggeszti a rádióadásokat. Ettől azonban még megmaradt a róla elnevezett KrupArt Kft ügyvezetője. Ez értelmezésem szerint szintén kimeríti az összeférhetetlenséget.

Krupiczer úr fészbukos bejegyzésében koncepciós eljárást, rosszindulatot emleget. Arra utal, hogy egy helybéli Fidesz-politikus vádolta meg, és ugyebár a kormányhivatal a kormánypárt érdekeit szolgálja. Ügye kétségkívül pártpolitikai színezetű, de ha körülnézünk Makón, illetve Baján, akkor kísértetiesen hasonló ügyekkel szembesülhetünk. Az egyik esetben a bíróság Jobbik-, a másikban Fidesz-politikus érintettségét állapította meg. Ami persze nem zárja ki, hogy az illetékes kormányhivatalnak a végrehajtó hatalom felé hajlik a keze. Mégis inkább az a benyomásom, hogy állami szervként nem függetleníthette magát a törvénytől. Amelyet egyébként a Medgyessy-kormány idején fogadott el az országgyűlés.   

Vannak olyan olvasóim, akik úgy vélik, hogy „utazom” az MSZP-re. Olyannyira nem utazom rá, hogy úgy képzelem: az intenzív osztályon fekszik, csövek lógnak ki belőle, és akik meglátogatják, lábujjhegyen járnak, nehogy megzavarják a haldoklásában. Olykor mégis az a benyomásom, hogy a felvázolt metafora pontatlan, mert az agonizáló föl-fölkel, és olyasmit csinál, ami azt sejteti, hogy van még benne életerő.

A Népszava vidéki munkatársai végigjárták a megyei szervezeteket, és a helybéli vezetők arra válaszoltak, vajon a DK csábítgatta-e a szocialista polgármestereket és önkormányzati képviselőket. Az igenre és a nemre is akadt példa, Veres János volt pénzügyminiszter, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei MSZP elnöke például arról beszélt: a DK-s próbálkozások mögött  az rejlik, hogy „A tavalyi önkormányzati választás a szocialisták erejét igazolja, országszerte 50 polgármestert és 200 önkormányzati képviselőt adott a párt.”. E számok azért lepnek meg, mert az MSZP elnökétől más számokat hallhattunk.

Tóth Bertalan az október 13-i választás után kifejtette, hogy „csaknem 350 önkormányzati képviselője van” a pártnak, a polgármesterek számát pedig 50-ben jelölte meg. (Népszava Online, 2019.10.19.) Napjainkban a két fővárosi  - óbudai és pestszentlőrinci - polgármester DK-ba való átlépését követő sajtókonferencián azt fejtegette, hogy „majdnem 400 képviselőjük van” az önkormányzatokban, és „45 polgármesterük”. Az efféle pontosítás nem csorbítja a kijelentések hitelességét, mindazonáltal a két szocialista politikus számai közti különbség elég nagy ahhoz, hogy a párton belüli káoszra következtessünk. Október 13-a óta csaknem négy és fél hónap telt el, és igazán készülhetett volna egy áttekintés az országos helyzetről. Vagy ha készült is, és ezt tükrözi a pártelnök kijelentése, akkor bizony nem jutott el Veres János nyírbátori otthonába. Ha viszont már Budapesten lakik, még szervezetlenebbnek mutatkozik az MSZP-n belüli kommunikációs láncolat.

Abban viszont már nem tér el a pártelnök és a megyei vezető álláspontja, hogy Tóth Bertalan is hasonlóképpen fogalmazott ama bizonyos ajtótájékoztatón, mint Veres János a Népszava mai számában. Szerinte „Tagjaink a következő évek önkormányzati munkájában is meghatározó erőt képviselnek.” De ha az ő számait fogadom el hitelesnek, akkor a "45" szocialista polgármestert és a „majdnem 400” képviselőt 3177 polgármesterhez és 16787 önkormányzati képviselőhöz kéne viszonyítani.

A vers haszna, hogy ne legyen üres az ember lelke. (Népszava, 1996. április 11.)

A politikusok minden választás előtt hirdetik, hogy a jövőért dolgoznak. Aztán bezárják a gyerekszínházakat. (Kisalföld, 1996. április 19.)

Nem az író arcát kell megismerni, hanem a műveit. (Magyar Nemzet, 2001. március 31.)

A művészettel egyik diktátor sem tudott mit kezdeni: festő, zeneszerző, író és költő mindig lesz. (Index.hu, 2011. április 24.)

Egy író nem befolyásolhatja ugyan, hogy hová teszik, de nekem szerencsém van, mert az olvasók szeretik az írásaimat. (Hír24.hu, 2012. június 5.)

