Az atv-s Egyenes beszéd tegnap esti adásában azt mondta az egyik vendég, hogy „Tulajdonképpen 90 százalékát birtokolják a nyilvánosságnak.” Mármint a hatalmat gyakorlók. A miniszterelnök ugyanis aznap reggel számolt be a brüsszeli útjáról. Németh Péter azt akarta mondani, hogy Orbán a kinti vereséget itthon győzelemmé stílizálta. Ezt pedig azért tehette meg, mert jelentős, meghatározó túlsúlyra tett szert a hazai nyilvánosságban.

A jelek arra utalnak, hogy a veterán újságíró kifogyott a jelzőkből, és úgy érezte, hogy számmal kéne nyomatékosítani a kormányzati túlsúlyt. A kilencvenes beidegződéssé vált nála, mert minden adandó alkalommal megismétli. Kár, hogy nincs olyan felmérés, amely azt bizonyította volna, hogy a kormányzati kommunikáció a médiafogyasztók kilencven százalékára hat. Németh Péter is tudja ezt, ezért mondandóját a ’tulajdonképpen’ szóval relativizálta. Egyik munkatársa nem azzal védte, hogy van ilyen adat, hanem hogy a bűvös számot publicisztikai fordulatként használja.

Mások is élnek a publicisztikai fordulat lehetőségével. Például Bolgár György, akin néhány órával korábban azt fejtegette, hogy a nyilvánosságban Orbánék 80 százaléknyi túlsúlyra tettek szert, az ellenzék pedig 20 százaléknyi arányban képes befolyásolni a nyilvánosságot. 2017-ben még ő is emlegette a 90 százalékot, de közben megjelent a Mérték nevű médiakutató cég felmérése, miszerint a kormányzati szervek és a hozzájuk kötődő állami cégek 78 százaléknyi arányban adtak reklámpénzt a kormánypárti orgánumoknak. Bolgár azóta tartja magát a kerekített nyolcvanhoz, ami reálisabb becslés.

Kár, hogy a közvélemény-kutatók nem a média (a nyilvánosság eszközrendszere) hatékonyságát vizsgálták, hanem a kormánypárti és ellenzéki médiumok anyagi támogatását. Németh Péter és Bolgár György az ellenzéki nyilvánosság alapemberei. A klubrádiós műsorvezető művelt ember és az egyik legtájékozottabb magyar újságíró. A Népszava főszerkesztője szintén a tájékozott újságírók közé tartozik. Nem szép tőlük, hogy a nyilvánosságról alkotott véleményüknek publicisztikai fordulattal kölcsönöznek nyomatékot. De ha így akarnak hangot adni lehangoló közérzetüknek, akkor meg tudom érteni őket.

Csinálhatnák persze ügyesebben is. Például úgy, hogy fölveszik a telefont, vagy beülnek egy kávézóba, és olyan számban egyeznek meg, amelyet a két ellenzéki fórum közös publicisztikai fordulatává tesznek. Nem olyan százalékra gondolok, amely azt sejteti, hogy a Népszabadság 2016-os megszüntetése és a Klubrádió 2021-es világhálóra való száműzetése előtt a Fidesz jelentősebb mértékben befolyásolta a nyilvánosságot, mint manapság. De adódik egy másik lehetőség is.

A Népszava milliárdos vállalkozás, hirdetési bevétele körülbelül 50 százalékban a kormányzati büdzséből, illetve állami cégek kommunikációra szánt költségvetéséből származik. (Tudok olyan médiakutatót, aki kétharmadról számolt be.) A Klubrádió évente kétszer kér pénzt a hallgatóktól, ez alkalmanként 140-150 millió forint szokott lenni. Amennyiből a két kiadóhivatal gazdálkodik, az a jóllakáshoz kevés, az éhenhaláshoz sok.

De ha a két veterán újságíró hiteles számmal szeretné kifejezni a nyilvánosságon belüli arányokat, érdemes volna megbízni egy közvélemény-kutató céget, hogy néhány millió forintért vizsgálja meg a média választópolgárokra gyakorolt hatását. Akkor a felmérés azzal a következménnyel járna, hogy a publicisztikai fordulat megfelelne a valóságnak.

Tíz mondat a Népszaváról és a Klubrádióról

Egy feltétel van: racionális működés, 30-35 ezer példány. (Puch László szocialista politikus, a Népszava tulajdonosa, ATV, 2016. december 20.)

Amíg a Népszava nagyon közel állt az MSZP-hez, 9-10 ezren olvasták, most 21-22 ezer az átlagos példányszám. (Horváth Gábor, a Népszava főszerkesztője, Kreatív Online, 2019. március 4.)

200-250 ezer napi hallgatóból nagyjából 20 ezer maradna meg. (Bolgár György műsorvezető a Klubrádió online száműzetéséről, HírKlikk.hu, 2020. szeptember 19.)

A Klubrádió internetes streamingjének letöltésszáma látványosan megnövekedett, az egyidejű kapcsolatok száma 24885-ra emelkedett. (Barócsi Dávid médiakutató, Media1.hu, 2021. február 12.)

A Klubrádió ezen a frekvencián 3 millió emberhez juthatott el, ennek hetente 10 százaléka élt a lehetőséggel, s 8 százaléka számított aktív hallgatónak. (Gábor György filozófus, Facebook.com, 2021. február 15.)

Március végén 16532 fogyott belőle. (Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója a Népszaváról, Magyar Hang, 2021. május 17.)

Az elmúlt 24 órában a szerveradatokból dolgozó oldal statisztikája szerint eddig 21166 volt az egyidejű maximális kapcsolataink száma. (Hardy Mihály, a Klubrádió főszerkesztője, Media1.hu, 2022. március 4.)

A Népszava ma a legnagyobb példányszámban elkelő közéleti napilap az országban a maga 15-18 ezer példányával. (Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, Transzparens Újságírásért Alapítvány, 2023. február 13.)

