A Facebook egyik szolgáltatása, hogy reggelenként azzal köszönt, amit a legutóbbi másfél évtizedben ugyanazon a napon tettem föl közös üzenőfalunkra. Ma, 2024. január 24-én egy 2013. január 24-én írt bejegyzéssel örvendeztetett meg. Meg is lepett, mert kiment a fejemből. Most, frissiben az a benyomásom róla, hogy a szónokló politikusok és az őket hallgatók bonyolult viszonyában időszerű olvasmány. Íme:  

Értik-e Gyurcsányt a hívei?

Másoknál talán előbb ismertem meg. A megyei lapok olvasása közben arra figyeltem föl 2004 nyarán, hogy az újdonsült sportminiszter járja az országot. Délelőtt városi sportcsarnokot, iskolai tornatermet avat, és a fotósok kereszttüzében gyűrűn lóg meg bordásfalra csimpaszkodik. Délben újságírókkal kvaterkázik, a helyi lap szerkesztőségében interjút ad. Délután pedig a szocialisták helyi szervezetét látogatja meg.

Mire főnöke, Medgyessy Péter szembe került az SZDSZ-szel, a kisebbk koalíciós partnerrel, és a nagyobbiktól, az MSZP-től nem kapta meg az elvárt támogatást, az ügyes Gyurcsány Ferenc meghódította a vidéki Magyarországot. Megszerezte a közvélemény-hangadó újságírók érdeklődését, és a maga oldalára állította a szocialista pártszervezeteket is. Ő lett a miniszterelnök. Néhány évvel későbbi bukásának egyik oka épp az lett, hogy az ellenzéki karantén beszorította a fővárosba, és megfosztotta legerősebb fegyverétől, az országjárástól.

Most, nyolc és fél év múltán, ellenzéki politikusként újra nyakába vette az országot. Ahhoz képest, hogy csupán a Demokratikus Koalíció nevű kis párt vezetője, az átlagosnál nagyobb érdeklődésben van része. A hetvenezer példányban megjelenő győri Kisalföld például percről percre beszámolt a lakossági fórumáról, sőt internetes kiadásában még egy néhány perces videót is szentelt az immár csak volt miniszterelnöknek.

A többnyire idős arcok csillogó szemmel figyelték a közvetlen modorú előadót, akadt azonban egy pillanat, amikor lefagytak. Gyurcsány megfogalmazta a szónoki kérdést: „Mi a kapaszkodó, amikor útelágazódáshoz érkezünk?” Látva az értetlenségről árulkodó tekinteteket, gyorsan kapcsolt, és magyarázólag fűzte hozzá: „Ha értik, hogy mire gondolok.” Hát, nem nagyon értették. Ezt nem is csodálom. Az ismét országjáró politikus Medgyessy Péter híres bakijára utalt - rosszul.

Az akkori miniszterelnök 2004. február 16-án évértékelőt tartott a Parlamentben. A háromnegyed órás beszéd végén botlott bele az ’útelágazás’ szóba. Nagy visszhangra vergődött elszólásáról kering egy tizennégy másodperces felvétel a világhálón. Négyszer rugaszkodott neki, újra meg újra, egyre reménytelenebbül. Botlásáról ez olvasható az ellenzékbe szorult  Fidesz korabeli honlapján: „Bakija a Medgyessy-korszak szimbólumává vált.” Már ha egyáltalán volt Medgyessy-korszak. Ahhoz, hogy országlása korszak legyen, nem elég két és negyedévi kormányzás.

De mint a nyilvánosság szinte valamennyi gyakori szereplője, Gyurcsány Ferenc sem úszta meg szóbotlás nélkül. 2012. március 15-én, egy budapesti nagygyűlésen akadt el a ’kutyagyalázatos’ jelzőnél. A nap hősétől, Petőfitől kölcsönözte, és becsületére válik, hogy érzékeltette az idézőjelet. Mielőtt azonban újra kimondta volna, most már helyesen, elnevette magát, és leszólt a közönségnek: „Majdnem olyan volt, mint az útkereszteződés.” Kiszólása nem igazán jött be.

Talán ha egyszer s mindenkorra megjegyezné, hogy Medgyessy Péter valójában útelágazást akart kimondani, akkor tréfás emlékeztetője nagyobb sikerrel járna.

 A koalíciós együttműködés zászlóshajója a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. (Szabadi Béla kisgazda politikus, 168 Óra, 1999. április 1.)

Katinka a zászlóshajónk. (Zubor Attila, a Vasas úszó-szakosztályának igazgatója Hosszú Katinkáról, Nemzeti Sport, 2014. február 1.)

A kajakos ügyek senkinek sem hiányoznak. Csak reménykedhetünk, hogy nem roppan bele zászlóshajónak számító sportágunk. (Deák Zsigmond újságíró a doppingesetekről, Magyar Idők, 2016. augusztus 4.)

Hosszú Katinka a magyar úszósport zászlóshajója. (Wladár Sándor olimpiai bajnok úszó, ATV, 2017. augusztus 7.)

Budapest a zászlóshajónk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2018. október 16.)

Budapest az átalakulás zászlóshajója. (Szél Bernadett volt LMP-politikus, ATV, 2020. június 24.)

Az Index a magyar nyilvánosság zászlóshajója. (Szűcs Zoltán Gábor politológus, Mérce.hu, 2020. július 27.)

