Médianapló

Médianapló - Szabad-e patkányozni?

2022. július 26. 10:04 - Zöldi László

Amikor elkezdtem írni a Médianaplót, lemondtam bizonyos szavak használatáról. Egy sajtószakmai rovatban nincs szükség trágárságokra, de kerülöm a divatszavakat is. A kormány tevékenységét fürkésző sajtóban otthonos „csirke-farhát” kifejezést most írom le először, ezt is csak a példa kedvéért. A lakájsajtót pedig azért száműztem, mert írás közben mindig lakásajtó lett belőle. Mindez azért ötlött fel, mert tegnap Gábor György ezt jegyezte föl az üzenőfalára: „Meddig rágja még a nemzet testét ez a patkány fajzat?”

A miniszterelnök egyik tusványosi eszmefuttatására utalt, amelyben Orbán szóba hozta a kevert fajúságot. Az a benyomásom, hogy a fajvédelmi okfejtés rögtönzés eredménye. Volt a beszédnek olyan írásbeli mozzanata, mely megengedte a Kárpát-medencében élő keresztény etnikumok keveredését, tiltotta viszont a más vallású és kultúrájú emberekkel való közösködést. Országunk első embere nyilván a határzár előtt várakozó muszlin menekültekre utalt, de az előadás lendületében továbbgondolt okfejtés érzékenyen érintette a nem keresztény vallású honfitársainkat is. Ebből fakad a neves vallástörténész fészbukos megnyilvánulása. A patkány kifejezéssel óvatosabban bántam volna.

Ha beírjuk a legnagyobb digitális újság-archívum, az Arcanum keresőjébe, akkor 250 oldalnyi lista jön ki, egy oldalon húsz címmel. Körülbelül a fele (állat)orvosi szócikk, a másik két és félezerből több száz azonban a hazai zsidóság azonosítása ama bizonyos állattal. (Például Wass Albert Hazafiak karácsonya című versében az „orros patkány”.) A nagy orrú bankár a két világháború közti sajtóban közismert karikatúra volt, majd a Rákosi-korszakban is megjelent a lapokban - mint Uncle Sam, az „imperialista” Amerika megszemélyesítője. Érteni vélem Gábor György értelmezését, a patkányozása mégis zavar.

Azért, mert 24 órán belül még két másik véleményformáló is satnyította a közbeszédet. Deutsch Tamás kormánypárti politikus ezzel vágott vissza Gyurcsány Ferencnek és Gyöngyösi Mártonnak: „Mindketten elmehetnek a p…ba.” Legföljebb annyit fejlődött, hogy néhány éve még nem pontozta volna ki az utolsó szót. Konok Péter publicista (civilben történész) pedig így foglalta össze az állami rendszer állapotát: „A NER szarban van.” Deutsch 15 ezer követőt mondhat magáénak a Facebookon, Gábor 16, Konok 40 ezret. Többen olvassák őket, mint a jobb létre szenderült Magyar Hírlapot.

Vajon tévedek-e, ha azt írom, hogy felelősséggel tartoznak a szavaikért?                   

 

Tíz mondat a patkányról

 

Torgyán József egyszer felveszi a sábeszdeklit, máskor meg durván liberális patkányokat emleget. (Gerbovits Jenő kisgazda politikus, Somogyi Krónika, 1996. március 28.)

Ahogy roskad össze az MSZP, és nő a DK népszerűsége, egyre több patkány szalad át az MSZP süllyedő hajójáról. (Andor Mihály szociológus, Galamus.hu, 2014. július 4.)

Míg a kései Bayernél a „patkány” tölti be a vessző szerkezeti helyét, addig a fiatal Bayernél ez a „koton”. (G. Fodor Gábor politológus, 888.hu, 2016. április 21.)

/”A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt.” Orbán Viktor (Miniszterelnök.hu, 2018. március 15.)/ Az összes patkány azon sivalkodik, hogy a miniszterelnök megfenyegette őket. (Bayer Zsolt publicista, Echo TV, 2018. március 19.)

/”Hogyan lehetséges az, hogy a Fidesz támogatottsága folyamatosan emelkedik, míg mondjuk az önöké folyamatosan csökken?”/ Ha már szókimondó vagyok, sok a patkány Magyarországon. (Bangóné Borbély Ildikó szocialista politikus, ATV, 2019. április 25.)

Patkánykormányzás zajlik Magyarországon. (Ujhelyi István szocialista politikus, Facebook.com, 2019. április 29.)

Ez a patkányozás csak szűkíti az ellenzék lehetőségeit. (Jámbor András publicista, Mérce.hu, 2019. április 29.)

A patkány úgy szaladt ki Bangóné száján, hogy arra nem kapott felhatalmazást. (Sitkei Levente újságíró, VajdaságMa.info, 2019. május 1.)

Az ellenzék csak műesésekkel, patkányozással és nagyarányú választási vereségekkel tudja magára felhívni a figyelmet. (Szikszai Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese, Demokrata, 2019. június 3.)

Meddig rágja még a nemzet testét ez a patkány fajzat? (Gábor György vallástörténész, Facebook.com, 2022. július 25.)

komment

Médianapló - Orbán mesterien csűri-csavarja a szót?

2022. július 25. 10:16 - Zöldi László

Háromévnyi szünet után állt miniszterelnökünk az erdélyi szabadegyetem hallgatósága elé. Azzal kezdte Tusnádfürdőn, hogy megkérdezte a házigazda Németh Zsoltot, mennyi időt szán az előadásának. Régi harcostársa válaszát így idézte: „Fele annyit, mint szerettem volna.” A félről mondott egy poént, amivel megnevettette a közönséget. Majd a YouTube-felvételen maradt egy párbeszéd, amelyet nem a nyilvánosságnak szánt. Az előadás végén ezt firtatta: „Hány perc volt Zsolti?” „Egy óra.” „Ó.”  Ebben az ó-ban benne van minden. Magyarország első embere megtudakolta a korlátot, aztán túllépett rajta.

