A legutóbbi napokban Lendvai Ildikó, Komjáthi Imre és Bödőcs Tibor orbánozott, Márki-Zay Péter fideszezett, Jakab Péter vonázott, Ungár Péter karácsonyozott, Ungváry Krisztián pedig bayerezett.

Ez a mi hazánk, csak most a Lövész nevén van. (Bödőcs Tibor humorista Orbán Viktorról, Comedy Central, január 21.)

Budapest főárvája. (Kiss László újságíró Karácsony Gergelyről, Magyar Hírlap Online, január 22.)

A főpolgármester az ország fővárosának otthonteremtője. (Ungár Péter LMP-politikus, Index.hu, január 22.)

Az LMP addig „vitézkedyk”, amíg kiiratkozik a politikából. (Szekeres István újságíró, Facebook.com, január 22.)

Bár nem beszél róla nyíltan, az lenne életművén a korona, ha országgyarapítóként vonulna be a történelembe. (Kárpáti Iván műsorvezető, Orbán Viktorról, Klubrádió, január 23.)

A kezében van a média jelentős része, ezért ő  el tudja juttatni az üzeneteit oda, ahová szeretné. (Komjáthi Imre szocialista politikus Orbán Viktorról, HírKlikk.hu, január 24.)

Most küldték ki másodszor pisilni. (Szűcs R. Gábor volt diplomata Orbán Viktorról és a svéd miniszterelnökről, Facebook.com, január 24.)

A Lajtán túl tort ül az elmebaj. (Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, a KESMA-kuratórium elnöke, Origo.hu, január 24.)

Vona Gábor nem visszatért a politikába, hanem visszaküldték. (Jakab Péter volt Jobbik-politikus, TitTok, január 24.)

Előbb voltam jobboldali és keresztény, mint a Fidesz. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Klubrádió, január 24.)

Az ellenzék nem állt talpra a legutóbbi bukása óta. (Novák Zoltán politológus, ATV, január 24.)

Ha változik a széljárás, akkor feltűnnek a fanyalgók. (Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó, Nők Lapja, január 24.)

Ha Ókovács a Bánk bánkot is átműti, Tiborcnak annyi. (Berkó Pál újságíró Facebook.com, január 25.)

Arra is volt példa, hogy az ötödik emeletig az egyik, annál feljebb pedig a másik választókerületbe tartozott egy lépcsőház. (Kovalcsik Tamás geográfus, a Választási földrajz-csoport munkatársa, Magyar Narancs, január 25.)

Azt mondtam neki, hogy te Feri, le kéne mondani. (Medgyessy Péter volt miniszterelnök Gyurcsány Ferenchez az őszödi beszéd után, Blikk.hu, január 26.)

Lehet sztrájkolni, ha akarunk. (Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke, ATV, január 26.)

A szoknyapecér visszatér. (Szabó Antal újságíró Borkai Zsolt győri polgármester-jelöltről, Magyar Hang, január 26.)

Tüttő Kata jobb nő, mint Ujhelyi István. (Horváth K. József újságíró az ellenzék Európa-parlamenti képviseletéről, Magyar Hírlap Online, január 26.)

Ára van, nem értéke. (Lendvai Ildikó szocialista politikus Orbán Viktorról, Népszava, január 27.)

Egyetlen magyarországi pártként a Mi Hazánk igényt tart Kárpátaljára. (Toroczkai László Mi Hazánk-politikus, Index.hu, január 27.) 

Úgy gondolkodik és úgy ír, mint egy nyilas. (Ungváry Krisztián történész Bayer Zsoltról, YouTube.com, január 28.)

Mr. Algoritmus, a Facebook legtekintélyesebb munkatársa ma reggel azt a bejegyzést dobta ki, amelyet napra pontosan tizenegy éve írtam. Okfejtésem tehát a 2013 eleji helyzetet tükrözi. Két okból adom körzre. Az egyik az, hogy Fábry Sándor nemrégiben elnesélte a Rádiókabaréban, hogy évtizedek óta fizet elő az Élet és Irodalomra, és 2023-ban eljutott oda, hogy a pénteken megjelenő hetilapot a következő szerdán kézbesítik.

A hunorista Leányfalun lakik, a fővárostól egy köpésnyire. A bejegyzésben említett bakonyi falu viszont Budapesttől száz kilométernyire található. A közlés másik oka, hogy a digitális korban felgyorsult az információáramlás. A lapzártával küszködő hagyományos (offline) sajtó eleve hátrányba került a folyamatosan üzemelő online sajtóval szemben. Eközben a mértéktelen állami központosítás folytán lelassult a döntéshozók válaszadási mechanizmusa.     

Egycsatornás kommunikáció

Így nevezik azt a rendszert, amelynek lényege, hogy állami cégek és szervek nem helyben válaszolják meg a fölmerülő kérdéseket. A jelenségre kifejező példát találtam a Fejér Megyei Hírlap tegnapi számában. Bakonycsernye állítólag az ország leghosszabb faluja. Annyi bizonyos, hogy öt kilométernyire nyúlik el. Ennek abból a szempontból van jelentősége, hogy az újságterjesztés összeomlott.

Az óévben még négy kézbesítőt alkalmazott a Magyar Posta, január elsejével azonban megfelezték a számukat. Ez azzal járt, hogy Maris néni hiába fizetett elő a műsorújságra, két egymást követő héten nem kapta meg, holott minden szórakozási lehetősége a televízió. A helyi bolt eladójához a pénteken esedékes hetilap szerda reggelig, a riporter ottjártáig nem érkezett meg. Egy harmadik előfizető pedig arról panaszkodott, hogy az országos napilap négy számát egyszerre dobta be ládájába a túlterhelt kézbesítő.