Nem tehetek arról, hogy megszülettem, és nem tehetek arról, hogy meghalok. Ami a kettő között van, arról tehetek. (Origo.hu, 2016. április 1.)

Két szárnyam van, az egyik a vers, a másik a mese, és szépen repülök. (KönyvesBlog.hu, 2018. augusztus 11.)

Nem lesz egyszerű az emléktábláimmal, mert szinte minden fővárosi kerületben laktam már (Origo.hu, 2019. február 3.)

/A gyerekekről/ Annyi örömöt gyömöszölök a tökfejekbe, amennyi csak beléjük fér. (24.hu, 2019. augusztus 16.)

A versírást se hagytam abba, pedig tudom, hogy meseíróként híresebb vagyok. (Origo.hu, 2020. február 24.)

Ma reggel 6.15-kor jelent meg egy figyelemre méltó eszmefuttatás a Neokohn.hu nevű portálon. Pelle János ezzel a címmel adta közre az okfejtését: „Mit kezdjünk a nyilas írókkal?” Azokat a szerzőket hozta szóba, akik esztétikailag értékelhető szépirodalmi művekkel vétették észre magukat, publicisztikájuk azonban olyan elemeket is tartalmaz, amelyek vitathatóvá teszik az életművüket. Ötször említette Ny. Józsefet, akinek a vezetéknevét egyelőre azért nem írom le, mert mindannyiszor Nyírőnek írta. Nem vagyok biztos benne, hogy jól tette.

Néhány napja magam is utaltam a Nemzeti alaptanterv ürügyén emlegetett íróra, és szintén hosszú í-vel írtam a vezetéknevét. Előtte ugyanis megnéztem a Kántor Lajos és Láng Gusztáv szerzőpáros 1973-as kiadású alapkönyvét, a Romániai magyar irodalom címűt. Az 1991-es és Balogh Edgár szerkesztette Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban ugyancsak hosszú ível találtam Ny. József nevét, sőt a Borbándi Gyula-féle és 1992-es kiadású Nyugati Magyar Irodalmi Lexikon és Bibliográfiában is. Az 1994-es Új Magyar Irodalmi Lexikonban szintén. Ha szerkesztője, Péter László nem halt volna meg néhány hónapja, most fölhívhatnám szőregi otthonában, és megkérném, hogy igazítson el. Mindazonáltal az ő kézikönyvében is hosszú í-t leltem.

Nyugtalanságra két mozzanat ad okot. Az egyik az, hogy az 1927-ben megjelent és Benedek Marcell szerkesztette Irodalmi lexikon a rövid i mellett tört lándzsát. Ráadásul tízéves koromban kaptam egy biciklit, amelynek vázán cipeltem a család fölösleges holmijait a kecskeméti zsibvásárba. Ahol fillérekért vettem meg az úgynevezett halina-sorozatot. A székelyes kötésbe csomagolt Ny-könyvek voltak első irodalmi élményeim Leginkább az Uz Bence tetszett, de közel került hozzám két történelmi regény, a Madéfalvi veszedelem és a Sibói bölény is. Akkor még nem tudtam, hogy az író nyilas lapot is szerkesztett, és a Szálasi-féle országgyűlés tagjaként embertelen törvényeket szavazott meg. S bár a sorozat eltűnt a költözködések közepette, úgy emlékszem, mintha a kiadó rövid i-vel írta volna Nyirő József vezetéknevét. (Lám, a számítógép most pirossal húzta alá a vezetéknevet, figyelmeztetvén a pontatlanságra.)

Nem törnék pálcát Pelle János feje fölött. A felsorolásból kirajzolódik, hogy bár tulajdonképpen hosszú í-vel kéne írni egy vitatott életművű író nevét, a jelek mégis arra utalnak, hogy ez korántsem annyira egyértelmű, mint ahogy a nyelvérzékünk sugallja.      

A legutóbbi napokban Orbán diplomázott, Lázár jogállamozott, Schmidt Mária néppártozott, Gyurcsány szocizott, Dobrev dékázott, Tóth Bertalan tőrözött, Szekeres talpazott, Hiller pedig rizikózott. Lefülelt mondatok.

A liberális nem más, mint kommunista diplomás. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, február 16.)

Orbán valaha diplomás kommunista volt. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, február 16.)

Orbán Viktor elvesztette a karizmáját, a varázserejét. De még őt tartják többen a kisebbik rossznak. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, hvg.hu, február 17.)

A rossz politikusok magukat nyírják ki, a sikeresebbekkel az unalom és az idő végez. (Török Gábor politológus, Nyugat.hu, február 17.)

A legnagyobb rizikó az MSZP számára az, ha nem vállal rizikót. (Hiller István szocialista politikus, Népszava, február 17.)

A Borkai ugye a hajós? Néha keverem Gréczy Zsolttal. (Kelemen Anna celeb, Azonnali.hu, február 17.)