2023 második negyedévében már csak átlagosan 12328 darabot adtak el belőle naponta. (Tarr Péter újságíró a Népszaváról, Media1.hu, 2023. szeptember 4.)

Félmillió ember hallgat bennünket, legalább heti rendszerességgel. (Arató András, a Klubrádió tulajdonosa, Klubrádió, 2023. szeptember 28.)

 Brüsszel a háború lázában ég.

 Béke akkor lesz, ha Brüsszelben változás lesz.

Tudnak nekünk kárt okozni, de az sem lesz kellemes, amit mi okozunk nekik.

Az ukrán gazdaság lélegeztetőgépen van.

Ukrajna civil fenntartásához hozzá fogunk járulni.

Nem tartunk igényt az ukránok kóserpecsétjére.

Az őshonos magyarok Kárpátalján jogfosztásban élnek.

A magyar baloldal is háborúpárti.

A magyar baloldalt külföldről pénzelik.

Ha az ember nem jól szolgálja a választók érdekét, akkor bizony elzavarhatják, és időnként el is zavarják.

(A miniszterelnök a huszonhat percnyi interjúban huszonkilencszer köszörülte a torkát.) 

 Bartus László nézőpontjáról tűnődöm. Az említett újságíró az Egyesült Államokban él, és New York-ban adja ki az Amerikai Népszavát. A tengeren túlra szakadt magyar munkások patinás lapját egyedül írja tele. A cikkek első harmadában hatásosan fejti ki az álláspontját, de aztán nem képes abbahagyni - bő lére ereszti a mondandóját. Utolérte a bloggerek réme, hogy nincs szerkesztője. Erénye viszont, hogy távolról lát bennünket, és velünk ellentétben a fáktól is látja az erdőt.

Nem az a lényeg, vajon igaza van-é abban, amit állít, hanem hogy gondolkodásra késztet - ami itthon nem minden publicistáról mondható el. Nem finomkodik, az Orbán-rendszert fasisztának tartja, és mindenkit elítél, aki bármilyen fomában is közösködik a tizennegyedik évében járó NER-rel. Az idő vagy igazolja, vagy nem igazolja azt, aki ott tart, hogy éppen értelmezi Donáth Anna elnöki székfoglalóját. Szerinte a Momentum régi-új elnöke „Jól látja, hogy a NER ellentéte nem a szociáldemokrácia bármilyen formája, hanem a liberalizmus.” 

Bartus László a Momentum és a Demokratikus Koalíció cicaharcára utal, és azt fejtegeti, hogy „Donáth Anna tiszta liberális programot hirdetett, amivel megnyitotta a jövőt a Momentum előtt.” (2024. január 31.) Az első Bartus-idézet azért gondolkoztat el, mert csábít ugyan az egyetértésre, mégis érdemes hozzáfűzni, hogy az amerikai magyar publicista nem vette észre az elnöki székfoglaló legfontosabb mondatát: „Arra kérjük a felhatalmazást, hogy megszervezhessük a NER leváltására alkalmas ellenzéket.” (Facecook.com, 2024. január 28.)

Ebből egyelőre az következik, hogy Donáth Anna megosztja az ellenzéket. Gyurcsányéktól épp akkor orozza el a liberalizmust, amikor a szociáldemokrácia mellé a zászlajukra tűzik a polgári jelzőt is. Ami értelmezésem szerint nem azt jelenti, hogy a kevésbé polgáriasult Magyaroszágon e liberális programmal a Momentum képes lesz átvenni a hatalmat. Csupán azt, hogy a magyar társadalomban mindig lesz tízszázaléknyi szavazat egy liberális párt számára. (Ahogy ugyancsak tíz a nemzeti radikalizmus  - a nyilas szellemiség - számára is.)

Ebből persze még nem következik a hatalomgyakorlás lehetősége. Legföljebb az, hogy a liberális Momentum csatlakozik majd egy erősebb koalíciós partnerhez. Egy erősebb kutyához, amely ugyebár… Azt akarom mondani, hogy Bartus László azért figyelemre méltó publicista, mert Ameriából idenézve nem vész el a részletekben. S azért érdemes vitatkozni vele, mert a részletek ismerete híján hajlamos elhamarkodott következtetésekre jutni. 

Például a Momentum lemondatott elnökéről, aki szerinte konzervatív eszmerendszert próbált meghonosítani a pártjában. Ha látta volna Gelencsér Ferenc szerencsétlenkedéseit a nyilvánosság fórumain, aligha vélné pártjának a Momentumot, és nem hivatkozna tartós hatására a Momentum-szavazók körében. Abban viszont igaza van, hogy Donáth Anna elnöki székfoglalója „kicsit ügyetlenül előadott beszéd” volt. Kétségkívül csőstül hangzottak el benne ilyen jelzős szerkezetek, hogy „liberális demokrácia”, „pozitív konnotáció”, „regnáló kormány”.

Vajon a Momentum hogyan akarja megszólítani a választópolgárokat, ha az előre megírt szövegben hemzsegnek az idegen szavak? (A rögtönzésben még bocsánatos véteknek számítanak, elvégre hirtelen tolultak a szónok ajkára.) Arról nem is beszélve, hogy az elnökasszony előtti szónoki emelvény homlokzatán két szó díszelgett csupa nagybetűvel: „SZABAD. EURÓPAI.” Ugyanezeket a szervezők Donáth Anna feje fölé vetítették, a háta mögötti vászonra is. Nos, a Fidesz sikerének egyik titka, hogy Orbán és környezete ritkán használ idegen szavakat, és a gondosan kiválasztott jelmondatokban mindig van igei állítmány.

