Olyan pánik alakult ki, hogy mindenki szájmaszkot akar venni. (Dr. Csengő Adrienn miskolci gyógyszerész, Minap.hu, 2020. január 31.)

A gyógyszertárakban harminc-negyven forintos darabárt mondtak. (Bányay Géza újságíró, Józsefváros.hu, 2020. február 14.)

Az egészséges embernek nincs szüksége maszkra. (Dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos, Népszava, 2020. március 21.)

Majd’ mindenütt maszkot varrnak. (Hegyi Erika miskolci újságíró, Borsod Online, 2020. március 25.)

Az én maszkom téged, a te maszkod engem véd. (Dr. Lőke János orvos, a tatabányai Szent Borbála Kórház megbízott főigazgatója, Kemma.hu, 2020. március 27.)

Elkezdte a nép a maszkot varrni. (Rab László újságíró, VárosiKurír.hu, 2020. március 29.)

Divattervezők is elkezdtek maszkokat gyártani. (Juhász Edina újságíró, Index.hu, 2020. március 30.)

Egy orvos naponta három-négy maszkot használ el. (Orbán Viktor miniszterelnök, atv.hu, 2020. március 30.)

A színészeket szimbolizáló „maszk” ma már a világjárvány ellen védekező ember kelléke. (Fodor Tamás színész-rendező, Magyar Narancs, 2020. április 2.)

Be lehet menni bankba maszkban? (Kárpáti Iván újságíró, Facebook.com, 2020. április 3.)

A válság vonzza az erős, valamiféle rendet teremtő kezet: a diktatúrát. (Németh Miklós miniszterelnök, Népszava, 1989. december 22.)

Diktatúrában mindenki elnyomott, aki nem gyakorolja a hatalmat. (Kósa Lajos Fidesz-politikus, 168 Óra, 2001. május 3.)

A diktatúrát civilben döntik meg. (Szilágyi Ákos esztéta, 168 Óra, 2001. december 20.)

A diktatúra önkényuralom, bármilyen eszme nevében gyakorolják. (Pozsgay Imre volt politikus, Magyar Hírlap, 2007. június 16.)

A diktatúra ok nélkül szól bele az emberek életébe. (Dragomán György író, ATV, 2015. május 11.)

Diktatúrára lehet magyarázat, de nincs mentség. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, Magyar Nemzet, 2016. március 5.)

A diktatúra rideg valósága felőrli az emberi méltóságot, üresség, megcsappant életerő, önfeladás és kisszerűség marad utána. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2016. október 14.)

Elegem van már abból a diktatúrából, amit állítólag mi tartunk fenn, mégis mi húzzuk a rövidebbet. (Kövér László Fidesz-politikus, Magyar Hírlap Online, 2019. december 21.)

A rendeleti kormányzás klasszikus kifejezéssel diktatúra. (Gomperz Tamás publicista, hvg.hu, 2020. március 22.)

Ma délutántól hivatalosan is diktatúra van. (Bruck András író, Facebook.com, 2020. március 30.)

Civisvárosi az álnév rejtekéből lődözgeti azokat, akik a nyilvánosság fórumain teljes névvel vállalják a véleményüket. Mint e sorok íróját is, aki tegnap egy félmondatban megemlítettem a debreceni Zöldi-cukrászdát. Tragikai vétségemet azzal büntette, hogy megírta: „ez az a zöldi család, amelyik élelmezési népbiztosként szedte meg magát”.

Nem reagáltam rá, hiszen ismerem a családunk történetét. Történelemtanárként pedig tudom, hogy 1919-ben kik voltak az élelmezési népbiztosok a Forradalmi Kormányzótanácsban. Erdélyi Mór, Illés Artúr és a proletárdiktatúra utolsó napjaiban Kulcsár István, de ő már csak közellátási főosztályvezetőként. A hozzászóló érezhette, hogy túllőtt a célon, mert még egy kommentet eresztett meg, imigyen: „belügyes, kivégzett mindenkit, az egész családot”. A folytatást úgy foglalnám össze, hogy lám, személyemben a leszármazottak is garázdálkodnak. Majd levonta a következtetést: „azért van megválasztva a fidesz, hogy ennek a korszaknak véget vessen”.

