A címet L. László Jánostól kölcsönöztem. A Nyomtassteis! újság alapítója immár a harmadik tanácskozást szervezte Budapesten - a fővároson túli nyilvánosságról. Az elsőn, 2019 februárjában 120-an vettek részt, a másodikon valamivel kevesebben, a tegnapi harmadikon pedig hatvan érdeklődőt számoltam össze. A hozzászólásokból továbbgondolásra serkentő ellentmondás rajzolódott ki.

János a szövetségeseket kereste, velük szeretne eljutni ezer faluba, ezzel kétmillió embert érhetne el. Az ellenzéki pártokat is meghívta, és eljött a fénymásolt hetilap jelentőségét felismerő Momentum öntudatos meg a nyilvánosságban helyét kereső MSZP tanácstalan sajtófőnöke. A DK-t Kálmán Olga képviselte, aki mintha lekezelte volna a témakört. Udvariasabban fogalmazva nem ismerte föl a jelentőségét. A Jobbik kimentette magát, a többi párt pedig a füle botját se mozgatta. Ahányan vannak, annyiféleképpen reagáltak tehát a fővároson túli nyilvánosságra.

Abban viszont egyik képviselőjük sem jeleskedett, hogy elmondta volna: ha egyszer majd pártja kormányozza az országot, mit akar kezdeni a nyilvánosság eszközrendszerével, a médiával. Vagy azért hallgattak erről, mert nincs elképzelésük róla, vagy nagyon is van, de nem kötötték az orrunkra. A helyi újságírók alapérzését Porcsin Zsolt a Debreciner.hu alapítója fogalmazta meg. Szerinte nem biztos, hogy tavaly október 13-án a helyi nyilvánosság egyetlen független fórumán múlt az ellenzék sikere, de nélküle nem lett volna hatalomváltás az ország egyharmadában. A többiek olyan helyről jöttek, ahol már ellenzéki többség van a képviselőtestületben. Arról számoltak be, hogy furcsa jutalmat kaptak.

Szerintük az általuk is hatalomba segített ellenzéki polgármester foggal-körömmel ragaszkodik az önkormányzati sajtóhoz, a "sajtójához", és távol tartja magát a független magánújságtól, magánportáltól. Ez a hangulat lengte át a tágas helyiséget. Az a benyomásom, hogy a nemcsak a kormánytól, hanem az ellenzéktől is független helyi médiumok később talán ráfanyalodnak az ellenzéki pártokra, most azonban még nem kérnek belőlük. Vajon lesz-é folytatásuk ezeknek a helyzetelemző, szemlélettágító beszélgetéseknek? Azért firtatom ezt, mert kézből kézbe vándorolt a hozzászólók számára átnyújtott, narancssárga fejű mikrofon. A nyugtalanító kérdéssel hagytam el a szakszervezeti konferenciatermet, amelyben március közepe óta először merészkedtem sok ember közé.

Tíz mondat a függetlenségről

Független lap az, amelynek saját véleménye van. (Bodor Pál író, Magyar Nemzet, 1989. december 16.)

A független sajtót úgy képzelem el, hogy a lap független, de az újságíró rokonszenvezhet bizonyos pártokkal. (Balogh Ödön veszprémi újságíró, Napló, 1990. április 28.)

A csak közönségfüggő sajtó ténylegesen független. (Haraszti Miklós SZDSZ-politikus, Napló, 1991. december 28.)

A független sajtó hatalma a szó, a szöveg hatalma. (Heller Ágnes filozófus, Magyar Hírlap, 2001. szeptember 1.)

Most üt vissza, hogy nem épültek ki a magyar sajtó független fórumai. (Mészáros Tamás újságíró, ATV, 2013. március 25.)

Független médiumok nincsenek, független újságírók vannak. (Nagy József újságíró, Hír TV, 2017. április 24.)

A magyarországi nyilvánosságban már alig van független szereplő. (Urbán Ágnes médiakutató, Mértékblog.hu, 2018. július 12.)

Vidéken szinte már elérhetetlen a független sajtó. (György Zsombor újságíró, Magyar Hang, 2019. július 5.)

Ott maradt a Fidesz, ahol nincs független hírforrás. (Csordás Gábor irodalomtörténész, Facebook.com, 2019. október 15.)

Az ellenzéki sajtó nem független - akkor nem ellenzékinek neveznénk -, hanem politizál. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, Origo.hu, 2020. június 25.)

A tegnap mondatát Gulyás Gergely ejtette ki a száján. A miniszterelnökséget vezető miniszter az Index körüli válságot intézte el azzal, hogy „Nyugat-Európában hasonlóan sokszínű tájékozódási lehetőség nincs, mint nálunk.” Nyögvenyelős mondat, nincs rajta mit mosolyogni, bár mulatságos. Akkor hangzott el, amikor az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a média sokszínűségét nem sértette a kormányzat által létrehozott nonprofit cég, a KESMA. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány csaknem félezer szerkesztőségből alakított hálózatot, és letarolta a nyilvánosságot.