A polgármester fölismerte a bajt, és a körzeti postavezetőhöz fordult, aki sajnálkozva közölte, hogy kivették kezéből a döntés jogát. Mindenről a budapesti központban döntenek, és az eredményt majd a Magyar Posta szóvivője adja közre. Más forrásból tudható, hogy az ország legnagyobb munkáltatója, a 120 ezer pedagógust foglalkoztató Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője megtiltotta néhány ezer iskolaigazgatónak, hogy közvetlenül elégítsék ki a helyi nyilvánosság érdeklődését.

Ha azok a fránya újságírók kérdeznek valamit, akkor a választ el kell juttatni a fővárosi központba, a kommunikációs részleg jóváhagyása nélkül tehát az igazgatói válaszok nem jelenhetnek meg a helyi nyilvánosság valamelyik fórumán. S hogy teljes legyen a kép, a főiskolán vizsgáztatás közben hallottam az egyik levelező hallgatótól - a megyei önkormányzat sajtóreferensétől -, hogy ha újságírók keresik meg a szervezetét, a hivatali állásfoglalást jóvá kell hagyatni az illetékes minisztérium kommunikációs főosztályával.

Ez bizony időbe telik, amit a szerkesztőségek egyre durcásabban várnak ki. Vagyis a központosítás jegyében az állam jelenlegi működtetői nemcsak a döntéseket szívják fel országos szintre, hanem a miértekre adandó válaszokat is meghatározzák. Egyelőre nem vonják kétségbe az újságírók ama jogát, hogy indoklást kérjünk a döntéshozóktól, a magyarázat azonban jókora késéssel, ráadásul nem föltétlenül a helyi viszonyok ismeretében születik meg.

Tíz mondat az újságterjesztésről

A Horn-kormány egyik utolsó intézkedéseként a kiadóvállalatokat félretolva kiprivatizálták az árus újságterjesztés javát. (Eötvös Pál újságíró, a Népszabadság főszerkesztője, Médiafüzetek, 2004/1.) 

Az első munkanapon nem hozták meg az újságokat. Az új terjesztési rendszer csőddel kezdett. (Szentgyörgyi Zsuzsa mérnök, Népszava, 2007. január 16.)

A fővárosi vegyesboltban nem lehet csak úgy az újságokhoz férni. A polcuk elé második kasszát állítottak, és csupán a pénztárosnő emelheti le a kért lapot. Sokáig keresgél, mert nem ismeri a sajtót. Ráadásul kicsi, és nem ér föl a hetilapokig. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2013. április 30.)

Összesen 82 településről kaptunk visszajelzést, hogy rendszeresen vagy alkalomszerűen szórják a lapjainkat. (L. László János újságíró, a Nyomtass te is! hírlap főszerkesztője, Magyar Hang, 2018. szeptember 14.)

Többen egy idős bácsival állapodtak meg a városban, hogy az ő nevére fizetnek elő. Nyugdíjasan csak nem lehet baja abból, hogy nem a kormánysajtót járatja. A Magyar Hanggal szimpatizáló postás pedig nem neki, hanem a tényleges előfizetőknek viszi ki a lapokat. (Ladányi András újságíró, Média1.hu, 2019. február 19.)

A piacon terjedő hírek szerint a Magyar Posta mellett az árus terjesztésben megkerülhetetlen Lapker is szabadulna a napilapoktól. (Bogatin Bence újságíró, Mérce.hu, 2019. október 12.)

A nyomtatott lapok iránti igény drasztikusan csökkent, ezért azt is vizsgáljuk, hogy hogyan érdemes a hírlapterjesztést megtartani. (Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója, Magyar Nemzet, 2019. november 9.)

Az állami vállalat a napilap terjesztési szolgálat megszüntetését azzal indokolja, hogy a napilapok kiszállítása veszteségessé vált. (Szalay Dániel újságíró, Média1.hu, 2021. március 11.)

Legyen vége annak a tűrhetetlen helyzetnek, hogy az ellenzéknek egy A, házilag nyomtatott papíron kell vidéken híreket terjesztenie. (Bruck András író a Nyomtass te is!-ről, Facebook.com, 2022. április 12. 

A Nyomtass te is! című hírlapot hatékonyabban is lehetett volna terjeszteni, de így is eljutott mintegy ezer faluba. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2022. augusztus 12.)

A címet kéretik inkább kattintásvadásznak elkönyvelni, mint csúfolódónak. Komjáthi Imre ugyanis rokonszenves politikus. Valóságos ajándék egy olyan pártnak, amely a bérből és fizetésből élőket akarja képviselni.

Sokáig úgy jelent meg a nyilvánosság fórumain, mintha három műszakból érkezett volna. Vörösbe játszó melegítő felsőben, fáradtan és gondterhelten ült a mikrofon és a műsorvezető elé. Íme, a szakszervezeti aktivista egy borsodi üzemből, aki szinte véletlenül csöppent a nagypolitikába. Amióta társelnök lett az MSZP-ben, kezd öltönyben feszengeni, bár melós szófűzéséből még telik arra, hogy őszintén képviselje a pártja álláspontját. Rokonszenvemet azért nem vesztette el, mert hiányzik belőle a másik társelnök, Kunhalmi Ágnes primadonnasága.

Amit azonban legutóbb mondott, egy háttér-beszélgetésen, az szomorú érzéssel tölt el. A Hírklikk szerint ezt fejtegette: „A független médiának is fel kell erősítenie a hangomat.” A tudósító akár félre is érthette, esetleg rövidre zárta a gondolatmenetét. Annyira mégse torzíthatta el az okfejtését, hogy ne halljam ki belőle, amit az esti és levelező hallgatók szoktak mondani a főiskolán. A termelésből érkeznek, olykor a kétkezi munkából, és figyelemre méltó a valóságérzékük. Ám a nyilvánosság működéséről kevés fogalmuk van.