Közöltem vele, hogy egy i betűnyit tévedett. Aki 1951. április 20-án, orvosi végzettségű belügyminiszterként családostul a halálba menekült Rákosi elől, azt Zöld Sándornak hívták, a nagybátyámat pedig Zöldi Sándornak. Az utóbbi kisiparos volt a cívisvárosban, és gazdagodása abban nyilvánult meg, hogy a Kádár-korszakban sikerült egy segédmotort Trabantra cserélnie. E családi mozzanat azonban magánügy, a digitális történet is inkább csak azért figyelemre méltó, mert egyik pillanatról a másikra eltűnt Civisvárosi két bejegyzése, sőt az összes korábbi is törlődött valahogyan. A debreceni kommentelő szőrén-szálán eltűnt.

Illetve mégsem teljesen. A Médianaplónak fórumot kölcsönző Blog.hu megtiszteli a blogírókat azzal, hogy a kommenteket e-mailben is elküldi. Számítógépem merevlemezén változatlanul föllelhető a két feltételezés, szóról szóra, sőt kisbetűről kisbetűre, a hozzájuk fűzött következtetéssel együtt. Ennek alapján rendszergazdaként dolgozó tanítványom szerint visszakereshető az elenyészett kommentelő IP-címe. Azt már médiaperekben jártas ügyvéd barátom mondta, hogy a Büntető törvénykönyv néhány napja elfogadott módosítása egytől öt évig szankcionálja az efféle megnyilvánulásokat.

Nem kívánom persze, hogy egy kisbetűs kommentelő börtönben tűnődjön a hitelrontás következményeiről, a sérelmi díj azonban jól jön majd nyugdíj-kiegészítésül. Ha már a családunk 1919-ben, egy Erdőhegy nevű erdélyi faluban nem szedte meg magát.  

Lampé Ágnes kulturált, felkészült újságíró. Korábbi munkahelyén, a 168 Órában jó interjúkat készített, most pedig megosztja az energiáját a Klubrádió és az ATV között. Az utóbbiban látjuk is. Ha feltűnik a képernyőn, a nagyanyját látom benne, aki a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben vasárnap délelőttönként megjelent a debreceni Zöldi-cukrászdában, és a családi ebédhez rezgő húsú krémest, Ischlert és Linzert vásárolt. Bizonyára ezzel magyarázható, hogy az unoka munkáját rokonszenvvel figyelem.

A legutóbbi napokban például azt vettem észre, hogy ugyanabban a műsorban kétszer is kiszúrtak vele. A nap híre című adást vezette, melybe meghívták beszélgetőpartnernek Somos Andrást is. A szintén tájékozott újságíró, máskülönben az ATV belső munkatársa először még elnézést kért, hogy ő is kérdez a két politikus vendégtől. Tegnap azonban, másodjára már bocsánatot sem kért. Előállt egy teóriával, és hátat fordítva a műsorvezetőnek, arccal a két politikus felé fordulva firtatta, miként vélekednek az elképzeléséről. Szegény műsorvezető arcát nem mutatta a kamera, de nem hallottam, hogy helyére tette volna a „tartalékos” műsorvezetőt.

A jelenség elő-előfordult máskor is. Gyakran, ha Vágó Istvánt, a Demokratikus Koalíció politikusát, a hajdan műveltségi vetélkedőket vezető tévést hívják meg beszélgetni. Ritkábban, ha Somos Andrást. Őket sem akarom bántani persze, mert aligha tehetnek arról, hogy éveken át műsorvezetőnek képezték ki őket. Vagyis arra, hogy kérdezzék, és szükség esetén moderálják (kordában tartsák) a vendégeket. De ha őket is vendégnek hívják, akkor nem képesek kilépni a begyakorlott szerepkörükből, és akarva-akaratlanul kínos helyzetbe hozzák a műsor kijelölt vezetőjét. Aki aztán vagy beszól nekik, vagy egy ironikus félmondattal a helyükre teszi őket, vagy lenyeli a békát, és úgy tesz, mintha észre sem venné az üzemzavart. (Épp elég, ha mi, nézők észrevesszük.)