Érteni vélem, hogy az új elnök a pártgyűlésre meghívottakat akarta megszólítani. Csupa fogalmi gondolkodású értelmiségit, akik félszavakból is megértik egymást. De ha egyszer majd a Momentum ki akar lépni a tízszázalékos rétegpárt szűk keretéből, akkor bizony meg kell barátkoznia a magyar szavakkal és a mozgósító, cselekvésre ösztönző igei állítmányokkal.

Tíz mondat a Momentumról

Huszonévesek, nyugatosak, a legjobb egyetemekre jártak, kicsit elmentek külföldre, de még nem égettek fel minden hidat - és most politizálnának. (Zsuppán András újságíró, Válasz.hu, 2017. január 28.)

Ez egy új SZDSZ. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2017. február 24.)

Minden liberális csapból a Momentum folyik. (Orbán János Dénes publicista, Magyar Idők, 2017. május 22.)

Angolul tudnak, de magyarul nem. (Faragó Zsuzsa dramaturg, Facebook.com, 2018. november 16.)

A Momentum mindenféle degradálás nélkül liberális párt. (Ungár Péter LMP-politikus, Népszava, 2019. november 9.)

A DK és a Momentum egymás farkát méregeti. (Komjáthi Imre szocialista politikus, Facebook.com, 2022. május 25.)

A szabad madarak neoliberális utódpártja. (Bán Károly újságíró a, Magyar Hírlap Online, 2023. március 2.)

Zsúrmarxista bagázs. (Rákay Philip publicista, Facebook.com, 2023. június 5.)

A Momentumot leginkább a sajtó tartotta lélegeztetőgépen. (Nagy Ervin szociológus, Magyar Hírlap Online, 2023. november 10.)

Ha a Momentum azzá tudna válni, amivé liberális pártként válhatna, akkor a DK egy múmia lenne hozzá képest. (Bartus László publicista, Amerikai Népszava, 2024. január 31.)

Ballai József kecskeméti újságíró. Hamarosan hetven lesz, és a legutóbbi években azzal véteti észre magát a nyilvánosság fórumain, hogy emlékezik. Nagykőrösre, az úgynevezett vasutasházra, a Bambira, a Trabantra, az Orion készülékre; a Kádár-korszakbeli életérzésre.

Minapi írását a monoszkóp keretezi, amely ugyebár azt a funkciót töltötte be két tévéműsor között, mint a rádióban a szünetjel. Róla jutott eszembe egy történet, amelyet az emlékezet mélyéről kotortam elő. A hetvenes évek legelején vagyunk, és fővárosi lakos lettem. Havi ötszáz forintért albérletben lakom. A Magyar Tudományos Akadémia történettudományi intézetében dolgozom, ezerötszázért takarítónői státuszban. Valójában viszont a börtönből nemrégiben kiengedett Kosáry Domokos mellé osztottak be.

Céduláztam a neves történésznek, aki az MTA történetéhez gyűjtött dokumentumokat. Ki gondolta volna, hogy a rendszerváltás után ő lesz a Magyar Tudományos Akadémia elnöke? Nappal az akadémiai kézirattárban a közgyűlések kézírásos jegyzőkönyveit böngésztem, hetente kétszer-háromszor pedig este hatkor beültem a Magyar Hírlap egyik szerkesztőségi szobájába. Fél nyolcig néztem a Magyar Televízió műsorát, mert nyolcig kellett megírni az egyhasábnyi tévékritikát, körülbelül két és fél flekket (gépirat-oldalt).

A felet könnyű volt megírni, hisz’ csak össze kellett foglalni, hogy az olvasók mire számíthatnak a következő nap. Ahhoz azonban, hogy a két további flekk betűkkel teljen meg, nemcsak a Híradó előtti másfél óra műsorait kellett végignézni, hanem az MTV székházában előre a főműsor-időben sugárzandó filmet, tévéjátékot vagy szórakoztató adást is. Az emlékezet mélyéről felbukkant történet akkor játszódik, amikor kizárólag a híradó előtti másfél órában kellett volna kihozni a maximumot.

A kormánylap szerkesztőségében azzal bíztak meg, hogy utazzak el Gyulára, és nézzem meg a várjátékok legújabb bemutatóját, egy történelmi drámát. A fotóriporter-sofőrrel belefeledkeztünk a gyulai éjszakába, ráadásul másnap délelőtt még úsztunk is egyet a helyi fürdő gyógyvízében. Ebéd után indultunk vissza a fővárosba, elvégre csak hatkor kell beérni a szerkesztőségbe. Igen ám, de a kánikulában Alsónémedinél felforrt a kocsi hűtővize, és a javítás után csupán este hét után tíz perccel léphettem át a pesti New York-palota kapuját.

A tévében a Schmitt-lányok tornáztak, egy-két vérszegény reklám villant föl, a főműsor-időben sugárzandó filmet pedig nem néztem meg előre. Azon tűnődtem, vajon miről írok két flekket, amikor a szemem megakadt a monoszkópon. Fazekas György, aki az ’58-as Nagy Imre-perben tíz évet kapott, és a felét le is ülte, akkoriban már ismét a sajtóban dolgozott. A Magyar Hírlap rettegett olvasószerkesztőjeként csodálkozva lapozta a gépiratot, majd szó nélkül továbbította, holott nem a szótlanságáról volt híres.

Másnap azzal fogadtak a szerkesztőségben, hogy Darvasi István vár a szobájában. Arra gondoltam, hogy fuccs a gyér fizetést kiegészítő honoráriumoknak, de azért szép kaland volt egy fővárosi lapnál tévékritikusnak lenni. Már az gyanús volt, hogy a főszerkesztő kávéval kínált. Majd elővette Pécsi Ferenc levelét, amelyben a Magyar Televízió vezetője megköszönte, hogy végre valaki esztétikailag is elemezte a monoszkópot. A Magyar Hírlap első embere ötven százalékkal növelte a honoráriumomat, ami nagyon jól jött.

