Nem elég pártelnöknek lennie, annak is kell látszania. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, Index.hu, 2022. április 20.)

Donáth Annában tényleg látok lehetőséget. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Index.hu, 2022. október 19.)

Van egy kisbaba. Mostantól nézegethetjük a Momentum kismamáját a plakátokon. (Kereszty András újságíró, Újnépszabadság, 2023. február 4.)

Neki van olyan alakja (szép, magas, fiatal, nő), aki kívülről a legegyértelműbben Orbán ellentettjének tűnik. (Csatári Flóra Dóra újságíró, hvg.hu, 2023. február 4.)

Nem túl korai őt az ellenzék vezetőjének szerepébe helyezni? (Nagy Attila Tibor politológus, Magyar Hang, 2023. február 10.)

Donáth Anna gyurcsányozása, a DK elleni támadása válságba sodorta a Momentumot. (Jabronka Richárd újságíró, Ellenszél.hu, 2023. december 2.)

A ’24-es Európa-parlamenti választás tétje, hogy Donáth Anna vagy Dobrev Klára fogja-e vezetni az ellenzéket. (Soproni Tamás Momentum-politikus, terézvárosi polgármester, Klubrádió, 2023. december 14.)

Nem gondoljuk azt, hogy az a vita, amelyet Donáth Anna kezdeményezett, közelebb visz egy kívánt kormányváltáshoz. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök, ATV, 2023. december 20.)

Feladatomnak azt tekintettem, hogy egyben tartsam a pártot, amíg Donáth Anna újra készen nem áll a vezetésre. (Gelencsér Ferenc, a Momentum-párt lemondott elnöke, Facebook.com, 2023. december 20.)

Nem tudjuk, hogy Donáth Anna Brüsszelből lesz-e a Momentum elnöke. (Csuhaj Ildikó újságíró, Hír TV, 2023. december 20.)

Néhány napja megszemléltem Pest főutcáját. A Margit hídnál ültem föl a nagykörúti Combinóra, elvillamosoztam a Boráros térig, majd átszálltam a Buda felől érkező hatosra, amely a másik oldalon vitt vissza a Margit hídig. Közben számoltam a dobogókat, szétnyitható sátortetőket - a járdára kihelyezett kávézókat.

Az egyiken harminchét, a másikon harmincnyolcat számoltam össze, hetvenötöt tehát. Volt már kilencvennyolc is, igaz, május elején, kevésbé borongós időben, amikor az emberek kiültek kávézni, beszélgetni, sütkérezni. A jelek arra utalnak, hogy ők már nem tekintik érvényesnek Kellér Dezső konferansziéját az amúgy is megszűnt Vidám Színpadról: „A kávéházban az a jó, hogy az ember nincs odahaza és még sincs levegőn.” Korunk sajátossága, hogy a szűkülő nyilvánosságban szaporodik a hatóságilag nehezebben ellenőrizhető utcai kávézók száma.  

A kétezres évek elején a Ludwig-múzeumban rendeztek egy kiállítást, amelyről egy számra és egy illatra emlékszem. Kolumbiai kávé aromája hatotta át a termeket, és 352 budapesti kávéház berendezési tárgyait nézegethettük. Ha a teremőr nem pillantott oda, megsimogattam Ady Endre törzsasztalát, Rejtő Jenő kedvenc székét, Márai Sándor tintatartóját. Az utóbbi fanyarul jegyezte föl, hogy azért emigrált, mert Rákosi megszüntette a kávéházakat, amelyek terjedelmes márványasztalánál írhatta a regényeit. A helyükbe lépő presszók parányi asztalánál már csak epigrammára telt, ami nem az ő műfaja.

