Tegnap délután a Határok nélkül című műsorban figyelemre méltó mondat ütötte meg a fülemet. Szijjártó Péter külgazdasági miniszter Sepsiszentgyörgyön a budapesti kormányzat támogatásáról biztosította az erdélyi magyarságot. A Magyar Rádió tudósítója bevágta Kelemen Hunor mondatát is, a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség elnöke szerint „Azt, hogy a közösségi oldalakon mi történik, a politika nem tudja befolyásolni.”

A hangharapásból nem derült ki, vajon a rádiósok miért éppen ezt tartották fontosnak kiemelni. Azért-e, mert a fideszesített erdélyi magyar sajtóból egyedül a digitálisban lehet még ellenvéleményt nyilvánítani? Vagy pedig azért, mert az elnök úr próbált elhatárolódni azoktól, akik az RMDSZ által is sugallt propaganda hatására a közösségi oldalakon ütik-vágják ama erdélyi értelmiségieket, akik nem értenek egyet Orbánék terjeszkedésével? Meg azzal, hogy az RMDSZ feladta a jóindulatú semlegességet, amellyel hagyományosan viszonyult a magyar kormányokhoz. Nem lepődnék meg a nekivadult hívektől való elhatárolódáson sem, ez ugyanis a kampányoló politikusok kedvenc időtöltése.

Gyurcsány Ferenc például évértékelőt tartott a múlt héten, és a korábbi kétértelmű célozgatások után végre leszögezte, hogy a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltje Márki-Zay Péter. Majd burkoltan megkérte a Dobrev Klára előválasztási veresége óta nekikeseredett DK-szavazókat, hogy a közösségi oldalakon ne szidják túlságosan a hódmezővásárhelyi polgármestert. De van még egy értelmezési lehetőség: a magyar politikai elitet idegesíti, hogy miközben sikerült megrendszabályozni a hagyományos sajtót (az újságokat, a rádiókat és a tévéket), a digitális sajtóban sokáig tehetetlennek bizonyult.

Választott politikusaink némi hepciáskodás után lemondtak a közösségi oldalak törvényi korlátozásáról, és befizetnek inkább  a közösségi médiába. A beszédes nevű „civil” szervezet, a Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft például több mint 600 millió forintot költött arra, hogy fölerősítse a kormányzathoz közel álló véleményformálók hangját. Az ellenzéki pártok szerényebb anyagi forrásaikból a civil véleményformálók helyett a saját vezetőiket fizetik be. Ezzel magyarázható a főpolgármesteri hivatal költségvetéséből támogatott Karácsony Gergely elégedettsége: „A Facebookon kihozzuk nagyjától nullára a meccset.” (ATV, 2022. január 6.)

Tíz mondat a közösségi médiáról

Van egy felület, amit nem ural a Fidesz, ez a közösségi média. (Tóth Bertalan szocialista politikus, InfoRádió, 2016. december 6.)

A közösségi háló olyan, mintha minden idióta kapna egy szócsövet. (Náray Tamás divattervező, ATV, 2017. október 7.)

A szociális média, vagy hogy hívják ezt az internetvilágot. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2018. január 19.)

A közösségi médiában 90 százalék fölött van a balliberális tartalmak aránya. (Kovács István, a Megafon Központ igazgatója, Magyar Nemzet, 2020. augusztus 14.)

Közösségi média nélkül nem fogunk választást nyerni. (Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, Magyar Nemzet Online, 2020. augusztus 15.)

Az online közösségi platformok megjelenése megteremtette annak lehetőségét, hogy a polgárok véleménye, vitája a kapuőrök nélkül juthasson el a nagy nyilvánossághoz. (Schiffer András volt LMP-politikus, 24.hu, 2021. január 26.)

Orbán genetikailag olyan, hogy nem fog már rászokni a közösségi médiára. (Stumpf István volt kancelláriaminiszter, Telex.hu, 2021. február 9.)

A teljes magyar médiát uralni vágyó Orbán ma már nagyon is odafigyel a közösségi hálóra. (Fábián András publicista, Újnépszabadság.com, 2021. július 5.)

A baloldalt gyakorlatilag porrá zúztuk a közösségi felületeken. (Rákay Philip publicista, Origo.hu, 2021. november 19.)

Azt, hogy a közösségi oldalakon mi történik, a politika nem tudja befolyásolni. (Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Magyar Rádió, 2022. február 14.)

Azok közé tartozom, akik szoktak választási programot olvasni. Az alkalmi szövetségbe tömörült ellenzéki pártok decemberre ígérték az övékét, a türelmemből azonban telik arra, hogy kivárjam az állásfoglalásukat. A kiszivárgó mondatokból arra következtetek, hogy a késedelemnek nyomós oka van. A különböző értékrendű pártok talán akarják, de egyelőre nem képesek eldönteni, vajon rendszerváltásra törekedjenek-e, vagy beérjék a kormányváltással. Erről árulkodik a bejegyzésem után olvasható összeállítás.

A legradikálisabb elképzelés a rendszerváltás, amelynek következményeként a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből semmi se maradna. Medgyessy Péter volt miniszterelnök azonban figyelmeztetett arra, hogy vannak olyan döntések, amelyeket érdemes volna megtartani. Nyilván nem a hatalomgyakorlás módjára gondolt, hanem például a családpolitikai intézkedésekre. Ahogy elnézem, eme közelítésmódtól az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter se zárkózik el. Ráadásul ahhoz, hogy semmi se maradjon az Orbán-rendszerből, kétharmados győzelemre volna szükség. Az esély erre a legcsekélyebb.