Magyarországon a nyilvánosság eszközrendszere, a média nem gazdasági, hanem politikai vállalkozás. Vagy a kormánypártok, vagy az ellenzéki pártok nótáját fújja. Veszteséges működését politikai szervezetek egészítik ki null szaldóra vagy szolidan nyereségesre. Ennek fejében a pártvezetők akkor is megszólalhatnak benne, ha nincs érdemi mondandójuk. Vannak persze olyan fórumok, amelyek nem kapnak pénzt a pártoktól. Ők élnek a piacról, ezért engedhetik meg maguknak, hogy csak azokat a közéleti szereplőket szólaltassák meg, akik érdekeseket mondanak.

Az a benyomásom, hogy Komjáthi Imre hangját azért nem erősíti fel a független média, mert nem mond elég érdekeseket. Legalábbis öltönyben nem. Mondhatja, hogy ha az ellenzéki pártok nem fognak össze, akkor a Fidesz megint elsöpri őket. Igazán kár, hogy a közvélemény-kutató cégek folyamatosan a parlamenti küszöb alá mérik az MSZP-t. Érzékelhető, hogy a társelnök pártkeretek közé szorított őszintesége mögött rejlik valami. Az ugyanis, hogy ha a kis ellenzéki pártok nem fognak össze a 2024-es önkormányzati és Eúrópa-parlamenti választáson, akkor bizony 2026-ban óhatatlanul kihullanak a parlamentből.

Az öltönybe bújtatott munkásember jól jön a válságos helyzetben lévő pártnak, mert hihető, amit mond. A másik társelnök pedig azt próbálja elhitetni, hogy „Az MSZP a harmadik legnagyobb ellenzéki párt ma Magyarországon.” (444.hu, 2023. november 14.) Ő se füllent, csak éppen nem köti az orrunkra, hogy a közvélemény-kutatók két százalékra mérik a társadalomba valaha mélyen beágyazott pártját.

Tíz mondat a nyilvánosságról

Vannak újságírók, akikkel azért találkozom, mert tudom, ha mondok nekik valamit, az olyan, mintha megafonba kiáltanám. (Szigetvári Viktor politológus, a Bajnai-kormány volt államtitkára, a Haza és Haladás Alapítvány kuratóriumi tagja, Mozgó Világ, 2011/7.)

Mutatóba maradhat-e néhány független újság, televízió és rádió, amely elláthatja házőrző feladatát, ha a tűzhöz közel állók kilopják a szemünket? (Hollósi Zsolt szegedi újságíró, Délmagyarország, 2017. augusztus 7.)

Megafonra annak van szüksége, aki túl akarja kiabálni a tömeget. (Fábián András publicista, Újnépszabadság.com, 2020. november 9.)

Vannak még független szerkesztőségek, de döntő többségükre a kormány bármikor rá tudja rakni a fojtónyakörvet, ha sokat ugrálnak. (Hargitai Miklós újságíró, Index.hu, 2020. december 8.)

Szeretném felhangosítani a patrióták hangját a Facebookon. (Rákay Philip kormánypárti publicista, Mandiner.hu, 2021. május 28.)

Ha a Fidesz vagy a fideszes sajtó szándékosan félreértelmezi a szavaimat, azon már nem lepődöm meg. De azon igen, hogy a független sajtó is. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, 2022. március 22.)

Nem jó nekik a független sajtó, csak amelyik azt írja, amit ők szeretnének. (Katus Eszter komlói újságíró az ellenzéki politikusokról, Népszava, 2022. június 11.)

A kiáltó ellentmondásokat zömmel a független portálok újságírói veszik észre. (Tamás Ervin újságíró, Jelen.media.hu, 2022. augusztus 7.)

A médiafelület 20-25 százalékát még meghagyták a függetleneknek és a velük egyet nem értőknek. (Bolgár György műsorvezető az Orbán-kormányról, Klubrádió, 2023. január 17.).

A független médiának is fel kell erősítenie a hangomat. (Komjáthi Imre szocialista politikus, HírKlikk.hu, 2024. január 24.)

A Facebook egyik szolgáltatása, hogy reggelenként azzal köszönt, amit a legutóbbi másfél évtizedben ugyanazon a napon tettem föl közös üzenőfalunkra. Ma, 2024. január 24-én egy 2013. január 24-én írt bejegyzéssel örvendeztetett meg. Meg is lepett, mert kiment a fejemből. Most, frissiben az a benyomásom róla, hogy a szónokló politikusok és az őket hallgatók bonyolult viszonyában időszerű olvasmány. Íme:  

Értik-e Gyurcsányt a hívei?

Másoknál talán előbb ismertem meg. A megyei lapok olvasása közben arra figyeltem föl 2004 nyarán, hogy az újdonsült sportminiszter járja az országot. Délelőtt városi sportcsarnokot, iskolai tornatermet avat, és a fotósok kereszttüzében gyűrűn lóg meg bordásfalra csimpaszkodik. Délben újságírókkal kvaterkázik, a helyi lap szerkesztőségében interjút ad. Délután pedig a szocialisták helyi szervezetét látogatja meg.