A két világháború között leginkább a kispénzű polgárok jártak kávéházba. Ősztől tavaszig nem telt nekik arra, hogy átfűtsék a hónapos szobájukat (mai kifejezéssel: az albérletüket). Ha törzstagnak számítottak egy-egy asztaltársaságban, még hitelt is kaptak a főpincértől feketére meg vizes zsömlére. Jómagam a múlt század kilencvenes éveitől laktam a kárpitosok utcájában. A házunkat 1913-ban építették a kárpitos szakszervezet tagdíjaiból. A földszinten, ahol most egy albán pék kínálja a portékáját, a kárpitosok kávéházát rendezték be. Az apró, zsúfolt műhelyekben szállt a por, a főnök meghívta hát kávézni a leendő vevőt, hogy kulturáltabb körülmények között beszélje rá az üzletre.

Azóta sok minden történt a zaklatott múltú kávéházzal, át is tettem találkahelyünket a Nagykörút és a Baross utca sarkára. Ha egy sajtóügynökség vezetőjeként azokkal futottam össze, akik nem álltak annyira közel hozzám, hogy otthon lássam őket vendégül, az immár Stexnek elnevezett kávéházban üldögéltünk. Vagy tavasztól őszig kint, a levegős utcai részlegben. Idestova egy évtizede költöztem át az Újlipótvárosba, véletlenül megint csak egy kávéház közelébe, mely számomra változatlanul a polgári életforma jelképe.

A Szent István park Angyalföld felőli sarkán, egy szép, ma is korszerűnek ható ház földszintjén rendezték be a múlt század harmincas éveiben. Tervezői eredetileg is kávéháznak szánták, legalábbis ezt olvastam ki Vámos Miklósnak az épületről írott regényéből. Polgárok laktak benne, akik társasági életüket a földszinten élték. Két smúzolás között olvasták a külföldi lapokat, amelyeket a kedvükért (és a forgalomért) járatott az akkori tulajdonos.

Amikor Pestre kerültem a múlt század hetvenes éveiben, havonta egyszer itt találkoztam a közelben lakó történésszel, Ránki Györggyel. Azt beszéltük meg, hogy történeti témákról melyik kutatóval érdemes interjút készíteni az irodalmi hetilap számára. Annyi maradt a két világháború közti szokásból, hogy asztalon hevertek a magyarországi napilapok - kivétel nélkül mindegyik, legalább egy tucatnyi. Mára maradt belőlük kettő: a kormánypárti Magyar Nemzet és az ellenzéki Népszava. A kávéház jelenlegi tulajdonosa nem akarja politikai elkötelezettségükben megbántani a vendégeket, ezért egyiket se járatja.

A kávé azonban jó, az omlettbe kevert, ropogóssá sütött Bacon pedig ízletes. Ezzel magyarázható, hogy ide szokott az egyetemista unokám is. Havonta együtt reggelizünk, és közben megbeszéljük a családi meg a közéleti fejleményeket. Írom mindezt már itthon, a mai találkozó után. Felötlik, hogy a beszélgetés ötven-valahányadik percében valaki hátulról megérintette a vállam. A fiam volt, szintén ide beszélt meg találkozót az egyik üzlettársával. Annyiban nem véletlenül futottunk össze, hogy úgy két évtizede vele is havonta egyszer  szoktunk itt kávézni, reggelizni, beszélgetni.

Elvégre nem vagyunk otthon, és ha jó idő van kint, a levegőn, akkor sütkérezhetünk is.            

Tíz mondat a kávéházról

Az első világháború kitörése idején négyszáznál több kávéház működött a fővárosban. (Bajor Nagy Ernő újságíró, Élet és Irodalom, 1973. augusztus 11.)

Van egyfajta pestiség, ami nem tetszik. A kávéházi okoskodás nem rokonszenves magatartásforma. (Boross Péter MDF-politikus, Pesti Hírlap, 1990. december 23.)

Bokros Lajos a habos kávét visszautasította a kávéházban, mondván: mégsem járja, hogy egy pénzügyminiszter úgy beszéljen a megszorító intézkedésekről, hogy csöpög bajszáról a tejszínhab. (Jakab Edit kaposvári újságíró, Somogyi Hírlap, 1995. november 9.)

Aki a kávéházba betér, elsősorban nem ételt és italt, hanem életmódot fogyaszt. (Győrffy Iván rádiókritikus, Népszabadság, 2003. április 23.)

A kávéházba beszélgetni és vitatkozni jártak, nem pedig egymást gyűlölni. (Szigethy András újságíró, Népszabadság, 2003. december 8.)

Az a régi, pezsgő irodalmi kavalkád, amely a kávéház lényegét jelentette, örökre odaveszett. (Karinthy Márton rendező, Premier, 2007. február 1.)

A demokrácia leginkább egy kávéházhoz hasonlít. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Nemzet, 2010. december 24.)

Az igazi egyetemem a Hungária kávéház volt. (Csukás István költő, YouTube.com, 2012. február 29.)

Európainak lenni - a kávéházi újságok illata. (Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, YouTube.com, 2012. szeptember 15.)

A népies írókkal kocsmába jártam, az urbánusokkal kávéházba. (Rapai Ágnes költő, Facebook.com, 2023. december 6.)

A legutóbbi napokban Novák Katalin antallozott, Dömötör Csaba gyurcsányozott, Gyurcsány Ferenc sliccelt, Kunhalmi Ágnes orbántalanított, Puzsér Róbert pedig kárpátozott.   

Orbán Viktor, ha kell, mer kicsi lenni. (Szerető Szabolcs újságíró, Magyar Hang, december 11.)

Aki Európába igyekszik, az már el is ment. (Purger Tibor vajdasági politológus, Népszava, december 11.)

Oda jutottunk, hogy ma már a DK se bontaná le a határkerítést. (Novák Előd Mi Hazánk-politikus, Parlament Max, december 11.)

Lélekben, érzésben tizenöt millió magyar miniszterelnöke volt. (Novák Katalin köztársasági elnök Antall Józsefről, Facebook.com, december 12.)

Szintén egykék. (Farkasházy Tivadar újságíró a finnekről, 24.hu, december 12.)

Ő a király. (Orbán Viktor miniszterelnök Szoboszlai Dominikról, Mandiner.hu, december 13.)

Szeret egyedül lenni. (Csizmadia Ervin politológus Orbán Viktor brüsszeli szerepléséről, ATV, december 14.)

A magyar kormány kapott egy külföldi szervezettől a választás befolyásolására tízmilliárd eurót. (Hont András publicista az Európai Unióról, Facebook.com, december 14.)

A Szuverenitásvédelmi Hivatal a nyilvánosság elé áll majd, amint veszélyt észlel. (Pilhál Tamás újságíró, Magyar Nemzet Online, december 14.)

A ’24-es Európa-parlamenti választás tétje, hogy Donáth Anna vagy Dobrev Klára fogja-e vezetni az ellenzéket. (Soproni Tamás Momentum-politikus, terézvárosi polgármester, Klubrádió, december 14.)

A felvidéki magyarság még mindig nyolc és fél százalék, de az erejét nem meri mutatni. (Haják Szabó Mária újságíró, Magyar Rádió, december 14.)

A határon túli magyar népesség a felére-harmadára csökkent az utóbbi tíz-tizenöt évben. (Szilágyi Ákos esztéta Magyar Narancs, december 14.)

A Kárpát-medencében több száz éve megállt az idő. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, december 15.)

Valahányszor összeülnek tananyagot csökkenteni, bővül a tananyag. (Varga Dóra újságíró, Népszava, december 15.)

A folyosón tébláboló ember. (Ónody-Gomperz Tamás publicista a Brüsszelben tárgyaló Orbán Viktorról, Jelen.media.hu, december 15.)

Nekünk, magyaroknak kell orbántalanítani az Európai Uniót. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, Propeller, december 15.)

Minden, ami 1919 előtt modern lett az országban, azt nagyrészt (néha teljesen) a zsidók csinálták. (Karády Viktor szociológus, 444.hu, december 16.)

Megérkeztünk abba a rendszerbe, amiből mintha kiléptünk volna 1989/90-ben. (Rózsa Péter műsorvezető, Klubrádió, december 16.)

