A Facebook egyik szolgáltatása, hogy reggelenként azzal köszönt, amit a legutóbbi másfél évtizedben ugyanazon a napon tettem föl közös üzenőfalunkra. Ma, 2024. január 24-én egy 2013. január 24-én írt bejegyzéssel örvendeztetett meg. Meg is lepett, mert kiment a fejemből. Most, frissiben az a benyomásom róla, hogy a szónokló politikusok és az őket hallgatók bonyolult viszonyában időszerű olvasmány. Íme:  

Értik-e Gyurcsányt a hívei?

Másoknál talán előbb ismertem meg. A megyei lapok olvasása közben arra figyeltem föl 2004 nyarán, hogy az újdonsült sportminiszter járja az országot. Délelőtt városi sportcsarnokot, iskolai tornatermet avat, és a fotósok kereszttüzében gyűrűn lóg meg bordásfalra csimpaszkodik. Délben újságírókkal kvaterkázik, a helyi lap szerkesztőségében interjút ad. Délután pedig a szocialisták helyi szervezetét látogatja meg.

Mire főnöke, Medgyessy Péter szembe került az SZDSZ-szel, a kisebbk koalíciós partnerrel, és a nagyobbiktól, az MSZP-től nem kapta meg az elvárt támogatást, az ügyes Gyurcsány Ferenc meghódította a vidéki Magyarországot. Megszerezte a közvélemény-hangadó újságírók érdeklődését, és a maga oldalára állította a szocialista pártszervezeteket is. Ő lett a miniszterelnök. Néhány évvel későbbi bukásának egyik oka épp az lett, hogy az ellenzéki karantén beszorította a fővárosba, és megfosztotta legerősebb fegyverétől, az országjárástól.

Most, nyolc és fél év múltán, ellenzéki politikusként újra nyakába vette az országot. Ahhoz képest, hogy csupán a Demokratikus Koalíció nevű kis párt vezetője, az átlagosnál nagyobb érdeklődésben van része. A hetvenezer példányban megjelenő győri Kisalföld például percről percre beszámolt a lakossági fórumáról, sőt internetes kiadásában még egy néhány perces videót is szentelt az immár csak volt miniszterelnöknek.

A többnyire idős arcok csillogó szemmel figyelték a közvetlen modorú előadót, akadt azonban egy pillanat, amikor lefagytak. Gyurcsány megfogalmazta a szónoki kérdést: „Mi a kapaszkodó, amikor útelágazódáshoz érkezünk?” Látva az értetlenségről árulkodó tekinteteket, gyorsan kapcsolt, és magyarázólag fűzte hozzá: „Ha értik, hogy mire gondolok.” Hát, nem nagyon értették. Ezt nem is csodálom. Az ismét országjáró politikus Medgyessy Péter híres bakijára utalt - rosszul.

Az akkori miniszterelnök 2004. február 16-án évértékelőt tartott a Parlamentben. A háromnegyed órás beszéd végén botlott bele az ’útelágazás’ szóba. Nagy visszhangra vergődött elszólásáról kering egy tizennégy másodperces felvétel a világhálón. Négyszer rugaszkodott neki, újra meg újra, egyre reménytelenebbül. Botlásáról ez olvasható az ellenzékbe szorult  Fidesz korabeli honlapján: „Bakija a Medgyessy-korszak szimbólumává vált.” Már ha egyáltalán volt Medgyessy-korszak. Ahhoz, hogy országlása korszak legyen, nem elég két és negyedévi kormányzás.

De mint a nyilvánosság szinte valamennyi gyakori szereplője, Gyurcsány Ferenc sem úszta meg szóbotlás nélkül. 2012. március 15-én, egy budapesti nagygyűlésen akadt el a ’kutyagyalázatos’ jelzőnél. A nap hősétől, Petőfitől kölcsönözte, és becsületére válik, hogy érzékeltette az idézőjelet. Mielőtt azonban újra kimondta volna, most már helyesen, elnevette magát, és leszólt a közönségnek: „Majdnem olyan volt, mint az útkereszteződés.” Kiszólása nem igazán jött be.

Talán ha egyszer s mindenkorra megjegyezné, hogy Medgyessy Péter valójában útelágazást akart kimondani, akkor tréfás emlékeztetője nagyobb sikerrel járna.