A több mint egyórányi előadásban meglepően kevés megörökítésre érdemes gondolatot hallottam. Arányosan többet viszont a táborlakóknak adott nyúlfarknyi válaszokban. A kérdések aligha lehettek Orbán Viktor ellenére, mert elemében érezte magát. Meg is magyarázta: „Nem akarok egy újabb hosszú előadást tartani, inkább képekben beszélek.” A képes beszéd csakugyan megkülönbözteti a legtöbb magyar politikustól. Hasonlatokban ő a legügyesebb. A metaforákat sokféleképpen lehet érteni, és ő meg a hozzá közel állók nyugodtan mondhatják, hogy akarta a fene.

A kétfenekű megnyilvánulások Tusványoson abban mutatkoztak meg, hogy Orbán ezúttal nem olvasta föl az előadás szövegét. Inkább bő vázlatnak használta, és ki-kiszólt belőle. Például a kevert fajokról elmondott eszmefuttatása ellenzéki körökben kiverte a biztosítékot. A történeti hűség kedvéért olvasható ugyan a Miniszterelnök.hu-n megjelent jegyzőkönyvben, kimaradt azonban az angol nyelvű változatból. A rögtönzést a kommunikációs stáb feláldozta a nemzetközi kapcsolatok oltárán.

Az előadás egy pontján miniszterelnökünk kiejtette a diverzifikáció szót. Ekkor ötlött fel, amit tíz éve fejtegetett: „A kormányüléseken is sokat szenvedek azzal, hogy az idegen szavakat megpróbálom az előterjesztésekből kihagyni.” (Orbanviktor.hu, 2012. május 25.) Azonnal elmagyarázta a tusványosi gyülekezetnek, hogy minél több forrásból szerezzük be a kőolajt és a földgázt, annál kevésbé vagyunk kitéve egy nyersanyagokban gazdag országnak. Szavaiból némi önkritikát hallottam ki, amiben akár tévedhetek is.

Vissza-visszatérő tapasztalatom, hogy ha az ellenzéki politikusok nyilvánossághoz jutnak, akkor simán kimondják a diverzifikációt, és „elfelejtik” magyarra fordítani. Ebben bizony tanulhatnának a (telj)hatalmat gyakorló miniszterelnöktől.  

 

Tíz mondat Orbán Viktortól (Tusnádfürdő, 2022. július 23.)

 

Mindig többet adtunk a világnak, mint amennyit kaptunk.

Minden válságból erősebben jöttünk ki, mint ahogy bementünk.

Továbbra is jóval több a temetés, mint a keresztelő.

Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúak lenni.

Magyarországra több víz jön be, mint amennyi kimegy. (sajtótájékoztató)

/A beruházásokról/ Torzó semmi sem maradhat.

Kétharmados kormányt nem lehet feldönteni.

Nem kell mindenkinek katonának lennie, elég, ha mindenki katonaként gondolkodik. (sajtótájékoztató)

Ellenzékben kell őket tartani, ameddig csak lehet. (sajtótájékoztató)

Valójában 2030-ra gyúrunk.

komment

Médianapló - Orbán: "Kétharmados kormányt nem lehet feldönteni"

2022. július 24. 15:15 - Zöldi László

A legutóbbi napokban Vona Gábor orbánozott, Novák Katalin és Varga Judit berzenkedett, Hoppál Péter megújított, Lázár János és Donáth Anna katázott, Puzsér Róbert pedig hiányolt. Lefülelt mondatok.

   

Helyesebb lett volna, ha a módosításokról érdemi egyeztetések után születik döntés. (Novák Katalin köztársasági elnök a katatörvényről, Facebook.com, július 18.)

Politikai dögkeselyűk köröznek a tüntetéstetem fölött. (Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója a katás megmozdulásokról, PestiSrácok.hu, július 18.)

Márki-Zay Péter elvegyült a tömegben, de szemlátomást alig foglalkoztak vele az emberek. (Suki Zoltán újságíró a szegedi hídfoglalásról, Délmagyarország, július 19.)

Több mint 400 ezer vállalkozóra kimondják, hogy csalók. (Donáth Anna Momentum-politikus, ATV, július 19.)

Vissza fog térni a feketepiac, mert inkább számla nélkül csináljuk meg a munkát. (Varga Viktória Beáta győri katás vállalkozó, Kisalföld, július 19.)

Efféle helyzetben vette fel Horn Gyula Bokros Lajost. (Tömpe István közgazdász, volt privatizációs kormánybiztos, Népszava, július 19.)

A katás az új kulák. (Kardos Gábor publicista, Index.hu, július 20.)

Ha a megélhetési válságból nem lehet politikát gyártani, akkor nem tudom, hogy miből lehet. (Lakner Zoltán szociológus az ellenzéki pártokról, Klubrádió, július 20.)

A kata tíz éve gazdaságfehérítő intézkedés volt, mára az elektronikus számlázással megszűnt ez a létjogosultsága. (Lánczi Tamás politológus, 168 Óra, július 21.)

Egy évtized alatt a forint elvesztette értékének egyharmadát. (Bod Péter Ákos közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, Magyar Narancs, július 21.)

Nem gondolhatja senki komolyan, hogy erre vonatkozó valós szándék felmerült volna bárkiben. (Tarnai Richárd Fidesz-politikus, Pest megyei főispán a királyságról, Mandiner.hu, július 21.)

Aki úgy érzi, hogy a kata bevezetési módja nem volt sportszerű, attól én országgyűlési képviselőként elnézést kérek. (Lázár János Fidesz-politikus, építési és beruházási miniszter, Rádió7, július 21.)

Szép gesztus a bocsánatkérés a munkapiacon lévők tíz százalékától, a biciklifutártól a szobafestőig. Van is miért. (Somogyi Zoltán szociológus, Facebook.com, július 22.)

