Médianapló

Médianapló - Galambok a háborúban

2018. január 12. 11:51 - Zöldi László

A tévében láttam egy médiatörténeti szempontból érdekes filmet Az elveszett zászlóalj (eredetiben The Lost Battalion) címmel. Az első világháború utolsó napjaiban egy amerikai zászlóalj a német frontvonal kellős közepére szorult. Ha szétmorzsolják, tovább tart a háború, ha minden áron kitart, a…

Tovább
komment

Médianapló - Az MSZP kovász-e még az ellenzéki együttműködésben?

2018. január 11. 10:44 - Zöldi László

Együtt jártunk egyetemre, egy időben kerültünk a fővárosba, ugyanazokban a szerkesztőségekben dolgoztunk, együtt jártunk a debreceni Loki budapesti mérkőzéseire, ugyanabban az évben mentünk nyugdíjba. Aztán ő háromezer kilométernyire költözött, és onnan rótta föl, hogy túl gyakran foglalkozom az…

Tovább
4 komment

Médianapló - Bangóné járt-e már Csepelen és Soroksáron?

2018. január 09. 11:03 - Zöldi László

Tegnap délután az MSZP elnöksége úgy döntött, hogy Bangóné Borbély Ildikót ráindítja az Együtt országgyűlési képviselőjelöltjére. Hagyott némi kiskaput, de a nyilvánosság fórumain megszólaltatott politikusai túl élesen fogalmaztak ahhoz, hogy a viszony még inkább elmérgesedjen a két ellenzéki párt…

Tovább
27 komment

Médianapló - Vona miért nem bontja ki a valóság minden részletét?

2018. január 05. 09:52 - Zöldi László

A digitális sajtó olvasója tobzódhat. E sorok írója például tizenhárom online portált helyezett el a számítógép-képernyő menüsorában. Talán hozzájuk kéne betűzni a Zsúrpubi.hu-t is. Szakmailag rendben van a tördelése, és mostanában mindig kecsegtet valami újdonsággal. Tegnap Vona Gáborral közölt egy…

Tovább
26 komment

Médianapló - Miért ülnek tort a digitális talponálló törzsvendégei?

2018. január 04. 11:02 - Zöldi László

Fel-felróják az igényesebb hozzászólók, hogy nem moderálom a kommenteket. Okom van rá, hadd érzékeltessem egy friss példával. Január elsején, 10.56-kor látott napvilágot a Miért (nem) ölték meg Hitlert egy párizsi moziban? című bejegyzésem a szilveszterkor tévében sugárzott Becstelen brigantyk című…

Tovább
11 komment

Médianapló - Számadás egy digitális bevándorló tavalyi tájékozódásáról

2018. január 03. 10:44 - Zöldi László

Ilyenkor szoktam leltárt készíteni. Azt néztem meg, hogy a magamfajta digitális bevándorló, aki az írógépes világból települt át a számítástechnikai kultúrába, vajon miből tájékozódott a legutóbbi hét évben. Mérő eszközöm az ütős mondat, a vélemény megnyilvánulása, melynek minősége és mennyisége…

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása