Gráci a szerzőm volt az irodalmi hetilap szerkesztőségében. A múlt század nyolcvanas éveiben együtt is laktunk a Lapkiadó Vállalat érdi vendégházában. A szomszédos szobában múlatta az időt, elég sokat beszélgettünk. A kölcsönös rokonszenvvel magyarázható, hogy Galsai Dánielben, a Magyar Hírlap csípős glosszákat eregető munkatársában G. Pongrác fiát látom. Más ugyan az értékrendünk, azt azonban méltányolom, hogy munkáját az újságírás keretein belül képzeli el.

Ha például a nyilvánosság valamelyik fórumán szólal meg, akkor a saját nevén fejti ki az álláspontját. Egyik bejegyzésem vitájában összetűzött egy álneves kommentelővel, aki a miniszterelnököt suttyónak nevezte, és a magyar foci támogatásáról kirobbant eszmecserében színvallásra akarta kényszeríteni a volt sportújságírót.  Galsai junior közölte vele, hogy „A suttyózás nem vitaalap.” (Blog.hu, 2020. június 20.) Kétségtelen, hogy nem szellemi teljesítmény ismételgetni egy eposzi jelzőt, amely nem is jellemző Orbán Viktorra. Valaha talán az volt, de most már nem az.

Hajdanában még csak azt jelentette, hogy valaki „Gyermek, nem suttyó.” (Az idézett mondat 1820-ben látott napvilágot Dugonics András szegedi író Magyar példabeszédek és jeles mondások című könyvében.) Azóta kiderült, hogy neveletlen kamaszt, szemtelen fiatalembert is jelent. A jelző azért sem illik a jelenlegi miniszterelnökhöz, mert a hangutánzó szó eredetileg növendék fát, vékony vesszőt jelentett, amely suhogott a suhancot megrendszabályozó atya kezében. Orbán persze sosem tagadta, hogy az apja verte, egyszer még azt is kimondta, hogy „Belém is rúgott néhányszor.” (Fekete Doboz, 1988/április). Ezen azonban nem kéne negyven évvel később élcelődni.

Különösen akkor nem, ha a hatvanhoz közeledő politikus ma már aligha mondható vékonynak. S bár sokunkhoz hasonlóan nem volt gyerekszobája, felnőtt korában megtanulta a társadalmi érintkezés szabályait. Az pedig inkább elemzést igényelne, hogy ebben az országban sikerült majd’ mindent és mindenkit maga alá gyűrnie. Csakhogy az értékelésre a magyar fociról vitázni akaró kommentelő nem képes. Beszabadult a világhálóra, és elkeseredésében, kiábrándultságában, tehetetlenségében spórol a vesszőkkel. Ráadásul még neki áll följebb, ha valaki figyelmezteti, hogy a suttyózás nem teszi alkalmassá a vitatkozásra. A címben föltett kérdésre tehát az a válaszom, hogy szabadni szabad Orbánt lesuttyózni, de nem érdemes. Jellemzése árnyaltabb megközelítést érdemel.