Nem vagyok senki zászlóshajója. (Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Válaszonline.hu, 2023. május 25.)

Arcátlanul beletörölte a lábát a vidéki emberekbe a baloldal zászlóshajója. (Csépányi Balázs újságíró a 444-ről, Magyar Nemzet Online, 2024. január 19.)

A járműipar zászlóshajónak számít. (Mellár Tamás közgazdász, Magyar Hang, 2024. január 19.)

Nemrégiben arról tűnődtem, hogy a Népszava főszerkesztője a kormányzati túlsúly jellemzésére miért használja a bűvös kilencven százalékot. Ráadásul úgy, hogy hol számmal, hol betűvel írta. Olykor azt is hozzáfűzte, hogy a média, a sajtó, a nyilvánosság „nagyjából” kilencven (90) százalékát uralják a hatalmon lévők.   

Bejegyzésemre kommentben válaszolt Pápai Gábor, a Népszava karikaturistája, máskülönben a könyveim illusztrátora. Azzal védte a veterán újságírót, hogy ő csupán „publicisztikai fordulatként” használja azt a fránya számot. Értelmezésében van logika. Kétségkívül újságírói fogás, hogy ha valamivel torkig vagyunk, akkor az érzéseinket nem föltétlenül jelzővel fejezzük ki, inkább egy ütős számmal sokkolunk. Mindazonáltal szerencsésebb, ha ez a szám nem légből kapott. A sokkolásban Németh Péter maradi, mert maradt a kilencvennél (90-nél).

Elfelejtette végiggondolni a kormányzati térnyerés folyamatát. Négy nappal a Népszabadság megszüntetése előtt 95 százalékkal kezdte. Majd a fordulópont, a legjobb magyar napilap kormányzati kivéreztetése után eljutott a 90 százalékig. A túlsúlyban való „visszafejlődés” azért figyelemre méltó, mert közben a kormány további médiumokat lehetetlenített el. Ennek ellenére csökkent volna a befolyása? A miben is? A bejegyzésem utáni összeállításból kiderül, hogy Németh Péter szerint ötször a médiában, kétszer a nyilvánosságban, egyszer-egyszer pedig a sajtóban, a tájékoztatásban és a „térfélben” (bármit is jelentsen az utóbbi).

Az olvasó talán nem véli szőrszálhasogatásnak, ha rögzítem, hogy a nyilvánosság a média eszközrendszere. A keletkezés sorrendjében tartalmazza a sajtót, a rádiót, a televíziót és a világhálót. Nem mindegy, hogy a hatalmon lévők a média 90 százalékát uralják-e, vagy „csak” a média leghagyományosabb részét, a papír alapú sajtó befolyásolását fejezi-e ki Németh Péter a publicisztikai fordulattal. Az a benyomásom, hogy a Népszava főszerkesztője homályos fogalmi keretben ismételget egy nehezen bizonyítható számot. Ilyen felmérés ugyanis nincs.

Van olyan (78 százalékos), amelyet egy médiával foglalkozó közgazdász számolt ki. Azt nézte meg, hogy milyen arányban jutott kormányzati/állami hirdetés a kormánypárti és az ellenzéki médiumokba. És van olyan felmérés is, amelyet egy kormány közeli közvélemény-kutató cég számolt ki. Eszerint a digitális sajtóban az ellenzék érzékelhető előnyt élvez. Ez azonban a 2018-as választás előtti helyzetet tükrözte, midőn a kormányzat még nem fedezte föl a közösségi médiában rejlő lehetőségeket.

Azóta Rogánék létrehozták az úgynevezett Megafon-csoportot, és véleményformálóit befizették a Facebookra. Vagyis Németh Péter 2016-os 95 százalékához képest növelték befolyásukat a nyilvánosságban. Ha publicisztikai fordulattal akarnám kifejezni a változást, akkor körülbelül 120 százaléknál tartanak. E feltételezést persze felméréssel kéne bizonyítani. Nos, a Népszava rendszeresen rendel felméréseket a Publicustól, az MSZP-hez közel álló közvélemény-kutató cégtől. Abból a néhány százmillió forintból, amelyet a patinás újság évente kap a propaganda minisztériumtól és az állami cégektől, Németh Péter igazán rendelhetne reprezentatív felmérést.

Az immár csak egyetlen ellenzéki napilap főszerkesztője jóvoltából végre megtudhatnánk, vajon Orbánék mennyire képesek befolyásolni a nyilvánosság eszközrendszerét, a médiát, azon belül is a sajtót.

Tíz mondat Németh Péter publicisztikai fordulataiból

/Orbán Viktorról/ Övé immár a média 95 százaléka. (Népszava, 2016. október 4.)

A magyar sajtót, amelynek 90 százalékát immár a kormány uralja, a félelem lengi körbe. (Népszava, 2018. november 17.)

A média eme része nagyjából 90 százalékot tesz ki. (Népszava, 2019. január 12.)

A térfél 90 százalékát uralja a hatalom. (HírKlikk.hu, 2020. január 14.)

90 százalékban arról értesülnek az emberek, amiről a Fidesz akarja. (ATV, 2022. március 25.)

Elképesztő energiákat mozgósít a kormánypári sajtó - a média 90 százaléka. (Népszava, 2023. február 18.)