A tarolás mértékéről e rovatban sokat vitatkoztam baloldali és liberális véleményformálókkal. Kezdem föladni az értelmezési harcot, mert aki például 97 százaléknyira saccolta a kormányzati túlsúlyt, azt nehéz meggyőzni arról, hogy ne légből kapott számokkal kölcsönözzön nyomatékot az elkeseredésének. Szerencsére segítségemre sietett Weisz György, akinek karikatúráját az Újnépszabadság.com-on vettem észre. A játszótéri libikóka egyik ülőkéje a levegőben van, rajta pedig néhány ellenzéki újság címoldala ismerhető fel. A másik ülőkét földig nyomja a súly, mert töméntelen újság halmozódott fel rajta. A rajz láttatja a lényeget, bár a túlsúly mértékét nem is olyan könnyű megállapítani.

Egyetlen fölmérést ismerünk, amellyel a kormánypárti politikusok és publicisták szoktak példálózni. A Médianéző Kft a hozzáférés szempontjából értékelte a nyilvánosság fórumait, és úgy találta, hogy a tévéknél 54:46 százaléknyi arány alakult ki az ellenzék javára, a rádióknál pedig 53:47. Vagyis nagyjából fele-fele. A kormányhoz közel álló cég szerint az online sajtóban az ellenzék felé billen a mérleg nyelve 71:29 arányban. S ha már a karikaturista újságokkal érzékeltette a túlsúly mértékét, a hagyományos sajtóban a Médianéző Kft 28:72 százalékban hozta ki az ellenzék hátrányát a kormánnyal szemben.

Van azonban egy másik értékelés is, amelyet a Mérték Médiaelemző Műhely készített el. Közgazdász munkatársa, Urbán Ágnes tegnap este a Klubrádióban elmondta, hogy az árbevételek alapján vizsgálódtak, és a kormánypárti üzenetek körülbelül 80 százalékkal vannak jelen a hírek piacán. A 2017-es felmérésben 78 százalék olvasható ugyan, de a kerekítés mit sem változtat a lényegen. Ha az ellenzéki véleményformálók minden áron számmal akarják jelezni a médiapiac eltorzítását, akkor ez a fránya 80 elég hitelesen mutatja a kormányzati túlsúlyt.               

Mára az egész magyar internetes újságírás elindexesedett. (Szentesi Zöldi László újságíró, Demokrata.hu, 2015. április 3.)

Ez a portál semmit sem tesz hátsó politikai gondolat nélkül. (Csontos János újságíró, Magyar Idők Online, 2016. október 16.)

Elegem van abból, hogy a mi hitelességünket kezdi ki a hirdetői befolyásolás, és minket sároz be a tulajdonosi háttér. (Dudás Gergely, az Index volt főszerkesztője, Médiapiac.com, 2017. november 19.)

Nem kerül a NER befolyása alá az Index. (Bodolai László ügyvéd, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Magyar Narancs, 2018. szeptember 20.)

Az Index függetlenségre törekvő újság. (Tóth-Szenes Attila főszerkesztő, Index.hu, 2018. október 16.)

Az, hogy na, akkor lássuk, hogy mi van a világban, nekem leginkább az Index. (Hajós András tévészemélyiség, Index.hu, 2018. november 16.)

Ha a reklámpiac úgy működne, ahogy annak kell, az Index el is tudná tartani magát. (Parti Nagy Lajos író, Index.hu, 2018. november 19.)

A megkopott Index valószínűleg még mindig a legolvasottabb médium Magyarországon. (Bálint Botond újságíró, PestiSrácok.hu, 2018. november 20.)

Hogy valóban mi van, az az Index. (Alföldi Róbert rendező, Index.hu, 2018. december 7.)

Hallom az indexes kollégák aggodalmait is. Szerintem ők sem gondolják, hogy egy év múlva szabadabban, függetlenebbül dolgozhatnak. (Uj Péter, az Index alapító főszerkesztője, Népszava, 2019. február 9.)

Az Index főoldaláról kiszórták az ellenzéki közéleti tartalmú írásokat. Ott immár csupán csacskaságokat, jobbára szórakoztató, legföljebb ismeretterjesztő írásokat közölnek. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2019. augusztus 22.)

/Vaszily Miklós megvásárolta az Indamedia Sales Kft-t/ Nem az Indexnél történt változás, hanem az egyik legfontosabb partnerünk tulajdonosi szerkezetében. (Dull Szabolcs, az Index főszerkesztője, Média1.hu, 2020. március 31.)

Kívülről olyan befolyás ért minket, amelynek vége a szerkesztőség megszűnése lehet. (Dull Szabolcs, az Index főszerkesztője, Index.hu, 2020. június 21.)

Az Index gyakorlatilag egy címlapszerkesztő maradna, amely beszállítóktól rendel médiatartalmakat. (Rényi Pál Dániel újságíró, 444.hu, 2020. június 21.)

Az Index maga pusztán egy névvé silányulna, ami kis, alvállalkozói, beszállító cégek bonyolult hálózatát takarja, és ezeket egy vezetőség koordinálná. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2020. június 22.)

Az Index olyan a hírekben, mint az összeadás a matematikában. (Jámbor András publicista, Facebook.com, 2020. június 22.)