Mire főnöke, Medgyessy Péter szembe került az SZDSZ-szel, a kisebbk koalíciós partnerrel, és a nagyobbiktól, az MSZP-től nem kapta meg az elvárt támogatást, az ügyes Gyurcsány Ferenc meghódította a vidéki Magyarországot. Megszerezte a közvélemény-hangadó újságírók érdeklődését, és a maga oldalára állította a szocialista pártszervezeteket is. Ő lett a miniszterelnök. Néhány évvel későbbi bukásának egyik oka épp az lett, hogy az ellenzéki karantén beszorította a fővárosba, és megfosztotta legerősebb fegyverétől, az országjárástól.

Most, nyolc és fél év múltán, ellenzéki politikusként újra nyakába vette az országot. Ahhoz képest, hogy csupán a Demokratikus Koalíció nevű kis párt vezetője, az átlagosnál nagyobb érdeklődésben van része. A hetvenezer példányban megjelenő győri Kisalföld például percről percre beszámolt a lakossági fórumáról, sőt internetes kiadásában még egy néhány perces videót is szentelt az immár csak volt miniszterelnöknek.

A többnyire idős arcok csillogó szemmel figyelték a közvetlen modorú előadót, akadt azonban egy pillanat, amikor lefagytak. Gyurcsány megfogalmazta a szónoki kérdést: „Mi a kapaszkodó, amikor útelágazódáshoz érkezünk?” Látva az értetlenségről árulkodó tekinteteket, gyorsan kapcsolt, és magyarázólag fűzte hozzá: „Ha értik, hogy mire gondolok.” Hát, nem nagyon értették. Ezt nem is csodálom. Az ismét országjáró politikus Medgyessy Péter híres bakijára utalt - rosszul.

Az akkori miniszterelnök 2004. február 16-án évértékelőt tartott a Parlamentben. A háromnegyed órás beszéd végén botlott bele az ’útelágazás’ szóba. Nagy visszhangra vergődött elszólásáról kering egy tizennégy másodperces felvétel a világhálón. Négyszer rugaszkodott neki, újra meg újra, egyre reménytelenebbül. Botlásáról ez olvasható az ellenzékbe szorult  Fidesz korabeli honlapján: „Bakija a Medgyessy-korszak szimbólumává vált.” Már ha egyáltalán volt Medgyessy-korszak. Ahhoz, hogy országlása korszak legyen, nem elég két és negyedévi kormányzás.

De mint a nyilvánosság szinte valamennyi gyakori szereplője, Gyurcsány Ferenc sem úszta meg szóbotlás nélkül. 2012. március 15-én, egy budapesti nagygyűlésen akadt el a ’kutyagyalázatos’ jelzőnél. A nap hősétől, Petőfitől kölcsönözte, és becsületére válik, hogy érzékeltette az idézőjelet. Mielőtt azonban újra kimondta volna, most már helyesen, elnevette magát, és leszólt a közönségnek: „Majdnem olyan volt, mint az útkereszteződés.” Kiszólása nem igazán jött be.

Talán ha egyszer s mindenkorra megjegyezné, hogy Medgyessy Péter valójában útelágazást akart kimondani, akkor tréfás emlékeztetője nagyobb sikerrel járna.

 A koalíciós együttműködés zászlóshajója a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. (Szabadi Béla kisgazda politikus, 168 Óra, 1999. április 1.)

Katinka a zászlóshajónk. (Zubor Attila, a Vasas úszó-szakosztályának igazgatója Hosszú Katinkáról, Nemzeti Sport, 2014. február 1.)

A kajakos ügyek senkinek sem hiányoznak. Csak reménykedhetünk, hogy nem roppan bele zászlóshajónak számító sportágunk. (Deák Zsigmond újságíró a doppingesetekről, Magyar Idők, 2016. augusztus 4.)

Hosszú Katinka a magyar úszósport zászlóshajója. (Wladár Sándor olimpiai bajnok úszó, ATV, 2017. augusztus 7.)

Budapest a zászlóshajónk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2018. október 16.)

Budapest az átalakulás zászlóshajója. (Szél Bernadett volt LMP-politikus, ATV, 2020. június 24.)

Az Index a magyar nyilvánosság zászlóshajója. (Szűcs Zoltán Gábor politológus, Mérce.hu, 2020. július 27.)

Nem vagyok senki zászlóshajója. (Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Válaszonline.hu, 2023. május 25.)

Arcátlanul beletörölte a lábát a vidéki emberekbe a baloldal zászlóshajója. (Csépányi Balázs újságíró a 444-ről, Magyar Nemzet Online, 2024. január 19.)

A járműipar zászlóshajónak számít. (Mellár Tamás közgazdász, Magyar Hang, 2024. január 19.)

Nemrégiben arról tűnődtem, hogy a Népszava főszerkesztője a kormányzati túlsúly jellemzésére miért használja a bűvös kilencven százalékot. Ráadásul úgy, hogy hol számmal, hol betűvel írta. Olykor azt is hozzáfűzte, hogy a média, a sajtó, a nyilvánosság „nagyjából” kilencven (90) százalékát uralják a hatalmon lévők.   

Bejegyzésemre kommentben válaszolt Pápai Gábor, a Népszava karikaturistája, máskülönben a könyveim illusztrátora. Azzal védte a veterán újságírót, hogy ő csupán „publicisztikai fordulatként” használja azt a fránya számot. Értelmezésében van logika. Kétségkívül újságírói fogás, hogy ha valamivel torkig vagyunk, akkor az érzéseinket nem föltétlenül jelzővel fejezzük ki, inkább egy ütős számmal sokkolunk. Mindazonáltal szerencsésebb, ha ez a szám nem légből kapott. A sokkolásban Németh Péter maradi, mert maradt a kilencvennél (90-nél).