Ilyenkor mindig egy kicsit jobbnak érezzük magunkat. (Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója a Jónak lenni jó című jótékonysági műsorról, Magyar Rádió, december 16.)

Gyurcsány Ferenc helyett Dobrev Klára férje a baloldal vezetője. (Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Magyar Nemzet Online, december 16.)

Ne felejtsük el felhúzni a slicc cipzárját, ha kilépünk a mosdóból. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök a Brüsszelben időző Orbán Viktorról, Facebook.com, december 17.)

A magyar gazdaság az uniós források nélkül is működik.

Ami jár, az jár.

Tisztességes eljárásra tartunk igényt.

Nem szeretünk úgy táncolni, ahogy mások fütyülnek.

A magyar alkotmány jól megszerkesztett védelmi rendszer.

Nem arról van szó, hogy a kormány alakítja ki a közvélekedést.

Nem a miniszterelnök, nem is a kormány, hanem Magyarország álláspontját képviselem.

Elvitézkedem én itt.

Volt egy komoly érvük: ők huszonhatan vannak, én meg egyedül.

Magyarország éjjel-nappal nem tud vétózni.

(A 23 perces és 12 másodperces interjúban a miniszterelnök hatszor köszörülte a torkát.)

Magyarország egy van, és tízmillió külön világból áll. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, Kisalföld, 2002. szeptember 13.)

Mintha az ellenzéki pártok külön sírhelyért küzdenének a közös temetőben. (Kuncze Gábor volt SZDSZ-politikus, ATV, 2013. október 23.)

Nem ismerek Európában még egy országot, ahol a nemzeti ünnepeken a pártok külön koszorúznak. (Ráday Mihály műemlék-kutató, 168 Óra, 2014. március 13.)

A baloldaliak együtt sírnak, de külön nevetnek. (Para-Kovács Imre publicista, RTL II., 2015. november 22.)

A közbeszerzést külön írjuk, ha a Fidesz csinálja. (Gréczy Zsolt DK-politikus, ATV, 2016. december 14.)

Nem lehet külön győzni. (Gyurcsány Ferenc DK-politikus, volt miniszterelnök,  atv.hu, 2017. szeptember 2.)

Még mindenki külön szenved. (Schilling Árpád rendező, Facebook.com, 2020. szeptember 3.)

Bármennyire összefognak, még mindig külön-külön beszélnek. (Hann Endre szociológus az ellenzéki pártokról, Népszava, 2021. április 17.)

Külön minisztere van a Miniszterelnökségnek és a Miniszterelnöki Kabinetirodának is, csak az oktatásnak és az egészségügynek nincs. (Tóta W. Árpád publicista, hvg.hu, 2022. május 19.)

Ha külön indulunk, ripityára vernek bennünket. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, 2023. november 28.)

Én kálvinistának születtem.

Ökumenikus családban élek.

Négy lányom katolikus, a fiam református.

Gyerekkoromban téeszcsapatban játszottam.

Nekem jólesik, hogy vannak nagy magyarok.

/Szoboszlai Dominikról/ Ő a király.

A stratégiánk lényege, hogy túlélünk mindenkit.

Az én tervem nem az, hogy otthagyjuk Brüsszelt, hanem hogy elfoglaljuk.

A mi ellenfeleink ereje nem itthon van, hanem külföldön.

/A szuverenitásvédelmi törvényről/ A riglit be kell tolni a kiskapukon.

Mi már hazaküldtük a tatárokat, a törököket, az osztrákokat, a németeket, és végül a ruszkikat is. Óvatosan Mr. Pressman! (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, Facebook.com, 2023. április 15.)

Orbán Dávidnak tekinti magát Góliáttal szemben. Csakhogy Davidnak Pressmant hívják. (Szűcs R. Gábor nyugalmazott diplomata, Facebook.com, 2023. augusztus 26.)