A hazai kormánypárti sajtó - ismét: a média 90 százaléka. (Népszava, 2023. február 18.)

/A társadalom „közel feléről”/ A nyilvánosság 90 százalékában az jön vele szembe, hogy - például - a tanárok bérét azért nem tudják rendezni, mert az EU nem küldi a pénzt. (Népszava, 2023. december 12.)

/A Magyar Rádióban elhangzott Orbán-interjúról/ A média 90 százaléka ezt fújja. (ATV, 2014. január 19.)

Ez a médiahenger - a nyilvánosság kilencven százaléka - egyelőre bárkit képes eltiporni, személyt, pártot, egyesületet. (Népszava, 2024. január 22.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor egyenesen beszélt, Donáth Anna orbánozott, Kunhalmi Ágnes töpörödött, Lendvai Ildikó novákozott, Karácsony Gergely összefogott, Kovács Gergely pedig kutyálkodott.   

Ez az ellenzék soha nem fogja leváltani a Fideszt. (Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, Klubrádió, január 15.)

Mumust Orbán csinált belőle. (Szűcs R. Gábor publicista Gyurcsány Ferencről, Újnépszabadság.com, január 15.)

/”Egy folyamatosan töpörödő pártnak miért kell két társelnök?”/ Ha humorosan akarnék válaszolni, azt mondanám, hogy jobban látszódjunk. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, Blikk.hu, január 16.)

Orbán Viktor az Európai Unió fekete báránya. (Pék Szabolcs politológus, ATV, január 17.)

A népesség IQ-jával már padlót lehet söpörni. (Szénási Sándor műsorvezető, Klubrádió, január 17.)

A szuverenitásvédelmi törvény azt se mondja meg, hogy mi az a szuverenitás, amit védendőnek tekint. (Farkas Erika, a Magyar Helsinki Bizottság jogi munkatársa, Magyar Narancs, január 18.)

Politikai okokból ma már csak diktatúrák büntetnek. (Kukorelly Endre író, Index.hu, január 18.)

Semmihez sem értek, ezért lettem politikus. (Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Index.hu, január 18.)

A magyar színjátszás krémje játszott A miniszter félrelépben. Meg én. (Dobó Kata színésznő, nlc.hu, január 18.)

Magyarországon a politikusoktól kikövetelik az egyenes beszédet. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, január 19.)

Ő lett Európa rézfarkú baglya. (Hargitai Miklós újságíró Orbán Viktorról, Népszava, január 19.)

Tyúkszem a cipőben. (Magyar Bálint szociológus, volt oktatási miniszter Orbán Viktorról, Klubrádió, január 19.)

Annyira hozzászokott a teljhatalomhoz, hogy nem tudja elviselni, hogy az EU-ban nincs korlátlan jogosítványa. (Donáth Anna Momentum-politikus Orbán Viktorról, Facebook.com, január 19.)

A magyar baloldal ma sem adta fel a reményt, hogy a pedagógus béremelést megakadályozza. (Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Origo.hu, január 19.)

Arcátlanul beletörölte a lábát a vidéki emberekbe a baloldal zászlóshajója. (Csépányi Balázs újságíró a 444-ről, Magyar Nemzet Online, január 19.)

Az ellenzéki szavazók összefogást akarnak. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ATV, január 19.)

Az összefogás önmagában nem politikai üzenet. (Nagy Ervin politológus az ellenzéki pártokról, Magyar Hírlap Online, január 19.)

Az Európai Unió az egyetlen fék a vonaton, ami Magyarországot a szakadékba viszi. (Bartus László publicista, Amerikai Népszava, január 19.)

Celebnek lenni celebkedést kíván. (Dévényi István publicista, Magyar Hang, január 19.)

A köztársasági elnöki funkció annál erősebb, mint ahogy használják. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, január 20.)

Az RMDSZ gyakorlatilag a Fidesz fiókpártjává vált. (Székely Ervin erdélyi publicista, ÚjHét.com, január 21.)

A huszadik század nem éppen a magyarok sikereiről volt hangos.

A mély nemzeti gondolatok Magyarországon nagyon erősek.

A nemzeti érzést Nyugaton nacionalizmusnak nevezik.

Korábban ködösen beszéltek. Azt mondták, hogy az igazságszogáltatás, meg a korrupció, meg a jogállam, meg ilyen sületlenségek.

Amivel előhozakodnak, az mind sületlenség. Az csak blabla. Ami valódi probléma: a migráció, a gender meg a háború.

/A migránsokról/ Nincs az a pénz, amiért meg fogjuk engedni, hogy ellakják tőlünk az országot.

Tavaly a magyar emberek bebizonyították, hogy a magyar gazdaság az európai uniós pénzek nélkül is válságálló.

Az európai uniós pénz inkább csak gyorsít bennünket.

A gazdasági növekedést tekintve az európai élbolyban leszünk.

A gazdasági növekedés felelőse a gazdasági miniszter. Ezt neki meg kell oldani.

(A miniszterelnök a huszonhat perces interjú közben tizennyolcszor köszörülte a torkát.)

Reggel nyolc előtt senki se hívok föl telefonon. Azért van egy kivétel, a fiam. A családból ő a másik, aki hat körül kel, és ha egyedül ül a kocsiban, vezetés közben nyolc előtt is szoktunk beszélgetni. Ma számolt be arról, hogy tizenegy éves unokámmal túl vannak az első magyar próbán.