Az enyhe többségű győzelem után viszont erős ellenzék tornyosulna a Parlamentben, amely aligha engedné, hogy szőröstűl-bőröstül elsöpörjék. Ha pedig ennek ellenére a hatalomra kerülő koalíció erőszakos módszerekhez folyamodna, akkor olyan eszközökhöz nyúlna, amelyek ellen végre fölvette a harcot. Ebből a helyzetből valamiféle kiegyezés rajzolódik ki, amely nem kedvez azoknak, akik már most a rendszerváltást szorgalmazzák. S ott van még a talonban az úgynevezett B-forgatókönyv, amelyet persze a választási kampány miatt az ellenzéki pártvezetők nem kötnek az orrunkra.

Ha április 3-án Orbánék kis előnnyel tartják meg a hatalmat, az erős parlamenti ellenzék megakadályozhatja őket abban, hogy tökélyre fejlesszék a rendszerüket. Ebben az a logika, hogy amíg a jelenlegi uralkodó elit benntartja Magyarországot az Európai Unióban, szükség lesz a biodíszletként szolgáló ellenzékre, amely fügefalevélként takarja el a hatalmon lévők erőszakos természetét. A körülmények azt sugallják, hogy a két fél küzdelméből kis győzelemmel kerül ki az egyik. Ha a mostani ellenzék lesz az, akkor az a legvalószínűbb, amelyet Márki-Zay Péter alkotmányozó munkacsoportjának vezetője, Fleck Zoltán jogtudós így fogalmazott meg: „A rendszerváltás kormányváltással kezdődik.”

Tíz mondat a kormányváltásról

Tavaly ősszel az ország egyharmadán kormányváltás volt. (Horváth Csaba szocialista politikus az önkormányzati választásról, ATV, 2020. június 10.)

Akkor lesz kormányváltás, ha abbahagyjuk a tökölődést a pozíciókról. (Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke az ellenzéki pártokról, Azonnali.hu, 2020. szeptember 1.)

Gyurcsány Ferenc rehabilitációja nélkül jelenleg nincs esélye a kormányváltásnak. (Török Gábor politológus, Népszava, 2020. december 21.)

A kormányváltást igénylők száma sokkal nagyobb, mint az előző három választáson volt. (Kéri László politológus, Klubrádió, 2021. május 31.)

A kormányváltáshoz ma még kevesen vagyunk. (Jakab Péter Jobbik-politikus, 2021. ATV, október 26.)

Szükség van kormányváltásra, de nem kell mindent kidobni, amit a Fidesz csinált. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök, ATV, 2021. november 29.)

A cél egyértelműen a kormányváltás. (Gattyán György, a Megoldás Mozgalom miniszterelnök-jelöltje, ATV, 2021. december 17.)

Az ellenzék közelebb van a kormányváltáshoz, mint tavaly ilyenkor. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, ATV, 2021. december 20.)

Azt látom, hogy az ellenzék kormányváltást akar, nem rendszerváltást. (Antal Attila politológus, ATV, 2022. február 11.)

A rendszerváltás kormányváltással kezdődik. (Fleck Zoltán jogszociológus, Klubrádió, 2022. február 11.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor magyarosított, Lázár János pestezett, Demeter Szilárd kútba ugrott, Márki-Zay Péter borzongott, Karácsony Gergely márkizott, Lendvai Ildikó pedig noszogatott. Lefülelt mondatok.

Én a politikában csak Magyarországhoz tartozom. (Nagy Bandó András humorista, 24.hu, február 7.)

A koronavírust lehallgatni, megzsarolni, megvásárolni sem lehet. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Index.hu, február 7.)

Egyházát durvább módszerekkel lehetetlenítik el, mint a kommunista időkben. (Dési János újságíró Iványi Gáborról, Klubrádió, február 7.)

Ha azt mondja, hogy ugorjak a kútba, akkor ugrom. (Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója Orbán Viktorról, 888.hu, február 8.)

Csoda, hogy ebben a borzasztó rendszerben egyáltalán kampányolni tudunk. (Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, ATV, február 8.)

Ha a magyar ellenzék ilyen feltételek mellett győzni tud, az kisebb csoda lesz. (Batka Zoltán újságíró, Népszava, február 9.)

A hazai médiaviszonyok pusztítóbbak a covidnál. (Bruck András író, Facebook.com, február 9.)

Ha ott is meghátrálunk, ahol szóba jöhetnek kreatív megoldások, akkor nem érdemes megnyerni a választást. (Polyák Gábor ellenzéki médiapolitikus a nyilvánosság átalakításáról, Magyar Narancs, február 10.)

Magyarországon nincs szükség 160 kórházra. (Dr. Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára, 168 Óra, február 10.)

Magyarország ne legyen továbbra is Budapestország! (Lázár János Fidesz-politikus, volt kancelláriaminiszter, Promenád24, február 10.)

Az Orbán-kormány Csodaországában óriásplakát gyógyítja a covidot. (N. Kósa Judit újságíró, Népszava, február 11.)