Van olyan, amit egy politikusnak nem kell elviselni. (Varga Judit Fidesz-politikus, igazságügyi miniszter, Telex.hu, július 22.)

Kovászai akarunk lenni Európa kulturális megújulásának. (Hoppál Péter Fidesz-politikus, kultúráért felelős államtitkár, 444.hu, július 22.)

Megélhetési ellenzék. (Lányi András publicista, Magyar Hang, július 22.)

Itt és most tízszer ennyi embernek kellene lennie. (Puzsér Róbert publicista egy budapesti tüntetésen, YouTube.com, július 23.)

Kétharmados kormányt nem lehet feldönteni. (Orbán Viktor miniszterelnök, YouTube.com, július 23.)

Orbánnak Tusványos olyan nyári szeánsz, amelyen nem mint politikus, hanem mint táltos szólal meg. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Index.hu, július 23.)

Címerünk koronás, az Alaptörvényben nem szerepel a köztársaság szó. (Wiegandt Richárd sajtólevelező, Népszava, július 23.)

Kelemen Hunor a megszólalásig, sőt azután is hasonlít Gulyás Gergelyre. (Ágoston Hugó marosvásárhelyi újságíró az RMDSZ-elnök tusványosi beszédéről, ÚjHét.com, július 24.)

komment

Médianapló - Bakik élő adásban

2022. július 24. 09:24 - Zöldi László

Ha helytelenítek valamit, kellemetlenül érint, hogy a mondandómat néhány kommentelő kárörvendően értelmezi. „Lám, pellengérre állította a csirkefogót.” (A vaskosabb megfogalmazásokat nem idézem.) Holott korántsem azért teszem szóvá a sajtószakmai hibákat, hogy kollégákat bántsak. Inkább azért, hogy az újságírással kacérkodó kommunikáció szakos diákok figyelmébe ajánljam az élő adás hevében véletlenül kihasznált hibalehetőségeket. Nem azért, hogy elkövessék, hanem hogy elkerüljék őket.

Itt van például az atlétikai világbajnokság, amely a végéhez közeledik. A közvetítési jogát megvásárolta az anyagilag legjobban eleresztett állami televízió. Két sportra szakosodott munkatársa elutazott az Egyesült Államok nyugati partvidékére. Kilencórányi az időeltolódás, és rendszeresen számolnak be a reggel kilenckor (magyar idő szerint délután hatkor) kezdődő előfutamokról, majd az este hatkor (nálunk hajnali háromkor) folytatódó elődöntőkről és döntőkről. Naponta hat órán át tartják a frontot, veszik át egymás szájából a szót.

Néha évődve pontosítják is egymást. Ha egyikük az indiai gerelyhajító láttán elkottyantja, hogy hárommilliárdos országból érkezett, a másik finoman beleszövi a mondandójába a „mindössze” 1,3 milliárdos lélekszámot. A kulturált szóváltásból így is, úgy is kiderül, hogy már nem Kína a földkerekség legnépesebb országa. Az élő adásban pedig óhatatlanul bekövetkezik az, amit a szakmai zsargon bakinak (baklövésnek, elszólásnak, nyelvbotlásnak) nevez. A műsorvezető vagy az interjúalany olyasmit talál mondani, amit már nem lehet visszaszívni.

Mindig akad valaki, aki ezt szóvá is teszi. Jobbik esetben egy munkatárs, rögtön a műsorban. Személyemben utólag egy médiatanár. De miközben megemlítem, hogy a két magyar riporter mivel koronázta meg a világbajnokság pillanatnyilag egyetlen világcsúcsát, nem akarom elmarasztalni őket. Elismerem a szakmai felkészültségüket, az olajozott gépezetbe azonban óhatatlanul becsúszik egy-egy baki, melyet tanulságként érdemes megörökíteni a sportújságíráshoz vonzódó fiatalok számára.

Nem ismerem annyira Székely Dávid és Vásárhelyi Tamás hangját, hogy megállapíthatnám, melyikük száján csúszott ki a meghökkentő mondat egy 22 éves amerikai gátfutó csakugyan fantasztikus világcsúcsa nyomán: „Csodát tett az orrunk szeme láttára.” A bejegyzésem utáni összeállításban talál az olvasó hasonló megnyilvánulásokat. Az élő adás inkább mulatságos, mint nevetséges melléktermékeit.

 

Tíz mondat az elszólásokból

 

Ezt a vak is tudja. (Havas Henrik műsorvezető, ATV, 2017. november 30.)

Bátornak tartom magam, sok esetben tökösnek is. (Bangóné Borbély Ildikó szocialista politikus, ATV, 2018. május 17.)

Ez az uniós lába a segítő kéznek. (Kiss Miklós Zsolt vidékfejlesztési államtitkár a fiatal gazdák támogatásáról, Magyar Rádió, 2018. augusztus 27.)

A világ legszebb munkahelyéről mentem egy kolostorba. (Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentről, Hír TV, 2019. január 10.)

A szemünk láttára lopták ki a szemünket. (Kálmán Olga DK-politikus, ATV, 2020. február 20.)

Ellenségi sajtó. (Vejkey Imre KDNP-politikus, Hír TV, 2020. március 30.)

Bár Ujhelyi István úgy néz ki, de nem vadorzó. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, 2020. július 22.)

A kultúra kihúzta a gyufát a miniszterelnök szemében. (Gémesi György gödöllői polgármester, ATV, 2020. december 21.)

Vannak nagyon tisztességes DK-s politikusok is. (Ungár Péter LMP-politikus, Hang.hu, 2021. október 28.)

Csodát tett az orrunk szeme láttára. (Székely Dávid vagy Vásárhelyi Tamás újságírók Sydney McLaughlin 400 gátasról, M4Sport, 2022. július 23.)

komment

Médianapló - Lesz-e vármegyei sajtó?