Samu szeptember óta ötödikes, és másfél év múlva megpróbálkozik azzal, hogy bejusson egy hatosztályos középiskolába. A felkészüléshez vették elő a teszteket, és szóba kerültek a magas meg a mély magánhangzók. Erről jutott eszembe Radnai Antalné. Ötödikben, 1956 szeptemberében lett az osztályfőnökünk, és magyart tanított. Kedveltük, mert ha kérdeztünk tőle valamit, előfordult, hogy azt mondta: erre most nem válaszol, de utánanéz, és holnap visszatérünk rá. Ez az őszinteség nem jellemezte a többi tanárunkat.

Amikor a magánhangzókat vettük, akkor kórusban zúgtuk, hogy ÉPÍTŐMŰ (magas: e, é, i, í, ő, ő). Meg azt, hogy HÁBORÚ (mély: a, á, o, ó, u, ú). Talán gyermetegnek hatnak e beidegződések, de ha találkozom Samuval, mégis megismertetem a két furcsa szó mögötti tartalommal. Hátha hasznát veszi majd a felvételi vizsgán. Elvégre úgy jegyeztem meg őket, hogy hasznukat vettem az újságíró szemináriumon is.

A névsorból kinéztem azokat a kommunikáció szakos főiskolásokat és egyetemistákat, akiknek a vezetékneve Kiss, Nagy, Szabó vagy Tóth volt. Elmondtam nekik, hogy ha nem akarnak a szakmában lenni a tizenharmadik Kiss János vagy Nagy István, akkor bizony jobban teszik, ha művésznevet választanak. A személyi igazolványban maradhatnak persze Kissek vagy Nagyok, de a nyilvánosság fórumain megjegyezhetőbb nevet érdemes választani. Például a szülőfalujuk vagy a szülővárosuk nevét, hozzá toldva egy i betűt. Csak arra vigyázzanak, hogy harmonikus hangzású legyen a művésznév.

Ami azt jelenti, hogy a keresztnévhez kellene keresni a vezetéknevet. Ha például valakit Lászlónak hívnak, mint engem, és mindkét magánhangzó mély benne, akkor a művészbe olyan nevet kéne keresni, amelyben magas magánhangzók vannak. A vegyes hangrendű keresztnévhez pedig vegyes vezetéket. Nos, a tanítványaim százhatvankilenc szerkesztőségben helyezkedtek el, és hallgattak is rám meg nem is. A fiúk gyakorlata vegyes, a lányok azonban a magánéletben is kamatoztatták a tanácsomat. Ha teherbe estek, és nevet kerestek a gyereknek, figyelembe vették a névadás említett „törvényszerűségeit”.

Ma reggel nyolc után tíz perccel fölhívtam D. Lacit. A felső tagozatot együtt húztuk le Kecskeméten, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, majd további négy esztendőt töltöttünk együtt a „hírős város” Katona Józsefről elnevezett gimnáziumában. Azt kérdeztem tőle, hogy tudja-e Radnai Antalné keresztnevét. Osztálytársam se emlékezett rá, és az építőmű meg a háború is kiment a fejéből. Nem csoda, hisz’ mérnök lett, és nem tanított újságírással kacérkodó lányokat meg fiúkat. Emlékezetébe véste viszont néhai magyartanárunk egyik mondatát. Osztályfőnökünk az ajakhangokat így tanította: „Baby Papája Vív Fia Műhelyében.”

Vagyis b, p, v, f, m. Nem ábécé sorrend ugyan, de annyira szokatlan - mondta D. Laci -, hogy egy életre megjegyezhető.

Tíz mondat a nevekről

A Fidesz a neve miatt generációs elszigeteltségben van. Ezen akarunk segíteni olyan névkiegészítéssel, hogy Fidesz - Magyar Polgári Párt. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Új Dunántúli Napló, 1995. április 3.)

A polgármester felajánlotta, hogy elintézi a névváltoztatást. Azt mondtam neki, hogy arra a kis időre, amíg a másik Bokros Lajos hivatalban marad, nekem nem érdemes. (Bokros Lajos gyermelyi mezőgazdász, 24 Óra, 1995. október 6.)

A Hofiból márkanév lett. (Kovács János újságíró. Heves Megyei Hírlap, 2002. április 12.)

Nem kell félni a névcserétől. A Magyar Szocialista Párt is egy másik pártból jött létre. (Gyurcsány Ferenc szocialista politikus, ATV, 2011. május 12.)

A név ruha, amit magunkra veszünk. (Pop Annamária műfordító, Erdélyi Riport, 2011. augusztus 25.)

A legnehezebb egy ilyen névvel saját hangot találni. (Karinthy Márton író-rendező, Hatoscsatorna, 2013. július 9.)

A Gyurcsány tulajdonnév olyan személyt jelöl, aki szinte automatikusan összerendezi az úgynevezett Fidesz-tábort. (Bódis András újságíró, Válasz.hu, 2017. május 3.)

Nevet változtatott, hogy a magyarsághoz tartozzon. (Fráter Zoltán irodalomtörténész Petőfiről, Magyar Rádió, 2023. március 19.)

Névvel nem poénkodunk, és tényleg elnézést kérek, de elsőre így gépeltem le: Rákay Philop. (Dévényi István publicista, Magyar Hang, 2023. június 16.)