A férfias vonásokat viselő David Pressman asszony. (Horváth K. József újságíró, Magyar Hírlap Online, 2023. szeptember 18.)

Diplomatának beöltöztetett provokátor. (Szőcs László újságíró, Magyar Nemzet Online, 2023. október 20.)

Pressman nem nagykövetnek jött ide, hanem helytartónak. (Bayer Zsolt publicista, Magyar Nemzet Online, 2023. november 15.)

Mi volna, ha egyszer az életben egy amerikai helytartó megismerkedne a gyarmatinak gondolt társadalom történetével, kultúrájával, rezdüléseivel, mielőtt eligazítást tart? (Schiffer András ügyvéd, volt LMP-politikus, Facebook.com, 2023. november 30.)

Pressman nagykövet úr furcsán viselkedik. Mintha Magyarország az Egyesült Államok 51. tagállama lenne, és ő lenne a helytartó. (Menczer Tamás külügyi államtitkár, M1, 2023. december 4.)

Legerősebb szövetségesünk helyi megbízottja. (Bolgár György műsorvezető, Klubrádió, 2023. december 6.)

David Pressman, Amerika budapesti nagykövete nyíltan provokál bennünket. (Nagy Feró rocker, Magyar Nemzet Online, 2023. december 7.)

Ideejtőernyőzött karrierpolitikus. (Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, M1, 2023. december 7.)

Ezerkilencszáz-kilencvenhárom december 12-én, vasárnap délután országszerte fészkelődtek a gyerekek. Közeledett a Kacsamesék esedékes része. A szokásos Disney-stílusban csetlett-botlott Dagobert bácsi, jó néhány százezer gyermekszem tapadt a képernyőre. Dagobert éppen hisztizett az asztal tetején, csörömpöltek a tányérok, röpült a kanál meg a villa, a gonosz bálna ugyanis felfalta a vérmes öregúr fagylaltját.

A hiszti mégsem teljesedhetett ki, mert az epizód 2 perc 47. másodpercében elsötétült a képernyő. A színes rajzfilm helyett fekete-fehér monoszkóp jelent meg, és gyászzenét kezdett játszani a Magyar Televízió. Majd egy hófehér hajú úr bejelentette, hogy Antall József miniszterelnök meghalt. Ki is jelentette be? - kérdeztem tegnap az újságíró szeminárium hallgatóitól. Tanácstalanul néztek egymásra. Aztán kiderült, hogy 1993 végén egy-, két-, legföljebb háromévesek lehettek. Csupán egyikük emlékezett olyasmire, hogy mintha megszakadt volna egy rajzfilm.

Kíváncsiságból a világhálón kifaggattam néhány, már végzett tanítványt. Ők is, mint a fiatalabbik lányom, Zsuzsi 1993 őszén kezdték az első osztályt. Már ismerték, de még nem tudták összeolvasni a betűket; már nagynak érezték magukat, de titokban még visszaültek a Kacsamesékhez. Ők már jobban emlékeztek. Elmesélték, hogy sértésnek vették a történteket. A feketébe öltözött bácsit pedig - mint utólag kiderült számukra, Boross Péter belügyminisztert, Antall József későbbi utódját a miniszterelnöki székben - másnap, az iskolában bosszúból el is nevezték Hóbagolynak. Ezt a csúfnevet egy másik tévésorozatból kölcsönözték.

Meghányták-vetették a fejleményeket, és arra a következtetésre jutottak, hogy a felnőttek olyasmit jeleztek a maguk sajátos módján, ami nem tetszett nekik. Azt hiszem, ez volt az első közös élményük a hivatalos Magyarországról. Hatására jellemző, hogy itt, a Facebook-on létrehoztak egy közös oldalt, amelyet én is fölkereshetek. A sajnálatos haláleseménynek azonban van szakmai tanulsága is.

Vajon a vezetőjét elvesztett Antall-kormány sóval hintette volna be a közszolgálati Magyar Televízió helyét, ha a műsorszerkesztők még ráhagynak tíz percet Dagobert bácsira, és csupán a rajzfilm befejezése után indítják el a gyászindulót?