A magyar demokrácia erősebb, átláthatóbb, kiszámíthatóbb. (G. Fodor Gábor politológus, miniszterelnöki tanácsadó az amerikai demokráciáról, Hír TV, február 11.)

Az ilyen rendszerek kitermelik maguk számára az ellenzéket. (Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, Klubrádió, február 11.)

Azt látom, hogy az ellenzék kormányváltást akar, nem rendszerváltást. (Antal Attila politológus, ATV, február 11.)

Nem dőlt el ez a választás. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, YouTube.com, február 11.)

Ő nem „politikusul” beszél, hanem őszintén. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus Márki-Zay Péterről, Magyar Hang, február 11.)

A humor akkor jó, ha az ember torkán akad a nevetés. (Hárs Anna dramaturg, Népszava, február 11.)

2010-ben úgy döntöttünk, hogy a kulcságazatokat magyarosítjuk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, február 12.)

Először kezdett el nagyiparban osztogatni a kormány. (Fekő Ádám újságíró, Azonnali.hu, február 13.)

Ne járassuk le a demokratikus egyeztetés fogalmát! (Lendvai Ildikó szocialista politikus az ellenzéki pártok eldöntetlen közös listájáról és köztársasági elnökjelöltjéről, Facebook.com, február 13.)

Minden modell téves, de néhány hasznos. (Bruck Gábor szociológus, Újnépszabadság.com, február 13.)

Jobban tetszenek Lendvai Ildikó közösségi bejegyzései, mint az újságcikkei. Amikor glosszát ír a fészbukos üzenőfalára, a szabadgondolkodású értelmiségi szólal meg benne. Amikor pedig publicisztikát a baloldal egyetlen napilapjába, a Népszavába, akkor felülkerekedik a politikusi énje, és mérlegel, nehogy véletlenül megbántsa a párttársait. Néhány órája, úgy éjfél körül a közösségi oldalon így foglalta össze Orbán Viktor tegnap délutáni beszédét: „A 23. évértékelőben nem találtam újabb szállóige-gyanús, veretes mondatot.”

Én találtam három kiforrottat és egy gyanúsat. A miniszterelnök meg is nevezte a forrásait: De Gaulle tábornokot (francia államelnököt), a „Vasladyt” (Margaret Thatcher brit miniszterelnököt) és Clint Eastwood amerikai filmszínész-rendezőt. A tőlük idézett mondatok illettek az okfejtéséhez, ám a negyedikkel, a sajáttal már értelmezési gondjaim vannak. Így olvasható a Miniszterelnök.hu honlapon: „A baloldal bár olyan, amilyen, de mégiscsak benne van a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban.” Igen ám, csakhogy a digitális jegyzőkönyv nem adja vissza az előadást és a terem hangulatát.

Amidőn az övéi, az ünneplőbe öltözött meghívottak meghallották az első tagmondatot, fölkapták a fejüket. A szónok ugyanis számtalanszor jelezte, hogy a baloldalt nem tartja a nemzet részének, most pedig mintha ennek épp az ellenkezőjét állítaná. Aki azonban hallotta is a beszédet, az tanúsíthatja, hogy a rutinos előadó a „nemzetben” kifejezés után hatásszünetet tartott, majd összefüggésbe hozta a Himnuszban a balsorssal. Akkor is szellemes az összehasonlítás, ha a feltételezett összefüggésről másként gondolkodom.

Az viszont tűnődésre késztet Lendvai Ildikó megjegyzésében, hogy ő a szállóige-gyanús mondatokra a veretes jelzőt használta. Velem ellentétben, aki inkább a szellemes és ütős jelzőt szorgalmazom. Márpedig a veretes antikot, patinást, magyarul: értékest, időállót jelent. Ehhez pedig az kéne, hogy ama bizonyos mondat a meghökkentésen, majd a kirobbanó nevetésen túl a történelmi valóságot is kifejezze. Miközben tehát elismerem, hogy gyanúsnak gyanús ugyan a miniszterelnök kétségkívül szellemes megállapítása, nem biztos azonban, hogy fölveszem a rendszerváltás óta gyűjtött szállóigék lexikonjába.

Orbán Viktor több mint harminc év alatt 47 mondattal vétette észre magát, ezzel az élmezőnyben foglal helyet. A mezőnyt Bodor Pál író, újságíró, glosszátor, publicista vezeti 69 szellemes, ütős és kimondottan veretes szállóigével.

Tíz mondat Orbán Viktor évértékelőjéből (Miniszterelnök.hu, 2022. február 12.)

2010-ben úgy döntöttünk, hogy a kulcságazatokat magyarosítjuk.

A baloldal bár olyan, amilyen, de mégiscsak benne van a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban.

12 évig dolgozott az ország, hogy a baloldal történelmi bűnét jóvátegyük.

Magyarországra nemcsak a vírus, de a baloldal is rátámadt.

Van itt még egy bökkenő, egy fekvőrendőr. Úgy hívják: Brüsszel.

/Az Európai Unió „elhibázott” energiapolitikájáról/ Mentőmellény helyett most egy malomkövet kaphatunk a nyakunkba.

Egyben akarjuk tartani az Európai Uniót.

Kanyarban is bátran előztünk.

A kormány az ország erején felül fejleszti a fővárost.