A jelenséget nem azért hozom szóba, mert igazságot szeretnék szolgáltatni Lampé Ágnesnek. Ő talán levonja a tanulságot, és legközelebb megvétózza, ha a nyakára akarnak ültetni egy másik műsorvezetőt. Csupán azon tűnődöm, hogy ilyenkor, koronavírus-járvány vagy bármilyen más válság idején a szerkesztők miért nem válogatják meg a stúdióba hívott vendégeket. A kérdezők megduplázása ugyanis szétveri a beszélgetős műsort, ráadásul csökkenti a nyilvánosság fórumain elhangzott vélemények és információk értékét.      

Haraszti Miklóst tegnap megszólaltatták a Klubrádióban. A hajdani SZDSZ politikusának úgy alakult az élete, hogy megismerhette a média nemzetközi működését is. Eme nézőpontból elemezte a felhatalmazási törvény nyilvánosságra vonatkozó részét. Úgy vélte, hogy a szövegben olvasható „híresztelés” egytől öt évig terjedő büntethetősége kiszolgáltatott helyzetbe hozza a magyar újságírókat.

Talán legfontosabb mondatát a miniszterelnökről fogalmazta meg: „Fizetéses szabadságra küldte a parlamentarizmust.” Ha azt mondta volna, hogy az országgyűlési képviselőket, akkor nem fájna a fejem, mert az bizonyítható. Az ellenzéki politikusok például jó pénzért fogják rosszul érezni magukat. A parlamentarizmusról azonban csak a jövőben derül ki, vajon sikerült-e kiiktatni a hazai közéletből. Amennyiben a jövő hétfőn esedékes összeállításba beveszem e hét egyik legérdekesebb mondatát, esetleg valaki úgy gondolhatja, hogy olyasmit híreszteltem, ami egy valós tényt (az országgyűlés szüneteltetését) hamis színben tüntetett föl.

Nincs kedvem bíróság elé állni. Mert ha elmarasztalnak, minimum egy évet kéne börtönben tölteni. Ha erre valaki azt mondaná, hogy rémálom, tévképzet, ilyesmire senki nem vetemedik a kormányzati oldalon, akkor hadd elevenítsek föl egy már-már feledébe merült történetet. Az első Orbán-kormány is kísérletezett az újságírók megrendszabályozásával. A liberális Magyar Hírlap munkatársa a Nyilvánosság Klub egyik üléséről számolt be az olvasóknak. Megírta, hogy Vásárhelyi Mária médiaszociológus szerint Schmidt Mária történész és miniszterelnöki főtanácsadó rendszeresen betelefonál az RTL Klubba, és változtatásokat kér a Heti hetes című műsorban. Schmidt beperelte a szerkesztőséget,

Minden jogi fórumon veszített, a Legfelsőbb Bíróság (a Kúria elődje) azonban megváltoztatta az ítéletet. Elmarasztalta a Magyar Hírlapot, a szerkesztőség ugyanis olyasmit közölt, aminek az igazságtartalmáról nem győződött meg. A döntés azért hatott életszerűtlennek, mert a bíró elfelejtette tanulmányozni a redakciók működését. Ha a késő délután megrendezett esemény és a lapzárta közti egy-másfél órában az újságírónak nem az a dolga, hogy gyorsan fogalmazza meg a cikket, hanem hogy ellenőrizze a felszólalók szavaiban rejlő igazságtartalmat, akkor bizony a tudósításnak mint műfajnak befellegzett. Az a benyomásom, hogy az immár negyedik Orbán-kormány nemcsak az egyik sajtó-műfajt akarja ellehetetleníteni, hanem a szakmánkat is.    

A teljhatalmú magyar miniszterelnök. (Lendvai L. Ferenc filozófus Orbán Viktorról, Galamus.hu, 2011. július 13.)

Azok vonják kétségbe, hogy le akarjuk váltani a jelenlegi rezsimet, akiknek „megköszönhetjük” Orbánék teljhatalmát és a szélsőjobb megerősödését. (Schiffer András LMP-politikus, Népszabadság, 2013. január 24.)