Semmiféle politika nincs a cirkusz mögött, egyszerűen gazdaságtalanul, magyarul: rosszul működik az Index. (Aláírás nélküli cikk, Origo.hu, 2020. június 22.)

Az Indexszel együtt az emancipált, hírfogyasztó, városi értelmiséget vették célba. (Batka Zoltán újságíró, Újnépszabadság.com, 2020. június 22.)

A hatalom már régóta feni a fogát az Indexre. (Föld S. Péter újságíró, Facebook.com, 2020. június 22.)

Amire már régen fente a fogát a hatalom, az az Index volt. (Vásárhelyi Mária szociológus, HírKlikk.hu, 2020. június 23.)

Hosszú évek óta megy a harc, egyelőre az Indexet se lenyelni, se kiköpni nem tudja senki. (Urbán Ágnes médiakutató, Átlátszó.hu, 2020. június 23.)

Az Index nem vasárnap és nem is az elmúlt héten került nyomás alá - hosszú hónapok óta nyomás alatt készül. (Hargitai Miklós újságíró, a MÚOSZ elnöke, Népszava, 2020. június 23.)

Az Index két éve ellenőrizhetően a Fidesz kezében van. (Hont András újságíró, Facebook.com, 2020. június 23.)

Elesik-e az Index, vagy megmarad újságnak? (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, 2020. június 23.)

Nagyon sok szereplője van az Index működésének, ezeket a jelenlegi feszült helyzetben nehéz összehangolni. (Bodolai László ügyvéd, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Népszava, 2020. június 23.)

Célom az, hogy az Index megőrizze minden eddigi értékét és piacvezetői pozícióját, amitől Index az Index. (Ződi Zsolt, az Index.hu Zrt új vezérigazgatója. Kreatív Online, 2020. június 23.)

Továbbra is ragaszkodunk a tartalmi függetlenséghez és a szerkesztőség érinthetetlenségéhez. (Dull Szabolcs, az Index főszerkesztője, Index.hu, 2020. június 23.)

Az Index valóban a magyar internet legsikeresebb vállalkozása volt sokáig, amelynek gazdag tartalmát a nyilvánvaló nihilista-vadliberális irányvonal ellenére a másik oldalról is sokan fogyasztottak-fogyasztják, de az utóbbi években már bántóan, szemet kiverően lógott ki a lóláb, és lepleződött le a szerkesztőség sunyi részvétele a nemzetközi szervezetek és a hazai ellenzéki körök machinációiban. (Huth Gergely újságíró, PestiSrácok.hu, 2020. június 24.)

Az Index a mikrofon. Van saját hangja is persze, de legalább ilyen fontos, hogy kihangosítja másokét. (Stumpf András újságíró, Válaszonline.hu, 2020. június 24.)

Az Index lehetőségem arra, hogy kérdezzek. (Bíró Marianna újságíró, Index.hu, 2020. június 24.)

Hírforrást jelent. (Zsuppán András újságíró, Index.hu, 2020. június 24.)

Nem lehet mellőzni mint hírforrást. (Szalay Dániel újságíró, Index.hu, 2020. június 24.)

Az Index az az újság, amit azonnal megnyitok, ha történik valami. (Ónodi Eszter színésznő, Index.hu, 2020. június 24.)

Semmi különös, csak nélkülözhetetlen, mint a víz vagy a levegő. (Nádasdy Ádám műfordító, Index.hu, 2020. június 24.)

Az Index a mi józan eszünk. (Grecsó Krisztián író, Index.hu, 2020. június 24.)

Az Indexet azért érte támadás, mert van, mert nagy, mert olvasott, és sokaknak fog hiányozni, ha nem lesz. (Szele Tamás újságíró, Zónapörkölt.blog, 2020. június 24.)

Az összeállítás eredetileg az Újnépszabadság.com-on jelent meg.

Illés Gergő az Azonnali.hu egyik szerzője. Több cikkét olvastam, és az a benyomásom, hogy tehetséges pályatárs bontogatja a szárnyait. Tegnapi cikkében az újságírók koronavírus-járványban játszott szerepét értelmezte okosan. Noha abból indult ki, hogy „A modern narratíva szerint a média és az újságírás egyfajta negyedik hatalmi ág, melynek feladata a másik három ellenőrzése, és persze minderről a közvélemény tájékoztatása.”

Az idézett mondat második fele (az ellenőrzés és a tájékoztatás) rendben van. Az első felét pedig kétségkívül enyhíti azzal, hogy nem a szakirodalomra, hanem valamiféle narratívára hivatkozik, és az ’egyfajta’ jelzővel viszonylagossá teszi azt a fránya negyedik hatalmi ágat. Fogalmazása mögött mégis az rejlik, hogy sokat olvasott ugyan a nyilvánosságról, de amit tanult, azt még nem emésztette meg. Mert a szakirodalom csupán három hatalmi ággal számol. A törvényhozással, amelyet errefelé országgyűlésnek neveznek. A végrehajtó hatalommal, amelyet kormányzatnak. Az igazságszolgáltatással, amely az ügyészségeket és a bíróságokat foglalja magában.