Elfelejtette végiggondolni a kormányzati térnyerés folyamatát. Négy nappal a Népszabadság megszüntetése előtt 95 százalékkal kezdte. Majd a fordulópont, a legjobb magyar napilap kormányzati kivéreztetése után eljutott a 90 százalékig. A túlsúlyban való „visszafejlődés” azért figyelemre méltó, mert közben a kormány további médiumokat lehetetlenített el. Ennek ellenére csökkent volna a befolyása? A miben is? A bejegyzésem utáni összeállításból kiderül, hogy Németh Péter szerint ötször a médiában, kétszer a nyilvánosságban, egyszer-egyszer pedig a sajtóban, a tájékoztatásban és a „térfélben” (bármit is jelentsen az utóbbi).

Az olvasó talán nem véli szőrszálhasogatásnak, ha rögzítem, hogy a nyilvánosság a média eszközrendszere. A keletkezés sorrendjében tartalmazza a sajtót, a rádiót, a televíziót és a világhálót. Nem mindegy, hogy a hatalmon lévők a média 90 százalékát uralják-e, vagy „csak” a média leghagyományosabb részét, a papír alapú sajtó befolyásolását fejezi-e ki Németh Péter a publicisztikai fordulattal. Az a benyomásom, hogy a Népszava főszerkesztője homályos fogalmi keretben ismételget egy nehezen bizonyítható számot. Ilyen felmérés ugyanis nincs.

Van olyan (78 százalékos), amelyet egy médiával foglalkozó közgazdász számolt ki. Azt nézte meg, hogy milyen arányban jutott kormányzati/állami hirdetés a kormánypárti és az ellenzéki médiumokba. És van olyan felmérés is, amelyet egy kormány közeli közvélemény-kutató cég számolt ki. Eszerint a digitális sajtóban az ellenzék érzékelhető előnyt élvez. Ez azonban a 2018-as választás előtti helyzetet tükrözte, midőn a kormányzat még nem fedezte föl a közösségi médiában rejlő lehetőségeket.

Azóta Rogánék létrehozták az úgynevezett Megafon-csoportot, és véleményformálóit befizették a Facebookra. Vagyis Németh Péter 2016-os 95 százalékához képest növelték befolyásukat a nyilvánosságban. Ha publicisztikai fordulattal akarnám kifejezni a változást, akkor körülbelül 120 százaléknál tartanak. E feltételezést persze felméréssel kéne bizonyítani. Nos, a Népszava rendszeresen rendel felméréseket a Publicustól, az MSZP-hez közel álló közvélemény-kutató cégtől. Abból a néhány százmillió forintból, amelyet a patinás újság évente kap a propaganda minisztériumtól és az állami cégektől, Németh Péter igazán rendelhetne reprezentatív felmérést.

Az immár csak egyetlen ellenzéki napilap főszerkesztője jóvoltából végre megtudhatnánk, vajon Orbánék mennyire képesek befolyásolni a nyilvánosság eszközrendszerét, a médiát, azon belül is a sajtót.

Tíz mondat Németh Péter publicisztikai fordulataiból

/Orbán Viktorról/ Övé immár a média 95 százaléka. (Népszava, 2016. október 4.)

A magyar sajtót, amelynek 90 százalékát immár a kormány uralja, a félelem lengi körbe. (Népszava, 2018. november 17.)

A média eme része nagyjából 90 százalékot tesz ki. (Népszava, 2019. január 12.)

A térfél 90 százalékát uralja a hatalom. (HírKlikk.hu, 2020. január 14.)

90 százalékban arról értesülnek az emberek, amiről a Fidesz akarja. (ATV, 2022. március 25.)

Elképesztő energiákat mozgósít a kormánypári sajtó - a média 90 százaléka. (Népszava, 2023. február 18.)

A hazai kormánypárti sajtó - ismét: a média 90 százaléka. (Népszava, 2023. február 18.)

/A társadalom „közel feléről”/ A nyilvánosság 90 százalékában az jön vele szembe, hogy - például - a tanárok bérét azért nem tudják rendezni, mert az EU nem küldi a pénzt. (Népszava, 2023. december 12.)

/A Magyar Rádióban elhangzott Orbán-interjúról/ A média 90 százaléka ezt fújja. (ATV, 2014. január 19.)

Ez a médiahenger - a nyilvánosság kilencven százaléka - egyelőre bárkit képes eltiporni, személyt, pártot, egyesületet. (Népszava, 2024. január 22.)

A legutóbbi napokban Orbán Viktor egyenesen beszélt, Donáth Anna orbánozott, Kunhalmi Ágnes töpörödött, Lendvai Ildikó novákozott, Karácsony Gergely összefogott, Kovács Gergely pedig kutyálkodott.   

Ez az ellenzék soha nem fogja leváltani a Fideszt. (Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, Klubrádió, január 15.)

Mumust Orbán csinált belőle. (Szűcs R. Gábor publicista Gyurcsány Ferencről, Újnépszabadság.com, január 15.)

/”Egy folyamatosan töpörödő pártnak miért kell két társelnök?”/ Ha humorosan akarnék válaszolni, azt mondanám, hogy jobban látszódjunk. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, Blikk.hu, január 16.)

Orbán Viktor az Európai Unió fekete báránya. (Pék Szabolcs politológus, ATV, január 17.)

A népesség IQ-jával már padlót lehet söpörni. (Szénási Sándor műsorvezető, Klubrádió, január 17.)

A szuverenitásvédelmi törvény azt se mondja meg, hogy mi az a szuverenitás, amit védendőnek tekint. (Farkas Erika, a Magyar Helsinki Bizottság jogi munkatársa, Magyar Narancs, január 18.)

Politikai okokból ma már csak diktatúrák büntetnek. (Kukorelly Endre író, Index.hu, január 18.)