A Lölö-jelenség helytelen kifejezés. Sokkal inkább beszélhetnénk Orbán-jelenségről, amit Lölö fedőnév alatt ismert meg a közélet. (Nagy Bandó András humorista, Újnépszabadság.com, 2023. október 11.)

 A kormánypárti publicista kedves újságíró kollégám, Apáti Miklós fia. Sokáig táncolt az Állami Operaház deszkáin, majd a Budapesti Operettszínház tánckarának lett az igazgatója. Mondandóját gyakran fejti ki a nyilvánosság fórumain, és mára a kormány közeli médiumok állandó szerzője lett. Cikkei általában a Magyar Nemzetben jelennek meg, és végigfutnak az állami sajtón. Legfontosabb megállapításait idézik, hivatkoznak rájuk. Az utalók orákulumnak tekintik. Nem mindegy, hogy indokoltan vagy indokolatlanul hivatkoznak-e rá.

Legutóbbi cikkében az ukrán államelnökről írta: „Zelenszkijtől nyilvánvalóan olyan messze van a korrupció, mint Makó Jeruzsálemtől.” (2024. január.12.) A ’nyilvánvalóan’ azt sejteti, hogy Apáti Bence ironikusnak szánta a megjegyzést, és az ellenkezőjét kell érteni rajta. Nos, az 1927-ben kiadott Irodami lexikon szerint „Az irónia a gúnyolódásnak az a módja, amikor túlzott dicséret vagy kedveskedés formájába öltöztetjük a gáncsot.” A táncos-publicista érvelését nem érzem meggyőzőnek. Ezért néztem utána a szólásmondás eredetének.

Ballagi Mór 1850-ben említette a Magyar példabeszédek, közmondások és szójárások gyűjteménye című könyvében. Imigyen: „Annyira van, mint Makó Jeruzsálemben.” Hm. Vagy suta a megfogalmazás, ami a nagy tudású nyelvész esetében nehezen hihető. Vagy pedig azt akarta érzékeltetni, hogy nem a két település közötti távolságról van szó benne. De ha mégis, akkor faramuci módon. Mellőzöm a következő évtizedek szakmai okfejtéseit, hogy eljuthassunk a közelmúltban megjelent tanulmányokig.

Kelemen Ferenc a Makó név közmondásainkban című dolgozat szerzője 1971-ben kimutatta, hogy Makó városa a XIII. század elején még nem is létezett. A helyén egy Völnek nevű, húsz-harminc portából álló falu volt. Jóval később kétségkívül felbukkant egy Makó nevű bán, valószínűleg róla nevezték el a várost, amelynek azonban nincs semmi köze Jeruzsálemhez. 1978-ban Tóth Ferenc néprajz-kutató vette föl az elejtett fonalat. Szerinte a közmondás arra vezethető vissza, hogy a pápa keresztes hadjáratot hirdetett a Szentföld visszafoglalására. III. Béla magyar király éppen ágynak esett, ezért megeskette a kisebbik fiát, András herceget, hogy ha trónra kerül, helyette is viseljen hadat a „hitetlen” muzulmánok ellen.

Utódja, II. András (Endre) 1217-ben indult útnak. Egyik katonája, Makó a Velencében bérelt hajón iszogatott, és miközben hullámzott alatta az Adriai-tenger, be is rúgott. Arra ébredt, hogy a parton város suhan el, és a templomok tornyán kereszt díszeleg. Azt hitte, hogy megérkezett Jeruzsálembe, holott csupán a dalmáciai Spalato (a mai Split) tornyait látta. A harcostársai erre mondták viccelődve: „Messze van még Makó Jeruzsálemtől.” Az akkor nem is létező városra aligha gondolhattak, annál inkább a nagyon is létező vitézre.

A részeges katonára tért vissza Ungár Tamás a Népszabadság 2014. március 28-i számában. Az országgyűlési választás kampányában ugyanis letartóztatták Simon Gábort. Az MSZP elnökhelyettesét azzal gyanúsították, hogy osztrák bankban több százmillió forintnyi „fekete” pénzt tart. Az ügy azóta se zárult le, és a hatóságok minden választási kampányban előveszik. Ezt akkor még nem tudhatta az újságíró, csupán arra utalt, hogy a nyomozók bissau-guineai útlevelet találtak a politikusnál.

Így vonta le a tanulságot: „Száz emberből kilencvenkilencnek fogalma sincs arról, milyen történet szülte a ’messze van, mint Makó Jeruzsálemtől’ közmondást, ezért helyette ajánljuk használni azt, hogy „messze van, mint Simon Bissau-Guineától.” Nem tragédia, legföljebb hiányos felkészültség eredménye, ha valaki félreérti a művelt körökben pontosan használt közmondást. A félreértők között nemcsak kormánypárti személyiségek találhatóak, hanem ellenzékiek is, a torzítás tehát ökumenikus jellegű.

De az talán mégis elvárható egy országos információs hálózatra ható véleményformálótól, jelen esetben Apáti Bencétől, hogy ne a kilencvenkilencekhez tartozzon, hanem ő legyen a kivétel. Ungár Tamás persze publicisztikai fordulatnak szánta azt az egyet. Ennél szerencsére jobb a helyzet. A bejegyzésem utáni összeállításban több pontos mondat is található, a szerzők között akad író, néprajz-kutató, ombudsman, politológus, újságíró, ügyvéd, tévés, sőt még egy politikus is.