A magasirodalom lába nem ér le a földre. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Pestihirlap.hu, február 18.)

A Fidesz sokkal veszélyesebb, mint a Jobbik. (Sas István újságíró, Zónapörkölt.com, február 19.)

A jogállam határa húzódhat egy jogerős bírósági ítélet végrehajtásánál. (Lázár János Fidesz-politikus, Spirit FM, február 19.)

Most jutottunk el oda a sok-sok megújulási vargabetű után, hogy a talpáról a fejére állítsuk, no nem a világot, hanem magunkat. (Szekeres Imre szocialista politikus az MSZP-ről, Népszava, február 19.)

A színház egy liberális cucc. (Horn Gábor volt SZDSZ-politikus, ATV, február 19.)

A színvonal bizony gyengécske. (Vitray Tamás tévériporter a magyar fociról, 24.hu, február 19.)

A szemünk láttára lopják ki a szemünket. (Kálmán Olga DK-politikus, ATV, február 20.)

A színház a konfliktus temploma. (Mohácsi János rendező, Tiszatájonline.hu, február 21.)

A prónak erős a sodrása. (Gazda Albert újságíró, Magyar Hang, február 21.)

A két polgármester hátba szúrta ezt a közösséget. (Tóth Bertalan szocialista pártelnök, Szeged Televízió, február 21.)

A két volt MSZP-s kerületi polgármester átlépése után ezek valószínűleg nem könnyű napok az MSZP számára. (Gyurcsány Ferenc DK-pártelnök, Facebook.com, február 21.)

A DK körül pezseg a politikai levegő. (Dobrev Klára DK-politikus, ATV, február 21.)

A Nyugat pénzén a Kelet zsarnoksága - ez Orbán egyetlen újítása. (Bruck András író, Facebook.com, február 22.)

Az én hátam akkora, mint Brazília. (Tóth Vera énekesnő, ATV, február 22.)

A Néppárt nagy része baloldalibb, mint nálunk a szocialista párt. (Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Magyar Rádió, február 23.)

A tegnap szenzációja volt, hogy egy kiscsapat cipóra verte az NB I. államilag leginkább kistafírozott együttesét. A nemzeti bajnokságban utcahosszal vezető Ferencváros játékosai az első félidőben úgy szaladgáltak a pályán, mint a mérgezett egerek. Három gólt kaptak a mezőkövesdiektől, az ellenfél furfangos edzője ugyanis feltolta középpályásait az ő térfelükre. Kétszer léptek be a átadási sávba, és el is csípték a kényelmesen gurigázó fradisták laza, nemtörődöm passzait.

A Nemzeti Sport című napilap ma egész újságoldalt (kolumnát) szentelt a Ferencváros vesszőfutásának. Olvasás közben feltűnt, hogy a cikk szerzője, valamint a megszólított edzők és játékosok hétszer használták a letámadás kifejezést. Az újságíró meg is jegyezte: „a Szerhij Rebrov edzette csapat nincs hozzászokva, hogy a magyar mezőnyben bárki is ilyen agresszíven futballozzon ellene”. A mezőny legjobbja, egy Cseri Tamás nevű és furcsa hajzatú focista pedig azt fejtegette a tévében, hogy „presszing” alá helyezték a fradistákat. A szóhasználatáról beugrott egy emlékkép a mainzi Gutenberg-múzeumból.

A könyvnyomtatás és az újságkészítés atyja Rajna-környéki szőlőműves családból származott, és gyerekkorában megszokta a fából eszkábált szőlőprés látványát. Amikor kitanulta a nyomdász mesterséget, felötlött neki a présházi sajtolás művelete, amelyet alkalmasnak vélt a gondolatok sokszorosítására is. Kísérletei sikerrel jártak, ezzel magyarázható, hogy a múzeumban kiállított nyomdagép kísértetiesen hasonlított egy szőlőprésre. S bár a németek általában a drucken igét használják a nyomtatásra, inkább a pressen jelenti a préselést, a der Presser pedig nemcsak a nyomdászt, hanem a szőlőművest is. A die Presse jelentése még érdekesebb: nemcsak a sajtót jelenti, hanem átvitt értelemben a bajt, a szorultságot is.

Ha a jelenlegi miniszterelnök kedvenc foglalatosságából, a magyar fociból kölcsönzött gondolatmenetet átvisszük a közéletbe, akkor abból indulhatunk ki, hogy a közvélemény-kutatásokban utcahosszal vezető kormánypárt elszokott a nyomástól, a préseléstől, a sajtolástól, a szorult helyzettől. Ellenfelei ugyanis a védekezésre rendezkedtek be. Holott ha árgus szemekkel figyelnék a Fidesz mozgását, elcsíphetnék a körültekintés nélkül elrúgott labdákat. Ehhez persze arra volna szükség, hogy a sajtó ellenőrzésre szakosodott munkatársai átmerészkedjenek a túlsó térfélre, és presszing alá helyezzék a hatalomba belefásult játékosok gurigázását.

