Médianapló

Médianapló - Rosszarcú-e Houllebecq?

2018. január 08. 10:27 - Zöldi László

Visszatérnék Bruck András nagy visszhangot keltő Facebook-bejegyzésére. Az a benyomásom, hogy a neves közíró bármelyik irodalmi újságban megjelenhetne, mert írásai számot tarthatnak az érdeklődésre. Ő mégis egyre inkább a közösségi oldalt választja, valószínűleg azért, mert kevesebben olvassák ugyan, mint például egy hetilapban, de a gondolatait övező vita gyorsabb, élénkebb - azonnali visszajelzésként is felfogható.

Legutóbb például az immár világhírű francia író, Michel Houllebecq magyarul még meg nem jelent könyvéről tűnődött, és persze az itthoni közállapotok jutottak eszébe róla. Azért kedvelem a Bruck-okfejtéseket, mert miközben szívből utálja az Orbán-rendszert, a hibát nem föltétlenül a miniszterelnökben keresi, elvégre ő csak azt teszi, ami a lényege. Önkritikusan azt firtatja, hogy mi, értelmiségiek vajon mikor emeljük föl sejehajunkat a fotelből, és megyünk ki az utcára akár még tiltakozni is. Nem kíméli a „gyáva, betűgyilkos” szövegeinket sem, amelyek szerepet játszottak „a hazai sajtó összeomlásában”.

A visszacsatolás tehát azonnal megtörtént, és a bejegyzés alatt érdekes vita bontakozott ki. Majdnem tartalmas vita is lett belőle. Csakhogy a gyanútlan szerző tragikai vétséget követett el. Föltett egy fényképet Houllebecq-ről, akit úgy jellemzett, hogy „a külseje csöppet sincs összhangban a regényei minőségével, de ez végül is másodlagos”. Márpedig az egyik hozzászóló azt olvasta ki az idézetből, hogy a francia író rosszarcú. Kétségkívül előnytelen arcberendezéséről meglepően sokan fejtették ki az álláspontjukat. Már-már feledésbe merült, hogy Bruck András az utóbbi hetek legkeserűbb hangvételű publicisztikáját adta közre, digitális ismerősei ugyanis fontosabbnak találták Houllebecq ábrázatát, cifferblattját, fizimiskáját, pónemjét taglalni.

A jelenséggel gyakran szembesül az, aki a digitális sajtóban közöl. E sorok írója már régen tudomásul vette, hogy az álneves kommentelők képesek az adott téma sokadlagos mozzanatáról is késhegyig menő vitát folytatni. Vannak olyanok is, akik eleve azért szólnak hozzá, hogy a lényegről tereljék el a figyelmet, s ha ezért még pénzt is kapnak, akkor trollnak nevezzük őket. A Facebookon azonban teljes és általában igazi névvel szólnak hozzá, akiket mi engedünk közel az üzenőfalunkhoz. Föl sem ötlik, hogy digitális ismerőseink tudatosan teszik tönkre a vitát, mégsem ártana értelmiségi körökben, ha megtanulnánk végre érdemben vitatkozni.       

2 komment
süti beállítások módosítása