A polgári demokráciában a törvényhozás és az igazságszolgáltatás ellenőrzi a kormányzatot, nehogy elkanászodjon. A törvényeket végrehajtó hatalmat persze idegesítik a fürkésző tekintetek, ezért igyekszik maga alá gyűrni az ellenőrzésére szakosodott hatalmi ágakat. Ha ez sikerül neki - mint a legutóbbi évtizedben nálunk -, akkor megszünteti a kívánatos megosztásukat, önállóságukat, ellenőrző képességüket. Ez az a helyzet, amely mozgásba lendíti a nyilvánosság eszközrendszerét, a médiát. Alkotórészei (a sajtó, a rádió, a televízió és az internet) két tevékenységi formát találtak ki, mint ahogy ifjú pályatársam is írja: ellenőrzik a törvények végrehajtását, és erről tájékoztatják az állampolgárokat.

A média ilyenkor veszi át a háttérbe szorított hatalmi ágak ellenőrző szerepét. A kuszaságra jellemző, hogy akadnak újságírók meg politikusok, akik abszolutizálják az átmeneti helyzetet. A „modern narratíva” jegyében például a régi Hír TV-nek Negyedik címmel volt egy rendszeresen jelentkező műsora, melyet az Operaház jelenlegi főigazgatója, Ókovács Szilveszter vezetett. Ő is ama feltételezésből indult ki, hogy a média hatalmi ág. Ennél jobban tetszik a tévériporter Balogh Judit örökbecsű megállapítása: „A sajtó azért egy hatalmas ág.” (ATV, 2018. október 18.) Nem hatalmi tehát, hanem hatalmas.

Tíz mondat a „negyedik” hatalomról

Amikor a sajtót kollektív hatalmi szervből a negyedik hatalmi ággá minősítik át, akkor a politikusoknak a nyilvánosságtól való irgalmatlan félelme nyilvánul meg. (Dlusztus Imre szegedi újságíró, Népszabadság, 1990. május 22.)

Ahhoz, hogy a sajtó valóban a negyedik hatalmi ágazat legyen, egy bizonyos közszolgálatot kell ellátnia. (Antall József miniszterelnök, Magyar Nemzet, 1990. június 6.)

Pontatlan, de igen elterjedt megfogalmazás, hogy a sajtó a negyedik hatalom. A negyedik hatalom azonban a nyilvánosság, melynek a sajtó csak az egyik eszköze. (Bodor Pál közíró, Zalai Hírlap, 1991. október 26.)

A média egy új hatalmi ág, amely demokratikus kontroll nélkül működik. (Stumpf István politológus, volt kancelláriaminiszter, Magyar Nemzet, 2006. március 27.)

Sem a civil szervezetek, sem a sajtó nem tartozik az államhatalmi ágak sorába, hiszen nem gyakorolnak közhatalmat. (Latorcai János KDNP-politikus, Magyar Nemzet, 2010. augusztus 7.)

Demokratikus országokban a sajtó legfőbb feladata a többi hatalmi ág kontrollja a nyilvánosság eszközeivel. (Hargitai Miklós újságíró, Népszabadság, 2012. április 23.)

A sajtó nem tartozott a hatalmi ágak közé, hanem eszközként tekintettünk rá. (Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitprop osztályának volt vezetője, Hetek, 2013. február 2.)

Tudomásul kell venni, hogy a média is egy hatalmi ág, s mint ilyen, a finanszírozásának az átláthatósága sérthetetlen közérdek, oda ellenőrizetlen pártpénzek nem folyhatnak be. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, FüHü.hu, 2017. szeptember 14.)

Mintha a média egy része függetlenítené magát a pártoktól, és kezd úgy viselkedni, mintha a média hatalmi ág volna. (Fiala János újságíró, ATV, 2019. november 9.)

Amennyiben  negyedik hatalmi ágként határozzák meg a médiát, úgy - mint bármilyen hatalmat - korlátozni és ellenőrizni kell. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, Origo.hu, 2020. június 25.)

Fodrozódik a válság, és a Népszava újságírót állított az ügyre. Unyatyinszki György beszámolója ma reggel fényképpel jelent meg. A székház előtt készült, rajta négy névtábla. A két középső az Indexé, alatta az Indamédiáé. A tudósító szerint „Az Indamédia-csoport az Index hirdetési felületeit értékesíti, és így finanszírozza a portál működését is.” Azt is hozzáfűzi, hogy a szerkesztőség 180 millió forinttal tartozik a háttér-intézménynek. Vajon miként keletkezett az adósság?

Médianapló című rovatom a Blog.hu szerves része. Az utóbbi pedig az Indamedia Sales Kft-hez tartozik, amely tucatnyi rovattal, többnyire könnyen emészthető írásokkal kecsegteti az olvasókat. Jegyzeteim szakmai jellegűek ugyan, az Indamédia számomra ismeretlen szerkesztői és hirdetésszervezői azonban fantáziát láthatnak bennük, mert a havi harmincból minden másodikat kiközvetítenek az Indexnek. Ráadásul évek óta hirdetéssel együtt jelennek meg. S mert elég sok blogger hasonló cipőben jár, nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy miközben kerestünk az Indamédiának néhány százmillió forintot, mi hoztuk össze az Indexnek ezt a fránya 180 milliós adósságot is.

Az állami beavatkozás ellen tiltakozó Index-munkatársak nyílt levelét kilencvenvalahányan írták alá. A digitális sajtó legjelentősebb hírgyárában tehát nagyjából ennyien dolgoznak. Az Index híreiért nem fizetnek az olvasók, sőt ama szerkesztőségek sem, amelyek nem foglalkoztatnak hír-újságírókat. Ám az indexes hír-újságírás sokba kerül, ezzel magyarázható, hogy a szerkesztőség vélemény-szekciójára már nem jut pénz. Erőtlen, halovány, ezt azonban a legtöbb olvasó nem veszi észre, mert az indamédiás Blog.hu hirdetéssel megspékelt bejegyzései az Index fejléce alatt látnak napvilágot. A szerkesztőség azt a látszatot fizeti meg az őt finanszírozó cégnek, hogy a publicisztikája ugyanolyan erős, mint a hírtermelése.

Az Indexet finanszírozó céget elfoglalták a kormány emberei, és vannak helyzetek, amikor az Indamédia visszafogja a politikai tartalmú blogokat. Ilyenkor választási kampányra hivatkozik, vagy nem hivatkozik semmire, csak éppen nem kölcsönöz az Index fejléce alá publicisztikákat. Számomra sosem az a mérvadó, hogy az Index-alapítvány elnöke vagy az Indamédia tulajdonosa mit nyilatkozik. Sokkal inkább az, hogy a jegyzetkölcsönző cég mikor áll le a közléssel, holott a hirdetési piac éppenséggel vevő volna a kormány tevékenységét firtató cikkekre is.     

Csaknem három évtizedet töltöttem a felsőoktatásban. A számítógép tanúsága szerint 14 ezer diák-kéziratot olvastam, és kirajzolódtak előttem az íráskészséggel megáldott fiatalemberek típusai. Az egyiknél a(z ön)kifejezési kultúrához jó helyesírás párosult, a másik hadilábon állt az írásjelekkel. A különbség köztük a középiskolai magyartanár érdeklődése, felkészültsége. Hiába kedveli a szépirodalmat, ha utálja a nyelvtant.

Jámbor Andrást nem tanítottam. Csak az írásait ismerem, amelyek alapján adok a véleményére. Jó publicistának tartom, aki újságírói előképzettség nélkül lett a Mérce.hu alapító-főszerkesztője. A saját blogjából teremtett szerkesztőséget, amelyet néhány hónapja elhagyott. Azóta a fészbukos üzenőfalán nyilvánul meg. Nem kértem bebocsáttatást digitális ismeretségi körébe, de ha valamelyik jegyzetét átveszi a Mandiner.hu, akkor óvatosságból mindig az eredeti szövegre kattintok, amelyből az utánközlő portál csak részleteket szokott megjelentetni.. Tegnap a tehetséges közíró egy sajtóvitához mellékelt új, gyümölcsöző szempontot: „Az Index olyan a hírekben, mint az összeadás a matematikában.”

Ha tehát megszűnne, akkor munkatársai nem termelnék ama híreket, amelyek nélkül szegényebb (és egyoldalúbb) volna a digitális sajtó. Gondolatmenetét úgy folytatja Jámbor kolléga, hogy a média „matematikájában” fontos a logaritmus is, amelyhez azonban az összeadás és a kivonás révén lehet eljutni. Az okfejtés hibátlan, sajnos azonban van benne egy meglepő mozzanat. A mintegy 40 sornyi szövegben 20 helyesírási hiba fedezhető fel, a legtöbb vesszőhiba. A publicista vagy nem teszi ki, holott ki kellene, vagy kiteszi, noha nem kéne. Szörföltem a régebbi bejegyzések között, és június 8-án feltűnt egy eszmefuttatás Donáth Anna Momentum-politikusról. Megint csak érdekes tartalommal, ám a 24 sorban 18 hiba lelhető fel.

Kis-Viczay Péter tiszteletes úr 1713-as közmondás-gyűjteményében van egy ide illő mondat: „Vessző teszi a gyermeket jámborrá.” Elképzelhető, hogy aki a digitális kultúrából kerül a sajtóba, rosszul érzi magát a szigorúbb keretek között? Hosszas küszködés után visszavonul az egyik közösségi oldalra, és beéri az úgynevezett gyorsírással, amelyben rövidülnek a szavak, eltűnnek az ékezetek és az egyéb írásjelek, leginkább persze a vesszők? Az elavult fegyelmezési módszer helyett mégis inkább azt firtatom, vajon a XXI. században lehetséges-e vesszők nélkül gyakorolni a véleményformálók, sőt a véleményvezérek mesterségét.