S bár lovagnak, kapitánynak és vezérnek is nevezték Makó vitézt, abban azért egyetértenek, hogy módosult tudatállapotban tévesztette össze a dalmáciai Spalato és a szentföldi Jeruzsálem tornyait.     

Tíz mondat Makó vitézről

A főiskola zárt láncú televíziós központja az igazi televíziótól olyan messze van, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől. (Pálfy G. István oktató az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskoláról, Médiafüzetek, 2004/2.)

A magyar sereg bérelt velencei hajókon utazott. Makó vitéz a hosszú út fáradalmait tüzes borokkal feledtette. Amikor végre egy szép várost pillantott meg, melynek tornyairól a kereszt jelei intettek feléje, azt hitte, elérték Jeruzsálemet. Pedig csak Spalato volt az. Így lett Makó vitéz a magyar keresztes hadjárat máig legismertebb katonája. (Szőke Anna vajdasági néprajz-kutató, Híd, 2014/6.)     

Talán még szegény Makó vitéz is közelebb jutott Jeruzsálemhez, mint Gyurcsány a baloldal szellemiségéhez. (Fricz Tamás politológus, Napi Gazdaság, 2015. augusztus 12.)

Az árverés olyan messze áll tőlünk, mint Makó lovag Jeruzsálemtől. (Torgyán József volt kisgazda politikus az állami földek licitjéről, Magyar Nemzet, 2016. április 23.)

A hír szinte két hétig uralta a médiát, pedig a valóságtól és főként az igazságtól olyan messze van, mint a mondás szerint Makó vitéz Jeruzsálemtől. (Boros Imre közgazdász, volt miniszter az aranytartalék elkótyavetyéléséről, Magyar Hírlap Online, 2017. január 19.)

Olyan messze vagyunk ettől, mint Makó kapitány Jeruzsálemtől. (Komlódi Gábor ügyvéd, ATV, 2019. december 3.)

A rég álmodott valódi demokrácia olyan messze áll tőlünk, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől. (Ujj János aradi újságíró, NyugatiJelen.com, 2020. június 10.)

Ahogy a mai magyar pártkocsmát elnézem, Makó vezér közelebb volt Jeruzsálemhez, mint a mi pártjaink a demokratikus minimumhoz. (Kaltenbach Jenő volt ombudsman az ellenzéki pártok gödi veszekedéséről, Újnépszabadság.com, 2020. augusztus 6.)

Ez az észlelés olyan messze áll a valódi látástól, mint Makó vitéz álldogált Jeruzsálemtől a maga idejében. (Bene Zoltán író a vakok érzékeléséről, Irodalom Jelen Online, 2021. november 19.)

Az európai topfutballtól olyan messze vagyunk, mint a mondás Makó vitéze Jeruzsálemtől. (Pór Károly újságíró, Nemzeti Sport Online, 2022. január 28.)

 Most éppen Gyurcsány Ferenc újévi írása az ügyeletes téma. A volt miniszterelnök cikket írt az Indexbe, és megpendítette, hogy pártja, a Demokratikus Koalíció magához vonzaná a polgárokat. Akik eddig foglalkoztak az okfejtésével, ellentmondást gyanítanak benne. Mondván, hogy nem lehet egyszerre szociáldemokratának és polgárinak is nevezni a DK-t. Fogalmilag csakugyan üti egymást a két jelző.

Gyurcsány azonban vérbeli politikusként nem fogalmakban gondolkozik, hanem szavazókban. A néppártosodást tűzte ki célul, és az ő DK-jában elférnek a kapitalizmus társadalmi egyenlőtlenségeit korlátozó szocdemek meg az öntudatos, magukat az államtól függetlenítő polgárok. Ezzel magyarázható, hogy miközben a DK jelenlegi szavazótáborát milliónyira becsüli, nyárra, az önkormányzati és az Európa-parlamenti választásra másfél millió szavazóval számol. A sor iróniája volna, ha ábrándja nem válna be.

Egyszer már ráfázott az ábrándozásra. Három héttel az országgyűlési választás előtt, 2018. március 17-én kifejtette a Hír TV-ben, hogy „Amit gondolok erről a világról, az 700 ezer embernek fontos.” Aztán április 8-én 308 ezren szavaztak a DK-ra, amely épp csak átcsusszant a parlamenti küszöbön. Abban viszont egyetértettek az újévi gondolataival vitatkozók, hogy publicisztikát írt az Indexbe. Mielőtt azonban kifejteném, hogy a kétségkívül figyelemre méltó írás műfajáról más a véleményem, szóba hoznék egy másik írást, amelynek vitája már lezajlott.

Donáth Anna idestova két hónapja nagy visszhangot kiváltó cikkel vétette észre magát. Nekitámadt a Demokratikus Koalíciónak - mint egy hazug politikai kultúra megtestesítőjének. Azokkal értek egyet, akik szerint eme írással kezdődött a két párt, a DK és a Momentum harca a szétaprózódott ellenzék összefogásáért. A Momentum újraválasztott elnöke úgy vette föl a harcot az ellenzék legnagyobb pártjával, hogy épp az idő tájt vallotta be: a 2022-es országgyűlési választáskor Zalában a pártjának mindössze öt tagja volt. Tavaly tavasszal épp úgy híján volt az országos hálózatnak, mint a DK 2018-ban. 