Az igazi jutalmat azonban Fazekas Gyuri bácsitól kaptam. Meghívott a törzshelyére, a New York-palota mögötti mellékutcában lévő Kulacsba. A kocsmában vörösbort iszogatva mondta el, hogy tudja ám, miért írtam a monoszkópról. S bár a cikk nem lesz életem főműve, méltányolja, hogy kivágtam magam a szorult helyzetből. A jelek arra utalnak, hogy újságíró lesz belőlem, ezért hadd tanácsoljon valamit. Ha egyszer majd főszerkesztő leszek, akkor a pozíciót tekintsem átmenetinek - a sarzsiért sose hagyjam abba a cikkírást. Tanácsát egy életre megfogadtam.   

Lemondtam, mert nem arra szerződtem, hogy az egészségügy fölszámolóbiztosa legyek. (Kovács Pál egészségügyi miniszter, Hajdú-bihari Napló, 1995. május 27.)

Az egészségügy igénye mindig nagyobb a realitásoknál. (Gógl Árpád egészségügyi miniszter, Napló, 1998. október 5.)

A magyar egészségügy beteg. (Czeizel Endre orvosprofesszor, Népszava, 2012. július 7.)

Az egészségügy nem üzlet, persze pénz kell hozzá. (Orbán Viktor miniszterelnök, Baon.hu, 2014. szeptember 17.)

Az egészségügy nem üzlet, de az egészségipar az. (Dénes Tamás orvos, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Duna TV, 2015. március 6.)

Az állami egészségügy mai működésével nem lehet népesedési fordulatot elérni. (Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Növekedés.hu, 2019. augusztus 5.)

Az egészségügy olyan bili, amelyiknek belül van a füle. (Haskó László orvos, Népszava, 2019. szeptember 24.)

A kormány lélegeztetőgépen tartja az egészségügyet. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, ATV, 2020. szeptember 25.)

A kormány béremeléssel kecsegtetve militarizálta az egészségügyet. (Csillag István volt gazdasági miniszter, Népszava, 2021. március 5.)

Az egészségügy a rendszerváltás óta mindig vesztese a költségvetésnek. (Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, Népszava, 2024. január 27.)

Gábor Andor, az operett librettók és kabarétréfák elismert szerzője 1946. június 13-án, a Szabadság című napilapban fullánkos jegyzettel „tisztelte meg” az Amerikai Katonai Misszió irodavezetőjét. George S. Kovach alezredes ugyanis egy amerikai lapnak beszámolt a magyar helyzetről. Azt találta mondani, hogy a Váci-utcában megnyílt a Kék Duna vendéglő. A tulajdonosa gróf Festetich  György, és a pincérlányok is grófnők, akik „Megértették, hogy a megváltozott időkben nincsenek többé kivételek, és zokszó nélkül vállalták a munkát.”

A jegyzetíró azt fejtegette, hogy olyan nőket kéne inkább alkalmazni, akik kitanulták a pincér szakmát. Nem azt állítom, hogy a moszkvai emigrációból hazatért Gábor Andor pártutasításra kezdeményezte a vitát, hogy kényelmetlen helyzetbe hozza a háborús győztesek amerikai megbízottját. Azt azonban feltételezem, hogy az arisztokratákat kifigurázó Mágnás Miska szerzőjének nem tetszett a pesti beltenyészetben otthonosan mozgó jenki tiszt kijelentése.

Ebben a deklasszált közegben mozgott a Gogo&George című dokumentumfilm főszereplője. Dőry Ilona nem volt grófi sarj, de a két világháború közti arisztokráciához tartozott. Mindenét elvesztette, és többször is hivatkozott arra, hogy egy fillérje sincs. Azt a két mandzsetta-gombot is hitelből „vette”, melyet szépen becsomagolva adott át a budapesti állomáshelyétől búcsúzó snájdig tisztnek, akit kinézett a férjének. A filmet egyébként a halála után néhány héttel 2009 elején mutatta be a Duna TV, és tegnap este a Hír TV is.

Konecsny Emőke rendező részletesen tájékozódott és ügyesen tájékoztatott az 1945/46-os légkörről, benne egy törekvő asszony kalandos életéről. Nem vonom kétségbe, hogy a Gogo becenevű hölgy vonzódott a tizenkét évvel idősebb George-hoz. De aligha volt ellenére, hogy amíg a repülőtiszt, szállodaigazgató, világutazó követségi attasé és hírszerző élt, ő is élhette a drága feleségek gondtalan életét. S ha kereste is a kapcsolatot majdani férjével, a múlt század kilencvenes éveiben hazaköltözött, és amerikai kapcsolatrendszerét kihasználva ruhákat, egyéb használati tárgyakat gyűjtött az itteni szegények számára.

Hiteles kép kerekedett egy asszonyról, aki nemcsak élt a kitörési lehetőséggel, hanem megismételte a háború utáni segélyakciókat, amelyekben a majdani férje jelentős szerepet játszott. Kovách alezredes közreműködésével az amerikai magyarok 1945-ben kétszázezer dollárt gyűjtöttek össze, egy évvel később ennek a kétszeresét. A pénzből húsztonnányi tejpor jutott a magyar gyerekeknek, továbbá hat tonna táp- és gyógyszer. A hattonnányi csukamájolajból anyagcsere-gondokkal küszködő csecsenőként magam is részesültem. A sors iróniája, hogy Dunapatajon a pesti belváros sztárja mentette meg az életemet.

De nemcsak ezért vagyok érzékeny az alezredes feleségéről készített dokumentumfilmre. Azért is, mert feltűnt benne George Gerbner. A szintén magyar származású, ráadásul világhírű médiatudós, aki szintén végigharcolta a világháborút, szintén közreműködött a háborús bűnösök felmutatásában, szintén két évet töltött „itthon” (Kovách alezredes helyetteseként), és szintén innen vitt „haza” feleséget. Ő az a magas, szemüveges, fiatal tiszt, aki 1945. augusztus 20-án, a Szent Jobbot átadó küldöttség tagjaként tartja a pápa és az amerikai elnök ajándékozó okiratát.