Még Gyurcsány Ferenc sem bizonyította be, hogy történelmi szerepe több lenne Orbán Viktor teljhatalomhoz juttatásánál. (Horváth Gábor újságíró, Népszabadság, 2015. október 24-25.)

Mit gondol? Ki maga? Teljhatalmú kormányzó vagy király? Maga ennek az országnak a felelős miniszterelnöke. Önnek kutya kötelessége érdemi választ adni ebben a parlamentben, ennek a háznak a falai között. (Harangozó Tamás szocialista politikus Orbán Viktorhoz, atv.hu, 2016. május 9.)

A futball teljhatalmú megszállottja. (Nagy N. Péter újságíró Orbán Viktorról, Vasárnapi Hírek, 2017. június 17.)

Orbán rendkívüli hatalmat épített ki, de ez nem teljhatalom. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, Index.hu, 2018. április 3.)

Az Orbán-rendszer teljhatalommal igazgatott nemzeti kánság. (Tóta W. Áprád újságíró, hvg,hu, 2018. szeptember 13.)

 A teljhatalom akkor is tűrhetetlen, ha jó ember gyakorolja. Ha Orbán, akkor kiváltképp. (Kozák Márton szociológus, Élet és Irodalom, 2019. január 13.)

Az új felhatalmazást inkább teljhatalmazásnak nevezném. (Németh Péter újságíró, HírKlikk.hu, 2020. március 22.)

Az ország teljhatalmú ura. (Kabai Domokos Lajos újságíró Orbán Viktorról, Bekiáltás.blog, 2020. március 30.)

Ha igaz, hogy „A NAT a közoktatás alkotmánya.” (Hiller István volt oktatási miniszter, ATV, 2020. január 21.), vajon miként vélekedjünk Orbán Viktor kijelentéséről: „A közoktatás teljes egészében áttért a távoktatásra.” (Miniszterelnök.hu, 2020. március 16.)? E naptól, hétfő reggel nyolctól nem kell 1,2 millió gyereknek iskolába járnia. A XX. század viszonyait tükröző Nemzeti alaptanterv a szeptember 1-én esedékes bevezetése előtt fél évvel áldozatul esett a XXI. századi digitalizációnak.

Elvileg persze lehetne érvényesíteni a digitális távoktatásban is, gyakorlatilag azonban az oktatásügyi kormányzat nem készült fel az alkalmazására. Ha megjárta is az eszét, az iskolákban lévő mintegy 300 ezer számítógépre építette volna. Csakhogy közbejött a koronavírus-járvány, és a gyerekek elhagyták az iskolákat. Az oktatási kormányzat lépéshátrányba került, elfeledkezett ugyanis az iskola nélküli lehetőségről, az 5,1 millió okostelefonról. Kénytelen tudomásul venni, hogy a magukra hagyott tanárok azt csinálnak a digitális térben, amit jónak találnak. Márpedig túlnyomó többségük rossznak tartja az új Nemzeti alaptantervet. A közoktatásban berendezkedett hatalom maradt megszokott, ha úgy tetszik offline közegében, a közoktatásban dolgozó tanárok pedig áttértek az online életvitelre.  

Nagyjából ugyanez a jelenség játszódott le a nyilvánosság eszközrendszerében, a médiában is. A miniszterelnök azzal győzött 2018-ban, hogy bizalmi embereivel felvásároltatta az offline média jelentős részét, például a megyei sajtót. Majd hogy megszerezhesse a kétharmadot is, a vidéki Magyarországon elodázta a digitális átállást, máskülönben a falvak népe nem maradt volna a hagyományos sajtó bűvkörében. Győzelme azért bizonyult pirruszinak, mert a saját (Médianéző Kft) felmérése szerint is túlsúlyra tett szert ugyan a papír alapú sajtóban, a rádióban és a televízióban, de az online sajtóban az ellenzék 71 százalékával szemben csak 29-et képes felmutatni. Ezt az állapotot Lendvai Ildikó szocialista politikus úgy foglalta össze, hogy „Az internet lett az ellenzék fő kifejezési formája.” (ATV, 2019. szeptember 18.)