Semmihez sem értek, ezért lettem politikus. (Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Index.hu, január 18.)

A magyar színjátszás krémje játszott A miniszter félrelépben. Meg én. (Dobó Kata színésznő, nlc.hu, január 18.)

Magyarországon a politikusoktól kikövetelik az egyenes beszédet. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, január 19.)

Ő lett Európa rézfarkú baglya. (Hargitai Miklós újságíró Orbán Viktorról, Népszava, január 19.)

Tyúkszem a cipőben. (Magyar Bálint szociológus, volt oktatási miniszter Orbán Viktorról, Klubrádió, január 19.)

Annyira hozzászokott a teljhatalomhoz, hogy nem tudja elviselni, hogy az EU-ban nincs korlátlan jogosítványa. (Donáth Anna Momentum-politikus Orbán Viktorról, Facebook.com, január 19.)

A magyar baloldal ma sem adta fel a reményt, hogy a pedagógus béremelést megakadályozza. (Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Origo.hu, január 19.)

Arcátlanul beletörölte a lábát a vidéki emberekbe a baloldal zászlóshajója. (Csépányi Balázs újságíró a 444-ről, Magyar Nemzet Online, január 19.)

Az ellenzéki szavazók összefogást akarnak. (Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, ATV, január 19.)

Az összefogás önmagában nem politikai üzenet. (Nagy Ervin politológus az ellenzéki pártokról, Magyar Hírlap Online, január 19.)

Az Európai Unió az egyetlen fék a vonaton, ami Magyarországot a szakadékba viszi. (Bartus László publicista, Amerikai Népszava, január 19.)

Celebnek lenni celebkedést kíván. (Dévényi István publicista, Magyar Hang, január 19.)

A köztársasági elnöki funkció annál erősebb, mint ahogy használják. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, január 20.)

Az RMDSZ gyakorlatilag a Fidesz fiókpártjává vált. (Székely Ervin erdélyi publicista, ÚjHét.com, január 21.)

A huszadik század nem éppen a magyarok sikereiről volt hangos.

A mély nemzeti gondolatok Magyarországon nagyon erősek.

A nemzeti érzést Nyugaton nacionalizmusnak nevezik.

Korábban ködösen beszéltek. Azt mondták, hogy az igazságszogáltatás, meg a korrupció, meg a jogállam, meg ilyen sületlenségek.

Amivel előhozakodnak, az mind sületlenség. Az csak blabla. Ami valódi probléma: a migráció, a gender meg a háború.

/A migránsokról/ Nincs az a pénz, amiért meg fogjuk engedni, hogy ellakják tőlünk az országot.

Tavaly a magyar emberek bebizonyították, hogy a magyar gazdaság az európai uniós pénzek nélkül is válságálló.

Az európai uniós pénz inkább csak gyorsít bennünket.

A gazdasági növekedést tekintve az európai élbolyban leszünk.

A gazdasági növekedés felelőse a gazdasági miniszter. Ezt neki meg kell oldani.

(A miniszterelnök a huszonhat perces interjú közben tizennyolcszor köszörülte a torkát.)

Reggel nyolc előtt senki se hívok föl telefonon. Azért van egy kivétel, a fiam. A családból ő a másik, aki hat körül kel, és ha egyedül ül a kocsiban, vezetés közben nyolc előtt is szoktunk beszélgetni. Ma számolt be arról, hogy tizenegy éves unokámmal túl vannak az első magyar próbán.

Samu szeptember óta ötödikes, és másfél év múlva megpróbálkozik azzal, hogy bejusson egy hatosztályos középiskolába. A felkészüléshez vették elő a teszteket, és szóba kerültek a magas meg a mély magánhangzók. Erről jutott eszembe Radnai Antalné. Ötödikben, 1956 szeptemberében lett az osztályfőnökünk, és magyart tanított. Kedveltük, mert ha kérdeztünk tőle valamit, előfordult, hogy azt mondta: erre most nem válaszol, de utánanéz, és holnap visszatérünk rá. Ez az őszinteség nem jellemezte a többi tanárunkat.

Amikor a magánhangzókat vettük, akkor kórusban zúgtuk, hogy ÉPÍTŐMŰ (magas: e, é, i, í, ő, ő). Meg azt, hogy HÁBORÚ (mély: a, á, o, ó, u, ú). Talán gyermetegnek hatnak e beidegződések, de ha találkozom Samuval, mégis megismertetem a két furcsa szó mögötti tartalommal. Hátha hasznát veszi majd a felvételi vizsgán. Elvégre úgy jegyeztem meg őket, hogy hasznukat vettem az újságíró szemináriumon is.

A névsorból kinéztem azokat a kommunikáció szakos főiskolásokat és egyetemistákat, akiknek a vezetékneve Kiss, Nagy, Szabó vagy Tóth volt. Elmondtam nekik, hogy ha nem akarnak a szakmában lenni a tizenharmadik Kiss János vagy Nagy István, akkor bizony jobban teszik, ha művésznevet választanak. A személyi igazolványban maradhatnak persze Kissek vagy Nagyok, de a nyilvánosság fórumain megjegyezhetőbb nevet érdemes választani. Például a szülőfalujuk vagy a szülővárosuk nevét, hozzá toldva egy i betűt. Csak arra vigyázzanak, hogy harmonikus hangzású legyen a művésznév.