Van pénz, és ha folytathatjuk a kormányzást, akkor lesz is.

Évekig az ország második embere a szűkebb pátriájában értékelte a tavalyi esztendőt. A volt miniszterelnök valahol Budán beszélt az övéihez. Ma Orbán Viktor miniszterelnök értékeli 2021-et, a jövő héten pedig Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.

Az első két beszéd olyan politikusok szájából hangzott el, akik számítanak a közéletben, de száműzetésben, fényes elszigeteltségben élnek. Lázár a főnöke fejére nőtt, ezért Orbán megszabadult tőle. Azzal múlatja az időt, hogy a mezőhegyesi ménesbirtokon mintagazdaságot fejleszt, Hódmezővásárhely és Szeged között pedig villamosított vonatot menedzsel. Akár még örvendezhetne is, hogy a hódmezővásárhelyi városházáról két polgármester robbant az országos politikába, Márki-Zay Pétert azonban ördögként festette a falra.  

E hangvétel szokatlan attól a kormánypárti politikustól, akiben eddig a legtöbb fantáziát láttam. De mert az ország gyakorlati irányítása után most a Dél-Tiszántúl fölötti hatalomért harcol, nem érdemes csodálkozni azon, hogy tegnapelőtt a szülőházától néhány méternyire, egy nyilvános helyen fordult a múltba. A gyökereit magyarázta. Azt, hogy szőröstül-bőröstül a vásárhelyi televénybe tartozik.

Gyurcsány Ferenc szerint a politikustól nem azt várják, hogy a múltat elemezze, hanem hogy közölje, mi a teendő. Holott a választási szövetségbe tömörült ellenzéki pártoknak jól jött volna, hogy szembe nézhessenek ama hibákkal, amelyek a 2002 és 2010 közti hatalomgyakorlást jellemezték. Gyurcsány gondolatmenete azonban nélkülözte az önkritikát. A választási kampány kellős közepén nincs az a politikus, aki önként adná föl a labdát a másik oldal mindent fölnagyító kommunikációs szakembereinek.

Mindazonáltal felróható a tegnapi évértékelőnek, hogy amikor lemondott a hatalomról, azt ígérte, hogy „k.rva jó könyvekkel” véteti észre magát. Azóta új pártot alapított, amely az ellenzék legerősebbje lett. Ez is politikai teljesítmény, az ígért könyveivel azonban nem találkoztam. Pedig kíváncsi lettem volna, vajon miként látja a miniszterelnökségét.

Olyan emberek értékeltek évet, akik most érettebb politikusok, mint hatalmuk teljében voltak. Kimozdultak a komfortzónájukból. Lázár János agresszívebb lett, Gyurcsány Ferenc béketűrőbb. Lázár múltba révedt, hogy visszafogadják a szűkebb pátriájába. Gyurcsány pedig elfeledkezett a múltról, hogy képletesen szólva királycsináló lehessen a jövőben. Esetleg királynőcsináló.

Tíz mondat Lázár Jánostól (Promenád24, 2022. február 10.) és Gyurcsány Ferenctől (YouTube.com, 2022. február 11.)

Nem én voltam és nem én leszek a magyar történelem legcukibb képviselője. (Lázár János)

A magyar romák mintha bevándorlók lennének a saját hazájukban. (Lázár János)

Ma a vidéken élőké a legnagyobb kisebbség Magyarországon. (Lázár János)

Magyarország ne legyen továbbra is Budapestország! (Lázár János)

/Márki-Zay Péterről/ A baloldal messiásának ideje volna megértenie: a vidék - például Hódmezővásárhely - nem dobbantó. (Lázár János)

A hatalom nem erős, hanem mokány fickónak mutatja magát. (Gyurcsány Ferenc)

A magyar politika kulturális és erkölcsi értelemben is feslett. (Gyurcsány Ferenc)

Pesten könnyű támogatóra lelni. (Gyurcsány Ferenc)

/A Demokratikus Koalíció híveihez/ Büszkén éljük meg, hogy nekünk van a legtöbb támogatónk, de ez a büszkeség nem lehet bántó. (Gyurcsány Ferenc)

Nem dőlt el a választás. (Gyurcsány Ferenc)                     

Ma reggel is bekapcsoltam a japán zsebrádiót, Orbán Viktor szokásos pénteki interjúja helyett azonban Rotyis Bálintot harangozta be a műsorvezető. Elnézést a kormányhoz közel álló intézetben dolgozó elemzőtől, de a mondandója helyett inkább egy tegnap délutáni műsor utolsó előtti betelefonálójáról tűnődöm. A Klubrádióban úgy mutatkozott be, hogy „Huszár Tamás óbudai kisnyugger”.

Annyit árult el magáról, hogy „liberális szeretettel” szemléli a körülötte lévő valóságot. Azt is fejtegette, hogy „amikor vidéken kampányoltunk”. Megnyilvánulásából pedig azt hallottam ki, hogy a széles körű, Dobrev Klárától Karácsony Gergelyen át Jakab Péterig ívelő ellenzéki együttműködést támogatja, vagy legalábbis tudomásul veszi. Ha úgy hozza a sors, szívesen kucorognék vele ugyanabban a lövészárokban, ám békeidőben megkérném arra, hogy hanyagolja a betelefonálós műsorokat. Krákog ugyanis. Cirákol, harákol, hertyeg, kerreg. Köszörüli a torkát, csakhogy nem úgy, mint országunk első embere péntek reggelenként 7.33 és 7.58 között, a Magyar Rádió stúdiójában.