2022. július 23. 09:24 - Zöldi László

A hét eseménye, hogy a parlamenti többség Csipkerózsika-álmából életre keltette a történelmi ódonságú vármegyét. A jelenséget kivesézték a közösségi nyilvánosságban. Ha nem volna olyan mozzanata, mely érinti szűkebb érdeklődési körömet, akkor nagy ívben kerülném. Kérdés azonban, hogy a vármegyésítés hoz-e majd változást a megyei sajtóban. Könnyű változtatni, elvégre a megyei lapok egy kézben vannak, egy kormány közeli nonprofit alapítvány, a KESMA működteti őket.

Kissé kilóg közülük a salgótarjáni napilap, amely bizonyos értelemben családi vállalkozás, bár külsejében és tartalmában zökkenőmentesen alkalmazkodik a megyei sajtót gondozó fővárosi cég, a Mediaworks vonalvezetéséhez. Egyébként a Nógrád Megyei Hírlap épp úgy a közvetlenül érintett szerkesztőségek csoportjába tartozik, mint a békéscsabai Békés Megyei Hírlap, a székesfehérvári Fejér Megyei Hírlap és az egri Heves Megyei Hírlap. Nem lepődnék meg, ha javában készítenék elő azt a fránya névváltoztatást, a Vár toldást az immár kis kezdőbetűs megyei elé.

Látszólag szerencsésebb helyzetben vannak ama újságok, amelyek annak idején tájegységi alapon választottak nevet. A debreceni Hajdú-bihari Naplót, a kaposvári Somogyi Hírlapot, a szekszárdi Tolnai Népújságot, a szombathelyi Vas Népét és a zalaegerszegi Zalai Hírlapot körülményesebb a Vármegyei jelzővel ellátni, de korántsem lehetetlen. A harmadik kategóriába tartoznak azok a megyei újságok, amelyeket eleve megyén túlmutató regionális szándékkal hoztak létre.

Ilyen a szegedi Délmagyarország, a pécsi Dunántúli Napló, a miskolci Észak-Magyarország, a nyíregyházi Kelet-Magyarország és a győri Kisalföld. Joggal kérdezheti a figyelmes olvasó, vajon mivel magyarázható, hogy az országunk részeit tartalmazó újságneveket másként írják. Azzal, hogy a Délmagyarországot 1910-ben alapították, az egybeírás az akkori nyelvszabályt tükrözi. (Mellesleg a jelenleg is megjelenő lapok közül csak a Népszava régebbi nála.) Az Észak- és Kelet-Magyarország nevében látható kötőjel pedig a napilapok 1944 végi, ’45 eleji keletkezésére utal.

Van még egy csoport, amelybe a tatabányai 24 Óra, a veszprémi Napló, a kecskeméti Petőfi Népe és a szolnoki Új Néplap sorolható. Ezeket a szerkesztőségeket is lázba hozhatja persze a vármegyei elnevezés-hevület, a Nemzeti Együttműködés Rendszere csekélyebb feladatokat is megoldott már.             

 

Tíz mondat a megyei sajtóról

 

Szabad választásokra készülünk, de közben a kormányzó pártnak továbbra is tulajdonában vannak a megyei napilapok. (Orbán Viktor Fidesz-politikus az MSZP-ről, Fidesz-kampányfilm, 1990. március 23.)

Nem az a baj, hogy több megyei lap van egy kézben, hanem az, hogy minden megyében csak egy napilap van. (Debreczeni József MDF-politikus, Vas Népe, 1992. november 27.)

A megyei lapok többsége versenyben volt a helyi lapvállalkozásokkal, illetve a Pesti Hírlap kormányzati támogatással létrehozott vidéki testvérlapjaival, s eközben kénytelen volt elsajátítani a pártsemlegesség szakmai gyakorlatát. (Bokor Pál újságíró, Vas Népe, 1993. július 30.)

A nagy kiegyenlítő a médiaügyben a helyi sajtó lesz. Annál is inkább, mert a helyi ügyek nagyon láthatóak. És jó néhány olyan regionális lapról tudunk, amely nagyságrenddel több példányban jelenik meg, mint az ország fontos, vezető napilapjai. (Csintalan Sándor szocialista politikus, Dunaújvárosi Hírlap, 1998. január 21.)

A megyei sajtó legfeljebb az adott terület lakosságát célozza meg. A kisebb piac miatt sem húzhat erre vagy arra, minden körülmények között pártatlannak kell maradnia. (Szabó Miklós debreceni sajtómenedzser, az Inform Média ügyvezetője, Médiapiac.com, 2006/5.)

A Fidesz nem tud és nem is akar beavatkozni a megyei sajtóstruktúrába. Egy ilyen vállalkozás nemcsak sok pénzbe kerülne, hanem kudarcra is lenne ítélve. (Szájer József Fidesz-politikus, Kisalföld, 1999. március 12.)

A 24 Óra már régen nemcsak egy napilap, inkább egy sok csatornás hírgyűjtő centrum. (Takács Zoltán újságíró, Regio Regia, 2010. június 8.)

A megyei lapok megszerzése annyira fontos volt, hogy szakmailag nem készültek fel rá. (Klecska Ernő székesfehérvári újságíró, 24.hu, 2018. május 3.)

Az országos tematikájú cikkek egységesítése messze nem ördögtől való dolog, hanem nagyon is racionális média-gazdaságtani megfontolások is állhatnak mögötte, ugyanakkor az arányok és maga a tartalom az, ami túllő a célon. (Bogatin Bence újságíró a KESMA-napilapokról, Mértékblog.hu, 2019. augusztus 12.)

A KESMA gyakorlatilag bekebelezte a vidéki sajtót, hogy helyi hírek helyett mindenhol ugyanaz és ugyanúgy jelenik meg, ahogy azt megkapják a központból. (Sajó Dávid újságíró, Telex.hu, 2021. február 3.)

komment

Médianapló - A katások mit keresnek a hullakamrában?

2022. július 22. 11:18 - Zöldi László

Tegnap a katásokról tűnődtem, és egy bekezdést szántam arra, hogy milyen foglakozásokat űznek. Az olvasók tizennégy munkalehetőséggel toldották meg a listát. A kiegészítéseket köszönettel vettem, most pedig egy félreértést tisztáznék.