Orbán Viktor úgy hosszabbította meg az offline sajtó élettartamát, hogy akaratlanul is kibontakoztatta az online sajtó kritikai szellemét. Az ebből fakadó ellentmondás, hogy ami előnyére vált az országgyűlési választáson, az most növeli hátrányát az online térben. Nemcsak a nyilvánosságban, hanem immár a közoktatásban is.      

Javában dúl a nyelvi háború. Miniszterelnökünk mindig törekedett arra, hogy az ő szóhasználata terjedjen el a nyilvánosság fórumain. 2015-ben például a menekült vagy bevándorló kifejezés helyett bedobta a migráns szót, a vasfüggöny vagy kerítés helyett a biztonsági határzárat, a fizikai védelmi rendszert. Napjainkban sem zárta be az iskolákat, csak „digitális tanrendre” állította át. A kijárási tilalom helyett pedig a kijárási korlátozást sulykolja. Az országgyűlésben ma délután a felhatalmazási törvény helyett a veszélyhelyzeti jogrendet akarja elfogadtatni.

Egy hete, amidőn az ellenzéki pártok nem szavazták meg, hogy sürgősséggel tűzessék napirendre a jogszabály, Orbán Viktor így beszélt az úgynevezett felhatalmazási törvénytervezetről: „Rossz emlékű szó ez. Nem áll szándékomban felhatalmazási törvényt beterjeszteni.” (Miniszterelnök.hu, 2020.03.23.) Igazat mondott, csakugyan nem ő terjesztette be. De akkor ki? Felületesebb pályatársaim Varga Judit igazságügyi minisztert és Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert nevezték meg. Nos, egyik sem. „A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot” 2020. március 20-án, 20 óra 45 perckor Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes terjesztette be. Varga Juditnak annyi köze van hozzá, hogy ő volt az előadó.

Ettől persze a tartalma még felhatalmazás, a kormányzat felruházása, kijelölése, megbízása különleges jogokkal. Aligha véletlen, hogy néhány nap múlva a miniszterelnök nyelve is megbicsaklott. Ezt mondta: „Ugye nem kaptam meg a fölhatalmazást, nem kapta meg a kormány a szükséges felhatalmazást kellő gyorsasággal a legutóbbi parlamenti ülésen. (Magyar Rádió, 2020.03.27.) Két szálon fut tehát a cselekmény. Van egy tartalmilag felhatalmazási jellegű javaslat, amelyet a kormánypárti politikusok másként neveznek meg a nyilvánosság általuk ellenőrzött fórumain. És van a felhatalmazási törvény, amelyet azok használnak, akik a tervezet tartalmából indulnak ki.

Az olvasók talán észrevették, hogy ma reggel föltettem az üzenőfalra tíz mondatot a törvényjavaslatról. Mindössze ketten vannak, akik idézőjelek közé tették a felhatalmazási jelzőt. Jellemző, hogy mindketten jogi végzettségűek: Lattmann Tamás nemzetközi jogász és Schiffer András védőügyvéd. Miközben dacolnak a miniszterelnöki szóhasználattal, a kevésbé mesterkélt jelzőt is némi fenntartással fogadják. Alighanem jobban járnánk, ha a nyelvi háborúban őket követnénk.   

 A felhatalmazási törvény a diktatúrát jelenti. (Heller Ágnes filozófus, ATV, 2016. február 7.)

A felhatalmazási törvény a járványos hataloméhség vírusa. (Hardy Mihály újságíró, Klubrádió, 2020. március 21.)

Több érv szól amellett, hogy támogassuk, mint hogy nem. (Molnár Zsolt szocialista politikus, Klubrádió, 2020. március 21.)

Az MSZP nem lesz partner abban, hogy segítséget nyújtson egy olyan törvény elfogadásához, amely határozatlan időre kiszolgáltatná Magyarországot, a magyar embereket Orbán Viktor szeszélyeinek. (Tóth Bertalan szocialista politikus, HírKlikk.hu, 2020. március 21.)

Rossz emlékű szó ez. Nem áll szándékomban felhatalmazási törvényt beterjeszteni. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2020. március 23.)

 Veszélyhelyzeti jogrend. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2020. március 23.)