Az ökumenikus ellenzéki aktivista tegnap délután 17.45 körül sorozatban adta ki azt a fránya torokhangot, amely a varjak közismert kifejezésmódja. Gyors egymásutánban kétszer, sőt háromszor is köszörülte a torkát, negyven krákogását számoltam össze. Ez új országos csúcs, a régit Orbán Viktor harmincnéggyel tartotta 2021. július 16-a óta. Miniszterelnökünk huszonöt perc alatt hozta össze a figyelemre méltó teljesítményt, az óbudai kisnyugger körülbelül tíz perc alatt. A jelenlegi kormányfő tehát percenként egynél valamivel többször krákogott, Huszár Tamás pedig percenként háromszor, de inkább négyszer. Vagyis tizenöt-húsz másodpercenként.

A hozzászólás végén hibátlanul olvasott föl egy Szijjártó Péterhez írott, néhány soros levelet, amelyre egyébként a külügyminiszter nem válaszolt. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy elismerésre méltó teljesítményében van még tartalék. Ha a felolvasásra szánt időt is rögtönzéssel töltötte volna el, még nagyobb arányban javíthatott volna Orbán Viktor országos csúcsán. S bár sikerült széttördelnie a mondandóját, annyit azért kihüvelyeztem belőle, hogy ha nem küszködne a tikkelésnek is nevezhető lélektani beidegződéssel, akkor kulturált értelmiségi benyomását keltené. Elvégre a Kovács Pál Rupert bencés szerzetes által 1794-ben gyűjtött közmondás szerint „Egy varjú is tud néha okosan krákogni.”           

Néhány napja, egy tévés vitaműsorban az egyik ellenzéki politikus agyba-főbe dicsérte a Nyomtassteis! mozgalmat. Csakhogy miközben ecsetelte az ezer kistelepülésre kirajzó kezdeményezés jelentőségét, nem volt képes pontosan kimondani a nevét. A kétrét hajtott A/4-es papírlapra nyomtatott, többnyire képi illusztrációval tarkított szövegek és számok (hírek, grafikonok, táblázatok) hetente jutnak el a vidéki Magyarországra. L. László János stábja most készíti a 239. számot, és szándékában áll a választási kampány kezdetéig eljuttatni ezer kistelepülésre.

Ez akár fordulatot is jelenthet az ellenzék stratégiájában és viselkedésében. Az ezernél csekélyebb lélekszámú településeken végre megjelenik a másik tábor hangja is. A hang megjelenése azért nem képzavar, mert a furcsa, látszólag kezdetleges „újság” tartalma a világhálón jut el az aktivisták merevlemezére, akik otthon vagy a szomszéd digitális nyomtatójával annyi példányban állítják elő a lapot, amennyire igény van az adott településen. Az igény pedig változó: 100 és 700 ezer példány között mozog. Nem lepődnék meg, ha hamarosan elérné az egymilliót is.

Az ellenzéki pártok vezetői felismerték a Nyomtassteis! jelentőségét, pénzt azonban nem nagyon adnak hozzá. Kétségkívül szűkös anyagi forrásaikból inkább a pártjukhoz közel álló portálokat támogatják. Szerencsére a választókörzetek 106 közös ellenzéki képviselőjelöltje másként gondolkodik erről. Nemcsak felismerték a civil vállalkozás jelentőségét, a rendelkezésükre bocsátott pénzből támogatják is a pofonegyszerű és meglepően hatékony módszerrel kísérletező stábot. Megértették, hogy ha csak a városukban erősek, és a hiteles, tárgyszerű üzenetek nem jutnak el a vonzáskörzetében lévő falvakba, akkor aligha nyernek április 3-án.

Már vannak olyan nagyvárosi értelmiségiek is, mint az író Bruck András vagy a szociológus Vásárhelyi Mária, akik kikandikálnak a pesti „Nagykörúton belülről”. (A kormánypárti publicisztika egyik kulcsszavát tettem idézőjelbe, melyet olykor ellenzéki politikusok is szoktak használni.) A két említett véleményformáló széles koalícióban képzeli el az ellenzéki pártok fellépését, és azzal is tisztában van, hogy a kistelepülések nélkül nincs esély a választási győzelemre. Ha pedig szóba hozzák L. László Jánosék kezdeményezését, pontosan írják le, mondják ki a Nyomtassteis! nevét.

 Tíz mondat a falusi nyilvánosságról

A kormány lényegében legyalulta a vidéki nyilvánosságot. (L. László János újságíró, a Nyomtassteis! alapítója, Magyar Hang, 2018. szeptember 7.)

A cél áttörni a kistelepülések világa köré felhúzott narancssárga falon. (Fekete-Győr András Momentum-politikus, Magyar Hang, 2019. december 20.)

Ahhoz, hogy a legkisebb településekre is eljussunk, 20-30 ezer aktivistát kell mozgósítanunk. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Népszava, 2020. május 5.)

Leginkább Jakab Péter hozza a kistelepüléseken élő ellenzéki szavazók hangját. (Závecz Tibor közvélemény-kutató, ATV, 2021. január 26.)