Tíz mondat Antall Józsefről

Ma még erős a látszat: a könyöklő Antall-portré, a kioktató stílus és a mikiegerezés. (Árpási Zoltán újságíró, Békés Megyei Hírlap, 1993. december 13.)

Tudjuk, milyen nehéz volt vele, de nem tudjuk, milyen nehéz lesz nélküle. (Bánki András újságíró, Magyar Hírlap, 1993. december 14.)

Az utolsó úriember volt a magyar politikában. (Bodor Pál író, Népszabadság, 1993. december 18.)

Antall József nagy ember volt, az árnyéka is nagy. (Surján László KDNP- politikus, 168 Óra, 1994. június 28.)

A magyar átmenet vezéralakja, nemes vad, akit ádázul ejtett el az idő. (Gyurkovics Tibor költő és osztálytárs, Heti Nemzeti Újság, 1994. szeptember 9.)

Nem volt „korszerű” politikus, aki megejti a sokaságot a beszédeivel, aki vonzó közhelyekkel akar minden áron népszerűséget. (Boross Péter volt miniszterelnök, Észak-Magyarország, 1998. december 12.)

Sok vitám volt vele, de jól képviselte a jobboldal érdekeit. (Horn Gyula volt miniszterelnök, Kisalföld, 1999. október 1.)

Egyszerre tudott magyar és európai lenni. (Martonyi János volt külügyminiszter, Dunaújvárosi Hírlap, 2004. április 5.)

Antall egy kicsit avítt volt, régies, de finom ember volt. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök, ATV, 2016. december 28.)

Lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke volt. (Novák Katalin köztársasági elnök, Facebook.com, 2023. december 12.) 

Ha portrét kellene vázolni a Népszava főszerkesztőjéről, érdekes kettősséget hangsúlyoznék. Felelősség terheli azért, hogy a balliberális kormány országlása idején nem dolgozta-dolgoztatta ki, vajon a lapja mit csináljon, ha a választási vetésforgó szeszélye a hatalmon lévő pártokat ellenzékbe kényszeríti. Miként kéne tehát felkészíteni a veszteséges újságot arra, hogy ellenséges környezetben is életben maradjon? 2010 után vezekelt a veterán újságíró: a patinás újságot ügyesen sikerült életben tartania.

A hírek szerint a tulajdonosok szolíd nyereségre számíthatnak. Igaz, hogy a bevétel jelentős részét állami/kormányzati hirdetések teszik ki. Ami számos nyugtalanító kérdést vet föl, ez azonban Németh Péter érdemein mit sem változtat. Azért nem írok százalékot, mert az idei zárszámadás adatait még nem ismerem. A Népszava főszerkesztője bátrabban nyúl a százalékokhoz. Mai cikkében a társadalom áthangolásáról tűnődik. Egy friss közvélemény-kutatási adat alapján azt fejtegeti, hogy a kormányzati propagandának sikerült a társadalom felét Ukrajna és az Európai Unió ellen hangolni.

Ezt írja erről: „A nyilvánosság kilencven százalékában az jön vele szemben, hogy - például - a tanárok bérét azért nem tudják rendezni, mert az EU nem küldi a pénzt.” Az áthangolás értelmezésem szerint azt is jelenti, hogy a Népszavában épp úgy megjelent az úgynevezett szankciós bomba, mint a kormánypárti médiumokban és az országszerte kihelyezett óriásplakátokon is. De ez mellékszál, a nyereségesség ára és eredménye. Annál inkább foglalkoztat, vajon mi rajzolódik ki Németh Péter százalékaiból..

Például az olvasható egyik cikkében, amely négy nappal a Népszabadság megszüntetése előtt látott napvilágot, amikor tehát az ellenzéki nyilvánosság zászlóshajója még a Népszabadság volt, hogy 95 százaléknyira becsülte a hatalmon lévők befolyását a nyilvánosságban. A média kifejezést használta ugyan, de a szakirodalomból tudható, hogy a média a nyilvánosság eszközrendszere. Aztán elvérzett a Népszabadság, és fél évvel később Németh Péter szerint a kormányzat már csak „90-95 százaléknyi” túlsúlyra tett szert.