Forrnak az indulatok a legolvasottabb portál körül. Tegnap este, a kétségbeesett hangvételű szerkesztőségi közlemény óta több redakció is értelmezte az Index.hu körül támadt vihart. A helyzetet úgy foglalnám össze, hogy a kormányzat mintha korlátozni akarná a nemzetközi felmérés szerint harmadik leghitelesebb magyar hírforrás működését.

Az Origo átalakítása, a Népszabadság megszüntetése, a megyei sajtó lenyúlása és a Népszava megfenyegetése után ez a feltételezés talán már nem is képtelenség. Illik az egybehangolás, egységesítés, sajtótörténeti műszóval a Gleichschaltung folyamatába. Nem zárom ki azonban ama lehetőséget sem, hogy az Index tulajdonosi köre aggályosnak tartja a koronavírus-válság nyomán romló gazdasági eredményeket. A változtatás mögött tehát nem biztos, hogy politikai szándék rejlik. Bár májusban 44351483-an látogatták a portált, és ha ezt a számot elosztjuk 31-gyel, akkor naponta 1430693 látogató jön ki. Elég sok ahhoz, hogy a cég ne legyen veszteséges.

Ettől persze még lehet, ha több volt a kiadása, mint a bevétele. Alighanem ezért szorul a nemrégiben érkezett vezérigazgató közreműködésére, aki a kormányzattól teljesen független, ráadásul veszteséges tv2-től igazolt át. Jól jön neki az új közvetítő is, aki a szintén veszteséges Azonnali.hu egyik alapítója. (A másik az LMP-s Ungár Péter, Schmidt Mária fia.) A két szakembernek minden adottsága megvan ahhoz, hogy az esetleg veszteséges Indexet nyereségessé varázsolják. A politikai befolyásolás lehetőségét pedig ugyebár kizárhatjuk. Csakhogy bujkál bennem a kisördög, nem hagy békén egy művelődéstörténeti mozzanat.

Az index mutatót, jegyzéket, tartalomjegyzéket jelent. Van egy átvitt jelentése is. IV. Pál pápa 1559-ben hozta létre az Index Librorum Prohibitorumot, a tiltott könyvek jegyzékét. A római katolikus egyház híveinek megtiltotta, hogy protestáns szellemiségű könyveket és nemzeti nyelvekre lefordított Bibliát vegyenek a kezükbe. Mindössze négyesztendős hatalomgyakorlásához még két figyelemre méltó kezdeményezés kötődik. Az egyik az, hogy újra meghonosította a már-már feledésbe merült inkvizíciót, a másik pedig az, hogy megalapította az első gettót.

Néhány nap vagy hét múlva, a fejlemények tükrében eltűnődhetünk az Index XXI. századi sorsáról. Vajon gazdaságosabban, nyereségesebben fürkészi-e majd a kormányzat tevékenységét? Vagy segít netán indexre tenni az ellenzéki sajtó maradványait?

Tíz mondat az Indexről

Mára az egész magyar internetes újságírás elindexesedett. (Szentesi Zöldi László újságíró, Demokrata.hu, 2015. április 3.)

Elegem van abból, hogy a mi hitelességünket kezdi ki a hirdetői befolyásolás, és minket sároz be a tulajdonosi háttér. (Dudás Gergely, az Index volt főszerkesztője, Médiapiac.com, 2017. november 19.)

Nem kerül a NER befolyása alá az Index. (Bodolai László ügyvéd, a Magyar Fejlődésért Alapítvány elnöke, Magyar Narancs, 2018. szeptember 20.)

Az Index függetlenségre törekvő újság. (Tóth-Szenes Attila főszerkesztő, Index.hu, 2018. október 16.)

Az, hogy na, akkor lássuk, hogy mi van a világban, nekem leginkább az Index. (Hajós András tévészemélyiség, Index.hu, 2018. november 16.)

Hallom az indexes kollégák aggodalmait is. Szerintem ők sem gondolják, hogy egy év múlva szabadabban, függetlenebbül dolgozhatnak. (Uj Péter, az Index alapító főszerkesztője, Népszava, 2019. február 9.) 

Az Index főoldaláról kiszórták az ellenzéki közéleti tartalmú írásokat. Ott immár csupán csacskaságokat, jobbára szórakoztató, legföljebb ismeretterjesztő írásokat közölnek. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2019. augusztus 22.)

Kívülről olyan befolyás ért minket, amelynek vége a szerkesztőség megszűnése lehet. (Dull Szabolcs főszerkesztő, Index.hu, 2020. június 21.)

Az Index maga pusztán egy névvé silányulna, ami kis, alvállalkozói, beszállító cégek bonyolult hálózatát takarja, és ezeket egy vezetőség koordinálná. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2020. június 22.)

Az Index olyan a hírekben, mint az összeadás a matematikában. (Jámbor András publicista, Facebook.com, 2020. június 22.)

A legutóbbi napokban Gulyás Gergely győzködött, Tarlós István karácsonyozott, Orbán Viktor álmodozott, Szél Bernadett orbánozott, Ungár Péter pedig ellenzékezett. Lefülelt mondatok.

Nem könnyű úgy lázongani, hogy négy méterre áll tőlünk a következő forradalmár. (Rab László újságíró a kötelező távolságtartásról, VárosiKurir.hu, június 14.)

A jelenünket már ellopták, a jövőnk kétséges, a múltunkat meg most viszik. (Szele Tamás újságíró, Újnépszabadság.com, június 15.)

A banki szektorban dolgoztam. (Ambrus Attila pénzügyi vállalkozó, Klubrádió, június 15.)

Minél nagyobb egy produkció, annál több a kompromisszum. (Schilling Árpád rendező, 24.hu, június 16.)

Halászati engedélye van a zavarosban. (Dalos György író Demeter Szilárd könnyűzenei kormánybiztosról, Facebook.com, június 16.)

Sminkjének elkészítés tovább tartott néha, mint szerepe a színpadon. (Sándor Erzsi író Csurka Lászlóról, Facebook.com, június 17.)

Tavaly októberben megemberelte magát az ellenzék. (Gulyás Márton civil aktivista az önkormányzati választásról, Klubrádió, június 17.)

A főváros kivételével győztünk októberben. (Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az önkormányzati választásról, 168 Óra, június 17.)

A XIII. kerületi polgármestert, Tóth Józsefet messzemenőkig rátermettebbnek látom Karácsony Gergelynél. (Tarlós István volt budapesti főpolgármester, Azonnali.hu, június 17.)

Az álmoknak nem lehet határt szabni. (Orbán Viktor miniszterelnök, Pannon RTV, június 17.)

Orbán a járvány farvízén újabb manipulációra készül. (Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a nemzeti konzultációról, Népszava, június 18.)

A véleményemért rúgtak ki. (Rác Gábor zeneiskolai tanár Szombathelyen, Nyugat.hu, június 18.)

A kései Kádár-rendszerben a társadalom szabadabb volt. (Szilágyi Ákos költő, hvg.hu, június 18.)

A bizonytalan, folyamatosan változó világban az is elég jó teljesítmény, ha az ember el tudja viselni az átmenetiséget. (Terék Anna író, Magyar Narancs, június 18.)

Az ifjú lázadók nem képesek színvonalasan öregedni. (Gazda Albert újságíró, Magyar Hang, június 19.)

Müller Cecília a kisszerűségével hatott, ami mindnyájunkra nézve nyugtalanító. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, június 19.)

Engem elég nehéz lekoptatni. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, ATV, június 19.)

Sokkal kevesebbet kellene személyekről és sokkal többet programokról és politikáról beszélni. (Ungár Péter LMP-politikus az ellenzékről, Magyar Nemzet, június 19.)

A 2019 őszi választási ellenzéki egység semmivé lett. (Lengyel László politológus, Népszava, június 20.)

Ingyen senki nem hülye. (Zdeborsky György közgazdász, HírKlikk.hu, június 20.)

Nem vagyunk az ország fejőstehene. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, 24.hu, június 21.)

A szent helyek Isten támaszpontjai. (Fekete Károly református püspök, Magyar Rádió, június 21.)

Gráci a szerzőm volt az irodalmi hetilap szerkesztőségében. A múlt század nyolcvanas éveiben együtt is laktunk a Lapkiadó Vállalat érdi vendégházában. A szomszédos szobában múlatta az időt, elég sokat beszélgettünk. A kölcsönös rokonszenvvel magyarázható, hogy Galsai Dánielben, a Magyar Hírlap csípős glosszákat eregető munkatársában G. Pongrác fiát látom. Más ugyan az értékrendünk, azt azonban méltányolom, hogy munkáját az újságírás keretein belül képzeli el.

Ha például a nyilvánosság valamelyik fórumán szólal meg, akkor a saját nevén fejti ki az álláspontját. Egyik bejegyzésem vitájában összetűzött egy álneves kommentelővel, aki a miniszterelnököt suttyónak nevezte, és a magyar foci támogatásáról kirobbant eszmecserében színvallásra akarta kényszeríteni a volt sportújságírót.  Galsai junior közölte vele, hogy „A suttyózás nem vitaalap.” (Blog.hu, 2020. június 20.) Kétségtelen, hogy nem szellemi teljesítmény ismételgetni egy eposzi jelzőt, amely nem is jellemző Orbán Viktorra. Valaha talán az volt, de most már nem az.

Hajdanában még csak azt jelentette, hogy valaki „Gyermek, nem suttyó.” (Az idézett mondat 1820-ben látott napvilágot Dugonics András szegedi író Magyar példabeszédek és jeles mondások című könyvében.) Azóta kiderült, hogy neveletlen kamaszt, szemtelen fiatalembert is jelent. A jelző azért sem illik a jelenlegi miniszterelnökhöz, mert a hangutánzó szó eredetileg növendék fát, vékony vesszőt jelentett, amely suhogott a suhancot megrendszabályozó atya kezében. Orbán persze sosem tagadta, hogy az apja verte, egyszer még azt is kimondta, hogy „Belém is rúgott néhányszor.” (Fekete Doboz, 1988/április). Ezen azonban nem kéne negyven évvel később élcelődni.