A megnyert városokból kell tovább építkezni a kis falvak felé. (Dobrev Klára DK-politikus, miniszterelnök-jelölt, Népszava, 2021. május 25.)

Kistelepülésen közismerten a legnehezebb ellenzéki szavazónak lenni. (Molnár Zsolt szocialista politikus, Magyar Narancs, 2021. augusztus 19.)

Minden a végeken dől el. (Lengyel Róbert siófoki polgármester, az ellenzéki pártok rendvédelmi kabinetvezetője, Telex.hu, 2022. január 12.)

Nyomtass magad! mozgalom (Vadai Ágnes DK-politikus a Nyomtassteis!-ről, ATV, 2022. január 20.)

Egy ilyen A/4-es papírlapra nyomtatott információmorzsa-gyűjtemény is képes a vélemények megváltoztatására, ha rendszeresen eljut hozzájuk. (Vásárhelyi Mária szociológus, Facebook.com, 2022. február 7.)

Az országnak durván a felében az ott élők úgy tudják, hogy Orbán Viktor ugyanolyan kispénzű, hiteltörlesztéssel, napi gondokkal küszködő ember, mint ők. (Bruck András író, Facebook.com, 2022. február 9.)

Nemrégiben érdekes beszélgetés zajlott a MÚOSZ székházában. A legnépesebb újságíró szövetség három szerkesztőt hívott meg, akiknek munkahelyét kivéreztette a kormányzat. Köztük Bódis Andrást, aki a Heti Válasz romjain felépített Válaszonline.hu kiadóigazgatója. Így jellemezte a helyzetet: „Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is.”

Ebben majd’ mindenki egyetértett. A miniszterelnöki kabinetiroda vezetője, az állami propaganda részleg irányítója szerintem is képes befolyásolni a hazai médiát. Bódis kolléga tegnap részletesebb értelmezésbe bocsátkozott. Egy kormánypárti konferencián kifejtették a résztvevők, hogy az elérés szempontjából fele-fele arány alakult ki a kormánypárti és az ellenzéki fórumok között. A Válaszonline cikkírója szerint van egy pontosabb közelítésmód is. A média tulajdonviszonyait értékelve jutott arra, hogy a kormányzat kétharmad-egyharmad arányban alakított ki fölényt.

Értelmezése életszerűbb, meggyőzőbb, bár szociológiai felmérés híján ódzkodom a számszerű következtetéstől. A szerző 132 „nyíltan kormánypárti” és 26 „félfideszes” orgánumot talált. A felsorolásból kiderül, hogy külön vette a média papír alapú és digitális fórumait, holott az offline és az online részleg közös légtérben található. Így a 158 érintett szerkesztőségből 34 kihúzható. Ezzel együtt mégis az a benyomásom, hogy a kormányzat érzékelhetően nagyobb befolyást élvez a nyilvánosságban. De vitatéma néhány orgánum besorolása is a kormányzat befolyási övezetébe.

Például a Népszaváé (az egyetlen ellenzéki napilapé), az Indexé (a legnagyobb olvasottságú portálé), az ATV-é (a legnézettebb hírtelevízióé) és a 168 Óráé (az eredetileg liberális hetilapé). Tulajdonviszonyaik gyanakvásra adnak okot, és közölnek kormányzati meg állami hirdetéseket is. Kétségtelen, hogy fékezett habzásúak, és valószínű, hogy Rogánék képesek őket befolyásolni. Egyelőre azonban igyekeznek piaci alapon működni, és teret adnak a kormányzat tevékenységét bíráló véleményeknek is. Akarva-akaratlanul fügefalevelet kölcsönöznek az Orbán-rendszernek. Amit kapnak tőle, az éhenhaláshoz sok, a jóllakáshoz kevés, de a létükkel, működésükkel „bizonyítják”, hogy a magyar médiahelyzet plurális.

Az persze számomra is egyértelmű, hogy a másik oldalhoz ama médiumok tartoznak, amelyek tulajdonosai nem köthetőek a NER-hez, és egyetlen fillérnyi kormányzati-állami hirdetés sem érkezik hozzájuk. 

Tíz mondat a nyilvánosság kormányzati befolyásolásáról

Az Orbán-kormánynak vannak olyan törekvései, hogy fel akarja számolni a független médiát. (Simicska Lajos üzletember, Átlátszó.hu, 2015. február 6.)

A lopott állami milliárdokból építkező kormánypárti médiabirodalom lassan, de biztosan felfalja a teljes hazai nyilvánosságot. (Balogh Gábor blogger, Jobbegyenes.hu, 2016. október 9.)

Kormányzati befolyás alá került szinte a teljes nyilvánosság. A maradék pedig elbulvárosodott. (Kéri László politológus, FüHü.hu, 2018. augusztus 26.)

A maga módján minden sajtótermék kormányközeli. (Szanyi Tibor volt szocialista politikus, Azonnali.hu, 2020. január 8.)

Vannak még független szerkesztőségek, de döntő többségükre a kormány bármikor rá tudja rakni a fojtónyakörvet, ha sokat ugrálnak. (Hargitai Miklós újságíró, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Index.hu, 2020. december 8.)