Például marosvásárhelyi barátom azt firtatta, vajon milyen adatsorban találtam a furcsának ható foglalkozásokat. Utaltam erre, de talán nem elég nyomatékosan. Az elnevezések korántsem adóhivatalból valók, bár bizonyára van ilyen lista, ha kormányzati tényezők azzal magyarázták a kata-törvény „módosítását”, hogy adócsalók a katások. De a közölt lista nem is a képzeletem szüleménye, amit szintén feltételezett néhány olvasó. Májusban Parragh László kormányzati hangerősítő belengette a katásók megrendszabályozását. Azóta följegyeztem, hogy mivel keresik a kenyerüket, akik a nyilvánosság fórumain beszámoltak a néha csakugyan furcsa munkájukról.

Mire a parlamenti többség megszavazta a törvény módosítását, vagyis „a kiskapu bezárását” (by Lázár János), meglepően sok szakma gyűlt össze a cédulákon. Ezeket egészítették ki pótlólag az immár megjelent bejegyzés olvasói. Többnyire a tanítványaim. Három évtizedig tanítottam újságírással kacérkodó kommunikáció szakos főiskolásokat és egyetemistákat, akik 169 szerkesztőségben helyezkedtek el. Bár a legutóbbi évtizedben sokan hagyták el a pályát, a Médianaplót több-kevesebb rendszerességgel figyelik, olykor véleményezik is. Mostani érdeklődésük hajdani kötelezettségükből fakad: szemináriumi dolgozatot kellett írni szűkebb pátriájuk nyilvánosságáról.

A tizennégy kiegészítés közül kilenc tőlük származik, köztük a jeges is. A kiskőrösi gyerekkorból ismertem a kánikulában trikót viselő, izmos felsőtestű bácsit. Rongyot helyezett a vállára, arra fektette a hosszú jégtáblát, amelyet bent, a konyhában jégcsákánnyal darabolt, hogy a mintegy félkilónyi részek beférjenek az apám által lécekből eszkábált jégszekrénybe. Azóta több évtized telt el, és nehéz elhinni, hogy az elektromos hűtőszekrények korában még szükség van jegesre. Falun élő tanítványom elmesélte, miből tengődik a jegesük. Ha tavasztól őszig meghal valaki, és nem temethetik el egy-két napon belül, akkor a ravatalozó melletti hullakamrában jégtáblák közé fektetik.

A szükségből eredő szokás hány faluban dívik? Ama bizonyos bekezdésben ugyanis többes számban vettem számba a katásokat. Vajon a listájukba utólag okkal írhattam be a jegeseket? S a jegelés illik-e a katásokra?       

 

Tíz mondat a katásokról

 

Olyan vállalkozó kör is csatlakozik a katához, amely a legtöbbször nagyobb üzleti megrendeléseket teljesít, illetve munkaviszony elkerülésére, átminősítésére használja a katát. (Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Magyar Nemzet Online, 2022. július 9.)

Végre tönkre lehet tenni egy rebellisnek számító csoportot. (Dési János újságíró, Klubrádió, 2022. július 11.)

Ezt a fürdővizet valóban ki kellett önteni, de sajnos a gyerek, a szellemi szabadfoglalkozásúak esetenkénti számlázása is benne maradt. (Bencsik Gábor újságíró, Facebook.com, 2022. július 12.)

Orbán kényszerít több százezer magyart több adó fizetésére és bonyolult könyvelési adminisztrációra a kata megszüntetésével. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Facebook.com, 2022. július 12.)

A liberonácik verik a tamtamot. (Pilhál Tamás újságíró, Magyar Nemzet Online, 2022. július 12.)

Ha a kata ellen hoznak döntést, gyakorlatilag a kulturális éra szereplői ellen hozzák. (Czinkl Ferenc, a Szépírók Társaságának elnöke, Népszava, 2022. július 13.)

A katásokat régen maszeknek hívták. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2022. július 15.)

Több mint 400 ezer vállalkozóra kimondják, hogy csalók. (Donáth Anna Momentum-politikus, ATV, 2022. július 19.)

Vissza fog térni a feketepiac, mert inkább számla nélkül csinálják meg a munkát. (Varga Viktória Beáta győri katás vállalkozó, Kisalföld, 2022. július 19.)

Aki úgy érzi, hogy a kata bevezetési módja nem volt sportszerű, attól én országgyűlési képviselőként elnézést kérek. (Lázár János Fidesz-politikus, Rádió7, 2022. július 21.)           

komment

Médianapló - A katások miért a leghangosabbak?

2022. július 21. 10:03 - Zöldi László

Évtizedek óta dokumentálom a közérzet megnyilvánulásait. Mostanság érdekes jelenségre figyeltem föl. Két téma borzolja a kedélyeket: a katások megrendszabályozása és a rezsicsökkentés csökkentése. Az utóbbi majd’ mindenkit érinthet, mégis a kisadózók kormányzati ellehetetlenítése váltotta ki az erőteljesebb visszhangot.

Ezt úgy fedeztem föl, hogy a katások helyzetéről 51 figyelemre méltó mondatot sikerült összegyűjteni, az energiaválság várható következményeiről pedig még a felét sem. Ami nemcsak arról árulkodik, hogy a rezsinövelés 23 mondatából nehezebb összeállítani egy tízes idézetcsokrot. Arról is, hogy eleve kevesebb benne az ütős gondolat. De hányan is vannak azok a fránya katások, akik a társadalmi többségnél hatékonyabban képesek megfogalmazni a közérzetüket?