Ami azt jelenti, hogy a keresztnévhez kellene keresni a vezetéknevet. Ha például valakit Lászlónak hívnak, mint engem, és mindkét magánhangzó mély benne, akkor a művészbe olyan nevet kéne keresni, amelyben magas magánhangzók vannak. A vegyes hangrendű keresztnévhez pedig vegyes vezetéket. Nos, a tanítványaim százhatvankilenc szerkesztőségben helyezkedtek el, és hallgattak is rám meg nem is. A fiúk gyakorlata vegyes, a lányok azonban a magánéletben is kamatoztatták a tanácsomat. Ha teherbe estek, és nevet kerestek a gyereknek, figyelembe vették a névadás említett „törvényszerűségeit”.

Ma reggel nyolc után tíz perccel fölhívtam D. Lacit. A felső tagozatot együtt húztuk le Kecskeméten, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, majd további négy esztendőt töltöttünk együtt a „hírős város” Katona Józsefről elnevezett gimnáziumában. Azt kérdeztem tőle, hogy tudja-e Radnai Antalné keresztnevét. Osztálytársam se emlékezett rá, és az építőmű meg a háború is kiment a fejéből. Nem csoda, hisz’ mérnök lett, és nem tanított újságírással kacérkodó lányokat meg fiúkat. Emlékezetébe véste viszont néhai magyartanárunk egyik mondatát. Osztályfőnökünk az ajakhangokat így tanította: „Baby Papája Vív Fia Műhelyében.”

Vagyis b, p, v, f, m. Nem ábécé sorrend ugyan, de annyira szokatlan - mondta D. Laci -, hogy egy életre megjegyezhető.

Tíz mondat a nevekről

A Fidesz a neve miatt generációs elszigeteltségben van. Ezen akarunk segíteni olyan névkiegészítéssel, hogy Fidesz - Magyar Polgári Párt. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Új Dunántúli Napló, 1995. április 3.)

A polgármester felajánlotta, hogy elintézi a névváltoztatást. Azt mondtam neki, hogy arra a kis időre, amíg a másik Bokros Lajos hivatalban marad, nekem nem érdemes. (Bokros Lajos gyermelyi mezőgazdász, 24 Óra, 1995. október 6.)

A Hofiból márkanév lett. (Kovács János újságíró. Heves Megyei Hírlap, 2002. április 12.)

Nem kell félni a névcserétől. A Magyar Szocialista Párt is egy másik pártból jött létre. (Gyurcsány Ferenc szocialista politikus, ATV, 2011. május 12.)

A név ruha, amit magunkra veszünk. (Pop Annamária műfordító, Erdélyi Riport, 2011. augusztus 25.)

A legnehezebb egy ilyen névvel saját hangot találni. (Karinthy Márton író-rendező, Hatoscsatorna, 2013. július 9.)

A Gyurcsány tulajdonnév olyan személyt jelöl, aki szinte automatikusan összerendezi az úgynevezett Fidesz-tábort. (Bódis András újságíró, Válasz.hu, 2017. május 3.)

Nevet változtatott, hogy a magyarsághoz tartozzon. (Fráter Zoltán irodalomtörténész Petőfiről, Magyar Rádió, 2023. március 19.)

Névvel nem poénkodunk, és tényleg elnézést kérek, de elsőre így gépeltem le: Rákay Philop. (Dévényi István publicista, Magyar Hang, 2023. június 16.)

A Lölö-jelenség helytelen kifejezés. Sokkal inkább beszélhetnénk Orbán-jelenségről, amit Lölö fedőnév alatt ismert meg a közélet. (Nagy Bandó András humorista, Újnépszabadság.com, 2023. október 11.)

 A kormánypárti publicista kedves újságíró kollégám, Apáti Miklós fia. Sokáig táncolt az Állami Operaház deszkáin, majd a Budapesti Operettszínház tánckarának lett az igazgatója. Mondandóját gyakran fejti ki a nyilvánosság fórumain, és mára a kormány közeli médiumok állandó szerzője lett. Cikkei általában a Magyar Nemzetben jelennek meg, és végigfutnak az állami sajtón. Legfontosabb megállapításait idézik, hivatkoznak rájuk. Az utalók orákulumnak tekintik. Nem mindegy, hogy indokoltan vagy indokolatlanul hivatkoznak-e rá.

Legutóbbi cikkében az ukrán államelnökről írta: „Zelenszkijtől nyilvánvalóan olyan messze van a korrupció, mint Makó Jeruzsálemtől.” (2024. január.12.) A ’nyilvánvalóan’ azt sejteti, hogy Apáti Bence ironikusnak szánta a megjegyzést, és az ellenkezőjét kell érteni rajta. Nos, az 1927-ben kiadott Irodami lexikon szerint „Az irónia a gúnyolódásnak az a módja, amikor túlzott dicséret vagy kedveskedés formájába öltöztetjük a gáncsot.” A táncos-publicista érvelését nem érzem meggyőzőnek. Ezért néztem utána a szólásmondás eredetének.

Ballagi Mór 1850-ben említette a Magyar példabeszédek, közmondások és szójárások gyűjteménye című könyvében. Imigyen: „Annyira van, mint Makó Jeruzsálemben.” Hm. Vagy suta a megfogalmazás, ami a nagy tudású nyelvész esetében nehezen hihető. Vagy pedig azt akarta érzékeltetni, hogy nem a két település közötti távolságról van szó benne. De ha mégis, akkor faramuci módon. Mellőzöm a következő évtizedek szakmai okfejtéseit, hogy eljuthassunk a közelmúltban megjelent tanulmányokig.