Eredetileg Kovách György interjúiból szerettem volna a tíz legjellemzőbb mondatot közölni. A korabeli sajtó olvasása közben kiderült, hogy nem szívesen adott interjút. Csupán a visszautazása előtti napokban ejtett el magáról néhány szót a nyilvánosság fórumain. Miután azonban a fővárosi társas élet egyik legismertebb tagja volt, majd’ minden megnyilvánulásának hírértéket tulajdonítottak az újságírók. A kor legtekintélyesebb szobrásza, Kisfaludy-Stróbl Zsigmond pedig portrét faragott róla. Egy fotóriporter kérésére szívesen állt szembe a mellszobrával, kísértetiesen hasonlítottak egymásra.

Tíz mondat George S. Kovach alezredesről

Lányi losangelesi plébános ötfontos szeretetcsomagokat küldött Kovách György USA-alezredesnek, amelyeket öt árvaházban fognak szétosztani. (Világ, 1945. december 25.)

Múlt év február 22-én érkeztem Debrecenbe. Az én gépemet megelőzte az a repülőgép, amelyen Kovách György alezredes volt. Az Amerikai Katonai Misszió tagjai közül ő tette a lábát először magyar földre. (James W. Eaton őrnagy, Key amerikai altábornagy segédtisztje a Californiai Magyarság szerkesztőségében, Magyar Jövő, 1946. január 15.)

3800 font súlyú gyógyszert hozott Kovach alezredes Svédországból. (Kossuth Népe, 1946. február 19.)

Münnich Ferenc országos főkapitány pénzjutalomban részesítette Dénes Mózes és Szóka József rendőröket, akik Kovách György amerikai alezredes autóját fegyveres banditáktól tűzharcban szerezték vissza. (Világ, 1946. szeptember 28.)

Kovách György alezredes , az Amerikai Katonai Misszó népszerű tagja tíznapos szabadságra Párizsba repült. (A Reggel, 1946. november 11.)

William Key altábornagy és Kovách György alezredes szerdán délben látogatást tettek Nagy Ferenc miniszterelnöknél, akivel háromnegyed órás szívélyes megbeszélést folytattak. (Szabadság, 1946. december 1.)

Lt. Colonel George S. Kovach nem népszerű volt Budapesten - őt szerették. (Lőrincz Mária újságíró, Magyar Nemzet, 1946. december 8.)

Tavaly hazament, leszerelt. Most részt vesz egy diplomáciai kurzuson. Utána reaktíválják, és mint katonai attasét osztják be. (Világ, 1947. november 2.)

Kovách György alezredes az ostrom után mint az Amerikai Katonai Misszó tagja működött Budapesten. Most érkezik a hír Newyorkból, hogy „bezupál”, ezredessé léptették elő, és megnősült. Magyar nőt vett el feleségül. (Világ, 1947. december 30.)

A külföldi személyek zöme a Szövetséges Ellenőrző Bizottság köréből került ki, mint Vorosilov tábornagy, McKey altábornagy és Kovách alezredes. (Levendel Ádám szociológus a Magyar Közvélemény-kutató Intézet 1946 június közepén Budapesten fölvett adatairól, Jel-Kép, 1983/3.)

A legutóbbi napokban Lendvai Ildikó, Komjáthi Imre és Bödőcs Tibor orbánozott, Márki-Zay Péter fideszezett, Jakab Péter vonázott, Ungár Péter karácsonyozott, Ungváry Krisztián pedig bayerezett.

Ez a mi hazánk, csak most a Lövész nevén van. (Bödőcs Tibor humorista Orbán Viktorról, Comedy Central, január 21.)

Budapest főárvája. (Kiss László újságíró Karácsony Gergelyről, Magyar Hírlap Online, január 22.)

A főpolgármester az ország fővárosának otthonteremtője. (Ungár Péter LMP-politikus, Index.hu, január 22.)

Az LMP addig „vitézkedyk”, amíg kiiratkozik a politikából. (Szekeres István újságíró, Facebook.com, január 22.)

Bár nem beszél róla nyíltan, az lenne életművén a korona, ha országgyarapítóként vonulna be a történelembe. (Kárpáti Iván műsorvezető, Orbán Viktorról, Klubrádió, január 23.)

A kezében van a média jelentős része, ezért ő  el tudja juttatni az üzeneteit oda, ahová szeretné. (Komjáthi Imre szocialista politikus Orbán Viktorról, HírKlikk.hu, január 24.)

Most küldték ki másodszor pisilni. (Szűcs R. Gábor volt diplomata Orbán Viktorról és a svéd miniszterelnökről, Facebook.com, január 24.)

A Lajtán túl tort ül az elmebaj. (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, a KESMA-kuratórium elnöke, Origo.hu, január 24.)

Vona Gábor nem visszatért a politikába, hanem visszaküldték. (Jakab Péter volt Jobbik-politikus, TitTok, január 24.)

Előbb voltam jobboldali és keresztény, mint a Fidesz. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Klubrádió, január 24.)

Az ellenzék nem állt talpra a legutóbbi bukása óta. (Novák Zoltán politológus, ATV, január 24.)

Ha változik a széljárás, akkor feltűnnek a fanyalgók. (Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó, Nők Lapja, január 24.)

Ha Ókovács a Bánk bánkot is átműti, Tiborcnak annyi. (Berkó Pál újságíró Facebook.com, január 25.)

Arra is volt példa, hogy az ötödik emeletig az egyik, annál feljebb pedig a másik választókerületbe tartozott egy lépcsőház. (Kovalcsik Tamás geográfus, a Választási földrajz-csoport munkatársa, Magyar Narancs, január 25.)