A tőlük kamarai tagdíjat beszedő Parragh László 430 ezerről beszélt május 6-án a Népszavában. Július 13-án, a Klubrádióban 460 ezerre pontosított. Orbán Viktor miniszterelnök két nap múlva, a Magyar Rádióban 450 ezernél kötött ki. Újabb két nap múlva György László innovációs államtitkár a Magyar Nemzetben nem foglalt állást a katások létszámáról, ám a törvény-módosítás „300 ezer embert érint hátrányosan”. Újabb két nap múlva, tegnapelőtt Donáth Anna Momentum-politikus pedig az ATV szerint így szólalt meg egy győri hídfoglaláson: „Több mint 400 ezer emberről mondják ki, hogy csaló.” Kik azok, akik a nyilvánosság fórumain katásnak nevezték magukat, vagy a hatalom képviselői katásnak nevezték őket?

Betegápolók, biztosítási ügynökök, bloggerek, bohócdoktorok, borbélyok, böllérek, burkolók, cipészek, dalszövegírók, díszletmunkások, dramaturgok, ételfutárok, fazekasok, fodrászok, foltvarrók, gázszerelők, gerillamarketingesek, grafikusok, hangoskönyv-olvasók, háztartási alkalmazottak, hullamosók, időjósok, informatikusok, ingatlanközvetítők, írók, jegesek, keresztrejtvény-készítők, képkeretezők, kiadói szerkesztők, koreográfusok, kovácsok, kozmetikusok, könyvelők, könyvkötők, könyvügynökök, könyvvizsgálók, közönségszervezők, kutyasétáltatók, lakatosok, lovasterapeuták, masszőrök, műkörmösök, nyelvtanárok, őszeresek, öregtársalgók, pedikűrösök, pesztonkák, pékek, pincérek, publicisták, sintérek, sírásók, súgók, személyi edzők, szikvíz-készítők, színészek, szobafestők, szobrászok, takarítók, táncosok, tévészerelők, újságírók, üvegesek, varrónők, versfelolvasók, villanyszerelők, virágkötők, vízvezeték-szerelők, zenészek, zugügyvédek.

Nálam egy bekezdés nem hosszabb hét sornál. A létében veszélyeztetett kisebbség felsorolása kilenc sort tesz ki a számítógép képernyőjén.

 

Tíz mondat a katáról

 

Aki az egész falunak vágja a haját, az a vállalkozó, akire ezt a kedvezményes adózást kitaláltuk. (Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Népszava, 2022. május 6.)

Az adónem célja a gazdaság kifehérítése. (Tállai András pénzügyminisztériumi államtitkár, Magyar Távirati Iroda, 2022. július 12.)

Feketedik a magyar adórendszer. (Hiller István szocialista politikus, ATV, 2022. július 12.)

Kataklizma. (Révbíró Tamás műfordító, Facebook, 2022. július 12.)

A kata fő előnye, hogy egyszerű volt. (Harkai István, a Minősített Könyvelők Egyesületének elnöke, Népszava, 2022. július 14.)

Ételfutárok és magamfajta íródeákok, színészek és művészek utolsó mentsvára volt. (Rab László publicista, VárosiKurír.hu, 2022. július 14.)

50-150 ezer kisvállalkozónak találtuk ki a katát. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2022. július 15.)

A katából mindent megszüntettek, amit meg kellett volna tartani, és mindent megtartottak, amit meg kellett volna szüntetni. (Krémer Balázs szociológus, Klubrádió, 2022. július 16.)

Helyesebb lett volna, ha a módosításokról érdemi egyeztetések után születik döntés. (Novák Katalin köztársasági elnöke, Facebook.com, 2022. július 18.)

A katás az új kulák. (Kardos Gábor publicista, Index.hu, 2022. július 20.)

komment

Médianapló - Abby miért kap 800 millió forintot?

2022. július 20. 11:27 - Zöldi László

Tegnap este korán tértem nyugovóra. Az atlétikai világbajnokságot az Egyesült Államok nyugati partján rendezik, az a fránya zónakülönbség 9 órányi, és női kétszázon magyar idő szerint hajnali 3-kor kezdődtek az elődöntők. Nos, Abby Steiner, akiről eddig háromszor írtam, „csak” kifehérlett, de nem ragyogott ki a mezőnyből. Bár a legjobb eredménye 21.77 másodperc - összehasonlításul a mi Takács Boglárkánké 23.60 -, az amerikai diáklány az előfutamban, majd az elődöntőben is 21-ön kívül futott.

Vajon azért-e, mert először az egyetemi bajnokságban kellett csúcsformába lendülnie, aztán néhány hét múlva az országos bajnokságon is? Máskülönben aligha jutott volna el a szomszédban megrendezett világbajnokságra. Csakhogy egy idényben nem lehet háromszor kihegyezni a formát. Sok amerikai atléta bukott el így. A másik feltételezés szerint Abby visszafogta magát. Megelégedett azzal, hogy helyezéssel jut tovább, lépésről lépésre közelebb a döntőhöz, amelyben kétségkívül ő lett az egyedüli fehér. Még a svájci lány sem az, akit Mujinga Kambundjinak hívnak, és a papája kongói.

De nem ecsetelem tovább a fekete sprinterek genetikai adottságból fakadó robbanékonyságát. Nem érdemes ugyanis bedőlni az amerikai influenszereknek, akik szerint az amerikai diáklány a bőrszíne miatt került az érdeklődés középpontjába. Megosztó témával gerjesztik az érdeklődést, s bár nem vonom kétségbe a rassz-szálat, a jelek arra utalnak, hogy más ok rejlik a feltűnő jelenség mögött. Abby egyetemistaként pipás holmikban futott, mert amerikai klubja az amerikai Nike sportszer-gyárral kötött szerződést. Ha hazáját képviseli, mint a világbajnokságon, akkor megint csak pipás mezben feszít, elvégre az amerikai atlétikai szövetség is előnyben részesítette az amerikai Nike-t.