Különösen akkor nem, ha a hatvanhoz közeledő politikus ma már aligha mondható vékonynak. S bár sokunkhoz hasonlóan nem volt gyerekszobája, felnőtt korában megtanulta a társadalmi érintkezés szabályait. Az pedig inkább elemzést igényelne, hogy ebben az országban sikerült majd’ mindent és mindenkit maga alá gyűrnie. Csakhogy az értékelésre a magyar fociról vitázni akaró kommentelő nem képes. Beszabadult a világhálóra, és elkeseredésében, kiábrándultságában, tehetetlenségében spórol a vesszőkkel. Ráadásul még neki áll följebb, ha valaki figyelmezteti, hogy a suttyózás nem teszi alkalmassá a vitatkozásra. A címben föltett kérdésre tehát az a válaszom, hogy szabadni szabad Orbánt lesuttyózni, de nem érdemes. Jellemzése árnyaltabb megközelítést érdemel. 

A hét legfurcsább interjúja az Azonnali.hu-n látott napvilágot. A portál két munkatársa, Bakó Bea és Hutter Marianna kereste meg a volt budapesti főpolgármestert. Beszélgetésük nyúlt, mint a rétestészta, és egyre ingerültebben fogalmaztak.

A két újságíró azt firtatta például, hogy amikor még irányította a fővárost, „Ki javasolta önnek, hogy csak 6 milliárdot kérjen?” Mármint a hírekben gyakran szereplő Lánchídra. Tarlós István válasza így hangzott: „Nem ez a kérdés.” Az újságírók azonnal visszaszóltak: „De, ez a kérdés, most tettük fel.” Alapkérdéshez jutottunk el. Vajon hogyan lehetne kielégítő, sportszerű, szalonképes, tisztességes kapcsolat a politikusok és az újságírók között, ha az előbbiek nem ismerik el, hogy az utóbbiak azért tehetnek föl kérdéseket nekik, mert ez a dolguk. Ráadásul azt firtatják, ami őket foglalkoztatja, nem pedig azt, amire a politikusok szeretnének válaszolni.

Erre azt szokták mondani a politikusok, hogy ők választott személyek, akik a népakaratot testesítik meg a képviseleti demokráciában, az újságírókat azonban nem választotta meg senki. Ez az érvelés megint csak érdekes kérdéseket vet föl, amelyekbe most azért nem mennék bele, mert Tarlós István egyik megállapítása elszívta előlem a terjedelmet. Az újságírók kérdezősködését ugyanis divatosnak minősítette, mondván: „Ne akarják nekem bemutatni a divatos kommunikációt, mert kevesen vannak, akik ezt nálam jobban ismerik.” Erről más a véleményem, de annyi kétségkívül igaz belőle, hogy 2010-től tavaly őszig a nagypolitika egyik befolyásos szereplője volt.

Becsületére válik, hogy a kormánypárti politikusok túlnyomó többségével ellentétben szóba állt a nem kormánypárti újságírókkal is. Mindazonáltal állandóan korholta őket, panaszkodott rájuk, zsörtölődött velük - ez kiderül a bejegyzés után böngészhető összeállításból. Ezúttal is beolvasott nekik, többször ki akart vonulni a beszélgetésből. Néha mégis az volt a benyomásom, hogy ők hárman az olvasók kedvéért megjátszották a veszekedést, mert így könnyebb „eladni” az interjút. Ha tévednék ebben, és őszintén vállalták a nyilvános küzdelmet, akkor óhatatlanul megfogalmazódik az újabb kérdés. Vajon miért nem vették észre, hogy Tarlós István lejárt lemez? Már nem választott politikus, hanem csak egy nyugdíjas mérnök, aki megköszönheti, ha újságírók állnak szóba vele.

Szakmánkban van egy mondás, miszerint nincs unalmasabb a tegnapi újságnál. Most kiderült, hogy van: a tegnapi főpolgármester.

Tíz mondat Tarlós Istvántól

Ez a kérdés csak szánalmas próbálkozás. (168 Óra, 2011. november 3.)

Együgyű kérdésekre nem lehet értelmes választ adni. (ATV, 2012. október 18.)

Az újságírónak meg kell adnia a kötelező tiszteletet interjúalanyának. (168 Óra, 2012. október 25.)

Ha valaki a mi politikai közösségünkön belül keményebben fogalmaz, ha kell, vitába száll, az Kövér László házelnök úr és én. (Magyar Idők, 2018. március 10.)

Kálmán Olga egy leszállópályán csúszkáló volt médiadíva. (PestiSácok.hu, 2019. június 29.)

Maguk kérdeznek, amit akarnak, én pedig válaszolok, amit gondolok. (Azonnali.hu, 2020. június 17.)

Maguk ezt a kérdést tették föl, mert meg akarták kerülni a lényeget. (Azonnali.hu, 2020. június 17.)

Önök szerint ezek pártatlan kérdések? (Azonnali.hu, 2020. június 17.)

Idejönnek, és ilyen agresszív, prekoncepciókon alapuló kérdéseket tesznek fel nekem. (Azonnali.hu, 2020. június 17.)

Mi ez, kihallgatás? Én nem vagyok a maguk beosztottja. (Azonnali.hu, 2020. június 17.)