Gondolatmenetét publicisztikának nevezték a hozzászólók. Elismerem, hogy a politikusok között akadnak publicisták, félő azonban, hogy ehhez nyugdíjba kell menniük. Az MSZP-s Lendvai Ildikó vagy a DK-s Bauer Tamás nemcsak attól lettek közírók, hogy műveltek és tájékozottak. Attól is, hogy mielőtt hivatásos politizálásra adták volna a fejüket, kitanultak egy-egy szakmát. A nyugdíj pedig kiemelte őket a magyar politikából. Ha illik az elemzésükbe, akkor bizony felülbírálják az MSZP, illetve a DK döntéseit is. Az a benyomásom, hogy leginkább a szellemi függetlenség avatta őket publicistává.

Ez az, amit nem mondhatnak el magukról a még aktív politikusok. A digitalizáció úgy növelte megszólalási lehetőségeiket, hogy nem vihetik többre az alkalmi cikkíróságnál. Szijjártó miniszter bevallottan tizenkét kommunikációs munkatárssal működteti a fészbukos üzenőfalát. Varga Judit miniszterként nagyjából ugyanennyivel dolgozott. A gondozott külcsín azonban azzal párosul, hogy a miniszterelnök jelmondatait visszhangozzák. A szintén államilag stafírozott ellenzéki politikusoknak be kell érniük egy-két kommunikációs munkatárssal, és nekik is követniük kell a pártjuk irányvonalát.       

Donáth Anna és Gyurcsány Ferenc kitűztek maguk elé egy célt, amelynek révén megerősödhet a pártjuk, talán még több társadalmi réteget és világnézeti csoportot is befogadhat. De pártpolitikai nézőpontjuk gyökeresen eltér Bödőcs Tibor, Bruck András, Dévényi István, Lányi András, Lévai Júlia, Puzsér Róbert, Stumpf András, Tamás Ervin, Tóta W. Árpád, Váncsa István (és a két nyugalmazott politikus) szellemi függetlenségétől. Talán majd ha a Momentum és a Demokratikus Koalíció elnökei nyugdíjba vonulnak, akkor érnek meg a publicistaságra.

Tíz mondat a politikusokról

A politikus nem a szépirodalomban akar megdicsőülni. Neki öt perc kell a televízióban, ahol nem mindegy, hogyan irányítják rá a kamerát. (Szilágyi István erdélyi író, Magyar Nemzet, 1998. november 5.)

A legócskább mondatokat, közhelyeket is hitelesíti a nagy név. (Bodor Pál közíró, Népszava, 1999. augusztus 7.)

Istenem, mire vihette volna, ha nem tud írni! Talán miniszterré lehetett volna. (Molnár Gál Péter kritikus Berkes Erzsébet irodalomkritikusról, Mozgó Világ, 2003/február)

Le kell fordítanunk magyarra azt, amit a politikusok és a technokraták igen nagy nehézségek árán megpróbálnak érthetetlenné tenni. (Nika György műsorvezető, Teleszuper, 2003. április 21.)

Azokat a politikusokat hiányolom, akiknek az eszükön kívül stílusuk is van. (Jávor Béla publicista, Heti Válasz, 2003. május 9.)

A politikusnak egy eszköze van: a szó. Volna még egy, az írás, de ahhoz meg kellene tanulnia írni. (Zöldi László újságíró, Irodalmi Jelen, 2004/július)

Van egy nagy haszna az írásnak. Kényszerít a pontos fogalmazásra, hogy rendszerbe foglaljam benyomásaimat, gondolataimat. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Amőba. hu, 2006. április 18.)

Üzemi ártalom, hogy a politikus mindig fölé fogalmaz. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2009. május 30.)

Tisztelet a kivételnek, de olyanok akarnak politikusok lenni, akik az igekötők helyes használatával sincsenek tisztában. (Kállai Ernő volt kisebbségi ombudsman, Népszabadság, 2014. augusztus 2.)

A politikusnak többnyire beszélnie kell, az írónak pedig írnia. (Székely Ervin erdélyi politikus, ÚjHét.com, 2022. május 29.)

A legutóbbi napokban Ungár Péter emzépézett, Ujhelyi István szerepelgetett, Orbán Balázs lánczizott, Demeter Szilárd színezett, Nagy Feró külügyérezett, Tóta W. Árpád pedig hülyézett.

Tévedés nem elfogadni a kormánypárti médiumok meghívását. (Ujhelyi István volt szocialista politikus, ujhelyi.eu, január 7.)

Külföldre kell menjenek, hogy több játéklehetőséghez jussanak. (Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke a magyar kézisekről, Sport1, január 7.)

A vírus körbenyalta a világot. (Kemenesi Gábor virológus, Klubrádió, január 8.)

A jobboldalnak pártja van, a baloldalnak sajtója. (Batka Zoltán újságíró, Klubrádió, január 9.)

Ungár Péter némi életet lehelt a pártba. (Nagy Attila Tibor politológus az LMP-ről, ATV, január 9.)

Ő nem a probléma része, hanem garancia. (Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Lánczi Tamásról, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökéről, Gulyáságyú.média, január 9.)

Újabb fontoskodó (só)hivatalt hoz létre a hatalom. (Szerető Szabolcs újságíró a Szuverenitásvédelmi Hivatalról, Magyar Hang, január 9.)