Tóth Bertalan tegnap interjút adott a szegedi televíziónak. A beszélgetést majd kedden sugározzák, ám addig is közre adtak belőle egy alig több mint egyperces hangharapást. A szocialista pártelnök kimondta: „A két polgármester hátba szúrta ezt a közösséget.” Az óbudai és a pestszentlőrinci elöljáróra utalt, akik átléptek a DK-ba. Nem ők az elsők, akik elfordultak a pártjuktól. A helyzet pikantériája, hogy az MSZP elnökét vendégül látó szegedi polgármester, Botka László is közéjük tartozik, ő azonban egyelőre nem csatlakozott másik párthoz.

A két kerületi polgármester pártválasztásával magyarázható, hogy az amúgy ügyvédies körülírással fogalmazó Tóth Bertalan most egyértelműen fejtette az álláspontját. A hátba szúrásnak százéves legendája van. Az első világháború utolsó évében a német hadseregnek még voltak sikeres akciói, a császár és szövetségesei, például a magyar kormánypolitikusok mégis veszítettek. Két német főtiszt, Hindenburg és Ludendorff nevéhez fűződik a Dolchstoss (tőrdöfés) elmélet, amelyet a szótár orvtámadásnak fordít. A jobboldali publicisták áruló, hitszegő politikának nevezték, és a kommunisták, a liberális újságírók, a zsidók között keresték a tőrrel hadonászókat.

A hátba szúrás szívós metaforája fordulatot vett nálunk a rendszerváltás utáni nyilvánosságban. A bejegyzés után olvasható összeállításból kirajzolódik, hogy előszeretettel használják azok a pártvezetők, akik nem szívesen fordítanak hátat a párton belüli ellenfeleiknek vagy a koalíciós partnerüknek. Figyelemre méltó, hogy a hét idézet közül öt valamilyen formában - tettesként vagy áldozatként - érinti a Magyar Szocialista Pártot. Ezt tapintatból nem értelmezem, egyetlen mozzanatot mégis az olvasók figyelmébe ajánlok. Tóth Bertalan nemrégiben így jellemezte a pártját: „Én nem látom tragikusnak a helyzetet.” (ATV, 2020.02.04.) Eddigi törekvéseit pedig úgy foglalnám össze, hogy folytatni akarta a hagyományt, miszerint a szocialista vezetők 2010 óta egyetlen vereséggel sem néztek szembe. Mindig arra hivatkoztak, hogy mindjárt itt a következő választás, és ha levonják a tanulságokat, akkor bizony kifutnak az időből.

Igen ám, csakhogy a két polgármester pálfordulása olyan nagy visszhangot keltett a belső közvéleményben, hogy a március 14-én esedékes pártkongresszuson a szervezők nem söpörhetik szőnyeg alá a kínálkozó tanulságokat. A hátba szúrásnál már többet kéne mondani.  

Mondatok a tőrdöfésről

Ha a szocialista pártelnökség képes a saját emberét hátba döfni, akkor mire lehet képes másokkal szemben? (Árpási Zoltán békéscsabai újságíró Medgyessy Péter lemondatásáról, Békés Megyei Hírlap, 2004. augusztus 21.)

Félek, hogy Gyurcsányt hátba szúrják a szocialisták. (Békesi László közgazdász, a Horn-kormány pénzügyminisztere, 168 Óra, 2005. május 26.)

Volt szövetségesemmel ellentétben én képtelen vagyok bárkit is hátba szúrni. (Torgyán József kisgazda pártelnök, volt mezőgazdasági miniszter Orbán Viktorról, hvg.hu, 2008. február 20.)

Érdemes adni magunknak egy esélyt, hogy bebizonyítsuk: nem vagyunk olyan önsorsrontó párt, amely csak magával van elfoglalva, és azzal, hogy a mindenkori vezetést fúrja, hátba támadja. (Mesterházy Attila szocialista pártelnök, Népszava, 2010. július 16.)

Versengeni kell, nem hátba szúrni. (Gyurcsány Ferenc DK-s pártelnök, volt szocialista pártelnök, Népszabadság, 2014. május 22.)

Huszonkét bátor harcos titokban hátamba szúrta a kést. (Jakab Péter, a Jobbik újdonsült elnöke, Index.hu, 2020. február 17.)

A két polgármester hátba szúrta ezt a közösséget. (Tóth Bertalan szocialista pártelnök Kiss László III. és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi elöljáró elpártolásáról, Szeged Televízió, 2020. február 21.)