Kelemen Ferenc a Makó név közmondásainkban című dolgozat szerzője 1971-ben kimutatta, hogy Makó városa a XIII. század elején még nem is létezett. A helyén egy Völnek nevű, húsz-harminc portából álló falu volt. Jóval később kétségkívül felbukkant egy Makó nevű bán, valószínűleg róla nevezték el a várost, amelynek azonban nincs semmi köze Jeruzsálemhez. 1978-ban Tóth Ferenc néprajz-kutató vette föl az elejtett fonalat. Szerinte a közmondás arra vezethető vissza, hogy a pápa keresztes hadjáratot hirdetett a Szentföld visszafoglalására. III. Béla magyar király éppen ágynak esett, ezért megeskette a kisebbik fiát, András herceget, hogy ha trónra kerül, helyette is viseljen hadat a „hitetlen” muzulmánok ellen.

Utódja, II. András (Endre) 1217-ben indult útnak. Egyik katonája, Makó a Velencében bérelt hajón iszogatott, és miközben hullámzott alatta az Adriai-tenger, be is rúgott. Arra ébredt, hogy a parton város suhan el, és a templomok tornyán kereszt díszeleg. Azt hitte, hogy megérkezett Jeruzsálembe, holott csupán a dalmáciai Spalato (a mai Split) tornyait látta. A harcostársai erre mondták viccelődve: „Messze van még Makó Jeruzsálemtől.” Az akkor nem is létező városra aligha gondolhattak, annál inkább a nagyon is létező vitézre.

A részeges katonára tért vissza Ungár Tamás a Népszabadság 2014. március 28-i számában. Az országgyűlési választás kampányában ugyanis letartóztatták Simon Gábort. Az MSZP elnökhelyettesét azzal gyanúsították, hogy osztrák bankban több százmillió forintnyi „fekete” pénzt tart. Az ügy azóta se zárult le, és a hatóságok minden választási kampányban előveszik. Ezt akkor még nem tudhatta az újságíró, csupán arra utalt, hogy a nyomozók bissau-guineai útlevelet találtak a politikusnál.

Így vonta le a tanulságot: „Száz emberből kilencvenkilencnek fogalma sincs arról, milyen történet szülte a ’messze van, mint Makó Jeruzsálemtől’ közmondást, ezért helyette ajánljuk használni azt, hogy „messze van, mint Simon Bissau-Guineától.” Nem tragédia, legföljebb hiányos felkészültség eredménye, ha valaki félreérti a művelt körökben pontosan használt közmondást. A félreértők között nemcsak kormánypárti személyiségek találhatóak, hanem ellenzékiek is, a torzítás tehát ökumenikus jellegű.

De az talán mégis elvárható egy országos információs hálózatra ható véleményformálótól, jelen esetben Apáti Bencétől, hogy ne a kilencvenkilencekhez tartozzon, hanem ő legyen a kivétel. Ungár Tamás persze publicisztikai fordulatnak szánta azt az egyet. Ennél szerencsére jobb a helyzet. A bejegyzésem utáni összeállításban több pontos mondat is található, a szerzők között akad író, néprajz-kutató, ombudsman, politológus, újságíró, ügyvéd, tévés, sőt még egy politikus is.

S bár lovagnak, kapitánynak és vezérnek is nevezték Makó vitézt, abban azért egyetértenek, hogy módosult tudatállapotban tévesztette össze a dalmáciai Spalato és a szentföldi Jeruzsálem tornyait.     

Tíz mondat Makó vitézről

A főiskola zárt láncú televíziós központja az igazi televíziótól olyan messze van, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől. (Pálfy G. István oktató az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskoláról, Médiafüzetek, 2004/2.)

A magyar sereg bérelt velencei hajókon utazott. Makó vitéz a hosszú út fáradalmait tüzes borokkal feledtette. Amikor végre egy szép várost pillantott meg, melynek tornyairól a kereszt jelei intettek feléje, azt hitte, elérték Jeruzsálemet. Pedig csak Spalato volt az. Így lett Makó vitéz a magyar keresztes hadjárat máig legismertebb katonája. (Szőke Anna vajdasági néprajz-kutató, Híd, 2014/6.)     

Talán még szegény Makó vitéz is közelebb jutott Jeruzsálemhez, mint Gyurcsány a baloldal szellemiségéhez. (Fricz Tamás politológus, Napi Gazdaság, 2015. augusztus 12.)

Az árverés olyan messze áll tőlünk, mint Makó lovag Jeruzsálemtől. (Torgyán József volt kisgazda politikus az állami földek licitjéről, Magyar Nemzet, 2016. április 23.)

A hír szinte két hétig uralta a médiát, pedig a valóságtól és főként az igazságtól olyan messze van, mint a mondás szerint Makó vitéz Jeruzsálemtől. (Boros Imre közgazdász, volt miniszter az aranytartalék elkótyavetyéléséről, Magyar Hírlap Online, 2017. január 19.)

Olyan messze vagyunk ettől, mint Makó kapitány Jeruzsálemtől. (Komlódi Gábor ügyvéd, ATV, 2019. december 3.)

A rég álmodott valódi demokrácia olyan messze áll tőlünk, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől. (Ujj János aradi újságíró, NyugatiJelen.com, 2020. június 10.)

Ahogy a mai magyar pártkocsmát elnézem, Makó vezér közelebb volt Jeruzsálemhez, mint a mi pártjaink a demokratikus minimumhoz. (Kaltenbach Jenő volt ombudsman az ellenzéki pártok gödi veszekedéséről, Újnépszabadság.com, 2020. augusztus 6.)

Ez az észlelés olyan messze áll a valódi látástól, mint Makó vitéz álldogált Jeruzsálemtől a maga idejében. (Bene Zoltán író a vakok érzékeléséről, Irodalom Jelen Online, 2021. november 19.)

Az európai topfutballtól olyan messze vagyunk, mint a mondás Makó vitéze Jeruzsálemtől. (Pór Károly újságíró, Nemzeti Sport Online, 2022. január 28.)