A kormány nemcsak azért foglalta el a média nagyobb részét, hogy ott beszélhessen. A lényeg az volt, hogy az ellenzék viszont ne beszélhessen. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, HírKlikk.hu, 2021. április 27.)

Rogán Antal nemcsak a kormánypárti nyilvánosságot teremti meg, hanem az ellenzékit is. (Bódis András újságíró, Múosz.hu, 2021. november 10.)

Akik a médiában dolgozunk, nehéz a helyünkön érezni magunkat, mert már nincsenek is nagyon helyek. (Rácz Zsuzsa terézanyu és közíró, Népszava, 2022. január 15.)

A hatalmi viszonyoktól teljességgel független újságírás napjainkban is csak álom. (Daniss Győző újságíró, Tinta-blog, 2022. január 17.)

Már ellenzéki médiacsoportja is van a NER-nek. (Bódis András újságíró, Válaszonline.hu, 2022. február 8.)

A minap Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom második embere a médiát negyedik hatalmi ágként emlegette. Egyelőre csak annyi tudható róla, hogy egy új labdajáték, a dollármilliárdos Gattyán György által pártfogolt teqball szövetségéből keveredett a közéletbe. Ettől persze még a digitalizációval házaló mozgalom arcaként tisztában lehetne a nyilvánosság mibenlétével.

Ugyanez a fenntartás vonatkozik Márki-Zay Péterre is. Mielőtt a hódmezővásárhelyi polgármester ellenzéki miniszterelnök-jelöltségre adta volna a fejét, szintén úgy beszélt a médiáról, mint a negyedik hatalmi ágról. S mert ő a Gattyán-féle mozgalmat a Fidesz képződményének, az ellenzéki pártok választási szövetségét akadályozó szervezetnek tartja, a negyedik hatalom teóriája nem egyik vagy másik politikai oldal médiapolitikai felkészületlenségéről árulkodik. Sokkal inkább a pályakezdő politikusok elméleti bizonytalanságáról.

A félreértésre az ad alkalmat, hogy a média bizonyos helyzetekben úgy viselkedik, mintha hatalmi ág volna. A hatalmi jelleg azonban csak látszat. Nem azonos azzal, hogy a nyilvánosság eszközrendszerét ugyanolyan intézménynek kéne tekinteni, mint a jó öreg törvényhozást (parlamentet), végrehajtást (kormányzatot) és igazságszolgáltatást (ügyészséget, bíróságot). Szétválasztásukat idestova két és fél évszázada, a felvilágosodás korában rögzítették, elképzelésük időtállónak, sőt időszerűnek is bizonyult.

Ama bizonyos félreértés a végrehajtó hatalom már-már törvényszerű mozgásából adódik. Nem Orbán Viktor találta ki, legföljebb tökélyre fejlesztette, hogy a kormányzat maga alá próbálja gyömöszölni a másik két hatalmi ágat. A központi hatalom nem kedveli a fürkésző tekinteteket, igyekszik lerázni magáról a törvényhozás és az igazságszolgáltatás ellenőrzését. Ez olykor sikerül is neki, ilyenkor bicsaklik ki a hatalmi ágak szétválasztásán alapuló demokratikus berendezkedés. De ha megalapozott a fékek és ellensúlyok rendszere, akkor ez csak időlegesen, átmenetileg sikerülhet.

A szétválasztáshoz való visszatérésben jelentős szerepet játszik a média. Átvállalja az alávetett, eszköztelenített, leigázott törvényhozás és igazságszolgáltatás ellenőrző funkcióját. Ebből adódik, hogy az újságírók is hajlamosak a negyedik hatalomnak vélni önmagukat, a hivatásrendjüket. Holott minél hatékonyabbak a végrehajtó hatalom bírálatában, annál inkább teremtenek lehetőséget arra, hogy a törvényhozás és az igazságszolgáltatás ismét ellenőrizhesse a kormányzatot. 

Tíz mondat az úgynevezett negyedik hatalomról

Ahhoz, hogy a sajtó valóban a negyedik hatalmi ágazat legyen, egy bizonyos közszolgálatot kell ellátnia. (Antall József miniszterelnök, Magyar Nemzet, 1990. június 6.)

Pontatlan, de igen elterjedt megfogalmazás, hogy a sajtó a negyedik hatalom. A negyedik hatalom azonban a nyilvánosság, melynek a sajtó csak az egyik eszköze. (Bodor Pál közíró, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Zalai Hírlap, 1991. október 26.)

Tudomásul kell venni, hogy a média is egy hatalmi ág. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, FüHü.hu, 2017. szeptember 14.)

A negyedik hatalmi ág szerepét kényszerűségből feladó média. (Jámbor András blogger, jelenleg ellenzéki képviselőjelölt, Mérce.hu, 2019. október 5.)

Amennyiben negyedik hatalmi ágként határozzák meg a médiát, úgy - mint bármilyen hatalmat - korlátozni és ellenőrizni kell. (Demeter Szilárd fideszes kultúrpolitikus, Origo.hu, 2020. június 25.)

Szlovákiában a média mint negyedik hatalmi ág nagyon is funkcionál. (Illés Gergő újságíró, Azonnali.hu, 2020. szeptember 7.)

A Media1 a két, véleménye szerint súlyos, a sajtószabadságot súlyosan megsértő, a média mint negyedik hatalmi ág működését akadályozó eset után kérdéseket és tiltakozást küldött a Kúriának. (Szalay Dániel újságíró, Media1.hu, 2021. június 3.)