Igen ám, de Abby azzal keltett figyelmet, hogy évi 2 millió dolláros (800 millió forintos) szerződést kötött vele a Puma. A harmadik bejegyzésem után pedig figyelmeztetett egy régi atléta-barát, aki nálam otthonosabban mozog az élsport hátországában, hogy a végzős egyetemistának szervezett reklám-hadjárat igazi tétje a piaci siker. A 330 milliós Egyesült Államokban 50 milliónyian futkároznak, és a német Puma igyekszik lecsípni az amerikai Nike vásárló közönségéből néhány milliónyit. Ehhez kell neki a kirakatba egy csinos amerikai próbakisasszony, aki mellesleg kifehérlik a világbajnoki döntőből.              

 

Tíz mondat a marketingről

 

A Fidesz győzelmével Magyarországon is sikerágazattá vált a politikai marketing: a látszatok művészete. (Tanács István újságíró, Népszabadság, 1999. május 29.)

Győzike marketingeszköz, akit hasznosítani kell. (Sváby András tévémenedzser, Antennamagazin, 2003/II. negyedév)

Középre a politikusok, a marketingesek beszéljenek. A médiaszereplőknek szerintem karakteresnek kell lenniük. (Hajós András tévészemélyiség, Magyar Hírlap, 2004. december 16.)

A pártok kezdenek a látszatnak megfelelni, és kezdik fontosnak tekinteni, ami érdekes. Politikai marketing helyett így lesz marketing politika. (Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter, Origo.hu, 2007. augusztus 20.)

A szakma fontosabb, mint a marketing. (Róth Kálmán győri kézilabda-edző, Nemzeti Sport, 2009. augusztus 26.)

Márki-Zay Péter óraadóként marketinget tanít a szegedi egyetemen. (Török Anita újságíró, Délmagyar.hu, 2009. október 26.)

Egy olimpiai bajnoknak helyből jobb a marketingje. (Malonyai Péter sportújságíró, Nemzeti Sport, 2009. december 13.)

Egy díjnak „csak” marketing értéke van. (Almási Tamás filmrendező, ATV, 2015. augusztus 27.)

Abból él Eger, hogy a város legjobb marketingese még mindig Gárdonyi Géza. (Mirkóczki Ádám Jobbik-politikus, ATV, 2019. szeptember 4.)

Marketingesként azt látom, hogy „kiváló termék”. (Gurzó Ákos, a Mindenki Magyarországa Mozgalom kommunikációs stábvezetője Márki-Zay Péterről, 444.hu, 2021. október 20.)

 

komment

Médianapló - Szánthó Miklós, a KESMA elnöke siccelve viccel?

2022. július 19. 10:52 - Zöldi László

Az említett úr a kormánypártok intelligens szárnyát képviseli a nyilvánosság fórumain. Jurátus korában alapított egy civil szervezetet, amelyet intézményesített a hatalom, azóta a hegyesre (huszárosra) pödört bajszú, idegen szavakat előszeretettel használó igazgató konferenciákat szervez, és tudóst játszik. Ráadásul a csaknem félszáz szerkesztőséget magába foglaló KESMA-alapítvány első embereként egzecíroztatja az újságírókat. Most végre sikerült megcsillantani a műveltségét is.

Közösségi üzenőfalán így jellemezte az MSZP társelnökét, Tóth Bertalant: „A következetességéről ismertté vált (sicc!) politikus.” Az idézetben két mozzanatot árult el magáról. Az egyik az, hogy macskás családból származik. Megszokta, hogy a doromboló háziállatot elhessegeti, ha illetéktelen helyen és időben nyávog. A másik ismertetőjel pedig, hogy ő is volt gyerek. Lapozgatta Grätzer József Sicc című, „szórakoztató időtöltésekről, cseles csalafintaságokról” szóló könyvét, amely 1935 óta számtalan kiadásban látott napvilágot.

A szerző Karinthy Frigyes titkára volt. A mintaképének sok pénzt szerzett azzal, hogy az orvul közölt jegyzeteket, tárcákat, verseket számon kérte az újságok kiadóhivatalain. A két világháború között őt tekintették a „rejtvénykirálynak” is. Akkor teremtett magának tekintélyt, amikor az egyik keresztrejtvényben azt kellett megfejteni, hogy „Grätzertől lopva”. Kitört a botrány, és a rajtakapott újság kénytelen-kelletlen kifizette neki a honoráriumot. Innen már csak egy lépés a zárójelbe tett és felkiáltójellel nyomatékosított sic igazi értelme.

A híres költő, Vergilius úgy 2200 éve így leplezte le a tőle verssorokat plagizálókat: „Sic erat scriptum.” Így vala írva. Azóta a (sic!) azt jelenti, hogy az itt olvasható szöveg lopott, esetleg hibás. Az utóbbira példa, hogy nemrégiben két honanya kiállt a képviselői irodaház folyosójára, keblükhöz ölelték a két példányban kinyomtatott papírlapot, hogy ország-világ elé tárhassák, mennyire elégedetlenek Kövér házelnök úr parlamenti garázdálkodásával. Ezt firtatták: „Képviselőkbe folytani a szót illendő?” A latin sic (így) szónak azonban van egy gunyoros jelentése is.

Szánthó Miklós szerint például Tóth Bertalan nem a következetességéről híres, hanem épp az ellenkezőjéről. Ahhoz azonban, hogy a művelt (sic!) központi igazgató és alapítványi elnök viccelődését megérthessük, meg kellett volna spórolnia egy c-t.          

 

Tíz mondat az elírásról

 

Gojóstol. (Bartus László újságíró Schmitt Pál köztársasági elnökről, Amerikai Népszava, 2011. június 24.)

Kiérdemelte a doktori cím helyett a zárójelet. (Tóta W. Árpád újságíró Schmitt Pálról, hvg.hu, 2012. február 14.)

Lemondott professzor emirátusi címéről. (Holló Márta műsorvezető Vajda Mihály filozófusról, aki Putyin díszpolgársága miatt lemondott professzor emeritusi címéről a debreceni egyetemen, ATV, 2017. szeptember 4.)