Azt mondtam neki, hogy te Feri, le kéne mondani. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök Gyurcsány Ferenchez az őszödi beszéd után, Blikk.hu, január 26.)

Lehet sztrájkolni, ha akarunk. (Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke, ATV, január 26.)

A szoknyapecér visszatér. (Szabó Antal újságíró Borkai Zsolt győri polgármester-jelöltről, Magyar Hang, január 26.)

Tüttő Kata jobb nő, mint Ujhelyi István. (Horváth K. József újságíró az ellenzék Európa-parlamenti képviseletéről, Magyar Hírlap Online, január 26.)

Ára van, nem értéke. (Lendvai Ildikó szocialista politikus Orbán Viktorról, Népszava, január 27.)

Egyetlen magyarországi pártként a Mi Hazánk igényt tart Kárpátaljára. (Toroczkai László Mi Hazánk-politikus, Index.hu, január 27.) 

Úgy gondolkodik és úgy ír, mint egy nyilas. (Ungváry Krisztián történész Bayer Zsoltról, YouTube.com, január 28.)

Mr. Algoritmus, a Facebook legtekintélyesebb munkatársa ma reggel azt a bejegyzést dobta ki, amelyet napra pontosan tizenegy éve írtam. Okfejtésem tehát a 2013 eleji helyzetet tükrözi. Két okból adom körzre. Az egyik az, hogy Fábry Sándor nemrégiben elnesélte a Rádiókabaréban, hogy évtizedek óta fizet elő az Élet és Irodalomra, és 2023-ban eljutott oda, hogy a pénteken megjelenő hetilapot a következő szerdán kézbesítik.

A hunorista Leányfalun lakik, a fővárostól egy köpésnyire. A bejegyzésben említett bakonyi falu viszont Budapesttől száz kilométernyire található. A közlés másik oka, hogy a digitális korban felgyorsult az információáramlás. A lapzártával küszködő hagyományos (offline) sajtó eleve hátrányba került a folyamatosan üzemelő online sajtóval szemben. Eközben a mértéktelen állami központosítás folytán lelassult a döntéshozók válaszadási mechanizmusa.     

Egycsatornás kommunikáció

Így nevezik azt a rendszert, amelynek lényege, hogy állami cégek és szervek nem helyben válaszolják meg a fölmerülő kérdéseket. A jelenségre kifejező példát találtam a Fejér Megyei Hírlap tegnapi számában. Bakonycsernye állítólag az ország leghosszabb faluja. Annyi bizonyos, hogy öt kilométernyire nyúlik el. Ennek abból a szempontból van jelentősége, hogy az újságterjesztés összeomlott.

Az óévben még négy kézbesítőt alkalmazott a Magyar Posta, január elsejével azonban megfelezték a számukat. Ez azzal járt, hogy Maris néni hiába fizetett elő a műsorújságra, két egymást követő héten nem kapta meg, holott minden szórakozási lehetősége a televízió. A helyi bolt eladójához a pénteken esedékes hetilap szerda reggelig, a riporter ottjártáig nem érkezett meg. Egy harmadik előfizető pedig arról panaszkodott, hogy az országos napilap négy számát egyszerre dobta be ládájába a túlterhelt kézbesítő.

A polgármester fölismerte a bajt, és a körzeti postavezetőhöz fordult, aki sajnálkozva közölte, hogy kivették kezéből a döntés jogát. Mindenről a budapesti központban döntenek, és az eredményt majd a Magyar Posta szóvivője adja közre. Más forrásból tudható, hogy az ország legnagyobb munkáltatója, a 120 ezer pedagógust foglalkoztató Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője megtiltotta néhány ezer iskolaigazgatónak, hogy közvetlenül elégítsék ki a helyi nyilvánosság érdeklődését.

Ha azok a fránya újságírók kérdeznek valamit, akkor a választ el kell juttatni a fővárosi központba, a kommunikációs részleg jóváhagyása nélkül tehát az igazgatói válaszok nem jelenhetnek meg a helyi nyilvánosság valamelyik fórumán. S hogy teljes legyen a kép, a főiskolán vizsgáztatás közben hallottam az egyik levelező hallgatótól - a megyei önkormányzat sajtóreferensétől -, hogy ha újságírók keresik meg a szervezetét, a hivatali állásfoglalást jóvá kell hagyatni az illetékes minisztérium kommunikációs főosztályával.

Ez bizony időbe telik, amit a szerkesztőségek egyre durcásabban várnak ki. Vagyis a központosítás jegyében az állam jelenlegi működtetői nemcsak a döntéseket szívják fel országos szintre, hanem a miértekre adandó válaszokat is meghatározzák. Egyelőre nem vonják kétségbe az újságírók ama jogát, hogy indoklást kérjünk a döntéshozóktól, a magyarázat azonban jókora késéssel, ráadásul nem föltétlenül a helyi viszonyok ismeretében születik meg.

Tíz mondat az újságterjesztésről

A Horn-kormány egyik utolsó intézkedéseként a kiadóvállalatokat félretolva kiprivatizálták az árus újságterjesztés javát. (Eötvös Pál újságíró, a Népszabadság főszerkesztője, Médiafüzetek, 2004/1.) 

Az első munkanapon nem hozták meg az újságokat. Az új terjesztési rendszer csőddel kezdett. (Szentgyörgyi Zsuzsa mérnök, Népszava, 2007. január 16.)

A fővárosi vegyesboltban nem lehet csak úgy az újságokhoz férni. A polcuk elé második kasszát állítottak, és csupán a pénztárosnő emelheti le a kért lapot. Sokáig keresgél, mert nem ismeri a sajtót. Ráadásul kicsi, és nem ér föl a hetilapokig. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2013. április 30.)

Összesen 82 településről kaptunk visszajelzést, hogy rendszeresen vagy alkalomszerűen szórják a lapjainkat. (L. László János újságíró, a Nyomtass te is! hírlap főszerkesztője, Magyar Hang, 2018. szeptember 14.)

Többen egy idős bácsival állapodtak meg a városban, hogy az ő nevére fizetnek elő. Nyugdíjasan csak nem lehet baja abból, hogy nem a kormánysajtót járatja. A Magyar Hanggal szimpatizáló postás pedig nem neki, hanem a tényleges előfizetőknek viszi ki a lapokat. (Ladányi András újságíró, Média1.hu, 2019. február 19.)

A piacon terjedő hírek szerint a Magyar Posta mellett az árus terjesztésben megkerülhetetlen Lapker is szabadulna a napilapoktól. (Bogatin Bence újságíró, Mérce.hu, 2019. október 12.)

A nyomtatott lapok iránti igény drasztikusan csökkent, ezért azt is vizsgáljuk, hogy hogyan érdemes a hírlapterjesztést megtartani. (Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója, Magyar Nemzet, 2019. november 9.)

Az állami vállalat a napilap terjesztési szolgálat megszüntetését azzal indokolja, hogy a napilapok kiszállítása veszteségessé vált. (Szalay Dániel újságíró, Média1.hu, 2021. március 11.)

Legyen vége annak a tűrhetetlen helyzetnek, hogy az ellenzéknek egy A, házilag nyomtatott papíron kell vidéken híreket terjesztenie. (Bruck András író a Nyomtass te is!-ről, Facebook.com, 2022. április 12. 

A Nyomtass te is! című hírlapot hatékonyabban is lehetett volna terjeszteni, de így is eljutott mintegy ezer faluba. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2022. augusztus 12.)

A címet kéretik inkább kattintásvadásznak elkönyvelni, mint csúfolódónak. Komjáthi Imre ugyanis rokonszenves politikus. Valóságos ajándék egy olyan pártnak, amely a bérből és fizetésből élőket akarja képviselni.

Sokáig úgy jelent meg a nyilvánosság fórumain, mintha három műszakból érkezett volna. Vörösbe játszó melegítő felsőben, fáradtan és gondterhelten ült a mikrofon és a műsorvezető elé. Íme, a szakszervezeti aktivista egy borsodi üzemből, aki szinte véletlenül csöppent a nagypolitikába. Amióta társelnök lett az MSZP-ben, kezd öltönyben feszengeni, bár melós szófűzéséből még telik arra, hogy őszintén képviselje a pártja álláspontját. Rokonszenvemet azért nem vesztette el, mert hiányzik belőle a másik társelnök, Kunhalmi Ágnes primadonnasága.

Amit azonban legutóbb mondott, egy háttér-beszélgetésen, az szomorú érzéssel tölt el. A Hírklikk szerint ezt fejtegette: „A független médiának is fel kell erősítenie a hangomat.” A tudósító akár félre is érthette, esetleg rövidre zárta a gondolatmenetét. Annyira mégse torzíthatta el az okfejtését, hogy ne halljam ki belőle, amit az esti és levelező hallgatók szoktak mondani a főiskolán. A termelésből érkeznek, olykor a kétkezi munkából, és figyelemre méltó a valóságérzékük. Ám a nyilvánosság működéséről kevés fogalmuk van.

Magyarországon a nyilvánosság eszközrendszere, a média nem gazdasági, hanem politikai vállalkozás. Vagy a kormánypártok, vagy az ellenzéki pártok nótáját fújja. Veszteséges működését politikai szervezetek egészítik ki null szaldóra vagy szolidan nyereségesre. Ennek fejében a pártvezetők akkor is megszólalhatnak benne, ha nincs érdemi mondandójuk. Vannak persze olyan fórumok, amelyek nem kapnak pénzt a pártoktól. Ők élnek a piacról, ezért engedhetik meg maguknak, hogy csak azokat a közéleti szereplőket szólaltassák meg, akik érdekeseket mondanak.

Az a benyomásom, hogy Komjáthi Imre hangját azért nem erősíti fel a független média, mert nem mond elég érdekeseket. Legalábbis öltönyben nem. Mondhatja, hogy ha az ellenzéki pártok nem fognak össze, akkor a Fidesz megint elsöpri őket. Igazán kár, hogy a közvélemény-kutató cégek folyamatosan a parlamenti küszöb alá mérik az MSZP-t. Érzékelhető, hogy a társelnök pártkeretek közé szorított őszintesége mögött rejlik valami. Az ugyanis, hogy ha a kis ellenzéki pártok nem fognak össze a 2024-es önkormányzati és Eúrópa-parlamenti választáson, akkor bizony 2026-ban óhatatlanul kihullanak a parlamentből.

Az öltönybe bújtatott munkásember jól jön a válságos helyzetben lévő pártnak, mert hihető, amit mond. A másik társelnök pedig azt próbálja elhitetni, hogy „Az MSZP a harmadik legnagyobb ellenzéki párt ma Magyarországon.” (444.hu, 2023. november 14.) Ő se füllent, csak éppen nem köti az orrunkra, hogy a közvélemény-kutatók két százalékra mérik a társadalomba valaha mélyen beágyazott pártját.

Tíz mondat a nyilvánosságról

Vannak újságírók, akikkel azért találkozom, mert tudom, ha mondok nekik valamit, az olyan, mintha megafonba kiáltanám. (Szigetvári Viktor politológus, a Bajnai-kormány volt államtitkára, a Haza és Haladás Alapítvány kuratóriumi tagja, Mozgó Világ, 2011/7.)

Mutatóba maradhat-e néhány független újság, televízió és rádió, amely elláthatja házőrző feladatát, ha a tűzhöz közel állók kilopják a szemünket? (Hollósi Zsolt szegedi újságíró, Délmagyarország, 2017. augusztus 7.)