A médiát tekinthetjük a negyedik hatalmi pólusnak. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Azonnali.hu, 2021. július 19.)

Egy hatalmi ág a média. (Komlódi Gábor ügyvéd, ATV, 2021. október 15.)

A média mint a negyedik hatalmi ág. (Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom alelnöke, ATV, 2022. február 4.)

Feltűnt, hogy mostanában Gattyán György nem egyedül ad interjút. Ezúttal Huszár Viktort vitte magával, és a Megoldás Mozgalom alelnöke kifejtette: „A számítógépnek nincs rokona.” (ATV, 2022. február 4.) Fontos gondolat, korjellemző szállóige, mégse vettem be a mögöttünk hagyott héten megjelent vagy elhangzott ütős mondatok közé. Attól tartok, hogy utalás nélkül kevésbé érthető.

Az idézett szavak arra utalnak, ha esetleg kötelező lesz világhálóra föltenni a közbeszerzési pályázatokra érkezett ajánlatokat, akkor azonnal összehasonlíthatjuk a környező országok gyakorlatával. Amennyiben kiviláglik, hogy például a szomszédos Horvátország hegyesebb-dombosabb, alagutasabb autópályáit 30 százalékkal olcsóbban építik meg, mint a magyar Alföld behálózóit, a különbség nevezhető akár korrupciós felpénznek is. A digitális átláthatóság viszont nélkülözi a családi kapcsolatokkal tarkított „haveri kapitalizmus” korrupcióra utaló elemeit.

Ez már nem az, amely a szocialista hiánygazdaságot kísérte, olykor meg is termékenyítette. A kínálat majdnem nyugat-európai, csak éppen a lényeges kérdések nem piaci alapon dőlnek el. A 2010 óta egyfolytában kormányzók gyakorlatát a másik oldalon lopásnak minősítik, ezt azonban a kormánypárti politikusok tagadják, sőt a bejegyzés utáni összeállításból kihüvelyezhető, hogy legalábbis szavakban harcolnak ellene. Érvelésükön sebet ejtett az egyik miniszterelnöki tanácsadó többször is megfogalmazott okfejtése, miszerint amit az ellenzéki politikusok és egyéb véleményformálók korrupciónak vélnek, az nem más, mint a jövedelmek átcsoportosítása, a „nemzeti burzsoázia” létrehozása.

Maradjunk az autópályáknál! Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a rendszerváltás óta  e tevékenységre szakosodott cégek építik, csak 2010 óta nem fő-, hanem alvállalkozóként. Ők maguk piaci áron dolgoznak, azt a fránya 30 százalékot pedig a kormányhoz, sőt a miniszterelnökhöz közel álló, üzletembernek látszó vállalkozók fölözik le. Csakugyan kialakult valamiféle nemzeti burzsoázia, melynek tagjai azonban egyelőre csak ahhoz értenek, hogy dolgoztassák a piacon föllelhető legjobb cégeket és menedzsereket. E gyakorlatot én se nevezném klasszikus korrupciónak.

A címben megfogalmazott kérdésre mégis az a válaszom, hogy Orbánék éppenséggel vádolhatók a korrupcióval. De amit művelnek, az már nagybani lefölözés. A korrupció államosítása, törvényesítése, rendszeresítése.

Tíz mondat a korrupcióról

Nekem jogi szempontból az a korrupció, ami bizonyított, ami miatt vádat lehet emelni, és amely cselekményt a bíróság jogerősen elítélte. (Polt Péter volt Fidesz-politikus, legfőbb ügyész, Napló, 2000. október 2.)

Az előttünk álló időszak nagy feladata a gazdasági szabadságharc megvívása a bürokrácia, a korrupció és a vállalkozó szellemet elfojtó kormányzati gondolkodásmód ellen. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, Magyar Távirati Iroda, 2009. január 4.)

A korrupció érzete nem mindig áll arányban a korrupció mértékével. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus, Magyar Rádió, 2013. január 6.)

Nincs nyúlkálás. Mert nem lesztek kihúzva a szarból pártalapon. (Pokorni Zoltán Fidesz-politikus a korrupt „fideszes potentátokról”, Népszabadság Online, 2014. január 22.)

A cél az, hogy Magyarország a korrupció szempontjából a legkevésbé fertőzött ország legyen. (Pintér Sándor belügyminiszter, Magyar Távirati Iroda, 2015. december 10.)

Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája. (Lánczi András filozófus, miniszterelnöki főtanácsadó, Magyar Idők, 2015. december 21.)

Ha ipari méretű korrupció volna, üres lenne az államkassza, de tele van. (Lázár János Fidesz-politikus, miniszterelnökséget vezető miniszter, 168 Óra, 2017. január 19.)

A korrupciónak nincs elfogadható szintje. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2019. január 10.)

Rendszerszintű a korrupció elleni fellépés. (Domokos László volt Fidesz-politikus, az Állami Számvevőszék elnöke, Növekedés.hu, 2019. november 26.)

Egy ilyen sikeresen, látványosan fejlődő országra ezek az állítások, kritikák, korrupció, tolvajlás és így tovább nem vehetők komolyan. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2022. február 4.)