Képviselőkbe folytani a szót illendő? (Bangóné Borbély Ildikó és Kunhalmi Ágnes szocialista politikusok, 444.hu, 2019. február 18.)

Engem legkevésbé a saját sorosom érdekel. (Hadházy Ákos volt LMP-politikus, Magyar Hang, 2020. február 28.)

Bíró Zoltán a kizárásáig párttag volt. (Lendvai Ildikó szocialista politikus az MSZMP-ről, 24.hu, 2020. május 26.)

Meg kell keresni és kitartóan birizgálni az emberek jóindulatú G-pontját. (Barka Roland szamaras zarándok, Civishír.hu, 2021. május 31.)

Boris Johnson, maga egy kis, széteső ország élén áll. (Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a brit miniszterelnökhöz, Facebook.com, 2021. szeptember 3.)

A Jobbik végbélkúpként oldódott fel a baloldalban. (Volner János volt Jobbik-politikus, Facebook.com, 2021. szeptember 30.)

A következetességéről ismertté vált (sicc!) politikus. (Szánthó Miklós jogász, az Alapjogokért Központ civil szervezet igazgatója és a Közép-Európai Sajtó és Média Nonprofit Alapítvány kuratóriumi elnöke Tóth Bertalanról, az MSZP társelnökéről, Facebook.com, 2022. július 15.)

komment

Médianapló - Érdemes-e megbokrosodni?

2022. július 18. 10:37 - Zöldi László

Az étkezőkocsiban 347-szer ültem. Az InterCity a Nyugatiból indult, és Szolnokon szálltak le a Szavasra, Békéscsabára, Aradra igyekvő professzorok, Püspökladányban pedig a nagyváradiak. Néhányszor, ha épp nem képviselősködött az Európa-parlamentben vagy főpolgármester-jelöltként nem kampányolt Budapesten, Bokros Lajos Debrecenben szállt le. Előtte végigjárta a vagont, és összeszedte az asztalon felejtett újságokat. Jók lesznek még valamire. Visszafelé jövet talán olvasgatta őket, esetleg otthon fával tüzel, és kellenek a gyújtóshoz.

Ennyit a megszorítás atyjáról, bár ő maga nem használta a nagy hírre vergődött kifejezést. Miközben válogattam a megszorítás körülírásait, egy meghatározást is leltem közöttük. Fiatal politológus kormányzati nézőpontból világította meg, majd ahelyett, hogy alaposan körbejárta volna, elment konzulnak angolszász nyelvterületre. Az a választópolgári benyomásom, hogy a rendszerváltás óta mindegyik kormány adókedvezményekkel és úgynevezett helikopter-pénzekkel édesgetett magához bennünket. S ha megnyerte a választást, akkor „elinflálta” a forintot, és adót emelt. Számtalan formáját találta meg annak, amit előbb-utóbb megéreztünk a bőrünkön és a pénztárcánkon.

Vajon a négyévente ismétlődő folyamatot a Fidesz művészi tökélyre fejlesztette? Vagy az Európai Unió által visszafogott anyagi támogatás híján olyan helyzetbe kormányozta magát, amelyből csak nem megszorításnak nevezett megszorításokkal jöhet ki? A politikusai úgy kerülik a sokszorosan kompromittálódott kifejezést, mint ördög a tömjénfüstöt, nyakunkon viszont a legutóbbi napok két politikai terméke. A nyugdíjasok védelme ürügyén a kisadózók (katások) kivéreztetése és a rezsicsökkentés ürügyén a rezsinövelés. A jelek arra utalnak, hogy a kormányzat a többséggel állítja szembe a kisebbséget, és ez a kommunikáció be is válik, amíg nem jönnek azok a fránya számlák.

A Bokros-csomagot így jellemezte egy fullánkos tollú újságíró: „Az államháztartási reformról mindenkinek egy nagy fekete bajusz és egy fűnyíró jut az eszébe. Meg a béka feneke.” (Szilvás István, Heves Megyei Hírlap, 1996. február 10.) Horn miniszterelnöknek még volt annyi esze, hogy maga elé tolta a pénzügyminiszterét. A jelenlegi miniszterelnök azonban annyira a kezében tart mindent és mindenkit, hogy ugyanezt nem engedheti meg magának. Mégis úgy válaszolnék a címben föltett kérdésre, hogy igen, megbokrosodtunk. Kár, hogy az újságot már senki sem szedi össze utánunk.   

 

Tíz mondat a megszorításról

 

Nem teketóriáztunk, amikor arról volt szó, hogy az ország talpon marad-e. (Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, Kisalföld, 1996. április 26.)

Nem lesz szükség megszorító intézkedésekre. (Medgyessy Péter miniszterelnök, Délmagyarország, 2002. augusztus 29.)

A megszorítás politikája a szociális elszegényítés politikája. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Magyar Távirati Iroda, 2005. november 18.)

Tudtuk, hogy a megszorításokért meg fognak büntetni a szavazók, mégis kiálltunk a Bajnai-kormány mellett. (Mesterházy Attila szocialista politikus, Magyar Narancs, 2010. április 8.)

A megszorításnál gyűlöletesebb szót nem termelt ki a magyar gazdaságtörténet. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2010. október 2.)

A politikai beszédben megszorításként bélyegezhető bármely olyan költségvetést érintő kormányzati intézkedés, amellyel kapcsolatban az ellenzéknek érdekében áll a „megszorítás” fogalom használata. (Kumin Ferenc politológus, Index.hu, 2011. augusztus 31.)

Az Orbán-kormány megszorítástól megszorításig botorkál. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, ATV, 2013. augusztus 29.)

Az átcsoportosítás lánykori neve megszorítás. (Surányi György közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, ATV, 2020. május 13.)

A nemzeti szégyen kormánya nem meri megszorításnak nevezni a megszorítást. (Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, Klubrádió, 2022. július 8.)

Egy Bokros Lajos minden nemzedéknek kijár. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, 2022. július 15.)

komment
süti beállítások módosítása
Mobil