„Felhatalmazási” vagy egyszerűen csak „puccstörvény”. (Lattmann Tamás nemzetközi jogász, Azonnali.hu, 2020. március 25.)

A kormány nem azt a törvényjavaslatot nyújtotta be, amiről megállapodtunk. (Keresztes László Lóránt LMP-politikus, Magyar Narancs, 2020. március 26.)

A „felhatalmazási” törvény egy tákolmány. (Schiffer András ügyvéd, volt LMP-politikus, Azonnali.hu, 2020. március 27.)

A tervezettel egy a cél: kiiktatni a parlamenti kontrollt. (Tóth Richárd újságíró, hvg.hu, 2020. március 30.)

A legutóbbi napokban Orbán ellenzékizett, Szabó Tímea és Horn Gábor orbánozott, Lendvai bokázott, Gyurcsány demokráciázott, Schiffer pedig törvénykezett. Lefülelt mondatok.

Ezt a válságot önök nélkül is meg fogjuk oldani. (Orbán Viktor miniszterelnök az ellenzéki pártokról, Miniszterelnök.hu, március 23.)

Ön, miniszterelnök úr, nem egyedül a vírust akarja legyőzni, hanem bennünket is. (Szabó Tímea Párbeszéd-politikus, atv.hu, március 23.)

Magyarország kormánya nem a vírust, nem a gazdasági válságot, hanem a demokráciát akarja karanténba zárni. (Jakab Péter Jobbik-politikus, Zsúrpubi.hu, március 23.)

Nemcsak a vírus ellen harcolunk, hanem a megmaradt demokráciáért is. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, ATV, március 24.)

Cinikusok harcolnak hisztérikusokkal. (Török Gábor politológus, törökgáborelemez.blog, március 24.)

A fideszes képviselőknek nem lesz döntési joguk a továbbiakban - az ellenzéknek eddig sem volt. (Stumpf András újságíró az úgynevezett felhatalmazási törvényről, Válaszonline.hu, március 24.)

Kormányunk nem elsősorban menteni akar, hanem jól járni. (Bruck András író, Facebook.com, március 25.)

Az államcsíny régóta érik, és egyre inkább beérik. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, március 25.)

Majd’ mindenütt maszkot varrnak. (Hegyi Erika miskolci újságíró, Borsod Online, március 25.)

A merev és központosított rendszerben hirtelen lehetőség nyílt az önállóságra. (Bárány Balázs történész a digitális távoktatásról, Azonnali.hu, március 25.)

Új út a távoktatás bevezetése, az üzemszerű home office tevékenység. (Muszbek Mihály közgazdász, 168 Óra, március 26.)

A vírus felülír mindent. (Hegyi Barbara színésznő, hvg.hu, március 26.)

Nem a társadalom van a gazdaságért, hanem a gazdaság a társadalomért. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ATV, március 26.)

Nem a meghozott, hanem az elmaradt intézkedések miatt bírálják a kormányt. (Teczár Szilárd újságíró az ellenzéki pártokról, Magyar Narancs, március 26.)

Ha valaki a pártok közül rosszul lép, mindenki borogathatja a bokáját. (Lendvai Ildikó szocialista politikus az ellenzékről, HírKlikk.hu, március 26.)

A hír nagyon régen volt ennyire kelendő árucikk. (Bogatin Bence újságíró, Mérce.hu, március 26.)

Jó konzervatív kormányként jó úton haladunk. (Varga Judit igazságügyi miniszter, a felhatalmazási törvény beterjesztője, Szemlélek.blog, március 27.)

A „felhatalmazási” törvény egy tákolmány. (Schiffer András ügyvéd, volt LMP-politikus, Azonnali.hu, március 27.)

Isten most felvonta a szemöldökét. (Kovács András Péter humorista a járványról, Magyar Hang, március 27.)

A miniszterelnök technofóbiája mértékadó. (Horn Gábor volt SZDSZ-politikus, hvg.hu, március 28.)

Nem a kórházi ágy és a lélegeztetőgép kevés, hanem túl sokan vannak az utcán. (Bende Balázs újságíró, Magyar Rádió, március 29.)