Megafonra annak van szüksége, aki túl akarja kiabálni a tömeget. (Fábián András publicista, Újnépszabadság.com, 2020. november 9.)

Vannak még független szerkesztőségek, de döntő többségükre a kormány bármikor rá tudja rakni a fojtónyakörvet, ha sokat ugrálnak. (Hargitai Miklós újságíró, Index.hu, 2020. december 8.)

Szeretném felhangosítani a patrióták hangját a Facebookon. (Rákay Philip kormánypárti publicista, Mandiner.hu, 2021. május 28.)

Ha a Fidesz vagy a fideszes sajtó szándékosan félreértelmezi a szavaimat, azon már nem lepődöm meg. De azon igen, hogy a független sajtó is. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, 2022. március 22.)

Nem jó nekik a független sajtó, csak amelyik azt írja, amit ők szeretnének. (Katus Eszter komlói újságíró az ellenzéki politikusokról, Népszava, 2022. június 11.)

A kiáltó ellentmondásokat zömmel a független portálok újságírói veszik észre. (Tamás Ervin újságíró, Jelen.media.hu, 2022. augusztus 7.)

A médiafelület 20-25 százalékát még meghagyták a függetleneknek és a velük egyet nem értőknek. (Bolgár György műsorvezető az Orbán-kormányról, Klubrádió, 2023. január 17.).

A független médiának is fel kell erősítenie a hangomat. (Komjáthi Imre szocialista politikus, HírKlikk.hu, 2024. január 24.)

A Facebook egyik szolgáltatása, hogy reggelenként azzal köszönt, amit a legutóbbi másfél évtizedben ugyanazon a napon tettem föl közös üzenőfalunkra. Ma, 2024. január 24-én egy 2013. január 24-én írt bejegyzéssel örvendeztetett meg. Meg is lepett, mert kiment a fejemből. Most, frissiben az a benyomásom róla, hogy a szónokló politikusok és az őket hallgatók bonyolult viszonyában időszerű olvasmány. Íme:  

Értik-e Gyurcsányt a hívei?

Másoknál talán előbb ismertem meg. A megyei lapok olvasása közben arra figyeltem föl 2004 nyarán, hogy az újdonsült sportminiszter járja az országot. Délelőtt városi sportcsarnokot, iskolai tornatermet avat, és a fotósok kereszttüzében gyűrűn lóg meg bordásfalra csimpaszkodik. Délben újságírókkal kvaterkázik, a helyi lap szerkesztőségében interjút ad. Délután pedig a szocialisták helyi szervezetét látogatja meg.

Mire főnöke, Medgyessy Péter szembe került az SZDSZ-szel, a kisebbk koalíciós partnerrel, és a nagyobbiktól, az MSZP-től nem kapta meg az elvárt támogatást, az ügyes Gyurcsány Ferenc meghódította a vidéki Magyarországot. Megszerezte a közvélemény-hangadó újságírók érdeklődését, és a maga oldalára állította a szocialista pártszervezeteket is. Ő lett a miniszterelnök. Néhány évvel későbbi bukásának egyik oka épp az lett, hogy az ellenzéki karantén beszorította a fővárosba, és megfosztotta legerősebb fegyverétől, az országjárástól.

Most, nyolc és fél év múltán, ellenzéki politikusként újra nyakába vette az országot. Ahhoz képest, hogy csupán a Demokratikus Koalíció nevű kis párt vezetője, az átlagosnál nagyobb érdeklődésben van része. A hetvenezer példányban megjelenő győri Kisalföld például percről percre beszámolt a lakossági fórumáról, sőt internetes kiadásában még egy néhány perces videót is szentelt az immár csak volt miniszterelnöknek.

A többnyire idős arcok csillogó szemmel figyelték a közvetlen modorú előadót, akadt azonban egy pillanat, amikor lefagytak. Gyurcsány megfogalmazta a szónoki kérdést: „Mi a kapaszkodó, amikor útelágazódáshoz érkezünk?” Látva az értetlenségről árulkodó tekinteteket, gyorsan kapcsolt, és magyarázólag fűzte hozzá: „Ha értik, hogy mire gondolok.” Hát, nem nagyon értették. Ezt nem is csodálom. Az ismét országjáró politikus Medgyessy Péter híres bakijára utalt - rosszul.

Az akkori miniszterelnök 2004. február 16-án évértékelőt tartott a Parlamentben. A háromnegyed órás beszéd végén botlott bele az ’útelágazás’ szóba. Nagy visszhangra vergődött elszólásáról kering egy tizennégy másodperces felvétel a világhálón. Négyszer rugaszkodott neki, újra meg újra, egyre reménytelenebbül. Botlásáról ez olvasható az ellenzékbe szorult  Fidesz korabeli honlapján: „Bakija a Medgyessy-korszak szimbólumává vált.” Már ha egyáltalán volt Medgyessy-korszak. Ahhoz, hogy országlása korszak legyen, nem elég két és negyedévi kormányzás.

De mint a nyilvánosság szinte valamennyi gyakori szereplője, Gyurcsány Ferenc sem úszta meg szóbotlás nélkül. 2012. március 15-én, egy budapesti nagygyűlésen akadt el a ’kutyagyalázatos’ jelzőnél. A nap hősétől, Petőfitől kölcsönözte, és becsületére válik, hogy érzékeltette az idézőjelet. Mielőtt azonban újra kimondta volna, most már helyesen, elnevette magát, és leszólt a közönségnek: „Majdnem olyan volt, mint az útkereszteződés.” Kiszólása nem igazán jött be.

Talán ha egyszer s mindenkorra megjegyezné, hogy Medgyessy Péter valójában útelágazást akart kimondani, akkor tréfás emlékeztetője nagyobb sikerrel járna.