A hatalom elveszítette a humorérzékét. (Komlódi Gábor ügyvéd, ATV, január 10.)

Egy csomó pártnak nincsenek szavazói, csak káderei. (Ceglédi Zoltán politológus az ellenzéki pártokról, Index.hu, január 10.)

Nincs olyan, hogy ellenzék. Ellenzéki pártok vannak, amelyek egymással rivalizálnak. (Somogyi Zoltán szociológus, Népszava, január 11.)

Valójában nem a kormánypártoktól, hanem egymástól veszik el a levegőt. (Nagy Ervin politológus az ellenzéki pártokról, Magyar Hírlap Online, január 11.)

Tényleg színes a magyar ellenzék: kívül zöld, belül vörös. (Demeter Szilárd Fidesz-kultúrpolitikus, Origo.hu, január 11.)

Minden Orbán körül forog. (Körösényi András politológus, hvg.hu, január 11.)

Orbán megunta a „pávatáncot”. (Krekó Péter szociálpszichológus, Magyar Narancs, január 11.)

Kegyelmes asszonyunk. (Föld S. Péter újságíró Novák Katalinról, HírKlikk.hu, január 12.)

Ilyen jó külügyminiszterünk még nem volt. (Nagy Feró rockzenész Szijjártó Péterről, Mandiner.hu, január 12.)

A teremtésből egyelőre csak a káosz látszik. (Galgóczi Eszter politológus Lázár János miniszteri tevékenységéről. Jelen.media.hu, január 12.)

Végre létrejön egy olyan hivatal, amelyek előírt kötelessége legnagyobb kincsünk - önrendelkezésünk, szuverenitásunk - védelme lesz. (Domonkos László újságíró, Magyar Hírlap Online, január 12.)

Márki-Zay Péter sem a Fidesz ügynöke, de politikusi tevékenysége ártalmas az ellenzéknek. (Ungár Péter LMP-politikus, Facebook.com, január 12.)

Az újság okos gyerekeknek készül, a hülye felnőtteket levegőnek nézzük. (Tóta W. Árpád, a Kispolgár című gyereklap alapítója, Kreativ.hu, január 12.) 

Minden párt a hozzá és nem feltétlenül a közösséghez lojális embereket akarja „betolni” az önkormányzatokba. (Üveges Gábor hernádszentandrási polgármester, Népszava, január 13.)

Hombach-interjú a Der Spiegel idei második számában, egy nyugati médiamenedzser gondolatrendszerébe kukucskálhatok. Schröder kancellár volt kabinetfőnöke az Európai Unió megbízottjaként dolgozott a Balkánon. Nemrégiben a Ruhr-vidéken vállalt állást, a Westdeutsche Allgemeine Zeitung-nál. Vagyis a WAZ-nál, a német helyi lapok legnagyobb hálózatánál, amely a mi Dunántúlunkon is működtet öt újságot.  

A hamburgi hetilap munkatársa megkérdezte, vajon a politikától való eltávolodása - eltávolítása? - egy házépítéssel kezdődött-e. Korrupció gyanúja miatt ugyanis rászállt a német nyelvű média. Bodo Hombach szerint tisztázódott a helyzete, a „mediális felmentésnek” azonban még nem alakult ki a kultúrája. A média előbb ítélkezik, mint a bíróság, és ha netán az igazságszolgáltatási eljárás a vádlott fölmentésével végződik, akkor az őt támadó médium ezt nem siet közölni a nyilvánossággal. Vagy ha közli is, nem akkora hangsúllyal, mint ahogy korábban taglalta a szaftos ügyet.

A WAZ-hálózat ügyvezetője kifejtette, hogy pályakezdő politikusként megtanulta: mielőtt akcióba lépne, mindig fontolóra kell vennie, vajon az a bizonyos döntés hogyan hatna, ha nyilvánosságra kerülne. Majd részletezte, hogy egy félreérthető lépés akkor is árt a politikusnak, ha nem jogsértő, „csak” az emberek igazságérzetét horzsolja. Azt már én fűzöm hozzá, hogy a korai felismerés se mentette meg a házépítés médiabeli következményeitől. Mégse haragszik az újságírókra, sőt leszögezi, hogy az információnak egymagában már nincs értéke.

Szerinte a színvonalas feldolgozás varázsolja értékké, a feldolgozás szakembere pedig az a fránya újságíró. A nyugat-európai médiavállalkozók észjárását így összegezte: „Aki a pénzét újságba fekteti, és nem képvisel gazdasági érdekeket, az világszemléleti buzgóságból, pártpolitikai okból vagy egyéb manipulatív szándékból költekezik.” Az a benyomásom, hogy sikerült meglelni a német sajtóbefektetők magyarországi gyakorlatának magyarázatát. Ők se különbek a deákné vásznánál, hisz’ a profitra hajtanak, a média bekebelezésére hajlamos helyi politikával szemben mégis akarva-akaratlanul védik a sajtószabadságot.

Hombach említett is egy példát, amely valószínűleg balkáni. A WAZ épp eladni készül az egyik szerkesztőségét, mert föl-fölmerült a gyanú, hogy az újságban megjelenő vélemények megvásárolhatóak. Ezzel a tapasztalattal a magyarországi piacon jó néhány laptól kéne megválni.