A következő cikkében „a média "több mint 90 százalékával” indokolta a kormányzati túlsúlyt. Így jutott el újabb cikkében az immár csak „90 százalékig”. Az ezt követő cikkben „nagyjából 90 százalékot” írt. De ahelyett, hogy megnyugodott volna, újabb megnyilvánulása szerint Orbán Viktor „szinte 100 százalékig” kezében tartotta a médiát. Megint jött egy „90 százalék”, aztán egy „majd’ 100 százalékos” kormányzati térfoglalás, és Orbánék „ismét elérték a 90 százalékot”.

A százalékokhoz ragaszkodó, ám a számokat szeszélyesen cserélgető újságíró megnyugodott, és idén már maradt is ennél. Legföljebb az a különbség, hogy mai cikkében már nem számmal, hanem betűvel írja a publicisztikájában végül is kikristályosodott százalékot. Ha a Népszava főszerkesztője a Népszabadság megszüntetése előtti 95 százaléktól nyolc év alatt eljutott a 90, illetve a kilencven százalékig, akkor ebből kétféle következtetés vonható le.

Az egyik az, hogy az immár csak egyetlen ellenzéki napilap a szankciós bombával és a kormányzati propagandaközpont többi hirdetésével maga is részt vett a magyar társadalom áthangolásában. Bár a főszerkesztői értékelések arra is utalhatnak, hogy a kormányzati térfoglalás a nyilvánosságban örvendetesen visszaesett.

Százalékos mondatok Németh Pétertől

/Orbán Viktorról/ Övé immár a média 95 százaléka. (Népszava, 2016. október 4.)

A kormánysajtó, vagyis a nyilvánosság 90-95 százaléka erőszakba torkolló demonstrációkról számol be. (Népszava, 2017. április 12.)

A kormány „szétterítette” eddig talán legocsmányabb „kreatív” üzenetét, a Soros György elleni kampányt, és helyezte el ennek kiegészítő szövegét a saját rádióiban, televízióiban, internetes felületein, vagyis a média több mint 90 százalékában. (Népszava, 2017. július 15.)

A magyar sajtót, amelynek 90 százalékát immár a kormány uralja, a félelem lengi körbe. (Népszava, 2018. november 17.)

A média eme része nagyjából 90 százalékot tesz ki (Népszava, 2019. január 12.)

/Orbán Viktorról/ Attól, hogy valakinek szinte 100 százalékosan a kezében van a média, még meg lehet bukni. (HírKlikk.hu, 2019. december 27.)

A térfél 90 százalékát uralja a hatalom. (HírKlikk.hu, 2020. január 14.)

/A kormányzati propagandagépezetről/ Azzal foglalkozik, amit rá akar és rá is tud erőltetni erre az országra, a média majd’ 100 százalékos elfoglalásán keresztül a folyamatos agymosással. (Népszava, 2021. augusztus 7.)

90 százalékban arról értesülnek az emberek, amiről a Fidesz akarja. (ATV, 2022. március 25.)

Orbán Balázs szerint most tartanak 50 százalék körül: mi lesz itt még, ha elérik a 90 százalékot. Ja bocs, már most ott tartanak. (Népszava, 2023. január 28.)

Elképesztő energiákat mozgósít a kormánypári sajtó - a média 90 százaléka. (Népszava, 2023. február 18.)

A hazai kormánypárti sajtó - ismét: a média 90 százaléka. (Népszava, 2023. február 18.)

/A társadalom „közel feléről”/ A nyilvánosság kilencven százalékában az jön vele szembe, hogy - például - a tanárok bérét azért nem tudják rendezni, mert az EU nem küldi a pénzt. (Népszava, 2023. december 12.)